Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-24 / 172. szám

apróhirdetések Országos labdarúgótorna kezdődik Egerben Vizsgázik a sportág- utánpótlása A Magyar Labdarúgó Szö­vetség hat csapat részvételé­vel július 26-a és augusztus 3. között Egerben bonyolítja le a területi ifjúsági váloga­tottak országos tornáját. A csapatokat —, amelyeknek július 26-án 18 óráig kell Egerbe érkezniük — a Pe­tőfi Kollégiumban helyezik el s a tábor vezetésével, vala­mint a torna megszervezésé­vel Jávori Józsefet, a Heves megyei LSZ ifjúsági bizott­ságának elnökét bízták meg s a versenyiroda vezetője Ju­hász József, a megyei ifjú­sági bizottság tagja lesz. A döntő részvevői a követ­kezők: I. terület (Baranya, Bács, Somogy, Tolna válogatottja). II. terület (Borsod, Heves, Nógrád, Szabolcs). III. terület (Bp. észak, Bp. kelet, Bp. dél, Bp. nyugat). ÍV. terület (Hajdú, Békés, Csongrád). V. terület (Győr, Vas, Veszprém, Zala). Ví. terület (Komárom, Fe­jér, Pest, Szolnok). Megtörtént a sorsolás is, az időbeosztás és a párosítás a következő: Július 27., 9 óra: I. terület —II. terület. 15.30 óra: III. terület—IV. terület. 17.30 óra: V. terület—VI. terület. Július 29., 9 óra: IV—V. 15.30 óra: II—III. 17.30 óra: VI—I. Július 31., 9 óra: VI—II. 10.30 óra: I—IV. 15.30 óra: V —III. Augusztus 1., 9 óra: I—III. 15.30 óra: VI—IV. 17.30 óra: II—V. Augusztus 3., 9 óra: Vi­lii. 10.30 óra: I—V. 14.30 óra: IV—II. A tornán végig jelen lesz Mészáros József szövetségi edző és Kapocsi Sándor, az MLSZ ifjúsági bizottságának elnöke. A látottak alapján jelölik ki azt a 20 fős kere­tet, amelyik Tatán részt vesz az ŐRT küzdelmeiben. A mérkőzések játékideje 2x40 perc, egy kapust és há­rom mezőnyjátékost végig lehet cserélni. A szünnapokon — július 28-án, július 30-án és augusz­tus 2-án — a Bükk-hegység legszebb tájaira kirándulnak a fiatalok és megismerked­nek Egér történelmi neveze­tességeivel is. A torna irányítói naponta 12 és 13 óra között technikai értekezletet tartanak, ame­lyen értékelik a lejátszott mérkőzéseket és osztályozzák a játékosokat. A II. terület válogatottjá­ban öt Heves megyei labda­rúgó kapott helyet: Rozsnaki (Bervai Vasas), Csapó, Cse­rős, Nagy Gy. (Egri Dózsa), Laczkó (Petőfibánya). A 15 mérkőzésre mérsékelt árú jegyeket bocsátanak ki. A torna ünnepélyes meg­nyitójára július 26-án, 18.30 órakor kerül, sor az egri Pe­tőfi Kollégiumban. MA: Egri Dózsa—SBTC előkészületi labdarúgó- mérkőzés. Eger, 17 óra. A NÉPÚJSÁG TIPPJEI A 3». HÉTRE 1. Bp. Spart.—MA VÁG X 1 2. P. Bányász—SZMTE 1 3. Kecskemét—Budafok 1 4. Esztergom—KISTEXT 1 X 5. in. kér.—Veszprém 1 X 6. Goldberger—Almásf. 1 7. Autóbusz—Volán X 2 8. Kiskunt.—KTE 1 9. Sz. Dózsa—Jászberény 1 X 10. Zalka FSE—T. Dózsa 1 11. Máza—ZTE X 1 12. DVSC—Sz.-fehérvar 1 X 13. Dombóvár—PVSK 1 X Pótmérkőzések: 14. EVTK—Gázművek 1 15. Pápa—ZTE 1 16. SZVSE—NVTE 1 A totó nyereményei: IS találat (132 ab) 2337 forint. Ebből 13-M találat (23 db) 18 953 forint. 12 ta­lálat (1791 db) 129 forint. 11 talá­lat <13 348 db) 20 forint. 1» találat (55 829 db) 8 forint. Ifjúsági bajnokság — gyér számú indulóval Dr. Rullkay Vilmos a VIT-en A Szófiában rövidesen sor­ra kerülő Világ Ifjúsági Ta­lálkozó .sportversenyein több sportágban magyar fiatalok is részt vesznek. Nagy elis­merés Eger asztalitenisz sportjának, hogy a magyar asztalitenisz-válogatott szak­vezetője dr. Ruttkay Vilmos, i az Egri Dózsa és az Egri ; Fmsz Vörös Meteor kitűnő edzője lesz. Asztalitenisz­sportunkban első eset, hogy vidéki sportember tölti be a válogatott szakvezetői tiszt­ségét! Heves megye 1988. ért ifjúsági atlétikai bajnokságát Egerben bo. nyolitották le. A verseny színvo­nala elmaradt a várttól, az egyes számokban több ismert fiatal hi­ányzott a mezőnyből. Úgy látszik; hogy ezt a bajnokságot a jövőben helyesebb lesz az iskolai év be­fejezése előtt lebonyolítani. Főleg az egri versenyzők távolmaradása volt nehezein érthető... örvende­tes viszont, hogy Selypről több rúdugró is jelentkezett. * újra az Indulók között üdvözölhettük Kiss Zsuzsát, az Egri Tanárképző ver­senyzőjét. aki egyéves leningrádi tanulmányúiról tért vissza Eger­be. A bajnokságot egyébként a gyöngyösiek nagy fölénye jelle­mezte. EREDMÉNYEK. Női számok. 100 m: 1. Csépány 13.8. 2. Németh 13.9. 3. Besze 14.0 (mind Mátraalji Bányász). 4. Bakk (E. Dózsa) 14.2. 400 m 1. Csépány 64,2. 2. Uracs (Atkár) 77.8. 800 m: 1. Bozóki (Atkár) 3:00.7. 80 m gát: 1. Besze 16,6. 2. Németh 16.7. 3. Uracs 17.8. Távolugrás: 1. Németh 499. 2. Besze 482, 3. Zsíros (Mátraalji B.) 438. Magasugrás: 1. Zsíros 135. 2. Né­meth 135, 3. Besze 135. Súlylökés: 1. Bodnár (E. Dó­zsa) 882. 2. Dobos (Mátraalji B.) 626. Versenyen kívül: Kiss Zsu­zsa (E. Tanárképző) 10.24. Diszkoszvetés: 1. Dobos 18.82. 2. Zsíros 15.40. versenyen kívül: Kiss Zsuzsa (E. Tanárképző) 35.00. Ge­relyhajítás: 1. Bodnár (E. Dózsa) 36,78. 2. Zsíros 29.51. A sokoldalú H gerely hajítást. . anl Béla nagy fölénnyel nyerte Férfiszámok. 100 mt 1. Rohli- csek (E. Dózsa) 12,2. 2. Borbere- ki (E. Dózsa) 12,2. 3. Tóth I. (Selv- Di 1TSK) 12,6. 200 m: 1. Baksa 27.2. 2 Móricz 27,6, 3. Nagy A. 28,1 (mind Selypi ITSK). Versenyen kívül: Lörincz (E. Tanárképző) Komlósl Az Egri Kinizsi kézilabda szakosztálya július 30-án és augusztus 1-én 18 órától a Nagy János utcai pályán 13 —17 éves lányok számára kézilabda-toborzót rendez. A jelentkezők tornacipőt és fel­szerelést vigyenek magukkal. ★ A salgói turistaház kör­nyékén bonyolították le a ha­gyományos Bányász Kupa tá- ' jékoződási versenyt, amelyen kitűnően szerepeltek a Mát­raalji Bányász versenyzői. A férfiak II. osztályú Verse­nyét Nővé J. nyerte. Perjést és Nővé I. előtt. (Mindhár­man a Mátraalji Bányász sportolói). Csapatban szintén a Nóvé, Perjést összetételű Mátraalji Bányász diadal­maskodott. •k Július -25-én, csütörtökön 18 órai kezdettel Visontán az. Erőmű Beruházási Vállalat tanácstermében húsztáblás, barátságos sakk-csapatmér- kőzésre kerül sor az Érőmű válogatóit és a Mátraalji Bá­nyász II. csapatai között. ★ Hevesi Spartacus—FYSC 10:4 (3:3) női kézilabda 1)1 NK-mérkőzés, Füzesabony. V.í Szabó, G.: Tóth 3, Nagy I. 3, Nagy G. 2, Veréb 2, il­latve Pálfi 2, Hídvégi, Vár- konyi. Az MTS Egri Városi Ta­nácsa elnöksége július 25-én, 14 órakor Egerben ülést tart. Napirenden az Egri Tervező Iroda Sportkör tevékenységé­ről szóló beszámoló, valamint a városi jégpálya elkészítésé­ről szóló tájékoztató szerepel. ★ Augusztus 4-én kezdődik a labdarúgó NB I. B-ben az őszi idény. Ezen a napon az Egri Dózsa a Pécsi Bányászt látja vendégül. A találkozóra 16 órakor kerül majd sor. ★ Dobó SE—FVSC 4:4 (3:1) előkészületi labdarúgó-mér­kőzés, Füzesabony. A haza­iak csak a hajrában játszot­tak elfogadhatóan. •ár Az MTS Egri Járási Taná­csa elnöksége július 25-én !> órakor elnökségi ülést tart Egerben. Az ülésen az 1968. évi falusi dolgozók sparit- kiádjának községi. körzeti és járási versenyénél: értékelé­séről szóló jelentést beszélik meg. F A megyei labdarúgó-szövet­ség közli, hogy a hivatalos közlönyben a megyei II, osz­tályú labdarúgó-bajnokság ke­leti csoportjának tavaszi vég eredménye helytelen adatot, miatt hibásan jelent meg. A helyes táblázatot (a felnőtt és ifjúsági csapatokét) hamaro­san elkészítik és a csapatok rendelkezésére bocsátják. ★ Véget értek a Gagarin Hőerő­mű szakszervezeti intéző bi­zottsága és a KISZ csúcsve­zetősége által rendezett IX. VIT Kupa sakk-csapatbaj­nokságának küzdelmei. Vég­eredmény: 1. Gépszerelő tizem 43, 2. 22-es Állami Épí­tőipari V. 39,5, 3. ÉGV 33, 4. Magyar Hajó- és Darugyár 30,5 ponttal. + .4 Zalka FSE neve megvál­tozott. A labdarúgó NB U. közép csoportjában szereplő csapat az őszi idénytől kezd­ve Kossuth Bajos Katonai Főiskola SE néven vesz részt a bajnokságban. ★ Debrecen környékén rendez­ték meg az Alföldi Kupa tá­jékozódási futás küzdelmeit. Az öt versenyosztályban 150 futó állt rajthoz. A találko­zón az egriek is részt vet-/ 24.8. 4M m 1. Mámdoüci Gy. (E Dó'zsa) 54,9.' 2 Mándoki L. (E Dózsa) 86,9. 3 Bácskai (MÁV HAC) 59.0. 800 m 1. Liteker (Mát­raalji B.) 2:07,6. í. Fülöp (E. Dó­zsa) 2:10 3. Ta­más (Gy. MGT) 2:14.3. 1500 m: 1 Likker 4:53 (Sza­bó J. M. Bá­nyász’ feladta). 110 m eát: 1 Hatvani (MÁV HAC) 17,8. 2. Gál (Atkár) 20,4 Távolugrás: 1 Nagy G. (MÁV HAC) 615, 2. Hat­vani (MÁV HAC) 580 3. Borberekj 848. Magasugrás: 1. Nagy G. 170 2. Bíró (E. Gár­donyi) 165. 3. Gál (Atkár) 160. 4. Molnár (M, Bá­nyász) 150. Hár­masugrás: 1. RohUcseik 11,59 2. Baksa 11.38. 3 Nagy A. 10.79. 4 Tóth I. 10.78 Súlylökés: 1. Hatvani 12,30 2 Gyetval (E. Dó­zsa) 11,33. 3. Farkas (E. Dó­zsa) 10.29. Rúdugrás: 1 Móricz (Selyrt XTSK) 300. 2 Hatvani 270. 3 Szabados (Sely- Pi ITSK) 270. Diszkoszvetés: 1. Hatvani 32,54 (Selypi rrsK) 30,28, 2 ................... ................................ m ^ 3 Szabados (Selypi ITSK) 30,18ÍT Gyetval (E. Dózsa 29.16. Gerely hajítás: 1. Hatvani 53.80 2. Balázs (Mátraalji Bányász) 44.58. 3. Nagy S. (Selypi ITSK) 40.88. lek és csapateredményben jó helyezést értek el. A férfiak II. osztályú csapatversenyé­ben a Bervai Vasas I. 3:19:12 idővel a 2. helyet szerezte meg, míg az ifjúsági II. osz­tályú csapatversenyben az F.gri Spartacus 2:05:34 idővel ugyancsak a 2. helyen vég­zett. ★ Gáspár SE—Lőrinci Vasas 4:3 (3:1) labdarúgó jubileumi kupadöntő mérkőzés, Hat­van, 800 néző. V.: Szabó Z. Gáspár SE: Gyökér (Halász) — Laczkó, László (Márton), Jánosi — Ludányi, Kiss — Takács, Szonda, Kovács, Szcpesvári, Szundi. Vasas: Hegyi — Sőregi, Elischer, Nagy — Gubola (Czank), Kornél — Roznyik, Lörincz, Burma, Boór, Molnár. A sportszerű mérkőzésen a jobb játékerőt képviselő Gáspár SE megérdemelten nyert. Jók; Laczkó, Kiss, Szonda. Kovács, illetve Hegji, Roz­nyik, Burma, Elischer. ★ A Heves megyei ökölvívó Szakszövetség július 25-én 10 órakor Egerben, a városi TS helyiségében megbeszélést tart az augusztusban meg- megrendezésre kerülő Dobó István nemzetközi ökölvívó- torna ügyében, , .......7. Ganz-M.ÍVAG alkalmaz: esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, öntő, kovács szak- és betanított munká­sokat, továbbá férfi segéd­munkásokat. A vidéki szak­munkások részére díjmen­tes szállást biztosítunk. Szabad szombat van. A jelentkezés személyesen, vagy írásban a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. BUDAPEST, VIII., Vajda Péter u. 10. ATLAS Vaskályhák, cserépkályhák javítását kedvezményes áron. bádogos munkákat — javítást Is — állandóan, parkettás munkát kitűnő, száraz anyagból vidéken is yállalunk. Heves megyei Vegyesipari Vállalat, Eger, Kertész a. 1L 1 db fő javított, kétütemű, Diesel K—61 autódaru-motor eladó. AGROKER, Eger, Makiári út 154. Telefon: 12-20. A Heves megyei Patyolat Vállalat felvételre keres 1 fő (leány), általános iskolát végzett ipari tanulót kelmefesbő-vegytisztító szakmába. Jelentkezés a vállalat igazgatójánál: Eger, Tinódi u. 28. sz. Érettségizett, katonaidőt letöltött fiatalt felvessünk. Gelka. Hatvan. Tejipari műszaki tanulónak je­lentkezhetnek érettségizett fiúk, vagy lányok. Tanulmányi idő 2 éV. felsőfokú oktatási intézetbe való beiskolázási kilátásokkal, sikeres vizsga esetén műszaki, művezetői beosztást biztosítunk. Bővebbet: , Tejüzem, Eger. Mária u. 21. Nagy gyakorlattal rendelkező tel- jesítményelszámolót felvételre ke­res a 31. q:z. Állami Építőipari Vál­lalat gyöngyös—visontai munka­helyre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Gyöngvös-Vison- tán. a 135. sz. építésvezetőségen, vagy Berentén a 18. sz, főépítés ve- ‘ zetőség munkaügyi csoportnál. 54. lakás. C) épület földszint. ______________INGATLAN ____________ Kü lön bejáratú, bútorozott szoba kiadó. Eger, Menház u. 36. Nagyméretű üres albérleti szobát keresek Egerben. ..Gyermektelen házaspár” jeligére, az egri hirdér. tőbe. __________________ __________iarmQ____________ Jó állapotban levő Warszawa sze­mélygépkocsi sürgősen eladó. Hat­van Kinizsi út 3. 250 köbcentis Jáwa. 3000 km-rel sürgősen eladó. készpénz. vagy részletre is. Filep. Eger. Tompa u 1. VEGYES______________ Ra jnai, habfehér, kiváló minősé­gű. frissen tépett libatoll 140 Ft/kg. pehely 350 Ft/kg. Előjegyezhető: Eserszólát Béke Tsz Állami vállalatok, magános épít­kezők figyelem! Megnyitottuk I. o. minőségű homokot adó bányánkat Verpelét és Egerszalók között, köz­vetlen a kövesút mellett. A.: 30,— Ft/köbméter. Nagyobb tétel vá­sárlása esetén a fölrakást biztosít­juk. 5.— Ft/köbméter. Megrendel­hető: Egerszólát. Béke Tsz. A BUDAPESTI közönség óriási érdeklődése miatt az AEROS Nagycirkusz hatvani vendégjátéka elmarad. A megváltott jegyeket a váltás helyén visszaváltják. Július 25-én, csütörtökön nagy, műsoros Gyöngyösön a Gyöngyös étterem-söröző összes termeiben. Éjfélkor ünnepélyes név­napi köszöntő és tombola. Jegyelővétel az üzemi KISZ-szervezetnél és az ét­teremben. RENDEZŐSÉG 4. sz. Autóközlekedési Vállalat gyöngyösi üzem­egysége felvételre keres vizsgázott ív és lánghegesztő lakatosokat Jelentkezés: Gyöngyös, Fő tér 10. Munkaügy. Kezdő gépipari technikusokat műszaki és szakmunkás munkakörben alkalmazunk. Jelentkezés személyesen a Heves megyei Vas- és Fém­ipari Vállalat munkaügyi osztályán: Gyöngyös, Vasöntő u. 2. Heves megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat Eger, Merengő út 3. azonnali megvételre felajánlja az alábbi feleslegessé vált eszközei* 2 db kb. 6 q súlyú igásló Irányár: 8500 Ft 1 db használt, gumikerekű lovas kocsi Irányár: 4000 Ft t garn. használt lószerszám Irányár: 500 Ft Csak együttes értékesítésre, összesen: Irányár: 13 000 Fi 1 db használt motorrobot (Agrosztroj) platóval Irányár: 10 000 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents