Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-02 / 128. szám
A színházi évad végén í. ítélni könnyebb, és jé, ha ezt nem felejti el máskor sem, de most lem az ember! A színház még akkor to nagyon komoly dolog, amikor a nézőtéren hömpölyög a kacagás — talán ekkor a legkomolyabb? —; de nevetve, vagy könny eztetve. szórakoztatva csak, vagy töprengésre késztetvén mindig és mindenkor — politika. Az érzelmek iskolája, az értelem csiholó ja, drámai kérdések feltevése, vagy magunkban megfogalmazott kérdésekre adott drámai vá3. Szórakoztató intézmény Is? Az ia. Az unalmas színház rossz színházi apolitikus színház, mégha a legnemesebb gondolatokat is mondhatja ki színpadán: a cél nem szentesíti az eszközt, de a rossz eszköz nagyon sokat árthat a célnak. A rossz színész száján fanyarrá válik a szó, a fecsegő, bányaveti, lapos és igénytelen színház színpadán híg kocsonyává silányul az érzelem. és buta bálvánnyá merevedik az értelem. Közhelyek ezek, tudónk De nem azért, mert sokszor mondjuk, hanem azért, mert sokszor bizony még mindig hiába mondjuk. S egyáltalán: közhely lehet sokat ismételt igazság, de — igazság végtére is. 2 A popularitás nem igénytelenség. Reali- * tás. Legalábbis abban az értelemben, ahogyan „ színház politizált” a Gárdonyi Géza Színház az idei színházi évadban. A múlt évadhoz képest, amikor a sok nemes verettől kissé nehéz lett Thália álarca, talán visszalépésnek tűnhet * mostani évad, hiszen az idén csak egv új magyar dráma ^bemutatója szere« pelt az egri színpadon, illetőleg egy új háromfelvoná- sos, — Gyárfás Miklós Johanna éjszakája című játéka, számszerűleg is több a könnyedebb játék, a zenés színpadi mű, az operett, De a műfajlazítás még egyáltalán nem jelent Igénytelenséget, még kevésbé visszalépést. Modern, új magyar dgámát, vagy klasszikust is lehet csapnivalóan játszani, s drámai értékben lényegesen alacsonyabbra súlyozott alkotást is lehet ízlésből, érzékből, mérték- tartásból és esztétikumból példát adőan színre vinni Mint ahogyan ezt tette — többségében — a színház az idei évad folyarruán. S ha rögtön hozzátesszük, hogy a prózai társulat aktuális érzékkel — s a televízióban is ország előtt vizsgázván —1 magas művészi fokon mutatta be a Ljubov Jarováját; hogy ott szerepelt a prózai művek között a már említett Johanna éjszakája; az Ízléssel színpadra vitt móriczi játéte a Nem élhetek muzsikaszó nélkül; hogy Schiller Stuart Máriája és Shakespeare Ahogy tetszik-e — ha nem is egyenlő rendezői nívóval a shakes- peare-i mű kárára a klasz- szikusokat képviselte —, nos, akkor joggal beszélhetünk sokkal inkább színházpolitikai realitásokról mint az esetleg félreértelmezhető popularitásról. Sőt: kezdeményezésre, ha szerény keretek között is, de újszerű próbálkozásra is futott az erőből, amikor, ha három előadásra is, de mégis, egyíelvanásosokat tűzött (Műsorára a színház. Nem kenyerem a statisztika, de jó eszköz annak illusztrálására mégis, hogy igazoljam: egy viszonylag nem nagy lépés közelebb a közönséghez — és nem lefelé az igénytelenséghez! — legalább ugyanennyi ha nem több lépést eredményezett a közönség részéről a színházhoz. Az 1966—67-es színházi évadban kereken 60 ezer nézője volt a színház előadásainak, egy- egy előadást nem egészen háromszázan tekintettek meg. Az 1967—68-as évadban több mint 63 ezer néző nézte végig a 189 előadást — a megelőző év 201 előadásával szemben — és a viszonylag alacsonyabb előadásszám, abszolút mértékben nagyobb nézőközönséget jelentett egy- egy előadás átlagában, nevezetesen 333-at Sok ez, vagy kevés? Természetes, hogy nem sok, de oktalan sajnálkozás lenne lekicsinyelni ezt a növekvő nézőszámot S tovább töprengve a számokon, más érdekességet is felfedezhet az ember. Megbukott például a Bankrablás olasz módra eimű, egyébként szellemes, bár kétségtelenül szokatlan feszteleneséggel sziporkázó vígjáték — kilenc előadását másfél ezren nézték végig egy-egy előadást alig 170-en tekintettek meg. A Ljubov Jarovája viszont jóval több mint három és fél száz néző előtt ment estéről estére két héten keresztül. Ennél nagyobb közönségsikere prózában csak a napi két-három nézővel nagyobb átlagot felmutatni tudó Mó- ricz-vígjátéknak, valamint a zenés Gül Babának és a Montmartre-I ibolya előadásainak volt Igaz: a Ljubov Jarovája az évad talán egyik legsikeresebb produkciójának bizonyult aktuális témaválasztását, rendezését és színészi játékát illetően egyaránt Ez a dráma is nagyszerűen igazolja, hogy mennyire nem igaz, miszerint a közönség nem szere- 2 ti a „politizáló drámákat”. A ^ közönség nem szereti a rósz- ^ szül politizáló, avagy a rósz- ^ szül „színpadra politizált” ^ drámákat — egyszóval a ^ rossz darabot, a rossz elő- ^ adást £ „De miért Is szeretné? Leg- ^ feljebb sajnálkozni tud egy ^ rossz darabban vergődő jp ^ színésznő miatt vagy mér- ^ gelődni egy jó darabban ha- mis nótát fújó rossz színész^ miatt; csakhogy sem sajnál- £ kozni, sem mérgelődni nem £ a színházba járnak az em- j: berek. A Ljubov Jarovája 2 ízig-vérig politizáló dráma, az októberi forradalom és azí e forradalomban összecsapó jj erők, emberek drámája Mélységesen emberi drámá' ja, mélységesen igaz drámá- ^ ja, s ezt az igazságot min- ^ den teatralitás nélkül, em- ^ berközelben sikerült színre 2 ft 4. nyíre szürkült Általában az előadások művészi színvonala. Mire gondolok? Emlékszem, emlékszünk a Ljubov Jarovájára, Kovács Máriára, éppen ebben a drámában, felréved Is nem véletlenül Margittal Ági a Johanna éjszakájában és talán a Luluban még, villanásnyi kép Paláncz Ferencről a Nem élhetek muzsikaszó nélkülijén, és tartalmasabb emlék ugyancsak a Ljubov Jarovája matrózáról. Ennyi az egész. Másnak talán több, vagy kevesebb, más nevek még, vagy eny- nyi sem: de mintha ez az évad nem raktározott volna el emlékeinkben ennyi nagy és emlékezetes színházi estét, művészi alakítást, ha vitára késztető is, de merész és egyéni rendezői alkotást Az volt az érzésem, ahogy emlékeimben végigfutottam a tizenkét bemutató hangulatát, hogy mintha a színház vezetői eleve lejjebb szállították volna saját művészi igényüket is, mondván, „hiszen lejjebb szállítottuk a műsorpolitika színvonalát is". Ily szintű mércéhez, csak ily magas mércéjű művészet igényeltetlk?1 Valahogy azzal kezdtem, hogy ítélni köny- nyebb és jó, ha ezt nem felejti el az ember. Igyekeztem nem elfelejteni és megjegyzéseim mércéjéül egy végtére nem lebecsülendő színházi évadot tekintettem. S ez a mérce semmiképpen sem alacsony. De jövőre már ez egyáltalában nem „olimpiai szint”. Előbbre lépés kelletik a művészi igényességben, továbblépés a népszerű, de nem arisztokratikus színházpolitika irányába, mindig előbb járva, mint az úgynevezett közízlés, de soha sem hátat fordítva annak. Búcsúzunk és búcsúzom a színházi évadtól, várjuk és várom az újat. Gynrkó Géza 6. ILLYÉS GYULA: RAFFAI SAROLTA: Vasúti söntés, balladával A tömzsi kis gyári pohár magától is azt mondja: Csönd! a bor-tócsás asztalról fölemelve aa őszülő sorompó-kezelő gyári-tömzsi ujjal közt. Nyúlva épp oly egyforma poharakhoz épp oly egyforma ujjaikkal a pályamunkások bólintanak, az épp oly egyforma szívükben. Itt van a csönd, s csöndnek is marad De oly nyílt: bárki beleszólhat, akár egy kertből-hangzó operába. Így folyik le hát szó nélkül a férfi-ünnepi beszéd, az egyedi nagy vallomás, a szóló irta: özvegy magányé téli ágyról, fűtetlen konyháról, havas magányban, fűtetlen fülről; szájról, mely szó-fűtetlen. — De a kiszolgálóleány tovább riet, Ie-Ieguggolva az ablak előtt, hogy bejött-e már a hétvégi kiilön-vonai. Ifjúsága zsúfolt honában, kerengve küld egy mentegetődzö mosolyt a lány a tartalékból, amely megmaradt vasárnaptól, testében bújdokolva, s ki kell. hogy tartson szombat estig, tisztára gyújthatóan. Ez Is egy szólam. Míg a tömzsi poharakat lerakják, bólogatva szinte, az egyformán okos kezek. Szélcsend Kapát zárok. Este van, újra este. A szerkezet olajos acélnyelve kattan egyet, cuppan is. Vége hát. Magamban hordom én az éjszakát, hová indulnék? Az udvar felett felhőbe, fénybe bujtatott jelek: valami álnok, sokszínű csodát mímelő fodrok, fátylak húznak át, de itt lent szélcsend — mi lehetne más? Mindig ugyanaz. Rebben az akác, de csak egy percre — s már nem is igaz. Úgy sorjáznak a szabvány-levelek, amint az egyszer elrendeltetett, kocsányon függve őrlik a mai nedveket: lenni, el nem hullanL is. Hová indulnék? Rég nincs úttalan, nincs Ismeretlen, minden adva van számokban, rendben, önmagámban Valahogyan titkosan, szervezetten a bejárható út a lábfejekben, a belátható távolság vakon de bennem, s gyáván eltakargatom a bizonyságot. Elbírnám? S hogyan? A feljáróhoz lépek hangtalan, lehetőséggel súlyos-terhesen és mert láthatnak — mégis könnyedén, így nézünk szembe. Fentről fényeken átfutó fodrok, fátylak, lentről én. LELKES MIKLÓS: A RIGÓK FÖLDJÉN n feketerigók földjén majd átölellek ott lesz a püspök Is: a fehérsüveg ü ha üvegországban kibújik az este hová szaladnak azok a felnagyuló és vékonyodó árnyak? az évekből ahol sokat nevettünk s a bohóckirálynak tapsoltunk csak újra hová jutunk el? a fenyőket nézem fehérsüvegü püspök Ül m égen s tüskés bokroknak leikével rokon sündisznó mozog mosolyod csak sejtem Érzed-e most a nagy fák erejét? hosszú tollát a szélsebes madárnak? kisimult Ivét a szélsebes madárnak? (a szeme forog — csepp ezüstkerék) rigók utáni csendben átölellek egy szó se kell csak érezd most a tájat a kőarcú vallomások tetőin túl más a szépség gombákra hullt virágok íve feszült a szélsebes madárnak most érezd át a nagy fák erejét OIZXzÉ/W • vinnie a színháznak. A siker, lám, nem is ma- í ■» ft V. P.-neík nyolc felesége volt Mindig más kerületben kötötte házasságait, sose csapott látványos esküvőt, így aztán senkinek se szúrt szemet, hogy szerény kertvárosi családi hazában háremet tart A dolog véletlenül derült ki, mert az egyik V. P.-né ösz- szekarmolta a sarki rendőr arcát, aki a helyes közlekedésre akarta figyelmeztetni. A V. P.-né névre kiküldött idézésre heten jelentek meg , 5 a rendőrbíró előtt, mégpedig V. P.-né született Maurer Jodrámája. í y. p.-né Titeli Franciska, Szabó Eleonóra, Unyi MariF- i drama. , ka, Pipsó Olag Karolina és Ehrlich Julia háztartásbeliek, valamint Soborkuti Géza autóbuszkalauz. A rendőr a szembesítéskor Maurer Jolánban ismerte föl a karmolót. Tettéért pénzbírságra ítélték, amiben meg is nyugodott; A bíró fölállt, aztán végignézett a sok asszonyon, és újra helyet foglalt —Ha meg nem bántom — kérdezte V, P.-től —, ezek mind az ön feleségei? V. P. egy karikás ostorral állt az asszonyok előtt, s oly- tam, hogy populári- kor odadúrrantott nekik egyet, ha sugdolóztak vagy összevi- sabb, reálisabb lett a £ hogtak, vagy más módon csorbították a bíróság tekintélyét . *-------A kérdésre megfordult, és megszámolta őket — Melinda hiányzik — közölte a bíróval — De ha szükséges, igazolni tudom, hogy szülési szabadságon van. dukció prózában, zenés mű-2 — Fölösleges — mondta a bíró. _ Én csak mint magánfajban egyaránt kellő hőfokú í ember érdeklődőm, mert kiváncsi vagyok, milyen lehet a és szoros kapcsolatot terem- \ ^öbbnejuseg. M .. ,. „ . tett a színház és nézőié kö-í v- p- gondolkozott egy Merit, aztán azt mondta, hogy • a*S n Z-„- ] , n á ennek is vannak jó és rossz oldalai, zott. Am mégis meg kell g — £s mit csinál ez a sok asszony egész nap? — faggatta tovább a rendőrbíró. — Amit már a nők csinálni szoktak — válaszolta a poli- gám férfiú. — Tisztálkodnak, piperészkednek, pletykálkod- nak, összevesznek és kibékülnek. — És ezért érdemes ennyi feleséget tartani? — kérdezte a bíró. , __ , i ra dt el. 5. Az előbb arról szól-1 jó és helyes. Arról is esett £ ft kockáztatnom azt a meg- J jegyzést, hogy amennyivel ^ reálisabb lett általában a £ színház műsorválasztásában, ^ kellően nem indokolhatóan, \ megközelítőleg legalább eny-: Van azért néhány jó oldala Is a ddognakl — mondta V; P. Végignézett a feleségein, és elkezdte elősorolni, melyikük mit tud nyújtani. Lórika balalajkázik, Olga Karolina ukrán kardtáncot tud járni. Franci a tenger hullámainak csobogását utánozza, csak egy fűszálat vesz a szájába. Mindegyikük tud valamit, amiben ő kedvét leli. Melindának (aki most szülési szabadságon van) oly erős málnaszaga van, hogy bejárja az egész lakást. Mily üdítő azzimankós délutánokon! — Ez nem hangzik rosszui — ismerte el a bíró. — És mik a többnejűség hátrányai? •— Ez a sok éhes száj, a tömérdek bugyi, cipő, ruha — mondta V. P< — És, persze, nem könnyű köztük fegyelmet tartani! Hátranézett, mert szavait hailk, de nem kellemetlen vízcsobogás zavarta meg. Mérgesen durrantott egyet ostorával, aztán kihúzott egy fűszálat valamelyik felesége ajkai közül. — ön azonban — fordult a bíró a háttérbe húzódott Soborkuti Gézához —, ha jól látom, nem nő, hanem férfi; Az autóbuszkalauz fülig elvörösödött. Zavarában elővett egy csomag vonaljegyet, és tépdesni kezdte, mint a virágszirmokat. — Előttem bátran beszélhet! — bíztatta bíró. — Én csak közlekedési kihágásokban vagyok illetékes. — Se férfi, se nő — mosolygott szégyenlősen az autóbuszkalauz. — Én eunuch vagyok. — És ő az egyetlen, aki hazaadja a fizetését! — kiáltott föl V. P. — Nem is tudom, hogy boldogulnánk nélküle. — Azért ezt nem értem — mondta a bíró. — Ha szükséget szenved miattuk, akkor minek magának ennyi feleség? — Mi ezen a furcsa? — csodálkozott V. P, — Én pont annyit költők a nőkre, mint más. — De egyszerre! — mondta a bitó, — Ami mégiscsak jóval nagyobb megterhelés. — Mit csináljak? — mondta V. P., és mélázva nézett el a messzeségbe, hét felesége feje fölött. — Szeretem a táncot, a huros hangszereket, a tengervíz ütemes csobbanásait. Azt szeretem, ha pezseg körülöttem az élet, ha változnak az arcok, ha minden perc más, mint amilyen az előző volt. Nekem az egyformaság rosszabb, mint a halál; — Milyen szép mondta! — szólt elgondolkozva a bírói — Maga tulajdonképpen költőnek született. Talán igen — mondta V. P., és megdurrantva karikás ■storát, leterelte nagyszámú feleségeit a lépcsőn, és felült velük egy csuklós autóbuszra. (A szerző Egyperces novellák című, az ünnepi könyvhétre megjelent kötetéből).
