Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-05 / 130. szám

Egri nyár IS68

Az érem

negyedik oldala

^Ha az érmet feldobják, ak- ' Kor leesik, vagy az egyik, oldalára — „fej” — vagy a másikra — „írás” —, Komló s Jánosnál a tv-ben a harmadikra, az élére, amely v á g. Ez az é 1 ma már egy másik „oldalát” mutatja. Budapesten mindennap, a Mikroszkóp színpadon a Komlós- , féle 150 személyes színházban. Az éremnek ez a „negyedik oldala” — az Érem a színházban című műsorral — mutatta meg magát hétfőn az egri Gárdonyi Géza Színházban és humorral edzett élei állandóan nevetőizmainkba vágtak.

Elgondolkoztunk, aztán nevettünk. így kezdődött 1963- ban az Egri nyár, amelynek 23 különböző műsora augusztus végéig programot ad a városnak. Ez az első bomba Riódra robbant, de nem ve- : tette szét a színházat, inkább megerősítette — a politikai kabaréba, a hagyományos és sajátos magyar kabaréba ve- : tett hitünket. Néhány percre feltűnt a színpadim a magyar kabaré alapvető jellegzetességeinek megteremtője, Nagy Endre is — filmen. Emlékezünk még Darvas Szilárdra és tudjuk, hogyan fogja Kellér Dezső jobb kezével a függönyt, miközben konferál. Komlós >6 konferál, de másképp.

Belelapoz az újságba, forgatja, mintha eszpresszóban, utcasarkon, vagy társaságban lerme. Aztán, mintha hirtelen eszébe jutna valami, felolvas a napilapból — a sorok között. Azt olvassa, amit mindenki akar hallani, amit éppen ma(!) szeretne mindenki megtudni. Színészeit a közönség közé ülteti és társalog a közönséggel, „leszáll” a színpadról, kérdez és feleleteket vár. Tudja, hogy nem lehet mindennap ugyanazt kérdezni, és tudja, hogy nem lehet mindennap ugyanazt válaszolni. Műsorát, számait megírta, megírták — fiatal újságírókkal dolgozik együtt — megszerkesztették és színpadra állították, de a műsor mindennap valahol és valamit változik asszerint ahogy mindennapjaink is változnak, asszerint ahogy a mindennapi események alakítják életünket. Láttam Budapesten ' jsz Érem a színháziban t. Más

volt, hiszen én még októberben láttam, most pedig júniust írunk. És azért is más volt, mert azóta még egy bemutatója volt a Mikroszkóp színpadnak, a Fő a fejünk. Ebből is láthattunk néhány számot az egri előadáson.

Sokszor harsogott hétfőn a színház, de sokszor volt mély csend. Komlós nem bánja a csendet. Nem az a fő célja, hogy pukkadozzunk, hanem az. hogy tudjuk, miért van most jókedvünk. Néha nem is jövünk rá egyből. Mire agyunk feldolgozza szóingereit és jelzést adna nevetőizmainknak. gondolatai már máshol járnak. Ilyenkor halkan nevetünk magunkban. Poénjai nem azonnal robbanó szóviccek, hanem mint a villám: először felvillan a fény, azután hallatszik csak a dörgés. Az értelemre ható intellektuális kabaré ez, mégis közvetlen és kötetlen, a mindennapok — az utca embere — nyelvén.

A színészek !s ezen a-„nyelvem’' játszanak. Néhány perces színpadra lépésük máshol kis epizód lenne csupán. itt főszerep. Nehéz a feladatuk — félperces ember- formálás, ének és tánc — amelyet mértéktartó, gro- teszk-karikirozó stílussal kitűnően old meg Agárdi Ilona, Gere Zoltán, Harkányi Endre, Hővel László, Gordon Zsuzsa, Soós Edit. Sándor György groteszk magánszáma és a Ki mit tud?-on feltűnt Gálvöl- gyi János jól illeszkedett az együttesbe és a műsorba. Viszont Honthy Hanna — 40 évvel ezelőtti filmfelvételen — és ifj. Latabár Kálmán fellépése indokolatlannak tűnt. Ha a Komlós-színpad úgy gondolta, hogy ez a két név vonzza az egri közönséget, akkor igaza volt, de ennek a színpadnak és produkciónak ilyen „fogásra” nincs szüksége. Ez csupán az érem élének csorbítására volt jó.

Berkovits György

Érettségi as első napon

Fehér matrózíbiúzos, sötétkék szoknyás lányok állnak koma reggel a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kapujában. Sápadtak — bizony nem volt idejük eddig napozni, meg az izgalom is sápasztja őket — és egyszer csak nagyot köszönnek. Egy férfi, kezében hatalmas csomaggal, belép a kapun és mosolyogva viszonozza a köszönést. A lányok vizsgálódva nézik — kitalálták a nagy csomagról, amelyben az írásbeli dolgozatok rejtőznek, hogy 6 az elnök.

Az irodában Üjvári Ottó igazgató tájékoztat:

— A 32-es létszámú IVJa érettségizik. Az osztály oroszos tagozatú, csupa lány. 16-an szeretnének továbbtanulni. a legtöbben pedagógusnak. Már néhányan lementek történelemből és magyarból. Történelemből nagyon szépen tudtak. Az osztály különben jó képességű, vannak egészen kiválóak, de vannak sokkal gyengébbek is. köztük elég éles a választóvonal.

Amikor belépek a hosszútyiféqpiad

— Citromot kaphatnék?

— Hogyne.

— Melyik pultnál?

— Itt, ebből a ládából.

— Ez az?

— Igen, kedves vevő.

— Lehetetlen. Én azt hittem, ez dísztök.

— A mi boltunkban, kérem, semmi sem lehetetlen. Biztosíthatom a kedves vevőt, ez itt citrom.

— Tehát nem dísztök.

— Kizárt dolog, a dísztök nincs a profilunkban.

— Igaz, ha meggondolom, ez itten sárga, és a végén csücske is van.

— És akkor mi nem tetszik rajta?

— Nem rajta, benne. Ez nem citrom, hanem citromhéj. Egyetlen, öklömnyi, tömör citromhéj, ettől a sárga rétegtől egészen a közepéig. Ebből egy Toldi Miklós sem tudna két cseppnél többet kifacsarni.

— Tessék, itt a szállítólevél. Láthatja, kedves vevő, hogy nem önkényesen árusítjuk citrom gyanánt.

— Mit gondol, üzletvezető kartárs, honnét van ez az izé beszerezve?

— Természetesen a világpiacról!

— Aha. Ott ilyesmit is

árulnak? _ _

— H

ogyne.

— Mondja, az nem lehet, hogy ezt a... ezt a citromot valami lelkiismeretlen őstermelő csempészte be a világpiacra?

— Hát.:; nem tudom biztosan, már rég jártam a világpiacon.

— Sőt, mit gondol üzletvezető kartárs, hátha ez nem is őstermelő volt, hanem csak valami kofa?

— Kérem, az ilyesmit nem tünteti fel a szállítólevél.

— Várjon csak... Lehet, hogy nem is a rendes piaci időben történt az adás-vétel, hanem a világpiaci záróra

— Hogyan képzeli ezt a

kedves vevő? ,

— Hát úgy, hogy ez a bizonyos pasas, ez az őstermelő beosont a standok közé, karján egy letakart kosár, abban ez a dísz... illetve ez a citrom, és ő ott, a nagy forgalomban bujkálva ezt suttogta: citromot tessék, citromot féláron... A mi világpiaci anyagbeszerezőnk pedig bedől neki.

után, amikor a standok között már söprögettek.

— Ezt nem hiszem, kedves vevő, a világpiacon rend van, záróra után lehetetlen árusítani. De miért nem tételezi föl, hogy az az őstermelő, vagy az a kofa szabályosan, a standon árusította ezt a citromot?

— Mert ez nem éri meg a helypénzi

H. J.

kás nagyterembe éppen a matematika kezdődik. Két hosszú asztal van egymással szemben.

Az egyik mö. gött hét lány még a vaku felvillanásait sem veszi észre. Éppen Eged Anna felel a táblánál. Hatalmas képletet ró a táblára sinus és cosinus

szögekkel.

Elég magabiztos.

Az érettségi elnök dr. Földi Pál, a megyei pártbizottság oszt- tályvezetője:

— Sajnos,

12 elégtelen írásbeli dolgozat volt matematikából.

Szerintem a Példák túl nehezek voltak, nem az átlaghoz méretezték, hanem a ki- vételesebb képességűékhez. Mindenesetre eddig a szóbelin nagyon jó benyomásokat szereztem. Meglepően széles tájékozottságról tettek tanúságot a lányok az ideológiai kérdésekben. Jól értették az összefüggéseket. frázisokat nem hangoztattak.

Persze, az izgalom szült néhány különös, értelemzavaró mondatot értelmes feleleteknél is. Például az egyik lány ezt mondta: „Bornemissza Gergely zsírból és lőporból csinált kereket.” Kerék helyett füstképző anyagot kellett volna mondania.

Az osztályfőnök, dr. örsi Andrásné jobban izgul, mint a gyerekek.

— Életemben az egyik legkedvesebb osztályom volt, pedig már 28 éve tanítok. Izgulok minden gyerekért, minden tárgyért. Jó magatartású és jó közösségi szellemű gyerekék. Szorgalmasan tanultak, ez az eddigi feleleteken is látszik...

Már elmúlt egy óra és kint

az ajtó előtt gyülekeznek, akik majd délután kerülnek sorra.

— Mit szeretne húzni az egyes tantárgyakból? — kérdezem Holló Annamáriát.

— Magyarból mindegy, úgyse tudok semmit — mondja elkeseredetten. — Történelemből a II. Intemacioná- lét, matematikából szinte mindegy, mert azt jobban tudom. oroszból... — és ellia- dar egy nagyon hosszú orosz címet, amit, sajnos, nem tudtam megjegyezni.

— Jaj. mit is írt Csokonai? — kérdezi egy szőke egy barnától.

— Hát a Tihanyi ekhóhoz.

— Jaj, tényleg, azt is. te jó isten, nem tudok semmit.

Kijön a matematika tanárnő, Bándi Jolán, megkérdezi:

— Ettetek ma már valamit?

— Még nem.

— Nahát, akkor gyorsan elmenni innen, aztán egy kicsit sétálni...

Azóta már nem izgulnak — leérettségiztek.

B. Gy.

— Kegyelem! — kiáltott. — Bocsánat! .I.&fí talán . .szántatok engem, mikor egy évig gyúnyt űztetek a boldogságomból. mikor két héten át minden orvosságomba

...mérget kevertetek? Kegyelem? Hát megőrültetek? Mit gondoltok, miért hallgattam, mikor rájöttem aljasságotokra, miért hagytam nyugodtan megmérgezni magam, miért ügyeltem, hogy félrevezessem az orvosokat? Azt re* mélitek, csakis azért tettem ezt, hogy előkészítsem a szívfacsaró búcsújelenetet, s a végén áldásomat adjam rátok? Hát ismerjetek meg jobban!

Berthe zokogott. Meg akarta fogni férje kezét, de az durván ellökte magától.

— Elég a hazugságól — mondta —, elég az álnofcság- . bál! Gyűlöllek benneteket!... Hát nem érzitek, hogy

már csak a gyűlölet él bennem?

Sauvresy arca kérlelhetetlen volt és kegyetlen;

— Lassan két hónapja, hogy tudom az igazságot — folytatta^ — Testben-lélekben összetörtem. Nehéz volt

. hallgatni, majd belehaltam. Egy gondolat éltetett: bosz- szút akartam állni. Mikor jobban voltam, csak erre gondoltam. A bűnhöz méltó büntetést kerestem. Nem talál- - tam, nem sehogy sem találtam, s ti egyszer csak elhatá- roztátok, hogy megmérgeztek. Megremegtem az örömtől,

. mikor megéreztem a mérget: végre megvan a bosszúm!

Berthe-et egyre növekvő rémület kerítette hatalmába), megdermedt, akárcsak Trémorel.

— Miért kívánjátok halálomat? — folytatta Sauvresy. — Hogy szabadok legyetek, hogy összeházasodhas- satok? Tessék! Én is ezt akarom. Trémorel gróf lesz özvegy Sauvresyné második férje!

— Soha! — kiáltott fel Berthe. — Nem! Soha!

— Soha! — visszhangozta Hector.

— De mégis így lesz, mert én így akarom. Ó, én meg• tettem a szükséges óvintékedéseket. nem menekülhettek. Hát ide figyeljetek. Amint biztosan tudtam, hogy megmérgeztek, írni kezdtem hármunk részletes történetét, sőt, napról napra, óráról órára igen pontos naplót vezet■V tem megmérgezésemről, végül pedig a beadott méregből összegyűjtöttem;; j

1L-----------------------------------------Berthe egy mozdulatot tett. Sauvresy hitetlenkedésnek vélhette, mert így erősködött.

— Igen, összegyűjtöttem valamennyit belőle, és azt is megmondhatom, hogyan; Valahányszor gyanús orvosságot kaptam Berthe-től, egy kortyot a számban tartottam, majd gondosan egy üvegbe köptem, melyet a hen- gerpáma alá rejtettem. Azon gondolkodtok, hogyan vihettem véghez úgy, hogy ti nem is sejtettétek, hogy egyetlen cseléd sem vette észre? Hát tudjátok meg, hogy a gyűlölet még a szerelemnél is erősebb, s álnokságban a házasságtörés sem veheti fel a versenyt a bosszúval. Ne féljetek, semmit sem bíztam a véletlenre, semmiről sem feledkeztem meg.

Hector és Berthe mereven, szinte bambán bámulta Sauvresyt. Próbálták megérteni tervét, de még nem értették.

— Fejezzük be — folytatta a haldokló, — erőm fogytán van. Tehát ma reggel ez az üveg, melyben körülbelül egy liter orvosság van, az életrajzunk és megmér- gezésem története egy megbízható, készséges ember kezébe került. Ha ismernétek, sem tudnátok megvesztegetni. Nyugodjatok meg, nem tudja, mit helyeztem letétbe nála. Esküvőtök napján ez a barát mindent visszaad nektek. Ha viszont egy évre még nem vagytok házasok, a becsületére bízott letétet át kell adni a császári ügyésznek.

Mindketten egyszerre kiáltottak fel Iszonyatukban és rémületükben. Sauvresy megértette, hogy jól választotta bosszúját.

— És gondoljátok meg — tette hozzá —, hogy ha a csomag az igazságszolgáltatás kezébe kerül, ez a fegy- házat jelenti számotokra, de az is lehet, hogy a vérpadot.

Sauvresy visszaélt erejével. Zihálva, feliig nyílt szájjal, fénytelen szemekkel hanyatlott vissza ágyára. Vonásai oly dúltak voltak, hogy azt hitték, mentem meghal.

De sem Berthe-nek, se Trémorelnak nem jutott eszébe, hogy segítsen rajta. Kábultan, kitágult pupillával álltak egymással szemben, mintha mindketten jövendő szenvedéseikre gondoltak volna, melyeket a megsértett ember engesztelhetetlen haragja rótt rájuk. Most már fel- oldhatatlanul egyek voltak, sorsuk összeolvadt, csak a halál választhatta el őket egymástól. Szorosabb, erősebb lánc kötötte össze őket, mint a gályarabokat, az aljasság és a bűnök lánca: az első szeme egy csók volt, s az utolsó méregkeverés.

Sauvresy akár meg is halhatott már, bosszúja ott lebegett fejük fölött elfogta előlük a napot. Látszólag szabadok lesznek, de múltjuk terhe alatt nyögve indulnak az életbe — de a dél-amerikai bűzös mocsarak közt élő néger rabszolgák is szabadabbak náluk.

Kölcsönös gyűlölet és megvetés választotta el őket, s látták, hogy rabláncra fűzi őket a büntetéstől való közös

félelem, s örökké tartó ölelésre vannak ítélve.

De rosszul ismerni Berthe-et, aki azt hiszi, hogy haragudott férjére. Most mikor összetaposta, most csodálta.

Sauvresy haldoklóit, oly gyenge volt, hogy egy gyermek is könnyedén elbánhatott volna vele, de Berthe szemében most emberfeletti méreteket öltött.

Sejtelme sem volt erről az állhatosságról, erről a bátorságról, mely ekkora kétszínűséggel, ilyen lángelmével ötvöződik. Hogy átlátott rajtuk! Hogy kijátszotta őket! Csak akarnia kellett volna, $ ő az erősebb, ő az úr. Valahogy élvezte is a jelenet különös kegyetlenségét, mely már meghaladta az emberi képzelet határait. Valamiféle keserű gőg töltötte el, hogy neki is köze van hozzá, ő is szerepet játszhat benne. Ugyanakkor düh és megbánás fogta el, ha elgondolta, hogy ez a férfi az övé volt, szolgálta őt, a lábai előtt hevert. Szinte szerette már. Ha minden férfi sorsa fölött rendelkezik, Sauvresyt választja magának. És most elveszíti.

De meg kell jegyeznünk, Berthe jelleme nem egyedülálló.

Elég gyakran találkozunk ilyen jellemekkel, csakhogy az övé már végletes volt. A körülményektől függ, hogy a képzelet tűzhely lesz-e vagy tűzvész, élteti-e vagy elemészti a házat. Berthe képzeletének lángja nem kapott táplálékot, hát fellobbamtotta rossz hajlamait.

Az ilyen rettentő erejű asszonyok sohasem közepesek, sem a bűnben, sem az erényben, vagy magasztos hősnők, vagy szörnyetegek. Olyankor önfeládozó angyalok, Sophite Gleire-ek, Jane Lebonok, megosztják egy ismeretlen feltaláló vértanúságát, vagy életüket adják egy eszméért. Máskor romlottságuk elborzasztja a társadalmat, szép stílusú leveleket írnak, közben megmérgezik férjüket, és börtönben végzik.

De mindenesetre többet ér a Berthe-féle szenvedélyes természet, mint a Trémorel-féle gyönge, erélytelen jellem.

A szenvedély legalább saját útját járja — szörnyű út ez, akár az ágyúgolyó, de mégis öntörvényű. A gyön- geség viszont olyan, mint a kötélen lógó ólomdarab, jobb- ra-balra csapkod és sebez, ahogy az első jöttment meglódította. Míg Berthe lelkében heves indulatok háborogtak, Trémorel kezdett magához térni. A válságos pillanat után most is felegyenesedett, mint mindig, akár a nád, melyet a szél az iszapba nyom, s minden szélroham után mocskosabban emelkedik fel.

Kezdte megérteni, Hogy Laurence örökre elveszett számára, s határtalan kétségbeesés lett úrrá rajta.

Legalább negyedóra hosszat hallgattak így.

Végre Sauvresy leküzdötte a görcsöt, mely elgyöngí- tete. Lélegzett, beszélt.

— Még nem mondtam el mindent... — kezdte.

(Folytatjuk)

■