Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-25 / 147. szám
AI oi fiatalok A Hsakéi párttitkár Éveken keresztül a gyári kultúrcsoportban énekelt, táncolt, sporttársaival futóversenyeken, indult még a tavalyi falusi spartakiádon is. A minap barátja garázsában kis Jawa Ideálját „büty- kölgette” gyerekes lelkesedéssel, romantikus filmtörténetekről beszélt csillogó szemmel, cukorral kínált s bevallotta, hogy — nagyon szereti az édességet. Ha nem ismerném esztendők óta, aligha hinném, hogy megyénk legnagyobb ipari üzeme pártbizottságának titkára. Olyan fiatal, annyira mai... Családja sok-sok évtizedre visszavezethető történetében úgyszólván minden őse, rokona az üveghuták, csiszolóműhelyek világában érett felnőtté — csak két testvérével bontotta a sort, szakított a régi tradícióval. Saját maga olyannyira, hogy nivatás- szerűen a politikai pályára lépett. Említette, hogy még az ifjúsági mozgalomban végzett munka adta hozzá a kedvet s — talán mondhatni — a gyakorlatot. Szinte végig a „tisztikarban” dolgozott, s a nehéz időkben, próbázott. Mondják róla, hogy gépész- technikus és munkaügyi vezető korában is politizáló, minden iránt érdeklődő, segítőkész embernek ismerték, aztán pedig, hogy a Pétervá- sári Járási Pártbizottság munkatársa lett — még inkább meggyőződtek erről. Értékes tulajdonságainak, kitűnő szervező-, Irányítókészségének köszönheti, hogy 1964-ben visszahívták régi munkahelyére, a Mátravidé- ki Fémművekbe és ott rendkívül megtisztelő megbízással tüntették ki. Tömegszervezeti megbeszéléseken, műszaki értekezleteken, igazgatói és vállalatvezetői tanácskozásokon, egri üléseken, összejöveteleken —, mert két éve a járási pártbizottságnak is választott tagja — lehet vele találkozni leggyakrabban, ha az irodából, ä liszkói üzemekből éppen távol van. „Hivatalos” szervezeti feladatai mellett állandóan a termelés „ütőerén” tartja ő is a kezét, munkaversenyt, szocialista brigádokat „mozgat”, támogat, mindig a legsürgetőbb tennivalóra ösztönöz személyes példamutatással. Az idén különösen sokat vállalt a közös erőfeszítésekbői, mert tudja, hogy gazdaságirányításunk új rendszere a Mátravidéki Fémművek „mechanizmusában” is alapos átalakítást követel és a 44 órás munkahét bevezetése sem sikerülhet precíz előkészítés nélkül. A több mint százmillió* termelésemelés az összesen félmilliórd Ft-os- nál nagyobb program mellett nem lehet tétlenkedni, kitől- kitől kettőzött vagy még ennél is több igyekezetre van szükség. Egyszer megkérdeztem Go- tyár Lajostól: vajon menynyi a munkaideje? Azt mondta, hogy „műszakjai” általában 10,5—11 órásak, havonta általában két vasárnap is a „szolgálaté”. Aztán elnevette magát, úgy vallotta, hogy valójában még nem is gondolkodott effélékről, sohasem mérte igazából az eltőlött munkaórát — szükség szerint dolgozik ... Garázdaság délben A gyöngyösi Dimitrov-kertben fényes nappal, déli időben, arcul ütöttek egy fiatal nőt. Az esetet többen is látták — az ittasan randalírozó fiatalemberek, a 22 éves Szabó András és a 20 éves Birtalan János már megjelenésükkor magukra vonták a figyelmet —, de csak egy ember akadt, aki tudta a kötelességét, s közbelépett, hogy elejét vegye a további garázdálkodásnak. Egy ember, egy ügyész. Igazolta magát és igazolásra szólította a fiatalembereket is, figyelmeztetve őket botrányos cselekményük következményeire. Birtalan elővette személyi igazolványát, az ügyész felé nyújtotta, s mindjárt vissza is rántotta gúnyos röhögéssel: „Ugye kéne, mi... ?!” Szabó András, aki a nőt is arcul ütötte, igazolványa helyett az ökleit mutogatta; az ügyésznek rontott káromkodva és szitkozódva. „Agyonütlek...” — fenyegetőzött. Az egyenruhás ipari őrt, aki az ügyész segítségére sietett, erős láb- rúgással „figyelmeztették”, hogy álljon odébb. Az események kezdetekor húszán—harmincán ültek a kert padjain, s pár perc alatt már százan szemlélték a felháborító inzultust. A száz ember közül senki nem mozdult, hogy segítsen a fenyegetett helyzetben levő ügyésznek. Jóllehet, az ügyész többször is kérte a bámészkodókat, segítsenek, de a kérés süket fülekre talált. „Ez a rendőrség dolga, intézze ezt a rendőrség!” — többen így vélekedtek. Egy adott pillanatban az ügyésznek sikerült megszöknie a részeg támadók elől, s a közeli élelmiszerboltból telefonálhatott a rendőrségre. Két motoros járőr robogott sietve a helyszínre. Szabó András még az intézkedő rendőrökre is kezet emelt. Ennyi a történet, amit semmiképpen nem hagyhatunk szó nélkül. A fővárosban, fényes nappal, a nyílt utcán, italbolt előtt vertek halálra egy idős embert a részeg garázdák. Az esetet sokan látták, de senki sem lépett közbe, hogy az idős ember életét megvédje. Százak nézték végig egy másik ember agyonverését ugyancsak Pesten, reggeli csúcsforgalom idején, a Boráros téri aluljáróban. Senki nem mozdult, senki nem segített a bámészkodók közül. Most, harmadszorra, szinte hasonló eset játszódott le a gyöngyösi Népkertben, ahol déli verőfényben egy ügyészt — hivatalos személyt, a törvényesség őrét — támadtak az ittasan garázdálkodók. Százan is bámulták az esetet, s megint nem akadt senki, aki segítséget nyújtott volna. Nemcsak önmaga lelkiismeretéből hajtva nem mozdult senki, hogy írott és íratlan emberi kötelességét teljesítse, de a veszélyhelyzetbe került ügyész segítség- kérését is elengedték a fülük mellett. Közömbösség, nemtörődömség vagy talán félelem volt az ok? Vagy csupa olyan ember szaladt össze bámészkodni, akikből kiveszett volna., az emberiességre való fogékonyság, a természetes együttérzés? A példátlan esemény is a régi tanulságokat erősíti. Radikálisabb intézkedésekre, nagyobb és példásabb törvényi szigorúságra van szükség, hogy a garázdaságot megfékezzük, s emiatt egyetlen tragédia ne legyen. És mindenekelőtt társadalmi cselekvésre, a szemtanúk cselekvő együttérzésére van szükség, hogy a garázdaságot »egelőzzük. (pataky) Büszke a liszkói termelési sikerekre, arra, hogy a gyáriak közül ezernél többen tanulnak, a dolgozók körében mind népszerűbbek a társadalmi családi ünnepek s már Hasznoson is rendeztek KISZ-esküvőt. Elégedett, hogy a legnagyobb ipari üzemben mindenre kapható emberek formálódnak, olyanok akik eddig 110 ezer forintot küldtek a vietnami szabadságharcosoknak, két nap alatt 160 liter vért adtak a kórházaknak és minden évben segítenek a termelőszövetkezetek nyári betakarítási munkáiban is. A KISZ aranykoszorús jelvények birtokosa, kitüntetett kiváló dolgozó, ötéves munkásőr. Nemrég fejezte be tanulmányait a marxista—leninista esti egyetemen — reméli, hogy ezután több ideje jut az üzemekre is. Nagyon jól érzi magát a műhelyekben, ha valamikor majd új tikárt választanak a pártbizottság élére, legszívesebben a gépek, satupadok közé menne vissza s — érzi, tudja — nem égne az arca szaktársai, kollégái előtt Harminckét éves. Gyakorló papa: négyesztendős kislányát pici fiát neveli szabad idejében. Nagyokat sétál velük, a játszótéren, vagy odahaza mókázik velük... Gyón! Gyula A gyenge Alibi A Világirodalmi Magazin A kategóriák csalhatnak. De nem tették. Hiába vártam a Ki miit tud? adásaiban. hogy égvszer. csak egyetlenegyszer valaki sanzonnal lopja be magát a zsűri és a közönség szívébe, mondjuk az egyéb kategóriában — egy sem akadt. Nehéz műfaj? Nagyon. Itt nem elég, hogy valaki csak énekelni tudjon, de éreznie és értenie is tudnia kell. játszania és alázatosnak is tudnia keil lennie a zene. a legtöbbször szó szerint is költői szöveggel szemben. Szeretem a sanzont és tisztelem kevéske hazai művészét. Ezért örültem, amikor Halász Judit — és lám. most és itt nem Jutka — húszperces sajátos, egyéniségéhez szabott és nagyon igényes sanzonestje felcsendült a képernyőn. Húsz perc nem sok idő. mégis volt igénye, képessége hogy költők és zeneszerzők segítségévéi lágy és sajátos ritmusokban vé- gigkalamdozza az ember érzelemvilágának széles szféráit. Bízom és hiszek benne, hogy Halász Juditnak nem kíváncsi és tétova kiruccanása volt ez a televízióban látott húsz perc. A szerző mai témát ajánlott. s mai témaként nyújDöntsék már el végre, hogy ki és mikor fedezte fel Amerikát! Mert én még elégtelent vittem haza, kegyetlen nagy pofonokat bekaszírozva, csak azért, mert nem tudtam, hogy Kolumbusz Kristóf, vagy Cristophoro Colombo volt az, aki a Santa Marián először partot ért az új kontinensen, állítólag 1592-ben. Aztán kiderült, hogy teljesen jogtalan volt az az elégtelen, mert az inkább a tanáraimnak járt volna, hiszen nem is Kolumbusz fedezte fel Amerikát, hanem a vikingek, akik között ráadásul még egy magyar is volt. (Természetes: pont magyar ne lenne Amerikában?) Rendben van, tudomásul vettem. A vikingek voltak, közte egy magyar is volt, mert mi, ugye, le nem maradhatunk, ahol egy kis honfoglalás van. S ekkor olvasom, hallom, hogy nem, nem a vikingek voltak, hanem a föníciaiak, akik még előbb, és ráadásul Kolumbuszánál még nagyobb hajóval jártak Amerika földjén. Most várom az új tudományos felfedezést, hogy nem a föníciaiak, hanem a Neandervölgyi emberek voltak azok, akik felfedezték Amerikát, bunkóra ülve és úszva át a tengert, fedezték fel nekünk. Köszönjük! (—ó) tóttá át szombat este a televízió is az Alibi című vígjátékát. Gondosan leellenőriztem ezt az Alibit s meg kellett állapítanom, hogy alibijét aligha fogadhatom el maiként. A harmincas évek belvárosi nagykereskedője, unatkozó felesége és természetesen művészbarátja: úgy tűnt, hogy ezek a fő hősök. Legalábbis a tértől és időtől független meg nem ..szögeit” szerelmi háromszög a fariét ám ... mégis ... csak azért is szerető feleség, a közhelyeket monologizáló férj. a mai lakásban modernül ostoba és a jó ég se tudja, mitől és miért, barát festőművész és az a dramaturgia, amelyben hol lenn. hol fenn. hol künn hagyják egymást a szereplők, hogy négyszemközt beszélhessenek egymással — nos, ez nem fogadható el bizony Kern mainak, sem alibinek. Mély elismerésem és egyben sajnálatom is. a kitűnő szereplő hármasnak hogy kicsiholtak e vígjátékból olyat is ami eredetileg aligha lehetett benne: egy csipetnyi művészetet, kevéske hitelességet az érzelmekben, s valami futó derűt a szituációkban. Nos. ha szombat este nem is. de vasárnap este merészen egyszerű, de lényegre törő rendezésben igényes összeállításban újból megjelent a Televízió Világirodalmi Magazinja. A háború és az ember viszonyára keres és talál sokízű. különböző egyéniségű íróktól, világnézetükben sem feltétlenül azonos szerzőktől választ: mit tesz az emberrel a háború. A szatíra és a tragédia. a líra és a szinte nyers dokuimntalizmus váltja itt egymást, ha nem ír egyenlő hőfokon, de mindig egyenlően nemes szándékkal. Fernando Arrabal, Piknik a csatatéren végletekig kiélezett naív figuráitól éppen olyan idegen a háború, mint Albert Maiz Festmények című novellájának fiatal egyetemistájától. Ám a háború a békében sem válik holmi tűnt idők emlékévé, árnyai, az embertelenség, a kegyetlenség. a rablás és gyilkosság kitörölheteten nyomokat hagynak egész generációk viszonyában. Maurice Drum» Szappanbuborékjának hőse egy oyan béke áldozata, amely más formában, más eszközökkkel folytatta a háborút az ember ellen, s ebben a háborúban már mit sem ér a maquisard-ok hősiessége. a megszokott és egyszerű fegyverek. mert nem megszokottak és nem egyszerűék a frontvonalak: itt nem tudni, ki az ellenség ési ki a jó barát, s azt sem, hogyha megismerünk egy ió barátot, vajon nem lesz-e éppen ő már holnap az ellenségünk. Vlagyimir Bogomolov a kegyetlen háborúban is embernek maradni akaró emberek az igaz hittel társat és harcot vállalni tudó férfi és nő tiszta kapcsolatát rajzolta meg. míg Askenázy egy ilyen szerelem tragédiáját, egy néD és egy nemzet katasztrófájának döbbenetében az egyén tragédiáját vázolta fel. A nagyszámú és sikeres szereplőgárdából a narrátor szerepét Is ellátó Latinovits Zoltán. egy egész élet tragédiáját percekbe sűrítve bemutatni tudó Tomanek Nándor és Berek Kati magával ragiadóan egyszerű, atmoszférateremtő ereje tetszett a legjobban. Végezetül ejtsünk néhány elismerő szót arról a sorozatról. amelyben hét héten át a világ nagy vasútjain a világ hétszer hét tájait járhatta be a televízió nézőserege. Nemcsak a vasút önmagában véve is hallatlanul érdekes történetével ismerkedhettünk meg, hanem — gondolom ebben a magyar szövegnek is része van — e világ- és táj részeknek szépséged. egzotikuma mellett embereinek, társadalmainak életével fejlődésével, ellentmondásaival is. Olyan ismeretterjesztő filmsorozat volt ez. amely a sínek érhálózatát. sikeresen volt képes felhasználni arra. hogy az emberi társadalom ér hálózatát is bemutassa. (gyurka) Operaelőadás a barlangban Vasárnap délelőtt Bartók muzsika hangzott fel az aggteleki Baradla barlangban, amelynek cseppkő díszletei csodálatos szép hátteret nyújtottak a Kékszakállú herceg vára című opera előadásához. Az opera a miskolci szimfonikus zenekar továbbá Szőnyi Olga és Faragó András közreműködésével nagy sikert aratott. Életem filmje Csillárszerelés közben kicsúszott alólam a szék. Miközben lefelé zuhantam, lepergett előttem életem filmje, azazhogy előtte reklámfilmeket láttam: Tedd a pénzed takarékba! Igyunk Almuskát! Vásároljunk mindent egy helyen! Aztán még mindig nem az életem filmje jött. Híradó következett: X. nagykövet bemutatkozó látogatása, erőmű-építés, vizierőmű-épiiés, ügyes kezű, csinos, fiatal lányok vaskarikákat készítenek fából, csirkeetetés ürgeöntés Bretagne-ban, árvíz a Szaharában, részletek az örök rangadóról, beszélő Szepesi György. Na, láttam már jobb híradót is, gondoltam, miközben aláhullottam a mélybe, mint egy sebzett liszteszsák. Nagy izgalommal vártam életem filmjét. De még mindig nem az jött. Előzetest láttam Lipták Ottó élete filmjéből. Nem tudom, ki as a Lipták, de az előzetes nagyon izgalmas volt, a hős óriás pontyokkal harcolt hi- náros zöld viz mélyén, habosszájú vasderesen vágtatott az alkonyi pusztán, nyergében egy áléit, ifjú leánnyal, züllöt vértesekkel verekedett egy omladozó csárdában és egy csodálatosan szép, mandulaszemű asz- szonnyal csókolózott sötét- rajzú szivarjuk alatt. Irigykedve nézegettem a képeket. Ennek aztán volt egy élete! Magamban irigykedtem és szégyenkeztem: vajon milyen lesz az én életem filmje? Megéri-e a kék foltokat és a tipliket? Azt hiszem, már mondtam, hogy közben lefelé hullottam, mint egy csillag az augusztusi éjszakában. Na. most jön a nagy film, az életem filmje — izgultam magamban, — de nem az jött. Még mindig nem. Népszerű, tudományos kisfilm következett. Most már kezdtem türelmetlen lenni. Legnagyobb megdöbbenésemre, a tudományos népszerűsítő kisfilm rólam szólt. Szakértőként a feleségem működött közre. A kisfilm úgy kezdődőit, hogy a nap méltóságteljesen felkelt a lakásomban, valahonnan a szekrény mögül és nemsokára ébredezni kezdett a természetem. Láttam magamat, amint ásítozva, nagyokat nyújtózva kilépek az ágyból. Fantasztikus! Nem tudtam, hogy fümmeznek. Valószínűleg teleobjek- tívvel fényképeztek, miután megismerkedtek életkörülményeimmel, időbeosztásommal, szokásaimmal. A következő képeken behúzott nyakkal, kilógó nyelvvel, lekonyult fülekkel, csapzottan, autóbusz-vadászatra trappol- tam a házrengetegben. Ezerszeres nagyításban láttam a bajuszomat. A beszélő -- kellemes, bársonyos hang —, éppen magyarázta, hogy én a bajuszom billegtetésével szoktam kifejezni érzelmeimet. A türelmes operatőr kileste, mikor billegtetem a bajuszomat. Mennyi munka volt ezekben a képekben! A későbbiek folyamán az operatőr élelemszerzés közben örökített meg. Morogva, vicsorogva törtem magam előre a közértben és szimatolva, idegesen néztem körül a pultnál. Hirtelen nagy, kövér férfi lépett elém s könyökét belevágta az oldalamba. Dühösen csattogtattam rá a fogaimat és ugrásra görbítettem a hátam. Miután beszereztem a betevő falatokat, vidoran, elégedetten ügettem ki az üzletből. Mellső lábammal ügyesen fogtam az aktatáskát és olyan okosan néztem bele a felvevőgép lencséjébe, hogy magam is elcsodálkoztam. A kisfilm még azt is bemutatta, hogyan szövöm hálómat Piriké, a gépírónö körül, hogyan dürrögök a büfében. Láttam magam gyermekeim körében is: fiókáim nyakukat nyújtogatták, midőn beléptem és összevissza csipogtak: mit hoztál? mit hoztál? A film azzal ért véget, hogy a nap lassan begurult a szekrény alá és besötétedett. A nagyfilmet, életem filmjét, amely nagydíjat nyert Papalacualpában és Rákospalotán, sajnos, már nem lát hattam. Parkettet értem. Mikes György
