Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-21 / 144. szám

A haragos Nap99 esztendeje htivetkezik A Nap-viharók 11 éves ciklusának tetőpontja 1969- ben érkezik el; a csillagá­szok olyan erős viharokra számítanak, amilyenekre nem volt példa 1958 óta. A Nap felszínétől több ezer mérföldnyire gyűrűző atomrobbanások hulláma az űrbe halálos sugarakat szór szét, amelyek gyakran el­érik a Földet burkoló lég­kör határát is. Ez azonban az emberiség életét nem veszélyezteti: az atmoszfé­ra, mint évszázadokon át, továbbra is megvédi a Föld lakóit. De pokoli jégesőnek lehetnek kitéve azok az emberi lények, akik a lég­kör határain túl merész­kednek, mint például az 1969-re tervezett holdrakéta utasai. ‘ PCNTCK f A babilóniaiak a szombatot tartották baljóslatú, veszedel­mekkel terhes napnak. A ke­resztény vallás uralomra jutá­sával a péntek vette át ugyan­ezt a szerepet, s az ehhez fű­ződő téveszmék mindmáig meglelhetők egyesek tudatá­ban. A napokhoz fűződő babonás feltevések előzménye az ókorban alakult ki, abból az asztrológiai hie­delemből, hogy a hét minden napja egy-egy bolygó hatása alatt áll, a bolygókat viszont kedvező vagy ked­vezőtlen emberi tulajdonságokkal ruházták feL A későbbi helléniszti- kus asztrológia szerint a hét ötödik napja, vagyis a péntek a Mars boly­góé, amelynek ..útját háborúk, vi­szályok, véres események kísérik”. Ezen túlmenően azonban a babonák­tól terhes ókori gondolkodás idősza­kosan más és más napokat is „fekete jegyű napoknak”, (latinul: dies atro, calculo notatus-nak) jelölt meg. Ilye­nek voltak például az „Idus”-okra (hónapot felező napok) következő napok a rómaiaknál, amelyek mel­lett szerencsétlennek tartották a ha­lottak emlékének szentelt három na­pot is, a május 7., a június 8. és a szeptember 9-et A germánoknál a hétfő és a csütörtök volt a „jó”, a „szerencsés”, a kedd és a péntek pe­dig a „peches” nap. A kedd a közép­korban a magyaroknál is babonás előjelű volt Mindeme tények Ismeretében is további magyarázatra szorul, mi mentette át a „pogányságból’” a ke­reszténységbe a péntekhez fűződő babonát és mi segítette elő a tévhit maradandóságát? Először is tisztá­ban kell lennünk azzal, hogy annak idején a keresztény hittételek és szo­kások meghonosítása, a különféle keleti és hellénisztikus kultuszok ki­szorítása nem ment egy csapásra. Egy száműzött hitet, rítust, beidegzést egy másikkal, az új hit tartalmának megfelelővel kellett helyettesíteni. Miután Jézus megfeszítése napjának a pénteket tartották, s erről való megemlékezésül — továbbá egész­ségügyi meggondolásokból is — boj­tos napnak nyilvánították, így a pén­teket eleve megkülönböztették a többi naptól. Tekintettel arra, hogy a kereszténység korai századaiban a hús volt az étkezés alapeleme, s a táplálkozás a jelenleginél még sok­kal nagyobb szerepet játszott az em­berek életében, a pénteki húsfo­gyasztástól tartózkodás aláhúzta a nap kedvezőtlen előj elét. Egyrészt tehát ez magyarázza a péntekhez fű­ződő babonát, De nézzük a Naphoz fűződő bebe- szélések másik, s nem lényegtelen tényezőjét is. A babonák ter­mészetrajzához tartozik, hogy aki hisz benne, az mindenben megkeresi az összefüggést hite és a bekövetkező esemény kö­zött. Ha valaki például „ra­gaszkodik” ahhoz a feltevéshez, hogy a péntek „peches”, akkor eleve ezzel az előjellel kezd hozzá aznapi teendőihez. Aki azt vallja a közmon­dással, hogy „pénteken kezdett munkán nincs szerencse”, az meg sem teremti a sikeres munka felté­teleit. Ennek következményeként az­tán noha saját hibája miatt nem ér el eredményt — nem a mulasztását tekinti a sikertelenség okának, ha­nem igazolva látja babonás hitét a péntekkel kapcsolatban. A babonás ember nem éri be azzal, hogy fel­tevése őt igazolta, hanem széltében- hosszában terjeszti saját példáival igazolva, hogy „mégiscsak van vala­mi a péntek „pechességében”. Az el­lenbizonyítás kézenfekvő volna, ha a nem babonások is feljegyezgetnék és ugyancsak terjesztenék, hogy egy- egy pénteken kit, milyen szerencse ért Am, aki nem babonás, az nem törődik az efféle képzelgéssel. Zára­dékul még annyit, hogy amióta lot­tó van és azt pénteken húzzák, a péntek „becsülete” is kezd helyreáll­ni. Ny. A. Új telemiókamera tenger alatti használatra Két francia cég új típu­sú televíziókamerát állított elő. A kamera 300 méteres tengermélységig leereszthe­tő, s a felvett képet a fel­színre továbbítja. Ha nem­csak a felvevőt eresztik a tengerbe, hanem búvár ke­zeli, 100 méteres mélysé­gig használható. A búvár optikailag ellen­őrizheti az elektronikus ke­resővel beállított képet. így rendkívüli pontossággal vé­gezheti el a kívánt munkát, s a felvételt azonnal és ál­landóan ellenőrizni tudja. Két rögzítő kar teszi a gé­pet könnyen kezelhetővé, annyival is inkább, mert 27 kg-os súlya a vízben sem­mivé válik. A 300 méteres határ meg­felel az úgynevezett konti­nentális plató szintjének, tehát a tenger alatti kuta­tások legtöbb esetében használható. (VVVVVVA L1S Háxy énekel. U5 Dallal, tánccal s vüág körül. ÍM A két előadóművé­sze: Lisa della Casa. US Óvodások műsor». 10.10 Zenés műsor. 12.13 Táncáén«. 13.06 Hirdetóműsor. 13.16 Operarészletek. 14.00 Mit üzen a Rádió? 14.40 Magyar nóták. 15.15 Schumann:' Fantasiestücke. 15.44 Harangozó Teréz énekel. 1U0 A Gyennekrádio műsora. 1SJÍ8 Édes anyanyelvűnk. 17.05 Külpolitikai figyeld. 17.20 Richard Strauss: N égy utolsó ének. 17.40 Van új a nap alatt. i —íj 17.55 Huszas stúdió. 13.30 139-660. Műsorveze­tő: Szepesi György. 22.15 Hangképek a magyar öttusa­bajnokságról. 22.25 A Ray Connííf- együttes műsorá­ból. 22.50 Meditáció. 33.00 Az Országos Filharmónia Kamaratermének műsorából. 0.10 Filmzene. PETŐFI 10.00 11.00 11.30 12.00 13.00 13.15 14.00 18.10 18.20 18.50 21.25 21.55 22.25 Kamarazene. Móricz Zsigmondi Szerelem. Operettrészletek. Zenekari muzsika. Gazdaszemmel. Ismekedjünk a dzsess/.muzsiká­val. Kettőtől hatig... Lajtha László: Vas megyei kuruc - képek. A XX. század nagy írói. Hangverseny. Nőkről — nőknek. Népi zene. A hét előadóművé­sze. KOSSUTH Í.1S Tánczen«. 8.56 Mesejáték. 9.20 Operarészletek. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Gluck: Don Juan — balett-pantomim. 13.06 Bundschuh István citerázik. 13.16 Daljáték gyermekeknek. 15.14 Emberek, tájak, muzsika... 16.15 A Galilei Kör. 16.48 Kóruspódium. 17.05 Tallózás » világsajtóban. 17.20 Szimfónlkus zene. 17.59 Svéd Sándor énekel. 18.14 Ketten ** kétféle­képpen egy témá­ról. 18.» Könnyűzene. 19.30 Szabó család, 20.00 Szórakoztató muzsika. 20.45 Népdalok. 31.07 Cj felvételetekből. 22.25 Jean Rousselot: Aki megölte az Időt. Rádiódráma. 23.09 Zenés játékokból. 0.10 Operaáriák. PETŐFI 10.00 T.iszt-zongóramű­tek. 10.45 Nyári időtöltés. . 11.00 Operarészletek. I 12.00 Népi zene. 12.40 A Falurádió műsora. 13.00 Zenekari muzsika. 14.00 Kettőtől hatig... 18.10 Paiócz László és Szecsődy Irén énekel. 18.35 Gazdasági életűnk és az ember. 19.00 Szonátaest. 20.30 Muszorgszkij-* Ravel: Egy kiállítás képei. 21.00 Illyés Gyűl»: örök erőforrások. 22.00 Hanglemezgyűjtők húsz perce. 22.20 Népi muzsika, 22.48 Mozart-áriák. KOSSUTH 8.18 Mezei csokor. 8.45 Orvosi tanácsok. 8.50 Kamarazene. 9.» A Szabó család, 10.10 zenés műsor, 12.15 Tánczene. 13.06 Válaszolunk hallga­tóinknak! 13.21 Vonószene, 13.50 Népdalok. 14.05 Gazdasági Magazin. 14.35 Schubert-mflvek. 15.15 Pityer! harckocsizd hihetetlen, ám többnyire hősies kalandjai. III. rész, 15.45 Händel: Julius Caesar, 16.12 Könnyűzene. 16.38 Sobor Antal elbeszélése. 17.20 Népi zene. 17.38 Karsai Elek dr. Írása. 17.53 Zenekari muzsika. 17.3# A 07-es ügynök. Folytatásos rádiójáték. V. rész. 20.05 Tánczene. 20.57 Üj felvételeinkből. 21.20 Gondolat. 22.15 Hangképek a magyar öttusa­bajnokságról. 22.25 Verbunkosok. 22.50 Éjszakai műszak. ».00 Operaáriák. ».40 Könnyűzene. 14.49 Kéruspódium. 15.15 Budapesti Hírmondó. 18.15 Könnyűzene. 16.38 Két elbeszélés. 17.05 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15 Liszt-etűdök zongorára. 17.41 Arany János dalai. 18.12 Mikrofórum a fiatalok utazásá­ról. üdüléséről. 18.27 Könnyűzene. 19.30 Verdi: Traviáta. Opera. 22.» Radnai György nótákat énekel. 22.42 A XX. század nagy Írói. ».00 Tánczene. ».30 A XX. század zenéjéből. 0.10 Operettrészletek. PETŐFI 10.00 Operarészleteik. 10.50 Ml van a cégtábla mögött? 11.00 Zenekari muzsika. 11.45 Operettmuzsika, 12.15 Kamarazene. 12.57 Lörád István fúvósrnűvelböl, 13.04 Mesejáték. 14.00 Kettőtől hatig... 18.10 ÜJ felvételetekből. 18.» Könyvújdonságoik. 18.54 Operettrészletek, 19.14 Két S ehumann-kőrus. 18.» Tánczene. 20.30 Budapest— Moszkva. 22.06 Mahler: IV. szimfónia. PETŐFI 10.43 Műsormorzsák. 10.00 Zenekari muzsika. 11.00 Mendelssohn-mü- vek. 11.45 Régi magyar dalok. 12.15 Belltel-operákból, 13.17 Könnyűzene. 14.00 Kettőtől hatig» 18.10 Táncdalok. 18.20 Móra Ferenc vidám Írásaiból. 19.03 Hernádi Lajoa zongorázik. 19.30 Nóták. ».30 a Kirkov-kőrua enekel. ».40 Korunk gondolko­dót a modern em­berről. 21.00 Ürinö a feleségem. Zenés játék. 22.33 ÜJ felvételetekből. Kr... J3SUTH 8.16 Zeneművészeink reflektorfényben. 8.56 Mesejáték. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Népdalcsokor. 13.06 Gazdaszemmel. 13.21 Zenekari muzsika. 14.» Törvénykönyv. KOSSUTH 8.16 Balettzene. 9.10 Verbunkosok. 9. » Óvodások műsora. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Tánczene. 13.06 Jávor Ottó elbeszélése. 13.21 Zala Tóth Erzsébet énekel. 13.39 Pityeri harckocsizó hihetetlen, ám többnyire hősiea kalandjai. IV. rész. 14.10 Zenekari muzsika. 15.15 ÜZENEtek. 15.55 Édes anyanyel­vűnk. 16.00 Frederick Lamond zongorázik. 16.16 Monológ éa párbeszéd. 16.49 Pol-beat. 17.15 Operarészletek. 17.40 Nyitott stúdió. 18.00 Ül Zenei Üjság. 18.» Népi zene. 19.36 Fővárosi színházak vetélkedése. L for­duló. 21. » Made in Hungary. 22. » Fischer Annie zongorázik. ».06 Könnyűzene. A10 Lassus-kórusok, PETŐFI 10. M Kamarazene. 11.05 Versenymüvek, 11.40 Tánczene. 12.00 Ravel: Pásztoréra. Opera. 13.96 Fúvószene. 13.17 Mozart: g-moR vonós ötös. 14.00 Kettőtől hatig... 18.10 Két operettfinálé. 18 SS Válaszúton a civil 1­zácló? 18.50 Üj lemezeinkből. ».35 Lisa della Casa énekel. ».51 Népi zene. 21.» Láttuk, hallottuk. 21.10 Előadás. 22.20 Könnyűzene. ÁLlfíNM MUSORSIAMOK Ir ,f «,2<: Rákóczi induld. — «.Mi Hírek. — 4.92—f.STi h nemit II * Hajnaltól-reggélig: — Közbeni 5.00: Hírek. _ 5.30: IUIOTU111. Reggeli krónika. - 5.45: Falurádió. _ 5.59: Idd­jelzés. 6.00: Hírek. Kb. 8.30: Hírek. _ Rb. 6.45: Hallgatóink figyelméből _ 4.59: Időjelzés. - t.00 Reggelt krónika fi. kiadós. Utána: Körzeti időjárásjelentés. _ Kb. fJO: Oj könyvek. — 7.59: Időjelzés. 8.00; Hírek, 4.05: Műsorismertetés. A vidéki színhá­zak Drogramja. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek. - H.59: Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. _ 13.00 A budapesti színházak műsora. — 14.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. Nemzetközi lapszemle, — 16.57: Hallgatóink figyelmébei - 16.59; Időjelzés. _ 17.00; Hírek. _ 18.59: Időjelzés. _ 19.00; Esti krónika. _ 19.25: Sporthjradö. - 19.34: Ha llgatóink figyelmébe! — 20.48: Hírek. — 21.59; Időjelzés. - 32.00: Hírek. — 24.00: Hírek. <_ 0.25: Himnusz. W> j n 4*• 4.26—7.57: Azonos a Kossuth rádió műsorával. • I Pf Of 1 ! Közben; 6.20—6.30: Torna. — 17.57: Műsorzárás. — 13.47: Vízállásjelentés. _ 14.00: Hírek. - 14.06) — „ Idő járásjelentés — 16.00; Hírek. — 18.00: Hírek. — p.30: Jó éjszakát, gyerekeki - Közben; kb. 20.45: Esti Krónika II. kiadás. — 23.00: Hírek. _ 23.201 Műsorzárás. KOSSUTH Lányok asszonyok. Régi melódiák:. Orvosok a ndkfo- fon előtt. Kamarazene. Zenés műsor. Operettrészletek. Írók fóruma. Népi zene. Néhány perc tudomány. Hirdetőműsor. i*13 8.38 9.25 9.30 10.10 12.15 13.06 13.21 13.41 13.46 13.56 Operarészletek. 14.45 Hét végi külpolitikai figyelő. 15.10 Csak fiataloknak! 15.55 Hirdetőműsor. 16.05 Hétvége 17.35 A 07-es ügynök. Folytatásos rádiójáték. (Befejező rész.) 18.14 Dramatikus kantáta. 19.30 Lila akác. Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából. 21.28 Nótacsokor. 22.30 Táncoljunk! PETŐFI 10.00 11.00 11.30 12.00 14.08 14.46 14.51 15.06 16.25 17.55 18.00 18.10 18.30 18.50 19.06 20.25 21.35 22.30 KEDD IV. Nyárt Úttörő Olimpia. Hírek. A hirdető műsora. Kuckó. Ahonnan vetetett. Magyar ki&film. Esti mese. Verdi: a végzett hatalma. Opera 3 felvonásban. Tv-híradó. Kisfilm. Tv-híradó. SZERDA 17.15 IV. Nyári Úttörő Olimpia. 18.00 Hírek. 18.05 öt perc az Egye­sült Izzóban 18.10 Egytagú őrs. Ma,gyár kisí Hm. 18.25 Ritmusparádé. 19.00 Esti mese. 19.15 Interpelláció. 20.00 Tv-híradó. 20.20 A kisértethelk sürgős. Román fűim. 21.40 Interpelláció. 22.00 Tv-híradó. CSÜTÖRTÖK 18.00 Hírek. 18.06 A hirdető műsora. 18.15 Telespart. 18.40 A világ térképe előtt. 18.50 Muskátli és a többiek. Helyszíni közvetítés TamáspusztánM. 19.35 Esti mese. 19.35 Ebédszünet. 20.00 Tv-híradó. ».20 Prágai tavasz — 1968. Zenés útifilm. 31.00 A hosszú, az ala­csony és a magas. Angol film. 23.30 Tv-híradó. PÉNTEK 18.00 Hírek. 18.06 Reklám-műsor. 18.15 A modellezésről. 18.36 Daltanítás. 18.50 Falusi dolgokról. 19.15 Esti mese. 19.25 Tv-szőttes. 20.00 Tv-híradó. 20. » Egy esztendő a szigeten. Svéd film. 21. » Jászkunság! körkép. 22. » Tv-hiradó. SZOMBAT 9.01 A modellezésről. 9.» Agglegények. Tv-film. 11.06 Ebédszünet. 11.» Prágai tavasz. — 1968. Zenés útlfUm. 15.» IV. Nyári Üttörő Olimpia. 16.56 Építők. Magyar kisfilm. 17.15 A hirdető műsora. 17.» Hírek. 17.» Semmelweis Ignác Dokumentumfilm. 18.05 A Tv-Jelenti... 18.50 Cicavízió. 19.00 KI MIT TUD? (Döntő.) ».00 Tv-híradó. 20.» KI MIT TUD? (A döntő folytatá­sa.) 22.» Tv-híradó. 22.40 KI MIT TUD? (A döntő folytatá­sa.) VASÁRNAP 9.05 Csak gyermekeik­nek! 19.00 Hétmérföldea kamera. 10.15 Kukkantó. 11.00 IV. Nyári Úttörő Olimpia. 15.30 Magyar Válogatott- Szolnoki Dózsa vízilabda-mérkőzés. 16.30 Nyári mezőgazdasá­gi szakfilmsorozat. 16.55 A hirdető műsora. 17.05 Csehszlovák kisfilm. 17.15 Ül színek városa. Kisfilm. 17.35 Mindennapok művészete. 17.55 Tudósklub. 18.45 Esti mese. 19.00 Bemáth László színházi jegyzete, 19.10 Az ördög ügyvédje Dráma 3 felvonás­ban. A Vígszínház előadása. 20.00 Tv-híradó. 22.20 Sporthírek. 22.30 Tv-híradó. ::N*x<<vfS A bűvös szekrény. Vígopera. 17.30 Népi zene. 18.05 A huszas stúdió április elsejei rémdrámája. 18.58 Bächer Mihály zongoraestje. 21.09 Egy hír a mikroszkóp alatt. 21.24 Zenekari muzsika. 22.00 Könnyűzene. 22.20 így látták egymást. Operarészletek. A pepita notesz, Máthé Jolán énekel. Zenekari muzsika. Könnyűzene. Orvosok a mikro* fon előtt. Hangverseny­naptár. Farkas Ferenc: v KOSSUTH 8.10 Táncdalok, 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 így írunk mi... 9.30 Vasárnap délelőtt. 11.15 Kapcsoljuk Bécset. 13.10 Népi zene. 14.00 Rádiólexikon. 14.30 Operettrészletek, 15.08 Táncmelódiák, 15.36 Visszhang. 16.06 A Rádió Lemez- albuma. 17.04 A magyar költészet századai. 18.10 Pillantás a nagyvilágba. 18.30 Népi zene. 19.11 Ritmikus percek. 19.50 A XX. Kzázad nagy írói. 21.00 Strauss operáiból. 21.18 Párizsi dallamok. 22.15 Mindenki kedvéire. 0.10 Operaáriák. PETŐFI 8.00 Mit hallunk? 8.30 Népdalok. 8.59 Lisa della Casa énekel. 9.25 Heine költeményeiből. 9.35 Operakalaúz. 10.35 Vasárnapi koktél. 12.10 Mesejáték. Í3.13 A színfalak mögött. 13.33 Monteverdi-madri- gálok. 14.03 Táskarádió. 15.03 Budapesti Művészeti Hetek. 15.13 Részletek Verdi operájából. 16.05 Népdalok. 16.40 Földrajzi fejtörő. 17.00 Händel: h-moll szonáta. 17.20 Könnyűzene. 17.56 A Rádiószínház Múzeuma. 19.10 Kamarazene. 19.30 Boross Lajos népi zenekara játszik. 20.10 Kapcsoljuk a debreceni Bartók termet. 21.55 Könnyűzene. 22.08 Operettrészletek. 4 8A/WWSV

Next

/
Thumbnails
Contents