Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-16 / 140. szám

[A vasárnap sportműsorából Mint ismeretes: a közel­múltban Diósgyőrött 1:1 ará­nyú eldöntetlennel végződött DVTK—Csepel NB I-es lab­darúgó-mérkőzésen Szegedi Barna játékvezető, valamint a két partjelző rendőrségi riadóautón volt kénytelen el­hagyni a diósgyőri stadiont, mert a szurkolók egy része tettlegesen akarta okét bán­talmazni. Szerintünk Szege­di volt a® oka- hosy a Cse- pel pontot tudott szerezni Diósgyőrben. A mérkőzés után a jateu vezető elmondotta, hogy mar a találkozó előtti heten olyan leveleket és üzeneteket ka­pott Diósgyőrből: .Jtmyír ják”, ha nem győz a Dvm. A mérkőzésen aztan a dios- cvőri játékosok sorozatos sportszerűtlenségét, állandó reklamációját közvetett sza­badrúgásokkal torolta meg s ebből a közönség, valamint a Népsport tudósítója is olya" következtetéseket vontak le: Szegedi nem engedte a DVTK-t kibontakozni! Be­széltünk a két partjelzővel Is: Almásy és Bacsó egyön­tetűen állítják, hogy a játék­vezető jól látta el feladatat. Megérkezett Egerbe az ellen­őri jelentés is, amely szerint Szegedi — bár nem volt iga­zán jó formában — jól kéz­ben tartotta a játékvezetői szempontból rendkívül nehez mérkőzést és 3,2-es tehát a közepesnél jobb osztályzatot kapott. Még csak annyit: az ellenőri tisztséget egy volt diósgyőri labdarúgó töltötte be... Az E. Spartacus—rRózs a- szentmárton megyei I._ osztá­lyú labdarúgó mérkőzésnek 3:l-e$ hazai vezetésnél bot­rány vetett véget. Történt ugyanis, hogy Tarái, az eg­riek csatára letalpalta a labdát kirúgni készülő ró­zsái kapust, s ezt a játékve­zető szabadrúgással torolta meg. Ekkor Báti, a vendé­gek csatára odafutott a já­tékvezetőhöz, követelte, hogy Taráit azonnal állítsa ki — erre azonban a já­tékvezető nem volt hajlan­dó Báti elvesztette uralmát idegei felett, tetilegességre vetemedett. — a többieknek úgy kellett lefogni az őrjön­gő játékost. Mivel a játék­vezető nőm látta biztosított­nak testi épségét, lefújta a mérkőzést. A megyei LSZ Fegyelmi Bizottsága a pá­lyán elért 3:1-es eredmeny- nyei igazolta a találkozót, a magáról megfeledkezett Báti pedig egy év eltiltást ka­pott Kór volt az önbírásko­dásért... ^ Jó versenyt, színvonalas összecsapásokat hozott He­ves megye 1968. évi ifjúsági, serdülő és újonc tenisz-baj­noksága. A selypi, a gyön­gyösi és főleg az egri fiata­lok ezúttal is bizonyHoUa.c, hogy e három helyen feljövő­ben van a teniszsport, a rész­vevők nagy száma pedig arról tanúskodott, hogy népszerű­sége is növekszik. A tíz ver­senyszámból kilencben : egyébként az egriek szerez­ték meg a bajnoki címet, ami elismerésreméltó, szép teljesítmény! ★ , ! Az Úttörő Olimpia egri, területi döntőinek színpom­pás megnyitója bizonyára emlékezetes marad a Sza­bolcs—Hajdú—Borsod és He­ves megyei fiataloknak, a zászlóerdő, a jelentéstétel, az ünnepi szavak, az olimpiai zászló felvonása, az olimpiai láng meggyújtása, a sok száz színes léggömb levegőbe emelkedése, méltó kereteket adott a nagy eseménynek. A stadion hangosító berende­zése azonban — ki tudia hányadszor — ismét csődöt mondott a részvevők és a közönség nem kis bosszúsá­gára ... ★ A Ferencváros elleni, szerdai MNK találkozó is­mét tízezerén felüli tömeget vonzott az egri stadionba. A lelátókon ott szurkolt az Úttörő Olimpia kétezer rész­vevője is — köztük sok olyan falusi gyerek, aki csak hírből hallott a Ferencvá­rosról. meg az Egri Dózsá­ról. Desz mit mesélniök ott­hon! A mérkőzés egyébként végig kiegyensúlyozott küz­delmet hozott, a sokszoros magyar bajnok csak az utol­só tíz percben tudott fölényt kiharcolni — a továbbjutást jelentő egyetlen gól azon­ban szerencsés körülmények között született meg. A Dó­zsát régen láttuk ilyen jól játszani és jól küzdeni — különösen Szűcs volt elemé­ben. aki új szerepkörében kimagasló teljesítményt nmir- tott. A szurkolók elégedet­ten hajtogatták: ihren foci­val Miskolcon is lehet győz­ni! ★ Kitűnő formában van Már- tonffy Tamás, az Egri Dózsa úszó versenyzője, aki a ber­lini belügyi spartakiádon re­mek, 2:03.9-es idővel ütött el­sőnek a célba a 200 m gyors­úszásban, 200 m háton 2:20.5-tel 3. lett, s az Egri Dózsa tagjaiból 4x100 m gyorsváltó utolsó embere­ként a 56 2-t ért el. Szabó Tibor 200 m mellen 2:36-os idővel új országos ifjúsági rekodot állított fel — s ezt az eredményt már külföldön is jegyzik! A fiatal Válent Vera erőteljes fejlődésének ezúttal három megyei ser­dülő csúcs „esett áldoza­tul”. ★ A Dunántúli Napló június 11-i számának sportrovatá­ban jelent meg az alábbi, Komló—Egri Dózsa NB I. B-s labdarúgó mérkőzéssel kapcsolatos írás: „Hallatlan szerencsénk volt — mondot­ta Farkas István, a Heves megyei néplap sportszer­kesztője —. Elsősorban azért, mert a komlóiak a 2. perc­ben elért gólunkra három kapufával tudtak csak vála­szolni, a 11-es meg nem adá­sa pedig döntő volt.” Ügyes nyilatkozat, csakhát néhány helyen erősen sántít. Mert nem Farkas, hanem Fazekas István volt az illető, aki nem a Heves megyei néplap (kis betűvel!) sportszerkeszíője, hanem a Heves megyei Nép­újság munkatársa, aki most sem tagadja, hogy az egriek­nek szerencséjük volt — a meg nem adott 11-esből al­kotott vélemény azonban nem egyéb merő kitalá­lásnál. Ügy látszik működés­be lépett a komlói tudósító fantáziája... ★ Jói sikerült a Gy. Spar­tacus labdaríigó szakosztályá­nak serdülő toborzója, sok tehetséges fiatal jelent meg a felhívásra és a beszervezés után most már szorgalma­san vesz részt az edzéseken. A sportkör elnöksége a to- borzó sikerén felbuzdulva két garnitúra vadonatúj fel­szerelést adományozott a gye. rekeknek, akik vasárnap a Gy. Spartacus—Szuhavölgy NB 111-as mérkőzés előtt a gyöngyösi közönségnek is b e mutatkoznak. ★ 270 indulója volt az Eger­ben megrendezett VIT atlé­tikai versenynek — bizony régen láttunk ilyen nagy tö­meget nyüzsögni a pályákon. A fiúknál a Dobó és a Gár­donyi Gimnázium diákjai vívtak egymással nagy har­cot, amely végülis a dobósok győzelmével ért véget — a lányoknál még szorosabb volt a küzdelem, a Szilágyi Gimnázium atlétikái mind­össze öt ponttal tudták meg­előzni a Közgazdasági Szak- középiskola versenyzőit. ★ Mint röviden hírt adtunk róla; a Mátraalji Bányász sakk-csapat MNK-mérliőzés keretében 7:5 arányban győ­zött a Bp. Művész SK ellen. A budapestiek csapatának az első táblán játszó 75 éves Kiss Ferenc érdemes szín­művész teljesítménye nagy­szerű kombinatív készsége sokáig élmény marad a gyön­gyösiek számára. Nagyon szép játszmát nyert Radnóti Győző operaénekes és csak nagy küzdelem után vesztett Balogh Ervin festőművész. A mérkőzés után a két sport­kör vezetője megállapodott, hogy a közeljövőben Gyön­gyösön bemutatkozik a Bp. Művész SK labdarúgó-válo­gatottja és asztalitenisz csa­pata is. s a nrngra-not a r.n- garin Hőerőmű, valamint ft Thorez külfejtés megtekinté­sével és a Bányász Klubban rendezendő vidám kabaré­esttel kötik össze. ★ Az Úttörő Olimpia egri. területi döntői minden telein- | tetben felülmúlták az _ el­múlt évi debreceni döntőket:\ lényegesen jobb volt a ren­dezés, de jobbak voltak az eredmények is. Válent Gyu­lát és versenybírsóságát pél­dául felkérték, az elkövet­kezendő Úttörő Olimpiai úszóversenyek lebonyolításá­ra. Heves megye úttörő- sportjának becsületét az Eg­ri Dózsa kiváló úszófiataljai mentették meg. akik a me­zőny fölé nőttek — labdajá­tékokban. tornában és atlé­tikában viszont eoy-két ki­vételtől eltekintve (Lukács Ági nyerte a magasugrást, a nggyrédei Markovits ezüst­érmes lett. az eayéni torná­ban az erki röplabdás lá­nyok csak roszabb játszma­aránnyal szorultak a 2. helyre) mondhatni siralma­san szerepeltünk. A legna­gyobb siker Válent Vera ne­véhez fűződik, aki 100 m gyorson elért 1:07.5-ös raz gyogó idejével a londoni olimpián harmadik lett vol­na. Somody Józseí r'TVTTrVVV’V’l Modellezés: Megyei autó- modellező-bajnokság, Eger. Kézilabda: Gy. Vasas Izzó —DVTK, NB Il-es férfimér­kőzés. Gyöngyös, 11 óra Tel­jes forduló a megyei női és férfi bajnokságban. Sportlövészet: MNK 1. osztály 3. fordulója. Gyön­gyös. Kitérőgyár. 8 óra. Labdarúgás: NB III-as mérkőzések: Egercsehi—Ede- lény 17, Kiss I. Petőfibánya— Sirok 17. Szegő. Gáspár SE— Pásztó. Hatvan. 17, Bodnár. Gyöngyösi Spartacus—Szuha­völgy. 17 (?). Megyei I. osz­tály: Gyöngyösoroszi—Gaga­rin SE 17.30. Dezső. Bélapát­falva—Rózsaszentmárton 17.30. Lóczi FVSC—Gy. Va­sas Izzó 17.30, Koncz. Egri Spartacus—Verpelét 10.30, Gyarmati. Pétervására—Sely­pi Kinizsi 17.30, Falcsik. Tel­jes forduló a megyei II. osz­tályban. Olvastuk a Magyarországban, hogy az ország első négy önkiszolgáló boltja 1955-ben nyílt meg. Ebben az évben a négy bolt forgalma 8 millió forint volt. Tizenkét év után. ta­valy a dolog odáig fejlődött, hogy már 5830 önkiszolgáló boltra volt az országnak „25 millió 800 ezer forint’’ forga­lommal ... Ha nem csalódunk, a fenti adatok következménye az alábbi volna. 1955: 4 üzlet = 8 millió; 1 üzlet — 2 millió 1967: 5830 üzlet = 25,8 millió; 1 üzlet = 4425 millió forint forgalom... Hát ez bizony így nagy visszaesés vol­na... Persze, ha 25 milliárd 800 millió forintról volna eset­leg szó, az már más volna. Akkor jutna 1—1 üzletre közel 4 és félmilliós, megérdemelt forgalom... ★ Ugyanitt olvastuk, hogy a Föld belső hőjét is munkára fogják Sok országban van már hőforrásokra telepített áram­termelő üzem. „Kamcsatka-f él szigeten például már a máso­dik geometrikus erőmű épül...” — írja a lap. Kéteségtelen, hogy kell a geometria is a tervezéshez, de a termálvizes erőművet geometrikus erőműnek nevezik. A betűk ugyanazok, de a szó egészen más... (DR. SZEMES) A hoxkesstyűvelnőtt fel Erdélyi Mihály ifjúsági ökölvívó válogatott — üsd ki! Üsd ki! — buz­dította tombolva a közönség a kötelek között öklözőiket és a magyar válogatott — magas, barna fiú — megfo­gadva a tanácsot, egy elhaj­lás után. a második menet­ben jobbhoroggal padlóra küldi NDK-bedi ellenfelét. A döntés nem lehetett vitás, a hangosbemondó máris hir­dette az eredményt: „Kiütés­sel győz a iobb sarokban álló Erdélyi Mihály. Magyaror­szág!” — Nagyon örültem a si­kernek. mert az előző mér­kőzésünkön én maradtam alul. Pontozással veszítettem és alaposan készültem a visz- szavágóra — meséli moso­lyogva az ifjúsági magyar ököívívóbajnok, többszörö­sen válogatott egri fiú, aki szánté berobbant az élvonal­ba. Egymás után szerezte meg a megyei, az országos vidéki és a magyar bajnoki címeket, közben győztesen hagyta el a ringet a Borne­missza és az Énekes emlék­ArrnnísannMírsoRA yirJJisM 1968. június 16., vasáxft&p TrOSSTJTH 8.10 Rádiójáték gyerme­keknek. 8.44 Édes anya­nyelvűnk. 8.49 Színészek énekelnek. 9.10 Vasárnap délelőtt. 11.00 Hangverseny. Kb. 12.10 Fekete Gyula műsora. Kb. 13.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.40 Rádió^exikon. 14.10 Hangverseny. 15.08 Reni lagzi. Rádió­játék. 16.04 Jussi Björling énekel. 16.25 Tánczene. 17.05 Visszhang. 17.35 Népi zene. 17.52 Üj lemezeinkből. 18.30 Mérkőzések percről percre. 19.30 Németh Éászló: Az áruló. Történelmi dráma. 21.47 Táncdalok. 22.10 A vasáru an sportja 22.20 Han?rverseny. 23.06 Verbunkos muzsika, PETŐFI 8.00 Operakalauz. 9.00 Miska bácsi lemezesládá.ia. 9.30 Mit hallunk? 10.00 Üj lemezeinkből. 10.58 Elbeszélés. 11.10 Táaczene. 12.29 A kritika hiteléről. 12.49 Kórus. 13.05 Mesejáték. 14.03 Táskarádió. 15.03 Művészlemezek. 15.45 A mag var költészet századai. 16.00 Virágénekek. 16.25 Magyar tájak. 16.55 Könnyűzene. 17.25 Mérkőzések percről percre. 18.20 A színházi évad. Sándor Iván jegy­zete. 18.30 Operakettősök. 19.11 Népdalcsokor. 20.10 Tánczene. MAGYAR TV: 8.28 A művészet világából. 9.00 Szurony és szeg-fű. Az Intervízió műsora. 9.30 Hét m érföldes kamera. 9.45 Csak gyerekeknek! 10.30 Műhelvtitkok nyomában. 11.30 Daloljunk együtt! 14.53 Mezőgazdasági szakfii msorozat. 15.25 A hirdető műsora. 15.35 Arfg’esénvek. Francia film. 17.20 A f<M-eismert XVIII század. 17.35 Mesterfokon. Riportfilm. 18.00 Magva ország— Jugoszlávia vízi­labdamérkőzés. 18.50 Vendégjáték. Riport film. 10.05 Kmíiiok. 19.15 A világ nagy vas­út jai. 19.40 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Ki mit tud? m. középdöntő. 22.20 Sporthírek. 22.30 Tv-híradó. POZSONYI TV: 14.00 NSZK—Cseh­szlovákia Davis Kupa tenisz­bajnokság. 19.00 Tv-híradó. 20.05 Románc szárny­kürtre. Cseh film. 21.30 Bratislava! líra. 68. »< < SSMTH 8.15 Régi melódiák. 9.04 A hét előadó­művésze. 9.39 Óvodások műsora. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Tánczene. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.16 Zenekari muzsika. 13.56 Szép magyar novella. 14.11 Dankó Pista dalai. 15.15 Operákból. 15.55 Válaszolunk hallgatóinknak! 16.10 A Gyermekrádió műsora. 16.53 Édes anya­nyelvűnk. 17.05 Külpolitikai figyelő 17.20 Beethoven: I. szim­fónia. 17.45 Tudományos híradó 18.00 Húszas stúdió. 19.36 Kapcsoljuk a do­re-mi áruházat. 22.20 Üj lemezeinkből. 23.10 Operettfinálék. 0.10 Operaáriák. PETŐFI 10.00 Operarészletek. 10.45 Emberek a pusztá­ban. 11.15 Operettkettősök. 11.45 A művelődéspoli­tikai rovat műsora. 12.00 Hermann Abend­rocht vezényel. 13.13 Gazdaszemmel. 13.28 Tánczene. 14.00 Kettőtől — hatig... 18.10 Bartók-kórusok. 18.20 A dohányzás múltjából. 18.40 Népdalok. 19.10 Hangverseny. 20.25 Sporthíradó. 20.35 A hét előadó­művésze. 21.10 őrangyal. 21.23 Népi zene. 21.53 Kantáta. 22.07 Keszi Imre: Emberrablás. Rá­diódráma. POZSINYI TV: 17.45 Riportműsor. 18.15 Andrej Sladkovir költészete. 18.45 Ostrava. 68. 19.00 Tv-híradó. 19.30 Mai vendégünk. 19.50 Közöttünk élnek Riport. 20.05 Tv-játék. versenyeken is. Tehetségére felfigyeltek a szakemberek és két év óta tagja a magyar ifjúsági válogatottnak is. amellyel járt Lengyelország­ban, Romániában, idehaza pedig versenyzett Jugoszlá­via és az NDK öklözői ellen Erdélyi Mihály fiatal kora ellenére sok siker részese. Ezeket a sikereket azonban nem adták könnyen, sokat kellett értük küzdeni, har­colni. Nyolcéves volt. amikor először látogatott el az edzé­seikre. de rendszeresen csak 1964 óta versenyez. Könnyű­súlyban kezdte, most pedig a középsúlyban szerepel. Ele­inte apja — aki szintén jó hírű öklöző volt — volt a ta­nítómestere. később pedig Kucnyák Géza, a kitűnő szak­ember foglalkozott vele. s irányítja most is a felkészü­lést. Magánszorgalomból sok-sok kilométert futott a felnémeti úton. s hogy tech­nikája csiszolódjon, ütőereje növekedjen odahaza is ..ma­gánleckéket” vett. Egyszó­val a kesztyűvel nőtt fel, vált érett emberré. Közben elvégezte az általános ískOr lát és az idén címfestőként szerzett szakmát a Festő­ipari Ktsz-nél. A tanulás, az edzés, a snorttáborozás. ver­senyzés valóban lekötötte, s leköti minden ideiét de hát az eredmény csak úgy szü­lethet meg ha a tehetség a szorgalommal, a kitartással párosul. Érdekes, hogy Egerben nem nagvon ismerik, pedig itt született, ebben a városban, itt nevelkedett és itt is la­kik. Kevesen tudják, hogy a külharc és a jobbhorog or­szágosan elismert „mestere”, s olyan ütőereje van. hogy ember legyen az, aki állná tudja... — Nem az én hibám — mondja szomorkásán — saj­nos kevés lehetőség van a versenyzésre Egerben. Nincs felnőtt csapat. úgy. hogy kénytelen vaavök ősszel el­menni Egerből. Valószínűleg a fővárosba távozok, mert szüleim is oda költöznek. Jö­vőre utánpótlás válogatott szeretnék lenn! — További tervei? — Nem tudom ki merjem-e mondani: bekerülni a nagy válogatottba és négy év múl­va eljutni az ólimniára... Nagy tervek ezek és nemes célok S vajon sikerül-e? A választ erre majd csak a jövő adja meg. Egy azonban máris biztos: Erdélyi Mihály kitartó versenyző. Sportsze­rűen él. céltudatosan készül elképzeléseinek megvalósítá­sára. Kár, hogy a többi te­hetséges egri fiatalhoz ha­sonlóan, felnőtt csapat hiá­nyában. neki is el kell hagy­nia szülővárosát. A7 Idén például győzni szeretne az Egerben megrendezésre ke­rülő Bornemissza-versenyen, július 14-én Jugoszláviában.- decemberben pedig Lengyel- országban. S ha valósággá válik az a hír. hogy ő is tag­ja lesz a Szófiába. a IX. VIT-re készülő magyar sport­delegációnak. ott Ír szeretné becsülettel megállni a helyét! Eddigi sikeres szerepléséért és fegyelmezett magatartásá­ért, jutalomként utazik Bul­gáriába. mi Heves megyeiek mindenesetre szurkolunk Er­délyi Mihály sikereiért! Fazekas István Június 4-én ismét új bélyeggel jelentkeizett a Magyar Posta. 1913. július 4-én indult meg az első rendszeres légiposta járat Buda­pest és Bécs között. Ennek cél­jaira jelentek meg első légi­rosta bélyegeink. ugyanis az akkor forgalomban volt Parla­ment ábráiú bélyegeink közül a 75 fillérest és a 2 koronást Re­pülő Posta szöveggel és érték­felül nvomással látták el. Ennek a jubileumnak a tiszteletére je­lent meg a mostan’ 2.60 forintos bélyeg, amely a ie^nleg forga­lomban levő légioosta-sor ki­egészítő értéke. Ugyanezen a napon a MAI,ÉV kü’öni^rata ment Bécsbe. másnap pedig az osztrák léeitársaság ktüönreoü- lőgépe érkezeti- Budapestre. Mindkettő postát szállított és a ’evelek alkalmi bélyegzést kap­tak. ♦ Vigyázat! Magánkiadás! Jonathan Swift, a Gulliver v: láshírű írója születésének 30 évfordn lójára Írország b /ver. pán bocsátott Noottás t nemzetközi piacon Swift-emlék­blokkot jelentettek meg. ame­lyeket 50 nyugatnémet márkáért kínálnak eladásra. Azonban ki­derült rövidesen, hogy a blokko­kat már nem az ír posta adta ki. hanem magánkiadvány. Egy nemrég lezajlott angliai kiállí­tás rendezőségének kezdeménye­zésére jelentek meg. részben propaganda célból, részben költ­ségek fedezésére — mint emlék­kiadvány q 10 schillingbe kerül­tek. Az üzérek azonban alkal­masnak találták a lehetőséget: hogy tájékozatlan eyűjtőket ezr zel a nem postai értékcikkel, te* hát filatéliai célra alkalmas ki­advánnyal becsapják. * Harc az analfabétizmus ellen — Szíria négy bélyegből álló sort bocsátott ki az analfabétizmus el­leni küzdelem propagálására. Ko­rábban Eíbia, Kuwait és Irán adott ki hasonló témájú bélye­geket. mert sajnos, a probléma nemcsak aktuális, hanem rend­kívül súlyos is. Ugyanis az UNESCO legutóbbi jelentése sze­rint még mindig mintegy 700 millió analfabéta van. Németi Vilmos + A Magyar Bélyeggyűjtők Or* S7ágo<5 Szövetsége június 16-án; Má+rs fűre den. ^ művelődési ott­honban tartia kongresszus előtti utolsó ve^e^őqégi ülését, dr. Or-» tutay Gyula elnökletével Ugyanitt a mátrafüredi erdész bélyeggvűitő kör bélye-gbemuta- *ót rendez. melyen szép emlék­lapot. ajándékoznak a vendé­geknek. A bemutató június 19-i^ tekinttoető astOU

Next

/
Thumbnails
Contents