Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-28 / 123. szám
Román párt* és állami küldöttség' Jugoszláviában Nicolae Ceausescunak, a Román Kommunista Párt főtitkárának a román állámta- ná<fc elnökének vezetésével hétfőn délután hivatalos látogatásra román párt- és állami küldöttség érkezett Jugoszláviába. A küldöttség Ti- ténak, a JKSZ KB elnökének. jugoszláv köztársasági elnöknek a meghívására hat napot tölt Jugoszláviában — Belgrádhan. a Vajdaságban, Szlovéniában. Horvátországban és Crna Gorában, Ceausescut, feleségét, s a küldöttség tagjait államfőt megillető fogadtatásban részesítették a belgrádi repülőtéren. A fogadtatáson jelen volt Tito. valamint a jugoszláv párt és kormány számos vezetője. Ott voltak a belgrádi diplomáciai képviseletek vezetői, közöttük Marjai József magyar nagykövet. A repülőtértől Belg- rádba vezető útvonalon sokezres tömeg üdvözölte a vendégeket. A jugoszláv lapok a látogatást kommentálva a kétoldalú együttműködés problémáit teszik az első helyre. A légfóntosbb nemzetközi kérdések tekintetében Románia és Jugoszlávia véleménye azonos, vagy hasonló s a mostani tárgyalásokon Jugoszlávia nyilvánvalóan erőfeszítéseket fog tenni, hogy a két ország nézeteit még közelebb hozza például olyan kérdésekben. mint a Közel-Kelet. az atomsorompó-terv, s bizonyos Európával kapcsolatos problémák. A román párt- és állami küldöttség látogatása egyébként része *gy. a következő hetekben igen gazdag jugoszláviai látogatássorozatnak: június 3- án a mauritániai elnök. 5-én Stewart angol Külügyminiszter. 10-én az indiai államfő, 12-én pedig Brandt nyugatnémet külügyminiszter érkezik Belgrádba. McCarthy—Kennedy párharc az előválasztáson Kedden az Egyesült Államokban ismét előválasztásokat tartanak. Oregon államában közvetlenül szembekerül a demokrata párt elnökségére pályázó két vetély- társ, McCarthy és Robert Kennedy szenátor. A Gallup-intézet által hétfőn hajnalban nyilvánosságra hozott adatok szerint a megkérdezettek 30 százaléka a köztársasági pártot látja alkalmasnak a súlyoz bélés külpolitikai problémák megoldására, 28 százalék a demokrata pártban bizakodik, viszont 42 százalék úgy véli. hogy különbség nincsen a két a nagy párt programja között. Felmérést végzett a Newsweek amerikai folyóirat is. Azt vizsgálta meg. hogy a demokrata párt elnökjelölő kongresszusán várhatóan hány küldött támogatja az egyes jelölteket. Az elnakjelölés és elnyeréséhez 1372 delegátus! szavazatra van szükség. A Newsweek azt állítja, hogy Humphrey alelnöknek „csendes diplomáciával” (az előválasztások megkerülésével) máris sikerült megszereznie 1279 delegátus! szavazatot, Robert kennedy szenátornak 713 szavazata van, McCarthy pedig 280 voksra számíthat. Háromszázraegyvenkilenc küldött nem kötelezte el magát. A fentiek fényében a Newswekk a demokrata párton belül „politikai államcsínyre” számít Szükségállapot-hét Bonnban A nyugatnémet fővárós ezen a héten a szükségállapot törvényjavaslatok jegyében éL Szerdán kezdődik a törvényjavaslatok harmadik olvasásban való vitája, de már hétfőn nünden politikai csoportot ez a problémakör foglalkoztatott. A vita ezúttal a vártnál is érdekesebb lesz, mert az SPD és az FDP név szerinti szavazást követel, s erre — szemben a második olvasás idején történtekkel — sor is fog kerülni. A szociáldemokrata pártban a szükségállapot-törvényjavaslatok egyre nagyobb viszályokat váltanak ki. A szociáldemokrata pártban uralkodó helyzet olyan feszült, hogy vasárnap már nemcsak Herbert Wehner, hanem Willy Brandt is nyilvános közbeszólások és tiltakozó megjegyzések özönét kapta egy-egy pártértekezleten. Brandt állást foglalt azok ellen, akik követelik, hogy a szükségállapotot megszavazó szociáldemokrata képviselők ellen bojkott Induljon. Közben az NSZK lakossága körében a tiltakozó hullám tetőpontjához közeledik. Frankfurtban ma ezer neves író, tudós, művész és publicista tart tiltakozó gyűlést Az NSZK csaknem minden nagyobb városában tüntetésekre kerül sor ezen a héten. Makacs felek a biafrai-nigériai tárgyaláson Megyei ifjúsági — a Egy Szabolcs megyében megrendezett kulturális tanácskozás adta az ötletet, hogy aktívabban vonják be a fiatalokat a kultúrmunka szervezésébe, akik. mint „érdekelt felek” is, ötleteikkel, egészséges javaslataikkal sok segítséget "nyújthatnak ebben Hidy Péter, a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársa pedig a művelődési intézmények és a KISZ- szervezetek együttműködésének lehetőségeiről beszélt. A referátumokat vita követte. A délelőtti program Sebestjén Jánosnak, a KISZ inénak és vezetésének kérdéseiről. valamint az ifjúsági klubok és a KISZ-szervezetek kapcsolatáról, együttműködéséről vezetett vitát. Érdekes és hasznos volt a harmadik csoport vitatémája is. akik Hidy Péter referátuma alapján a műkedvelő mű. Németh László referátumát tartja a kulturális fórum plenáris ülésén. (Foto: Kiss Béla) Hétfőn reggel Rámpáiéban újabb megbeszélésre ültek le a biafrai és a nigériai küldöttség vezetői, miután Milton Obote Uganda! elnök személyesen is közbelépett a tárgyalások megmentésére. A jelek arra vallanak, hogy a szembenálló tárgyalófelek makacsul kitartanak a maguk álláspontja mellett, ami kilátástalanná teszi a megbeszélések sikerét. Sir Louis Mbanefo, a biafrai küldöttség vezetője vasárnap éjféltájban jelentette, ki, hogy a ha a Iagosi szövetségi kormány nem egyezik bele az azonnali tűzszünetbe a biafraiak elhagyják Kampalát. A szövetségi kormány álláspontja — mint ismeretes — az, hogy mindaddig nem állapodhat meg tűzszünetben, amíg nem oldják meg a vitás politikai kérdéseket. A helyzetet „személyi problémák'” is súlyosbítják, ugyanis csütörtökön rejtélyes módon eltűnt a nigériai szövetségi küldöttség egyik tagja. Utoljára akkor látták, amikor az Apolo Szállóban belépett a liftbe — de kilépni már senki sem látta. Az ugandai rendőrség 1000 font jutalmat tűzött ki annak, aki bádmilyen információt tud adni az elűnt 35 esztendős Johnson Banjo hollétéről. A nigériai küldöttséghez közelálló körök szerint Banjónál igen fontos okmány volt. Lagosban Go won tábornok. vasárnap este fogadta a brit főbiztosi hivatal képviselőjét, megbeszélést tartott vele a Port Harcourban rekedt külföldiek elszállításáról. A kikötővárost nyolc napja foglalták el a szövetségi csapatok. A harcok fel- lángólásekor a városban tartózkodó külföldiek a központi szállóban keresték menedéket. a munkában, így került sor országszerte az ifjúsági fórumok megszervezésére, melyek különböző szinten rendezik meg tanácskozásaikat. A KISZ Heve® megyei Bizottsága és a megyei tanács művelődésügyi osztálya szervezésében került sor hétfőn a fórum megrendezésére Egerben KISZ-vezetők és népművelési szakemberek részvételével. A fórum ülésén megjelent és felszólalt dr. Földi Pál, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Orosz László, a KISZ központi bizottsága kulturális osztályának vezetője is. Két vitaindító referátum hangzott él: Németh László, a megyei KlSZ-bi- zottság osztályvezetője a megyében élő fiatalok életérőlés művelődési lehetőségeiről, gyed bizottsága első titkárának zárszavával ért véget. ★ Délután három szekció ülésen folytatódott a tanácskozás. Az egyik csoport meghallgatta dr. Nagy Andor főiskolai adjunktus vitaindító referátumát a televízió, rádió és a film felhasználásáról a KISZ-szervezetek kulturális nevelőmunkájában. A másik szekcióban Hidy Petemé klub-szakreferens a klubközösségek kialakításávészeti mozgalom lehetőségeiről, a fiatalok művészi alkotókészségének fejlesztéséről, s az irodalmi nevelés módszereiről beszélgettek. A vitában részvevő fiatalok elmondták alapszervezetük kulturális terveit, s jelenlegi problémáit. A beszélgetés, a kötetlen vita jó alkalom volt egyben arra is, hogy kicseréljék tapasztalataikat. Az amerikai szegények első győzelme Ralph Abe maty tiszt eletes. a ,.szegények menetének” vezetője vasárnapi sajtóértekezletén beszámolt a mozgalom első sikeréről. A Washington melletti Feltámadás városban, a szegények fumirlemezekből deszkákból és ponyva-vászonból hevenyészve összetákolt sátorvárosában Abernathy tisztelete» bejelentette. hogy Freeman amerikai mezőgazdaságügyi miniszter az élelmezési program korábban befagyasztott pénzalapjából hajlandó 227 millió dollárt fordítani a legínségesebb 266 amerikai megye szükségleteinek kielégítésére. Hozzáfűzte azonban, hogy a miniszter válasza még korántsem kielégítő. ,.s mindaddig nem nyugszunk, míg nincs elegendő élelem minden merikai számára”. Közölte, hogy az „igazi férfimunka” még csak ezután kezdődik. Feltámadás város szegényeinek sok akadállyal kell szembenézniök — meg kell oldaniuk a sátorváros csatornázását és újabb ideiglenes házakat kell építeniök az egyre nagyobb számban érkező tüntetők elszállásolására. Eddig 600 ház készült el, n ezekben 3000 ember lakhat (MTI) Gyermekrajzok húsz országból A szolidaritási hónap programjában került sor Egerben, a megyei művelődési házban a nemzetközi gyer- mekrajz-kiállítás megrendezésére. A kedves, gyermekfantázia szülte alkotások százait láthatja itt az érdeklődő; húsz országból érkezett az anyag — gyermekrajzok, festmények —, melyet az ország több városában is bemutattak már, nagy sikerrel. Az ünnepélyes megnyitóra hétfőn délután négy órakor került sor, igen sok érdeklődő jelenlétében. Szalay István, a megyei tanács vb-el- nökhelyettese mondott beszédet, melyben méltatta a szolidaritási hónap keretében bemutatott kiállítás jelentőségét. A nemzetközi gyermek- rajz-kiállítás június 10-ig tart nyitva Egerben. Szervátültetés Hz AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat felvételre keres karosszérialakatos, fényező és autószerelő szakmunkásokat gyöngyösi üzemegységéhez. Jelentkezni lehet az üzemegység vezetőjenél. Gyöngyös. Gorkij u. 23. sz. alatt. Az üzemegység 1968. július 1-től csökkentett munkaidőben dolgozik. Az első latin-amerikai szívátültetési műtét befejezése után kilenc órával a brazíliai Sao Paolóban kiadott orvosi közlemény szerint a páciens, a 23 éves Joao Fer- reria da Cunha teljesen öntudatánál van és állapota javul. A műtétet végző orvos közlése szerint most első ízben végeztek szívátültetést az átültetendő szív előzetes lehűtése nélkül. Ugyancsak jól van az a beteg is. akibe a súlyos fejsérülései következtében elhalálozott ismeretlen szívadó veséjét ültették át. A virginiai Richmondból szintén kedvező hír érkezett: két órával a szombaton este elvégzett szívátültetési műtét után visszanyerte öntudatát az 54 éves Joseph Klett. A kórház szóvivője közölte, hogy bíznak páciensük felépülésé’ ben. 7/0if elem! Megnyílt Egerben a Széchenyi Étterem, kellemes környezetű keáhelyisége Naponta tánczene. Rendszeresen kapható: fagylalt, presszókávé, hűsítő italok és tájjelegú minőségi borok! Keresse fel a Széj'enyi Étterem kerthelyiségét! Korlátlan mennyiségben szállítunk mészkövet 0—20, 20—60, 60—120 mm szemnagyságban, közúton és vasúton, ár megegyezés szerint és darabos építőkövet á/to 60,— Ft ab. Bélapátfalva, Kőbánya Cementgyár, Bélapátfalva