Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-23 / 119. szám

30 év az étteremben * „Nyomoz” a technika Egri Ismerősök A vendéget úgy szereti fo­gadni, mintha saját lakására hívta volna őket. Immár 30 év óta ugyanazon a helyen szolgál fel, máshol még nem is dolgozott, még a Balaton- f ra sem ment le soha a nyári idényben, pedig ott többszö­rösét kereshetné, mint itt Egerben, a Park éttermében. Véletlenül lett pincér, 14 éves korában. Bátyja akkor már a Koronában dolgozott és mivel nagy volt a „rum- K”. elhívta kisegíteni. „Meg­tetszettem a főnöknek” és «livel akkor még nem tudta, hogy mi is lehetne tulajdon­képpen — ott ragadt. Hatan voltaik testvéreié, egyik öcs- cse is felszolgáló. Mindnyá­ja« kirepültek a hátiból 14 éves korukban. Apja moz- : dowyvezető volt. Másfél évig volt pincér- és portástanuló és könyörögnie ■-tellett, hogy időnként elen­gedjék a tanonciskolába. Bent is laktak a Koronában, az alagsorban. Reggel héttől es­te 10-ig dolgoztak, szabad­nap nem volt és még ők fi­zettek a tulajdonosnak, amíg fel nem szabadultak. Fizetett ő másfajta tanulópénzt is, amikor Jávor Pált. a híres színészt szolgálta ki és vélet­lenül ráborította az ételt. Já­vor felállt és lekent egy nagy pofont. . Arra is emlékszik, amikor Serédi Jusztinján püspök előtt a pincéreknek sorba kellett állniok és egyenként kezet csókolni Még arra is, amikor Malinovszkij marsall itt járt Egerben és minden felszolgálóval kezet fogott. Nevezetes ember, azt hi­szem, mindenki ismeri Eger­ben. A legrégibb dolgozó a Parkban, 21 igazgatót „szol­gált ki”. Brígádvezető, elvé­gezte az üzemvezetői iskolát is, de amíg bírja, marad fő­pincér. Szakszervezeti bizal­mi és a hotel futballcsapatá­nak agilis intézője, szervező­je. Szombaton, vasárnap, vagy ünnepeken soha nem kér sza­badnapot, „ilyenkor inkább a fiatalok kémek”. Még soha nem volt üdülni, inkább ki­rándulni járnak feleségével a környékre. De talán most az idén elmennek. Felesége ere­detileg szakácsnő volt, most presszó-üzletvezető. Ha hét­köznap kiveszik szabadnapju­kat, vasárnapi ebédel készí­tenek. Különben kedvenc étele a paprikás krumpli, gyakran főzi ezt otthon virs­livél, de ha bent eszik a Parkban, és ha van, akkor pacalpörköltet fogyaszt leg­szívesebben. Inni „beöntést szeret, vagyis feketét rum­mal. Kedvenc időtöltése a tv. amikor ideje van rá, amikor délelőttös. Néha szakikönyve­ket olvas, mert mint mond­ta, mindig változik a tálalás vagy a szervírozós módja. 30 év alatt egyszer sem szilveszterezett otthon, de még nem is akar egy dara­big. A szakmában él. szinte egész életét a Parkban töltöt­te el Megedződött, „mert ez olyan szakma, ahol sokat le kell tudni nyelni”. Ennek el­lenére tárgyilagos és elisme­ri. hogy sokszor nem ok nél­kül szidják a vendéglátóipart. Mint vendég. 6 i* sokszor bosszankodott már. Szerinte ezt csak hivatásiból lehet jól csinálni és nem a borravaló­ért. Azelőtt a Koronában sakkal kevesebbet kaptak a borravalóból, mint a főpia­cén Főképp csak akkor jutott nékik, ha fizetéskor odaáll - tak az asztal mellé. Pedig akkor még záróm sem volt, addig tartottak nyitva, amed­dig a vendég kívánta, amed­dig az utolsó vendég is haj­landó volt eltávozni Gyakorlott, éles szeme van. Ha bejön egy társaság, csak rájuk vet egy pillantást és máris tudja, hogyan kell ve­lük bánni, mit keil nékik ajánlani italban és ételben. Ő akkor fárad el, ha nincs ven­dég. „akkor olyan letargiát érzek”. Tipikus pincér-járása van. azt mondja, hogy kímél­je a lábát, először külsőre lép. csak azután érinti teljes talpával a földet — így könnyebb, gyorsabb a moz­gás. Figyel, uralja az egész „placcot”, mindig bent forgo­lódik a vendégek között. „Nem bírom az egyedüllétet, akkor érzem jól magam, ha tömeget látok”. Ha ideges, a humor nyugtatja meg. Különben jól beszél néme­tül, amerikai fogságban volt Németországban, ott tanult meg. Legnagyobb vágya is telje­sült: szövetkezeti lakást ka­pott négy éve. Azelőtt egy düledező házban lakott. Lá­nya a közgazdaság techni­kumba jár. fia 10 éves. és a technikai pályák felé vonzó­dik. Mottója, amit gyakran han­goztat: „a vendég mozdula­tait kell figyelni”. Neve — bizonyára már eltalálták — Marost János. Felborult motorkerékpárja mellett — holtan találtak egy férfit. A nyomozás meg­állapította, hogy egy teher­gépkocsi gázolta el. A kocsi vezetője — elmulasztva a kötelező segítségnyújtást — továbbhajtott. Rövid idő múlva a gyanúsított teher­gépkocsi-vezető kézre ke­rült. — Nem én voltam — sza­badkozott a rendőrségen a gyanúsított. — A szóban for­gó estén másik útvonalon jártam a kocsimmal Zöldesbarna lakkszemcsék Bár ezt az állítását tanúk­kal igazolta, a rendőrség le­tartóztatta a gyanúsított gép­kocsivezetőt. Időközben ugyanis az Országos Rend­őr-főkapitányság bűnügyi technikai osztálya különféle vizsgálatokat végzett a te­herautón. A bal első kerék­tárcsán a motorkerékpár el­ső kerék futófelületének le­nyomata látszott. Az áldozat mellett fél lencse nagyságú, zöldesbarna lakkszemcsét ta­láltak, ugyanolyan rétegezé- sűt, mint a teherautó lakko­zása. A bal oldali sárvédőn levő párhuzamos benyomó- dások méretei megfeleltek az elhunyt motoros bőrmellé­nye zippzárfogazatának. A gyanúsított gépkocsive­zető a bizonyítékok súlya alatt beismerte, hogy 6 gá­zolt, és csak azért ment át a másik útvonalra, hogy ali­bit szerezzen. — Ahhoz, hogy ezeket a terhelő adatokat szinte ész­revétlen jelekről megállapít­hattuk, egész sereg kiváló szakemberre és speciális mű­szerre volt szükség — mond­ta Ladvánszky Károly ezre­des, a Belügyminisztérium közlekedési csoportfőnöke. — A spektrofotometria, a kro- matográfia, a mikroszkópia és a mikroolvadásmérő, a színes fényképezés és a faj- súlymérés együttes alkalma­zása segített az igazság kide­rítésében. A legmodernebb technikára és a legfrissebb tudományos eredményekre támaszkodva igyekszik a rendőrség bizonyítékot sze­rezni. A Belügyminisztérium bűn­ügyi technikai osztálya a modem laboratóriumok egész sorát foglalja magában, valóságos tudományos inté­zet. Vezetői, beosztottjai kö­zött vannak orvosok, vegyé­szek, mérnökök, jogászok, írás- és nyomszakértők, a szakmák legkiválóbbjai. Az osztálynak különösen sok munkát adnak a közlekedési balesetek, főleg, amikor a se­gítségnyújtás elmulasztásá­ról van szó. De egyéb dol­guk is akad bőven. Újszülött — dobozban A balatoni műút és a Pé- terhegyi út melletti grundon papírdobozt találtak újév napján. A kekszesdobozban rongyokba csavart halott csecsemő volt. A rendőror­vos véleménye szerint az él­ve született, erős, életképes fiúcska még élt, amikor a dobozba tették. Széles körű nyomozás in­dult a lelketlen anya felku­tatására. Egyetlen kiindulá­si pont volt: a doboz. Vizs­gálták, milyen jelek és nyo­mok maradtak rajta. Érdekes jelre bukkantak: a dobozban valaki valahonnn csomagot küldött, de a posta jelzését és a címet levakarták róla. A főkapitányságon a leg­modernebb kriminaltechnika eszközeivel sikerült megálla­pítani az egykori címzés né­hány betűjét: a csomagot egy .. hely”-lyel végződő falu­ban vagy városban adták fel: a címzett pedig olyan nevű pesti utcában lakik, amely­nek utolsó három betűje VAR és hátulról az ötödik betűje U. A házszám a je­lekből feltehetően 4-gyel végződik. A címzett szemé­lyéről annyit derítettek ki, hogy keresztneve két utolso betűje KA. A nyomozók ezekből a jelekből próbáltak következtetni. Lehet — mondták —, hogy a csoma­got egy Aranka nevű leány kapta — nem volt kétséges, hogy leányanya a tettes, aki egy „udvar” végű utcában lakik, feltehetően azon a kör­nyéken, ahol a csomagot ta­lálták. Keresték tehát az .udvar* végű utcákat s ott azokat a házakat, amelyeknek száma 4-gyel végződik. A lakók kö­zül, pedig elsősorban azokat, a fiatal nőket, akik vidékről csomagot kaphattak. Egyheti nyomozás után összeszűkült a kör. A szálak végül is L. Aranka XI., Nádudvar utca 14. szám alatti lakoshoz ve­zettek. A lánynak van egy nővére Pincehelyen, aki időnkint csomagot küld neki Pestre. Az infravörös sugár Az egyik laboratóriumban személyi igazolványt vizsgál­nak. A benne levő kép csinos nőt ábrázol. Az avatatlannak úgy tű­nik, hogy a hölgy fiatal, hi­szen az igazolványban ez áll: született 1932. április 5-én. Ám amikor az igazolványt egy mikroszkópszerű lencsé­be teszik, majd infravörös sugarakkal átvilágítják, a lencse azt tanúsítja, hogy a csinos lány tíz évvel megfia­talította magát, vagyis az 1922-es évszámot 1932-re ja­vította. Mindebből látnivaló, hogy a nyomozói munka ma már nem annyira a Sherlock Holmes-i logikán, sokkal in­kább a technika vívmányain alapszik. Kőszegi Frigyes Berkovits György kocavadasz — Maradj nyugton, valami morgást hattoki (A Wochenpresse karikatúrája*.) A „í És ez az egész história Trémorel és Courtois kisasz* 'Iszony házassága körül, hát lehet jobban gúnyt űzni hi- i székenységéből? Azt hitte, ez a magyarázat Hector hábo­rgására, hirtelen nekibuzdulásaira, visszakozásaira. ti Ez a terv, melynek megvalósítását oly régen húzzák- yhalasztják, csak a kötést tette még vastagabbá az ő sze­llmén! |f Egy-egy pillanatig kételkedni próbált. Némelyik óriá­! |si szerencsétlenségben kézzelfogható valósága ellenére |sem hiszünk feltétlenül. | — Ez lehetetlen — morogta — lehetetlen! F,gy lendöntött fatörzsön ült a mauprévoiri erdő kö­zepén, s négy óra óta tizedszer böngészte a végzetes le­velet. — Mindent bizonyít — mondta —, és nem bizonyít .semmit. Még egyszer elolvasta: Ne menjen holnap Petit—Bourg-ba... Ugyan, hát ostoba jóhiszeműségében nem szólt-e így úzszor, meg százszor is De Trémorel grófhoz: — Holnap nem leszek itthon, maradj Berthe mellett. Ez a mondat tehát semmi biztosat nem jelent. De ért tette hozzá: • ...pontosabban: jöjjön vissza ebéd előtt... Ez féleleimről, vagyis bűnösségről árulkodik. Elmen­ni. és azonnal visszajönni, ez óvintézkedés, elejét akarták " venni a gyanúnak. És miért „ő”, miért nem Clément? Megrendítő je­lentése van ennek a szónak: „ő”, ez a drága, imádott lény, vagy a gyűlölt zsarnok. Nincs középút, csak a férj agy a szerető lehet. ,.Ö” sohasem valami közömbös személy. Egy férj el- ; veszett, ha a felesége „ő”-t mond, mikor róla beszél. De mikor írta Berthe ezt az öt sort? Minden bizony- V nyal valamelyik este, mikor visszavonultak közös háló- ^ szobájukba. „Holnap Melunba megyek” — mondta 6, mi­re Berthe sebtiben lefirkantotta ezt a néhány szót, össze­hajtotta a levélkét, beletette egy könyvbe, és elküldte a szeretőjének. A szeretője! Fennhangon mondta ezt a szót, mint­ha meg akarná tanulni, mintha meg akarná győzni ma­gát, hogy igaz a szörnyű valóság. így szólt: — A feleségemnek, az én Berthe-emnek szeretője van!... Azt hitte, boldogságának vára oly szilárd, hogy az élet minden viharával dacol, és most mégis összeomlott, s ő itt maradt, eszét vesztve, a romok között. Vége a bol­dogságnak, az örömnek, a reménynek, mindennek, Ber- •üie-re építette jövőjét, az ő neve szőtte át álmait, vagy in­kább ő, egymaga, volt a jövő és az ábránd. Annyira szerette, hogy már önmaga részének érez­te, nélküle nem is értette magát. S hogy Berthe-et el­vesztette, nem látott semmi célt, mely felé haladhatna, elvesztette életének értelmét. Tisztán érezte, hogy minden összetört benne, már vé­gezni akart magával. Ott a puskája, golyói is vannak; azt fogják mondani, vadász-szerencsétlenség okozta halá­lát, és minden rendben lesz. Igen, de azok! Ó, bizonyára folytatnák az alávaló színjátékot, úgy tennének, mintha siratnák, pedig valójában majd kiug­rana a szívük örömükben. Nincs férj, vége a kényszer- helyzetnek, a ravaszkodásnak, a félelemnek. Végrende­letében egész vagyonát Berthe-re hagyta, gazdagok lesz­nek. Mindent eladnak, s nagy vígan elmennek, hogy sza­badon szerethessék egymást valahol messze, Olaszország­ban, Velencében, Firenzében. Ami pedig az ő emlékét, a szegény, túlontúl jóhisze­mű férjet illeti, egy nevetséges ember emléke élne ben­nük, akit megcsalnak, felszarvaznak és megvetnek. — Soha! — kiáltott mámorosán a dühtől. — Soha! Megölöm magam, de előbb bosszút kell állnom. De hiába töprengett, nem talált elég kegyetlen, elég iszonyú büntetést. Micsoda kínok árán vezekelhetik le a szörnyű gyötrelmeket, melyeket neki kell most kiállnia. Azt gondolta, hogy a bosszú sikere érdekében vár­nia kell, és megesküdött, hogy várni is fog. Megfogadta, hogy úgy tesz, mintha megingathatatlan biztonságban érezné magát, s elviseli, hogy mindent lásson, mindent halljon. „Leszek olyan álnok, mint ők!” — gondolta. Ugyanis furfangos kétszínűségre lesz szükség. Berthe maga a ravaszság, s mihelyt megneszeli, hogy férje sejt valamit, megszökik szeretőjével. Hectornak pedig az ő jóvoltából most már majdnem négyszázezer frankja van. A gondolat, hogy bosszúja esetleg nem éri utói őket, visszaadta erejét és elméje minden világosságát. Csak ekkor gondolt a közben eltelt időre, a szakadó esőre, ázott ruháira. „Ugyan! — gondolta. — Majd kitalálok valamit, at­tól függ, mivel fogadnak”. Alig egy mérföldre volt házától, de neki,' a kitűnő gyaloglónak, több mint másfél óra kellett, hogy megtegye ezt az egy mérföldet. Összetört, megsemmisült, csontja velejéig átfagyott. De mire megérkezett Valfeuillube, sikerült vissza­nyernie megszokott arckifejezését s jókedvét, mely vilá­gosan mutatta, milyen tökéletes biztonságban érzi magát. Vártak rá, de esküvései ellenére sem volt képes el­foglalni helyét az asztalnál e férfi és e nő, két legke­gyetlenebb ellensége közt. Kijelentette, hogy megfázott, nem érzi jól magát, és lefekszik. Hiába könyörgött Berthe, hogy legalább egy csésze forró húslevest meg egy pohár bordóit igyon. — Tényleg rosszul érzem magam — mondta. — Észrevette, Hector? — kérdezte Berthe, mikor Sauvresy visszavonult. — Mit? — Valami nincs rendben a férjemnél. — Ez könnyen lehetséges, hisz egész nap kint volt az esőben. — Nem erről van szó. Van valami a tekintetében, amit sohasem láttam. — Szerintem igen jókedvű volt, mint rendesen, — Hector!... a férjem gyanít valamit. — Ö? Ugyan! Szegény, drága barátom, sokkal job­ban bízik ő bennünk, semhogy eszébe jutna féltékeny- kedni. — Téved, Hector. Mikor hazajött, nem csókolt meg, s ez először fordult elő. mióta házasok vagyunk. Sauvresy tehát már kezdetben hibát követett el. Tisz­tában volt vele, de az már meghaladta volna erejét, hogy megcsókolja Berthe-et ebben a pillanatban. Viszont sokkal betegebb volt, njint mondta, s főként mint hitte. Mikor felesége és barátja vacsora után fölment hoz­zá a szobájába, már vacogott takarói alatt, vörös volt, homloka égett, torka kiszáradt, szeme aggasztaón csillo­gott. Hamarosan rettenetes láz kerítette hatalmába, me­lyet szörnyű delirium kísért. Orvosért küldtek, az rögtön kijelentette, hogy nem felel érte. Másnap válságosra fordult az állapota. (Folytatjuk)---------------------------------------------------------------------------_>

Next

/
Thumbnails
Contents