Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-22 / 118. szám
raJMLiSOLFTAlUAI, EGYESÜLJETEK! * Mátrai utazás XIX. évfolyam, 118. szám ARA: 70 FILLER 1968. május 22., szerda Könyvek és ünnepek * Tízéves a gyöngyösi zeneiskola AZ MSZMP BEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAPJA Zs. Szamba a magyar fővárosban As Országház Elnöki Tanácsa tanácstermében rotynak a magyar—mongol tárgyalások. Magyar részről a tárgyalásokat Losomczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, mongol részről Zsainszrangijn Szambu, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi HnráJja Elnökségének elnöke vezeti. (MTI foto — Vigovszki Ferenc felvételei ke vezeti. Zs. Számiba, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Kúrálja Elnökségének elnöke és kísérete kedden délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Ezt követően koszorút helyezett el a Szabadság téri szovjet hősi emlékművön. Kádár János. & Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden délben fogadta Zs. Szaanbu mongol államfőt, akit a látogatásra elkísért Mjatvi» Lhamszuxen, a minisztertanács mellett működő' állami munka- és bérbizottság «Inaké, Luvszandoar- zsijn Tojv, a külügyminiszter első helyettese és Magalzsa- vin Zsamszran. budapesti mongol nagykövet A szívélyes légkörű fogadáson jelen volt Losonca Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Fock Jenő. a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Cscterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Andrásfi Gyula, Ulan-Bator-i nagykövetünk. Zs. Szambu elvtárs feleségevei, valamint kíséretével kedden délután a Május 1. Ruhagyárba látogatott el. A vendégekkel együtt részt vett a látogatáson Losonczi Pál. az Eblöki Tanács elnöke •feleségével. Kisháza Ödön, az Hazaérkezett a magyar parlamenti küldöttség Kedden este Kállai Gyulának, az Országgyűlés elnökének vezetésével hazaérkezett egyhetes belgiumi látogatásáról a magyar parlamenti küldöttség. A küldöttség fogadására a ferihegyi repülőtéren megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Vass Istvánná és dr. Beresz- tóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, s több országgyűlési képviselő. A bosszú hálójában ★ Hírek — Sport Tetőponton a válság Ülést tartott a francia minisztertanács Franciaországban tovább tart a sztrájk. Becslések szerint növekszik a sztrájkolok száma és úgy tudják, minden öt francia dolgozó közül kettő már sztrájkol. De Gaulle intézkedései bizonyos fokú zavart tükröznek, s azt, hogy a kormány kiegyezésre törekszik. A francia kormány De Gaulle tábornok elnökletével kedden délben, az Elysée-paRakétatámadás az amerikai főhadiszállás eilen SAIGON: Az amerikai főparancsnokság kedd esti jelentése szerint többezer főnyi erősítési — elsősorban ejtőernyősöket — irányítanak Hűé és Quang Tri térségébe, ahol a szabadságharcosok eddigi erőteljes támadásai után még nagyobb arányú harcok kibontakozására számítanak. A nap folyamán lefolyt harcokról közölt amerikai jelentés szerint a 101. amerikai légideszant hadosztály főhadiszállására 300 rakéta hullott a kora reggeli támadás során Az amerikai veszteség: nyolc halott és 51 sebesült. a támadók állítólag 21 embert vesztettek. ★ Weslmoreland tábornok, aki rövidesen távozik Vietnamból. húcsúszemlét tartott a Nha Trang-nál állomásozó «lúl-koreai csapatoknál UJ politikai helyzet Olaszországban Baloldali előretörés a szenátusi választásokon Interjú Gáspár Sándorral A Magyar Rádió és Televízió munkatársai interjút készítettek Gáspár Sándorral az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a SZOT főtitkárával. Az interjút a rádió és a tv kedden, az esti órákban sugározta. Az UPI hírűgypökség tele- fotója bejárta a világot As Unita, az Olasz Kommunista Párt lapjának címoldalát ábrázolja, rajta nagy betűkkel egyetlen szó: győzelem. Valóban minden várakozást túlszárnyaló eredményt ért el az Olasz • Kommunista ■Párt a mostani váiasztáso- . kon.. ... ------■---------------Több mint nyole és fél millió olasz állampolgár szavazott a kommunisták pártjára, amely — ez a választások után nyilvánvalóbb, mint valaha — a legnagyobb politikai tényező, amely képes szembeszállni azzal a vonal- vezetéssel, amely a belpolitikában a nagymonopóliumok érdekeit, külpolitikában a NATO orientációját •képviseli. Az olasz kommunisták sikerének jelentőségét csak növeli, hogy az egyház és az állami bürokrácia dühödt kommunistaellenes kampányt folytatott és nem válogatott az eszközökben. Ennek ellenére szinte nincs az országnak olyan vidéke, ahol a kommunisták ne törtek volna előre. Nemcsak az iparilag fejlett északi és középső vidékeken gyarapították szavazataikat, hanem Szicíliában és a Dél sötét; nyomorövezeteiben is. Figyelemre méltó, hogy jelentősen javította pozícióit a Proletár Egység Olaszországi Szocialista Pártja, amely a parlamenti választásokon külön, a! szenátusi választásokon azonban a kommunista párttal együtt indult. A kereszténydemokrata és a köztársasági párt megtartotta ugyan pozícióit, valamelyest gyarapította is szavazatait, Nenni szocialista pártja azonban tuttalmas veszteséget szenvedett Több mint másfél millió szavazatot veszített ez a párt A következtetés nyilvánvaló: a! munkásválasztók benyújtót- ták a számlát- annak a pártvezetésnek, amely elfordult a szocialista párt hagyományaitól és a burzsoá pártok szövetségét kereste. Az olasz tömegek egészséges politikai érzékét mutatja, hogy a neofasiszták zajos kampányuk és nem jelentéktelen pénzügyi forrásaik ellenére kevesebb szavazatot kaptak, mint az előző választásokon. A választások után Luigi Longo kijelentette: „Most új helyzet nyílik meg az országban és a parlamentben. Mi kezdeményezően fogunk szembenézni ezzel az új helyzettel. A kereszténydemokrata párt ma egy olyan tömörüléssel találja magát AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAVVAAAAAA lotáhan rendkívüli ülést tartott. A félórás tanácskozás célja — hírügynökségi jelentések szerint — a gazdasági életet szinte teljesen megbénító sztrá jkniozgialammal és a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal szemben tervezett intézkedések körvonalazása volt. A sztrájkban részt vevők száma kedden délbén elérte a nyolcmilliót, miután a gaulle-ista rendszer elleni országos tiltakozó mozgalomhoz kedden a banktisztviselők és más közalkalmazottak is csatlakoztak. A Reuter szerint egész Franciaországban valóságos ostromállapot ural-’ kodik. A sztrájk a gazdasági élet valamennyi ágazatát érinti és az anyaghiány előreláthatólag a most még működő iparágakat is rövidesen I megbénítja. Bár a kormány igyekszik megnyugtatni a közvéie(Folytatás a ?. oldalon.) SLÁGEREK A BW-N r-ev •». ~ szemben, amely képes lényeges alternatívát szembehelyezni a balközép politikájával és összeforrni egy egyre szélesedő tömegmozgalom - mai.” A vásár egyik szenzációja a legújabb típusú IKARUS ■panoráma-autóbusz. Franz |onas Moszkvában Franz Jonas osztrák köz- társasági elnök, aki híva lales látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik, kedden Mcezii- vában koszorút helyezett el a Lenin Mauzóleumnál és az Ismeretlen Katona sírjánál, majd lerótta kegyeletét Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa sírjánál. Délben az osztrák köztársasági elnök hazája moszkvai nagykövetségén ebédet adott, amelyen megjelent Podgor- nij, a Szovjetunió Legbelső Tanácsa elnökségének e'nö-í ke. Poljanszkij, a Szovjetuniós Minisztertanácsának első el-s nökhelyettese. Voronov azS SZSZK minisztertanácsának > elnöke. A Jonas kíséretében $ ugyancsak Maszk váb?n tartózkodó Waldheim osztráké külügyminiszter kedden talál-S kozott Gromikóval.. szovjet^ kollegájával, s eszmecserét! folytatott néhány nemzetközig kérdésről, valamint a szovjet^ —osztrák kapcsolatokról. A gépkocsi-bemutató újdonsága, torral ellátott személyautó. az NSU gyártmányú RO 80-as típusú Wenkel-mo- (MTl foto — Hadas János felvételeD Elnöki Tanács helyettes elnöke és Nagy Józsefné köny- nyűipaxi miniszter is. Az üdvözléseik után a gyár tanácstermében Kovács József, az üzem vezérigazgatója tájékoztatta a vendégeket a Május 1. Ruhagyár munkájáról. eredményeiről, terveiről. Megemlítette, hogy agyár kollektívája részt vesz az Ulan-Bartorban épülő konfekción zean tervezésében, segítséget nyújt a szakemberek képzésében. A tájékoztató után üzemlátogatás következett A mongol államfő több- heäyütt szívélyesen elbeszélgetett a szalagoknál dolgozó' asszonyokkal, - érdeklődött munkájukról. .életükről. __.. .. Az üzemlátogatás után a mongol vendégek a gyár művelődési termében nagygyűlésen találkoztak az üzem dolgozóival. A nagygyűlésen — a mongol és a magyar himnusz hangjai után — Lo- sonczj Pál mondott beszédet és köszöntötte a szocializmust építő mongol nép küldötteit Ezután Zs. Szaimbu szólalt fel és többek között elmondotta, hogy a Mongol Nép- köztársaság dolgozói szívből örülnek a magyar nép sikereinek és újabb eredményeket kívánnak a haza, a béke és a szocializmus ügyéért folytatott harcukban.