Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-14 / 88. szám
Négy napot töltött Szlovákiában és két mérkőzést játszott csehszlovák együttesekkel az Egri Dózsa ifjúsági csapata. Az egri fiatalok először Eperjesen léptek pályára, ahol 2:0-s félidő után 2:2- te végeztek a Tátrán Presov ifjúsági csapatávaL A Dózsa góljait Nagy Gy. szerezte. A döntetlen annál is inkább értékes, mivel a Tátrán Presov tavaly Egerben 4:0 arányban diadalmaskodott! A második mérkőzésre a festői szépségű Bártfán került sor, itt 0:0-s döntetlen eredmény született. Az egri fiatalokat — akik méltó módon képviselték Eger színeit — nagy-nagy szeretettel fogadták a csehszlovák sportbarátok. ★ 1964-ben nyolc — E. Dózsa, E. Vasas, Petőfibánya, HVSE, Gy. Vasas Izzó, Hevesi ME- DOSZ, Tarnamérai Tsz SK, Eger csehi Bányász — 1965- ben hét, 1966-ban ugyancsak h.ét, 1967-ben öt, 1968-ban pedig mindössze két úszó- szakosztály (E. Dózsa, Gy. Vasas Izzó) működik a megye területén, ami nagyfokú visszaesést tükröz! Ugyanez I a helyzet a vízilabda vonalán is: az elmúlt években az j Egri Dózsa csapatai nélkül kilenc fővel megyei bajnokságot lehetett rendezni, — 1967-ben viszont megszűnt a ; megyei bajnokság, mivel a megyében Egeren kívül egyetlen vízilabda-csapat sem létezik! Ki a felelős ezért? Elsősorban a sportkörök, az illetékes TS-ek, a megyei úszószövetség — de a megyei TS elnöksége is többet tehetett volna a visszaesés megakadályozásáért. Persze, az objektív akadályokról (vízhiány, nem kielégítő vízhőfok stb.) sem szabad megfeledkezni, — ezek azonban csak részben mentik a tagadhatatlanul szomorú tényeket... ★ A megyei művelődési osztály a nem szakos, testnevelést tanító pedagógusok részére Egerben háromnapos tanfolyamot szervezett. A tanfolyamon — a Politikai Bizottság határozatának szellemében — gyakorlati és elméleti képzést kaptak a részvevők, — megismerték és gyakorolták a testnevelési tanterv anyagát, tanmenetet, óravázlatot készítettek, s pénteken délelőtt az I-es sz. általános iskolában bemutató tanítást tekintettek meg. Ezenkívül ismertették velük az úttörő-olimpiával kapcsolatos tennivalókat. Gerzovich József, a tanfolyam vezetője, Tóth Gyula, Jankovits Béla és Parádi Gusztáv szakfelügyelőktől, valamint a munkaközösség vezetőitől jelentős segítséget kapott munkájához. ★ Az egri atlétareménységek versenysorozatának első fordulóját a Bp. Spartacus—E. Dózsa labdarúgó-mérkőzés szünetében bonyolították le tíz részvevővel. Tavaszi szüSSeddő csatárjáték után döntetlen ISudap.esten Bp. Előre—Egri Dózsa OK) Sport utca, 1500 néző. V.: Kapóéi. Előre: Rotharmel (Szilágyi) —. Kahlesz, Reif, Csider — — Tuba. Egerváry — Józsa, Arató. Bata. Povázsai, Matus. Edző: Anda László. Eger: Kovács F. — Mészáros, Kiss, Winkler — Kárpáti. Berán — Tóth. Varga (Szűcs a félidőben). Budai, Kovács Gy.. Lakinger. Edző: Szentmar jay Tibor. Egri támadásokkal indult a játék. Á 6. percben remek támadás végén Tóth M. nagy lövését Rothermel a bal sarokból nyomta szögletre. Öt perc eltelte után kiegyensúlyozott mezőnyjáték alakult ki. Berán bombája foglalkoztatta a kapust, a másik oldalon Ki®? szögletre tisztázott a jó ütemben kiugró Józsa elől. Unalmas, gyenge iramú küzdelem folyt a pályán, a közönség sokat bosszanko- I dott a sök hiba láttán. A 25. percben újra Berán lőtt kapura, a kapus ismét szögletre hárított A 34. perc eseménye: Bata oagyerejű lövése suhant el a jobb kapufa mellett. Rögtön utána Eger vezetést szerezhetett volna: Lakinger beadását Budai lőtte rá, a labda a védőkről Kovács Gy. felé pattant, a csatár azonban estében mellé kanalazott Szünet után változott a két csapat összetétele — nem változott viszont a játék. Az 52. percben Óriási helyzetet hagyott ki a Dózsa: Szűcs keresztlabdája a teljesen üresen hagyott Budai elé jutott, a csatár azonban mintegy hét méterről fölé durrantott. Valamit élénkült az iram, de a kapuk ezután is csak ritkán forogtak veszélyben. Egy ízben Povázsai csavart szabadrúgása szállt a kapu mellé, majd Kiss hajszál híján öngólt vétett, a labda centiméterekkel kerülte el a kapu jobboldalát. A hajrában mindkét oldalon akadt egy-két helyzet, a támadók azonban ezúttal úgy látszik, hadilábon álltaik a góllövéssel — mintha mindkét csapat beletörődött volna a döntetlenbe. Végig alacsony színvonalú, csapkodó küzdelmet vívott egymással a két ellenfél. A védelmek mindkét oldalon kielégítettek — nem mondható viszont ez el a csatárokról. akiknek teljesítménye sok kívánnivalót hagyott maga után. Az egri csapat gólképtelensége lassan aggasztó méreteket ölt. Végeredményben a Dózsának valamivel több helyzete akadt, többet is kezdeményezett, így közelebb állt a győzelemhez. Egyénileg Kovács F. kevés dolgát megbízhatóan végezte. A hátvédhármasban Kiss bizonyult a legjobbnak, Winkler valamivel halványabb volt a szokottnál. Mészáros nagyon akart, de elég gyakran hibázott is. Berán volt a mezőny legjobb játékosa. kitűnő szerelések után, a támadások megszervezésére is maradt ereje. Kárpáti jó kezdés után. a második félidőben kissé visszaesett. Az Egri Dózsa csapata ma, 16 órakor. Egerben, nemzetközi mérkőzést játszik a Botev Burgasz bolgár I. osztályú együttessel. (somody) Figyelem, készlet! árusítás! Olcsón szerezze be tüzelőjét a felnémeti fűrészüzemből. Aprítatlan tűzifa q-ja Konyhafa q-ja Befizetés és árukiadás a helyszínen, 8—14 óráig, szombaton 12 óráig. SIESSEN! Míg a készlet tart! 25,— Ft 35,— Ft net lévén az iskolákban, nem nevezhető a legideálisabbnak az időpont — ennek ellenére legalább 50—60 indulóra számítottunk. Hiába a helyes kezdeményezés, a sportolási lehetőségek megteremtése, a dijak, serlegek biztosítása, ha egyes testnevelők a fülük botját sem mozdítják meg a siker érdekében! De higgyünk abban, hogy legközelebb valóban tömegeket láthatnak majd a salakon az egri labdarúgó-mérkőzések nézői... ★ Jászberényben nyolc sportkör 50 serdülő birkózója küzdött egymással az idén a hagyományos Lehel Kupáért. A színvonalas verseny jelentős egri sikert hozott: a Bervai Vasas fiataljai nyerték a pontversenyt, s ezzel másodízben védői a vándorserlegnek! ■ér A Gagarin SE az idén negyedszer rendezte meg a fel- szabadulási labdarúgó-kupát. 1965-ben Verpelét, 1966- és 1967-ben Feldebrő volt a kupa győztese, — az idén, vaskos meglepetést okozva, Tar- naszentmária járási csapata diadalmaskodott a megyei 1. osztályú Verpelét, Feldebrő és a megyei II. osztályú Kál ellenében. A kupaszabály szerint mindig az alacsonyabb osztályú csapat játszott otthon, és döntetlen esetén is két pontot kapott. A torna eredménye: Verpelét—Tarnaszentmária 4:2, Kál —Feldebrő 0:0, Tarnaszentmária—Feldebrő 2:2, Kál— Verpelét 1:1, Tarnaszentmária—Kál 5:0, Verpelét—Feldebrő 3:2. + A szolnoki rádió a 222-es középhullámon április 14-én 18 és 19 óra között beszámol a szolnoki vízilabda-tornáról, amelyen szombaton és vasárnap az E. Dózsa, a Szolnoki Dózsa, az U. Dózsa és a Bp. Spartacus csapatai vesznek részt. Április 21-én is érdekesnek ígérkezik a sportműsor, — ugyancsak 18 és 19. óra között hangkén-ket hallhatunk majd az Egri Dézsa —Szolnoki MTE és az Özd —Kecskemét NO I. B-s labdarúgó-mérkőzésekről. <-dy) Közlemény Tegnapi lapszámunk Hét végi sportműsor című anyagában félreértés folytán tévesen közöltük a Gagarin SE —Verpelét, Rózsaszentmár- ton—Bervai Vasas, Gyön- gyösoroszi—Apc, Bélapátfalva—Selyp és az FVSC—Pé- tervására mérkőzések dátumát. Az említett találkozókat ma bonyolítják le! LabdarÉgi MNK Április 18-án, csütörtökön délután két mérkőzést bonyolítanak le a labdarúgó MNK-ban. Ezen a napon a Szűcsi Bányász—Zalka SE és a Mátraderecske—Bervai Vasas mérkőzésekre kerül sor. A vasárnap sportműsorából r ▼ T Y v V ▼ ▼ T"' Természetjárás: Hóvirág-túra, indulás az egri MAVAU T-pálya- udvarról, 6.05 órakor. Asztalitenisz: Megyei férfi Aosztaiyú csapatbajnokság: Gáspár SE—Gy. Vasas Izzó. Mátra- alji Bányász—Egri Dózsa H.. Petőfibánya—Lőrinci, Sírok—Kara- csönd, Heves—Hort. Kézilabda: Egri Kinizsi—BVSC női oarátságos mérkőzés, Eger. Nagy János utcai pálya. 10.45. Megyei I. osztály: Nők: Gyöngy- si Előre—Dormánd. Hatvani Felsőfokú Mg. Tecbn.—Egercsehi, E. Tanárképző—Sirok, E. Helyiipar —Gyöngyössolymos, Gáspár SE— FVSE. Férfiak: Gyöngyösi Vasas—Dormánd, Hatvani Kinizsi— Egercsehi. E. Lendület II.—Sírok. Bélapátfalva—Heves. Petőfibánya —FVSC. Labdarúgás; NB IH-a* mérkőzé. aek: Egercsehi—Alberttelep 1®, Szegő; Gáspár SE—Gyöngyösi Spartacus, Hatvan, 16, Baranyai: Zalka SE—Pásztó. Gyöngyös, 16.30. Sirok—Hatvani Kinizsi 16. Jakó. Megyei I. osztály: Egri Spartacus—Heves (népkerti pálya) 10.30. Terebesi; MÁV HAC— Mátraalji Bányász 15.30, Eli. Gagarin SE—Verpelét 14, Szendi; Rózsaszentmárton—Bervai Vasas 16, Nagy F. Gyöngyösoroszi—Apc 14.30. Széplaki. Bélapátfalva— Selyp 16. Koncz. FVSC—Pétervá- sára 16. Kezes. Teljes forduló a megyei n. osztályban. Nemzetközi mérkőzés: Egri Dózsa—Botev Burgasz. Eger, stadion, 16 óra. Vasárnap 20 óra 50 perckor a tv egy egészen jő amerikai krimit sugárzott. Mr. McGuil történetének a címe, „A titokzatos SZENYORA” volt... Nem tudjuk, ki hibázott, a tvszinkronrendező; vagy a címadó, de SZENYORA jelent meg a Rádióújságban is és a többi lapokban is... A film amerikai, de OLASZORSZÁGBARómában játszódik. A titokzatos nőt —, aki nem más, mint egy temetői szobor — SPANYOLUL nevezték el szénporának, pedig hát az olasz szóval SZINYORA volna... Nem nagy hiba, de!iái a tv-t több millióan nézik ... Valahogy zavarja a magyar hallgatót, ha Olaszországban. amerikai filmen, spanyol kifejezést használnak, magyarul... Olvastuk egyik esti lapunkban, hogy egy angol profesz- szór azt kutatja, hogy milyen régi eredetű a rákbetegség. Csak „korunk betegsége”-e a rák, vagy sokkal régebbi? Nevezett professzor az újság szerint „a legrégibb rákbetegséget egy 500 ezer éves egyiptomi csontvázon észlelte...” De honnan vette ezt az egyiptomi csontvázat? Óriási felfedezés volna már maga az 500 ezer éves egyiptomi csontváz is, mert tudomásunk szerint ilyet még nem találtak... A legrégibb, kínai. Pekinn körül talált ún. sinanthropus maradványa is csak ki. 300 000 éves, a pleisztocén korból való... De ez még nem volt „ember”, csak olyan „majomember”-féle... Ügy gondoljuk, az is nagy szó volna, ha pl. a professzor 5000 éves egyiptomi csontvázon észlelt volna rákbetegséget, mert kb. ötezer éves csontváz van a múmiákban... Dé a különbség kb. 495 000 év... Elég sok... (DR. SZEMES) Hazánk felszabadulásának 23. évfordulója tiszteletére az egri Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat bélyeggyűjtő köre nagy sikerű bélyegkiállítást rendezett április 1—4-e között. A kiállítás mintegy 72 albumlapbn és két tablón virág-, festmény, űrhajós motívumokat. valamint Lenin érctét. a Nagy Honvédő Háborút, továbbá az 50. évforduló tiszteletéré kibocsátott bélyegeket mutatta be. A kiállítást mintegy kétszázan tekinteték meg. Heves megye bélyeggyűjtő körei 1968. március 2-án tartották küldöttértekezletüket Egerben. A tanacskozáson dr. Fékete Lásizló, a miskolci városi tanács vb-elnö- ke, az Észak-magyarországi MA- BEOSZ területi társadalmi bizottságának elnöke köszöntötte Horn Dezsőt, a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettesét posta-vezérigazgatót, Já- nossv Dalos akadémikust, az MSZMP KB tagiát a MTA al- eTQkét. a MABEOSZ elnökét, dr. Steiner Lászlót, a MAB^OSZ főtitkárát dr Wurm Ferencej, a. prvc+ia szakosztályvezetőjét. Ferencz Jánost, az Egri Városi Tanács . vb-elnökhedO.i’TTlfJ aQ3 MŰSORA 16.50 18.24 KOSSUTH 8.10 Operarészletek. 8.45 Édes anyanyelvűnk. 8.50 A Gyermekrádió műsora. 9.50 Gyermekkórus. 10.00 Szivárvány. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta ... 13.00 Fekete Gyula műsora. 13.10 Szimfonikus zene. Közben: 13.59 a magyar költészet századai. 15.08 Színházi Magazin. 16.18 Zenés beszélgetés a DUNA Művész- együttes tagjaival”. 17.05 Mérkőzések percről — nercre. 18.20 Háromszor három. 19.11 Epy óra Balázs Jánossal. 20.11 Herbert von Karajan vezényel. 20.32 Operettrészletek. 22.20 Beethoven összes vonósnégyesei. 22.42 Tánczene. 24.00 Hírek. Időjárás- jelentés. 0.10 Operaáriák. PETŐFI 7.30 A római katolikus egyház félórája. 8.00 Miska bácsi lemezcslódája. 8.30 Mit hallunk? Érdekességek a jövö hét műsorából. 9.00 Onerakalauz. 10.00 Tánczene. 10.50 Versek. 11.05 Népművészek a mikrofon előtt. 11.24 Herbert von Karajan vezényel. 12.41 Az ispilángl rózsafa. Mesejáték. 14.03 Táskarádió. 15.03 Üj lemezeinkből. 15.32 Népi zene. 15.55 Mérkőzések percről •* percre. 20.10 20.41 20.56 21.34 21.49 22.20 22.40 Verdi: Aida. Négy felvonás os opera. Ambrus Tibor jegyzete. Népi zene. Sivatagon,- Őserdőn keresztöl. Szvjatoszlav Richter zongorázik. Versek. Szvjatoszlav Rich, ter zongorázik c. műsor folytatása. Könnyűzene. Kórusmuzsika. MAGYAR rv: 9.00 9.58 10.15 11.30 15.08 15.55 16.45 17.50 18.10 18.35 19.05 19.30 19.45 20.00 20.20 22.00 22.45 Iskola-tv. Hétmérföldes kamera. Húsvéti kisfilm- matiné. Rajz- és bábfilmösszeállítás gyermekeknek. Univerzál 007. „Budapest ext-em- pere’1. Budapesti látkép. A Finn Televízió műsora a Magyar Televízió közreműködésével. Szeged—Diósgyőr. Labdarúgómérk. közv. Szegedről. A hirdető műsora. Tájak, városok, emberek... jem^n. Nótaszó. Delta. A világ nagy vasútjai. 2. Sineik a zöld pokolban. Francia filmsorozat Esti mese. Sporthírek. Tv-híradó. Nagy siker volt.. Szerelem és vérpad. Amerikai film. Helsinki látkép. Tv-híradóPOZSONY! TV: 10.05 Gyermekműsor. 10.45 Olivia Molina énekel. 10.55 Szlovák ikonok. 11.35 Tv-híradó. 15.45 J. W. Tajovsky: Az asszony kezében a gyeplő. (Tv-víg- játókj 17.10 Olaszországi riport. 17.35 Gyermekműsor. 19.00 Tv-híradó. 19.35 Szilveszteri műsor. 20.15 Óvatos választék. Tv-vígjáték. 21.05 Elveszett illúziók. Francia tv-filmsoro. zat bef. része. 22.15 Tv-híradó. KOSSUTH 8.10 A hét előadóművésze. 8.45 Mesejáték. 9.32 Berreg a telefon. 10.45 Kamarazene. 12.10 Tánczene. 12.55 Operalemezek. 13.20 Népzenei magazin. 14.00 Az Ifjúsági Rádió vidám műsora. 15.08 Artur Rubinstein iChopin-műveket zongorázik. 15.44 Kovács Júlia riportja. 16.00 Találkozás az éterben. 17.05 Kortársaink. 17.45 Magyar nóták. 18.09 Kedves lemezeim. 19.11 Himalája madár. Joachim Goll hangjátéka. 20.17 Portrék táncz. zenével. 21.00 Életem, emlékeim. Benedek Marcell. 22.10 Vonósnégyes. 22.47 Könnyűzene. 23.30 Sztravinszkij: C-dúr szimfónia. 0.10 Keringők. PETŐFI 8.00 Nép! muzsika. 8.57 Operarőszietek. 9.37 Elbeszélés. 9.52 Világhírű előadó- művészek. 10.42 legkedvesebb verseim. Darvas Iván. 10.57 Tánczene. 12.00 Művészlemezek. 12.48 Húsvéti szendvics. 13.18 Bili Evans zongorázik. 14.03 Bacher Mihály 14.26 15.00 16.10 16.45 17.00 . 17.30 19.10 19.34 20.10 20.59 22.11 zongorázik. Nótacsokor. Mit üzen a Rádió? A ’hét előadóművésze. Mi ez? Operarészletek. Hangjáték Schumann életéről. Népi zene. Paul Schöffler énekel. Tanuljunk gyorsan és könnyen drámát írni. Szimfonikus zene. Ritmikus percek. MAGYAR TV: 9.33 Sakktanfolyam gyerekeknek. 10.00 Komisz kölykök krónikája. 10.30 Ivan Szemjanov három és fél napja. Szovjet film. 14.28 A hirdető műsora. 14.40 Sziklai Sándor ökölvívó emlék- verseny közvetítése, felvételről. 15.40 Délutáni előadás. Burleszk-filmi 16.50 Lemezalbum .;. Bajazzók. 17.45 Gyermekműsor közvetítése Pozsonyból. 18.15 Áprilisi capriccio. 19.45 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Az aranykesztyű • lovagja. Tv-film. n. rész. 21.15 Találkozás Majláth Júliával. • 22.20 Tv-híradó. POZSONYI TV: 16.20 A szárnyas Fifl. Francia film vígjáték. 17.45 Tavaszi vizek. 18.15 Ütirajzfilm. 18.45 Pisti mese. 19.00 Tv-híradó. . . 19.20 Sport eredmények. 19.50 Egy év a falun. Néprajzi összeállítás. I. rész. 20.20 Casanova utolsó rózsája. (Cseh filmvígjáték.) 21.50 Film revü. 22.15 Tv-híradó. helyettesét, valamint a megjelent küldötteket és vendégeket. A területi társadalmi bizottság beszámolóját dr. Fenyvesi József, a bizottság titkára tartotta meg. Ismertette: Heves megyében 1968. elején 48 felnőtt bélyeggyűjtő körben 3063. míg 6« ifjúsági szakkörben 1651 tagot tartanak nyilván. A megyei és <i% észak-magyarországi' filatelista- élétről, annak fejlődéséről és a további feladatokról hangzott eft beszámoló. A vitához mintegy tizennégyen szóltak hozzá. Az . értekezlet végén megválasztották az országos küldöttközgyűlés Heves megyei képviselőit, továbbá a területi társadalmi bizottság megyei tagjait az utóbbiak lét* száma az eddigi egy fővel szemben, négy főre emelkedett. * Az USA leggyakrabban használt •bélyege lesz a Franklin D. Roose» veit képével megjelent 6 centefl bélyeg, mivel 1968. január éta a rendes levelek portóját felemelték és azóta 5 cent helyett a 6 centes bélyeget használják leggyakrabban az amerikai közönség körében, * A Magyar Posta 1968. évi roáQCu dik negyedévi első bélyege ais április 17-én megjelenő Kodály* emlókbélyeg lesz. 5 forintos névértékben. A bélyeg Légrády Sárv dór festménye alapján készült. A második negyedév továbhi lei* bocsátási programja: természet* védelmi sorozat, amely nyolc értékben védett madarakat ábrázol. a 4. festménysor. amely a Szépművészeti Múzeum tulajdonában levő spanyol művészek által készített festményekből mutat be hetet bélyegen, egyet pedig blokkon, valamint a mexikói nyári olimpia emléksorá, ámeily nyolc névértékből áll. * Rendkívül ritka dolog, hogy egy állam húsz éven át áruljon err bályeget. Most ez történt Luxemburgban, j»hoI a posta az 1946-oe repiüősor 50 frankos béiyeeét adta . ki eerv vásárlónak, illetve zel bérmentesítette a feladó le- veiét. Németi Vilmos több éves gyakorlattal rendelkező mérnököt, technikust és munkavezetőt felvesz az Eger—Laskó-völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. Jelentkezés Eger, Lenin út 58. szám alatt. Fizetés kollektív szerződés szerint. Felvételre keresünk! 3 műszakos munkára 16. életévet- betöltött, Vili. általános iskolai végzettséggel rendelkező női munkaerőt, fonó é* orsósó ál képzős tanulónak Vidékieknek lakást biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk, Pamv.ttextilművek Fonógyára Budapest, XI., Bocskai i 90. Munkaügyi osztály