Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-13 / 87. szám
Háború és béke III. A háború — ha olvasunk róla — emlékezetes történelmi dátum, rendszerint sorsforduló egy nép, vagy egy földrész életében. 1812 és Borogyino az emberi emlékezetben már azonos annak a nagy diadalnak a bevezetésével, amelyet Napoleon fölött aratott az orosz nép. De filmen és a regényben? Szertartás is, ahogyan a szorongás fájdalmával és a várakozás reményével készül a hadsereg minden tagja ki- iki a maga módján — a halálos veszedelemre. Az egyik — például ez a tépelődő és mindig magányos Andrej herceg — megsejti a véget, amely a közelébe lapozik. Mások parancsot osztanak és visznek. Akinek csak a várás, a végtelennek tűnő éjszaka tompasága jut osztályrészül, önmagát és gondolatait teszi rendbe. De amikor a papok méltóságteljes szer- tartással elhozzák a csatára készülő hadseregnek a szmo- lenszki fekete madonnát, Kutuzov, a sereg vezére áhita- tos lebomlással csókolta meg a földet, az anyaföldet, az országot amelyért ezreknek meg kell halnia. A csata — távolról szemlélve — az erők sakkjátéka is. Szigorú hadrend k vonulnak a mezőn lankákon, harsog a bai-jóbb-bal, hogy mire odaérnek... De hol van itt az az „oda”? A tüzérség, kartácsok és egyéb, a kor tüzérségéhez tartozó fegyverek zavarnak össze mindent, tépnek szét embereket, foszlatnak szét szerencsétlen emberi sorsokat; gazdátlan lovak idegtépő nyerít ése-loholása Okoz a rendben zavart, egy- egy katona megőrül és nekimegy saját bajtársainak, mert már nem tudja, ki ki ellen és miért megy, miért öldököl? Két hadászati egység piramisa van csak, a legegyszerűbb gránátostól a vezérig egyetlen parancskftteg most a százezrek gyilkos gyülekezete a borogyinói csatatéren; beddegzett mozdulatok végtelen és kegyetlen sora ez a csata, amelyben egyre szaporodnak a hullák és a sebesültek, s mire az este rászáll erre a pokollá idomított tájra, csak Kutuzov érzitudja igazán felmérni teljes BOROGYINO valóságában azt, ami történt; Napoleon nem győzött, nem győzhetett, mert az orosz nép hazaszeretete több és nagyobb erőnek bizonyult a francia tüzérség és lovasság erejénél. Bondarcsuk rendezői elgondolása már a korábbi részekben is arra törekszik, hogy Tolsztoj Leó széles hömpölygésű leírását és gondolatait adja vissza a film képeiben. Ebben a csatafilmben aztán a mai filmművészet és filmtechnika minden fogását és hatni tudását felsorakoztatja. Néhány arc a hátországból, néhány bevezető képsor Kutuzov bemutatására — és aztán minden a harctéren történ’k. Lélektani hitelességgel és az események gyorsuló iramát egyre fokozva jut el addig a látványig, amely minden érvelésnél meggyőzőbb; reális, néha naturálisán bemutatott eredményeiben, a tábori felcserműhelyekben, a halottakban, a szenvedésekben, a hulláktól tarkáitó mezőben láttatja a háborút, azt a kegyetlenséget amelyre a homo sapiens kényszerül. Az utóbbi évtizedekben is láttunk már nem egy olyan csatajelenetet filmekben, ahol a rendező a nagy hatású csapatfelvonulásokat, a lovasrohamokat, pánoélosfelvonuláso- kat és az egyéni hősiességet is kiváltó-kívánó ütközeteken tartotta fontosaknak és hatásosaknak. Most Bondar csu! nem egyes mozzanatoka emel ki összefüggéseikből, de az egész csata mozgalmas madártávlati képsorát nyújtja. Azt a sodró iramot, amely az önmagukra keresztet vető ünnepélyes katonák sorár elindul az öldöklésnek estébe nyúló tömegjelenetéig, egyre fokozza, nem a látványért hanem azért, hogy a nézc megdöbbenjen a küzdelem kegyetlen, vagy inkább irtózatos valóságától. A lírai képeket ebben a csatában sem mellőzi Bon darcsuk, mert az ellentét, a színes tájak varázsa így kétszeresen hat. Ebben a részben mint színész is kitűnő mert Bezuhovja úgy esetük botiik a harctéren, hogy érez zük mozdulataiban, arcán < vívódásokat és a segíten akarást. Az ő cdvil jelenléti érteti velünk meg miről is van itt szó tulajdoniképpen. A borogyinói csata nagyszerű rendezői teljesítmény nagy, átfogó freskóival ói tomboló színeivel. (farkas) Ifjúsági presszóról álmodnak a gyöngyösi fiatalok Nem elérhetetlen álmokat szőnek a gyöngyösi fiatalok, amikor egy ifjúsági presszó létrehozásának gondolatával lépnek elő. Tulajdonképpen nem sok minden kell ehhez. De érdemes azzal kezdeni: egyáltalán milyen célt szolgálna ez a kimondottan csak fiataloknak való presszó? Legyen hol összedugni a fejüket egy fekete vagy egy üveg bambi fölött? Táncolni egy-egy órácskát kevés költséggel? Ezt is szeretnék. Utóvégre, — fiatalok, akiknek csupán néhány forintnyi zsebpénz cincog a tárcájukban. Nem „nagy menők”, de viszolyog- nak az aszkétizmustól is. Mindenki hasznára A másik ok: annyiféle öntevékeny együttes működik az iskolákban, amelyeknek alig jut szereplési lehetőség. Pedig természetes kívánságuk, hogy ők is közönség elé jussanak. Ha lenne egy ifjúsági presszó, a műsor összeállítása nem okozna gondot. Előadók és hallgatók egymásra találnának. Még vitákat is rendezhetnének — mindenki hasznára. De a környezet nem lenne iskolás. Ez pedig lényeges. Kétségtelen, a vendéglátó- ipar nem sok fantáziát lát egy ilyen vékony pénzű vendégsereg fogadásában. Aztán akad más tapasztalat is Gyöngyösön. A korábban Megelőzés Polgári védelmi film ősbemutatója Mátrafüreden A Polgári Védelem Országos Parancsnoksága és a BeL. kereskedelmi Minisztérium megbízásából három részből álló filmet forgatnak Heves megyében. A „Megelőzés” című első lősz elkészült és Mátrafüreden megtartották ősbemutatóját A bemutató előtt a filmmel kapcsolatos tudnivalókról Miskolci László, a megyei tanács osztályvezető-helyettese tartott ismertetőt. Elmondotta, hogy a film alkotóit (írta Fóti Fái alezredes, rendezte Schmitt Attila) a korszerű támadófegyverek elleni védekezés gyakorlati bemutatása vezette, az. hogy megmutassák a lakosságnak, hogyan tudják élelmiszereiket a legegyszerűbb és leghatásosabb módon a sugárveszélytol. szennyeződéstől megóvni. A 18 percet igénybe vevő Megelőzés című részt hamarosan követik az Ellenőrzés, később pedig a Mentesítés című részek, amelyek egységbe és rendszerbe foglalják a tenni valókat, ugyanakkor kerek történeteikkel érdekessé is teszik azokat. A filmet, amelynek ősbemutatóján részt vett dr. Saj- novics János vezérőrnagy, a Polgári Védelem országos parancsnoka, Tamás László, a megyei pártbizottság titkára Bíró József, a megyei tanács vb-elnöke. Sípos Ferenc, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. Jakab Emil alezredes, a megyei polgári védelmi parancsnokság törzsparancsnoka, Fóti Pál alezredes. a Polgári Védelem című lap főszerkesztője, Vadász József, a Gyöngyösi Várost Pártbizottság titkára. Holló Béla, a Gyöngyösi Városi Tanács vb-elnöke is, hamarosan, műsorukra tűzik a filmszínházak, de bemutatja majd a Magyar Televízió is. — De Lecoq úr, Lecog űr! — dönnyögte az Öreg békebíró. — De hát, uram, én csak az igazságot mondom. Ha ennyire mulya valaki, jobb ha egyszerűen becsületes marad, az sokkal könnyebb! Haragja nem ismert határt, s öt-hat különféle cukorkát nyelt le egyszerre. _ .... — Ejnye, ejnye — dorgálta atyailag Plantat bácsi, ahogy egy ordítozó gyereket szoktak csillapítani — hát nem kell ennyire haragudni. Nem voltak valami okosak, ez tagadhatatlan, de gondolja meg, arra már mégsem számíthattak. hogy az ön ügyességével találják szembe magukat! Lecoq úr hiú, mint minden színész, hát örült a bóknak. s nem tudta megállni, hogy elégedett képet ne vágjon. — Legyünk hát elnézőek — folytatta Plantat bácsi. — különben — s itt szüneteit tartott, hogy mondanivalója nagyobb súlyt kapjon, — különben még nem is látott mindent. Sohasem lehet tudni, mikor komédiázik Lecoq űr. Honnan is lehetne tudni, hiszen ő maga sem tudja mindig. Nagy művész, szenvedélyesen szereti művészetét, óriási gyakorlattal látssza meg a lélek minden rezdülését, mint ahogv bármiféle ruhát is viselni tud; és olyan alapos tanulmányokat végzett, hogy az igazság szempontjából kétségbeejtő tökéletességre tett szert, s érzelmei talán most is csak annvira voltak igazak, mint az arca. Nagyon füstölgőit a gonosztevők ellen, hadonászott, de alattomban végi? figyelte Plantat bácsit, s az utolsó szavaira hegyezni kezdte fülét. — Hát akkor lássuk a többit — mondta. Követte az öreg békebírót a kertbe, útközben megvallotta az arcképnek bosszúságát és csalódottságát. „A nyavalya törje ki — mondta, a nyavalya törje ki a vén titkolódzóját! Csellel semmit sem húzunk ki ebből á csökönyös emberből. Csak akkor árulja el a rejtély nyitját, ha már mi is kitaláltuk, egy perccel sem hamarabb. Éppoly jól érti a dolgát, mint mi. édesem, csak egy kis gyakorlat kellene még neki. De nézd, ha ennek ellenére kitalálta, amire mi nem tudtunk rájönni, biztos korábbi gyanújeleket is látott, s ezeket mi nem ismerjük.” — Nézze, Lecoq úr — mondta az öreg békebíró, mikor a Szajna felé mentek az egyik félkör alakú fasoron — nézze, itt a gyepen, ezen a helyen találták meg a szegény grófné egyik papucsát; ott meg. kicsit jobbra attól a gerániumágytól, ott volt a sálja. A vízpartra értek, és nagy óvatossággal fölemelték a deszkákat, melyeket a polgármester tétetett a földre, hogy épen maradjanak a qyomok. — Ügy gondoljuk — mqpdta Plantat bácsi —, hogy a ffrófnénak sikerült megszöknie, idáig futott, itt utolérték, s megkapta az utolsó csapást. Valóban ez volt az öreg békebíró véleménye, vagy csak a reggeli elképzeléseket tolmácsolta? Lecoq úr nem tudta eldönteni. — A mi számításaink szerint, uram, a grófné nem menekülhetett — felelte — Holtan hozták ide, vagy nem logika a logika. Különben nézzünk körül. Aztán kissé hátrébb ment, fogott egy követ, elhajította. s azonnal oda is lépett, hogy lássa, mi történik az iszappal. Utána a ház elé ment, és a fűzfák alatt, a pázsiton keresztül jött visszafelé, ahol még tisztán kivehetők voltak a reggel felfedezett nyomok, melyek szerint valami súlyos tárgyat húztak rajta. Csöppet sem vigyázott nadrágjára, négykézláb mászott végig a gyepen, a legkisebb fűszálat is megforgatta, a sűrűbb fűcsomókat félrehajtotta, hogy jobban lássa a talajt, aprólékosan megvizsgálta a szálacskák törésének irányát. Mikor befejezte kutatásait, így szólt: — Következtetéseink helyesek voltak, a grófnét ide hozták. — Biztos benne? — kérdezte Plantat bácsi. Ez most tiszta ügy volt. Világos, hogy az öreg bíró ezen a ponton határozatlan, s másnak a véleményére is szüksége van, hogy véget vessen habozásának. — Tévedés kizárva — válaszolt a detektív. MaM ravaszkás mosollyal hozzátette: — Csakhogy, mivel két vélemény többet ér, mint egy, kérem a békebíró urat, hallgasson meg, aztán majd megmondja, mit gondol. Kutatásai során Lecoq úr egy hajlékony vesszőt talált, s most ezzel mutogatta beszéd körben a tárgyakat, rnint abpev a vásári kikiáltók a bódéképen az odabent látható csodák mását. megrendezett ötórai teák* táncos délutánok alapján. Valahogy nem úgy alakultak ezek, mint ahogy várni lehetett volna. Szépen elsorvadtak, csendben, észrevétlenül. Mennyiben okolható ezért maga a fiatalság és mennyiben a vendéglátó egység, nehéz lenne kidekázni. Jó lenne egy ifjúsági presz- szó? Igen. De hol és hogyan? Először is azt kellene elhatározniuk a fiataloknak, hogy teljesen önkiszolgáló módszerrel működtetnék ezt a presszót. Váltott személyzettel, mindig más KlSZ-alap- szervezet tagjai vállalnák a felszolgálást. így elkerülhetnék a vendéglátóipar anyagi okokra visszavezethető fenntartásait. Mondjuk azt: nem kellene szívességet kérniük és elfogadniuk senkitől? És a helyiség? Szervezés kérdése Ott van például az AKÖV művelődési otthona. Ettől jobbat már keresni sem lehetne. Egy kis megértés az AKÖV vezetői részéről, egy kis hozzájárulás a fiatalok részéről — hiszen valami belépődíjat szedhetnének — és máris ott a terülj asztalkám. Lényegében szervezés kérdése az egész. No és még valami. Az elvek gyakorlati megvalósítására való készség. Ugyanis szívesen hangoztatjuk mi, idősebbek, hogy a fiatalok számíthatnak a segítségünkre, hiszen ők a mi gyermekeink, mi csak értük élünk, az ő boldogabb holnapjaikért fáradozunk. És így tovább. Ez mind igaz is. Csak olyant kor kezdünk el magyarázkodni, amikor — mondjuk —. egy iíyen ifjúsági presszó megteremtéséről lenne szó. Mert a keret... a költségvetés ... a rendeletek... a fűtés... meg egy sor más, Ez is mind igaz. Nem is könnyű ezeken az akadályokon túljutni. A jó szándék még nem minden esetben elegendő hozzá. De ha a jó szándék csakugyan munkál az illetékes vezetőkben, akkor ebben a furcsa akadályversenyben mindig a megoldásnak kell győznie; Még olyan áron is, hogy bizonyos anyagi áldozatokat hozunk. Utóvégre csakugyan a reri gyerekeinkről vaui szó. Látszólag apró ügy Nem lehet tehát közömbös egyikünk előtt sem, hogy ezek a mi gyerekeink szervezett keretek között töltik-e el hasznosan az idejüket, vagy csellengenek a nagyvilágban. Mert hogy tétlenek nem maradnak, hogy szórakozást keresnek, az biztos. Nos, jó lenne, ha nemcsak a nagy elvekben lennénk határozottak és nagyvonalúak, hanem az ilyen látszólag apró ügyekben is, mint amilyen az ifjúsági presszó. Gondoljuk csak el, ha mi lennénk azok a fiatalok, akik ezzel a kérdéssel odaállnánafe az illetékesek elé, mit várnánk válaszként? Bizony, időnként hasznos dolog visszagondolni a sajqt fiatalságunkra. Mindjárt más a nézőszög. G. Molnár F, A KISZÁLLÁS ÖRÖME — Ha még öt percet kés nek a mentők, meglesz a tétjét idiiunk! napidíjunk! — Nem — mondta — nem, békebíró úr, Trémorelné nem menekült. Ha itt ütik le. nagy erővel zuhan el; következésképp súlyától elég messzire kifröccsen a víz, sót, nemcsak a víz, hanem az iszap is, mi pedig sárfoltokat találnánk. — De nem gondolja, hogy reggel óta a nap... — A nap, uram, a nap felszárította volna a vizet, de a sár itt maradna, én pedig hiába néztem meg. hogy úgy mondjam, egyenként minden követ a fasorban, semmit sem találtam. Err$ azt mondhatják, hogy oldalirányban fröccsent a víz meg az iszap. Én pedig azt felelem: nézzék meg ezeket a kardvirágcsomókat, vízililiom-leveleket, kákaszárakat. Minden növényre porréteg rakódott, tudom, hogy elég vékony, de mégiscsak por. De látszik-e rajtuk egvetlen csöpp víznek is a nyoma? Nem. Ugyanis nem fröccsent ide víz, következésképp nem volt semmiféle hirtelen zuhanás, tehát nem itt ölték meg a grófnét, vagyis csak elhozták a holttestét és szép nyugodtan letették oda, ahol aztán maguk rátaláltak. De mindez mintha még nem győzte volna meg teljesen Plantat bácsit. — Hát a dulakodás nyomai ott, a homokon? — kérdezte. Lecoq úr elegáns mozdulattal tiltakozott. — A békebíró úr bizonyára tréfálni méltóztatifc ~ felelte. — Ezek a nyomok egy elemistát sem csapnának be, — Mégis, én úgy látom.,. — Itt nem lehet tévedni, uram. Hogy a homokot feltúrták, összetaposták, az biztos. De ezeket a barázdákat, melyek mélyén kibukkan a talaj a homok alól, ugyanaz a láb húzta. Ezt talán nem hiszi, de ráadásul kizárólag lábfejjel csinálták, s ezt már ön is felismerheti — Igen. csakugyan, ezt belátom. — Nahát, uram! Ha a harc a nyomozás szempontjából kedvező talajon folyik, például ilyenen, kétféle igen különböző nyomot lehet találni; a támadóét és az áldozatét. A támadónak, aki előrohan, lába első részére kell támaszkodnia, és azt nyomja a földbe. Viszont az áldozat, aki kapálódzik, szabadulni akar a halálos szorításból, hátrafelé igyekszik, sarkára nehezedik, s így sarkát vágja a talajba. Ha az ellenfelek egyforma erősek, körülbelül ugyanannyi lábfej- és saroknyomot lehet találni, a harc fordulatainak megfelelően. És mi van itt?... Plantat bácsi félbeszakította a detektívet. — Elég uram, elég — mondta —, ez a leghitetlenebb embert is meggyőzné. És egy pillanatnyi töprengés után, saját gondolataira felelve hozzátette: — Nem, nincs több, nem lehet több ellenvetés. (Folytatjuk)
