Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-06 / 81. szám
Vendégünk volt; Ráthonyi Róbert Vasúti mini-krimik A rendőrség tapasztalatai és tanácsai az utazóknak Nem először jár Gyöngyösön. Említette mindjárt a beszélgetésünk kezdetén Ráthonyi Róbert. Kellemes emlékeket őriz a városról, a közönségről. — Ezt nem a szokásos udvariassággal mondom. — Ha már ttt tartunk a vidéki előadásoknál. hadd kérdezzem meg: milyen emlékeket idéz egy vidéki fellépés? — Storykat akar hallani? Nagyon sok megtörtént velem. Az egyik például Cegléden, néhány évvel ezelőtt. Az előadásra vártunk, már kisminkelve beszélgettünk az udvaron kellemes napsütésben. Ahogy szokott lenni, kíváncsiak gyűrűje vett körül bennünket. A kultúrház igazgatója úgy gondolhatta, hogy kényelmetlen lehet nekünk ez az érdeklődés. Rászólt ai hozzá legközelebb álló gyerekre: Ne bámuljatok itt, mint a borjak az új kar púra. Mire a gyerek: Üj kapu! Nem látja, hogy csak újonnan vannak festve? — Köszönjük a vidám történetet. Ha az előbb még csak a szinészbejárónál tartottunk, menjünk be most már a terembe. Ott a közönség. Ön szerint van-e különbség közönség és közönség között? — Eltűnt már a különbség a vidék és a főváros között A tv kiegyenlítette a differenciát. De van egy másfajta különbség. Most csak a könnyű műfaj oldaláról közelítsünk a kérdéshez. Ennek a műfajnak a közönsége mindig ellenfél. Le kell győzni; Nem mindig hagyja magát szórakoztatni. Ezért előfordul, hogy a színész rádolgozik. Vagy megnyeri így a közönséget, vagy ellenzést vált ki. Persze, mi színészek nem akarjuk áthárítani a felelősséget a közönségre. Nekünk együtt kell játszani a közönséggel. Csinálnunk kell valami vidám dolgot, ami önmagunk előtt is az. Ha már a közönség „veszi a lapot”, akkor rendben van minden. — Ezek szerint rögtönöznie kell a színészeknek időnként? — Én még soha nem rögtönöztem. Nagyon veszélyesnek tartom a rögtönzést. Más dolog az, hogy mindennek úgy kell hatnia, mintha csakugyan rögtönöznék: természetesnek, önkéntelennek kell tűnnie. De ehhez nagy fegyelemre, alapos, lelkiismeretes felkészülésre van szükség. — Humor, nevetés. Mi a véleménye a nevetés művészének a könnyről? — A közönség könnyebben hatódik meg, mint ahogy nevet. Nekem két-három évenként alkalmam van drámában is játszanom. A dráma számomra kedvesebb, de nem könnyebb. Azt mondják, a drámát végig kell játszani, az úgy is hat a közönségre. A vígjátéknál viszont az első percek dönthetnek el mindent. — Sokoldalú színész, ezt tudjuk. Nagyon sokféle figurát elevenített már meg. Mégis: milyen szerepet szeretne eljátszani? — Számomra az a legborzasztóbb, ha akarok egy szerepet és azt megkapom. Mert ebben megbukni szörnyű. Például: amikor a My fair Lady előadását megnéztük külföldön, a főrendezőm azt mondta, nekem adja Higgins szerepét. Nagyon örültem neki. Aztán Doolitle-t kaptam meg. Jobb volt ez így. A könnyű műfajban már szinte mindent megkaptam. Itt nem vágyhatom többre. Próza! Az kellene, de a színházam nem enged ki. Nincs rá időm. — Milyen mértékű a lekötöttsége? — Hogyan soroljam el? Játszom a May fair Lady- ben, a Mayaban, a Bum- beryben, a János vitézben, a bábszínház Csodálatos kalocsai című darabjában, aztán a rádió, a tv, az Esti Hírlapnak dolgozom, könyvet írok. A törzs-színházamban évente háromszor lépek színpadra. A többit már nem is mondom; — Jó. Eddig összesen 241 operettet játszom, a felújításokkal együtt, beleértve a különböző szereposztásokat is. A Csárdás királynőben 1411-szer léptem fel; Ezt eljátszottam már a magyar nyelven kívül németül, oroszul, románul, finnnül, olaszul, csehül, szerbül, szlovénül; Én voltam az első magyar színész, aki tv-ben szerepelt, méghozzá Lenin- grádban. Büszke vagyok arra a hathetes sorozatra, amelyet Zentai Annával értünk el Ausztráliában, ahol három óra hosszán keresztül mindig csak ketten voltunk a színpadon. Zsúfolt ház előtt; — Még egy kérdést: lehet-e féltékeny az apa a lányára? — Nem. Még akkor sem, ha olyan előfordul, mint két héttel ezelőtt, az egyik városban, ahol néhány mondat után megszólalt a nézi * — ről valaki: no, jól van, jöjjön már a gyerek! Nem vagyok elfogult a kislányom iránt. Én már tudom, milyen nehéz dolog az, amiről 6 még nem tudja, hogy az: a színjátszás. Azt szoktam neki mondani; Te úgy vagy ezzel, mint az a bűvész, aki borotvapengét nyel és nem gondol arra, hogy a pengék élesek. De hát*;. majd meglátjuk! Ezekben a pillanatokban a színész helyét elfoglalja az apa, aki aggódik a lányáért. Persze, azért jócskán büszke is rá. Lehet, hogy a Ráthonyi név a következő nemzedéknél is színpadra talál? G. Molnár Ferenc Cseng a telefon. Jelentik, hogy a Nagykőrösi úti zsifapiacon elfogtak két embert, ruhaneműket árultak. Az egyiknél egy, a Keleti pályaudvarra szóló peronjegyet találtak. Az őrnagy egy másik készüléken azonnal utasítást ad: nézzetek körül a Keletiben, bejelentették-e a megtalált ruhaneműk eltűnését Egy trükk... A Nyugad pályaudvar egyik öreg lépcsőfej árójában tábla: „RENDŐRŐRS”. Itt működik a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának pályaudvari alosztálya, amelynek hatásköre kiterjed az összes fővárosi pályaudvarokra és az ország területén mozgó valamennyi szerelvényre. Az egyik irodahelyiségben telex-gép kattog; percek alatt le tudnak adni körözést bárhova az országban. Az alosztály vezetője, Po- roszlay János őrnagytól sok érdekes történetet hallhatunk, amelyek a pályaudvarok nem kívánt látogatóiról szólnak. Egyik legemlékezetesebb esete egy csomagtolvajhoz fűződik, akit hat hétig üldöztek, míg rendőrkézre került. — Trükkel dolgozott — mondja az őrnagy, — olyan fogást használt, amit nem árt, ha megismernek az utazók. Áldozatait fiatalemberek közül választotta ki. Felszállt egy indulás előtt álló vonatra, keresett egy olyan fülkét, ahol csaik egy fiatal fiú tartózkodott, leült, aztán panaszkodni kezdett, hogy beteg, fáj a lába. nehezen mozog. Uitítársa ezek után természetesen teljesítette kérését, leszaladt egy csomag cigarettáért. Mire visszajött, már kereshette a csomagjait. Ez a tolvaj három pályaudvaron tevékenykedett. A rendőrség aztán igénybe vette egyik áldozatának segítségét: két délután sétálgattak a pályaudvaron, míg a fiú végre felismerte a „szegény beteget.. Köröznek egy „álnvoinozót” A szinte állandóan zsúfolt pályaudvarokat a bűnözök. Eldorádónak tekintik. Tudja ezt a rendőrség is, ezért jól megszervezett apparátussal vigyáz az utasok biztonságára. Az utóbbi évek statisztikái szerint kevesebb a bűntény, A zsebtolvajlás például már ritkaságnak számít. s csökken a csomaglopások száma is, ez azonban még mindig viszonylag gyakorinak számít. — Sajnos erről leginkább az utasok tehetnek — mondja az őrnagy —, s igazolásul ismét történetet mond el. — Nemrégiben lefüleltek egy tolvajt. Feltűnt ugyanis, hogy rengeteg sapkát és kesztyűt árul Nos, ez a fiatalember nem gondolkodott éppen bután. Az volt a módszere, hogy végigsétált az álló vonatokon, s nem vitt el mást,’ csak bőrkesztyűt, kucsmát, vagy sálat. Számítása bevált: ilyen kis dolgok miatt senki sem tesz feljelentést, — gondolta —, s valóban, a csaknem száz károsult közül egy sem kereste meg a rendőrséget. Egy játékvezető álma Ebből az ügyből is fontos tanulság vonható le; igaz, hogy egy kesztyű elvesztése nem érinti érzékenyen a károsultat, a rendőrség azért kéri minden esetben a károk bejelentését, mert ezzel esetleg bűnözési sorozatot, vagy éppen egy veszélyesebb ügyet lehet megelőzni, leleplezni. Most köröznek például egy férfit, aki úgy követi el bűncselekményeit -r elsősorban — pályaudvarokon, hogy nyomozó tisztként mutatkozik be. A rendőrség eddig öt „kalandjáról” tud, már tisztázni sikerült személyazonosságát, de ha a károsultak előbb jelentkeznek, akkor nemcsak hogy a rendőrségnek könnyebb a dolga, megelőzhettek volna vele további bűncselekményeket is. Vonaírablás nincs — Ez nagyon fontos dolog, mi nagy súlyt helyezünk a megelőzésre, — jelenti ki Poroszlay őrnagy. Ezért fordulunk hozzá a következő kérdéssel: — Mivel a főváros pályaudvarain sok százezer ember fordul meg, így közügyről van szó; mit tanácsol a rendőrség az utasoknak a pályaudvari, vasúti bűncselekmények megelőzéséért. — Az elmesélt ügyekből is levonható a tanulság — hangzik a válasz, — pályaudvari bűnözők elsősorban az utasok hiszékenységét, nemtörődömségét használják ki. tapasztalatunk az, hogy mozgó vonaton ritkán történnek lopások. így a pályaudvaron és az álló szerelvényeken van szükség óvatosságra. Ezért azt kérjük mindenkitől: vigyázzon a csomagjaira, értéktárgyaira. Csöngő telefon szakítja félbe beszélgetésünket. A Keleti pályaudvar kér részletesebb leírást az „Ecserin” talált holmikról. — Ilyen a mi munkánk — mondja búcsúzóul az őrnagy. — Szerencsére látványos ügyek, mint például vonatrablás nem történik nálunk. Mini-krimik ezek, amelyek nem kerülnek az újságok címoldalaira, de mi mindent megteszünk, hogy ezek száma is a minimálisra csökkenjen. B. B. L AT ORCIVALI BŰNTETT 11. A vizsgálóbíró átadta Guespint a csendőrnek, és parancsot adott, hogy tartsák szemmel. Azután az öreg Kor- helyért küldött. — Ennek az embernek nagyon rossz híre van községünkben — súgta oda a polgármester a vizsgálóbírónak. A Korhely meghallotta a megjegyzést és elmosolyodott. — Jobb vagyok, mint a hírem — jelentette ki Korhely, — és vannak, akik ezt nem mondtatnák el magukról. Ismerek egyeseket, főként nőket — itt Courtois úrra nézett — akik, ha én egyszer kinyitom a számat... Sok mindent lát az ember, ha éjszaka kószál... No, de elég. Próbálták rávenni, hogy megmagyarázza célzásait, de hiába. Mikor megkérdezték, hol és mivel töltötte az éjszakát, azt felelte, hogy tízkor kijött a kocsmából, elment a mauprévoiri erdőbe felállított néhány hurkot és éjjel egy óra felé hazament lefeküdni. — Van tanúja, aki megerősíti, hogy éjjel egykor ment haza, — kérdezte a polgármester, s az ingaórára gondolt, amelv három óra húsz perckor állt meg. — Igazán nem tudom — felelte hanyagul az öreg tolvaj, — az is lehetséges, hogy a fiam nem ébredt fel, mikor lefeküdtem. A vizsgálóbíró elgondolkodott. — Jól tudom — mondta neki az öreg, hogy börtönbe dugnak, míg meg nem találják a bűnösöket. — Elég legyen! — szakította félbe szigorúan Domini úr. — Ismeri Guespint? Ez a név egyszeriben letörte a Korhely csipkelődő kedvét, apró szürke szeméből nyugtalanság áradt. — Persze — mondta igen zavartan. — Kártyáztunk egy párszor, tudják, elszopogattunk egy pálinkás teát. A fickó nyugtalansága meghökkentette négy hallgatóját. Kiváltképp Plantat bácsi árulta el meglepetését. *----------------—---------------------------------------------------Az öreg tolvaj túlságosan okos volt ahhoz, hogy észre ne. vegye a hatást. — Nahát annyi baj legyen! — kiáltott fel. — Mindent elmondok, mindenki a magáét, ugye? Ha Guespin a bűnös, ez már nem sokat árt neki, s engem sem fognak sokkal rosszabb szemmel nézni emiatt. Ismerem a fiút, mert kaptam tőle eladásra epret meg szőlőt a gróf üvegházáből, gondolom, lopta, és ez talán nem rendes dolog, de megosztoztunk a pénzen, ami befolyt belőle. Mikor a Korhely azt mondta, hogy börtönbe teszik, Hpm tévedett. A vizsgálóbíró kitartott letartóztatása mellett. Philippe következett. Szegény fiú szánalmas állapotban volt, keservesen sírt. A kérdésekre kertelés nélkül elmondta az igazságot, és még bocsánatot is kért, hogy átugrotta az árkot, és bement a parkba. Mikor megkérdezték, hánykor ment haza az apja, azt válaszolta, fogalma sincs, kilenc tájt lefeküdt, és egyfolytában aludt reggelig. A vizsgálóbíró elrendelte, hogy engedjék Philippe-et szabadon, nen mintha meg lett volna győződve ártatlanságáról, hanem, mert ha többen követtek el egy bűnt, helyes az egyik bűnrészest, akiről tudnak, szabadlábon hagyni és ügyelni, mert rajta keresztül el lehet csípni a többieket is. A gróf holttestét azonban még mindig nem találták. Tűvé tették a legkisebb virágágyakat is, hiába. — A vízbe dobhatták — gyanította a polgármester; Domini úrnak is ez volt a véleménye. Halászokat hivattak. megparancsolták, hogy kutassák át a Szajnát, a keresést valamivel följebb kezdjék, mint ahol a grófné holttestét megtalálták. Majdnem három óra volt. Piatant bácsi megjegyezte, hogy valószínűleg senki sem evett egész nap. Ideje volna harapni valamit, ha késő estig folytatni akarják a vizsgálatot 5. A komor étkezés négy részvevője közül talán Domini űr kínlódott legkevésbé. Szemében ez nem olyan bűntett volt, amely mellett virrasztani kell a vizsgálóbírónak. Tisztán látta az indítóokok s ez rendkívül fontos, és kezében volt a Korhely és Guespin, a két bűnös, vagy legalábbis bűnrészes Plantat bácsi és Gendron doktor egymás mellett ült és a Sauvresvt sírba vivő betegségéről beszélt. — Biztosíthatom — mondta Gendron doktor Plantat bácsinak, hogy a tünetek, amelyeket említ, gyakran jelentkeznek mellhártyagyulladás után. Azt hisszük, legyőztük a betegséget, eltesszük a gerelyt, és tévedünk. A gyulladás heveny állapotból idült állapotba csap át, tüdő- gyulladás és tuberkulózis lép fel. — Három vagy négv konzílium volt — folytatta Plantat bácsi —, de nem járt kedvező eredménnyel. Sauvresy egészen furcsa, szokatlan fájdalmakról panaszkodott. Olyan valószínűtlenek, olyan lehetetlenek voltak, segítsen már hogy nevezik az- ilyesfélét, hogy a legtapasztaltabb orvosokat is félrevezették. — Nem a párizsi R ... kezelte? — De igen. Mindennap idejött, gyakran itt is aludt a kastélyban. Sokszor láttam, amint gondterhelt arccal rója a falu főutcáját, orvosságai elkészítését ellenőrizte gyógyszerészünknél. — A maguk gyógyszerésze — folytatta Gendron doktor — valóban okos ember, de van Orcivalban egy fiú, aki felülmúlja. Gyanús üzletei vannak a fickónak, és jól megszedte magát, bizonyos Robelot... — Robelot __ a kuruzsló? — Pontosan. Azt hiszem, orvosi tanácsokat is ad, és titokban gyógyszereket csinál. Rendkívül értelmes. Egyébként én tanítottam. Több mint öt évig volt az én laboratóriumi segédem, és még most is. ha valami kényesebb kísérlet kell... Az orvos megállt, megdöbbent a szenvtelen Plantat bácsi arcának elváltozásától. — No. de kedves barátom, mi baja van? — kérdezte — Rosszul érzi magát. A vizsgálóbíró felnézett papírjaiból. — Tényleg — mondta — olyan sápadt a békebfrő úr; .. De Plantat bácsi már föl is vette megszokott arckifejezését. — Semmi baj, — mondta — a világon semmi. Az én átkozott gyomrommal, ha nem rendes időben eszem... A polgármester hallotta, hogy nyílik az ajtó, megfordult és egv férfival találta magát szemben, aki olyan mélyen hajolt meg, hogy arcát alig lehetett látni, könyökét kifelé tartotta, kalapját mellére szorította. — Mit akar? — kérdezte szigorúan Courtois úr. —• minő jogon merészel ide belépni? Kicsoda maga? A férfi kihúzta magát. — Lecoq vagyok — válaszolta elbűvölő mosollyal. Látta, hogy ez a néy semmit sem mond a jelenlevőknek, hát hozzátette: — Lecoq, a detektív. (Folytatjuk)
