Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-27 / 98. szám

Több érdekes mérkőzés a labdarúgó bajnokságban Budafok következik. A vasárnapi, Seotaokl MTE eH- tanJ szép győzelem után kétszer egymás után. Idegenben vendé­geskedne az Egri Dózsa labdaru­gó-csapat*. Vasárnap délután a Budafoki MTE lese az ellenfele — méghozzá nem Is akármilyen ellenfél! A budafoki együttes ugyanis legutóbb a Csabán Sa­mu téri pályán négy (I) gólt rú­gott a jó képességű Szállítók há­lójába. Mivel az egri csapat Is javuló formában játszott a Ti- sza-partiak ellen — izgalmas# változatos csatára van kilátás. Az a gárda nyer. amelyiknek jobban helyéin lesz a szive, ame- ljtk nagyobb akarással veti ma­gát a küzdelembe. A tét mind­kettőjük Hzámáira jelentős: a Dó­zsa nyilván nem akar leszakad­ni az élbolytól — a Budafok pe­dig szemmel láthatóan kétségbe­esetten menekül a kieső zónából. Erre mutat a Szállítók elleni nagyarányú győzelem la. A* egriek nagyobb tudását kk* egyensúlyozza a hazai környe­zet nyújtotta előny, ezért a pil­lanatnyi Jobb forma döntheti el a mérkőzés sorsát. A Dózsa hét­köznapi ectzömérkőzésén a beteg­ségéből. Illetve sérüléséből fel­épült Kárpáti és Tóth M. la szó­hoz Jutott. Szentmarjay edző azonban még mindig nem tudta velünk közölni a Budafokon sze­replő együttest, mivel a csapat keretében néhány újabb megbe­tegedés és néhány apróbb sérü­lés történt. A pályára lépő tizen­egyet csak közvetlenül a mérkő­zés előtt jelöli ki az edző. Az E. Dózsa vasárnap reggel társas- gépkocsival utazik Budafokra. Most kell összeszednie magit a Gy. Sparlacusnak A vasárnap elszenvedett hazai vereség után érthetően elkesere­dett a hangulat a gyöngyösiek házatáján hisizen győzelem ese­tén 2 tiszta ponttal vezethetné­nek a táblázaton I A csapatnak most keU összeszednie magát. mert ha Somsályban győzni tud — nincs semmi vész. ha viszont kikap — az otthonában játszó Sátoraljaújhely és Edelény két ponttBl megugorhat tölel A jó formában levő Egercselü a győzelem reményével léphet Páljára a Miskolci Bányász el­leni mérköz-esen. érzésünk sze­rint az eredmény közel lese, a döntetlenhez. Hasonló a helyzete a Slrokl Vasasnak. amely a Pásztó elleni találkozó két pontjának megnyerésével javít­hat eddigi pozícióján. Petőfibá- nya aránylag könnyű ellenfelet kap az utolsó helyezett MEAFC- ban — a bányászoknál azonban több játékos Is sérült, ezért teljes erőbedobásra leset szükség a győ­zelem kivívásához. A Hatvani Kinizsi eléggé hul­lámzó teljesítmény nyújt az Idén, a fiatal gárda azonban több­re képes annál, amit eddig mu­tatott. A hatvaniak a Somsélyi Bányász legyőzésével elkezdhetik a felzárkózást. A ZaOca SE-nek égetően szüksége van a pontok­ra. úgy érezzük: sikerül Is két- válDra fektetni a Rudabányal Bá­nyászt. A Gáspár SE nem sok • • reménnyel utazik Sátoraljaúj­helyre, a hatvani együttesnek a becsületes helytállásra kell tö­rekednie. Rangadó a megyei I. osztályban A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában a Verpelét—Barvai Vasas rangadó felé irányul a leg­nagyobb érdeklődés. A Verpelét most jól együtt van, Így nem tartjuk valószínűnek, hogy a Va­sas pontot tud majd szerezni. Az éllovas Selypi Kinizsire nehéz 80 perc vár Rózsaszentmártonban ahol döntetlen körüli eredmény várható. Ugyancsak minden le­hetséges az E. Spartacus—MÁV hac és a Füzesabony—Mátraalji Bányász találkozón. Az Egri Dó­zsa II. idegenben is megszerez­heti a két bajnoki pontot az újonc Gagarin SE-től, a Gy. Va­sas Izzó—Apói Vasas, m Cyön- gyösoroszl—Pétervására, a Bél­apátfalva—Heves mérkőzésen All As Vidékre, négytagú család mellé házvezetőnőt alkalmazottként, vagy családtagként felveszek. Zettl András. Kimle L Győr-Sop- ron megye. Géplrónőt — esetleg félműsza- kos nyugdíjast la — felvételre ke­resünk. Érdeklődés: TÜZÉP. Eger, üzemgazdasági osztály. ■ __Jf*-•_J_«ZÄ_|, Generálozott Pannónia • tmae RprOnirUclCSGK forintért eladó. Eger. Keglewitíi „ ........ „ . . i4. Warszawa, jó állapotban eladó. Eg er, Attila u. 26. szám alatti Jászberény. Palotás! János utca 3. ház. beköltözhetően eladó. ' .. . . .... , T” Bejáratos Wartburg, 800 köbcen­Bútorozott szoba, férfi részére ^ eiadó. MüszaMzott. Telefon: kiadó. Eger. Breznai u. 32. I, em. j^van. iq—73_ 8—16 óráig. Csiszoló szakmunkást, vagy be­tanított munkást alumlniumcsiszo- láshoz azonnali belépéssel felve­szünk. Bérezés kollektív szerződés szerint. Vas és Fém Ktsz, Eger, Dobó tér 9. Azonnali belépésnél felveszünk gyors- és géplrónőt és építőipari gépkezelőket. Eger és vidéke La­kásépítő Ktsz, Eger. Csákány u. 11. Továbbra is veretlenül az élen EGRI TANÁRKÉPZŐ—DIÓS­GYŐRI VTK <9:M (22:89) EgW. NB H-es férfi kosárlabdá­in ér közé*. 300 néző. V.: Nádat dr, Hámon. Eger; Cséh 5. Kiás 14 — Eper­jessy n — Tompos. Sipo« 1. Cse­re: Zachár 3, Vajk 2. Korepta, sóskúti. Reran, Szeredi. Edző: lfj. Csányl Barna. A két veretlen csapat találko­zóját óriási érdeklődé* előzte meg, jóval a mérkőzés kezdete előtt zsúfolásig megtolt a Szilá­gyi gimnázium tornacsarnoka. A hazaiak kezdtek jobban, S:2-re, majd 14:7-ra elhúztak. A szívó­san védekező DVTK azonban pontról pontra ledolgozta hátrá- Iij-át. s a félidő végéig sikerült egyenlítenie, A második félidő disgyőrl kosárral Indult, de et­től kezdve a rründ jobban bele­lendülő főiskolások vették át az irányítást. A vendégek sokat sza, bálytalankodtaik, amiért négy já­tékosuk kipontozódott. Túlfűtött hangulatban következett el a haj­rá, az egri akiiek sikerült ötpon­tos előnyültet megtartani, meg­érdemelten jutottak a két pont birtokába. Győzelmük nagyobb is lehetett volna, ha a büntető­ket jobban kihasználják. A mérv- közősein egyébként a játék küz­dője Hege bontakozott ki. a lel­kesedésből kitünően vizsgázó fő­iskolások közül Sípos nyújtotta a legjobb teljesítményt mellette Kiss, Vajk és időnként Eperjessy dicsérhető. Az E. Tanárképző áp­rilis 28-án Budapesten, az Állat­orvosok együttesével mérkőzne. Az «lesöpört állásai 1. E. Tanárképző SS — 375:300 10 2. BVSC « 4 1 388:292 9 3. DVTK S 4 1 353:316 9 4» MKAFC 6 3 2 329:304 8 5. DASE 5 3 2 344:27« 8 6. MVSC 8 3 2 299:298 8 Építőipari Szállítási Vállalat visontai kirendeltsége felvesz gépkocsirakodókat. A környéken lakók mun­kába és hazaszállítása a ki- rendeltség gépkocsiján tör­ténik naponta. A távolabb lakóknak szállást biztosí­tunk. Jelentkezés a vison­tai kirendeltségen, vagy Imszticzel Jenő kirendelt­ségvezetőnél, Füzesabony, Honvéd u. 14. A délutáni órákban. _______ ha zai csapatnak gyobb esélyt. adjuk ha­llét végi sportműsor Gimn-i SZOMBAT Asztalitenisz; Megyei szemle, Eger, Gárdonyi 15 óra. Teke: E. Spartacus H—E. Vasast megyei I. osztályú mérkőzés, Eger. 1«. Tóth M. Természetjárás; Kék-túra. Indu­lás Egerből, a vasútállomásról, 12.48 órakor. Vívás: Megyei felnőtt egyéni bajnokság első napja. Egér, Do­bó Glmn.. 15.30 óra. Labdarúgás) Stromfeld SB— Egeresein H.. megyei H. osztályú mérkőzés, 12 óra. Mészáros, VASÁRNAPI Sportlövészet: MNK HL osz­tály első fordulója, három cso­portban. Gyöngyös, Kitérőgyárt lőtér, 8 óra. Zalka SE lőtér, 8 óra. Abasár 9 óra. Asztalitenisz: Egri Dózsa— SBTC, NB IX-és férflmórkőaés. Eger. Gárdonyi Glmn. Megyei férfi A-osztályú csapatbajnokság: Petőfibánya—Gy. Vasas Izzó. Sí­rok—Egri Dózsa H., Heves—Lő­rinci, Karácsom!—Hort, Mátraalji B.—Gáspár SE. Teke: Megyei L osztályú mér­kőzések: Petőfibánya—Dobó SE. 9.40. Losoncai J. Egereseit!—Lő­rinci. U, Becsked; E. Lendület— E. Vörös Meteor 8. Halmaj. Vívás: Megyei felnőtt egyéni bajnokság második napja, Eger, Dobó Gimn. 9 óra. Kézilabda: E. Lendület—ED­ZETT, NB H-es női mérkőzés, Eger. 11. Gy. Vasas Izzó—Zalka SE, NB n-es férflmérkőzéa, Gyöngyös. 11 óra. Megyei I. osz­tály, Nők: Dormánd—Petőfibá­nya 14, FVSC—E. Kinizsi H. 9, Gy, Vasa* Izzó—Egercsehi 9.45, Gy. Felsőfokú Mg. Techn.—Sírok 11. Hatvani Kinizsi—Hevea 10, E. Lendület H.—Bélapátfalva 12.30. Férfiak; Dormánd—Gáspár SE 18. FGSE—Dobó SE 11. Gy. Előre- Bgercsöhl 10, Gy. Felsőfokú Mg. Techn.—Sírok 9.45, H. Felsőfokú Mg. Techn.—Gyöngyössolymos 9, E. Tanárképző—E. Helyiipar 9.30. Labdarúgás: NB III-as mérkő­zések: Petőfibánya—MEAFC 1«. Ludánjd. Egeresein—Miskolci B 16.30. Tátrai. H. Kinizsi—Szuha- völgy 16.30, Spanyol Zalka SE— Rudab. Gyöngyös, 10.30 (?); sírok— Pásztó 16.30, Szabó. Megyei I. osz­tály: Gagarin SE—Egri Dózsa II. 10. Kiss F. János. Verpelét—Bem- vai Vasas 15.30, csere játékv. Gy. Izzó—Ape 16.30. Paksi. Bózsa- szentmárton—Selyp 16. Falcaik. Gyöngyösoroszt—Pétervására 1«, Barcs. Bélapátfalva—Heves 16.30, Orosz. FVSC—Mátraalji B. 16.30. Sasvárt. E. Spartacus—MÁV HAC (népkert) 10.30. Kiss J. Forduló a megyei IL osztályban. Gépírónőt meghatározott időtar­tamra, szerződéssel, azonnali be­lépéssel felveszünk. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés MEZÖBER kirendeltség. Eger, Szé­chenyi u. 6. Cukrásztermelő üzemvezetőt azonnali belépéssel keresünk. Fü­zesabonyi telephelyen korszerű gépekkel felszerelt, 12 főt foglal­koztatő 2 műszakos üzemünkbe. Szakképzett. 10 éves szakmai gya­korlattal. besegítő családtaggal rendelkezők előnyben. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges Jelentkezni lehet személyesen, vagy Írásban. Felvétel esetén útiköltséget térí­tünk. Füzesabony és Vidéke Ál­talános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Rákóczi u. 73. Tel.: 10. ___________________________________________________ A véért Rákóczi Mg. Taz új, SZ— 100-as erőgépre erőgépvezetőt al­kalmaz. Jelentkezőket a taz-lro- dába kértük. Építésztechnikus. 4 éves kivite­lező gyakorlattal, állást változtat­na. Gyöngyös, vagy Gyöngyös kör­nyéki munkahelyen. Kivitelezői, vágj- műszaki ellenőrt be osztás­ban. Ajánlatokat: „Technikus’* Jeligéire, a gjöngyöst Magyar Hir­detőbe kérek. Fiatal autóvUlamosBágl szerelő, gépíró házaspár munkahelyet vál­toztatna. „Lakáa szüksége»” Jel­igén, a gyöngyösi Magyar Hirde­tőben. INOArt AN Kertes családi ház, Csokonai utcában, 300 négj'szögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Eger. Hadnagy u. A/5, I. lépcső, földszint. Egerben. Lenin úton, 2 utcai szo­ba. konyhából álló házrész eladó. Cserelakással beköltözhető. Érdek­lődni: Lenin út 24. 16 órától. Eladó egyszoba-konyhás ház. Azonnal beköltözhető, cím: Gyön­gyös, Szív utca 9. Gyöngyösön, belvárosban, utcai, kétszobás, szép ház. olcsón el­adó. lakásba víz, telefon bevezet­ve. Egy szoba, konyha, kamra be­költözhető. a másik szoba cseré­vel. Tárgyalás: Bartók Béla Utca 23.. második ajtó. Egerben, belvárosban, négyszo­bás ház eladó. Két szoba, össz­komfort elfoglalható. Szovjethad­sereg 13. Mátrafüreden. nagy ház eladó. Érdeklődni Gergelj-nénél, Gyön­gyös. szemészet. Gyöngyöst, egyszoba-összkomfor- tos. főbérleti lakásomat elcserél­ném budapesti hasonlóval. Érdek­lődni „Előnyös” jeligén, a gyön­gyösi Magyar Hirdetőben. Fél ház. beköltözhetően eladó. Heves, Bocskai u. 8, Megbeszélés: Eger. Kisfaludy u. 2. Morosányl. Eladó Gyöngyösön. Kiss Antal utcában IBS négyszögöl házhelj'. Érdeklődni Petőfi utca 37. ez. alatt Eladó 2 szoba, konyha, spájz és mellékhelyiséges, kis családi ház. Azonnal beköltözhető. OTP-vel is átvehető. Cim: Gyöngyös, Hámán Kató utca 6. Eger. Berzsenyi út 19. (Kanada), szoba, konyha, mellékhelyiségek­ből álló. kertes, kis családi ház éU •dó. Lakáscserével előnyben. Ér­deklődni ugyanott, szombaton 14 órától, vasárnap egész nap. JARMO 500-as Trabant személygépkocsi eladó. Cím; Gyöngyös. Palóc* ut­ca 2. 350-es Velorex rokkantkocsi Igényjogosultnak eladó. Eger­csehi-bányatelep, sütőüzem. CP sz. Trabant 601 eladó. Eger, Kossuth u. 22. II 000 km-t futott, jó karban levő. fekete Pannónia, jutánj-os áron eladó. Eger, Szabadság tér 9. IH. 8. Jó állapotban levő Wartburg, rá­dióval eladó. Érdeklődni: délután 4-től, Eger, Kapás u. 22. 350 köbcentis, oldalkocsis IZS motorkerékpár, Igényesnek éladó. Megtekinthető: Mező József kis­iparosnál, Eger. Bacsó Béla út U/a. Keveset futott 250-es. kiskereltü Jáwa motorkerékpár eladó. He­ve®. Vásár tér 39. DKW személyautó, teherre Is al­kalmas. Tünde robogó, 125-ös Cse­pel, anyagáron eladó. Eger, Bar­takovics u. 12. Eladó 4 tormás, gumikerekű lo­vas kocsi. Eger, Lejtő u. Lakatos­műhely. 1000-es Wartburg, műszakilag le­vizsgáztatva eladó. Szlhalcm, Kos­suth u. 70. Telefon: 12. VEGYES 2000x2000 mm-es. kétszámyú, vaslemez bejárati kapu eladó. Egei’. Baboesai Sándor út 19. Céllövészet! látcső, színházi lál- ső, íróasztal, nagy tükrök, kü­lönféle bútorok eladók. Eger, Lej­tő u. 3. Lottón nyert Mtajvlsor olcsóé eladó. Érdeklődni lehet, MÉK Vál- lalat, Eger, Dobó tér 8. Kitűnő állapotban levő tengóhar- monika eladó. Eger, Telefon: 26— 34, esti órákban. Munkásszállásnak két üres szo­ba kiadó. Eger, Szovjethadsereg u. 47. Egyszoba-konyhás. verandáé la­kásomat elcserélném másfél vagy kétszobásért. Eger. Balassa B. 23. Telefon: 14—19. Családi ház, 2 szoba Összkom­fort, 337 négyszögöl telekkel és Skoda Octavla személygépkocsi el­adó. Makiár. Szabadság tér 23. Eger, Kertész u. 85. számú ker­tes, azoba-konyháa. családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Ér­deklődni: Eger. Farkasvölgy 31. kPánoéltőkée. rövid, bécsi kérés állapotban, sürgősen eladó, zorcmn dm- Gvöngvös Róbert Cínu Rózsaszentmárton. Kossuth gESTat ML' Eladó 350-es klskerekű Jáwa, műszakilag vizsgázott, Eger. Kné­zich u. 40. Érdeklődni 28—71 és 89—ai-es telefonon, és a háznál. Trabant «00-as. fizeté« kedvez­ménnyel eladó. Eger, Szederkényi U. 52, ___________________________ AGr osztoj munkagép pótkocsi­val. kifogástalan állapotban eladó. Háztáji szállításra nagyon alkal­mas Eger. Blaskovits u. 1. Eladó 3 szoba, mellékhelyiségek­ből álló családi ház. Beköltözhető. Ugyanott 5 db 10 hl hordó és egyéb gazdasági felszerelés is. dm: Fülek! Gjörgyné. Gyöngyös. Ver» utca 11, Chabaud szegfűpalánta, óriás vi­rágú, tűzpiros, bordó, fehér, sárga erős rózsaszín halvány rózsaszir darabja: 50 fillér. Legkevesebb 6* darab küldhető. Utánvét express? szállítja: Szalay János kertészete- Mezőtúr. Nagycsapat-kert. „Szaküzletünk ajánlja* 0—10 mm szemnagyságban termelt kvarcos homokot értékesítünk 32,— Ft'm3 gyártelepi ár 75,20/m* feladási áll., ár. plusz MÁV fuvar. Tengelyszállítás esetén díjmentesen rakodunk. Tá­volabbi vevők részére vas­úti szállítást vállalunk. Heves megyei Vállalat. Vegyesipari Eger As Egri Tanárképző Főiskola keres műszaki ellenőri teendők ellátásához építésztechnikust, olajtüzelésű kazánokhoz fűtőket, vízvezeték és központi fűtés karbantartásához 1 fő szakmunkást. Jelentkezni lehet a sze­mélyügyi főelőadónál. Szőlőtermelők figyelem! As Eger—Salgótarjánl TÜZÉP Vállalat "fWJF TELEPEIN szölökaröuösúrt rendes. MÁJUS 1-TÖL JŰNIUS 30-IO. 25% ENGEDMÉNY! —-------------------------------— .. . ................„..I ................ KI SLAKASÉPÍTÖK, TULAJDONOSOK FIGYELEM! Lengyel import acéllemez kazán érkezett. ARA: 3960,— Ft KAPHATÓ: VASBOLT EGER, BAJCSY ZS. V. 19. TELEFON: 28-58. Építőanyag-vásárlók figyelem! Most még beszerezhető a családi ház építéséhes a vízválasztói salakblokk Keressék fel a hatvani, lőrinci, apci, recski, gyöngyösi, hevesi, káli és füzesabonyi TÜZÉP-telepeket és a péter- vásári megrendelőirodát. Ugyanezeken a helyeken a ház­hoz szállítás fuvarja is megrendelhető. TÜZÉP Vállalat Tavaszi ajánlatunk naau választékban. Férfi Yest er öltönyök 1120—1260 Ft-lg Terlister pantallók 400—488 Ft-ig Férfi habszivacszakó 470—475 Ft-ig Gyermek orkán kulikabátok 560—700 Ft-ig Női kartonruhák 110—180 Ft-ig Női selyemiruhák 235—270 Ft-ig Bébi és lányka nyári moséruhák 44—96 Ft-ig Női habselyem komblnék 53-7—75 Lányka habselyem kombinék 20—45 Ft-ig Férfi rövidujjú ing 50—100 Ft-ig Női műszálas pulóverek 150—300 Ft-ig Fiú yersei öltöny 128—162 Ft-ig Divattáska 159—200 Ft-ig NŐJ karton fürdőruhák 60—120 Ft-ig Női bánion fürdőruhák 220—320 Ft-ig Férfi bánion fürdőnadrág 65.50—90 Ft-ig Fürdőköpenyek 100—190 Ft-ig Karton 70 cm széles 20.90 Ft Terlister 140 cm széles 248 Ft Műszálas szövetek 140 cm széles 243 Ft Gyűrtelenített női ruhaselymek 90 cm széles 60.50 Ft Függönyök, szőnyegek, ágynemű anyagok, ágy­garnitúrák, takarók. Férfiszandálok 102—250 Ft-ig Férfifélcipők 100—350 Ft-ig Női szandálok és félcipők 60—220 Ft-ig Gyermekszandálok, -félcipők. Vásárol jon a Hevesi ÍMS7. szaküzleteiben! Vásárlásai után év végén visszatérítést fizetünk!

Next

/
Thumbnails
Contents