Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-18 / 90. szám

A Johanna éjszakájában. A ml „egri szemeink” ellőtt is hétről hétre csodálatosan .^változtatja alakját, mozgá­sát, hangját, tekintetét és mondanivalóját egy színész- '• nő a Gárdonyi Színház szín­padán. Egyik nap szomorú és megtört, másnap már vi­dám és temperamentumos, aztán félénk és elesett, majd okos és parancsoló és így to­vább: kedves. táncoslábú, filozofikus, buta szellemes, | szép, csúnya, vanszorgö, éneklő... Margittay Ági. Q — Imádok nevettetni. Bo­londozni, bohóckodni. — Ezt mondja halálos ko*no­í lyan. — Megdöbbenteni, elgon­dolkoztatni... — és az arca már nevet. Azt hiszem, hogy akkor kezdődhetett igazán az élete, amikor felvették a főiskolá­ra. Nem tudom, hogy mi­lyen hatást tehetett a felvé­teli bizottságra, tény az. hogy kivételesen érettségi nélkül is- felvették. Olyan kitűnő osztályba járt, amely 1958- ban Brecht Koldusoperájá­nak nagyvonalú előadásával vizsgázott, még 10 év távlatá­ból is emlékezetes sikert aratva. Margittay később is talál­kozott a Koldusoperával Kecskeméten is, a Petőfi , Színházban is, de mondhat- * juk úgy is, hogy a darab ta­Az ezerarcú színésznő Martjiffay Ági lálkozott vele. hiszen ez a Brecht-mű megdöbbentő ko­mikumával és groteszkségé­vel egyszerre gondolkoztál el és nevettet meg ugyanúgy mint Margittay. A pályát Pécsett kezdte, olyan főszerepekkel, mint Anna Frank, Pygmalion és Tóth Mari. Pécs és Kecske­mét után felfigyeltek rá -és felkerült a fővárosba, a Pe­tőfi Színházhoz, amely akko­riban musicalt játszott Azonban a színház hamaro­san megszűnt, azt mondván egyik okként, hogy nálunk nincsenek olyan színészek megfelelő számban, akik egy­formán kitűnő jellemformá­lók, énekesek és táncosok is. Margittay azonban ezen kevesek közé tartozik, ezért is volt szomorú, amikor a színház bezárta kapuit a mu­sical előtt. Egy évig szerződés nélküli szabadúszó volt, a tv. a rá­dió, szinkron, különböző if­júsági előadások foglalkoz­tatták. Harmadik éve lép fel Mis­kolcon, második éve Egerben is. Tavaly a My fair ladyben még ismeretlen volt az egri közönségnek, az idén a Lulu- ban már tapssal köszöntik. 0 Rettenetesen buta és rom­latlanul közönséges volt, mint kis külvárosi virág­áruslány a My fair lady első felvonásában. A harmadik felvonásban meg már sokkal előkelőbb és okosabb, mint a többi társaságbeli hölgy. De legjobban akkor jellemzi Elisát, amikor énekel és táncol. Ebben a musicalban elemében volt, ebben Margittay volt. Aztán elérnie állt, mint Sarfné a múlt század végi falusi zsidóasszony, akinek fiát rituális gyilkossággal vádolják. Alig mozog, tekin­tete, szavai tétovák, mintha sötétségben vagy ködben lé­tezne. A szomorúság tragé­diáját játssza el ebben a da­rabban, a Tiszaeszlárban. Mint Johanna — nem meg­közelíthetetlen és fenséges „istennő” volt, hanem — közvetlen, bátor és harcos. Egyszerű leány, akit az kü­lönböztet meg a többitől, hogy hite, akarata, és ön­bizalma van. A Johanna éj­szakájában egyszerre volt részese és lendítője a drámá­nak és a komédiának. Egyszer csak megérkezett, mint férjét sirató özvegy — a Bankrablás olasz módra című komédiában — és ko­pogtatván az ablakon, üveg híján csaknem beesik a szo­bába fennakad és szétterül az ablakpárkányon, mint a lepény. Óriási nevetés: Hát ilyen volt — és nagyon csú­nya. Rosalindaként meg olyan — az Ahogy tetszik ben —, mint azok a hercegkisasszo­nyok, akik ma születnek, csak eszesebb, vidámabb, csspő- sebb — és szebb. A Luluban bebizonyította, hogy táncdalt sokkal hangu­latosabban, kedvesebben és vidámabban lehet előadni, mint ahogy azt táncdaléne- keseink teszik. És úgy tán­colt, mint egy hajdani ope- rett-szubrett. B Margittay Ági egyik leg­fiatalabb színésznőnk, aki már Jászai-díjat is kapott. Emlékezetesen oldotta meg Sartre Temetetlen holtak cí­mű drámájának tv-változa- tában a női főszerepet. Nem­rég mutatták be a Fiúk a térről című filmjét, amely­ben első filmfőszerepét ját­szotta. Egyik nyilatkozatá­ból. idézünk: „Bohócarcú, gyere csak, szólított az egyik jelenethez a rendező — és máris megvolt a jzerep, az ezerarcú Zsizsi...” Sajnos Egerben nem lát­hattuk önálló estjét, amelyet kedvenc költőinek verseiből, egy Bábel-none Hóból, négy sanzonból és Karinthy Fri­gyes néhány írásából saját maga állított össze és rende­zett meg. 0 A hobbyja az utazás. Azt mondja, hogy eddig csak szinie erre gyűjtött. Ha ideje van rá, angel nyelvleckéket hallgat magnóról, néha még az öltözőben is. Rendkívüli jellemző a te­kintete és összetéveszthetet­len az arca. Különben ter­mete alacsony. — Én azzal hatok, hogy nem vagyok szép. Általános hősnő-típus sem vagyok, a karakteres alakok állnak hozzám közel. Sok kedves szerepem van, de mindig az a szívszerelmem, amelyet éppen játszom. Szerepvá­gyaim nincsenek, úgyis utol­éri a szerep az embert. Berkovits György 1 Kiállítás — nevek nélkül Hogy mik vannak' A Szakszervezeti Székház klubtermében 31 rajz és két akvarell került a falakra áp­rilis első napjaiban. A terem vendégei azóta is érdeklődés­sel nézik a nagyrészt port­rékból álló kiállítást. Ennek a szerény keretek között nyil­vánosság elé kerülő anyag­nak éppen az a szerénység a legvonzóbb tulajdonsága, amely a fiatalok próbálkozá­saihoz. útkereséséhez a leg­jobb atmoszférát teremtheti Tucatnyi fiatal, szakmun­kások. főiskolások, vasesz­tergályosok és elektroműsze­részek együtt a magyar vagy rajz szakos tanárjelöltekkel és érettségire készülő fiúk- kal-lányokkal dolgoznak együtt — sokszor kihagyó szorgalommal. de tehetség erős indítására — a szakszer­vezet képzőművészeti szak­körében, Kishonthy Jenő fes­tőművész irányítása mellett. Az a képzési program, .ímely a vezetőt és a szakköri tago­kat összefogja, nem több: az emberi arc vonásaiban meg­keresni azt a karakteriszti­kusat, amelyet érdemes ki­fejezni. megörökíteni. Fiatal és öreg arcok tekintenek ránk a rajzlapokról, sok-sok árnyalattal különbözve egy­mástól. Pedig a modell sok esetben ugyanaz. Ez az egyik legrokonszenvesebb vonása ennek a kiállításnak: fejlő­désben levő. technikailag még a képzés kezdeti vagy éppen haladni kívánó szaká­ban levő egyéniségeket sej­tet. Szerencsés találkozásnál; tartjuk a fiataloknak ezt az együttesét, mert egy olyan portréfestő közvetlen hatása alá kerültek, aki legutóbbi nagy sikerű vármúzeumi ki­állításával iy, bizonyította, hogy a személytélen tájké­pek. utcarészletek helvett iz- 1 galmasabb és értékesebb j küzdelem behatolni az em- béri arc és lélek rejtelmeibe és azt megörökíteni, ami a szem és az arc térképén lát- 6zik az emberi sorsból. Egyetlen rajz felett sincs név és cím, a rajzok, akvarel- lek gazdáit nem ismeri meg a közönség. Jó is ez! A táto­gató most még ne tapasszon neveket a félig kész vagy ép­pen csak gyakorlatként ke­letkezett rajzokhoz. S anél­kül. hegy mi is rangsort állí­tanánk fel. megjegyezzük, hogy a 13 éves Bánhidv Lász­ló és „kortársa”. Csordás Zsuzsa éppúgy érdeklődést keltenek, mint Pápai Alajos. Vas Ágnes. Mlinkó István, j I.ászló Ferenc. Herczeg 1st- j ván. Nagy László. Papp Gyű. I la. Mérai József, Torma An- j na. Szűcs Ágoston és Bartha j Sándor munkái. (farkas) I Különös házassági tanú jc lent meg Bruce Lassie nag, venéves feltaláló házassal kötésén az anyakönyvveze előtt: egy maga szerkesztői te és építette robotember ve zette az elérsékenyült jegyei párt. A robotember nagysze rűen végezte a feladatát: á\ adta a házasulandó párnak karikagyűrűket. kon fett, szórt a ..fiatalok" és a nás: nép fejére, majd végül mii, ..koma’’, műgumiból készül szájával forró csókot nyomo: a huszonöt éves fiatalasz szony arcára. ★ Régészek az Olaszország Balberini közelében folg, ásatások során egy korsó cse repeire bukkantak. Behau vizsgálatok alapján megálló pították: a korsó sok ezer év vei ezelőtt valószínűleg eg- családi perpatvar során tör darabokra. Külső felületéi ugyanis női kéztől szarmazi ujjlenyomatokat, a cserépda rabokhoz tapadva pedig fér fihajat találtak. Az archeolö gusok. jelentése a párailai leletről ezekkel a szavakka végződik: „íme, újabb bízó nyíték arra, hogy ezen á tá jón már húszezer évvel ez előtt is virágzó kultúra volt.' Kissé sápadtan. derékbatörten, mint egy fáradt liliom suttogta oda a titkárnőnek: — Liliké elvtársnő, kérem szépen, engem hivatott az igazgató elvtárs, kérem szépen, bent van az igazgató elvtárs, Liliké elvtársnö, kérem szépen? S amíg Liliké elvtársnö kérem szépen be­ment az igazgatóhoz, győngyző verítékű em­lékezés futott végig agya titkos zugaiban: tud­hatnak-e a füstről... a rézlemezről... a haza­vitt csípő fogóról... — Na, mit akart az igazgató elvtárs? — kérdezte később Liliké, a titkárnő, amint könnyed, ruganyos léptekkel kilépett a pámás ajtó mögül... s — Jópofa az öreg szivar... Humora is van... De megmondtam neki, hogy unom már, hogy mindig én tanítsam be az embereket... Na. pá... pá, titkárnők gyöngyikéje — intett filmszínészes gesztussal puszit és délcegen, mint egy nyárfa távozott. (—6) * | Siessünk. Annál is inkább, mert szeretnék benézni SCourtpis-ékhoz, hogy megtudjam, mi történt szegény pol- •igármésterünkkel. 1 A három férfi meggyorsította lépteit, és az öreg béke- |bíró, akiben gyászos előérzetek kavarogtak, igyekezett le­győzni nyugtalanságát, és így folytatta: — Ha valami komoly baj lenne Courtois-nál, már biz­tos értesítettek volna. Laurence talán csak azt írta. hogy beteg, vagy kissé gyöngélkedik. Courtois-né, aki a legjobb 'asszony a világon, egy semmiség miatt is elveszti a fejét, biztos azonnal el akarta küldeni férjét a lányukért. ,leglátják, vaklárma lesz az egész. Nem. Komoly szerencsétlenség történt. A polgármester házának kerítése előtt vagy tizenöt falusi asszony ácsorgott. A csoport közepén Baptiste, az nas. aki azt csinál, amit csak akar, prézsmitált és handa­Í band ázott. De a félelmetes békebíró közeledtére szétrebbentek az "asszonyságok, akár egy megriadt sirálycsapat. Elég mesz- sziről fölismerték az utcalámpa fényénél. Az öreg békebíró váratlan megjelenése érezhetően “'szántotta a jámbor Baptiste-ot, akit éppen egy fensé­ges szónoki mozdulat közepén szakított félbe a hallgató­ság elmenekülése. De mivel igen félt az öregtől, szokásos mosolya mö­gé rejtette bosszúságát. — Ö, uram! — kiáltott, rnjkor Plantat bácsi már csak három lépésnyire volt tőle — ó, uram, mi történt! Épp önért indultam. — Uradnak szüksége van rám? — Hihetetlen dolog! — folytatta Baptiste. — Ma es­te, mikor eljöttünk Valfeuillubőh az úr csak futni kezd, olyan gyorsan, de olyan gyorsan, hogy alig tudtam a nyo­mában maradni. Baptiste megállt, hogy közölje most támadt gondola­tát: — Nem néz ki valami fürgének az úr, ugye? Nahát! De fürge, hajaj, de még mennyire, pedig milyen kövér! Plantat bácsi elvesztette türelmét, toppantott. — Végre megérkeztünk ide — folytatta a szolga. — Na jó. Az úr, mint a szélvész, ront be a szalonba, mert ott zokog az asszonyom, akár a bűnbánó Magdolna. Ügy kifulladt az úr, hogy alig tudott beszélni. A szeme kime­redt, s ő valami ilyesfélét mondott: „Mi van?” Erre az asszonyom, mert ő sem tudott beszélni, átnyújtotta neki a kisasszony levelét, melyet a markában szorongatott. Baptiste három hallgatója már türelmetlenül topo­gott, a fickó látta ezt, és egyre lassabban marzsolgatta szavait. — Erre az úr — folytatta — fogja a levelet, az ablak­hoz megy, hogy jobban lásson. Jaj! Egy szempillantás alatt elolvasta az egészet. Erre aztán (mégiscsak lát az ember furcsa dolgokat) rekedten felkiáltott, valahogy így, figyeljenek csak: „Ó!”, aztán két karjával kalimpálni kez­dett a levegőben, akár a kutya, mikor úszik, kétszer meg­fordult maga körül és puff, mint egy zsák, hasra vágódott. Vége volt. — Meghalt! — kiáltott fel egyszerre a három ember. — Ó, dehogyis, uraim — felelte Baptiste nyájas mo­sollyal —, majd meglátják. Lecoq úr bizonyára igen türelmes természet, de nem annyira, mint gondolná az ember. A beszéd üteme felide­gesítette, letette útitáskáját a földre, jobb kezével meg­ragadta Baptiste karját, baljával pedig megsuhogtatta aranyozott fogantyújú kis nádpálcáját, melyet mindenho­vá magával vitt: — Édes fiam, megkérnélek, de komolyan, hogy siess egy kicsit... Csak ennyit mondott. És a szolga, aki sohasem kap rossz szót. szörnyen megijedt ettől a furcsa hangú, szőke emberkétől, akinek erősebben szorít a marka, mint a satu. Most tehát igen szaporán folytatta, le nem vette sze­mét Lecoq úr sétapálcájáról: — Az úr idegrohamot kapott. Az egész ház fenekes­tül felfordul, mindenki elveszti a fejét, kivéve engem, eszembe jut, hogy orvos kéne, rohanok keresni egyet. Gendron urat, tudtam, hogy a kastélyban van, vagy az it­teni orvost, vagy a gyógyszerészt, bárkit. Szerencsém volt. Épp az utcasarkon belebotlom Robelot-ba, a kuruzslóba. „Gyere csak, te!” mondom neki, velem jön, elküldi a töb­bieket, akik az urat ápolják és eret vág a két karján. Egy pillanat múlva az úr már lélegzett, aztán kinyitotta a sze­mét, végül megszólalt. Most már igazán magához tért, a szalonban fekszik az egyik kanapén, és sír, mint a zápor­éin Azt mondta, a békebíró urat akarja látni, és én azon­nal... — Ég Laurence kisasszony? — kérdezte Plantat bá­csi megindultam Baptiste tragikus pózba vágta magát. — Ó, uraim! — mondta. — Ne is beszéljenek róla.., megszakad a szivem! A békebírónak meg az orvosnak sem kellett több, be­rontottak a házba. Ha egy házat meglátogat a balsors, már a küszöbtől fogva rajta hagyja végzetes jeleit. Lehet ez valójában nincs így. de aki tud a szerencsétlenségről, képtelen le­küzdeni ezt az érzést. Mikor az orvos és Plantat bácsi keresztülment az ud­varon, mindkettő úgy látta, hogy ez a tegnap még oly vendégszerető, vidám, mozgalmas ház ma gyászos látványt nyújt. * Az emeleten fények imbolyogtak. Lucile kisasszony­nyal, Courtois úr kisebb lányával foglalatoskodtak, aki szörnyű idegrohamot kapott. Az előcsarnokban, a legalsó lépcsőfokon egy tizenöt éves kislány, Laurence kisasszony szobalánya ült, sziv- szaggatöan zokogott, kötényét fejére borítva, ahogy a fa­lusi asszonyok szokták fájdalmukban. Néhány rémült, mozdulatlan szolgáló állt ott, nem tudták, hová kapjanak, mitévők legyenek ebben az össze­visszaságban. A szalont két szál gyertya világította meg úgy-ahogv, ajtaja tárva-nyitva állt. Á kandalló mellett egy hatalmas karosszékben Courtois-né ült, vagy inkább hevert, s a szoba másik végén, a kertre nyíló ablakok alatt Courtois úr feküdt a kanapén. Felöltőjét levették, s hogy gyorsabban cselekedhes­senek a döntő pillanatban, mikor élete egyetlen vágástól függött, felhasították és leszaggatták inge ujjait és posz­tómellényét. Két meztelen karjára vászoncsíkokat teker­tek, ahogy érvágás után szokás. Az ajtó mellett egy igen zavarának látszó, kis terme­tű férfi állt a Párizs környéki jómódú mesteremberek öl­tözékében. Ez volt Robelot, a kuruzsló, akit itt tartottak, mert újabb balesettől féltek. * Plantat bácsi megjelenése felrázta a komor kábulat­ba süllyedt Courtois urat. Fölállt, s tántorogva az öreg békebíró karjába vetette magát, sőt valósággal odazuhant. Szivettépő hangon mondta: — Jaj. barátom, én nagyon szerencsétlen vagyok! Igen, nagyon szerencsétlen! A boldogtalan polgármester a felismerhetetlenségig megváltozott. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents