Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-05 / 54. szám

TILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MBGYEI TAN ÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 54. szám ARA: 76 FILLÉR 1968. március 5., kedd A kémhajó gazdája ★ Abel, ezredes r Megérdemelten győzött az Egri Dézsa ★ Üzenet Visontára ★ SZIGETI VESZEDELEM A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a kommunista és munkáspár­tok budapesti konzultatív találkozóján részt vevő küldöttség ek tiszteletére fogadást adott az Országházban. (MTI-foto — Vigovszky Ferenc felvétele) fiz MSZMP Központi Bizottságának fogadása a konzultatív találkozó küldöttségei tiszteletére Kádűr János pohárköszöntőt mondott Szicíliai hajléktalanok újabb tüntetése A sziciliai földrengés káro­sultjainak nagyobb csoportja hétfőn ismét tüntetést szer­vezett Rómában a képviselő­ház előtt. A tüntetők ez al­kalommal feliratos táblákon kívül a földrengések által leginkább sújtott területek­ről készült hatalmas fényké­peket vittek magukkal. A földrengés károsultjai­nak képviselői sajtóértekez­leten követelték: az újjáépí­tésben biztosítsanak nekik el­lenőrzési jogot, annak megakadályozására, hogy a maffia mesterkedhes­sek. Követelték, hogy a kormány szabjon pontos határidőt az újjáépítésre és kijelentették: véleményük szerint az e cél­ra szánt összegek nem lesz­nek elegendőek. Szovjet az amerikai MOSZKVA (TASZSZ): A szovjet külügyminiszté­rium hétfőn jegyzéket jutta­tott él az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségéihez. A jegyzékben a külügymi­nisztérium a szovjet kormány meg­bízásából „határozattan tiltakozik az Egyesült Ál­lamok kormányánál A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága a kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozóján részt vevő küldöttségek tiszteleté­re fogadást gdott az Ország­házban. A fogadáson részt vett Ká­dár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára. Fock Jenő. a Minisz­tertanács elnöke. Biszku Bé­la. Fehér Lajos. Kállai Gyu­la, Komócsin Zoltán. Nyers Rezső. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai. Czineee Lajos, Ilku Pál. Németh Károly, a Politikai Bizottság póltagiai, Aczél György és Pullai Ár­pád. a Központi Bizottság titkárai és a Központi Bízott-' ság osztályvezetői. A meleg, baráti légkörben lezajlott fogadáson Kádár János pohárköszöntőt mondott. Kedves elvtársak! A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága ünnepi fogadását a kommunista és munkáspártok budapesti .konzultatív találkozóján kép­viselt testvérpártok és kül­dötteik tiszteletére adja. A konzultatív találkozó az elvtársiasság légkörében, a pártok önállóságát és véle­ménynyilvánítási szabadságát tiszteletben tartva folytat eszmecserét a kommunista és munkáspártok nemzet'-ö?i ta­nácskozásának összehívásá­ról. A találkozón részt vevő küldött elvtársakat szívből köszöntj-ük és őszintén sikert kívánunk nagy fontosságú munkájukhoz. A konzultatív találkozó eddigi menete azt bizo- nvítia. hogy pártjaink az alapvető kérdésekben egységesek. Egységesek vagyunk abban a törekvésben, hogy erősít­sük a kommunista világmoz­galom, valamint az összes ha­ladó erő egységét az impe­rialisták oileni harcban. Ké­rem az itt képviselt testvér­pártok küldöttségeit, hogy munkáiuk befejezését köve­tően. miután hazatérnek ha- záiukba. adiák át pártjuk ve­zetőségének és tagságának, munkásosztályuknak, a dol­gozóknak a Magvar Szocia­lista Munkáspárt forró, test­véri üdvözletét. Szívünkből úi. nagy sikereket kívánunk minden testvérpártunknak abban a szent és nagy. közös harcban, amelyet együtt folytatunk az el­nyomottak felszabadítá­sáért, a népek szabadsá­gáért. a tartós és szilárd béke kiví­vásáért. Kedves elvtársak! Kérem önöket, hogy emeljük poha­runkat a proletár internacio­nalizmusra. barátságunkra és egységünkre, a kommuniz­musért és a békéért folyta­tott harc sikereire! ★ A kommunista és munkás­pártok konzultatív találko­zóiénak résztvevői egynapos pihenő után hétfőn reggel folytatták munkájukat. ★ Hétfőn a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége székhazában berendezett nemzetközi sajtóközpontban tovább folytatódtak az egyes pártok küldötteinek sajtótá­jékoztatói. Délben Georges Marchais. a Francia Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának titkára, maid G. A. Dange, az Indiai Kommunis­ta Párt elnöke válaszolt az újságírók kérdéseire. Fél öt órai kezdettel Komócsin Zol­tán elvtái s. az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a magvar küldöttség vezetője tartott nagv érdeklődéssel fo­gadott saitótáiékoztatót. El­mondotta. sogy a találkozó a legteljesebb demokratiz­mus. a kis és nagv pártok telies egyenrangúsága jegyé­ben folyik. 24 a külpolitikában A BEFEJEZÉSÉHEZ KÖZELEDŐ budapesti konzul­tatív találkozó központi helyet foglal el a világsajtóban. Dolgoznak a Budapestre sereglett újságírók; tapasztalha­tó ez a kommunista vezetők egymást követő sajtóérte­kezletein, ahol valóban záporoznak a kérdések, és olvas­ható ez a megérkezett külföldi lapokban, hallható a rá­dióban. Természetesen, a nyugati polgári sajtó egy része ezúttal sem tud szabadulni előítéleteitől, s az afajta saj­nálatos „szenzációkat” hajszolja, amilyen volt a múlt hé­ten a román küldöttség távozása. Mindamellett ennek az eseménynek a tendenciózus tálalása sem tudta elterelni a figyelmet a találkozó központi témájáról: a kommunista és munkáspártok nagy nemzetközi tanácskozásának mi­hamarabb történő megrendezéséről. Az a javaslat, hogy ezt a találkozót még ennek az évnek a végén Moszkvá­ban tartsák meg, a világsajtó legfontosabb „szenzációja”, mindenki megállapítja, hogy a budapesti találkozón részt vevő delegációk egyöntetűen támogatják ezt az elkép­zelést. VISSZATÉRŐ MOTÍVUM a világsajtóban a konzul­tatív találkozó demokratikus légkörének említése, a vita szabadságának hangoztatása. A mi számunkra különösen fontos, hogy a nem kommunista közvélemény elégedetten termékenynek nyugtázza a budapesti vitát. A nemzet­közi kommunista sajtó nagy része kiemeli, hogy a nagy értekezlet megtartására feltétlenül szükség van. Mindez tükröződik a nyugati sajtó tudósításainak és kommentár­jainak nagy részében is. Természetesen világszerte nagy érdeklődéssel figyelik, hogy milyen széles körű lesz a nagv nemzetközi tanácskozás. Ezzel kapcsolatban rámutatnak arra a konzultatív találkozón megnyilvánult egyöntetű véleményre, hogv a nagy tanácskozás nyitva áll vala­mennyi párt előtt, azok előtt a pártok előtt is, amelyek nem vesznek részt a jelen előkészítő szakaszban. A Prav­da vasárnapi cikke egyébként a többi között haneozta+ía, ho"v az egvség megőrzése rendkívül fontos. v’’szont elfo­gadhatatlan az elvan gyakorlat. hogv valamely nárt rá­erőltesse akaratát az összes többi kommunista és irom- kásnártra. A Pravda szintén kiemeli a budapesti talál­kozó mélyrehatóan demokratikus lőgkörét. RÉSZLETESEN ISMERTETTÉK a nyugati hírügynök­ségek Komócsin Zoltánnak, az MSZMP képviselőjének elhangzott beszédét, és a konferenciához a párt Központi Bizottsága nevében beterjesztett javaslatait. Kiemelik, hogy ez a javaslat az antiimperialista harcban részt vevő összes haladó erők tömörítésének kérdését teszi a nagy tanácskozás napirendi témájává. Több nyugati hírügy­nökség foglalkozik Komócsin Zoltánnak azzal a javasla­tával, hogy konkrét akcióprogramot kell kidolgozni. Ki­emelik azt is, hogy a magyar párt javasolta a testvérpár­tok közös álláspontját tükröző nyilatkozat kidolgozását, amely állást foglal az imperializmus elleni harc aktuális kérdéseiben. Amerikai terrerbomfaázás Hanoi ellen Rakétatűz a Khe Sunh-i állásokra SAIGON (MTI): A dél-vietnami szabadság- harcosok hétfőre virradó éj­jel az ország különböző pont­jain hajtottak végre nagyobb szabású tüzérségi támadáso­kat. A Saigontól 10 kilomé­ternyire délre fekvő Nha Be üzemanyagraktárait ért tá­madás következtében kigyul­ladt a Shell-vállalat egy üzemanyagtartálya. Ugyanitt több lövedék eltalálta az amerikaiak haditengerészeti berendezéseit. A felszabadító hadsereg tüzérsége aknákkal árasztotta el továbbá a Da Nang-i amerikai támaszpon­tot és Bien Hoa repülőterét. A saigonl amerikai parancs­nokság a károkat „csekély”- nek minősítette. jegyzék kormányhoz a washingtoni szovjet nagy­követség ellen február 29-én éjjel elkövetett újabb bűnös akciókkal kapcsolatban. A jegyzék megállapítja: „Az Egyesült Államok kor­mányának be kell látnia hogy ha továbbra Is semmi­beveszi a nemzetközi jog ál­talánoson elfogadott normáit, valamint a szovjet nagykö­vetség és személyzete bizton­ságának fenntartására kölcsö­nösségi alapon vállalt köz­vetlen kötelezettségét akkoi mindez olyan következményekhez vezethet, amelyek aligha lennének kívánatosak az Egyesült Államok számá­ra.” A szovjet külügyminiszté­rium ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul te­gyen olyan intézkedést, ame­lyek teljes mértékben garan­tálják a szovjet nagykövet­ség és az Egyesült Államok­ban működő más szovjet in­tézmények és munkatársaik biztonságát. Követeli, hogy szigorúan büntessék meg azokat, akik bűnösek a szov­jet nagykövetség ellen elkö­vetett akciók végrehajtásá­ban. Az amerikaiak Con Thien-i tüzérségi támasz­pontja körül több ösz- szecsapásra került sor. Ezek közül a leghevesebb a támaszponttól négy kilomé­ternyire északkeletre zajlott le és négy óra hosszat tar­tott. A tengerészgyalogosok a tüzérség és a légierő támoga­tásával — az amerikai pa­rancsnokság közlése szerint — veszteségeket okoztak a szabadságharcosoknak. B— 52-es bombázók hétfő regge­lig 12 óra leforgása alatt hat bevetésben támadták a fel­szabadító hadsereg tüzérségi állásait Khe Sanh körül, mi­után ezekből az állásokból mintegy 100 rakétát lőttek az amerikaiak táborára. Az AFP arról ad hírt, hogy új tengerészgyalogos ez­red érkezett a Da Nang-i támaszpontra. Ezzel az új egységgel körül­belül 508 ezer főre emelke­dett a Vietnamban állomáso­zó amerikai csapatok létszá­ma. ★ HANOI (MTI): A hanoi lakosság ellen végrehajtott legutóbbi ame­rikai terrortámadásokról kö­zöl jelentést Gerhard Feld­bauer, az ADN tudósítója. Hétfőn reggel a Vörös fo­lyó közelében szörnyű lát­ványt nyújtott a Nguyen Khoiai utca. A múlt éjszaka végrehajtott amerikai bom­bázás következtében ebben az utcában egész háztömök pusztultak el. Legkevesebb egv féltucat több emeletes épület, közöttük gyárüzemek helyén üszkös romok marad­tak. Amint a tudósító megálla­pítja, a légi kalózok tudatosan választják az éjszakai órákat bombázásra, hogy demoralizáliák a lakos­ságot és az embereknek keveseob idejük legyen az óvóhelyre menekülni. Az amerikai 7. flotta vadászbombázói öt percnél rövidebb idő alatt már Hanoi fölött lehetnek, 3 a lakosság riasztására nem ritkán csak fele ennyi idő marad. Találatot kapott az 99j^£»l Ig&sio’9 A dél-vietnami szabadságharcosok felszállás közben ta­lálták el ezt az „Égi igás!ó”-nak nevezeti C—123-as típusúk amerikai szállító repülőgépet. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat)

Next

/
Thumbnails
Contents