Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-31 / 77. szám

Aa Egri Dózsa—Oroszlányi b/i~ víjyász labdarúgó-mérkőzés szüne­tében civil ruhás fiatalemberek sorakoztak fel a pálya szélén. A mintegy ötezer néző kíváncsian nyújtogatta a nyakát és hegyez­nie a fülét, hogy vajon mi is tör- ’démk ott? Hallani azonban sem­mit, aem hallhatott, mert a hang­szórók éppen Zalatnay művésznő •lemezét sugározták, és látni sem lehetett semmit, mivel az egész tíolog háttal a lelátónak zajlott Je. Csak később került ki, hogy ünnepélyes díjkiosztásról volt Jfoaó. ar. E. Dózsa tavalyi ifjúsági bajnokcsapatának tagjai kapták jrneg a bajnoki érmeket, ha ugyan a U ezüst- és 3 bronzér­mei bajnoki éremnek lehet ne­érni . . . Ami pedig a Zalatnay- emezt illeti: a stadion közönsé­ge szívesebbem hallgatta volna ■valamely sportvezető hangját ar- *01, hogy mi is az, ami a pálya szélén zajlik. Nem beszélve arról. Jtogy a hangszórók bömböltetése .súlyos tapintatlanság volt a fia­tal játékosokká? és a megyei szö­vetséggel szembeni ★ Az egrri járásban 34 (!) csapat ; yészvértelével, két csoportban bo- byontották le a sakk-csapatbaj­nokság küzdelmeit. A csoportok e.só két helyezettje — Sírok. Kgéresehi. Erdőkövesd. Tarnale- lesz — ma 9 órakor Egerben, a j JTS Széchenyi utcai helyiségé­ben döntik el egymás között a vózső sorrendet. ★ Kisipar) szövetkezeteink dolgo­zóinak körében nagy uépszerü- ■bégnek örvend az OiíiS'k Kupa ‘Veryenysorox&ta. amely az idén a szövetkezeti mozgalom SO éves .jubileuma alkalmából különös je- , lentűségffél bír. A Heves megyei KISZÜV eppen ezért mindent el­követ. hogy az idei versenyek az eddigieknél is jobban sikerül­jenek. ar. eddigieknél is többen vegyenek részt a vetélkedőkön. Juhász Lajos elnökletével erre a ' eélra alakult bizottság irányítja á szervező munkát, és a verse- \ nyék rendjét. A názibajneksá- gak már folynak, majd a megyei döntők után, augusztus végén, és Szeptember elején asztalitenisz­ben Budapest, atlétikában Kecs­kemét. kézilabdában Budapest, Kispályás labdarúgásban Komá­rom, rölabdában Szeltszárd, sakk­ban Miskolc, tekében. Székesfe­hérvár lesz az országos döntő Színhelye. !— Az E. Tanárképző Főiskola ter­mészetjáró szakosztálya 1963 óta rendszeres barlangkutat ó-feitáró munkát végez a Bükk-hegység- ben. A cél: a Nagymezőn talál­ható időszakos víznyelőn keresz­tül bejutni . fennsík nyugati ré­sze alatt feltételezett barlang­rendszerbe. A munka szombat vasárnaponként és a több napos munkatáborok alkalmával, rend­kívül nehéz körülmények között folyt. A feltárt rész 15 méterig járható, s jelenleg a terület hid­rológiai barlangtani viszonyainak tisztázására vízjelzést végeznek a főiskolások és természetesen bíz­nak abban, hogy ezáltal újabb értékes adatokhoz jutnak! ★ Megindult a megyei TS és a megyei KISZ-bizottság kispálya­építési akciója, amelyhez már a febivás utáni napokban megkez­dődtek a csatlakozások. A recski 4496. számú Dózsa György úttörő- csapat a község belterületént, egy eddig kihasználatlan, gyomos ré­szen, 60x30 méter méretű pályát épít, amelyet ugrógödrökkel is ellát. Sőt. azt tervezik, hogy jö­vőre öltözőt építenek a pálya mellé és az új sporttelepen fo­kozatosan élénk úttörő-sportéle­tet teremtenek. A Hevesi Spar­tacus SK a Kossuth Lajos ut­ca 28. szám alatti telken a sport­kör tagjainak és a háziipari szö­vetkezet dolgozóinak közremű­ködésével máris elkezdte a pá­lyaépítést, és az új pályát május I- én adják majd át rendeltetésé­nek. A Parádi Tsz SK Parádó- hután épít új labdarúgópályát és öltözőt, de a Hatvani Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum hall­gatói is készen állnak az épít­kezésre Ezek voltak az első jelentések, amelyeket — remélhetőleg mind több és több követ! ★ Az MTS Eger városi Tanácsa serényen tevékenykedik a H. kongresszus határozatainak vég­rehajtásán. Pályákat épít. baj­nokságokat, tanfolyamokat szer­vez. s legutóbb kiírta az atléta- reménységek kupáját. A tervek szerint a versenyeket Egerben, az E. Dózsa labdarúgó mérkőzé­seinek szünetében bonyolítják le. éspedig a közelgő VTT tiszteleté­re. A legtöbb pontot összegyűjtő iskolák. valamint szakosztályok serleget kapnak, a legjobb egyé­ni versenyzők pedig esetenként éremdíj ázásban részesülnék. Üd­vözöljük a helyes kezdeményezést, amelytől egyben a sportok ki­rálynőjének. az atlétikának fel­lendülését várjuk. ★ Vasárnap *z E. Tanárképző NB II- es férfi és női kosárlabda-csa­pata fontos rangadó mérkőzést játszott. A lányok a nagy ellen­lábas. a Szolnoki Vörös Meteor otthonából vitték haza a két baj­noki pontot, a fiúk pedig impo­náló fölénnyel verték meg Eger­ben a bajnokság tavalyi máso­dik helyezettjét, a Hódmezővá­sárhelyi MEDOSZ-t. A sikeres rajt örömei tölti el a sportág eg­ri híveit. akik reménykednek abban, bogy a mai újabb kettős rangadón is hazai győzelem szü­letik a BVSC csapataival szem­ben. ★ A csehszlovák VV5 ZŰSna I- osztályú labdarúgócsapat után újabb külföldi sportolók láto­gatnak Egerbe. A felszabadulási vízilabda-tornának az OSC, Cse­pel Autó és az Egri Dózsa mel­lett részvevője lasz az NDK-beti Leipziger SC is. majd húsvét va­sárnapján a bolgár labdarúgó- bajnokság hetedik helyezettje, a Botev Burgas játszik az E. Dó­zsával. nemzetközi mérkőzést. Ezért a Bp Előre elleni bajnoki találkozót egy nappal korábban, április 13-án bonyolítják le Pes­ten. Az egri labdarúgók aztán júliusban viszonozzák a bolgárok látogatását. ★ A Vasas labdarúgócsapata bi­zony csalódást keltett szerdán Hatvanban. Gyengén, szétesően- játszottak a piros-kékek, az első 45 percben csak 2:l-re tudták le­győzni a Hatvani Kinizsi együt­tesét, majd szünet után 3:0-ra a Gáspár SE-t. Illovszky edző néhány játékos nem megfelelő erőnlétével magyarázta a halvá­nyabb teljesítményt. A hatvaniak viszont — főleg a Kinizsi — ki­tűnő edzőtársnak bizonyult! A kapus Vajdától, a fiatal Szeke­restől. a rutinos Gubistól. Kris- tyántól és Tóthtól sok szép meg­oldást láttunk. Ilyen volt Pél­dául Tóth Gólja is. Az összekötő jó ütemben ugrott ki egy táma­dásnál, okosan megvárta, amíg Varga kimozdul a kapujából, az­tán mellette ügyesen * hálóba nyeste a labdát. Még a Vasas-já­tékosok is csettintettek egyet rá... ★ Az Egri Dózsa—Oroszlány lab­darúgó-mérkőzés hajrájában erő­sen szorongatott a vendégcsapat. A 80. percben Pusztai jobb sa­rokra helyezett fejesét Papp bravúros vetődéssel hárította, a 85. percben azonban a hórihor- gas középcsatár fejese mégiscsak megtalálta az utat a hálóba — Soós játékvezető és a partjelző azonban pontosan látták, hogy a fejest lesliejzet előzte meg. így a Dózsa szabadrúgásával folytatódott a iáték.. Sokan meg­tapsolták a bíró döntését akad­tak azonban olyanok is. akik azt .mondták: szó sem lehet lesről! Nos. ez utóbbiak megnyugtatá­sára csak annyit: amikor a vé­gén az oroszlányi labdarúgók le­felé vonultak- a pályáról, a kö­vetkező párbeszédnek voltunk fültanúi: .Mi a fenének marad­tál sen, te hólyag..Már pe­dig ha ők elismerték a lest. ak­kor mérget lehet rá venni, hogy az is volt! Somody József cÁ vasárnap finnsorúból Kézilabda: E. Kinizsi—Özdi Ko- ítász, barátságos női mérkőzés, Eger, Nagy János utcai pálya, 10.30. Sportlövészet: Meghívásos ver­seny a KMP megalakulásának 5#. évfordulója tiszteletére. Gyöngyös, kitérőgyári lőtér, 9 óra. Természetjárás: Kökörcsin-tú­ré», indulás Egerből 6.05 órakor. Az egri városi Természetbarát Szövetség túrájának második napja. Vívás: n. osztályú női tőr mi­nősítő verseny, Eger, Dobó Gim­názium, 9 óra. < Atlétika: Megyei mezei-f utó­bajnokság, Mátrafüred, 11.30 óra.- Asztalitenisz: Eger—VM KŐ- SERT, NB I-es női mérkőzés. •»-Telefongyár, NB n-es férfi Eger, Gárdonyi Gimn. 9.30. Eger mérkőzés, Eger, Gárdonyi Gimn., 9.30. MÁV HAC—H. Spartacus, NB n-es férfi mérkőzés, Hatvan, 9.^0. ; Kosárlabda: B. Tanárképző— BVSC, NB n-es férfi mérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn., 10.30. E. Tanárképző—BVSC, NB Il-es női mérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn., 11.45. . Labdarúgás. NB ITI-as mérkő­zések: Petőfibánya—Pásztó, 15.30, Egercsehi—Szuhavölgy, 15.30, Gáspár SE—MEAFC 15.30, Gyön­gyösi Spartacus—Miskolci Bá­nyász 15.30, Sirok—Zalka SE, 15.30. Előkészületi mérkőzés: Heves megye ifjúsági válogatott—Eger utánpótlás válogatott, Eger, sta­dion, 11 óra. II Bervai Vasas ifjúsági birkózóinak sikere Az egri Bervai Vasas ifjúsági válogatott birkózói, akik részt vesznek a tatai edzőtáborozáson. Felső sor, balról jobbra: György István, Farkas István, Kovács Tibort alul: Hanus Miklós, Lakatos András. A Heves megyei birkózószövet­ség Egerben bonyolította le az északi terület ifjúsági kötött- és szabadfogású egyéni birkózó­bajnokságát. A nagyszabású via­dalon 10 sportegyesület képvi­seltette magát, s az egri Bervai Vasas versenyzői szerepeltek a legeredményesebben: kötöttfo­gásban hat első és egy második helyet, szabadfogásban pedig egy első, egy második és két harmadik helyet szereztek! A kötöttfogású verseny baj­nokai : Halász László (iBervai Vasas), Lakatos András (Bervai Vasas), Bartha István (Bervai Vasas), György István (Bervai Vasas), Szombati István (Papp J. SE), Farkas István (Bervai Vasas), Gulyás Sándor (Bervai Vasas), juhász József (DVTK), Zólyomi Tibor (DVTK). A szabadfogású verseny bajno­kai: Hanus Miklós (Bervai Vasas), Kiszel Antal (Borsodi B.), Ma­gyar (Papp J. SE), Rósz jár (Ózdi Kohász), Jánkai (DVTK), Devera (DVTK), Porteleki (DVTK), Be- rentés (DVTK), Baracs (Papp J. SE), Mátyási (Papp J. SE). A Heve« megyei Mezojra*- j das&gri Ellátó Vállalat BGROKER felvételre keres t« raktári munkást eépalfcatrész-, münószerrak- táraiba. Fizotéo kollektiv szerint. jelentkezni a vállalat köz- iDontjában tiger, Makiári u. ÍM. A fsam MŰSORA KOSSUTH U« Kellemes vasárna­pot! 7-28 Tessék, a mikro­fon! 8.10 Édes anya. nyelvünk. &21 Rádiójáték gyermekeknek. 9.21 Szergej Kahmani- nov zongorázik. 9.45 A müvelődéspollti- kaj rovat vendége: Váci Mihály. 10.90 Vasárnapi koktél. 12.10 Nóta csokor. 13.02 Szánté Jenő műso­ra, 13.12 Hangverseny. 13.08 Családi körben. 16.00 A hónap slágerei. 16.30 Mérkőzések percről — percre. 17-30 Glmes György műsora. 17.50 Népi zene. 18.25 A magyar költészet századai. 18.40 Üj operalemezeink­ből. 19.11 Közvetítés a Víg­színházból: A test­őr. Vígjáték. 21.42 Gershwin: Egy amerikai Párizsban. 22.20 Üj lemezeinkből. 23.17 Operamuzsika. 0.10 Magyar szerzők kórusmüvei. PETŐFI 7.39 A római katolikus egyház félórája. 8.00 Operakalauz. 9.00 Mit hallunk? 9.30 Miska bácsi leme­zesládája, 10.00 Százados szenzá­ciók. 10.39 Lajtha László fel­dolgozásaiból %SM Varseife. 11.05 Operahangverseny. 13.03 Mesejáték. 14.03 Táskarádió. 15.03 Magyar nóták:. 15,25 Mérkőzések percről — percre. 16.20 Ez is, az is 129 perc­ben. 18.20 Szergej Rahmaui- nov zongorázik. 18.41 Régi magyar dalok. 19.10 Elfelejtett útika­landok. 19.30 Romberg operett, és filmzenéiből. 20.10 Hangverseny. 21.56 Tánczene. MAGYAR TV: 8.28 Epítéscetl emlé- keíc 9.08 Klsfilmek. 9.30 Móra Ferenc: Kincskereső kis- ködmön. $. Az ég- belátó. 10.00 Üdvözlet barátaink. tóL Közvetítés Moszkvából. 10.30 Hétmérföldes VamAra 10.45 Szovjet' bábfilm. 11.15 Kezdő rádióamatő­rök műsora. 15.03 Empor Rostock (NDK)—Zalgiris Kaunas. Kézilabda BEK. Női döntő mérkőzés. Közvetí­tés Pozsonyból — felvételről. 10.06 100 kérdés — 100 felelet. 16.50 FAO. Az ENSZ Nemzetközi Mező- gazdasági és Élel­mezésügyi Szerve­zete. 17.00 A hirdető műsora. 17.10 Ütinapló AngUá­rőL 17.25 Világirodalmi Magazin. 18.40 Nők és férfiak. Zenés kisfilm. 19.05 Copperfield Dávid. IS. Végre otthon. C&eftáead róezk 19.30 Esti mese. 19.45 Sporthíreiké 20.00 Tv-híradó. 20.20 Szerelemét akarok. Amerikai film, 21.50 Az érem harmadik oldala, 22.00 Tv-híradó. MAGYAR TV: 17.40 Szökőkutas órák. Tv-játék. 18.40 Esti mese, 19.00 Tv-híradó. 19.20 Sporteredmények. 19.50 Elveszett illúziók. Francia tv-fülm. 21.45 Költészet. 22.15 Tv-híradó. 32.30 Sporteredményesfc. 2. rész. KOSSUTH 8-15 Operettrészletek. 9.10 Esztétika az isko­lában. V25 A bét előadó, művésze. 18-10 Óvodások műsora. 10.30 Népi zene. 11.00 Legkedvesebb verseim. 11.20 Chopin zongora­müvek. 12.15 Tánczene, 13.00 A világgazdaság hírei. 13.21 Zenekari muzsika. 14.01 Az aranyember. XIII. rész. 14.20 Barabás Tibor Írása. 14.30 Népdalok. 15.15 Scbubert-dalok. 15.46 Filmrészletek. 15.55 Válaszolunk hallgatóinknak! 16.10 Harsán a kürtszó! 16.53 Lőrincze Lajos műsora. 17.20 Holnap közvetít­jük ... 17.40 A háború utolsó napjaiban tértim. n.55 A Húszas Stúdió. 19.40 Az Állami Népi Együttes új felvé­teleiből. 20.08 Április. 6b április! 21.34 A régi Metropolitan nagy énekesei. XV. 22.20 Made in Hungary. 23.00 A XX. század zenéjébőL 13-35 Vénusz selyemben. PETŐFI 10.00 Operaegyüttesek. 11.10 Ipper Pál műsora. 11.40 Miért szép?... 12.00 Haydn-művek. 12.45 Gazdaszemmei. 13.00 Operakettősök. 13.16 Ismerkedjünk a dzsesszmuzsikávaL 14.08 Fúvőspolkák. 14.19 Publicisztika. 14.29 Két operahete«. 14.46 Tájnyelveink. 14.54 Régi melódiák. 15.30 „Együtt minden­nel .. .­15.37 Tavaszi hangok. 16.05 Pol-beat. 16.14 Koreai népdalok. 16.30 Falvak — fiatalok. 16.40 Zenekari muzsika. 16.55 Széljegyzet. 17.00 ötórai tea. 18J0 Hanglemezgy Ajtók húsz perce. 18.30 A szovjet népek költészetéből. 18.50 Népi zene. 1A35 Kapcsoljuk az Erkel Színházat, Kb. 21.25 Fél évszázad távolából. Kb. 21.45 Könnyűzene. 22.15 A hét előadó­művésze. 22JÍ0 Virágénekek. POZSONYI TV: 18.15 Telesport. 19.35 Ismert névtelen. Szatirikus tv-fiim. 20.20 Öh, irtó nagy szerelem. Tv-játék. 21.50 Japán képeslap. 22.29 TsrttíKKtó. _ . .. . A Népújságban olvastuk: „Magas, német mély kocsi el­adó”... Hát akkor szíveskedjek nekünk megmagyarázni, hogy ez a kocsi végeredményben magas-e, vagy mély, né- met-e vagy magyar, — lovas kocsi-e vagy pl. gyerekkocsi... mert meg szeretnénk venni... ■k Ugyanott olvastuk, hogy * japán sportolók tiltakoztak Dél-Afrika olimpiai részvétele ellen... Ebben az ügyben a japán sportolók a NOG elnökéhez fordultak, de ezt mi nem tudjuk megérteni, mert mi eddig úgy tudtuk, hogy magyarul a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot NOB-nak nevezik, és így kétes, hogy a NOG teljesíteni fogja-e a NOB feladatát... ★ Több előző felszólalásunk után a nemzetközi természet­tudományi szervekhez szeretnénk egy javaslatot benyújtani: Ha valami módon megoldható volna nemzetközi együttmű­ködéssel, át kellene telepíteni a pingvineket az Északi-sark­vidék egyes helyeire is. Eddig ugyanis a pingvinek csak a Déli-sarkvidéken éltek. De ha lehetne, meg kellene oldani azt is, hogy az Északi-sarkvidéken is éljenek pingvinek... Ennek ez aktualitását az adja meg, hogy egyre több újság rajzban, szóban úgy nyilatkozik, hogy a pinvinek az Észak-sark kö­rül, pl. Izlandban is élnek... Nemrégiben egy hetilapunk raj­zán, előtte a francia leláncolt kacsa vicclapjában keresték a pingvinek az északon lehullott H-bombát a jeges parti vi­zekben... Eredménytelenül... Most meg szegény Ludas Matyi rajza Hih-hi-teget ben­nünket azzal, hogy szükséglakásnak bérelték ki a pingvinek az USA H-bombát. Legalább 13-an jönnek ki. mint laká­sukból, ezek a szép madarak, egy USA ARMY feliratú H- bombából, ott, valahol északon... Ha áttelepítenék ezeket a nevezetes madarakat északra, akkor ez a sok „baki”, amit lapjaink elkövetnek, megszűn­hetne és sok vicc nem lenne annyira vicces... (DR. SZEMES) Előjegyzési lehetőség az állami vállalatok biztosítására A 11A968. (III. 3.) sz. kormány- rendelet és a végrehajtást sza­bályozó 10/1968. (III. 16.) sz. pénz­ügyminiszteri rendelet értelmé­ben az állami és társadalmi szer­vek — a költségvetési szervek kivételével — április l-től va­gyonbiztosítási szerződést köthet­nek. Ennek keretében biztosít­hatják épületeiket, felszerelésü­ket, gépeiket és járműveiket, készleteiket — az iparvállalatok esetében — választásuk szerint — gyáregységenként és vagyon­csoportonként is, ‘ vagy együtte­sen — tűz-, villámcsapás- és rob- foanáskárokra. Betöréses lopás (rablás) bizto­sítást köthetnek a készletekre (berendezésekre, felszerelések­re, gépekre), beleértve a pénz­készletet, a pénzszekrényben tar­tott, s a pénztári és árukísérőnél levő vállalati értékeket. A biztosítási díjat, a kockázat mértékét figyelembe véve, dif­ferenciáltan, a biztosított va­gyontárgyak bruttó értékére ve­títve állapítják meg. Gépjármű-szavatossági bizto­sítással fedezhetik a vállalatok azokat a szerződésen kívüli kár­térítési kötelezettségeiket, ame­lyek a gépjárműveik által oko­zott személysérülésből vagy anyagi kárból eredően terhelik őket. Az állami és társadalmi szervek autó-cascóbi?tosítást is köthetnek személy- és tehergép­kocsikra, autóbuszokra. Ez a baleseti törésből, tűzből, a jár­mű ellopásából származó károk­ra, továbbá a bennülők baleset- biztosítására terjed ki, kivéve as autóbuszok és a tehergépkocsik utasait. A biztosítási díjat a fejlesztési alapot képező vállalatok — kivé­ve az állami és erdőgazdaságo­kat ennek terhére fizetik. Az egj'éb vállalatok, továbbá az ál­lami és erdőgazdaságok a biz­tosítási díjat eredményeik ter­hére számolják el. A gyakran milliárdos nagyság- rendű vállalati vagyonok bizto­sítása felőli döntés, a szerződé­sek megkötése időt igényel. A kormányrendelet viszont április l-től megszünteti az eddig ér­vényben volt költségvetési kár­kiegyenlítési rendszert. Nehogy a vagyonbiztonság hiánya, akár­csak átmenetileg is, a vállalato­kat terhelje, az Állami Biztosító április l-től 30 napos biztosítás* fedezetet ad azoknak a vállala­toknak, amelyek írásban bizto­sítási előjegyzést igényelnek. Az előjegyzés iránti igényeket Bu­dapesten, az ÁB Főigazgatóságá­hoz, vidéken a megyei igazga­tósághoz kell beküldeni. Az állami és társadalmi szer­veknek gépkocsijaik külföldre távozása esetén, gépjárműszava­tossági biztosítást kell kötniük, s csupán a költségvetési szer­vek részére állítják ki díjtala­nul a külföldre távozáshoz szük­séges biztosítási igazolást. Március végiéig országszerte be­fejeződnek a MABEOSZ megyei területi küldöttértekezletei. A is éve működő szövetség életében első Ízben került sor arra. hogy a bélyeggyűjtő körök megyei területi küldöttértekezletre vá­lasztottak küldötteket. A me­gyei küldöttek — Budapesten te­rületi küldöttek — tanácskozá­sai során választják meg a MA­BEOSZ 1968. augusztus 25-én tar­tandó országos küldött-közgyűlés delegátusait, valamint a területi társadalmi szakbizottságok me­gyei tagjait. Az eddig megtartott megyei területi küldöttértekezletek azt tanúsítják, hogy szükséges és hasznos volt az immár több mint 200 000 tagot számláló szövetség­ben a decentralizáció. Hét te­rületi irodája működik a MA- BEOSZ-nak az országban: a bu­dapesti, a Pest vidéki, az észak­magyaiországl. a kélet-magyaror. ozági. dél-dunántúli és nyugat- dunántúli területi iroda. As egyes vidéki irodák 2—3 megye bélyeggyűjtő köreit fogják ösz- sze. látják el bélyegúj donságok- kal. amelyek így sokkal, gyorsab­ban jutnak el a gyűjtőkhöz, mint azelőtt a központból. Csaknem valamennyi küldött­értekezleten részt vettek. — 0 többségükben fel is szólaltak — az illető megye állami, társadal­mi szerveinek képviselői is, * Y96S. április 4—11-e között ren­dezik meg az 1968. évi országos ifjúsági bélyeg kiállítást. Ebben az esztendőben az ősi Savaria. Szombathely városa a házigazdá­ja a* ifjú filatelisták országos fesztiváljának. Nemcsak a város, nemcsak Vas megye, de a Du­nántúl fllatelistái is házigazdá­nak érzik magukat a kiállítás megrendezésében. A szombathelyi pompás sport- és művelődési pa­lota méltó színhelye lesz e be­mutatónak, amelyre — mivel a tavaszi szünet napjaira esik a ki­állítás — az ország különböző részeiből szerveznek társasutazá­sokat, kirándulásokat az ifjúsági bélyeggyűjtő szakkörök tagjai. * Március 30-án jelent meg a Kandó Kálmán emlékbélyeg I forint és a Macskák elnevezésű bélyeg 14 forint névértékbea. Németi Vilmos A Mezőgazdáéig! Gépjavító Vállalat füzesabonyi állomása 1 db 25 000 km-t futott ZIL—130 típusú tehergépkocsit elcserélne jó állapotban levő szerszámgépért. Ügyintéző; Brassó főmérnök. Telefon; iL

Next

/
Thumbnails
Contents