Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
László verseiről Elő irodalom Kalász Erdők ég mezők, vadvirágok tarka sokasága, a mész- szeségbe futó poros országút kövei, a tikkasztó nyári hőség, a nap tüzétől perzse- iővé hevült por. majd meg árnyas patakmeder, benne a csobogó hűs víz voltak a költő gyermekéveit színező első élmények. Aztán komorabb, az élet nyersebb színeit '..vitató felismerések-képek jöttek: az útőr apa sorsát kemény munkás életét mutatták. Mindez eredendően meg- , határozni látszik Kalász László sajátos hangvételű, most már — a kötettél — távlataiban is kibontakozó költészetét. Mert a perkupái útőr fia. aki jó évtizedé egy abauji kis falu. Szalonna öreg iskolájában tanít s írja az örök ember gondjaira figyelmező verseit, egységben és táguló költői világának folyamatában láttatja magát régen várt kötetében. Az Ízléses kiállítású verseskönyv utolsó költeménye lehet rá éppen bizonyság. így vall benne: „Ki csak patak volt / eddig / folyóvá növekedjen / ki csak folyó volt eddig / folyammá / az látja meg a tengert / hullámát az növeszti / ki a sodrásban vágtáz / s nem szédül gyorsaságán / nem fogja be az örvény / nem vágyik lassúbb szélre / füzes alatti árnyra / két partú pihenésre .. „Tikkadt hegyek” alól, az égető országúti por valóságából, a kövek — „első játéka” és „első fegyvere” — világából indult ez a költői pálya, majd városok (Miskolc, Mezőkövesd, Sárospatak, Debrecen) élményeinek hatására alakult, formálódott, izmosodott, hogy a szülőföld vonzáskörébe visszajutva, egy kis falu mindennapjaiból tudjon a világra figyelni, így lesz ez a líra közösségivé, „egyetemes érdekűvé”, nemes célok véghez vitelére alkalmassá, mely célokat va(Szánj meg idő) lób&n nagy akarással közelít, azzal az igénnyel, „hogy hallja meg... szavát e világ”. S ha vannak is kötete lapjait magányérzettel. megtorpanással árnyaló sorok, egészében mégis a magáratalálás jellemzője verseinek. „Estére mindig megöregszem — mondja egy helyütt — éjszakánként meghalok / hajnalban kell újraszületnem / s felnevelnek a nappalok / Ez a világ csináltvirág / rugó a szára kés a szirma / A szivéig sebezze át / mégis / azt / ki lesz:—ítja.” Mindezek s velük Kalász László lírájának változatosan sokféle értékei (precíz képalkotása, a vízionalitásra való hajlandóságig verseinek különös varázsé, olykor népdal-szerű. máskor valami egészen ősi zengésű muzikalitása. érzelmi gazdagsága, a kötetlen formák kezelésének biztonsága stb.) egy teljes formavilágú, a pályakezdés szakaszán rég túljutott költőre vallanak. S Kalász László az is. Nem csupán másfél évtizedes publikációs múltja teszi azzá, hanem a verseinek artisztikumával harmónizáló tudatosság mely leginkább a ..kőélmények” megszólaltatásakor érhető tetten. „Kőidő- ben” „szirtidő”-ről „szikla szavakban” énekel; „hű társainak” becézi „műemlékeit” a „köveket”, s óhajtása is ez lesz: „Bár lennék én is kő tettekben, szikla szavakban.” Költői ténniakarásának szimbólumává magasodnak itt a kövek, s lám: e kő-élményekkel teli poézis mégis mindig finom lágyságot, melegséget, gazdag érzelmi árnyaltságot áraszt. S ez Kalász költészetének talán legrokonszenvesebb. legmegkapóbb vonása; a természetes egyszerűség, a póznélküliség nyílván a titka. de mindenképpen az is, hogy természeti környezete, a szülőföld gyermekkora óta ható élményei motiválják: virágok, madarak, a „patakparti világ” nádbuzogányai és „fűzzel hulló nevetése”, s a „tikkadt hegyek füvéből szénát szárító”, „lombokat aszaló nap”. Talán különösnek látszik, de a versek kitűnő logikai építettsége. alapjában széles skálájú téma- és motívumvilága révén természetesen hat e líra világára figyelmező volta, amit különösen szembeszökővé tesz a költői hivatás mellett gyakorolt főfoglalkozása: Kalász László a sok elfoglaltságot tartogató szalonnal öreg iskola nevelője. aki ezt a munkáját is komolyan veszi. Gerencsér Miklós szép sorait hadd idézzük itt: „Messzi városokra, országokra figyel a költő, a tanító pedig azt mondja a hideg télben hazainduló gyerekeknek: — Gomboljátok be a kabátot. nehogy megfázzatok...” Liökös István Knyámnak kontya van kerek, sötét és dús, mint egy meleg eső utáni éjszakán sötét és dús a lomb a fán. Anyámnak szíve van, meleg, piros és fáj, ha nem merek időnként szemébe nézni: ö minden gondomat érti. Csak akkor leszek kedvesed, ha kerek kontyod lesz neked, ha mint anyám: első jajomra gyógyírt találsz minden bajomra. ».WWVSWW Kátai Mihály: SZÉP ASSZONY-VÖLGYI PINCÉK SIMONYl IMRE: LÁM, ALKOM, TAMA, LAi\Y Szemem meglátott te leány magányos mint az álmaim lelkem fennakadt e magány felém merengő ágain kezem féllombnyi levelet markolt céllal vagy céltalan lábam meg utána eredt hogy elfútta egy szélroham rohanván szénaillatot lélegzett táguló tüdőm a domb mögött alkony átok árnyalták kitellett időm utam hát térítem — odább füstölgő szállásom felé tanyasi ízű vacsorák úsztak a szellők peremén ültem ott asztalomhoz im húsra — emlődre éhező emléked patakzásait a friss te) ízén érező OSVÁTH GABOR: Kép A villogó fehér, a csillogó vörös, a hűs fekete; A vízszintes szenvedélye, a Tárgyilagos függőleges, a szenvtelen átló. Kassák azt mondta, hogy a Gyönyörű, és mindenképpen eljövendő Új világ körvonalait rakja fel a vászonra; Egy új világ higgadt architektúráját Építi fel két kezével, szivével, Meggyőződésével és hitével; Egy absztrakt Babilont az égig! Az idő lombikja összeráz, Oj kapcsolódás, új vegyérték: A fehéren szikrázó tisztaság, a csillogó szenvedély, A puha-barna értelem, a nyers-sárgán Kozmoszba harapó étvágy! „Hát nézze, ez a csavargyár! Hecc-brigád. Én vagyok Gra- vács, a brigádvezető, az ott Palkó, amott Szili, ez meg Maikovátz. Lakatos-brigád vagyunk, de Hecc-brigádnak hívnak minket, merthogy nálunk nemcsak a meló, de a balhé is minőségi... Az első balhé, a Nobel-díj Az egyik nap Makovátz nem jött be. Sok volt a meló, nem győztük, káromkodtunk. Azt hittük, valami baja van, délután kimentünk, meglátogattuk. Hát beivott a Makovátz! Ráöntöttünk egy vödör vizet, lassan felébredt, kérdeztük, hogy mi van. Azt mondta semmi, és aludt tovább. Akkor megint neki egy vödör vízzel. Ismét megkérdeztük, mi van, akkor megint eszi mondta, hogy semmi. Na, mondtuk, ide hordó kell! És lett. És síkkor már megmondta.. hogy, szóval bepdált. Palkó meg Is kérdezte: nahát aztán Makovátzikám. hogyan számolunk el a mai nappal? Makovátz nem mondott semmit, mert megint elaludt. Másnap jön be Makovátz, az öltözőben mondja, megoldotta ám a tegnapi napot. Hozott igazolást, mutat egy receptlapot, és mondia, amikor a felesége megszülte a második gyereküket, az orvostól kapott egy receptet. De nem váltotta ki, és ezt most megtalálta a szekrényfiókban. Nem volt rajta név, hogy kinek adták, odaírta az 5 nevét, így aztán a bélyegző, meg a latin írású receptszöveg között volt egy kis üres hely, oda beírta, az orvos írását utánozva, hogyhát, Makovátz ezen és ezen a napon kezelésem alatt állt. Na most aztán így rendben lesz, mondta, azt ő megmutatja a bérosztályon, aztán beírják, hogy igazolva. Nem szóltunk semmit, csak műkor Makovátz délben ebédelni ment. mi elmentünk a bérosztályra, és kérdeztük, hol a recept. Mondták, ott járt már Makovátz. de a recept a jogtanácsosnál van, mivelhogy gyanús volt. A jogtanácsos tudott latinul, kiböngészte, hogy Makovátz bizony valami nőgyógyászati receptet kapott. Mentünk a jogtanácsoshoz, és mondtuk, ha már így van, csináljunk ebből balhét. így is lett. Egyik nap hívják Ma- kovátzot, mondják, fegyelmije lesz, menjen már föl az egész brigád, ott kell nekünk is lennünk, mivel a fegyelmi nyilvános. Nahát akkor nekünk sem kellett több. csináltuk mi a propagandát 1 Ott volt az egész műhely. És, mert a jogtanácsos is értette a balhét, miután elmondta, Makovátz miben vétkezett, átadott neki, az öntődében erre a célra készített Nobel-díj másolatot. Tíz kiló volt, odatűzte a mellére, és azt mondta: ez azért van, mert Makovátz, férfi létére gyereket szült, és ilyen még nem volt Nagy röhögés támadt. És azóta mondják is a gyárban, Makovátz- kám, te miért nadrágot és miért nem szoknyát hordasz? És kiszaladna már a világból, ha erre módja lenne, de hát ezt nem teheti, így aztán csak egyet tehet, többet nem iszik. Aranying Hát, akkor ezután elmondom, hogy Palkó, az a suttyó, aki néhány éve jött a brigádunkba, mindig külföld-bolond volt. Hogy így az amcsd- cucc, meg úgy az amcsi-cuec, meg hogy ez az ing még „gyűrhetetlen ámerikai”. Egyszer aztán jön befelé, hoz egy csillogó, aranyszínű, fémszálból szőtt inget. Mondja, most küldte az egyik rokona Kanadából. Nézzük az inget, forgatjuk, és egyszercsak azt mondja Makovátz: te Palkó, arany ez! Ugyan már, hogyan lehet arany, mondja ő. Jobban nézem én is, kacsintok Szilire, mondom, tényleg arany. Szili előveszi a nagyítóját, amit a zsebében hord, egészen ráfekszik az ingre, nézi jobbról, nézi balról, és mondja ő is, hát Palkó, arany ez! Ne röhögtessetek, mondja Palkó, hát ma kaptam csomagban. nem lehet ez arany. Hát E»edig az, mondja Makovátz, csakhát a vámon nem lehet behozni aranyat, így aztán a nagynénikéd, aki küldte, az aranyat feldolgoztatta ingnek, és így küldte el neked, és kár lenne ezt elhordani a te rusnya testeden, amiikor ez nagy érték! Szóval így ment a duma, egyszer aztán látjuk, hogy Palkó harap a horogra, topog, és aztán meg is kérdi, akkor mit lehetne ezzel csinálni? Hát, mondja Makovátz, van nekem egy ismerős aranyművesem, ahhoz szépen alvisz- szük, az szakszerűen szétszedi az aranyszálakat, összeolvasztja, aztán azt csináltatsz belőle, amit akarsz. Egy délután el is mentünk az aranyműveshez, aki Makovátz ismerőse, forgatta az inget, nézte kis nagyítóval, néz.e nagy nagyítóval, aztán mondta, tényleg arany ez. egy szálát bele is tett a sósavba (ami víz volt) hogy Jpózonyíípa: arany: De hát, mondta, ő ál- lami alkalmazott, ilyen sus- musba nem mehet bele, neki nincs joga ezt megolvasztanis szóval vigyük is ezt az inget gyorsan, ő nem is tud róla» nem is voltunk itt. Ekkor harapott rá igazán a horogra Palkó. Egészen elkomolyodott, és úgy ment mel* lettünk, mint egy gazdag őr- gróf. Nem szóltunk, csak vártunk, hogy Palkó szólaljon meg, és mert ismertük, ez be is következett. Azt kérdezte: hát most mi lesz? Vettük a „lapot”, csak néztünk egymásra. a vállunkat húztuk: hát mi lenne, mit tudjuk mi? Végül aztán kifundáltuk hárman: a legjobb az lesz. ha egyik nap stikában, a műhelyben, munkaidő utáni hogy senki ne tudjon róla, az aranyinget megolvasztjuk a kis üstben. Palkó nehezen, de belement. Na, egyik nap elsötétítettük a műhelyt, bele az üstbe az aranyinget. Szili meg alágyújtott. Ültünk a sötétben — vártunk. Piszkos nagy füst lett. Palkó csak kapkodott, nézni akarta, hogyan olvad a sok aranyszál» de nem látott semmit. Egyszer aztán azt mondja Szili» na, megvagyunk! Kinyitotta az ablakokat, megszűnt az elsötétítés, Palkónak meg odaadta az üstöt. Palkó kiment» piszkálta, aztán ordított, hogy hamu az egész! Hamú hát» mondta Szili, hát nem az volt a célunk, hogy teljes titokban történjen minden, így aztán soha, senki nem fogja megtudni. hogy az ing arany veié egyszer.
