Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-29 / 75. szám

ffésnüődés a felszabadulási évfordulóra Városainkon kívül, közsé­geinkben is változatos, színes műsorral készülnek köszönte­ni hazánk felszabadulásának 23. évfordulóját. Fiataljaink, az ünnepet megelőző napokban megye- szerte úttörő-csapatgyűlése- ken és KISZ taggyűléseken emlékeznek a történelmi időkre, nagy jelentőségű har­cokra. egykori hősökre. Az ünnep ..előestjén”, áp­rilis 3-án a délelőtti órákban Petőfibányán a Gyöngyösi Edéről elnevezett Ifjú Gárda tagjai szovjet ifjúsági veze­tőkkel találkoznak s másnap hasonló összejövetelre, bará­ti beszélgetésre kerül sor Egercsehiben is. Nem mindennapi élményt ígér az abasáriak programja sem. A Mátra alji községben ugyanis április 4-én, a dél­utáni nagygyűlés után a fia­talok a járást egykor felsza­badító szovjet harcosok él­ménybeszámolóját hallgat­hatják. izgalmas epizódok . fültanúi lehetnek. Emlékünnepséget rendez­nek a megyében elsők között felszabadult községben, Saru­don is — s a hatvani járás dolgozói Lőrinciben róják le kegyeletüket koszorúikkal az elesett harcosok előtt. í FRANKEL LEO a párizsi kommiin-miniszter Ma délután két érakor helyezik el Frankel Leó hamvait a Kerepesi te­metőben a munkásmoz­galom nagy halottainak Pantheonjában. Ebből az alkalomból emlékezünk a Párizsi Kommün ma­gyar származású minisz­terére. F. rankel Leó, a „párizsi kommün-miniszter”, 1844- ben született Óbudán. Az ot­tani hajógyár orvosának fia volt. Csillapíthatatlan tudás­vágya és érdeklődése hamar elszólította a családi otthon­ból. Tizenhét éves korában Németország városait járta a csillogó szemű, nyurga arany­műves mesterlegény. Néhány évvel később már a szocia­lista tanok ismerője és hirde­tője, amikor vándorútja so­rán Párizsiba érkezik. Marx Károly környezetébe kerül, ö vezeti ezentúl az I. Intemacionálé német csoport­ját. A francia bíróság letar­tóztatja. A forradalmi nép szabadítja ki börtönéből. 1871 március—áprilisában, huszon­hét éves korában a Párizsi Kommün munkaügyi minisz­tere. Amikor a versailles-i kormány csapatai elfoglal­ták Párizs délnyugati és déli erődjeit, fegyvert fog, a ba­rikádokra megy. Apja olyan hírt kapott róla Budapesten, hogy fiát a harcokban agyon­lőtték. A valóság az volt, hogy két súlyos sebet szer­zett, nagy nehézségek árán kijutott az ostromgyűrűbe zárt városból. Németországon át Svájcba. Olaszországba, Belgiumba majd Angliába utazott. Titkosrendőrök hada üldöz, te országokon ált a távollété­ben halálra ítélt forradal­márt. Mégis, tovább folytat­ta harcát, készült, hogy ha­zatér Magyarországra. Otköz- ben Ausztriában, 1875-ben letartóztatták. A következő évben átadták a magyar ha­tóságoknak. Itthon, 1878. március 22-én szabadlábra ke­rült. Ettől kezdve a magyar munkásosztály megszervezé­séért harcolt, abban a küz­delemben, amely Európa szánté valamennyi országá­ul gyöngyösi nők dicsérete Szocialista tizem címet nyertek az Egyesült Izzóban A NAGY OKTÓBERI Szo­cialista Forradalom 50. évfor­dulójának tiszteletére egész éves munkaversenyvállalást tettek m Egyesült Izzó gyön­gyösi gyárában a félvezető­üzem dolgozói. Egy év telt el azóta, szorgos munkával és kemény próbatételekkel. Most a bizottság azt állapí­totta meg. hogy munkában, tanulásban és a szocialista életet példázó magatartásban becsülettel helytálltak, a fél­vezető-üzemnek odaítélték és közvetlen környéki lányok és asszonyok arattak sikert, a fehér köpenyes nők nyerték el a szocialista üzem címet. Ugyanis a félvezető-gyártás­ban kevés férfi dolgozik, asszonyok és fiatal lányok ülnek a gépeknél, ügyes kéz­zel és nagy figyelemmel ők szerelnek, közülük elismert csoportvezetők és művezetők kerültek ki. Pedig nem régen tanulták a szakmát, de rövid idő alatt iparkodtak mesteré­vé válni. AZ ELMÚLT ÉVBEN a tervezett 97.4 millió forint ér­ték helyett 110.8 milliós ter­melést értek el, az exportot határidőre teljesítették. A minőséget is ielentősen javí­tották, a vállalt készáru ki­hozatalnál jobb eredményt értek el. A tervezettől eltérést csak ott és akkor engedtek meg önmaguknak, ha a ke­reskedelem igénye így diktál­ta. Külön kell szólni a félveze­tő-üzem gazdaságos termelé- sérőL Az előző évhez viszo­nyítva 1.5 százalékos költség- csökkentést vállaltak és ezt megsokszorozták, 13.3 száza­lékos költségcsökkentést ér­tek el. Ennek eredménye bi­zonyára megmutatkozik a pár nap múlva kifizetendő nyereségrészesedés összegé­ben. Ilyen gazdasági eredmé­nyek után mégis veszélybe került a megtisztelő szocia­lista üzem cím. De a vizs­gálat azt igazolta, hogy az üzem dolgozói munkavédelmi mulasztást nem követtek el, a dióda gyártás ban bekövet­kezett robbanást konstruk­ciós hiba okozta. SOKAN AZT MONDJAK, hogy ahol sok nő dolgozik, ott nehezebben halad az újí­tás és ne várjanak sok ered­ményt az oktatástól. Nos. a gyöngyösiek most erre is rá­cáfoltak. Egy év alatt a félve­zető-gyártástól 23 újítást nyújtottak be, ennek haszna 520 ezer forint és 14-en kö­zépiskolában. ketten felsőfo­kú technikumban tanultak. A gyöngyösi asszonyokat munka után a háztartás, a család gondja, a lányokat pe­dig sok jó szórakozás várta, mégis megtalálták annak módját, hogy 1301 óra — nem gazdasági jellegű — társa­dalmi munlcát végezzenek. A Hazafias Népfront, a sport­köri elnökség, a vállalati tár­sadalmi bíróság a népi el­lenőrzés és a szakszervezeti tanács munkájából is kivet­ték részüket a félvezető-gyár­tás dolgozói. A közös szórako­zások elősegítették, hogy jó kollektíva alakuljon ki, a csoport- és a művezetők nagyban hozzájárultak a bri­gádok versenyvállalásainak teljesítéséhez. Ügy véljük, az Egyesült Izzó félvezető gyár­tása megérdemelten nyerte el a szocialista címet. (F. Ei.) ban kibontakozott az erősödő tőkés hatalom ellen. M int maga az eszme, amelyet képvisel, „kí- sértetként” járja be az orszá­got és mindinkább a világot. Frankel Leó részt vesz a Ma­gyarországi Általános Mun­káspárt 1880-han történt megalakításában. Ezt az ese­ményt a kormány minden áron meg akarta akadályoz­ni, de minden ilyen kísérlete hiábavalónak bizonyult A pártalapítást nem sikerült megakadályozni. tehetetlen dühében Frankel Leót ve­tette börtönbe. Két évig volt a váci börtön foglya. Ez az idő elegendő volt arra, hogy a munkások első osztályhar­cos pártjában és a munkás­szervezetekben megalkuvók ragadják magukhoz a veze­tést. A betegsegélyző pénz­tár bürokráciájának légköré­ben nevelkedett emberek szá­mára. érthetően, ellenszenves volt Frankel Leó megköze­líthetetlen, tántoríthatatlan forradalmi elvhűsége. Né­met volt az anyanyelve, már ez is nehézségeket okozott, az opportunista vezetők és a ha­tóságok üldöző apparátusá­nak kereszttüzében pedig lassan lehetetlenné vált szá­mára az itthoni munka. Magyarország munkássága állt legközelebb a szívéhez, mégis el kellett hagynia ha­záját. 1883-ban újra Bécsbe ment. aztán Párizsba. Egyike lett azoknak, akik Engels Frigyes oldalán létrehozták a II. Intemacicnálét. Ö tvenkét éves volt, amikor 1896. március 29-én meghalt. Három és fél évtizedes politikai pályafu­tása alatt mérhetetlenül so­kat tett az emberi haladásért, a jövőért. Koporsóját sok ezer párizsi munkás kísérte el a Kommünárdok Falához. Ott pihent több mint hét évtizeden át. Temetése nap­jának évfordulóján hamvai visszatérnek magyar földre, szülőhazájába, ahol eszméi korunkban győzedelmesked­nek és testet öltenek. Vadász Ferenc Az 8?KP Központi Bizottsága, a legfelső tanács elnök­sége és a Szovjetunió Minisztertanácsa közleményt adott ki Ebben mély megrendüléssel közölték, hogy március 27-én, próbarepülés során, Jurij Gagarin, a világ első űrhajós:. tragikus módon életét vesztette. A rcpiilőgép-szercncsétlenség következtében meghall Vlagyimir Szerjogin mérnökezredes is. Az SZKI* Központi Bizottsága, a legfelső tanács elnök­sége és a Szovjetunió Minisztertanácsa renilelete szerint Ga garin és Szerjogin temetésére kormánybizottságot hoztak létre. A bizottságot Andrej Kirilenko, az SZKP Központi Bi­zottságának titkára, a politikai bizottság tagja vezeti. Gagarin és Szer jogin hamvait a Vörös téren, a Kremi falában temetik cl. it»!! Jurij Gagarin 1961. éprilis 12-én a Vosztok 1. űrhajó fe­délzetén elsőként indult a vi­lágűrbe. A Földet 108 perc alatt kerülte meg. Felrepü­lése előtt a honvédelmi mi­niszter parancsára a főhad­nagyi rangból ezredessé lép­tették elő. Két nap múlva a Kremlben az űrhajósnak át­nyújtották a Szovjetunió Hő­se aranycsillagát és a Lenin- rendet, a két legmagasabb szovjet kitüntétést. Gagarin az elmúlt években nagy sze­repet játszott a szovjet űrha­jósok kiképzésében. Az űr­hajóscsoport parancsnoka volt és ő irányította a kikép zésüket szolgáló kísérleteket. Március 27-én egy repülőgép kipróbálása során vesztette életét. Jurij Gagarin március 9-én töltötte be 34. évét. Özvegye — Valentyina — ápolónővér. Két gyermekük van — a ki­lencéves Jelena és a hétéves Galina. Gagarin falusi asztaloscsa­ládban született a szmolensz- ki területen (Moszkvától nyugatra). A Moszkva mel­letti mezőgazdasági iskolán tanult, majd a Volga menti Szaratovban ipari techniku­mot végzett. Egy évig tech­nikusként dolgozott, s egy­idejűleg a repülőklubban tevékenykedett. 1955-ben be­iratkozott az orenburgi (Dél- Ural) katonai repülőintézet­be. Pilóta lett és az űrhajó­sok első csoportjában nyert kiképzést. Ez év februárjá­ban a moszkvai Zsukov ka­tonai repülőakadémián védte meg diplomáját. Az én házam, az én váram — tartja az angol közmon­dás s az elmúlt években jó néhány termelőszövetkezet is hasonlóképpen vélekedett Mindent maguk próbáltak megoldani, mereven elzár­kóztak a más közös gazdasá­gokkal való együttműködés­től. Pedig a múltban is, de különösképpen a jövőben Á kapcsolat tettekre épül A hevesi tsx-sxövetség beváltja a reményeket — És ezek a bácsik fi le ff jobbak a vilá­gon, és te is ilyen bá­csi leszel! — Tudom — mond- te durcásan Jancsika fiz esti mese szokásos utolsó szavaira, me­lyekkel anyukája kí­vánt neki szép álmo­kat. Mert Nagy Jan­csika tudatosan ké­szült a pályára. Illet­ve akkor még a szü­lők készítgették. Csak Olyan játékokat és ké­sőbb olyan ifjúsági regényeket kapott, amelyek valamiképp kapcsolatban álltak a majdani nagy céllal. A suliban már elő­adásokat tartott a té­máról, társai nagy ámulására, szülei nagy örömére. Otthon a kedves szülök he­tente két alkalommal összejövetelt rendez­tek. amelyen élő pél­daképül a Pálya he­lyi nagyjai jelentek meg. — Látod, fiacskám, az ilyen emberekre szüksége van az ál­Í lmnak — mondogat- Ik ilyenkor a szülők. A gimi elvégzése fiéídázal a hivatásról után nagyon szép ön­életrajzot írt az egye­temi felvételi kérőlap mellé. És igazat. „Túlzás nélkül állít­hatom. hogy születé­sem pillanatától kezd­ve tudatosan készü­lök a Pályára. Elérke­zettnek látom az időt, hogy elfoglaljam he­lyemet azokban a pa­dokban, ahol kiegé­szíthetem, bővíthetem tudásomat, melyet egyetlen szent cél ér­dekébe, embertársaim szolgálatába kívánok állítani”, stb. stb. A diploma átvéte­lét otthon ünnepelte a család. — Mindig mondtam neked, fiacskám, hogy szüksége van rád az államnak! — Tudom, — mond­ta unottan János, mi­közben gyors pillan­tást vetett arany kar­órájára, Ugyanis kül­döttséget várt. A kül­döttség meg is érke­zett és a faluba invi­tálta. Régóta szüksé­gük lenne ilyen em­berre, jöjjön el, néz­zen körül. Körülnézett. Há­rom szoba, hall, össz­komfort, erkély, ve­randa. — Az egész falu itt volt az építkezésnél! Mindenki segített! Nagyon vártuk már! János bólintott. — Tetszik? — Szép. De van néhány kívánságom. A garázst fűthetővé kellene tenni... A kertbe egy kis szökő­kút sem ártana. Néhány hét múltán minden olyanná vált, ahogyan János óhaj­totta. — Tetszik? — Szép. Ha most az egészet be lehetne vinni a városba... Nem lehetett. — Pedig az állam­nak szüksége van rám! Hát már ennyit sem várhatok önzet­lenségemért, amivel az emberiséget szol­gálom? — csodálko­zott János, és vissza­ment a mamához. Azóta eggyel keve­sebben szolgálják az emberiséget. Priska Tibor egyre nagyobb szükség lesz az észszerű munkamegosztás­ra, a közös tevékenységre: Piackutatás A hevesi termelőszövetke­zeti területi szövetség is arra törekszik, hogy a lehetőségek­hez mérten összehangolja a szövetkezetek hasznos törek­véseit, vagy ezen túlmenően a közös gazdaságok és más vállalatok érdekeit. Sőt attól sem riadnak vissza, hogy kül­földi kapcsolatokat keresse­nek, ha ez hasznosnak bi­zonyul. A szövetség az egyik nagyvállalat üzletkötőjét pél­dául azzal bízta meg, hogy a tagszövetkezetek számára végezzen piackutatást az NDK-ban. Németországban nagyon keresettek és népsze­rűek a Heves megyéből szár­mazó zöldségfélék, gyümöl­csök és aprómagvak és ha ki­fizetődőnek bizonyulna, ak­kor a szövetkezetek közvetle­nül szállítanának termékeik­ből. Az Agroimpex külön megbízatás alapján hajlandó vállalni a lebonyolítást. A kapcsolatok kiépítéséhez az is hozzájárul, hogy a kö­zeli napokban német terme­lőszövetkezeti csoport érke­zik a szövetséghez, illetve a tagszövetkezetekhez látogató- br. Megtekintik a zöldségter­mesztést és az aprómagter- melést. A későbbiekben a látogatás viszonzására ma­gyar termelőszövetkezeti ve­zetők utaznak az NDK*ba, ahol a gépesítést tanulmá­nyozzák. Az ismerkedés első fázisa ez lesz, A későbbiek­ben még szorosabb kapcsola­tot szeretnének kiépíteni. [ Gépcsoport Rendkívül jó kapcsolat ala­kult ki a szövetség és a Vö­rös Csillag Traktorgyár között is. Ennek a kapcsolatnak kö­szönhető, hogy a közeljövő­ben a traktorgyár egy komp­lett erőgépcsoportot küld le egyéves kísérletre a szövetség valamelyik tagszövetkezetébe. A traktorokkal együtt megér­keznek a szükséges NDK- gyártmányú, több művelet el­végzésére alkalmas munka­gépek is. A kísérlet célja az, hogy folyamatosan ellenőriz­hessék a kijelelölt termelő- szövetkezetben az azonos tí­pusú erő- és munkagépsor működését, hiszen hasznosabb az, ha a gépek nem más-más márkájúak. A kísérlet azért is jelentős, mert az NDK- munkagépek. — különösen a cukorrépa-, kukoricabetaka­rító gépek — kevésbé ismer­tek nálunk és rendkívül jó al­kalom lesz ez a megismeré­sükre. A traktorgyár arra is vállalkozott, hogy a későb­biekben segítséget nyújt né­hány munkagépsor behozata­lához. A kapcsolat így min­denkire nézve kedvező: a szö­vetkezetek megismerkedhet­nek a gépekkel s szükség ese­tén hozzá is juthatnak, a trak­torgyár pedig népszerűsítheti gyártmányait. Kérések Az élőre elkészített évi programon kívül a szövetség gondot fordít a különböző ké­rések teljesítésére is. Az idén például jó néhány termelő­szövetkezet termel jugoszláv fajtájú hibrid kukoricát. A közös gazdaságok vezetői ja­vasolták, hogy jó lenne, ha a szövetség tapasztalatcserével összekötött látogatást szer­vezne Jugoszláviába, ahol né­hány nagy kukoricatermelő gazdaságban személyesen is megtekinthetnék a termesztés módját és megismerkednének más hibrid fajtákkal is. A szövetség eleget tesz a kérés­nek és a nyáron sor kerül a látogatásra. Ahogy Urban Imre, a terü­leti szövetség titkára elmon­dotta, szeretnék, ha a tapasz­talatcserék valóban haszno­sak lennének és elérnék cél­jukat. Ez nem kis feladat, hiszen alaposan meg kell szer­vezni a látogatást. Mert a szövetkezetek csak akkor bíz­zák meg feladatokkal a szö­vetséget, ha reményeiket be is váltják. Eddig ez így is történt, s valószínűleg a jövőben is így lesz. Ezért mondta a múltko­riban az egyik közös gazda­ság elnöke: bíztak ők már a megalakuláskor is a szövet­ségben, de azért nem gondol­ták, hogy ennyire hasznosnak bizonyul. Kaposi Levente 1968. március 29-, peutek

Next

/
Thumbnails
Contents