Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-28 / 74. szám
Szakma magasabb szinten] Krcllségizett segédmunkátokat alkalmaz a hatvani kon- Iwrvgyar, idénymunkára — ■ olvastuk a megyei pályaválasztási tanácsadóban és egyszer már meg is írtuk. Fe- kziiltséget éreztem, már ma- ’ gubán a tényben is, a nyolc \ általánost végzett biztos jö- í vőjű szakmunkások és -— mivel más lehetőségűk és vá- . lasztásuk nem volt — az : érettségizett idény-segédmunkások között. Bárkinek meséltem az érettségizett idény-segédmunkások esetét, mindenki először meglepődött, aztán tér- dóati mosolygott, aztán ter- : meszelésnek vette, hogy a nyolc általánost végzett, de szakmával rendelkező munkások nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést élveznek. A középiskolás diáitok társadalmi megbecsülése addig magas, amíg le nem érettségiztek. és ha nem nyernek feltételt egyetemre, főiskolára, íj síkkor a presztízs lépcsőjén jj máris több föltett léptek visz- i sza az esetleg alacsonyabb Í műveltségű szakmunkások mögé. Ennek egy oka van; a : szakma. Találok egy másik feszültséget is: korunk határtalanul gyors technikai fejlődése megkövetelné és igényelné, ■ hogy a szakmunkások széle- \sebb körű tudással és rnaga- sebb műveltséggel rendelkezzenek. De ezzel éppen azok rendelkeznek, akiknek nincs szakmájuk. Kevés az olyan érettségizett, aki ha szakmát is tanul — és ezzel együt már hart évig tanult, amíg szakmunkás lett — helyzetét nem átmenetnek tekintené. Sokallják, hogy hat évig tanuljanak és ne keressenek pénzt, és kedvetlenek, mert nem erre a pályára készültek, Q Lapunk hasábjain többször leírtuk, hogy a jövő a szak- középiskoláé, ahonnan művelt szakmunkások kerülnék ki, érettségivel. Hivatkoztunk is példákra, mint az egri Dobó gimnáziuméra, ahol az esztergályos szakközépiskolát végzettek közül csaknem mindenki a szakmájában helyezkedett el, és az üzemek vezetőinek véleménye szerint jól megállják a helyüket. Örömmel adtunk hírt arról is. hogy a megyei tattá« milyen erőfeszítéseket tesz a szakközépiskolák kiterjesztéséért és fejlesztéséért. Tömegméretekben azonban az iparitanulc-intézetek képezik a szakmunkásokat. idézzük Kameniczky Antalnak, az egri iparitanuló-inté- zet igazgatójának véleményét: szakközépiskola... éppen a népgazdaság teherbírását, tárgyi és személyi feltételeit, valamint a szakmák sokaságát figyelembe véve a szakmunkás-utánpótlás szempontjából rövidebb távon még kevésbé jöhet számításba... A?, innen kikerülök a következő években csak egyes szakmákban és kis létszámban biztosítanak az ipar számára utánpótlást, mivel a szakközépiskola a felsőfokú technikum bázisát is alkotja... 1975-ig az ifjúság nagyobb részét a szakmunkásképző intézeteknek kell fogadniuk...” Az idei felvételi keretszámok is igazolják ezt. Amíg a megye szakközépiskoláiba 580 tanulót vehetnek fel, addig a szakmunkásképzés 3048 jelentkezőt vár — a kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint a mezőgazdasági szakmunkásképzőkkel együtt. Az ipari szakmunkásképzésbe a felmérés alapján kétezer jelentkező várható, ez kevés, mert 2600-at vehetnek feL 3 Az éveik folyamán kialakult egy érdekes ellentét: középiskolába járni presztízst ipa- ritanuló-intézetbe lenézést jelentett. A közvélemény ez irányú beidegzése még mindig tartja magát. Gyökerei a szakmunkásképzés kezdeteihez vezetnek, amikor például Egerben a negyvenes évek végén korszerűtlen volt papi épületeket kaptak meg oktatás céljaira, 50-ben pedig a Művelődésügyi Minisztérium a legalkalmatlanabb épületeit adta át a munkaügyi tárcának. 1954-ben az egri intézetben — igaz —, még csak 180 tanuló tanult, így korszerűbb környezetet nem is lehetett kívánni. A létszám azonban rohamosan emelkedett évente 200—500 tanulóval is. Jelenleg 800-an tanulnak az alig 200 főre méretezett intézetben •=-, 63 szakmában! Hasonlítsuk össze például a hatvani iparitanuló-iniéze- tet bármelyik gimnáziummal. A gimnáziumokban rendezett. harmónikus környezetben tanulhatnak a diákok — az ipari tanul ó-in (őzetekben...? Volt egy másik feszültség társadalmunk vezető rétegének, a jövő munkás- osztályának képzési körülményei és a társadalomban elfoglalt helye között. Ezt sokan megérezték és új intézetek nőnek ki mostanában a földből — a modern egri szakmunkásképzőben szeptemberben már tanítanak. Es ezekben az intézetekben már új alapokra lehet helyezni a szakmunkásképzést, olyanokra amelyek biztosítják, hogy lépést tudjunk tartani a társadalom, a népgazdaság, a technikai haladás igényeivelB A gyöngyösi és a selypi intézetekben bevezették az emelt szintű szakmunkásképzést. Matematikából, fizikából, kémiából, magyarból és történelemből három év alatt a gimnázium első és második osztályos anyagát sajátítják el a tanulók. Hetenként kettő helyett három napot töltenek iskolában, a harmadik évben pedig egy helyett két napot Ezután a dolgozók esti gimnáziumában beiratkozhatnak a harmadik osztályába. Tehát az utolsó két évben már mint megbecsült szakmunkások dolgoznak. Egerben is hamarosan bevezetik az emelt szintű oktatását. »És máris szélesebb rétegek számára vonzó a szakmunkásképzés... a népgazdaság képzettebb szakmunkásokat nyer... és megnyílik az ifjú munkások számára a felsőfokú tanulmányokhoz vezető út Már ebben az évben csaknem 500 fiatalnak nyílik lehetősége a megyében. hogy emelt szintű képzést nyerjen.” Amint ezt Kameniczky Antal elmondta. Tehát a jövő az emelt szintű szakmunkásképzésé? Azé is. Tömegméretekben pedig inkább azé, mert sokkal jobb feltételekkel rendelkezik ehhez a szakmunkásképzés — a közelebbi távlatokban reálisabban elérhető cet És a távolabbi jövő? A több szakma, az általánosabb szakmai képzés, mert olyan gyors a technikai fejlődés, hogy egy üzemen belül is több szakmához kell értenie a munkásnak. Berkovits György Épül az új W* m* Mr róva rosi Nagy cir ku&z A Középületépítő Vállalat mintegy 25 millió forintos beruházással megkezdte az új Fővárosi Nagycirkusz építését, a KÖZTI építésze, Barbier Ferenc tervei szerint (képünkön). A régi cirkusz helyén, a Városligetben emelkedik ma jd ez az impozáns — csaknem kétezer személyt befogadó épület, a magyar cirkuszművészet új otthona, amelyet korszerű technikával szerelnek fel. Fényorgona világítja meg a porondot, a reflektorkezelök URH- rádión kapják az utasításokat, gombnyomásra nyitják, csukják a vadállatoktól védő ketreceket. A tervek szerint 1970 májusára fejezik be az építkezést, de remélik: jóval korább in, 1969 karácsonyán vagy szilveszterén már műsort láthat itt a nagyérdemű publikum.. Két»zá sütvén éve fi kripta A tokajhegyaljai Tárcái község római katolikus plébánia-temploma alatt Pereli Zsuzsa múzeumi munkatárs egy, a mostani templomnál régebbi kriptát fedezett fel. Az egykor Tarcalon birtokos Kozák-család tagjait — a kor szokása szerint — virágos di- szű, festett fakoporsókban temették el e sírboltban. A legrégebbi koporsón az 1736-os évszám olvasható. A sírbolt leleteinek külön érdekessége egy fából faragott életnagyságú barokk kori gyermek- szobor. Ez az 5—6 éves gyermeket ábrázoló fabábu. úgynevezett öltöztetöbaba volt. Gyermektelen vagy gyermeküket elveszített fiatal asszonyok ilyen bábukat öltöztettek eljövendő vagy elhalt gyermekeik ruháiba. Ez a lelet — múzeumi anyagunkban — egyedülálló. Eddig egyetlen, hasonló korból származó kripta — az egri, elhagyott Rozália-kápol- na sírboltja — került régészeti feltárásra. Az egri feltárás a kor viselettörténeti emlékeinek gazdag anyagával gyarapította a Magyar Nemzeti Múzeumot. Most felmerült az a terv, hogy szakkutatók közreműködésével megvizsgálják a tárcáit Kozák- kriptát. Máshol is ilyen rendetlenség volt. Bizonyára dühöngő örültek vagy tomboló gonosztevők bandája töltötte az éjszakát a házban. Különösen a gróf dolgozószobáját dúlták fel. A gyilkosok nem vették maguknak a fáradságot, hogy feltörjék a zárakat, fejszével dolgoztak. Ügy látszik, biztosak voltak abban, hogy senki sem hallja meg őket, mert szörnyű erősen kellett csapkodniuk, hogy szilánkokra hasítsák a tölgyfából készült hatalmas íróasztalt. A könyvek a könyvespolcról ledobálva^ össze-vissza hevertek a földön. Sem a szalont, sem a dohányzót nem kímélték. A díványokat, a székeket, a kanapékat felszaggatták, mintha kardszúrásokkal kutatták volna át őket. A két vendégszobában minden egymás hegyén-hátán. Felmentek a második emeletre. Itt az első szobában, ahová beléptek, egy kis szekrény előtt, melynek a tettesek már nekirohantak, de végül mégsem nyitották föl, egy favágó fejszét találtak; az inas azt mondta, hogy a házból való. — Érti már? — szólt a polgármester Plantant bácsinak. — A gyilkosok többen voltak, ez világos. A gyilkosság után szétszéledtek a házban, mindenütt keresték a pénzt tudták, hogy itt van. Egyikük éppen ezt a bútort akarta betörni, mikor a többiek odalent megkaparintották 3z értékeket. Hívták, gyorsan lement, a további keresést fölöslegesnek találta, és itt hagyta ezt a fejszét. — Látom, mintha itt lettem volna — helyeselt az őrsparancsnok. Ezután a földszintet tekintették meg, az sértetlen maradt. Csak annyi történt, hogy a bűntény elkövetése és az értékek elrablása után a gyilkosok úgy érezték, új erőt ’cell gyűitpniük. Az ebédlőben látni lehetett vacsorájuk lyomait. Felfaltak minden maradékot, amit csak találtak tálaiéba" Az asztalon nvolc üres likőrös-, illetve boros- ' üveg melMt öt pohár sorakozott. S _________________________________________________________ A kitűnő Courtois úr erős akarattal visszanyerte szokásos hidegvérét. — Mielőtt szemrevételeznénk a holttesteket — mondta —, küldök néhány sort a corbeili császári ügyésznek. Egy óra múlva itt lesz egy vizsgálóbíró, hogy befejezze szomorú munkánkat. Egy csendőr parancsot kapott, hogy fogjon be a gróf tilburyjébe, és sietve induljon. Azután a polgármester és a bíró, nyomában az őrsparancsnokkal, az inassal és a két Bertaud-val, a folyóhoz ment. A valfeuillu-i park igen nagy. Jobbra és balra hosz- szan elnyúlik, a háztól a Szajnáig azonban alig kétszáz lépés a távolság. A ház előtt kerek virágágyakkal tarkított szép gyep zöldelL Aki a vízpartra akar jutni, a pázsit körül futó két fasor valamelyikén indul el. De a rablók nem a fasorokban mentek. A legrövidebb utat választották, átvágtak a gyepen. Nyomaik tisztán látszottak. A füvet össze-vissza taposták, mintha nehéz terhet húztak volna rajta. A pázsit közepén valami pirosat vettek észre, a békebíró fölemelte. Egy papucs volt, az inas azt mondta, hogy a grófé. Távolabb egy sálat találtak, a szolga kijelentette, hogy gyakran látta gazdája nyakában. A sál véres volt. Végre a vízpartra értek, a fűzfák alá, melyekről Philippe egy ágat akart vágni, és meglátták a grófné tetemét. Ezen a helyen mélyen feltúrták, szinte felszántották a homokot, mintha itt akarta volna megvetni a lábát valaki. Minden azt mutatta, hogy itt volt a végső harc, Courtois úr felfogta e nyomok nagy jelentőségét. — Senki ne mozduljon — mondta. És odalépett a holttesthez, csupán a békebíró követte. Bár az arc kivehetetlen volt, a polgármester és a bíró felismerte a grófnét. Mindkettő látta már rajta ezt a kék csipkével szegélyezett, szürke ruhát. De hogy került ide? A polgármester szerint sikerült kicsúsznia a gyilkosok kezéből, és fejvesztetten menekült. Üldözték, itt érték utol, itt kapta a végső csapásokat, elesett és nem kelt föl többé. Ez a feltételezés magyarázatot adott a harc nyomaira. A gyilkosok tehát a gróf holttestét húzhatták végig a gyepen. Courtois úr tűzzel beszélt, azon igyekezett, hogy a békebíró is magáévá tegye sejtelmeit. De Plantat bácsi alig figyelt oda, mintha gondolatai messze járnának, csak kurtán felelgetett: igen, nem, lehet. A derék polgármester szakadatlanul fáradozott: jött, ment, méricskélt, aprólékosan megvizsgálta a terepet. Ezen a helyen legföljebb egy láb magas volt a víz. Enyhe lejtésű iszappadka ereszkedett a parttól a folyó közepéig, rajta kardvirágcsomók és néhány satnya vízililiom. A víz tiszta volt, sodrása semmi, jól lehetett látni a fényes, síkos iszapot. Courtois úr itt tartott kutatásaiban, mikor mintha váratlan ötlete támadt volna. — Korhely! — kiáltotta. — Jöjjön ide. Az öreg tolvaj engedelmeskedett. — Maga azt mondta — érdeklődött a polgármester —» hogy a csónakból vették észre a holttestet? — Igen, polgármester úr. •— Hol a csónakja? —- Itt a rétnél van kikötve. — Hát akkor vezessen oda. Minden részvevő világosan látta, hogy ez a parancs felizgatta a fickót, összerezzent, és esőtől, naptól durvára cserzett arca elsápadt. Sőt, észrevették, amint szinte fenyegető pillantást vet a fiára. — Gyerünk — mondta végül. Már vissza akartak fordulni a ház felé, amikor az inas jajvasolta, hogy menjenek át az árkon. — így sokkal gyorsabban megy — mondta —, elszaladok egy létráért, amit majd keresztbe fektetünk rajta. Elment, egy perc múlva már ismét megjelent a ’-ög- tönzött pallóval. De mikor már éppen el akarta helyezni, a polgármester rákiáltott: —* Állj, állj! Szemébe ötlöttek a nyomok, melyeket Bertaud-ék hagytak az árok két oldalán. — Hát ez meg mi? — mondta. — Nyilván átjött itt valaki, mégpedig nem is régen, mert ezek a lábnyomok még egész frissek. És néhány perces vizsgálódás után megparancsolta, hogy messzebb helyezzék el a létrát. Mikor a csónakhoz értek, Korhelyhez fordult: — Ez lenne az a csónak, amellyel ma reggel elindultak, hogy felszedjék a varsáikat? — Igen, uram. — Hát akkor — folytatta Courtois úr — miféle szerszámokat használtak? A vetőhálójuk teljesen száraz. Ezt a csáMyát s ezeket az evezőket több mint huszonnégy órája nem érte víz. Apa és fiú zavara mind nyilvánvalóbb lett... (Folytatjuk)----------------------------------------------------------------------------—------i