Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-23 / 70. szám

állás Fontos mérkőzés előtt az E. Dózsa Az NB I. B-ben már a ne­gyedik, — az NB III-ban és a megyei I. osztályban a má­sodik tavaszi fordulóra kerül sor a hét végén. Az Egri Dó­zsa csapata két idegenbeli szereplés után ismét Egerben lép pályára, az Oroszlányi Bányász jó képességű együt­tese lesz az ellenfele. A két rivális táblázaton elfoglalt helyzete a következő: 4. Oroszlány 3 2 — 1 3:1 ( 7. Eger 3 1 X — 3:3 4 Oroszlány tehát — miután 3:0-ra legyőzte a BVSC-t és a Szállítóikat, l:0-ra kikapott a Ganz-MÁ V AG-tól, — jobb gólarányával előzi meg az eg­rieket. Sokan úgy vélik, hogy a Bányász a, mezőny legki­egyensúlyozottabb csapatá­nak számít: az eddig kétsze­res mezőny legjobbja, Máthé irányította védelem csak egy gólt kapott, — a támadósor hat gólja önmaga helyett be­szél. Főleg a kitűnő Szállítók 3:0-ás legyőzése számít ko­moly fegyverténynek, hiszen ez ellen a csapat ellen a Dó­zsa eléggé nehezen nyert 1:0 arányban. Az egriek viszont Nyíregy­házán és N agybátonyban rendkívül mérsékelt teljesít­ményt nyújtottak, mindkét helyen szinte a sírból hoSták vissza az egyik pontot, Per­sze, az idegenbeli pontszer­zéssel, a gyenge játéktól füg­getlenül, elégedettek lehet­nek a Dózsa hívei. És azt is hozzá kell tennünk: a csapat a sérülés miatt nélkülözött Lakingerrel és Kovács Gy.- vel, valamint a jó formába lendült Faliszekkel ütőképe­sebb lett volna! Minden esetre az Oroszlány nagy ellenfélnek ígérkezik, ellene nem lesz elég a „nyír­egyházi és nagybátonyi for­ma”. Tudják ezt jól a játé­kosok is, akik kettőzött szor­galommal készülnek a talál­kozóra: győzelem esetén ugyanis fel lehet zárkózni a listavezetők mögé, — az eset­leges vereség viszont nagyon visszavetné a csapatot. A hét közi, Gyöngyösi Spartacus elleni találkozón már vala­mivel jobban ment a játék, a csatasorba állított Faliszek és Lakinger öt gólt helyezett el a gyöngyösiek hálójában, Kovács Gy. azonban — bár már szerdán elkezdte az ed­zéseket — még nem szerepelt az edzőmérkőzésen. Végeredményben abból ki­indulva, hogy az Egri Dózsa még egyszer nem játszhat olyan rosszul, mint a leg­utóbbi két mérkőzésen, — javuló teljesítményt, és szo­ros küzdelem utáni győzel­met várunk. Persze, most lesz igazán szükség a közön­ség lelkes támogatására, az egri szurkolóknak részt kell válla,lniok abban, hogy a lila- fehérek, újra magukra talál­va, azt nyújtsák, amire való­jában képesek. Mert az ed­digieknél lényegesen többet tudnak — szeretnénk, ha a bizonyítás már most vasár­nap délután sikerülne! Az Egri Dózsa pénteken délután távozott el szokásos „rejtekhelyére”, ahonnan csak közvetlenül a mérkőzés előtt tér vissza Egerbe. Az összeállítással kapcsolatban Szentmarjay edző még nem tudott végleges választ adni. Valószínűnek látszik azon­ban, hogy egy-két helyen változtat a legutóbbi csapa­ton. Kiss lábsérüléssel bajló­dik (Nagybátonyban kapott rúgást), Alaxai és Budai gyengébb formája miatt ki­maradt a vasárnapi keretből. Lakinger és Kovács Gy. vi­szont játékra jelentkezett, így a pályára lépő csapat a következő játékosok közül alakul ki: Papp, Bulyovszky, Kárpáti, Kiss, Winkler, Tát­rai, Bérán, Rajnai Faliszek, Tóth M., Kovács, Varga, La­kinger, Szűcs. A mérkőzés 15 órakor kez­dődik és Soós Gábor lesz a játékvezetője. SZOMBAT Természetjárás: Eger vá­ros és járás 1968. évi egyéni éjszakai tájékozódási III. osz­tályú bajnoksága, Bükkhegy- ség. VASÁRNAP Spartakiád: A falusi dolgo­zók 17. spartakiádjának me­gyei döntői asztalitenisz és sakk sportágakban. Gyön­gyös, I. számú általános is­kola és MTS járási tanács helyisége, 8 óra. Birkózás: Területi ifjúsági kötött- és szabadfogású baj­nokság, Eger, IV. számú ál­talános iskola, 10 óra. Kosárlabda: E. Tanárképző —Hódmezővásárhely, NB II. férfimérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn. 10.30. Sportlövészet: MNK lég­puskás csapatok versenye, Gyöngyös, kitérőgyári lőtér, 9 óra. Asztalitenisz: Egri Vörös Meteor—Vasúttervező, NB I-es női mérkőzés, Eepr, Gár­donyi Gimnázium, 9.30. Természetjárás: Hóvirág­túra. Indulás Egerből MÁV- AUT-pályaudvarról 7.20 órá­kon Labdarúgás: Egri Dózsa— Oroszlányi Bányász NB I. B-s mérkőzés, Eger, Stadion 15 óra. Előtte: 13.15 órai kez­dettel Egri Dózsa II.—Bél­apátfalva, megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés. V.: Patócs. — NB III-as mérkőzések: Zalka SE—Edelény, Gyön­gyös, 15.30, Tátrai. Hatvani Kinizsi—Petőfibánya, Hat­van, 15.30, Szabó J. Sirok— Miskolci Bányász, Sirok, 15.30, Kruj. A megyei I. osztályban a tervezett forduló elmarad, csupán egyetlen mérkőzést, az Egri Dózsa II.—Bélapát­falva találkozót tartják meg. Értesítjük magán és közületi villamosenergia-fogyasztóln- kat, hogy Eger város területén, nagyfeszültségű kábel- hálózat és transzformátorállomás karbantartási munkák miatt az alábbi helyeken és időpontokban áramszünet lesz. 1968. márc. 24. (vasárnap), 6—16 óráig Somogyi B. utca, Vörösmarty u. (Neumayer utcától a Petőfi u.-ig), Ko- lacskovszky a. és Reményi Ede tér. 1968. március 25 (hétfő). 6—16 óráig Mikes K. u., Bercsé­nyi u., Csokonai u,, Kisfaludy u., Hajdúhegyi Szociá­lis Otthon. 1968. márc. 26. (kedd), 6—16 óráig Ady E. u. (Nagyrét u.-ig), Nagyrét u., Ipoly A. u., Üttörő u. (Barkóczi u.- tól a Nagyrét u.-ig), Barkóczi u., Raktár u., Lenin u. páros oldala (Grónay u. és Farkasvölgy közötti sza­kasz), Lenin u. paratlan oldala (Szeszfőzde u. és Nagy József u. között), Szeszfőzde u., Grónay S. u., Pacsirta u. (Tévesztő közig), Lenin u. (Grónay S. u.-tól Mártí­rok teréig), Kossuth L. u. (páros oldal Egészségház és Tárkányi B. u. közötti szakasz). Klapka u. 11. 1968. márc. 27. (szerda), 6—16 óráig Egészségház u. és Egészségház utcai lakótelep, Alkotmány u., Zalár u. (5. számtól a Dobó térig), Gerl M. u., húsospiac, Dobó tér, Jókai u., Marx K. u (páratlan oldal és 10. számtól a Dobó térig), Kossuth u. 16—22. számig és 7—17. szá­mig, Bajcsy-Zs. u. (páratlan oldalon 13. számtól Dobó térig), Foglár u., Széchenyi u. (4—14. és 1—9. számig). Bródy S. u., Városfal u., Kacsapart u., Szmrecsányi tér, Széchenyi u. (páratlan oldalon 11—17-ig). 1968. márc. 28. 6—16 óráig Széchenyi u. (14—54. számig és 19—41. számig), Katona I. tér, Árva köz, Macky V. u., Sándor I. u., Zalár u. (5—11. számig), Rottenstein köz, Kovács J. u., Torok köz, Lejtő u., Lenkey u., Bartakovics ti. (1—19. számig és 2—34. számig), Ser- tekapu u. (Kováco J. u.-tól a Vörösmarty utcáig), Kis- völgy u. (Kovács J. u.-tól a Ságvári u.-ig), Tündérpart, Orgonás tér, Csík} S. u. (6—36. számig és 3—9. szá­mig). Malom u.. Görög u., Zseb köz, (Széchenyi u. (56 —84. számig és 43—61. számig), Ráckatm tér. Rákóczi u. (2—56. számig és 1—73. számig), Tűzoltó tér, Sze­pesi A. u.t Akácfa u.. Gerle köz. Rigó köz, Szala- part u. alsó vége (2—8. számig és 1—35. számig), Ár- nvékszala u. (Ráckapu tértől a borforgalmi pincéig). Vöröstüzér u. (2—14. számig és 1—11. számig), Halom u.. Kővágó tér. 1968. márc. 29. (péntek). 6—16 óráig Hétvezér u., Tóth J. u., Honfoglalás, Babocsay u., Bacsó B. u. (Szederkényi u.-tól a Rajner K. u.-ig), Rajner K. u. (Bacsó B. u.-tól Endresz u.-ig), Szépasszony-völgy egész területe. Az áramszünet el kapcsolatban a 20—75 számú telefont felvilágosítást adunk EMÄSZ Egri Kirendeltsége Ax Egri Ruhaipari Ktsx eladja ax alábbi álló­esxköxöket: 1 db Nysa (csehszlo­vák) szorzógép 6000 Ft 1 db új Optima (32 cm-es kocsival) irodai írógép 5200 Ft 1 db Garant 1,5 t tehergépkocsi (felújított álla­potban) 45 000 Ft Érdeklődni a szövetkezet központi irodájában lehet, Eger, Dobó tér 6. sz. alatt, vagy telefonon: 12-82. Heves megyei Tanács VB, Cse­csemőotthon. Eger. Petőfi S. u. 26/b, pályázatot hirdet 1 fő E/516. ksz-u mosómesteri állásra. Je­lentkezés: mindennap 10—12-ig. Mérlegképes könyvelő állást vál­toztatna Gyöngyösön. , »Sürgős“ jeligén a gyöngyösi Magyar Hirde­tőben. Az Egri Tanárképző Főiskola Kun Béla Kollégiumba pályázatot hirdet egy gondnoki állás betölté­sére. Az állás betöltéséhez közép­iskolai végzettség, erkölcsi bizo­nyítvány és állami cserelakás szükséges. Jelentkezni lehet a személyügyi főelőadónál. Varróiskolába 25 éves korig vi­dékieknek jelentkezni lehet tanu­lónak Egerben, Mekcsey utca 15., földszint 2. Várnál. JÁRMŰ Modern vonalú fehér, mély gyer­mekkocsi eladó! Eger, Somogyi Béla u. 11/a. II. em. 2. ajtó. Műszakilag vizsgázott, príma ál­lapotban levő, 1202-es Skoda Com­bi eladó. Eger. Tűzoltó tér 2. Mi- narovics. Műszaki vizsga előtt levő. szink­ronváltó®. 500-as vagy 600-as hasz­nált, esetleg karambolozott Tra­bantot vennék. Csoszor, Gyöngyös. Felszabadulás u. 4/a. 6—14-ig. Tel.: 10-35. Trabant Combi 0 km-reü. sürgő­sen eladó. Érdeklődni: Hatvanban,- Barcs órásnál. 500-as, sziníkxonoa Trabant el­adó. Eger. Lájer D. u. 7. Vállalatunk Heves és Nógrád megyei telepén levő 3 db MOTA Diesel-motoros targoncát ELADÁS­IRA félkíniálja. Érdeklődni lehet: Eger—salgótarjáni TÜZÉP Vállalat. Eger. TeL: I3-2L Üzemgazdasági osztály. 125 kem-es Darui via motorkerék­pár eladó. Cím: Abasár, Fő út 127. Eladó 403-^as Moszkvics személy* gépkocsi. Cím: Gyöngyös. Egm út 18. Príma állapotban levő, kék Wart­burg Limousine eladó. Kakuk, Vá­Tiosigyörik, Petőfi 2. Jó karban levő Skoda Octávia Super eladó. Eger, Szmrecsányi tér 4. EprttirtoliMk Eger. Vitkovits u. 17a (H-es kórház mellett). Szoba, konyha, spájzból álló, kertes ház, beköltözhetően eladó. Eger. Vitkovits utca 1/a <n-es kór­ház mellett). Egerben, Szov)ethadsereg u. 13. sz. ház eladó. Részben elfoglalha­tó. Kétszobás, kertes, családi ház, beköltözhetően eladó. Eger. Goro- vé u. 17. (Kisasszony-temetőnél). Gyöngyösi, modem, kétszoba- összkomfortos lakásom egri hason­lóra cserélném. Gyöngyös. Lokodl János u. 18., Németi. Szolnoki, másfél szobás, modem lakásomat elcserélném gyöngyösi hasonlóra. Cim: Szolnok. Vörös Csillag út 7. épület, I. lépcső, in/13. Eladom, vagy elcserélném bel­városi, nagyméretű, 3 szobás, 2 konyhás. 2 spájzos, alápincézett házamat Gyöngyös belterületi, vagy mátrafüredi házért. Cím: „Mielőbb” jeligén a gyöngyösi Magyar Hirdetőben. Eladó 2 szobás, összkomfortos, új, családi ház mellékhelyiségek­kel. Beköltözhető. Cím: „Belváros­ban beköltözhető” jeligén a gyön­gyösi Magyar Hirdetőbein. Gyöngyösön, belvárosban. 3 szo­bás, összkomfortos lakóház azon­nal beköltözhetően eladó. Cím: „Mátra” jeligén a gyöngyösi Ma­gyar Hirdetőben. Sürgősen, olcsón eladó 800 négyszögöl belterületi házhely a Vasút utcában gyümölcsösnek és szőlőtelepítésre is alkalmas. Érdek­lődni; Tábi István (gépész)* Ka­rácsomé, Vasút utca 24. Budapesti, egyszobás, komfortos, lakótelein lakásom elcserélem egri. kétszobás, lakótelepi, vagy kertes lakásra. Választ „összkom­fortos 163 495” jeligére Bpest. Fel- szabadulás téri hirdetőbe kérünk. Eladó Gyöngyösön háromszo­bás. eJőszobás, központi fűtése», alápincézett, családi ház. Bethlen utca S3. Érdeklődni telefonon: 25- 0«. Eger mellett, erdős övezetben kétszobás, családi ház, beköltözr hetőem eladó. Üdülőnek is alkal­mas. Eger, Malom u. 33. Zentainé. Egeiben, Kertész u. 85. számú* egyszobás, konyhás. medlékhelyi- sóges. kertes ház. beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Farkasvölgy ut­ca 31. Belváros területén külön bejál*» tű. udvari 4x5 vagy 5x8 négyzet- méteres üres szobát keresek. Meg­egyezéssel. „Jó üzlet” jeligére a Magyar Hirdetőbe. Egerbe. Családi ház fürdőszobás, beköl­tözhető eladó. Gyöngyös, Epres- kert u. 13. VEGYES Jó állapotban levő, barna, kom­binált szobabútor eladó. Cim. Gyöngyös. Stromfeld u. 13. Üj állapotban levő olajkalyha, festett rekanúé és 3 ajtós szekrénv eladó. Eger. Szmrecsányi tér 4. Üj buszmegállónál. Eladó Íróasztal karosszékkel. ke­rek asztal székekkel. Egerben; Vörösmarty utca 45. Jó karban levő, egylovas. lapos kocsi eladó. Eger. Ceglédi u. 18 Üj Wartburg de Luxe eladd. Megtekinthető: Eger. Sertekapu u. 21. Danuvia motorkerékpár olcsón eladó. Lukács András. Eger. Had­nagy u. M/4. I. 3. INGATLAN 2x2 szobás. verandás, szuterénes * (garázs) ház beköltözhetően eladó. Televízió-, rádlójavitás gyorsan, jótállással vidéken Is. Sás. Eger. Egészségház u. 27. Alig használt olaj kályha eladói Eger, Ipolyi A. u. 6. Érdeklődni: 17—19 óra között. Csehszlovák, fonott gyermek sportkocsi eladó! Eger. Kertész u. 171. sz. Orláa gyümölcsű, hollandi piros, fekete, fehér rlhizketövek kapha­tók. darabonként 6.— forintért. To­ronyi kertésznél.- Békéscsaba, Sztralka 27. Chabaud szegfümag. óriás virá­gú: tűzpiros, fehér, erős rózsaszín, halvány rózsaszín, sárga, grammja 8.— forint. Fodros petunia, nagy virágú: grammja: 4«,— forint. Pe­tunia rózsaszín, kék 5 forint. Bor­dópiros: forint. Korallpiros: ló.— forint. Partulácska: 3,— forint. Viola fehér, krém, rózsaszín, lila Verbéna, tátika, őszirózsa, eső­szirmú. piros, fehér, sárga, rózsa­szín. baraekvtrás-szin, rázskartáL Amerikai fehér, halvány rózsaszín, óriás lazacrózsaszín, 2,— forint. Gladióluszhagyma. óriás virágú, legszebb fajták vegyesen, darabja: 1,— forint. Legkevesebb 38 db küldhető. Utánvéttel szállítja: Szá­lai János kertészetei, Mezőtúr. N agy csapat-kert. Átadnánk 1 db SZ—100 típusú, szovjet gyártmányú, lánctalpas dóiért 1 db G—35-ös, Hoff er traktorra szerelt csörlős emelőt Megtekinthetők: központi telepünkön, Észak-magyaror­szági Tégla- , és Cserépipari Vállalat, Mályt Ipari tanulókat szerződtetünk kisi párosokhoz kőműves, ács, bádogos, kárpitos, villanyszerelő, kádár, gumijavító és egyéb szakmákban. Jelentkezni lehet a KIOSZ járási, helyi csoportirodái- ban. Eger, Széchenyi u. 32. Tel.: 18-42. Gyöngyös, Petőfi u. 32. sz. Tel.: 20-76. Hatvan, Balassi B. u. 11. sz. Tel: 19-45. Heves, Vörös Hadsereg u. 20. sz. Tel.: 96. Füzesabony, Hunyadi u. 28. sz. Tel.: 92. A szerződések ugyanitt, március hó 1-től május 31-ig megköthetők. Pályaválasztási tanácsadás. I' KIOSZ H. m. titkárság, Eger. Közöljük a magán és kö­zületi villamosenergia-fo- gyasztóinkkal, hogy Eger város területén kisfeszültségű hálózatát­építési munkák miatt az alábbi helyeken és időpon­tokban áramsxünet less 1968. március 25, 26, 27-én áramszünet lesz (az éjjeli órákban is) Rákóczi út (Kővágó tértől a TÜZÉP- telepig), Szepesi András út (Kővágó tér háta mö­götti rész), valamint a campingtábor egész te­rületén. Az áramszünettel kapcsola­tosan a 20-70 számú tele­fonon felvilágosítást adunk. EMÄSZ Egri Kirendeltsége minőségű folyami kavicsol előnyös feltételekkel, korlátlan mennyiségben szállít: Petőfi Tsz, Kislm'acháza Tel.: 25. (Pest megye.) Értesítjük fürdőző vendé­geinket, hogy az FíhvpIpuiV egri strandfürdő 1 IHyvlwIlla Szövetkezetünk felhívja a gyümölcsfacsemete-vásár­nyitása lókat, hogy az értékesítést 1968. április már 15-től kezdődik megkexdte az egri Vécsei-vőlgyi Kabinbérletek igényié­téglagyárral szemben sét és befizetését csak levő telepén. április hó 15-ig foga­Az értékesítést mindennap reggel 8 órától eszközöljük. dunk el, a Petőfi téri pénztárunknál. Földművesszövetkezetünk­höz tartozó községekben is megkezdték felvásárlóink Befizetés: 1968. április 1­az értékesítést. tői, reggel 9-től délután Eger és Vidéke Körzeti 15-ig. Általános Fogyasztási H. m. Vízmű Vállalat, és Értékesítő Szövetkezet. Eger. Eger. A Magyar bútoripar legnagyobb vállalata rrp búb ív | BUDAPESTI BÚTORIPARI VÁLLALAT | TERMÉKEI MINDEN ÁRUHÁZBAN ÉS BÚTORBOLTBAN KAPHATOK a „BUBI V" MÁRKA í/t!NŐSÉG, JÖ ÍZLÉS1 T

Next

/
Thumbnails
Contents