Heves Megyei Népújság, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-10 / 34. szám
Mit adott Gyöngyös termelőszövetkezeti gazdasága ? Mind a négy termelőszövetkezetben megtörtént már a számadás. A közgyűléseken értékelték a tavalyi év eredményeit, megállapították a jövedelmet, a részesedést Gyöngyös szövetkezeti gazdái most már a holnapra fordítják a figyelmüket. Mi is ezt szándékozzuk tenni: az elmúlt év általánosítható tapasztalatai alapján a teendőkre rámutatni. Milyen tényezőket kell kiemelnünk? Először is sokat erősödött a munkafegyelem. Ennek okát nemcsak abban kell keresnünk, hogy a jövedelem szintje évek óta stabil, az átlagokhoz viszonyítva is megnyugtató, hanem abban is, hogy a szövetkezeti gazdák már érzelmileg, gondolatilag is kötődnek a szocialista nagyüzemhez. Lecsitultak a személyi ellentétekből táplálkozó villongások, tehát az egységet nem gyengítik a belső harcok. A tenni vágyást, a még jobb eredményekre való törekvést a közös ügyekben való munkálkodás köti meg És maguk az emberek? Általában nem beszélhetünk munkaerőhiányról. Azért általában. mert az úgy nevezett munkacsúcsok idején a még több dolgos kéz jó lenne ugyan, de ez másutt is így van. Nincs azonban még megoldva a tagság egyenletes foglalkoztatása. A szüret befejeztével a tavasa nyitásig nagyon sok ember pihenésre kényszerül. Hogy mindenki munkát kapjon a téli hónapokban is, erre egyelőre gondolni sem lehet Ez igaz. De meg kellene találni azokat az üzemágakat, amelyek a több munkaerőt foglalkoztatni tudnak tél idején is. A fiatalok közül nagyon kevesen vannak olyanok, akik a földművelést választják életcéljuknak. Lassan az erőgépekre sem jut elegendő ember, mert a városi születésű fiatalok számára trokto- rosnak lenni — nem különlegesen vonzó foglalkozás. A munkaerőutánpótlás azonban a mezőgazdaságban mindenütt gond. A megoldás csak a gépesítettség tokozása lehet, az élő munka csökkentése. Ha a gépesítés mértékét vizsgáljuk, azt kell mondanunk, a gyöngyösi tsz-ekben ezzel nincs baj. A bérmunka idénybevétele minimális, ez is majdnem kizálólas a lánctalpas, nehézgépekre vonatkozik. Következő kérdésünk az lehet: hogyan alakult a jövedelem? A tervhez viszonyítva nőtt a Mátra gyöngye és a Dimitrov tsz-ben, bár a Di- mitrov-beliek még így is elégedetlenkedtek, mivel a munkaegység értéke náluk a legalacsonyabb a négy tsz közül. így is meghaladja az ötven forintot Tehát relatív a viszonyítás mértéke. A tartalékok képzésében a Hazafias Népfront és az Űj Élet Tsz áll jobban. Az Üj Életben meg akarják valósítani az idén a garantált munkabérezést ök már ott tartanak. Szólnunk kell arról a szerepről is, amit a tsz-ek töltenek be a város lakosságának ellátásában. Bár a javulás nyilvánvaló, még mindig nem tudnak elegendő zöldség- és gyümölcsfélét vinni a piacra. A minőség és az árúbőség kérdésében is felmerülnek jogos észrevételek. Előfordul, hogy a szövetkezet viszonteladónak kínálja a terményét, és ezzel a megoldással árszabályozó lehetőségét csökkenti. Nem arról van szó, hogy irreális igényeket akarnánk támasztani a szövetkezet terményeinek áraival szemben, de a lakosság joggal várhatja el a szocialista mezőgazdasági nagyüzemektől ,hogy az árak leszorítására törekedjék. A szocialista nagyüzem megjelölés ezt sugallja. Nehezen érthető az is, hogy ugyanaz az üzemág az egyik tsz-ben jövedelmező, a másikban viszont ráfizetéses. Az Üj Élet ilyen indok alapján számolta fel a szarvasmarha-tenyésztést, míg ugyanezt a jövedelmezősége miatt a Dimitrov Tsz bevezette. És mintha csak összebeszéltek volna: a két tsz ugyanilyen „szerepcserét' hajt végre a sertéstenyésztésben. Kétségtelen, közrejátszhat ebben a felszerelte ség mértéke is, de nem lehet függetleníteni a szakemberek felkészültségétől sem. Miután takarmányból is annyi van a szövetkezetekben. hogy eladásra is jut belőle, az állattenyésztés, illetve állattartás, hizlalás mértékét feltétlenül fokozni kellene Ezzel is újabb, állandó munkaalkalmat tudnának teremteni. Amennyire örvendetes, hogy a direkt termő szőlőktől megszabadultak, annyira fontos, hogy a szőlőtelepítés eddigi ütemét megtartsák, illetve fokozzák, amennyire lehet. A jövőre vonatkozólag még egy dolgot kellene célként megjelölni: a tsz-ek közös beruházásának lehetőségét elfogadni és megvalósítani, mint olyan módszert, mely nagyon sóik előnnyel jár. Elég csak az állattenyésztés fokozásának feladatára utalnunk itt Kétségtelen, az elmúlt év időjárási viszonyai nem kedvezték a mezőgazdaságnak, de a gyöngyösi tsz-ek ennek ellenére is bebizonyítottáikt hogy képesek a fejlődésre. Cgmf) TASKENTBEN őriznek egy zászlót ügy tartja a fáma, hogy messzi dzbég földön kegyelettel őriznek egy régi-régi lovassági zászlót, melynek rúdján szegekből vertek emléket a vitéz magyar katonáknak is. Idehaza keveset tudunk a hajdani történetekről. Fél évszázad alatt megfogytak a hősök: akik valamikor „eleven ördögök” voltak, tűzön-vízen átverekedték magukat, a sokszoros túlerőtől sem rettentek vissza, — rendre elhullottak, elmúltak az idő viharaiban. Hosszú hallgatás után, csupán a közelmúltban jelentkezett közülük kettő. A televízió képernyőjéről beszélgetett, üzent egymásnak a nógrádi Mócsány János és a kerecsendi Telkes Varga Antal. Párperces műsoruk vezetett a minap a beregsori házhoz. Bányászruhában a rablók ellen szén hallottuk, láttuk, hogy mit művelnek! Nem volt nehéz róluk elhinni, hogy ha elkapnak bennünket, saslikot vagy éppen kapusztát csinálnak mindegyikünkből. Még, hogy saslikot! — nevet az öreg. — Tudja, mi az? — Apróra vágott húsdarabkák, nyárson sütve... Meleg napok a hósivatagban — Tizenöt nyarán indultam Miskolcról, a 10. honvéd gyalogezreddel — pergette vissza az eseményeket Telkes Varga Antal —, előbb Lublin alá, onnan .neg le. délnek, Besszarábiába. Egy esztendeig harcoltam a iron- ton, utána az oroszok fogságába estem. A cáriak ide-oda szállítgattak bennünket, mígnem egyszer a Kizil-Kija-i szénbányába vittek, munkára. Itt ért később a parancs: „ .. .aki az oroszok kenyerét eszi, védje is az oroszokat az ellenségeitől. Ezután egyik kézben a kajla, a másikban vintovka legyen!” így is lett aztán. Csákánynyal és fegyverrel dolgoztunk. Ha odafenn — ahová különben öt tárna szája nyílott — megszólalt a sziréna, már siettünk is a lóra, mentünk Madaminbek és Kul- sermát rablóbandái ellen ... Talán az idegen szavakat, neveket rosszul mondom, de mi odaát mindig csak így emlegettük őket... Az emlékezetes parancsot már a forradalmárok adták, a vörösök. —- A vörösök is oroszok voltak. A raboknak ilyen könnyű volt melléjük állni? — kérdem a veteránt. — ök másabbak voltak, mint a cáriak, merész, szép dolgokról beszéltek, s mi valahogy megbíztunk bennük... No meg aztán előbb-utóbb, nélkülük is a garázdálkodók ellen fordultunk volna, biFeláll, s valami ilyesfélét mond: „...mert a mostani kiélezett nemzetközi helyzetben, elvtársak, gazdasági mechanizmusunk relációjában elvárható, hogy mindeki helytálljon a makroökonomiai döntések mik- roökönomiai realizálásában. A kérdés úgy vetődik fel. elvtársak, hogy a magunk részéről igyeksziir.k-e vagy sem a struktúra megfelelő változtatásával nyomon követni a piac értékítéleteit, vagy pedig az imperializmus malmára hajtjuk a szelet, ennek következményei viszont remélem, hogy teljesen világosak az elvtársak előtt... Világos, elvtársak? Mit mondjak? Természetes, hogy világos. Világos: „Nekem üres fecsegőt fest az üres fecsegés...“ Mindenfajta relációban! (—ó) — Ha jól mondom, 1919. május elsején tettünk esküt a Vörös .Hadseregben. Mi, idegenek is szabályos egységekké szerveződtünk, s előbb a törökök, meg a baszma- csok ellen küzdöttünk. Csatáztunk a Szir-Darja folyó mentén, száguldoztunk a fer- gápai medencében, jártunk a Pamir hegyei között, hósiva- tagban, augusztusban. Emlékszem, Namangánnál különösen meleg napok jártak. Az egyik alkalommal Kuzsella cseh dandárparancsnok vezénylete mellett éppen tartalék lovainkat vezettük volna ki a vagonokból, amikor támadást kaptunk. No, lett erre ne sirass! Mondhatom: egész munkát végeztünk akkor! Birtokba vettük a várost, az állomást, a foglyokat pedig vonatba „csomagolva” küldtük a gyűjtőtáborba. Majd elfelejtem: itt találkoztam először és utoljára a híres Frunzéval is — mi csak Frunza Bélának hívtuk —, aki tudomásom szerint a lovassá*^ főfelügyelőnk volt. Páncélvonattal érkezett közénk, pejlovon lépkedett a tiszteletére felsorakozott harcosok előtt, s köszönetét mondott valamennyiünknek. Egy sír Kata Kuroánban golyózáporban hordtam zsákszámra a municiót, a lőszert azoknak a bajtársakn ik, akiket az ellenség üldözött No meg aztán jó mulatság volt az is, amikor az egyik alkalommal éppeft fürdés köziben próbáltak ránk csapni, s mi csak úgy, csupaszon kaptunk lóra, hogy visszaszorítsuk, szétverjük a támadókat, A fergánai harcok idejéből a bokharai kán elleni győzelem maradt eszemben, s ha felidézem, szegény Ra- becz Lászlóra gondolok visz- sza. A hős parancsnok ebben az összecsapásban veszítette az életét. Nem messze a halála helyétől, Kata Kurgán- ban temettük el. Később voltam az jkrár. fronton is, az ellenforradal - már Vrangel, meg Mahno „atyuska” ellen. Legtovább ezzel a Mahnóval verekedtünk. No, örültünk is, amikor egyszer csúfosan elbántunk vele: elfogtuk vagy ötszáz rakott szánkóját, meg ötven géppuskáját. — Meddig maradt oda- kinn? — Valahol Moszkva körül búcsúztunk az orosz földtől, a közös harcokban szerzett élményektől. Katonatársainktól, a nemzetközi dandártól, a török Szaid tatától, a kirgiz Toktabajtól és hűséges, kipróbált lovaimtól, a ki tudja, hol veszett vasderestől, meg a Bársonytól... 1921. április 21-én kerültem vissza Magyarországra. A hős is megöregszik — Izgalmas volt minden napunk. Ha eszembe jut, most is borsózik a hátam: — Mondanom sem kell hogy itthon nem szívesen ío gadták a vöröskatonákat. A falubeli elöljáróság ott ártott, ahol csak tudott. Istenemre, ha módom lett volna rá, visszamegyek a Szovjetunióba! Mert odakinn szerettek bennünket. Olyanok voltunk, hogy nemcsak verekedtünk, hanem sokszor segítettünk a nagy munkákban is, s jókedvünkben daloltunk, táncoltunk, ha időnk engedte. A második háború után, persze, jobb napok jöttek Kerecsendre is. Megbecsültek engem is. kitüntetéseket kaptam. A legnagyobbat az elmúlt ősszel, Egerben. A régi szolgálatért, azért, amire az a taskenti zászló is em lékeztet... Telkes Varga Antal most hetvenkét éves. A sok viszontagság, első asszonyának halála sem törte össze, derűsen dolgozgat most is. Tavalyelőtt még száznál több munkaegysége volt a szövetkezetben. s a múlt évben is ötven. Nem panaszkodik, csak úgy csendesen bevallja: — Azért, csak öregszem én is... Fájdogál a lábam, néha, különösen nyáridőben, a melegben fulladozók. Hiába, no, nem bírom már úgy, mint valamikor... Gyón! Gyula Párbeszéd az A kei Hírei — Nézze, egy ilyen virulens vírusnak nem kunszt influenzát okoznia, különösen, ha Ázsiából jön — mondta szerényen az Ákettő, amikor megkérdenem tőle 38 és 39 fok között. hogyan képes olyan nagy feladat megoldására, mint fél Európa megfertőzésére. Beljebb fészkelődön sejtmagjaimban, keresztbe rakta ribonukleinsavait és kedvesen, megelégedetten folytatta: — ...különben is összefogásban az erő. Néhány trilióan elhatároztuk, hogy mi, Ákettők összezártunk s ha mi ezt elhatározzuk akkor iigy is van, «int érezni tetszik... Kivert a veríték, ket- tőt-hármat hörögtem, valóban éreztem, nnt jelent az összefogás... — ... Meg aztán — tett hozzá még egy kis toxint mondandójához — maguknak, magyaroknak nagyon jól teli tudniuk. hogyan lehet viszonylag gyorsan eljutni Ázsiából Európába... Megsúgom bizalmasan, mi már akkor itt voltunk, amikor első, vagy náthás Árpád bejött ebbe az országba ... Nagyokat nevettünk a minap egy tudós hörgőjében, amikor azt fejtegette, hogyan puhították őseik a nyereg alatt a húst... Mi voltunk a nyereg alatt. Csak akkor még nem adtak nevet nekünk. Mintha a névtől függene egy virgonc vírus virulenciája — nevetett fel kedélyesen. hogy elfogott a köhögési roham... — És dessék bonda- ni, vírus úr... vagy hölgy? _____ i— Nálunk az teljesen mindegy... — Szóval, bondja kedves vírus, beddig bírják a bi oltóanyagainkat és beddig óhajtanak baradni? — bcmd- tam. azaz mondtam ziháló lélegzettel e nemtelen vírusnak... — Nézze, uram . Mert maga az. ugye? Karácsaidon is túljutottak a nehezén — Hogy a fenébe ne, hát bicsoda vírus óaga, ha dem veszi észre, hogy fiú vagyok-e, vagy leány! — Már megbocsát, mi a felső részen vagyunk ... És ugye érheti az embert meglepetés ... Elég sok a kövér ember maguknál ... Szóval, ami a kérdését illeti, a nagyapám nem mondom, az osztódásra képtelenné vált az oltóanyaguktól, de én már nagyon szeretem. Ügy megszoktam. hogy hiányozna is... Na, viszlát! — Jaj, hála égnek, elmegy? — lelkendeztem és már érezni véltem, hogyan süllyed a lázam... — El hát... osztódni — mondta a virus, és elhelyezkedett a bal ásnák nevezett nász- agyon a tüdőmben. legri) Egy esztendővel ezelőtt új vezetők kerültek a karácson- di termelőszövetkezét élére, Lukács Sándor elnök, Tarisz- ka Sándor agronómus és Balázs László főkönyvelő személyében. Az új vezetőség hamar megismerkedett a ka- rácsondi adottságokkal, s jó kapcsolatot teremtett a tagsággal. A jó összhangot bizonyítja a zárszámadás eredménye is. Elégedettek voltak a tagok, amikor megtudták, hogy a szövetkezet 47 forint 30 fillért fizet munkaegységenként. A hozzászólásokból is kitűnt, hogy örülnek a jó eredménynek és bátran elmondták véleményeiket, javaslataikat. Elhangzottak olyan vélemények is, jó, hegy bizalom és megértés van a szövetkezet vezetősége és a tagság között. A vezetőség legnagyobb gondja, hogyan irányíthat jobban. Már 1987- ben biztosították a nők részére a nyugdíjigényhez szükséges 100 munkanapra a munkát. A zárszámadási közgyűlés, amelyen részt vett Molnár Jenő elvtárs, a járási párt- bizottság első titkára és a községi vezetők, a tagok kör zös szórakozásával ért véget. Szalőki Lászlóié Karácsortd Jpiflfrü3 1968. február 10., szombat
