Heves Megyei Népújság, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-25 / 47. szám

G ajátosan alakult a szov- «- m jet irodalom magyar- fJjQ irOGCílOW mzági útja. A felszabadulás ki ÜJRA FELFEDEZETT SZOVJET IRODALOM előtt csak ritkán énkeztríc hí­rek a legújabb eredményefc- r51 és ezek is leggyakrabban eltorzították a valóságot üy- Syés Gyula oroszországi ri­portja volt talán az egyetlen, amely a harmincas években elfogultság nélkül szólt a szov­jet életről. Amikor a felsza­badulás után alaposabban megismerkedhettünk volna ezzel az irodalommal, a fel­fedezés örömét különböző Irodalompolitikád torzítások keserítették meg. 1946 után hosszú időre megpecsételődött a szovjet irodalom magyaror­szági fogadtatásának az út­ja. a szovjet irodalomról ki­alakult közvélemény: legin­kább a sematikus, művészi­leg gyenge műveket olvashat­tuk. és nem Ismerhettük meg azt a színpompás gazdagsá­got. amply az egyes — a szé­les olvasótábor előtt elzárt vagy mieghamisítotit — alko­tók és irányzatok törekvéseit Jellemezte. Ennek lett az eredménye, hogy az ítéletek Setdcsinylőleg szóltak, és úgy tűnt, hogy a szovjet irodalom szürke sémáival nem tud ver­senyezni az európai irodalom modern törekvéseivel. Az el­utasító előítéletek máig érez­tetik, hatásukat, és ez a tény sürgetően teszi szükségessé «aemléletünk felülvizsgálatát. Ma már látjuk, hogy mind­ebben — a szovjet irodalom­ról eltorzult kép külföldön való kialakulásában — nem kis mértékben hibás a tévút­ra került szovjet irodalom­tudomány is. A zsdánovi né­zetek alapján megmerevedett szovjet irodalomtudomány esztétikai dogmáival vagy hallgatásra kényszer!tett te­hetséges költőket és írókat. vagy károsan befolyásolta azoknak a fejlődését is, akik publikációs lehetőségeikhez ju­tottak. Zsdánov nézetei mel­lett voltak persze más törek­vések is: Qsukovszki.i. Orlov és más Irodalomtörténészek munkája éppen napjainkban segít tisztázni a tévedéseket A Szovjetunióban és a nem­zetközi marxista irodalomtu­dományban zajló viták végre bebizonyítják, hogy a stílus- irányzatok gazdagsága nem idegien a szocialista irodalom­tól sem. (Az európai irodal­mak jelentős huszadik százár­ól alkotói — pb Aragon. Jó­zsef Attila stb. — bizonyít­ják életművükkel, hogy a bal- ddali avantgarde lehetett a szociálisa realizmus előistoo­TáJaJ örvendetes dolog, hogy a szovjet irodalomszemlélet ilyen értelemben átalakuló­ban van. és az eszmeileg el­lenséges törekvésekkel vívott harcban dialektikusán, érté­keit és hibáit elemezve ítéli meg az irodalmi jelenségeket. F szemléleti megújhodás- nak csak egyik oldata az alkotó irodalom új jelen­ségeinek feltűnése (Jevtusen­ko, Voznyeszenszkdj. Szoizse- nyioin stb.). mert ezek mel­lett nagyon lényeges az idő­sebb, különböző okokból ed­dig nem értékelt vagy félre­magyarázott költők és írók elismerése, kritikai igénnyel történő újraértékelése. Babéig Paszternák. Cvetajeva, Pil- nyak. Olesa és mások életmű­vének értékeit most kezdjük megismerni igazán. így válik lassan teljessé eddigi egyol­dalú képünk. így kezdenek kialakulni előttünk a szovjet irodalom helyes arányai Ér­vényes ez persze nem csupán a szovjet korszakban induló és alkotó írókra, de a század- forduló és századelő egész orosz Irodalmára, amelyből a szűkebben értelmezett szov­jet Irodalom kifejlődött (Er­ről már olvashatunk össze­foglaló értékelést la: Bak esi György: Orosz századforduló. Gondolat 1967J A szovjet irodalom e ma­gyarországi újrafelfedezése je­lentős állomáshoz érkezett az­zal, hogy az Európa Könyvki­adó szép kiállítású könyvben megjelentette Anna Ahmato­va verseit az Idők futása cím. mPL A fordító Rab Zsuzsa sze­rencsésen válogatta a verse­ket mert a közölt költemé­nyek sokszínűén mutatják be Ahmatova költői világát, amit Elbert János nagy szakérte­lemmel. szépen megírt utó­szava is segít megismerni. A Ugha illene másik cím “ ehhez a kötethez, mert Anna Ahmatova életpályája futó eseményekkel gazdag időket ível át 1912-ben Je­lent meg első verseskötete, a bár már indulásakor különbö­zik tőlük, az irodalmi köztu­dat őt is az akmeisták közé utalta. (Az akmeisták az orosz szimbolizmus nyomán, de lényegében azzal szembefor­dulva léptek fel. A misztikus elvonatkoztatás helyére a tár­gyi valóságot az érzékelhető költői fogalmakat állították. Nevüket a görög „akmé” vi­rágzás, virágbontás szóból kapták.) Nem alakul szeren­csésen Ahmatova élete, keltől pályája. A forradalom után az akmeisták, Gumiljov, MandéL stem stb. szétszóródnak. 1925- től Ahmatova sem publikál verset Gorkij és Majakovsz- jik nem értik. Zsdánov tá­madja. és még 1946-ban is el­marasztalja költészetét A forradalmat nem érti. de nem emigrál, hazaszeretete népé­nek sorsához kötötte. Szerét- md csalódását (Gumiljov. az akmeisták *gyik vezető köl­tője volt a férje) a harmin­cas években egy újabb sze­mélyes tragédia követi: a tör­vénytelenségek során fiát be- börtönzik. A háború után so­káig újra hallgatásira kénysze­rül, majd amikor a szovjet irodalom a megújulás szaka­szába lépett, az idős költőnő nagy energiával vesz részt az irodalmi életben. egészen 1965-ben bekövetkezett halá­láig. K öüitészetét is Jellemzi, amit önmagáról mond: bEngem a csipkés. árnyas csend nevelt az ifjú század hús gyermekszobáj a... de ér­tettem. ha a szél énekeit A laput meg a vadcsalánt sze­rettem, s legjobban egy ezüst fűzfát a kertben. A fűz hálá­san velem éldegélt és szomo­rúan lengedező ága álmot bo­csátott éber éjszakámra.” Sa­játosan nőd költő, a körülve­vő világ, amely a természet finom jelenségeiben kitapint­ható. egy női lélekből fakadó versekben oldódik fel. A sze­relem sokhúrú érzelmi skálá­ját a halkan csendülő rímek és hangulatos képek teszik nagyon emberivé A magány társkereső szenvedélye mögé a Néva, Pétervár kőtömbjei, majd a hősi történelmét élő Leningrad háborús valósága fest horizontot Ez az emberi érzelmekben rendkívül gazdag költészet kiállja a „közéletiség” igé­nyét is. amelynek hiányával bírálói illették. Megrettenitve utasítja el az első világháború borzalmait (1914. július 19.), a Rekviem című nagy versében a fiát élvesztő édesanya vá­dolja az embertelenséget és az erőszakot, a halál pusztító le­heletét érzi meg a második vi­lágégésben is, majd az általa annyira szeretett város. Le­ningrad szenvedéseit énekli meg (1940. Az első ágyúlövés Leningrádra, 1941. szeptem­ber). Vannak Jellegzetes költői motívumai — a város, az éj­szaka, az álom, az emlékezés, azonos természeti képek —, amelyek legtöbbször nem kí­vánnak nagyobb verskompo- ríciót, csak sóihajtásnyi négy­sorost Versei inkább egy-egy hangulat megszólal tatói, egy lelklállaipot hiteles rajzai. Érezhető bennük a szimbo­lista költészet érzelmi világa, de soha nem válik miszti­kussá, mondanivalóit nem ködösíti, hanem nagyon is szorosam kapcsolja a termé­szeti és tárgyi képzetekhez. Van ezeknek a versek­nek egy nagyon modem vo­natkozásuk is: a változatlan költői motívumok a változó idő tartalmait közvetítik, az időben változó emberi ér­zelmek hiteles feltárói- Ez ad nekik komoly gondolatiságot, szépséget és őszinte költői hevületet. Ha Ahmatova életművét értékeljük, nem feledkezhe­tünk meg kiterjedt műfordí­tói tevékenységéről, sem Pusfcm-tanulmányairól, ame­lyekkel jelentős mértékben hozzájárult a múlt századi költő értékeinek feltárásá­hoz. A hmatova életműve köl­" tői eredményeivel és emberi tanulságaival a szov­jet irodalom szerves tartozé­ka. a huszadik századi orosz irodalom egyik lehetséges út­ját példázza. E. Nagy Sándor FARKAS ANDRÁS: Rövid-, közép-, hosszúhullám oa Mindig felhangzik valami. Hol ajzottan, hol haloványan. Es nem lehet nem hallani. A régmúltból ez: Ne feledj el, S ha máshol köt a szív s a jog, Nézz vissza rám derűs szemeddel. Az én sorsom neked ragyog! A tegnaptól a dal erősebb: Keserves poggyász a magány, Az emlék hallgat és merő seb, fis teng-Ieng, mint levél a tán. Kacaj gurul más női hangon. Lehet, hogy ezer éve volt: Miért nem nézi büszke rangom? (Ugyan megél-e valahol?) Szaval a nagyképű torokhang, Nem is szorult ritmus belé: Hülyének látszom én nyomottan? S röhög rá, mintha értené. Rt jóbarátok énekelnek, Kiürítik a poharakat: Ki hozhat nekünk új szerelmet, Mikor a régi megmarad? Rövid-, közép- és hosszúsávon Így lesz jelenné mindenem, S minden dallom, mint lenge lábnyom. Utat tapos a szívemen, De minden este és csak akkor, Ha elnyugszik velem a nap. Csak összeáll pár könnyed akkord, Mint bennem áll pár pillanat § 1 Míg a nappali harsogásban Zörejek hátán annyi hang, Es annyi hangban kapkodás van. Idegesség minduntalan, A dallam nappal még semennyi, Inkább az érdek, értelem Buzdítja nyelvünket fecsegni, Engem vele, őt meg velem. De mint a serinek rőt porából Világunk képe összeáll, így tisztul dallammá a távol Napi csaták zajainál. Míg egyszer a zsivaj-zenéből Néhány hangocska szólni kezd, Minthogyha tündér keltené föl, Hogy szólhasson övéihez, Rövid-, közép- és hosszúsávon Reánktalálnak a dalok, Hogy mind-mind új örömre váljon: Ugye, ezt meg kell hallanod? »VWVWWWIrtWWWWVWWWVWWVWV>flflftWMVWVWWVVWVWWWVVWWWWWWW\AftWWWVVVWtfWWVVWVVWWVWWWW^^ KOXCZ ISTViJíi Egy marék százas Megállt a nyitott szobaajtó világos keretében: észrevét­lenül jött idáig, gumicsizmája hangját elnyelte a sötét folyosó. A lány nem vette észre: ott guggolt a nyitott szekrény előtt. 8 egy bőröndbe pakolta a holmit. — Jó szerencsét... A lány összerezzent a rádörrenő köszönéstől. Azonnal felállt. Bujtor zsebre dugott kézzel neki támaszkodott a félfá­nak; s mosolygott —* Rámolunk, kicsikém, rámolunk? A lány nagyot nyelt. Nehezein jött meg a hangjai — Kérem szépen, én... engem a gondnoikné... 6 nyi­totta ki a szobaajtót Én a Józsi ruháiért jöttem, Kiss József ruháiért meg minden holmijáért, ugyanis... A férfi elnevette magáit Tudta, hogy nem bizalomger­jesztő látvány; négynapos borostával, mocskos ingben, kigom­bolt pufajkában, tarkójára tolt bőrkobakban, ahogy tegnap­előtt az utolsó műszakot éppen abbahagyta... És egyáltalán; az átmulatott két éjszaka után. Elvert több ezer forintot A -„Gyémántéban az ő vendége volt mindenki, ismerős, ismeret­len, és aztán lehúzott redőny mögött folytatták reggelig. De nem tudott berúgni. — Na jó, az gyulladjon be, akinek nem tiszta a lelki­ismerete. igaz, kislány? Odament az ágyához, csizmástól hanyatt vetette magát a pokrócon. Még két vaságy állt a szobában: azokról már el­vitték a matracokat is. — Hát, csak pakolj — mondta fektéből. — Különben be­jövei találkoztam a gondnoknéval. szólt, tudtam, hogy itt vagy... Lassan, óvatosan mozdult a lány. Fél szemmel figyelte a férfit mintha minden pillanatban felugorhatna. — Honnan tudtad, hogy el kell jönni a Józsi ruháiért? — Mondta a kórházban. Amikor a baleset történt vele, akkor itt maradt minden. — Mikor jöhet ki? — Még tíz nap. És még otthon hat hét. Mondta, hogy vi­gyem el mert fölszámolják a szállót, mert a bánya is meg- e^űnik... — Szóval, fölszámolják.., .. ü-1i — A gondnokné is mondta, hogy a hét végére át kell adni az épületet — Elköltözött már mindenki, aki rendes ember. Egy-két Syen Jómadár lézeng itt még. mint én. Ezt nem mondta a gondnokné? — Nem, kérem szépen. — Józsi hova megy. ha leveszik róla a fgpszet? — Fölveszik a Vegyiművekbe. — Aha... hiába, jó mestersége van a te Józsidnak. Bá- nya-elektrolakatos!... — tagolta keserű-csúfondárosan. — Nem igazi bányász. Csak harmadrészben bányász. Az ilyet nem veszi be a bánya Jobb is neki, hogy fölszámolják a bányát; legközelebb nem a lábára, hanem a bordáira szakadt volna rá, azt pedig nehéz összegipszelni ... — A Józsi szobatársa, ugye? — kérdezte a lány. — Az voltam... Huszonkét év alatt sok mindenkinek voltam és szobatársa. Most már, látod, senkinek se vagyok... Talán beszélt rólam a Józsi? — Igen. Ugye, Bujtor András bácsi? — Az... — Hm „Bácsi”! Na persze, negyvenhárom éves. Vajon miket mesélhetett még? „Van egy öreg szaki, a szoba­társam”. talán csak ennyit. „Lezüllött, letették a nőügyei miatt a feleségétől is elvált, és az íróasztal után újra meg kellett fognia a csákánynyelet”. Lehet, hogy azt is hozzátette: „Pedig kitűnő bányász, belevaló”. — Mást nem mondott? ... — Nem, semmit — mondta a lány. — Maga mindig szál­lóban lakott? — Nem. Van nekem házam. Háromszobás. Otthagytam az asszonynak. Legven vele boldog. Nekem nem kell. Se a ház, se az asszony. — Kivillantotta fogsorát, de mosoly nélkül. — Hát te, kije vagy a Józsiitok? Húga? — Nem Együtt jártunk... — Arcát elfordította. S ahogy épp a felső polcig nyújtózkodott, hasa s csípője vonalaiból Bujtor egyszerre megértett mindent — Elvesz? — kérdezte rekedten. — El! — vágta rá a lány. — Már meglett volna az esküvő. Csak közbejött a balesete. — Aha. Ahogy látom, úgyis... megkéstetek véle. — Ha leveszik a lábáról a gipszet, mindjárt megtartjuk. — Lakás lesz?... Gondolom, egy elektrolakatost mind­járt kész lakással várnak, mi? — Lakást nem adhatnak, azt megmondták. Szövetkezetit esetleg, ha ugyan volna rá pénzünk, befizetni ... Mindegy, Józsi majd bejár, egy-két évig kihúzzuk valahogy anyámék- nál. — Hányadik hónapban vagy? Nem válaszolt mindjárt a lány. — A negyedik elején.;. Bujtor belenyúlt a zsebébe, hogy gyufát keressen: egy marék százas akadt a kezébe. Kitette az éjjeliszekrényre, s elkapta a lány meghökkent tekintetét. Piszébe jutott, hogy belső zsebében ott a többi, a még érintetlen tízezres köteg, meg a másik, amiből hiányzik. Kirakta azt is. mind. Végre rá­gyújtott. felfelé fúlta a füstöt és lehunyta a szemét. Hónapok óta néni volt nővél... ... Kattant a bőrönd zárja, a lány már az ajtóban áRt — Viszontlátásra ... — Várj csak! — kiáltott rá hirtelen Bujtor. s telült az ágyon. Mintha elfelejtette volna, mit akar. bután bámult A lány kezében a bőrönddel, fél lábbal már odakint tudta magát, mintha visszanyerte volna biztonságérzetét és nyugalmát arcáról eltűnt a riadalom. — Látod ezt a sok pénzt? — Látom — mondta rosszallóan, de azért mosolyogva. — Szeretnéd? — Bolondokat beszéli — nevetett őszintén. — Tiéd lehelne!... Nektek adnám mondjuk... kölcsön, á szövetkezeti lakásra!... — Bolondokat bee-öl , .. Sokat ivott. — Kivettem a takarékból. Huszonegyezer volt. Most már hiányzik belőle Elit+am. — Csak tegye él szépen — mondta a lány. — Kell ai mavának Cipősarka már odalent korogott szanorán. visszhangzott a folyosón Búi tor megnézte a? őnálát- fél nvolc múlt A szek­rény. deszka polcaival üresen meredt rá: a lány nyitva fele)* tette az ajtót.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents