Heves Megyei Népújság, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-25 / 47. szám
Milyen családi házat építsünk?! Cifra rangosság — gazdaságos korszerűség ltyen szállá Heves megyében évente 1300—1500 családi házat építenek. magánerőből, részben OTP-hitellel. Vajon közömbös lehet-e a család és a közösség számára, hogy ki, hol és milyen lakást építtet? Nem, mert a lakásokat mintegy száz évre építjük, legalább két generációra meghatározzuk a város és a falu képét. Nemcsak mi, hanem utódaink is élvezik a jó megoldás előnyeit, vagy szenvedik a szakszerűtlenség kárát Ez a meggondolás vezette a megyei tanács végrehajtó bizottságát, amikor az elmúlt év őszén határozatot hozott, hogy szervezzék meg a Heves megyei magántervezési szakértő bizottságot Mint a neve is mutatja, az említett bizottság felülvizsgálja, véleményezi és bírálja a magántervezők javaslatait Hogyan, milyen feladatokat látnak el és milyen tapasztalatokat szereztek? Ott László, a bizottság elnöke elmondta, hogy az építtetők többsége magántervezőkkel készítteti el az épület terveit A szakértői vélemény nem pótolja, hanem megelőzi a hatósági engedélyt és segítséget iparkodik nyújtani, hogy megyénkben korszerű családi házakat építsenek. A mérnökökből álló bizottság szakmai szempontból felülvizsgálja a terveket. Minden új lakás tervét meg kell küldeni az Egerben működő bizottsághoz. De szakértői vélemény szükséges Eger belvárosában, a kijelölt főútvonalak mentén és az üdülőhelyeken tervezett toldásokra, átalakításokra és melléképületek terveire. Az építtetők és a tervezők azt vitatják, hogy időrabló kettősség az, ha előbb a bizottság véleményét és ezt követően a városi, illetve a járási tanács építési osztályának engedélyét kell megszerezni. A bizottság elnöke azt állítja, hogy ők két hét alatt felülvizsgálják a terveket, csak januárban fordult elő ennél hosszabb torlódás. Az viszont többször megesett, hogy az építtető sürgette a szakvéleményt, de a magán- tervező azt még be sem küldte a megyei tanácshoz. A községek többsége és a városok egyes utcái ma még nincsenek közművesítve. A bizottság azt Is vizsgálja, hogy hol, milyen fejlesztés várható és ezekbe a helységekbe olyan lakások építését javasolja, amelyek a későbbi években közművesíthetők. Hibás szerkezeti elemek, célszerű használhatóság hiánya, vagy feleslegesen drága és ráadásul korszerűtlen csúnya megoldások miatt a bizottság joggal kifogásolja a tervjavaslatokat. Szükséges-e, hogy a magántervezők munkáját felülvizsgálják, vagy miért nem bízzák ezt az illetékes taRovatunk Ismét Jubileumhoz érkezett. A századik közleményt olvashatják azok, akiket érdekel édes anyanyelvűnk élete, fejlődése, sorsa. Századik cikkünk szerzője a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Munkabizottságának titkára. Mit ér a nyelvérzék? Ä nyelvérzék szavunkat kétféle értelemben szokás használni. Egyrészt azt a (készségünket jeleníti ez a szó. mely anyanyelvűnk helyes használatában s az idegenszerű, magyartalan nyelvi elemektől való idegenkedésünkben, velük szemben érzett ellenszenvünkben nyilvánul meg. másrészt az idegen nyelvek elsajátításához szükséges készségek, adottságok mértékét, fokát jelzL E kis cikkben a nyelvérzéknek csupán az első fajtájáról szólunk, arról. amelyre gondolatainknak anyanyelvűnkön való kifejezésekor van szükségünk. A nyelvérzék korántsem olyan csalhatatlan, mint sokan hiszik. Mert mit is érzünk — a nyelvi jelenségek körén belül — szinte gondolkodás nélkül hibásnak? Olyan szót, szóalakot, kifejezést stb., amely szokatlan számunkra, amellyel közvetlen nyelvi környezetünkben — családtagjaink, ismerőseink nyelv- használatában, lakóhelyünk nyelvjárásában — nemigen találkozunk, vagy amelynek hibás, magyartalan voltát iskolában vagy másutt belénk nevelték Csakhogy ez az érzés. vagy ha úgy tetszik: érzék könnyen tévútra vezethet bennünket! Lássunk csak néhány példát! Itt van például ígérvény szavunk. A valuta- ígérvény olyan írásbeli igazolást jelent, amelyben a Magyar Nemzeti Bank a külföldi utazásra készülőknek ígéretet tesz arról. hogy számukra nyugati valutát biztosít. Nos, ezt — nyelvérzékükre hallgatva — sokan hibásnak tekintik. pedig egyrészt szükséges, másrészt kifogástalan képzésű alak. s ráadásul nem is új: a kereskedelem szaknyelvében több mint százhúsz éve ól. Hiába kifogásolják sokan — ismét csak nyelvérzékükre hagyatkozva — az olyan újabb keletkezésű szavakat, amilyen a meteorológusok párásság szava, továbbá a gazdaságtalan, a ren- nezvény vagy a termelékenyéig, mindezek egy csöppet sem hibásak, csak sokunk számára még szokatlanok. Persze, azzal, akinek a nyelvérzéke azt súgja, hogy az üzemeinkben oly divatos se- lejtít, vagy pláne leselejtít hibás alak, már tökéletesen egyetértünk. De nem pusztán azért mert ez a leselejtít gyökértelen, hagyomány nélküli képződmény nyelvünkben, hanem főleg azért mert rossz is, fölösleges is. Rossz, mert az -ít képző nyelvünk hagyományai szerint jobbára csak igéhez és melléknévhez járul, (pL állít, torit, fiatalít, szólít), főnévhez nem, márpedig selejt szavunk főnév. Fölösleges azért, mert jóval régebbi, szabályos selejtez és kiselejtez szavunkat igyekszik kiszorítani helyéről. Hasonlóképpen vagyunk a nyelvi elemek bármely más körével is. Sokan a nyelvérzékük tanácsát követve, késhegyig menő harcot vívnak egy- egy szóalak, kifejezés ellen vagy védelmében, pedig küzdelmük sokszor csak szélmalomharc Ebédel vagy ebé- dez(ik), bridzsel vagy brid- zsez(ik), síel vagy sízik — melyik a helyes? Az említett példák közül legproblemaiá- kusabbnak látszó szópár: a síel és sízik. Miért ne volna jó mindkét alak? A sízik sok ember fülében egy kicsit szokatlanul cseng, de teljesen szabályos képződmény. A síel pedig egyrészt elég széles körben használt. elterjedt forma másrészt egyáltalán nem „magyartalan”. mint többen — nem tudni, nyelvérzéküknek milyen eredetű beidegzettsége alapján — hirdetik. Elvégre az -I képző főnévhez kapcsolódva kitűnően alkalmas valamivel való foglalkozást. működést kifejező igék képzésére, pL dobol, kefél, trombitál. Befejezésül fölteszem a címbeli kérdést: mit ér a nyelvérzék, mennyiben lehet hagyatkozni rá? Aki anyanyelvűket „alkotó módon1 szereti, tehát érdeklődik a nyelvi ielenségek és fejlődésük, életük iránt, gyakran és szívesen olvas nyelvhelyességi és általában nyelvi ismeretterjesztő írásokat, szereti és rendszeresen olvassa a legjobb magyar írók műveit, az bátran hagyatkozhat nyelvérzékére. Aki viszont úgy gondolja. hogy a „vele születeti?’ jó nyelvérzék majd minden önképzés nélkül eligazítja őt nyelvi, nyelvhasználati problémáiban, az illúziókban ringatja magát Az ilyen ember nyelvérzéke, sajnos, olyan, minit az elromlott iránytű. Anyanyelvűnk szeretettel gondozott, színpompás virágos- kertje helyett a hamis tála lomfák erdejébe vezeti tulajdonosát Dr. Grétsy László, ■ nyelvészeti tudományok kandidátusa nácsra, hogy ezzel egyszerűsítsék és gyorsítsák az eljárást? A magántervezők egy része sokat vállal magára, mások szakmai tudása és gyakorlata még nem kielégítő. Ha nem lenne és nem működne a bizottság, sok hiba maradna a tervekben, kárt szenvedne az építtető, de a korszerűtlen, a csúnya épület miatt a város, vagy a község is. A tanács egyelőre nem pótolhatja a bizottság szakértői munkáját, mert a telekkönyvi, a tulajdonjogi vitás kérdések, valamint a helyszínelés sok Időt vesz el, másrészt az építtetők és a köz érdekének helyes képviseletéhez még hiányzik a hatóság megbízottjának gyakorlata. Nem korszerű, nem jó megoldás, ha a lakás minden helyisége, még a fürdőszoba Is, a konyhából nyíllk.A házhoz „ragasztott” cikor- nyás tetejű nyitott veranda helyett inkább előszobát tervezzenek. Ne építsék mindkét szobát északra, csak azért, hogy az utca felől rangosabbnak látsszék a ház, hiszen így majd jóval többet kell fűteni és a napfény hiányának az egészség vallja kárát. Ezt az elvet vallja és követi a bizottság, ezért a helytelen szokásokat, a rossz megoldást és az ósdi divatot kerülik. I^Salább 150 ezer forintba körül egy kétszobás összkomfortos családi ház. Feltétlenül megér 50 forintot, hogy mérnökökből álló bizottság időben szakvéleményt mondjon a magántervező munkájára. a díjat egyébként a tervező köteles fizetni és azt is méltányosnak tartjuk, hogy a tervezés teljes összegét csak akkor fizesse kS az építtető, ha a biztottság a javaslatot engedélyezésre javasolta« A Jelenlegi körülmények között indokolt és szükséges a Heves megyei magántervezési bizottság működése. Az építtetők és a köz érdekét szolgálják, sőt a jó és a rossz módszerek megkülönböztetésével védik a képzett tervezők hírnevét Később, amikor a helyes gyakorlat elterjed, a központosítást meg lehet szüntetni- Ha az elő (ételeket megteremtjük, másutt is tervezhetnek bizottságot vagy Egerből Járjon ki és a városi, a járási tanáccsal együtt működjék a bizottság. Így majd gyorsítható az ügymenet és nagyobb helyi ismeret birtokában még több segítséget adhatnak, hogy korszerűbb lakások épüljenek megyénkben. Dr. Fazekas László Ok és okozat — Egy százast tudnál kölcsönözni? — kérdeztem Galagonyától a tőlem kölcsönkéréskor megszokott halk hangú szerénységgel. — De tudnék... — mondta Galagonya azonnal, hogy mire kimondta, már nyújtottam is a kezemet, mert nem szeretem, ha dobják, vagy ejtik a százast. — Mit nyul- kálsz ?— bámult rám és a tenyeremre. — Hogy... hogy mit nyulká- lok? Kértem tőled egy százast kölcsön, te azt mondtad, hogy tudnál adni... Nos, ide a százast. — Kérlek, te nem egészen értettél meg engem... Filozófiai értelemben természetes, hogy tudnék adni... — Milyen értelemben? — sikoltott fel bennem a százas utáni vágy és az ijedtség. — Filozófiai értelemben, kérlek. Azt kérdezted ugye, hogy tunék-e adni? Én erre természetesen azt feleltem, hogy igen, tudnék... Mert ahhoz, hogy egy százast kölcsönözni tudjak, legalábbis hét hogy a jó modor az burzsoá csökevény. Ügy is kell veié bánni, sőt elbánni. Semmi helye nincs dolgozó, munkás népünk tagjai egymás közti kapcsolatában a modornak, mint jónak, legfeljebb a modornak, mint rossznak, de leginkább semmiféle modornak nincs helye. Azt hagyjuk meg a kapitalizmus számára, a burzsoázia számára külhonban, mert belhonban ezzel az osztállyal régen leszámoltunk, legfeljebb maradványai vannak még itt... ott... amott, mint például e jó modor. Mert ki vonhatná kétségbe, hogy az efféle történelmi kategóriák, mint illem, udvariasság, előzékenység, as átkos múlt találmánya, amellyel nekünk az ég világon sem- mi dolgunk nincs. Egy ideig — töredelmesen bevallom — azt hittem, hogy nekünk még és mindig lesz dolgunk ezekkel a „csökevé- nyekkel”, de dolgozó társaim nem kis többségét, magatartását tanulmányozva, s így lépést tartva a gyakorlat tanításaival, voltam kénytelen levonni ama következtetésemet, hogy a jó modor polgári csökevény. Le és ki vele! Most akarom magamban is elvégezni a végső leszámolást. Ezentúl nőmnek és más nőnek sem vagyok hajlandó lesegiteni a kabátját, s ha mégis megteszem, eszem ágában sincs elvárni, hogy meg is köszönjék azt. Arra nevelem gyermekeimet, hogy bokán rúgás és határozott proletár lökdösődés árán is ők menjenek ki először az ajtón, ne az idősebbek, ott üsse a kő valamennyit, ahová félrelökték őket. Ám, ha véletlen meggondolatlanságból, mégis előre engednék szüleiket, nagynénjeiket, ismerőseiket, a felnőtteket, el ne várják, hogy azt nekik megköszönjék, mert nem is fogják. Mondanom sem kell, hogy amint alosztályvezetőből osztályvezetővé léptetnek elő, eszem ágában sem lesz köszönni, még vissza sem, nemhogy előre, mint ahogy nekem sem köszön se előre se vissza az. akinek a szocialista jóisten felvitte a dolgát Gondosan vigyázok arra, hogyha társaságban vagyok, én ásítsak a legnagyobbakat, és ha vendégek jönnek hozzám, rögtön papucsra és glóriára vetkőzzem, mert zakót és nyakkendőt hordani, még télen is átkozott kispolgári nyavalygás, amelyet vendégeid úgysem honorálnak mással, mint piszkos sárnyomokkal a parketten. Az effajta szavakat, mint: kérem, pardon, bocsánat, legyen szíves, köszönöm... és természetesen társaikat is, egyszerűen törlőm a szótáramból, s javaslom az Értelmező Szótár szerkesztőinek is, hogy a továbbiakban e szavak magyarázatát mellőzzék, mert az felesleges. Nem a magyarázat. Maga a szó, sőt a szavak. Mindezt teszem, tettem ét tenni fogom annak ellenire — s ezt kötelességem töredelmesen bevallani is már utaltam is rá —, hogy voltak és bizony még vannak is elképzeléseim az emberi magatartás és jó modor korszerűségét illetően. Azt hittem ugyanis naiv módon, hogy a munkás, vagy a paraszt nem azért volt modortalan (ha egyáltalán az volt), mert munkás volt és paraszt, hanem azért, mert lcorgó gyomorral, vagy rongyos ruhában nem könnyű hercegként viselkedni (és a herceg mindig illedelmes?), nem besz^ve arról, hogy fontosabb lett volna a betűvetést megtanulnia jól, — de még arra sem volt módja. Azt is hittem és bizony vallottam is egy ideig, hogy a jó modor, az illemtudás, amellyel egymás iránti megbecsülésünket fejezzük ki, hogy úgy mondjam „proletár csökevény”, amit nem irtani, de ápolni kellene. Mert ki becsülje meg a másikat, ha nem a másik az egyiket, amikor mindkettő: dolgozó ember?! Belátom aoznban, hogy elképzeléseim nemcsak naivak, ie károsak is is voltak, magatartásommal, átkozott udvariasságommal, kevéske illemtudásommal is elszigeteltem magamat a modortalan emberektől, akik egyre többen vannak. s férfikorom ereje teljében már kezdtek úgy nézni rám, mint valami múzeumi tárgynak is avitt rekvizitumra. Nem! Nem! — sikoltott fel bennem az alturizmus és akkorát löktem egy öreg emberen az ajtó előtt, hogy én menjek be előtte, hogy ő egyből hányát, én meg a modortalan emberek színvonalára estem. És most én is kiadom a jelszót, fütyüljünk az illemre, a jó modorra, a polgárság ittmaradt csökevényére, sőt harcoljunk is ellene. Az udvariasság jövőnk eellensége! Egymás lábára taposva, előre a dolgozók egységéért! Aki másnak vermet ás, az rúgja is bele azt a mást! Ne segíts senkit felállni, ha hasra esett, mert még neked is segíthetnek! ... egyébként az a véleményem, hogy ezek. Az élet tapasztalatából szűrődtek le papírra. És, kit mindez nem érdekli, az Előre is köszönöm! Na, itt van már megint: köszönöm, lesz még önmagámmal, de fcf»om benne, kitűnő jelszavak nálam és ide a pukkadjon meg. Mennyi harcom hogy modortalan társaim nem hagynak magamra ebben a küzdelemben. dolog szükségeltetik, a százas, amit nélkülözhetek és a kéz, a mozgás dinamikája, amivel számodra ezt a pénzt átnyújtom... — Te, Galagonya — hörögtem —, most itt a kamat fejében előadást tartasz nekem... — Nem, dehogy, csak kifejeztem nézetem a tekintetben, hogy a „tudnék” még nem jelenti a befejezettséget, ez még ebben az esetben csak okozat. Az ok, hogy van egy felesleges százasom, vagy kezem, és ami a legfőbb és a harmadik, hogy van szándékom is adni- Érted már? Nem árt, ha az ember bizonyos kategóriákkal tisztában van... — Értem, tehát pénzed is van. csak éppen eszed ágában sincs, hogy egy megszorult kartársadat, aki katasztrófa szélén áll. egy százassal, mint a legolcsóbb mentőövvel, visszahozz a pusztulásból? — Félreértesz... De* hogyis nincs szándékom... Parancsolj, itt a százas... Csupán arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy a dolgok mennyire összetettek, hogy a dialektikus egység... ... de én akkor már, zsebemben a százassal, a következő utcasarkon jártam. Éppen eléggé megdolgoztam eddig is ezért a nyomorult pénzért Egy hónap múlva találkoztam Galagonyával. — Te, kérlek, nem tudnád megadni a százasomat? — kérdezte tőle telhető tapintattal nyolctagú családom, hat barátom és két főnököm előtt... — Dehogy nem, kérlek, de mennyire hogy tudnám, — mondtam és egykedvűen bámultam kinyújtott tenyerét. — Akkor miért nem adod? — Nézd, a filozófia alapján legalábbis három dolog kell ehhez ... A megadható százas, a kéz. amely adja... — Miért, nincs meg a százas? A kezed meg itt van az orrom előtt — méltatlankodott Galagonya... — Igen, e kettő adva van... Csak az okozat legfontosabb okozója, hogy úgy mondjam az ok, ami miatt nem adhotom meg. ez a szándék. Az nincs meg. Filozófiai értelemben, de objektív valóságban sem... Szervusz! — és egy kis füzetet nyomtam Galagonya kezébe, azt hiszem, az volt a címe, hogy a „Filozófia nyo»-■ Karit
