Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-18 / 14. szám

■fWiÄÖ PROLETARIAT. EGYESÜLJETEK: A munka dicsérete AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 14. szám ARA: 70 FILLÉR 1968. január 18., csütörtök A. rejtélyes mappa ★ ,4s angol „hátra are!9* k Mégsem fen király ★ Három új gyár a láthatárt»!» k Áru húsz országból k Az előretolt helyőrség k VB t-es a*ztalitenis%exöink rajtja k i villám csatár Pánik az újabb földrengések miatti] PALERMO, a menekülő város Csak a lapok tudósítói maradtak a városban — Kénes gáz és forró víz tör fel a szakadékokból Jkx összeesküvők pere az EAk-ban Az ÍJAK államügyészsége előterjesztette a vádiratot azoknak a perében, akik a kormány megdöntésére szer­vezkedtek. A szerdán közzé­tett vádirat 55 személyt vá­dol azzal, hogy augusztus 27-én fegyveres puccsot akar­tak végrehajtani és meg akarták fosztani hatalmától Vasszer elnököt. A vádlottak között van Badran volt had­ügyminiszter, Radvan egykori belügyminiszter és számos magas rangú katonatiszt. A bírósági tárgyalás hét­főn kezdődik. ROMA: Űjabb és újabb földlöké­sekről érkezik hír Szicíliából. Nyolc alkalommal rengett a föld a Palermo—Agrigento— Trapani háromszögben és ez­úttal először észleltek jelen­tős földmozgást Palermo vá­rosában is. Ennek hatására valóságos pánik tört ki Szi­cília fővárosában, A hírhedt Luceiardone börtönben a rabok fel­lázadtak. „Engedjenek szabadon min­ket. nem akarunk a romok alatt meghalni!” — jelszóval kitöréssel fenyegettek; a bör­tön előtt több ezen hozzátar­tozó tüntetett azonnali sza­badon bocsátásuk mellett. Az esti órákban kiürült Palermo. Az üzleteket ma reggel sem nyitották ki és a helyi újságok arról számol­tak be, hogy mindössze a lapok tudósítói maradtak a városban, családjuk — akár­csak a sok ezer palermói — gépkocsin gyalog és kerék­páron, elhagyta a lakáso­kat. Az újabb földrengés Par- timico és Lercara városkákat sújtotta. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre az 24 apa a külpolitikában Érthetően nagy visszhangja van azoknak az intézke­déseknek, amelyeket Wilson brit kormányfő a parlament kedd délutáni ülésén jelentett be. Miként a takarékos- sági program maga, a fogadtatás is kettős; Nagy-Britan- nia katonai szövetségesei és ázsiai támogatottjai felzúdul- cak a ka tanai kiadások megkurtítása, s még inkább a brit „Szueztől Keletre levő elkötelezettségek” feladása miatt; a munkáspárti baloldal pedig elkeseredéssel fo­gadta a szociális kiadások nagyarányú csökkentését. A csapatkivonások és támaszpont-felszámolások kétségtele­nül annak a jelei, hogy Anglia képtelen tovább hódolni a birodalmi hagyományok őrzése költséges szenvedélyé­nek. Az Európa felé való fordulást, amelynek a közös piaci tagfelvételi kérelem 1961-es benyújtása volt a mér­földköve, ezúttal az Európába való visszavonulás prog­ramjának meghirdetésé követte. Ironikus módon — s ezt nem is felejtik el nyugtázni Párizsban — London oly program végrehajtáséiba kezd, amelyet De Gaulle köve­telt tőle. Legyen „kellően európai”, A számlát azonban Wilson a brit dolgozó osztályokkal fizetteti meg. Olyan szociális vívmányokat számolnak fel a takarékosság cí­mén. amelyeket egykor Wilson maga vezetett be. A vietnami háborúval kapcsolatban két fontos hírt nyugtázhatunk: az egyik a VDK párizsi megbízottjának az AFP számára adott nyilatkozata. Ebben lényegében válaszol a VDK külügyminiszterének kijelentésével kap­csolatos amerikai „értelmezési problémákra”: a tárgyalá­sok megkezdését és a bombázások megszüntetését illető hanoi álláspont félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan megfogalmazása ez az interjú. A guatemalai amerikai tisztek elleni merényiéi- nyo­mán rendkívüli állapot bevezetésére, vagyis korlátlan diktatórikus intézkedések alkalmazására került sor a kö­zép-amerikai államban. Az a Washingtonból jött rosszal­lás pedig, amelyet a State Department szóvivője intézett a guatemalai kormány címére, nyilvánvalóan e terror­intézkedések támogatását és egyben szorgalmazását je­lenti. A finn elnökválasztás végeredményéről is szólnunk kell, amely teljességgel megfelelt a várakozásoknak: Kek- konen elnök, akit a baloldal és a polgári közép támoga­tott, nagy fölénnyel verte jobboldali ellenfelét. Minden­esetre az eredmény a kekkoneni külpolitika helyeslése, s egyúttal a munkáspárti többségű koalíciós kormány sikere. újabb áldozatokról, feltehető, hogy tovább emelkedett a ha­lottak, eltűntek és sebe­sültek száma. Montevagóból 400 halottat je­leztek, a mentési munkála­tok azonban még jóformán csak most kezdődtek meg, miután a várost eddig két földlökés érte. Menekültek elbeszélése sze­rint sok helyen hatalmas szakadékok és repedések ke­letkeztek a földben, ezekből kénes gáz tört elő és több helyen forró víz öntötte el a hasadékok környékét. Hasonló volt a helyzet a 60 évvel ezelőtt, Messinában be­következett földrengésnél. Akkor az áldozatok -.zárna megközelítette a 100 ezret. (Jóval korábban, 1531-ben, a lisszaboni földrengés 30 ezer áldozatot követelt. 1755-ben Portugália 'újabb katasztrófa színhelye volt, az áldozatok száma elérte a 50 ezret. Az 1783-as calabriai földrengés- sorozat nyomán 50 ezer em­bert temettek el, 1822-ben Kis-Ázsia iratkozott fel a földrengések listájára 22 000 halottal. Legutóbb Szkopjé­ban történt szörnyű kataszt­rófa, 1100 halottal.) Halvány napsütésben di- í deregnefe a legfrissebb katasztrófa menekültjei, többségükben szicíliai parasztemberek, akik má­ra virradóra már a har­madik éjszakát töltöttek szabad ég alatt. Hiányzik az élelmiszer, ke­vés a víz, és a helyzet jel­lemzésére korántsem kifejező ez a szó: drámai... Tito Kambodzsában Joszip Broz Tito marsall, jugoszláv államfő, pakisztá­ni látogatását befejezve, szer­dán Kambodzsába érkezett ahol öt napot tölt. A repülő­téren Norodom Szihanuk herceg, államfő és mintegy tízezres tömeg fogadta. A pakisztáni látogatás be­fejeztével kiadott közös köz­lemény szerint a jugoszláv és a pakisztáni államfő síkra- szállt azért, hogy a vietnami problémát a vietnami nép szuverenitásának alapján oldják meg, az 1954. évi genfi megállapodások szellemében. Ajub Khán elfogadta Tito elnök jugoszláviai látogatás­ra szóló meghívását Tüntetés Sxassehóban: japán diákok rohama az amerikai haditengerészeti támaszpont ellen TOKIO (MTI): Szerdán délután közei ezer diák intézett elkeseredett ro­hamot a japán fővárostól mintegy 900 kilométerre dél­nyugatra fekvő szászéból amerikai haditengerészeti tá­maszpont ellen., A roham- rendőrséggel vívott három­órás összetűzésben a rend­őrök könnygázbombákat és vízfecskendőket használtak. A városi kórház vezetői kö­zölték, hogy mintegy 500 diákot kezelnek zúzódásokkal és a könnygázbombák okozta sérülésekkel. A diákoknak nem sike­rült áttörniük a rendőr- kordont, illetve a támaszpont köré vont szögesdrótakadályt. A tüntetés újabb felvoná­sa volt annak a tiltakozó hullámnak, amely egész Ja pánon átsöpört az Enterprise nukleáris meghajtású ameri­kai repülőgép-anyahajó és az azt kísérő Truxton, ugyan­csak atommeghajtású fregatt tervezett szászéból látogatása ellen. Az utóbbi két nap során a rendőrség közel 200 tüntetőt tartóztatott le. Szaszebóban egyébként be­jelentették, hogy az Enter­prise csütörtökre, tervezett érkezését egy-két nappal el­halasztják a „kedvezőtlen ha­józási viszonyok” miatt. .4 derült téli délel&ttön nem adott meleget a mpsütéi- Az idei tél talán leghidegebb napján találkoztunk a szere- lökkel, Pető János brigádjával, akik a nagyfeszültségű szovjet távvezeték számára szerelik ezeket a hatalmas osz­lopokat. A két munkés, Szabó András és Kőtár László, reg­gel ment föl az oszlopra, s ott dolgoztak délelőtt tíz óráig. Csípős szél fújt. s ilyenkor nagyon lassan halad az idő .. Munka végeztével gémberedett tagokkal jön le az ember a meztelen tenyérre fagyosan ragadó vasoszlopról. De elége­detten... Üjabb „állomást” készítettek elő a vezeték felsze­reléséhez. A brigád Lányától indult., s mi nem messze Halmajugrá- > tói találkoztunk velük... I (Kiss Béla felvétele) * Rendkívüli állapot Guatemalában Ismeretlen tettesek gréppisztolysorozattal megölték az amerikai katonai tanácsadók parancsnokát GUATEMALA CITY (MTI) A guatemalai főváros ut­cáin, ahol kedden ismeretlen tettesek egy géppisztolysoro­zattal megölték a Guatema­lában működő amerikai ka­tonai tanácsadók parancsno­kát és egy amerikai hadi­tengerészeti attasét, katonai járőrök cirkálnak. A katonaság és rendőrség teljes erőbevetéssel nyo­moz a tettesek után. Mendez guatemalai elnök a merénylet óta csaknem egy­folytában tanácskozik kabi­netjének tagjaival. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője kijelentette, nem lehetetlen, hogy az Egyesült Államok kormánya erélyes tiltakozást jelent be Guatemalánál az eset miatt, annál is inkább, mert > „a terrorista akciók” erősen el­szaporodtak Guatemalában az utóbbi időben. Egyelőre még korai lenne határozottan nyilatkozni az Egyesült Ál­lamok intézkedéseiről — mondotta a szóvivő. A nyugati hírügynökségéit az elmúlt néhány hónap gua­temalai krónikáját ismertet­ve elmondják, hogy fokozó­dott a helyi szabadságmoz­galom és a jobboldali reak­ció közötti feszültség, s ez egyre gyakrabban nyilvánult meg fegyveres összecsapások és merényletek formájában. ★ A guatemalai rádió és te­levízió közölte az ország la­kosságával, hogy Mendez el­nök a kabinetjével folytatott tanácskozás eredményekép­pen 30 napra rendkívüli álla­potot rendelt el a közép­amerikai állam területén. A rendelet értelmében fel­függesztik az országban, az alkotmányos jogokat, betilt­ják a politikai pártok tevé­kenységét, a katonaságot -ás a rendőrséget felhatalmazzak, hogy külön engedély nélkül házkutatásokat hajtsanak végre és bírósági tárgyalás nélkül bebörtönözzön min­den guatemalai állampolgárt, akit felforgató tevékenység­gel gyanúsítanak. Sajtócen­zúrát vezetnek be, cenzúráz­zák a leveleket is és betilt ják a gyűléseket.

Next

/
Thumbnails
Contents