Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-12 / 9. szám
VtiAQ nőiETÄltJAI, EGYES ÜT,JETEK. A/ MSZMP HKVKS MKGVKI BIZOTTSÁGA ÉS A MW.VEI TANAC8 NAPILAPJA XIX. évfolyam, 9. szám ÄRA: 70 FILLÉR 1968. Január ti, péntek Teljes rádió- és leleviziimflsor Igazságosak-e az arányok ? ★ Mégsem lett király — l*«ty »lat-akció ★ A megye labdarúgó-csapatai - dióhéjban flz előretolt helyőrség ■ Jl villámcsatár ★ Az új szívű ember erzelmei A arénáius erős ellenállása miatt s Az USA egyelőre nem hajt végre inváziót Kambodzsa ellen Koszigin fogadta a francia pénzügyminisztert Köut/vck és kölcsönzők MOSZKVA (TASZSZ): Koszigin szovjet kormányfő csütörtökön délelőtt a Kremlben fogadta Michel Debré francia gazdasági es pénzügyminisztert, a szovjet —francia állandó „nagy bizottság” társelnökét ★ WASHINGTON (MTI): Washingtonban egyelőre nem hangzott el érdemi kommentár Chester Bowles nagykövet kambodzsai tárgyalásairól. sajtókörökben azonban úgy vélik, hogy az Egyesült Államok egyelőre félreteszi a kambodzsai területek elleni invázió terveit mert a tábornokok követelése váratlanul erős ellenállásba ütközött Gerald Ford, a képviselőház republikánus csoportjának vezetője, kijelentette például, hogy Johnson elnök nem adhat ki utasítást az ilyen hadműveletekre, a korgresz- bzus különleges felhatalmazása nélkül. Mike Mansfield, a szenátus demokrata párti csoportjának vezetője azt mondotta, hogy az úgynevezett „üldözés” „a tragédiát még egy újabb tragédiával tetézné meg”. Hasonlóképpen foglalt állást Eugene McCarthy szenátor, a Demokrata Párt egyik lehetséges elnökjelölt- je is. Bowles a jelentések szerint. Igyekezett megnyugtatni Kambodzsa kormányát és Bowles tárgyalásaival egy időben a washingtoni külügyminisztérium szóvivője, Robert McCloskey kijelentette, az Egyesült Államok „tiszteletben tartja Kambodzsa területi integritását és szuverenitását”. A szóvivő ugyanakkor utalt arra, hogy Kambodzsa és Dél-Vietnam között a határ számos ponton vitatott SAIGON (MTI): A dél-vietnami lég’erő egy lökhajtásos vadászgépe, néhány perccel azután, hogy felszállt a Bien Hoa repülőtámaszpontról, ismeretien okokból lezuhant egy faluban, a támaszponttól mintegy másfél kilométernyire. A szerencsétlenség következtében életét vesztette a gáp pilótája. valamint a falu tíz lakosa. STOCKHOLM: A svéd rendőrség csütörtökön bej elem tetta, hogy három újabb amerikai katona szökött Svédországba. Mindhárman a Nyugat-Németor- szágban állomásozó amerikai csapatok tagjai és azért szöktek meg, mert megtudták, hogy Viet- oamba akarják küldeni őket. Azzal a négy tengerésszel együtt, akiknek a napokban engedélyt adtak a svédországi letelepedésre, 17-re becsülik a Svédországba dezertált amerikai katonák számát. LOS ANGELES: McCarthy demokrata szenátor, aki pártjának elnökjelöltségére pályázik, csütörtökön egyhetes kaliforniai körútra indult. Útiénak első állomásán. Los Angelesben beszédet mondott, s ebben 24 ára a líiilpoIitiEíííban MOSZKVÁBAN BEFEJEZŐDÖTT a „nagybizottságnak” nevezett francia—szovjet vegyes bizottság újabb ülésszaka. Annak idején De Gaulle moszkvai látogatásakor született megállapodás a két ország gazdasági, tudományos és technikai együttműködésének fejlesztéséről, s a feladatot erre a miniszterelnök-helyettesi szinten vezetett nagybizottságra bízták. Debré, francia pénzügyminiszter vezette ezúttal a Párizsból jött delegációt. Az ülésszakon, valamint Debrének Koszigin szovjet kormányfővel folytatott tárgyalásain egyaránt megállapították, hogy komoly előrehaladás mutatható ki a két ország együttműködésében. Szóba kerültek az olyan fontos technikai programok is. mint a színes televízió vagy a békés célú űrkutatás. Koszigin és a De Gaulle-d kormányzat egyik legfontosabb személyiségének számító Debré tárgyalása azonban — e kapcsolatokon túlmenően — általánosabb érvényű: folytatódott az a magas szintű párbeszéd a két kormány között, amelynek tavalyi állomásai Koszigin kétszeri párizsi tárgyalása és Pompidou miniszterelnök moszkvai látogatása voltak. A NAP FONTOS ESEMÉNYE, hogy a jemeni ENSZ- külaói,lsóg vezetője (elkérte az ENSZ-et, akadályozza meg Szaúd-Arú'oia beavatkozását Jemen belügyeibe. A jemeni képviselő rámutatott: Szaúd-Arábia most már nyíltan beszól az emlékezetes khartumi megállapodás felbontásáról és a polgárháború szítására,, a királypártiak leplezetlen támogatására most azt hozza fel ürügyül, hogy a Szovjetunió támogatja a Jemeni Köztársaságot. Nem kétséges. hogy a iemeni királypártiak mögött álló Szaúd- Arubia és a mögötte álló imperialisták ezen a számukra fontos tíél-arábiai ponton próbálnak csapást mérni a haladó arab erőkre. BROWN BRIT KÜLÜGYMINISZTER Washingtonba érkezett, hogy tárgyaljon kollégájával, Ruskkal. Az esemény egybeesett az amerisai külügyminiszter hivatalba lépesének 7. évioídmójavai, amely alkalomból Rustk nagy külpolitikái fejtegetést tárt a világ elé. A dél-viietnami agresszió egyik legelszántabb hívének ismert külügyminiszter az Egyesült Államok vietnami intervenciójához hasonló beavatkozással fenyegette meg a többi felszabadító mozgalmat is. Másfelől viszont az atomháború veszélyéről és az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról elmélkedett. Rusk e megnyilatkozása új elemet nem tartalmazott, s legfeljebb arra utalt, hogy a Johnson-kormányzat eddigi útján kíván járni. A Washingtonba érkezett angol külügyminiszter a külön angol —amerikai problémákon kívül feltétlenül tárgyalni fog Ruskkal arról a helyzetről is, amely a VDK külügyminiszterének újévi nyilatkozata nyomán kialakult. J hangsúlyozta, hogy a vietnami háború „a félelem és az örömtelenség” szellemét idézte elő Amerikában. Szemére vetette az amerikai kormánynak, hogy bárkinek a megkérdezése nélkül kötelezte el magát a dél-vietnami katonai vezetőkkel, s a háború miatt van az, hogy az amerikai költségvetés összegének 38 milliárd dolláros emelése majdnem tel.'es égiszében katonai, célokat szolgál. Hangoztatta, Johnson- nak inkább a belső szociális problémákkal kellene törődnie, mert a kormánynak nagyok az elkötelezettségű saját állampolgáraival szemben is. WASHINGTON (MTI): George Brown angol külügyminiszter repülőgépen Tokióból Washingtonba érkezett, hogy megbeszélést tartson Rusk amerikai kül- ügym' niszterrel. A washingtoni repülőtéren Brown kijelentette, hogy számos dolgot meg akar vitatni az amerikai kormány- tisztviselőkkel, közöttük a v'etnami problémát, valamint az angoloknak a Távol - és Közel-Keleten betöltött szel epét* , Most, a téli estéken, gyakrabban kerül kézbe egy-egy jó könyv. Az Egri Megyei Könyvtárban is többször cserélik az olvasók a különféle könyveket. A *"bb mint 78 ezer kötetnyi könyvállománynak az elmúlt esztendőben 5931 kölcsönzője volt. Ebbe beleszámít természetesen a gyermekkönyvtár, a felnémeti és a lajosvárosi is. Képünk az Egri Megyei Könyvtárban készült (Foto: Kiss Béla) l ✓WVVVN^A^VVVVVVV\AAAAA/VV\^V\^A^VV^^sAAAAAAA/VSAAAAAA*VVVVVSAAAAAAA<VVVVV>A/^sA^AAAA/S/s/'AAA/^VV'/ . Ülést tartott Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön. ürest tartott. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján megtárgyalta az országgyűlés legutóbbi ülésszakán a képviselők felszólalása .ban elhangzott észrevételeket és javaslatokat. Felhívta az illetékes minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a javaslatok megvalósításának lehetőségeit vizsgálják meg. s erről tájékoztassák az országgyűlés elnökét és a javaslattevő képviselőket. A Surveyor 7. analizátora megakadt Üzemzavar a Holdon Fantasztikus regények lapjaira kívánkozó tá/at mutatnak a holdszonda képei — Különböző éghajlat a Hold felszínén? PASADENA (MTI): Üzemzavar támadt a Holdon — közölte Pasadenában az Amerikai Űrhajózási Hivatal szóvivője a Surveyor 7. edd'gi sikeres missziójáról beszámolva. A Földről utasítást küldtek a holdlaboratóriumba, hogy az bocsássa a Hold talajára a kőzet, vegyi elemzésére szolgáló sugárberendezést. A szerkezet működésbe is lépett, azonban Az Earri Városi Tanács vb>fil^r<U jelentjük : Milyen lesz a javítás-szolgáltatás 1968-ban ? A szarvaskői kisvasút tervei „szélesebb nyomtávon Ülést tartott csütörtök délelőtt az Egri Városi Tanács végrehajtó bizottsága, amelyen részt vett Híró József, a megyei tanács vb-elnöke, valamint dr. Hortobágyi István, a megyei tanács tervosztályának vezetője is. Dr. Lendvai Vilmosnak, az Egri Városi Tanács vb-elnökénék megnyitója után a testület a lakossági javítás-szolgáltatás helyzetének alakulásáról tanácskozott. Az elmúlt év során 42 millió forint értékű javításszolgáltatást végeztek Egerben. Legtöbb munkát a Íriszek végeztek el, s ennek értéke 22 millió forint. Az ellátás színvonala évről évre emelkedést mutat, a lakosság igényei azonban még jórészt ki- ____ftflfcitetleock. Mé g mindig csak a tervekben szerepel a szolgáltatóház; jóllehet a munkálatok ez évben megkezdődnek, a befejezést csak 1970-re várhatjuk. Idén kezdik a Csákány utcai szolgáltatóház építését is. amelyben majd női és férfifodrász, kozmetika, cipész, szabó és háztartási gépjavító részlegek kapnak helyet. Második napirendi pontként a szarvaskői gyermek- kirándulóhely létesítéséről, a volt szénbánya kisvasútiénak felhasználásáról és fejlesztésének lehetőségeiről tárgyaltak. A szarvaskői szénbánya bezárása után a gazdasági kisvasút sorsa is megpecsétel t- nek látszott az üzemeltető miskolci MÁV-igazgatóság a sínek felszedését Jegyeztet A .*9 városa tanács a kisvasú tat könyv jóváírással átvette, azt tervezve, hogy az eddig is nagy látogatottságnak örvendő Al- márt és környékét kulturált kirándulóhellyé fejlessze. Szalonnasütőhelyeket létesítenek, s van olyan elképzelés is, hogy a téli csapadék felfogásával csónakázó- és halastavat alakítanák ki. A szarvaskői szénbánya környéke alkalmasnak látszik arra. hogy ott a téli sportok űzé- sére megfelelő lehetőségeket teremtsenek (korcsolya- és ródlipálya, sídomb). Foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a meglevő istállóban valamint a volt üzemi épületekben lovaglóiskolát rendeza speciális „dobozt” leeresztő huzal valamibe beakadt és így a különben igen , leleményesen megszerkesztett miniatűr vegyi vizsgáló . berendezés félúton megrekedt a holdszonda lábakon álló „teste” és a talaj között. A szakértők most abban reménykednek, hogy az üzemzavart oly módon tudják kiküszöbölni, hogy a Surveyor 7. ásóberendezé.-ének lapátját valahogy a doboz felé fordítják és megp'szkál- ják vele — hátha kiszabadul. Amennyiben ez nem sikerül, a Surveyor 7. nem tudja megvalósítani egyik legfontosabb feladatát, a talai vegy- elemzését. Maga az ásóberendezés egyébként kitűnően működik — de hiába, ha az analizátor problémáját nem sikerül megoldani. A Holdat érését követő nyolc órában egyébként a Surveyor 7. 1225 jó minőségű képet sugárzott a Földrei A képek sziklás, kietlen, fantasztikus regények lapjaira kívánkozó tájat mutatnak, s eltérnek minden eddigi Hold-portrétól. A tudósok figyelmét felkeltette az a körülmény, hovy a kráter területe jóval világosabb színű, mint a „Holdtenger”’ néven ismeretes síkságoké. Ebből arra következtetnek, hogy esetleg eltérő a hőmérséklet és a légkör, vagyis hogy a Hold felszínén is különböző „éghajlati” körülmények kétségesek.