Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-07 / 5. szám
HOSZKVA-KEPESKÖMV A Regélő városok új kötetéről • A REGÉLŐ VAROSOK új fcötevét, a Moszkva-képes- könyvet (Magyar Helikon) né- ■egetvén, Bródy Sándornak a század végi Egerről írt sorai Jutnak eszembe: „Völgyben fekszik, tele van nagyon korán nyíló gyümölcsfával, Körülveszi a várost hegy, domb, olyan színű, mint az aranyos gyík háta. Messziről kék hegyeket szel derékon a felhő. Maga a város Is csupa kész festmény. Omladókok, porló kőfalak az éílő utcák mentén. A sárga homokkövet át meg átöleli mindenféle folyondár: Illa és piros bársonyszájú virágok csókolják a törmeléket • födik el a gyíkok palotáinak apró kapuit A hegyes kővfl utcákon lassan, óvatosan járnak az emberek. És nagyon kevesen .. Bródy szavai arra figyelmeztetnek. hogy egy város életrajzát nemcsak az utcák, terek, harangok és kőtáblák határozzák meg. hanem a múlt írott emléket, a jelen varázsa és kissé a jövő lehetőségei la. Moszkva nyolcszáz éves város. Hat és fél millió ember lakja van négy és fél ezer utcája, ezek között leghosz- szabb a Szadovaja. legrövidebb a Venicianov, mindösz- sze 48 méter. Földrészek és Ideológiák találkozópontján épült. Vannak mindenki által ismert tered és műemléked. de vannak meghitt sarkai. a Moszkva-part egy nyírfája, a Kreml kertjének egy padja. Vannak harsogó világvárosi fényei, de vannak halk alkonya tál. ★ A MOSZKVA-ALBUM nem csupán képeskönyv kitűnő fotókkal és pillanatfelvételekkel, hanem egy nagy város élettörténete, amit egyszerű emberek szándéka és munkája, építőmesterek, kőfaragók szorgalma hívott életre. Emlékét, hangulatait, lélek- zetvételét Lermontov, Bellas zkij, Csehov, Ehrenburg, Leonov Martmov, Jevtusenko vallomásai és karcolatai is őrzik. Lermontov így: „Moszkva nem közönséges nagyváros, mint amilyen van ezer. Moszkva nem mértani rendben összehordott, hideg kőhalmaz, Moszkvának lelke van. saját élete. Mint régi római címeremben, itt is minden kő felírást őriz, amelyet az idő. a végzet rótt rá, felírást, amely a tömegeknek érthetetlen, de gondolatokban gazdag, érzelmekben és ihletben bővelkedő a tudósnak, a hazafinak és költőnek!” ír az aranykupolás város v hajnali hangjairól, a városközpontról. az északi és déli városrészről, a vadregényes Marija-ligetről. bojárházakról. a Szu harov-bási várói, a Vaszilij-templom megszámlálhatatlan kupolájáról és a feledhetetlen moszkvai alko- ryatokró’ Vor a rózsaszínű homály mint üvegbúra borul a folyóra és környező dombokra. Csehov a Truba téri madárpiacról ír, ahol vasárnaponként irhabundák, bekecsek tolongnak a szekerek körül, amelyeken tengelicék, csízek, fürgecsellék. pacsirták, feketerigók, cinkék és pirókok csdvitelnek. De ez még a századforduló. ★ A TÁJKÉP Itt állandóan változik. Ha az idegen csak kétévenként keresi fel az ősi várost, az építőkedv új és új meglepetést tartogat számára. A régi Moszkva mellé és fölé új üveg- és betonpaloták emelkednek. Nemcsak városnegvedek ütnek el egymástól, hanem házsorok és házak Is Gyertyafény és neoncső, elhagyott apró utcácskák és a Gorkova, magányos terek, az örökké népes Vörös tér fémek meg egymás mellett, s esti fényei semmivel sem szerényebbek mint Párizsé vagy Rómáé. Nyolcszáz év alatt Moszkva világváros, földrészeik fővárosa lett. ★ E. FEHÉR PÁL, m köt«* egyik szerkesztő]« jó érzékkel válogatta a városra legjellemzőbb irodaimd szemelvényeket, A kötetet ót részire osztotta: Látképek, utcák, terek — A történelem, — A forradalom. — A kultúra, —- Hétköznapok. A történelem nagy lélekzetvételeit kifejező írások mellett helyet ad a mindennapok apró eseményeinek, a moszkvai életre jellemző képeknek mint az olvasás, bevásárlás, találkozás, séta. pihenés. A legszebb fotók a kongresszusi palota ablakai, a Vasz lij-szé- kesegyház kupolái, a Vörös tér ködben, a SzpaszúdJ, épülő hőerőmű Moszkvában, a Sándor-kertben es a legszebb lírai vallomások Puskin. Majakovszkij. Jevtusenko, Marti nov versei, ★ ÉGY FAERÖD helyén a XV század végén épültek a Kreml falai. Ekkor Moszkva a független orosz állam tagja. s mint északkeleti hercegség állta a harcot a nyugatra kalandozó tatárokkal, a keleti zsákmányra • éhes litván és német lovagokkal. Jelképe és bástyája az egységes nemzetállam tudatnak, de később a tespedésnek és lemondásnak. „Itt született meg a felesleges ember: az élettől, az értelmes léttől önként. tiszta fővel és tehetségesen visszavonuló, menekülő lény „Nagy Pétre ts ismerte ezt az öntudat nélküli Moszkvát, ezért Európa felé utat keresve, építette fel Pété rvárt De Moszkva talpra állt és századunkban háromszor mutatott példát a hősiességből, emberségből; 1917-ben, 1941- ben és 1956-ban. Martinov így emlékezik 1941-re: »Tudod, milyen volt tavaly az est«.!. Minden nap, az acélszinü ett Aklából-utánuk tekeregve A kötél — felszállt a négyzetekre Szétszabdalt, haddúlta egekre Ezer léggömb, s megállt lebegve Némán Őrködni Moszkva felett..." Ma 1« az ellentétek városa. A külügyminisztériummal szemben fa ház, a neonfényes sugárutak mentén pravoszláv templomok, „apró tornyok süvegje, felhőket fenyegetve”. előcsarnokaiban leselkedő vénasszonyokkal, öreg koldusokkal, a Gorkij-park játszó gyerekekkel. vitatkozó írók a Majakovszkij-szobor tövében, tanuló, meditáló, filozofáló diákok a Lomono- 6zovon. A Szadovaja közelében. az Arbat utcában még ódon vasajtók az üzleteken pántokkal, hatalmas lakatokkal. Itt járt egy időben Puskin, Majakovszkij és Lu- nacsarszklj De Moszkva már nem ikon. hanem modem Város, ahol kissé a XXX évszázadot készíti elő. Dubna alig tél óra ide. A ml modem irodalmunknak Is számtalan emlékhelyét őrzi Itt élt egy Időben Illés Béla, Lukács György, Gábor Andor, Ferenczy Béni, Révai és Hidasék. ★ A KÖNYV szép emléke a 800 éves városnak. Nagy Október 80 évfordulójának, értékes darabja a Regélő városok korábban megjelenít kötet In ek, a Róma. Leningrád, Párlz# sornak. Megtanít egy nagyváros szemléletére, de arra ts. hogy Moszkva jelkép. Oroszország, a szabadság és hűség, valamint a szép és tisztult életért harcoló emberek vágvalnak Jelképe. Ebergényi Tibor FODOR ANDRÄS: A Iiólinllslslian A hóhullásban szépek a lányok: fejüket meghajtva futnak az útra, verdeső pillájuk szirmok közt billet: harmatos csillagok ülnek hajukba, í gy érzik, mintha az ég sűrűjéből libegne köréjük-zizegő dallam, — márványos arcukon átüt a mámor vérük, a vígtüzű rózsa kicsattan. A hóhullásban. szép az öregember, amikor egyedül ballag a dombra: süvege, válla a zuhogó szálak rácsait szelíden tépkedi, bontja, — emelt arcából táe szőne kitartón figyel a pelyheket ringató égre, nyakába csüngő ősz haja, ezüstös bajusza fehérei ír a fehérre. Embernek egészen ifjú, újs gírónak és költőnek pedig csak inas voltam akkoriban. Kóstolgattam az életet, megírjam néhány kócos újságcikket, néhány verset is, de a faluról, mindig csak a faluról. Akkor azt mondta nekem irodalomban jártas öreg barátom: — A fatal Jeszenyin költeményeihez hasonlítanak a te verse d ... — Kiéhez? — kérdeztem, mert akkor még nem is hallottam a híres orosz költőről. — Hát Szergej Jeszenyinéhez. — Ja. igen — biccen tettem fülig elvörösödve, restestem n&ágssiMiF JératlmsáOergely Pál: Szépasszonyvölgyt utca. FARKAS ANDRÁS: % # Örök szerelem Mikor tavaszi sziklahasadékból Az Ifjúság lávája rámszakad. Mikor bálnáit jelez a kérges égbolt. Hangol kiáltok és nem szavakat. Mikor az olvatag fény mind elémfoly, És mégse kérdem, hogy enyém marad. Mikor velem tesz minden messzi célból, Mert elfogtam az égi madarat. Mikor szemeim olyan mélyre látnak, Hogy száz okát lelem az egy virágnak, Amely e pillanatban nyílt s enyém. Mikor hiszem a tetté nőtt reményt, Hiszen hívó testén dobog a mellein, Először érzem, honnam nő szerelmem. n. A boldog órák vtsszahozhatatlan Derűje-bája búvik arcodon. Hunyó parázs már. mit cserébe adtam, S nyugodt mosoly, amelvben álmodom. Maradhatunk-e így. közös alakban, Külön két testben testvér é« rokon. Vagy most Is. mindig két külön ajak van, Két sors szétmálló változásokon? Csak még egy percre hadd legyek parázna! Beléfújok az elhaló parázsba, Tüdőm dobol, míg éledés a láng. Testem ritmusra zeng. úgy váltva dallá, Minthogyha már a lobbanist sokallttá A gyönyörűség végső sóhaján... ni. Nem fontos már szemem látóhatára, Az elmúlásban minden egy közöm, A múlt Is úgy borul rám, mint s pára. Amely a végzet végéhez kötöz. Belülről mégis visszatér a párja Bolyongásomnak, s olyan kölcsönös Vonzás szorít egy néma szóra várva. Amely csak bölcs mosolvgást kölcsönöz. Mert minden múlik, foszlik mind a Kellék. De Férfi és Nő megkóstolt szerelmét Nem rostálta ki semmi az Időből. Marad, mint őse, a mindent szülő föld. Marad1 utánunk, értünk és mibennfink. Mert nagy dolog volt így szeretve lennünk gomat a világirodalomban. De erőmet legénykedve próbálgattam. Egy lelkes pillanatban elhatároztam, hogy elbeszélő költeményt írok. Olyan poémát, hogy megcsodálja a világ. Muzsikál majd minden sora, cseng a rím, m nt. az üvegcsengő, két világ ütközik össze benne kérlelhetetlenül, hiszen arról íródik, hogy ggy párttitkár belészeret egy zsírosparaszt csodaszép lányába. öreg barátom jeges vizet Zúdított a tüzemre. — Ne írd meg — mondta — felesleges fáradtság lenne, hiszen Jeszenyin megírta. Olvasd el az Anna Sznyegi- nát, abban majdnem ugyanez a szituáció. Kerítettem egy Jeszenvln- kötetet, elolvastam a gyönyörű poémát, amelyben Jeszenyin elregéli a forradalom viharába sodródott költő és egy eári tisztfeleség csodaszép szerelmét. E pillanattól kezdve mindennapi olvasmányom volt az Anna Szmyegi- na. A hősnő kilépett a könyvből. láttam megelevenedni, láttam törékeny termetét, apró-kezét, fehér arcát, szomorú‘szemét. Irigyeltem Jeszenyintől a poémát is, az asszonyt is. s bármerre jártam az * országban, lázasan kerestem, kutattam Anna Semyegina magyarországi mását. Akkor azt mondta rfekem a szerkesztőm: — Ülj vonatra, utazz «1 valahová, tou egy riportot »WVW.WI,, WW , IWWMWWWWWIWW, arról, hogyan élnek ma a falusi fiatalok. Elutaztam egy Isten háta mögötti falucskába, találomra bekopogtattam a szélső ház ajtaján és ott egy olyan lányt láttam, hogy majdnem felkiáltottam az örömtől. Hiszen ő az, akit keresek. O, talán ő lesz a magvarországi Anna Sznyegina. Arca, keze, finom volt, mint egy grófkisasszonyé, szeme szomorkás. a szava pedig olyan barátságos. mintha a húgomhoz toppantam volna be váratlanul. Megmondtam, hogy mj szél hozott, de nem lapoztam fel a jegyzetfüzetemet, hiszen anélkül is megjegyez'em minden szavát. Túlságosan finom kezén, túlságosan fehér arcán megakadt a szemem, kérdeztem is azonnal: — Hogyan lehet az, hogy magát nem fogja meg a nap meg a szél? Szomorú mosollyal elhúzta a szája sarkát. — Mert az apám nem enged a napira, meg a szélre. Azt mondja, ő el tud tartani egy lányt meg egy asszonyt. Tanulni sem engedett, mert akkor a városban kellett volna laknom — Hát mivel tölti a napot?... Annácska? Csodálkozva nevetett — Hiszen bemutatkoztam, Mondtam, hogy Mari vagyok — Nekem akkor ti Annácska, ____________ — Ahogy akarja — mondta beletörődi'« —. de hogy a kérdésre feleljek: itthon ülök. gondolkodom, néha szomorkodom. — Vannak barátnői? — Vannak de dolgoznak. — Udvarló? —, Apám minden fiút elmar mellőlem. Azt mondja, egyik sem való hozzám. Nem tudom kire vár. Megsajnáltam szegényt, fel akartam deríteni a kedvét, hát azt mondtam neki kedveskedve: — Hanem tudja-e, Annácska. hogy maga kísértetiesen hasonlít egy pesti színésznőre. Felragyogott a szeme. — Igazán? Aztán melyikre? — Nem mondom meg. Hanem tanácsolok valamit. Amikor senki sem látja, álljon a tükör elé és mondja el háromszor egymás uián, hogy tükröm, tükröm mondd meg nékem, melyik pesti színésznőre hasonlítok. Vele töltöttem a napot Elkísért a barátnőjéhez, ósz- szebarátkoztatott a fiúkkal, s olyan gondosan megmutatta a falut, mint egy hivatásos idegenvezető. Búcsúzáskor, amikor még fogtam a kezét azt mondta kicsit szégyenlősen: — Nekem is lenne egy kérésem. ha mrg nem sérteném. De ne nevessen rajtam! — tgérem, hogy irtózatosan komolyan hallgatom.
