Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-28 / 23. szám

Ezekben a napokban két nagy jelentőségű sí verseny felé fordult a sporttábor fi- Ijjyeime: a Mátrában az or­szágos bajnokság, Sátoralja­újhelyen pedig az úttörő- plimpia országos döntője fo­lyik — reméljük szép Heves tnegyéi sikerekkel. A rész- eredmények ugyan még nem Ismeretesek, de az máris je­lentős sikernek számít, hogy á legközelebbi, tehát a jövő tévi úttörő-olimpia fináléja a „Mátrában lesz megrendezve. Mivel nem lehet Közömbös, •hogy hogyan, — haladékta­lanul hozzá kell kezdeni az előkészítő munkához! A megyei sportszövetség ■•elnöksége megtárgyalta és jóváhagyta az idei verseny­naptárt. Mint érdekességet említjük meg: az 1961. évi Versenynaptárba foglalt ese­mények mintegy 95 százalék­ban kerültek megvalósításra, a ez kitűnő eredménynek számít. Az pedig komoly elő­relépést jelent, hogy az 1961. évi 210 rendezvény helyett és idén 214-et terveztek! Csak a megvalósítás is to­vább javaljon! A társadalmi erdei szolgá­lat 1965. tavaszán alakult meg Heves megyében. Jelen­leg négy csoportban — egri, gyöngyösi, hatvani, bélapát­falvi — mintegy 70 lelkes természetbarát végez elisme­résre méltó, áldozatos mun­kát. Az elmúlt időszak alatt az egriek 109. a hatvaniak 17, a bélapátfalviak 12, a gyöngyösiek 9 esetben vezet­tek járőrt, s közben nem egy tűzesetet, rongálást, szeme­telést és más rendbontást akadályozták meg! Néhány érdekes adat a megye labdarúgó-sportjából: 110 szakosztályban 4294 fel­nőtt és -ifjúsági, 1770 serdü­lő játékos rúgja a labdát. Ezek edzéseit 2 szakoktató, 29 oktató, 23 segédoktató és 138 társadalmi edző végzi. A mérkőzéseket 7 országos. 16 1. osztályú, 36 II. osztályú, 100 III. orsztályú bíró vezeti. 1967 folyamán összesen 152 fegyelmi ítéletet hozott a szövetség mellett működő fe­gyelmi bizottság... Lakatos Lajos, az egriek egykori kitűnő labdarúgócsa­tára írja hozzánk beküldött levelében: „Nagy hozzáértés­sel kell nekifogni az új évad­nak és főleg átlagon felülit produkálni csapatnak, szak­vezetésnek egyaránt — ha vissza akarunk kerülni az NB I-be. És a feladatok megoldásához jó szellemű, egymást testvériesen szerető, igazi sportemberhez i!lő élet­módot folytató labdarúgók kellenek.” Egyetértünk! * Nagy sikere volt az E. Dó­zsa sportnapközijéröl tavaly nyárom készített kisfilm eg­ri bemutatójának — az ér­deklődők zsúfoltságig meg­töltötték a Szakszervezeti Székház nagytermét. A ki­tűnő filmalkotás részt vesz az Olaszországban február közepén megrendezendő nemzetközi keskenyfilm- fesztiválon is — így jut el az egri sportnapközi híre szerte a világba...! * Közeleg a határidő, á feb­ruár elseje, s még sok edző nem tett eleget a megyei LSZ felhívásának: nem küldi be jóváhagyásra az 1968. évi edzéstervet. De késnek a megyei labdarúgó-bajnokság részvevőinek hivatalos be­nevezései is. A szövetség — végre — rendet akar ezen a vonalon teremteni, magukra vessenek tehát a mulasztó edzők, ha felbontják szerző­désüket a csapatok, ha a sorsolásnál nem veszik figye­lembe őket! • Vasárnap Egerben lelkes közönség segítette győzelem­re az E. Vörös Meteor NB I-es női asztalitenisz-csapa­tát. Sokan voltak azonban olyanok — noha jóakaratuk­hoz nem férhet kétség —, akik különböző taktikai uta­sítások bekiabálásával csak zavarták a játékosokat. Az asztaliteniszben nem az nyer, aki támad, vagy az, aki véd, — hanem az a játékos, aki e kettőt együttesen, a hely­zetnek legmegfelelőbb mó­don tudja alkalmazni. Az úttörőolimpia szánkó I és sí megyei döntőjének I aranyérmei alaposan meg- * oszlottak. A futószámokban a petőfibányaiak, a szánkó­számokban az apciak. a le­siklásban és az óriás műle­siklásban a gyöngyösiek és — Egri Kati révén — az eg­riek diadalmaskodtak. # Rózsaszentmártonban a bá­nyával kapcsolatban kiala­kult kedvezőtlen helyzet el­lenére is él és virágzik a sport. Az üzem, a termelő- szövetkezet, a tanács és a pártoló tagság biztosítják a működéshez szükséges anya­gi és erkölcsi feltételeket. A gépkocsival rendelkező szur­kolók például most is meg­ígérték, hogy a labdarugó- csapat négy-öt idegenbeli mérkőzésére díjtalanul el­szállítják a játékosokat. A sportkör vezetői sem alsza­nak: a legutóbbi széles körű tagtoborzás eredménye 180 új sportköri pártoló tag! <—dy) A vasárnap sportműsorából Si: Alpesi számokban non stop edzés egész nap, Galya­tető. Kézilabda: Megyei női és férfi terembajnokság selejte­zői, Eger, Szilágyi Gimná­zium, 8 óra. ökölvívás: Felnőtt megyei egyéni bajnokság döntők, Hatvan, MÁV-klub, 10 óra. Korcsolya: Heves megye 1968. évi műkorcsolyázó és jégtánc bajnoksága, Gyön­gyös, ITSK-pálya, 11 óra. Az úttörő-olimpia megyei gyorskorcsolyázó döntője, Gyöngyös, ITSK-pálya, 9 óra. Vívás: Középfokú iskolai megyei bajnokság, Eger, Do­bó Gimnázium, 9 óra. Asztalitenisz: Egri Dózsa— Hajdúnánás, NB Il-es férfi mérkőzés, Eger, Gárdonyi Gimnázium. Heves megyében, elhagyott pincékben, bányákban hat vagon gomba termett, és ez kétmillió forint hasznot ho­zott ... örömmel olvastuk a Népújságban a fenti beszámo­lót. Vagyis 6 vagon, kétmillió forint haszon. Rendkívül elő­nyös... Csak azt nem értettük, hogy ezen belül a hatvan: Lenin Tsz három vagon gombát egymillió forintért adott el. Így Hatvanban csak ráfizethettek a gombára... Ha 6 vagon 2 millió hasznot hozott, akkor ennek a fele, 3 vagon, miért nem hozott egymillió hasznot ? Az eladási ár felett kellett volna még egy milliót jövedelmezni ennek a hatvani gom­bának... Vagyis 2 milliót kellett volna bevenni... Vagy esetleg az a bizonyos 2 millió nem tiszta hasznon volt. ha­nem csupán bevétel? Akkor stimmel! A Népszabadság, az Esti Hírlap és a Népújság hirt kö­zölt arról, hogy az Edip Turunc nevű diák Tavuklu főut­cáján ámokfutás közben hét embert ölt meg... Az újsá­gok szerint az illető török, görög, török fiatalembert volt. . Na most mi lehet az igazság"> Vagy török, vagy görög? Ki­nyomoztuk: Az illető egy török nevű fiatalember, aki görög, és ámokfutást végzett Törökországban... Vagyis csak cip­rusi ember lehet... Ha nem így van, akkor a Ludas Matyi- nak van igaza, aki azt kérdi, hogy egy török, egy görög hány ember? Ez mindenesetre egy ember volt... csak az újságok cserélték össze a g-ét és a t-ét a híradásban... Sajnos, a halottak száma azonos volt... (DR. SZEMES) Edzőtábor Balatonfüreden Keményen alapoznak az E. Dózsa labdarúgói — Túl a 100. kilométeren — Kedden érkezik haza a csapat Százhúsz kilométeres se­bességgel száguld gépkocsink a széles balatoni országúton. A máskor agy on zsúfolt sztrá­dán időnként tűnik csak fel egy-két jármű, de nincs tor­lódás a benzinkutaknál sem, — szabadon hajthatunk. Úti­célunk Balatoni üred, BM- üdülő, az Egri Dózsf NB L B-s labdarúgó-csapatának „főhadiszállása”. Jobb olda­lon csupasz fák, szőlőtőkék kapaszkodnak dideregve a balatoni dombokba, balra pedig a nagy tó vastagon be­fagyott jégpáncélján csillog vakítóan a napsugár. A part mentén dolgos kezek vágják a nádat Szürke hétköznap. Csend. Holtidény. Üresek a víkendházak, szállodák, s az üdülők parkjaiban is csak idősebb házaspárok sétál­nak... Az egriek szállása is csen* des az első látszatra. Bent az étteremben azonban annál nagyobb a mozgás. A dél­előtti kiadós edzéstől kiéhe­zett lilamelegítős fiúk nagy étvággyal kanalazzák az aranysárga húslevest, majd a KOSSUTH tW Operaarésrietek. *.55 Édes anyanyelvűnk. MO Rádiójáték gyermekeknek. 9*50 Vasárnap délelőtt, Z2ao Jó ebédhez szól a nóta. 12.10 Jegyzet. 23.30 Rádiólexikon. 14.00 A felkelő nap háza. Joan Baez énekek S&30 A magvar költészet századai 14.45 Aperaáriák. SS«08 Három a tizenhárom pipából. Jelenetek I. Ehrenburg novella­eikluásból. ! Oper S&38 Öperettrészletek. 17.05 Visszhang. ✓ 17.35 Hangverseny. 20*11 Ének a romok felett. Epri Viktor hang- . játéka. SÚ£ Portrék tánczenével a.T5 Szép magyar vers. £1.25 Népi zene. 22.10 Kamarazene. 23.10 Öperettrészletek. ÖL10 Kórusmuzsika, PETŐFI *.30 A református egy­ház félórája. 4.00 Miska bácsi lemezesládája. U0 Mit hallunk a jövő héten? t-00 Operakalauz. 20.00 Téli erdőkön át. 10.30 Népi muzsika. 11.02 Hangverseny Genfből. 12.50 A jazz kedvelőinek. 13.04 Mesejáték. 14.03 Táskarádió. 12L03 Vttmiv fír euével a Föld körül. 15.40 Liszt-zongaraművek. 10.40 Mesterek — mester­művek. 0LO0 Operarészletek. Tánczeneo 18.20 Műsormorzsák. 18.41 Népi zene. 13.35 Kapcsoljuk a Zene- akadémia Nagyter­mét. Kb. 21.35 Tájak és sorsok. Kb. 21.55 Tánczene. MAGYAR TV: 8-05 Iskola-tv. 8.30 A művészet világából. 8.45 Francis a nagy­vadak országában. 9.00 Matematikai vetélk. 8. osztályosoknak. 10.00 Űttörőhíradó. 10.15 Közv. az NDK-ból. 11.00 a tv mini kosárlab­da-tornái a. 14.30 A hirdető műsora. 14.40 Mezőgazdasági szakfilmso r ozat. 15.10 A tenger enci­klopédiája. 16.00 Műkorcsolya EB. 18.00 Kisfilm. 18.30 Tudósklub. L A tudományos-techni­kai forradalom. 19.10 Szovjet kisfilm. 19.25 Copperfield Dávid. IV. rész. 19.50 Esti mese. 20.00 Tv-hiradó. 20.20 Luigi Pirandello: Csörgőstpka. Komédia két részben 22.00 Sporthírek. 22.10 Tv-híradó. POZSONYI TV: 9.30 Kicsinyek műsora. 11.20 Tv-hiradó. 14.15 Katonák magazinja 15.15 A léghajóktól a rakétáig (Ism.) 16.00 Árnyék a Notre Dame felett. Tv- filra. 17.00 Gyermekműsor. 17.50 Ifjú horizontok. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-híradó. 19.20 Spor+hírek, 20.05 Bemarda háza. Szính. Közv. 22.25 Tv-híradó. 22.40 Sporthírek. KOSSUTH 8.15 Kedvelt, régi meló­diák. 9.10 Milyen Is as én gyermekem? Riport. 9.25 A hét előadó- művésze: Willem Mengelberg. 10.10 Óvodások műsora. 10.30 Népi zene. 11.00 Iskolarádió. 11.30 Operarészletek. 12.15 Tánczenei koktél. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.08 Kóruspódium. 13.17 Nádaratók. 13.32 Olasz verseny« művek. 14.12 Ez fáj az embernek. 14-30 Népi zene. 15.15 Banda Ede gordon­kánk. 15.45 Pol-beat. 15.55 Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10 Harsan a kürtszó! 16.53 Édes anyanyelvűnk. 17.05 Külpolitikai figye­lő. 17.20 Benjamlno Gigli operaáriákat énekel. 17.45 A Foreign Offico levéltárában. 18.00 Húszas stúdió. 19.30 Pánik. 21.17 Willem Mengolberg vezényel. 21.49 Népi zene. 22.20 Kilátó. 23.20 Tánczene. 0.10 Operaáriák. PETŐFI 10.00 Két hegedü-zonfco raszonáta. 10.32 A Rádió Hangmú­zeumából. 11.02 Makeba és Belaíon* te énekel. 11.30 Szuhay Havas Ervin MŰSORA 11.45 Föltörő. 12.45 GaxdaszemmeL 13.00 Részletek a János vitéz e. daljátékból. 14.08 Richard Tauber énekek 14.20 Chopin: Andante spianato és nagy polonéz. 14.35 Níklai Adám ver­set 14.40 Winifred Atwell zongorázik. 14.55 Irodalmi érdekessé­gek. 15.00 Verdi-operaliárxnar sok. 15.20 Portré. 15.30 Berki Géza tánc- dalaiból. 15.40 Iskolánk hangja. 15.50 A Budapesti Kon­cert fúvószenekar játszik. 16.05 Népi zene. 16.25 Mit olvassunk? 16.30 Hegedűmuzsika. 16.50 Barabás Tibor írása. 17.00 Ötórai tea. 18.10 Hangverseny a stúdióban. 18.35 Cigány dalok, csár­dások. 19.05 Hangverseny-könv. Debrecenből. 20.55 Kovács Erzsi éne­kel. 21.30 Történelmi portrék: Szkander bég. 21.50 A hét előadóművé­sze: Willem Men­gelberg. 22.25 Régi magyar dalok és táncok. 22.48 Soproni József: HL vonósnégyes. POZSONYI TVs 16.55 Francia nyelvlecke-7.25 Gyermekműsor. 17.45 Grenoble. 68. 19.00 Tv-híradó. n.45 Tudományos Ids- film. 20.05 Ivav Bunyin: Jela- gin zászlós esete. Tv-játék. 20.55 Néodalok. 21.25 Tv-híradó. 21.45 Irodalmi összeállí­tae aéDmoedáiebóL nagy szeletekben tálalt pári­zsit, gyümölcsöt, tortát — Kitűnő az ellátás. Sak­kal jobb, mint egy évvel ez­előtt volt — mondja Winkler Géza, s a többiek: Mészáros, Varga, Kárpáti fejbólintással helyeselnek. A bőséges ebéd után szo­báikba vonulnak a játékosok, de sokan a velünk érkező Tóth Ferenc sportköri elnö­köt halmozzák el kérdéseik­kel: mi újság odahaza, mi­lyen a pálya, van-e még hó? A Dózsa elnöke valamennyi kérdésre válaszol, majd ő ér­deklődik a fiúk hogylétéről. így derül aztán ki, hogy Winkler vérömleny miatt egy, Lakinger torokgyulla­dás miatt kettő, Jászter lá­zas betegsége miatt négy edzést hagyott ki. De már rend.be jöttek, folytatják a munkát, csupán Varga van a beteglistán. Ű lovaglóizom- húzódással bajlódik. Szűcs és Lakinger arról beszél, hogy itt sokkal többet kell dolgozniuk, mint egy évvel ezelőtt az MTK-ban, Molnár Mihály, a Dózsa gépkocsive­zetője pedig arról, hogy a napokban Tihanyból futot­tak a fiuk Balatonfüredig. Rajna és Hérán fogadott ve­le, hogy hamarabb hazaér­nek, mint az autóbusz. A já­tékosok nyertek, mert a több mint ötkilométeres utat va­lóban hamarabb megtették, — mellékösvényeken halad­va, alaposan lerövidítve a távolságot... Szentmarjay Tibor edzővel és a csoport vezetőjével. Si­mon Flóriánnal szobájukban találkozunk, ahol bővebb in­formációt kapunk: — Mintegy 40 edzésen és 100 kilométeren vannak túl a fiúk — mondja az edző. — Naponta, délelőtt és délután tartunk edzést. Délelőtt lab- dás gyakorlatokat, délután pedig mezei futásokat vég­zünk. Az erőnlét megterem­tésén, a technikai képzésen és a gyorsaság fokozásán van a fő hangsúly. Vala­mennyien nagy kedvvel végzik az előírt feladatokat, amelyek nagvobbak és nehe­zebbek az elmúlt évinél. A lelkesedésre ieliemző, hosv az újonnan vásárolt ugrókötelek nsgv részét már teljesen ..elnvíítték” a gyere­kek. Újat kell vásárolnunk. Ma délután egyébként élőkéi szüle*! m-ó’-Vő^óst játszunk a AK-kal. Nem lesz könnyű dolgunk, tavaly is 5:4-re vertek bennünket. — A további vronram? — Holnap Hévízre me- Pn'üjnk. Az egész nao-st ott töltjük. Pénteken., szombaton napi két edzést végzünk, va­sárnap _ Tvdfg ú’abb ké-ka- PUs játékra kerül • sn-r Veszprémbe utazunk, ott a helyi Veevéssrel mérjük ösz- sze erőnket. Kedden. 30-án reggel utazunk haza és szer­dán már úisbb mérkőzést vívunk Egerben, az Eger- esdhá Bányásszal, maiá csü­törtökön február 1-én az Egri Spartacusszal. Ügy ter­veztem, hogy február 4-ig mindennap két edzést tar­tunk. Közben hozaánk csatlako­zik E liádesz György, az üdülő parancsnoka. Elége­detten nyilatkozik az egri játékosokról. Dicsérd őket fe­gyelmezett magatartásukért Itt alapozik a Kecskeméti Dózsa NB I/B-s labdarúgó­csapata, valamint a Szolnoki Dózsa OB I-es vízilabdacsa­pata és a három együttes közül az .egriek a legfegyel- mezettebbek! Simon Flórián hozzáteszi, hogy az előírt program betartására ügyel­nek, nem engedik a játéko­sokat „hosszú gyeplőre”. Kiss János is például meg­szegte a tábor rendjét, sportszerű tlenül visélkedetti s hazakülték. Szóba kerül a februári program is. Kiderül, hogy februárban mindennap tar­tanak majd edzést szerdáin és vasárnap pedig előkészü­leti mérkőzésre kerül sor. Február 4-én, vasárnap Egerben az NB Il-es Papp József SE. február 7-én az NB Hl-as Egercsehi Bányász idegenben, február 11-én az NB Il-es Kazincbarcika Egerben, február 14-én az NB III-as Sircki Vasas Eger­ben, február 18-án valószí­nűleg az Özd, február 21-én Si rákban a helybeli Vasas, február 25-én az NB H-es Debreceni GÖCS lesz majd az ellenfél. Február 28-án még egy előkészületi mérkő­zésre kerül sor Egerben, s aztán márc'.us 3-án kezdődik a bajnokság. — Mi s véleménye az ed­zőnek az egri csapat sorsolá­sáról? — Sikerülhetett volna job­ban is —"mondja az edző. — Nagyon szerettem volna, ha a csapat idegenben kezd egy viszonylag könnyebb ellen­féllel. No. de mindegy. Az igazsághoz tartozik. hogy valamennyi csapattal ját­szani kell. Jónak tartom vi­szont azt, hogy a Komlóval csak június 9-én kerülünk össze. Itt említem meg, hogy Berán Károly is itt alapozik a többiekkel Balatonfüreden. Operációja kitűnően sike­rült és orvosa az utolsó pil­lanatban engedélyezte, hogy velünk tartson. Szorgalma­san, nagy kedvvel végzi munkáját. Gyorsan telik az idő Utaznia kell a csapatnak Fűzfőre. A kitűnően előké­szített pályára az első fél­időben ez a csapat lép: Bu- lyovszky — Kárpáti. Budai. Winkler — Tátrai. Tóth J. — Tóth M. Kovács. Berán, Lakinger, Szűcs. Szünet után ez a tizenegy folytatna a mér­kőzést: Papp — Mészáros. Budai, Szász — Tátrai Be­nin — Faliszek, Jaszter, Ko­vács. Lakinger. Rajna. Az első gólt az egriok szerzik: Lakinger beadását Szűcs ér­tékesíti maid • hazaiak egyenlítenek. A 43. percben ismét Szűcs eredményes. Szünet után Papp egy távoli lövést „elnéz”, s a labda a jobb alsó sarokban köt to- Nem sokkal később a ha­zaiak a vezetést is megszer­zik, majd a 90. percben La­kinger szép akció végén a ka­pu közepébe talál. A vég­eredmény: 3:3 (A találkozó­ról még csak annyit, hogy meglepően jó iramban - folyt le, az egriek sok helyzetet, hagytak ki.). Amikorra a mérkőzés be­fejeződött, be is sötétedett A fiúk fáradtan ültek az autóbuszba és utána a vacso­ráihoz. Nem sokkal később elnémult az üdülő második emelete is. majdnem min­denki ágyban volt este ki­lenc órakor. Néhány ablak volt csupán világos, az egyik mögött a gimnáziumot vég­ző Szűcsék tanulgattak szor­galmasan ... Fazekas István Már több felnőtt bélyeg gyű jfcé körben megtartották az 1967. beszámoló taggyűlést. A köröt vezetőinek figyelmét felhívjuk, hogy az alapszabályzat és a köti ügyrend előírása szerint mielőbb tartsák meg a taggyűléseket, e ahol esedékessé vált a vezetőség újjáválasztana, úgy azt is bajteák végre. * A Grenobie-ban megrendezésre kerülő X. télá olimpia emléksőre holnap január 29-éai jelenik meg. amelynek kibocsátása tervét már korábban jeleztük. A postahivata­lok azt a rajzos alkalmi bélyegzői használják, amelyet a fcLökkrő ütöttek. * Bélyegjubileumok. Malaj fölú most ünnepli első bélyege kibo­csátásának centenáriumát. Ebből az alkalomból három trapéz ala­kú bélyeget bocsátott ki. Mind­egyiken két ábra van: egy ma- laysiai és egy az 1867. évi sorból, nagy örömére a ..bélyeg a bélye­gen” elnevezésű népszerű motí­vum híveinek. A mai és a régi bélyegek szembehelyezése egy­ben a gyarmati sorból való ki­emelkedés szimbóluma is. Ugyan­is 1826-ban Malacca. Penang és Singapur angol gyarmatokból megalakítottak Straits Settle* ments-t (Tengerszoros* telepe­ket). s ezek része 1867-ben. az, angol királynő arcképével, bélye­get is adtak ki. 1946-ban Straits Settlements felosztották és két telepből, valamint több maláj államból megalakult a Maláj Unió brit koronagyarmat, amely két év múlva — még mindig angol véd­nökség alatt — Maláj Szövetség­gé alakult át. Üjabb egy évtize­des harc után 1957-ben kikiáltot­ták a független Malájföldet és bé­lyegek most Malaysia felségjel­lel jelennek meg. Hetven évvel ezelőtt bocsátot­ták ki az első togói bélyeget. Eb­ből az alkalomból nyolcértékűi sort adtak ki saját bélyegeik reprodukciójával és a filateliaj életből vett jelenetekkel, mint ki­állítás. albumnézés, ankcio. bé­lyegüzlet, bélyegautomata. Ami­kor első bélyegei megjelentek Togó még német gyarmat volt. és német bélyegeket használtak. Bélyeget itt csak ' ^97-ben hoztak „TOGO” felülny mással forga­lomba. 1914-ben. borúban francia - lás alá került a és az a bélye~ is megrnutatlc< álló bélyegeket dig mint függeí m változatos ábrájú * lentkezik. Néhány világritkasági szint l első világhá­lói megszál­ltai gyarmat 'lnyomásán ■ 924 óta ön- :. 1968 óta pe- köztársp.ság ’vegekkel ie* T »bbi kiadá# . ért eL Németi V<3

Next

/
Thumbnails
Contents