Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-25 / 20. szám
Isimét lesz ¥asmtasi-rangado Nem szolgálta az aszfalttenisz sport fejlődését...! Az Egri Vörös Meteor női asztalitcnisz-csapata az elmúlt évi bravúros szeiepiéee után az idén egyik részvevője lett az NB 1. mezőnyének. Az egri lányok előtt rendkívül izgalmas mérkőzésso- i-ozat áll, s az újonc együltes nehézségeit csak fokozza a MOATSZ által tervezett létszámcsökkentés! A szövetség vezetői ugyanis az eddigi 14 fős mezőnyt 8—10 főre akarják csökkenteni, ami szerintünk egyáltalán nem szolgálja a magyar asztalitenisz-sport érdekeit.' Amilyen helyes volt az egyes csapatok tagjainak öt főre való növelése (ezáltal a fiatal tehetségek is fokozott mértékben szóhoz juthatnak) — annyira balfogásnak látszik a másik intézkedés, amely, ha megvalósul: az idén négy—hat csapat esik majd ki az MB I-bői s lehet, hogy a »• és a 10. helyezetteknek is osztá- lyozót kell játszaniuk az NB II. két bajnokával! Megnövekedtek tehát a gondok, s velük a feladatok Is. Az egri szövetkezeti gárda azonban nem esik kétségbe, heti ötszöri edzéssel, megfeszített munkával készül a feladatok megoldására. Reméljük: a jó kezdést további sikerek követik ... A MÁV HAC nagy múltú labdarúgó-csapatának NB m-ból való kiesése nagy elkeseredést okozott a hatvani vasutasszurkolók körében. A kesergésre és a hibák elemzésére azonban nem sok idő maradt, hiszen elkezdődött az új bajnoki idényre való felkészülés. A hatvaniak tervszerűen fogtak a munkához. Először átszervezték a szakosztályt, amelynek vezetője Fekete József MAV-főinté- ző lett. az intézői tisztet pedig Srej József jegyvizsigáló tölti be. Az ifjúsági csapat edzéseit továbbra is Bodnár Ferenc irányítja, s végre megoldódott az első csapat edzőproblémáia is: a jövőben Nagy Antal, a BVSC egykori kitűnő labdarúgója irányítja majd a munkát. A szakosztályvezetés átszervezése mellett átszervezésre kerül a csapat is. hiszen a játékosálloe* mányban jelentős változások álltak be. Négy játékos tényleges katonai szolgálatát tölti, többen pedig visszavonultak az aktív labdarúgástól. Ezek pótlására átigazolták Varga kapust Jászbo-'dogházáról, valamint az NB m-as bagi csapat két gólerős csatárát, Perlát és Albertet. Mindezek figyelembe vételével a következő keretet állították össze. Kapusok: Nagy, Varga. Védőjátékosok: Kókal, Terényi, Adám dr., Ludvig, Papp, Kiss. Tóth S.. Mayer. Csatárok: Fehér, Katona, Peria, Fister, Albert, Bálint, Magyar. Sánta. A támadósor egyik rutinos játékosa. Szabó L. sérüléssel bajlódik. Adám dr. pedig jelenleg katona. A MÁV HAC kiesése folytán — hosszú szünet után — Ismét lesz vasutas rangadó a meglel labdarúgó-bajnokságban éspedig a MÁV HAC, valamint a Füzesabonyi VSC csapatai közötti A füzesabonyiaknál január 19- én elnökségi ülés foglalkozott a labdarúgó-szakosztály helyzetével. Az ülésen elhatározták, hogy 1968-ban Is három együttest szerepeltetnek a megyei L osztályban. a megyei Ifjúsági bajnokságban és a Járási bajnokságban. A csapatból egy játékos. Holcz- reiter István távozott el (az Egri Spartacushoz), ezzel szemben két labdarúgót igazoltak. éspedig Farkast az E. Dózsából és Bőgőst a Vasútépítő Törekvésből. A csapat rendelkezésére áll még a Ifjúsági természetbarát szakosztályok versenye A megyei természetbarát szövetség évről évre megrendezi hagyományos versenyét, vetélkedőjét az ifjúsági szakosztályok közölt. A mostani verseny a következő pontok szerint fo^1 A szakosztály létszáma az iskola létszámához viszonyítva. 2. Minősített ifjúsági jelvinyes túrázók száma. 3. Ifjúsági túra- vezetők száma a tagság létszámához viszonyítva. 4. A „Kék túra” és a „Vöröshadsereg nyomán túra” útvonalának teljesítése. 5. A tájékozódási versenyeken részt vevők száma. 6. A táborozásokban részt vevők száma. 7. Részvétel az országjáró diákok járási akadályversenyén, megyei akadályversenyén, országos akadályversenyén, rész. vétel az országjáró diákok járási, megyei és országos találkozóin. 8. Részvétel a tömege- sítő túrákon az iskola létszámához viszonyítva. 9. Egyéb túrákon való részvétel. 10. Munkatúrákon való részvétel (forrás- tisztítás, útjelzés stb.). Minden túráról, táborozásról és versenyről igazoló jelentést kell beküldeni a megyei szövetség ifjúsági bizottságához. katonai szolgálatából leszerelt Barta A. A füzesabonyi labdarúgó-berkekben nagy megnyugvással fogadták a hírt, hogy az edzői tisztséget továbbra is Turóczy János tölti be. Az edző játékos- kerete a következő. Kapusok: Agócs, Farkas, Rögös. Mezőnyjátékosok: Orsó, Kárpáti, Csuhaj!, Nyeste, Kocsis. Gaál A., Gaál T., Kóródi. Ferencz, Ignác, Zajácz, Barta, Csontos, Gaál Z., Fekete, Tassi, Perge' Nagy L„ Hídvégi. Az együttes január 21-én kezdte el a felkészülést, részben a szabadban, részben pedig a gimnázium tornatermében. A teremben egyébként ismét lebonyolítják a hagyományos kispályás tornát. INNEN— ONNAN Az MTS egri városi tanácsának elnöksége január 26-án 14 órakor ülést tart. Az ülésen Bóta Zoltán számol be a városi labdarúgó-szövetség 1967. évi tevékenységéről, majd a tömegsport bizottság 1968. évi munka- tervét tárgyalják meg. * A megyei torna szövetség kiirta az 1968. évi serdülő I—II. osztályú fiú és leány egyéni tornászbajnokságot. A versenyt az egri II. számú iskola, valamint a tanárképző főiskola tornatermeiben február 18-án 9.30 órakor bonyolítják le. A fiúk versenybíróságának elnöke fiáikat István, elnökhelyettese Nagy Dezső, titkára Farkas Tibor. A eánycsoport versenybíróságának elnöke dr. Kalmár Lajosné, elnökhelyettese Markos Tlborné, titkára Kovács Lászlóné. A bajnokság kötelező és szabadon tá- nsztott gyakorlatokból tevődik ssze. A nevezés határideje feb- uár 10. Súlyos vereséget szenvedett a Vasas Magyar idő szerint szerdára virradóra a santiagói Octogonal labdarúgó-tornán újabb két mérkőzést játszottak. Hatvanezer néző előtt a Universlad Catolica a csehszlovák válogatottal, a Vasas pedig a Santossal mérte össze erejét. Az eddig lejátszott tíz mérkőzés után a Santos áll az első helyen hat ponttal, Csehszlovákia pedig a sereghajtó pont nélkül. A Vasas a negyedik helyet foglalja el két ponttal, de csak gólaránnyal előzi meg az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Colo Colot. Eredmények: Universlad Catolica—Csehszlovákia 4:l (1:1). Góllövők: Rei- noso (22. és 56. perc), Sarnari (59. perc), Messern (66. perc), Illetve Vrana (IT. perel. Santos—Vasas 4:0 (3:0). Góllövők: Edu. (7. és 74. perc), Pelé (17. perc) és Toninho (25. perc). A Santos óriási lendülettel kezdett, a Vasas védekezésre kényszerült. A 7. percben Pelét csak szabálytalanság - árán tudták megállítani a védők, a szabadrúgást Edu értékesítette (1:0). Tovább tartott a brazilok fölénye és a 17. perbben Pelé csillogtatta tudását (2:0). A 25. percben Pelé kitűnő labdáját Toninho helyezte a hálóba (3:0). A második félidőre a Santos Pelé nélkül jött ki. A Vasas sokat támadott, de az akciók befejezése nem sikerült. A 74. percben ismét szabadrúgáshoz jutott a Santos, s Edu bombája ezúttal sem tévesztett célt (4:0). Az Alföldi Kőolajfúrási Üzem keres felvételre * A Televízió további közvetítési a műkorcsolyázó Európa- >ajnokságról. Csütörtök, 21.25 >ra: férfi szabadon választott •yakorlatok. Péntek, 21.30 ói a: égtánc szabadon választott gyakorlatok. Szombat, 21.10 óra: lői szabadon választott gyakor- atok. Vasárnap, 16 óra: gálaműsor. lakatos hegesztő bizonyítvánnyal rendelkező szakmunkásokat, valamint villany és autógén hegesztő szakmunkást és fúráshoz segédmunkásokat. Jelentkezni lehet — Kerecsend felé vezető műút melletti telepünkön — Egerben. 1 TELEVIZI KOSSUTH 8.22 Régi melódiák. 9.00 Iskolarádió. 9.40 A. Ognyivcev énekel. 10.10 Zenekari muzsika. 10.49 Az ötös fülke. Rádiójáték. 12.15 Népi zene. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.08 Kamarazene. 13.27 Gazdaszemmel. 13.42 Két balettszvit. 14.30 Törvénykönyv. 14.45 S. Malmkvist énekel. 15.15 Rádióegyetem. 16.05 Weill: Koldusopera — szvit. 16.27 Kóruspódium. 16.37 Irodalmi műsor. 17.05 Nemzetközi kérdések. 13.15 Operettdalok. Mikrofórunu 17.45 Népdalok. 18.10 A tettes. Rádiójáték. 19.25 Gounod: Faust. 22.15 Szibériában... 22.25 Könnyűzene-. 22.45 Versek. 23.00 Tánczene. 23.30 Schubert-dalok. 23.47 Népdalok. PETŐFI 10.00 A lepecsételt asz- szony. Daljáték. 12.07 Férfikórusok. 12.15 A vásárló nevében. 12.25 Beethoven: IV. szimfónia. 13.00 Könnyűzene. 13.20 A régi Metropolitan nagy énekesei. 14.08 Népek zenéjéből. 14.30 Zenekari muzsika. 14.50 Ifjúsági műsor. 15.00 Csali fiataloknak! 15.45 Világirodalmi mozaik. 16.05 Rácz Aladár cimbalmozik. 16.20 Ü.t munkakörben. Riport. 16.30 Operettdalok. 16.41 Fúvósművek. 16.50 Táncdalok. 17.00 Beethoven: Fidelio. 17.15 Riportműsor. 17.25 Délutáni frissítő! 18.10 Bemutatjuk a berlini „Október” klubot. 18.24 A politikai irodalom legújabb könyveiről. 18.34 A.iándékfelv, 19.14 Tánczene. 20.30 Népi zene. 20.59 Magyar Parnasszus 22.00 Hangverseny. MAGYAR TV: 8.10 Isik óla-tv. 18.05 ÁVla'okTól cytttücellauib 18.25 Lengyel rajzfilm.. 18.35 Francia dalok. 18.55 Kapcsoljuk. . . Helyszíni közvetítés 19.25 Esti mese. 19.40 Parabola. 20.00 Tv-hiradó. 20.20 Eey este Kiss Manyival. 21.25 Műkorcsolya EB. Kb. 22.25 Tv-híradó. POZSONYI TV: 17.05 Filmhíradó. 17.15 Közgazdasági fórum 17.45 Ifjúsági adás. 18.30 Klsfilm. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-híradó. 1-9.20 Napi jegyzetünk. 19.40 Utazó kamera. 20.10 A Tv olvasóklubja 21.00 Műkorcsolya EB. Férfiak szabad versenye. 20.30 Klsfilm. 2&J0 TY-fcínad®, Labdarúgó MNK Mint már közöltük, március 6-án négy csoportban — egri. Tárná menti, gyöngyösi, hatvani — elkezdődnék a labdarúgó MNK Heves megyei küzdelmei. Az első forduló párosítása: Eger- bakta—Egerszalók, Balaton—Bélapátfalva, Ostoros—Egri Spartacus. Tárnáméra-Heves. Kápolna Feldebrő. Mátraderecske—Ver- pelét. Kisköre—Stromfeld SE, Do- mos’zló—Abasár, Gyöngyösoroezi —Zalka SE. Gyöngyöshalász—Gy Spartacus, Nagyréde—Mátraalji Bányász. Gyöngyössel ymos—Gy. Vasas Izzó Hort—MÁV HAC, Apc—Petőfibánya. Selypl Kinizsi —Gáspár SE, Csány—H. Kinizsi. A második forduló időpontja március 13., a harmadik forduló március 20.. a negyedik forduló március 27., s a döntő mérkőzésre április 4-én kerül sor. A megyei szövetség felhívja a sportkör figye’mét. hogy a meghatározott Időpontoktól eltérést nem engedélyez! Pályázati !iir«l élmény Az Egri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola pályázatot hirdet kertészeti szalctanári munkakör betöltésére. Feltételek: kertészmémöki oklevél és legalább 3 éves üzemi, vagy szak anári gyakorlat. A szaktanár feladata: a kertészeti szakismeretek elméleti és gyakorlati oktatása. A pályázathoz csatolni kell: az oklevél hiteles másolatát, részletes önéletrajzot és az eddigi működési bizonyítványokat. Illetmény: a 110/M. K2./A/ M. M. utasítás szerint. Lakást' biztosítani nem tudunk, azonban kollégiumi (nevelői) férőhelyet biztosítunk. A pályázatot, az iskola igazsa'ójához, Eger, Lenin út 132. 1963. február 10-ig kell beküldeni. Az Országos Műemlékvédelmi Felíieyelőség egri Építésvezetősége gépkezelő is ács szakmunkásokat keres, változó munkahelyre. Jelentkezni lehet Eger vár Építésvezetőségein,. r. , A«. D ¥ Ö IRDETES ALLAS Motorszerelőt, hegesztőt, géplakatost felveszünk, a visontai erő- műépítkezésre. ÉVM. 22. síz. Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezés a helyszínen, Tasnádi János területi főgép észnél. Keresünk azonnali felvételre gépírónőt. Jelentkezés: Egri Városgondozási Vállalat Eger, Marx Károly u. 2. szám alatt. JÁRMI' Wartburg 1000-es eladó. Érdeklődni: Eger, Vörösmarty u. 61. VEGYES Autósok, motorosok! A kötelező gépjármű-szavatossági biztosítás diEredményesek a NÉPÚISÁG-ban közölt hirdetések! > •** •> •*« •> •> •> »*• v 4> *i* <♦ •> «8» •; ja januárban pótlékmentesen fizethető. Befizetési lapot az Állami Biztosító fiókjai adnak. Üj magyar lexikont vennék. Ko váts. Eger. Hadnagy u. M/2., n. S. Ne dobja el a zsirhulla<Lékot. a MÉH-telepen szappant ás mosó» port kap érte cserébe. Szolnok— Heves megyei MÉH, Eger. tihamé- ri állomásnál és a vidéki telepeken. Köziilefek figyelem! Szilvásváradi Mészüzemünk felszámolásával különféle vasipari kőbányai felszerelések, alapanyagok, valamint irodabútorok váltak feleslegessé. Érdeklődni lehet: Heves megyei Vegyesipari Vállalat, Eger, Somogyi Béla a. 13. Telefon: 23-02. Üi.: Fülöp. Azonnali belépésre keresünk központi telephelyre esztergályos, marós, villanyitegesztő, hőszigetelő szakmunkásokat, pneumatikus automatikával,- szabályozás-technikával foglalkozó technikusokat és férfi segédmunkásokat. í Műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre külszolgálatos munkakörbe csőszerelő, hegesztő, központifűtés-szerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Felveszünk továbbá ft—18 év közötti fiatalkorúakat 6 órás munkaidővel. Vidéki munkahelyen 5 napos munkahét van, munkáé szállás, étkezés biztosítva. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Budapesti Kőolajipari Gépgyár, BUDAPEST, XVIIL, Gyomról út 79—83. ALKALMÁBÓL NAGY AR.U VÁLASZTÉKKAL VARJA ONT, MINT A TSZ TÁGJÁT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT A HELYBELJSZÖVETKEZETI BOLT. Á MEGVÁSÁROLT ARUK ÉRTÉKE UTÁN A SZÖVETKEZET TA63A1N VISSZATÉRÍTÉST FIZET 1 I