Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-24 / 19. szám
Á kertész ajándéka Maholnap külön várossá ... .erebélyesedik az egri Nagy •. József Termelőszövetkezet melegházi kertészete. A szegfűerdő között keskeny ösvény — utca, sorban egymás mellett az üvegfedelű hajók — egy-egy kerület ebben a különleges városban, ahol függetlenül a külső időjárástól, mindig egyenletes meleg, páradús levegő uralkodik. Ezen belül persze vannak eltérések; a tizenkétezer tő .szegfűnek hűvös nyári kiírna átkeli, a szegfüházban ezért ^2 Celsius-fok a hőmérséklet, a szaporítóban 20—22 más helyeken 18. Az izer- négyszáz négyzetméternyi „virágváros” mellett épül az újabb, ennek harmad része, ahol néhány nap múlva már megkezdődik a próbafűtés. A virágágyások, különböző dísznövények között elvesznek az emberek, akik féltő gondoskodással pótolják mindazt, amit a zord tél különben megtagadna tőlük. Csínján bánnak a szellőztetéssel, mindig kapnak elegendő vizet a növények, í’ikuszok, filodendronok, dracénák, sansevieriák és pálmák között nő és virít a léli hónapok legkedveltebb virágfajtája, a ciklámen és a szegfű. Baranyi Gyula kertész furcsa szerepet játszik itt; óvja, ápolja, szaporítja ókét, ugyanakkor mindennap könyörtelenül learatja az ágyasok legszebbjeit. — Legutóbb Sára, Piroska és Ágnes névnapokon több mint félezer szál szegfű kelt el — mondja. — A ciklámen először az Erzsébeteket köszönti, a szegfű a Katalinoknak, Sáráknak, Piroskáknak, Juliannáknak, a nőnapi ünnepeiteknek, b állagoknak, pedagógusoknak szerez kellemes örömet. A húsvét jellegzetes virága a fehér hortenzia: Szegfűből ötvenezer szálat adtak el az Alkotmány utcai virágüzletükben. Elmondja azt is, hogy egy évben ezer, a helyen 6—700 ezer forinI Miért ü ? Már készülnek a tavaszra, Bóta Ferencné és Tóth An- talné táptalajjal tölti meg a ládákat, ebbe kerülnek majd a magvak. tot hagynak virágért, dísznövényekért az egriek. Vagyis virágszerető emberek lakják a várost... — Vajon a kertész is szívesen ajándékoz virágot? — Feleségem vázájában mindig friss virág illatozik. De ajándékozhat-e mást a kertész, mint virágot, az üvegházak legszebbjeit? Novembertől júniusig, a nyári szegfű nyílásáig virágzik a szövetkezeti növényház. Sok-sok ünnepelt- nek okoz örömet addig a kertész ajándéka. (pilisy) Uj Kossuth-kiadványok Szocialista hazafiság — szocialista történelemszemlélet a címe Benczédi László és Csatári Dániel tanulmányának, amely a Társadalom- tudományi Intézet első. nagy érdeklődésre számot tartó kiadványa. Ahogy közeledik az iskolai tanév vége, mind gyakoribbá válik a kérdés: mi legyen az általános iskolák VIIL osztályát, illetve a középiskolák IV. osztályát végző diákok további sorsa, milyen pályát válasszanak. Ebben a család és a társadalom szempontjából egyaránt fontos, közérdekű kérdésiben segít eligazodni gyakorlati tanácsaival, a lehetőségek reális feltárásával a Szállók Könyvtára „Pályaválasztás előtt” című füzete és a Nők Magazinja „Mi legyék?” című képes kiadványa, A „Világesemények Dióhéjban” népszerű sorozat első száma a többi között érdekes képes beszámolót közöl a vietnami események kapcsán ismét az érdeklődés előterébe került Kambodzsán ról. /endégeim egyenesen a vádlottak padjáról jöttek a szerkesztőségbe. A bíróságon találkoztam velük, ahol kissé szorongva várták az ítéletet. Négyen voltak, fiatalok, valamennyien néhány hónappal innen a tizennyolc esztendőn. Nyolc osztályt végeztek, hárman segédmunkások, egyikük ipari tanuló, szerelő. Beszélgetésre invitáltam őket, eljöttek. Körülültünk egy kis kerek asztal, a fiúk zavartan egymásra pislogtak, majd cigaretta, gyufa került elő, kínos, ideges szippantások és csend. Vártam, hogy kérdezés nélkül mondják, mi volt az ítélet, de hallgattak. A nehezén már túl vagytok, fiúk, halljuk; mi az ítélet? Barna fiú szól először. Ö volt az elsőrendű vádlott, olyan vezérféle a négyes társaságban. — öt hónapot kaptam. — Én négyet — mondja a másodrendű, akit nyúlánk termete, no meg az egyszerűség kedvéért nevezzünk Hosszúnak. A harmadik a legkisebb és legfiatalabb, kerekképű, szőke gyerek. — Megúsztam bírói megrovással. A negyedik — nagy darab, lassú mozgású, erős fiú, lapátnyi tenyérrel és békés, szelíd arccal — nem kapott büntetést. ök négyen megvertek egy fiatalembert. Pedig nem is haragudtak rá, még csak nem is ismerték... — Miért ütöttél? Sokáig kellett várnom a válaszra. — Nem tudom. — Ügy jött ki a lépés. — Én nem ütöttem — Az ürge — szóval az a srác, visszanézett és mondott valamit. —■ Mit mondott? — Nem tudom pontosan, de kifogásolta, hogy mi énekelünk. — Mit énekeltetek? — Ne gondold, hogy tied a világ... Pedig az övéké Is, csak épp nem egészen és főleg nem így... Világos nappal történt, délután öt órakor, Egerben, a belvárosban. A négy jó barát végigénekelte az utcát, két fiatalember visszafordult utánuk, erre ők belekötöttek, követték őket a Vörös Csillag moziig. A bejárat előtt — ahol sokan vár rakoztak és végignézték a jelenetet — elcsattant egy pofon: a szőke fiú adta. Aki a pofont kapta, bement a moziba, a négy jó barát pedig kiült a padra. — Miért vártatok? — Hogy vége legyen a mozinak és elkapjuk azt a tagot. — Szerettek verekedni? — Nem szaladunk el az biztos. — Te bátornak tartod magad? — szegezem Hosszúnak a kérdést — Igen. — Szerinted mi a bátorság? — Hát... ha valaki nem fél. — Négyen megtámadni egyet, megverni, megrugdosni, aztán ájultan otthagyni, ehhez milyen bátorság kell? Nem kapok választ... — Beszélgessünk még a bátorságról. Kit tartotok bátor embernek? A vezér veszi át a szót, ő látszik a legműveltebbnek. Esténként középiskolába jár és olvas is sokat — Akik mindenkivel szembe mernek szállni... — Te is szembe mersz szállni? Mindenkivel? —Nem vagyok ijedős. — Ha egyedül vagy, akkor is belekötsz abba a fiatalemberbe? — Persze. — Bátor embernek tartod a berepülőpilótát? — Az biztos. — Fel mernél szállni egy szuperszonikus repülőgéppel? Ismét egymásra néznek és csak kínos szünet után jön a válasz. — Miért ne. Választ várva sorba veszem az arcokat Egyikük sem akar lemaradni xrmásik- tól, bár lassan, de kapom az igeneket... Még mindig nem tudom, hogy miért ütöttek. Józanok voltak, féltékenység, vesze/ RE JTŐ J EMÓ/ ,f 011*- ofcfe 24. Sorakozó? A trombita elhal, a század az udvaron áll, és a kapitány néhány búcsúmondat után „Indulás !”-t vezényel. Azután „Jobbra át!”, majd elindul lován a tiszt, magasba villan a kardja, a zenekar rázendít egy indulóra, és a peloton harsány dallal kikanyarodik az utcára... Közben már régen megjött a parancs, amelynek alapján „Latouret őrmester leváltja a menetben beosztott Lamac altisztet és útközben mint állandó járőrparancsnok teljesít szolgálatot”. Pályafutásának szégyenfoltja, altiszti tekintélyének letörője, ez a vigyorgó su41Vámsa# 1968. január UH hanc, ez a gyalázatos színlelő, akit ő meg fog tanítani..* Pillanatnyilag azonban a „vigyorgó suhanc” a vörös kereszttel díszített ponyvás szekér árnyékos belsejében aludt, makk egészségesen, de minden előnyével a betegállom ánvba helyezett katonának. Szívből sajnálta ezt a szegény Latouret-t. öreg, megcsontosodott katona, de nem rossz fiú. így menetel a század. Este lesz. azután ismét reggel. Csak mennek..* A kocsi előrészén át látszott a sivatagban menetelő század hosszú emberkígyőja. Végtelen sárga halmok között. iszonyú melegben, sehol egv foltnyi árnyék, csak a vakító Szahara krémszínű porfelülete és lágy vonalú hullám... hullám ... ameddig a szem ellát, mindenütt sárga hullám •.. Az orvos az egymás mellé halmozott kininzsákokon egy pokrócot terített végig, és aludt... Most talán meg lehetne nézni a tárcát... Nem ... Amíg nem tudja, mi van benne, adig nagyon kell vigyázni- Tessék... Egy katonát hoznak, rángatózik— Habzik a szája, véres foszlányok rezegnek minden hör- gés után ... Lefektetik. Az orvos álmosan ugrik fel. Hideg tömlőt a fejére. •. De úgyis vége!!... Valószínűleg tüdőembólia... Egy ér megpattant .. • Arcát, kezét szürke por lepi. — Vége — motyogja a köpcös orvos, és sörtés. rövid nyakát töröli egy kendővel... Délután négyre elérik az első oázist- Hosszú fütty. Az ezred orvos sanda szemekkel nézi a kocsiban a makkegészséges katonát. \ — Kérem, főorvos úr — jelentkezett váratlanul —. szeretnék beállni a sorba, de parancsban van, hogy így utazzam. Nem adhatnám át a helyemet egy gyengébbnek? A váll- sebem már igazán nem akadályoz. — Majd intézkedem — felélt nyájasan a főorvos. — Derék élhatározás ... Azt hiszem, a hadnagy úr vállalja majd a felelőséget azért, hogy felcserélje a helyét egy invalidussal . s • A hadnagy napi parancsba vette, hogy a teljesen felgyógyult '0-es közlegény helyét a kórházszekéren egy gyengélkedő vegye át, és a 40-es közlegényt szolgálattételre menetelő szakaszához vezényelték.;. Végre... Galamb elindult, egyedül a ritkás pálmatörzsek között, hogy valamelyik nyugalmas helyen megnézze a tárcát. A pálmakoronákon majmok visongtak. és megszámlálhatatlan kabóca zür- rögött mindenfelé- — Megállj, bajtársi — kiáltotta utána valaki. A gróf úr volt. Csak r~m lesz megint valami akadály? — Mi az, méltóságos 'r? — Ne csúfolj ... Tőled nem vártam el. Ez, ez... a többiekhez méltó— Egész komolyan mondom, hogy ez nem csúfnév. Olyan előkelő vagy, öregem, hogy magam is azt hiszem, valami főúri családból származhatsz. — Hát a származásom. i. — A hosszúkás finom arca elkomorodott. — Szeretnék valamit mondani neked... Te más vagy, mint a többiek-.. A költőt is megérted, talán én is őszinte lehetek..» Galamb kedve ellenére mondta: — Csak tessék.». légy oly közlékeny, és mondj el mindent... bár most.*. — Én lengyel vagyok, Lu- kewitzből származom..* Tizenöt éves koromban feltaláltam egy gépet.. s — Nézd... Rajtad látni, hogy nemes vér folyik az ereidben. Valid be, hogy megölted azt a nőt-., vagy ismerd be őszintén, hogy elkártyáztad az ezred zsoidját, mint gárdatiszt, szóval mondd el a hangosfilmedet, s feküdjünk le... A gróf úr sóhajtott. Bánatosan megcsóválta a fejét, és felállt. — Nem. Mégsem mondom él... Neked sem •.. Ne haragudj .. i — Igazán nem sértettél meg — felelte Galamb alig leplezett örömmel, és Spo- liansky egy nagy sóhajjal al- ballagott a tábor irányába... Az egyik lábát kissé húzta maga után *.. Biceg vagy mi?... Efc, nem fontos! (Folytatatjuk) SZIGETI mUDEujL keputgénví változata kedés kizárva. Akkor miért? Unalomból? A tárgyalás szünetében az egyik fiú édesapja azt kérdezte: miért kell büntetni a magyar virtust? Virtus? Négyen egy ellen? — Téged mikor verték meg utoljára? — Régen, iskolás koromban odalépett hozzám egy nagydarab ember és összepofozott. Máig sem tudom miért — emlékezik vissza Hosszú. — Fájt? — Sírtam is. — Odahaza? — Egy-két évvel ezeiőtt apámtól még kaptam néhány nyaklevest, de már nem bántanak. — Inni szoktatok? — Mi hárman nehéz munkát végzünk és kívánjuk az italt Kell. De nem rúgunk be. — Lányokkal hogy vagytok? Megint hallgatás. Csak a vezér szól: — Én járok egy kislánynyal. — Mi lesz, ha megtudja ezt az ügyet — Ettől én is félek. Szeretném, ha nem tudná meg, olyan jól megvagyunk egymással. — Mondd, miért ütöttél? — Már megint ezt tetszik kezdeni. Nem tudom, nem mindig gondolkodik előre az ember... Egyébként rendes fiúk, nagyjából olyanok, mint a többiek. Szorgalmas, igyekvő szüleik vannak, rendes otthonuk. Tévé, rádió, gitár, zsebpénz és sok unalmas szabad idő. Lehet, hogy unalomból ütöttek? Vagy lehet, hogy azért, mert a járókelők és „nézők” sokaságából segíti sem szólt rájuk?.., — Tudjátok, mit jelent tm az ítélet? — Megmondták. Három évre felfüggesztve. És ha ez idő alatt a legcsekélyebb törvénybe ütközőt is elkövetjük, már mehetünk is a mtne. A fiúk felszedelőzködnek. Hosszú az ajtóból még visz- szaszól: — Fiatalkorúak vagyunk, a nevünket nem lehet kiírni, tiltja a törvény. Hogy ezek a fiúk milgett jól ismerik a törvényt!... Márkusz László Áranylakodalont Petői ibányán (Dobrocsi Pál tudósítónk jelenti): A terített asztal körül a család tagjai, a jó barátok; és egy idős bányászházaspár ült Horváth Albert és félesége, Máté Mária, aranylakodalmát tartotta Petőfibá- nyán. Meghatódottan fogadták gyermekei, unokái, a he* lyi párt- és szakszervezet köszöntését házasságuk 50. évfordulóján. Beszélgetés. poharazgatás közben ifjúkori emlékek és a múlt küzdelmes korszaka, elevenedett meg. Horváth Albert közel ötven évet dolgozott a föld mélyén. Jó bányász volt. ezt mindenki tudja róla, húsz évig volt csapatvezető. Munkatársai szerették, ragaszkodtak hozzá. A munkásosztály vívmányaiért már 1916-ban harcolt; részt vett az 1917-es salgótarjáni bányászsztrájkban, ezért le is csukták. A félszabadulás után Horváth Albert a kommunisták soraiban dolgozott a rendszer megszilárdításáért a bányászcsaládok boldogulásáért. De félre a komor emlékkel, ez már a múlté. Petőfibá- nyán aranylakodalmat ünnepeltek. A közel 76 éves Albert bácsi feleségével harmadszor is kimondta: „Holtomiglan. holtáiglan”. Jó egészségnek örvendnek mindketten. Négv evermek. nyolc unoka és egv dédunoka tesÄ boldoggá öreg csapjaikat.
