Heves Megyei Népújság, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-16 / 297. szám
Bemutatjuk a megyei labdarúgó-bajnokság új részvevőit Gagarin SE A Gagarin SE labdarúgócsapata 1967-ben sikerrel szerepelt a mo- gyei II. osztály keleti csoportjában, a táblázat élén végzett s ez egyben azt is jelenti, hogy .lövőre részvevője lehet a megyei I. osztályú bajnokságnak. Érthetően nagy az öröm Feldeb- rő községben, hiszen ilyen magasra móg nem jutott feldebrői együttes! A feljutásról és a jövő évi elképzelésekről, tervekről Mező István őrnagy, a csapat intézője nyilatkozott lapunk számára. Többek között elmondotta, hogy a labdarúgócsapat 1966-ban kezdte pályafutását. — a .füzesabonyi járási bajnokságban. Innen került egy év alatt a megyei II. osztály keleti csoportjába, ahol — mint említettük — ismét a táblázat élén végzett. A Ga-garin SE labdarúgói a bajnokság mellett kupaküzdelmekben is indultak, megnyerték az OSN Kupát, valamint a Felszabadulási Honvéd Kupát — ezzel is öregbítve a csapat jó hírnevét. Az idei bajnokság jól kezdődött m csapat számára <; a tavaszi fordulóban elért eredmények^ alapi árt arra lehetett következtetni, hogy fölényesen nyer maid bainoksá.gov — ősszel azonban keservesen meg kellett küzdenie minden egyes pontért. A változásban körze.iátszőtt két kulcsjátékos kiesése. Benedek ugyan5 s május 10-ón a lábát törte. R. Tóth pedig eltávozott. Akadályt ie’entett az is hogy a csapatnak nem volt — s jelenleg sincs — edzője! Mindezek ellenére az együttes teli r;en megérdemelten nyárt bajnokságot. s jutott a magasabb osztályba. A játékosok közül Molnár. Bocsi J. Cserta. Benedek, R Tóth és Szelke nyújtotta a legjobb egyéni teljesítményt. Amire külön is büszkék a fe'.debrőiek: a sportkör fcnná’lása óta e^vetlen sportolójuk sem kapott fegyelmi eltiltást! A Gagarin SE vezetői és játékosai tisztában vannak azzal, hogy jövőre -s* figyelembe véve a körülményeket és az adottságokat — nehéz lesz helytállniok a megyei I. osztályban. Ezért csak a bent-j maradást tűzték ki célul maguk elé. Több iátékos az ősz folyamán leszerelt — az utánpótlás azonban biztosított s január 1-től minősített edzőt v szerződtelek. Ugyanakkor korszerűsítik, fe’útítiák a labdarúgópályát, az öltözőket, s a nézőteret kerítéssel választják ei a játéktértől. Remélik, hogy ezekben a munkálatokban a községi tanács is hathatósan segítséget nyújt. Még egy óhajuk van a sportkör tagjainak: a község lakói az eddiginél nagyobb számban vegyenek majd részt a jövő évi sportesemény eken! Selyp: Kinizsi A népszerű cukorgyári együttes az 1950-es években komoly szerepet játszott Heves megye labdarúgó sportjában. Különböző oltok miatt azonban hét évvel ezelőtt kiesett a megyei I. osztályból s az azóta eltelt idő alatt a feljutásért harcoló csapatok „keserű kenyerét ette4’! Sokszor állt az ígéret kapujában, de mindig közbejött valami s elölről kellett kezdeni a harcot. Az id éh azonban végre sikerrel járt a selypiek próbálkozása és a csapat megnyerve a nyugati csoport bajnokságát — bejutott a megyei 1. osztályba! Az eredményes szereplés nem a véletlen műve volt! A sportkör vezetői az év elején elhatározták, hogy az eddigieknél nagyobb akarással vágnak neki a bajnokság- % nak s több segítséget nyújtanak' a cs-?">a< számára. Pogonyi Bajos szemétében új edzőt szerződfettek. akinek irányításával a legkeményebb edzéseket végezték a labdarúgók. Mivel a szorgalomban sem volt hiány, — az együttes egyre-másra nyerte mérkőzéseit s mar a tavaszi idény .végén lát- zott. hogy sikerülni fog a tervek valóra váltása. A Kinizsi végül is 26 mérkőzéséből 22-őt megnyert, kétszer játszott döntetlenül és mindössze két vereséget szenvedett. Aminek külön is örültek a szurkolók: a cukorgyár! csatárok, több mint száz gólt rúgtak az ellenfelek hálójába és csak kevés gólt kapott a védelem. A tavaszi és az őszi idényben összesen 15 játékost Szerepeltetett Pogonyi Lajos edző. legtöbbször a Robotka—Agó. Lőrincz I., Bizony — Kékkő. Sziráki — Szűcfr, Szita,. Lőrincz IL, Juhász, Képe összetételű legénység lépett pályára s szóhoz jutott még Sebők, Horváth. Logyig és Kovács is. Rendkívül kedvező, hogy a játékoskeret átlagos életkora alig haladja meg a húsz évet! A selypi csapat értékelése nem lenne te’jcs. ha nem szólnánk a sportköri és a szakasz*ályi vezetésről. A sportkör elnöksége — a lehetőségekhez képest — igyekezett megteremteni mindazokat feltételeket, amelyek szükségesek voltak a bajnokság megnyeréséhez. És ez nem is meglepő, hiszen Rabecz elvtárs. a vállalat igazgatója. Surányi sportköri elnök. Nógrádi szakosztályvezető valamikor maguk is aktív sportolók voltait! A selypi szurkolók pedig már várják a tavaszi rajtot. Várják a megye legjobb csapatait és azt. hogy a Kinizsi helytáll majd az izgalmasnak ígérkező küzdelem- sorozatban. Az előjelekből arra lebet kövefkezdetni, hogy a selypiek bizakodása jogos és megalapozott .,, S P O R T-hírek FIGYELEM! A gépjárművek felülvizsgálása előtt m9lor];erékpár!á! mssl javallassa az Egri Vas és Fém Hisz motorkerékpár-javító műhelyében, EGER, LENIN ÜT 88. SZÄM. Az angol tenisz szövetség csütörtök esti kongresszusán szavazással döntöttek abban a kérdésben, hogy jövőre bevezessék-e a nyílt versenyeket — azokat amelyen amatőr és hivatásos versenyzők együtt szerepelhetnek — Angliában. Nagy fö- énnyel győztek azok. akik a nyílt versenyek mellett álltak ki. A 300 küldött közül mindössze 5 szavazott az újítás ellen. A szövetség elnöksége kimondta, hogy április 22- től engedélyezi a nyiltversenyek rendezését. Azért határoztak ezen időpont mellett, hogy a nemzetközi szövetség (ILTF) áp- riUs 19-én és 20-án tartandó kongresszusán még érdemben foglalkozhasson ezzel a kérdéssel. . * Rómából érkezett jelentés szerint a nemzetközi teniszszövetség elnökségét megdöbbentette az angolok elhatározása. — Még nem tudjuk, hogy ez a kongresszusi határozat szabályként bekeiül-e az angol amatőr tenisz szövetség szabálykönyvébe, ha igen, akkor az angolok máris úgy tekintik magukat, hogy kizárták a nemzetközi szövetségből. — Mondotta De Sta- fani, a nemzetközi szövetség elnöke, aki egyb"n az olasz szövetségben Is betölti az elnöki tisztet. Hozzátette még, hogy az angolok ezzel az elhatározásukkal kizárhatják magukat a Davis-kupa küzdelmeiből Is. ALLAS Négy éves kislányomhoz gyermekszerető megbízható nőt keresek január 1-tőL Érdeklődni lehet hétköznap este 6—7-ig. Kendy Eger, Szálloda út 4. Az új Csákány utcai bölcsödébe kazánfűtőt veszünk fel. Jelentkezés Egeír Város Tanácsa VB. Egészségügyi osztályán. Gyakorlott gyors- és gépírőnőt azonnal felveszünk. Jelentkezni lehet mindennap reggel 8 órától a Gépjavító Állomás főkönyvelőjénél. Everben. INGATLAN Figyelem! Családi házat lehetőleg pincével kerttel Gyöngyösön vennék. Eehet külterület is. Ajánlatokat: „Készpénz” jeligére a Gyöngyösi Magyar Hirdetőbe kérek. Gyöngyös város területén családi házat vennék készpénzért. esetleg eltartást vagy öröklakást biztosítanék. Cím: „Eltartás” jeligén a Gyöngyösi Magyar Hirdetőben. Társasházban épült kétszobás lakást vennék készpénz plusz OTP-átvállalással. „Társasház” jeligére az egri Hirdetőbe kérem a leveleket. Belvárosban társasház építéséhez 2 szobás lakásra társat keresünk. „Belváros jeligére” az Egri Hirdetőbe kerem a leveleket. Egyedülálló 45 éves asszony délutáni háztartási segítségért kis szobát keres Egerben. Alsó tagozatos gyermekkel korrepetál. Megkeresést „December” jeligére egri riiv> .»ARM r 408-as Mos7kvics S0 000 km-rel eladó. Eger 29-61 telefon. VCOV1 SA, JAT f RnFKfBFN KOí »SE MEG. VAGY REGI BIZTOSÍTÁSÁT AL AKÍTSA AT, AZ ÜJ EPtiLZT£S HÁZTARTÁSI BIZTO! SfTASEAI A Füzesabonyi Gimnázium KISZalapszervezete és természetbarát szakosztálya a napokban vendégül látta a Hevesi Gimnázium KISZ- alapszervezetének és természetbarát szakosztályának 30 fős küldöttségét. A két gimnázium tanulói klubdélután keretében találkoztak egymással. Köztudott, hogy mindkét gimnáziumban élénik természetjáró élet folyik, így a találkozó jó alkalom volt arra, hogy a testvérszakosztályok k! cserélj ék tapasztalataikat. Azt is elhatárolták, hogy a jövő nyáron kéthetes közös táborozást rendeznek a Tisza mentén! (—' * Az egri úttörőolimpia asztalitenisz versenyén 32 fiú és 12 leány versenyző indult. A fiúknál Báder Tamás (IV. ez. isk.) vérzett az első helyen Paparó (I.) Katona L. (IV.) és Rózsa (X.) előtt, mig a lányoknál Patrik Agnes szerezte meg a bajnoki címet Patrik Krisztina (mindkettő I-es számú iskola). Weltmeister tangóharmonika kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni esti órákban 26-54 te’efonon E-er. CHABAUD szegfűmag. óriás virágú, tűzpiros, sötétbordó, fehér, halványrózsaszín. élénkrózsaszín sárga, grammja: 8.— Ft. Szállítás utánvéttel Szalai János kertészete. Mezőtúr. Nagycsapatkert. Alig használt cimbalom eladó, Rákóczi Tsz. Vécs. Zománcozott fürdőkád eladói Gyöngyös, Tűz utca 9. Eladó egy faragott könyvszekrény. hozzávaló kártyaasztal és két fo‘e’. Ér^ewődni 1 -n-■ gyös 13-01 telefonon délután 14— 16 óra között. Lukács Agnes (V.) és Bajnok M. (IV.) előtt. # A magyar vízilabda válogatott előre kidolgozott tervek szerint folytatja felkészülését Budapesten az olimpiai játékokra. A napi foglalkozásokon részt vesz az egri Póesik Dénes is, aki az egyetlen vidéki játékos a keret tagjai között! á Csütörtökön megnyitotta kapuit Gyöngyösi Iparitanuló Intézet jégpályája. A korcsolya-sport gyöngyösi szerelmeseit kitűnő jégfelti- lét. hangu'atcs zene és jól fűtött melegedő helyiség várja. A jégpálya naponta 16.30 órától 13.30 óráig tart nyitva. Kertészetek figyelem! 3 nim-es 28x32 melegágy! üveg szaküzletünkön ■resztül kapható. üveg és Porcelán Nagykcr., Eger Felvételre keresünk 3 műszakos munkára 16 évet betöltött, VIII. általános iskolai végzettséggel rendelkező női munkaerőt, fonó és orsózó átképzős tanulónak. Vidékieknek lakást biztosítunk. Bővebb felvilágosí- last levélben adunk. Pamultextilművek Fonógyára. Budapest, XI., Bocskai u. 90. Munkafl-yi osztály. _____ Má travidéki Fémművek az alábbi szakmákban szakmunkásokat keres: köszörűs, esztergályos, szerszámkészítő (szerszámlakatos), • idomszerész. Bérezés a Mátravidéki Fémművek üzemgazdasági osztályán történő megállapodás szerint. Munkásszállást biztosítunk. Útiköltséget megállapodástól függően megtérítjük. Mátravidéki Fémművek, Sírok. felvételre keres gyakorlattal rendelkező géplakatosokat, gépbeállító lakatosokat, gépésztechnikusokat technológus és szerkesztői beosztásba, valamint építésztechnikust. Fizetés megegyezés szerint. Munkanapokon felvételre jelentkezni lehet a vállalat munkaerőgazdálkodasán, személyesen vagy levélben. A Gyöngyösi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet (Gyöngyös, Fő tér 7.) több éves gyakorlattal rcinivinü«u ellenőrt keres Jelentkezés: a fenti címen személyesen, vagy írásban az fmsz elnökénél. az Iparcikk Kisker. V. ki elöl! egri, gyöngyösi is hatvani szaküz.ele.ben! 17-én, vasárnap reggel 9-től délután 2 óráig, 18 és 22 között egyfolytában este 6 óráig, 23- án. szombaton egyfolytában este 5 óráig. 24- én. vasárnap 9-től 12 óráig. Játékvásár Egerben és Gyöngyösön mindennap este 6 óráig. 23-án este 7 óráig, 24-én du. 1 óráig árusít. A játék- és sportboltok Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban mindennap este € óráig, 24-én du. 4 óráig tartanak nyitva. Kérjen DÍJTALAN AJANDÉKCSOMAGOLAST SZAKÜZLETEINK BEN! Kedves vevőinknek jő vásárlást és kellemes ünnepeket kívánunk! H. Iparcikk Kiskereskedelmi V. Eredményesek a J\lépúí$áq-ban közölt hirdetések 2 Jó karban lévő* hálósrobn-bútor e^adó. Cím: Gyöngyös. Petőfi út 53/3. Értesítjük Eger város lakosságát. hogy a Sóház Aradi. Liszt Ferenc. Berzsenyi Dániel. Fadrusz János utcákban december hónán folyamán cca*orn<»£r)ff<£si munkálatokat végzünk. Felhívjuk a lakosság figyelmét a körültekintő közlekedésre. a balesetek elkerülése végett. Eger Város Tanácsa VB. Útkarbantartó üzem* Tapéta több színben és minőségben beszerezhető a TLIZÉP Vállalat alábbi helységekben levő tetején: é Eger, Kál9 Hatvan9 Gyöngyös9 Heves9 Bélapátfalva9 Recsk9 Apc9 Füzesabony9 Lőrinci A tapétázott fal ízletten. divaton, tartó»! Könyen tisztítható, így élettartama többszöröse a festett falénak. A tapétázást a TÜZÉP V. által rendelkezésére bocsátott leírás alapján ön is elvégezheti. Heves megyei Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállalat (Eger, Barkóczi u. 2.), a megye területén öntött aszfalt burkolását vállalja. az atuiiing áruhoz 27-én, vasárnap 9-től 13 óráig HYITlff A TORI