Heves Megyei Népújság, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-13 / 294. szám
% OKOSAN VÁSÁROLJON Vasárnap Egerben, a Szilágyi Gimnázium tornatermében bonyolították le a középiskolás kosárlabda-bajnokság megyei döntőjét, az Egri DobóGimnázium, az Egri Gárdonyi Gimnázium és a Hevesi Gimnázium csapatainak részvételével. Az első helyet a Dobó Gimnázium jól. felkészült együttese szerezte meg a Gárdonyi és a Hevesi Gimnázium előtt, dobósok a 32 közé kerültek és legközelebb a területi döntőkön igyekeznek majd helyi'' ni. A lányok döntőjét december 17-én ugyancsak Egerben, a Szilágyi Gimnázium tárna kiében rendezik meg öt csapat részvételével. Képünkön az E. Dobó Gimnázium területi döntőbe jutott együttese. (Molnár I. felvétele) Hosszú ujjú női fehér nylon blúz MS,-» ft Neva Tulipán férfi ing, 6 színben, - új fazonban ' 112,— Ft Neva gyermeking, 5 színben 45,— 88,— Ft az állami áruházaké ifiJődöl! MTS 2. longressiusa Less-e jégpálya , Gyöngyösön és Hatvan ban ? Hideg van. Rövidebbek lettek a nappalok, hosszabbak az éjszakák. Befagytak -már a kisebb-nagyobb tavak, patakok is. A fiatalok, a téli sportok szerelmesei már előkészítették felszereléseiket, hogy az első adandó alkalommal kedvenc sportjuknak áldozhassanak. Az ő kérésüknek is eleget téve tegnap azután érdeklődtünk a megye három városának illetékeseinél. lesz-e jégpálya Egerben. Gyöngyösön és Hatvanban? — Városunkban mint minden évben, így most is lesz jégpálya — mondotta Pádár Béla. a hatvani JTS elnöke. — Jégpályát létesítünk a IV-es számú Általános Iskolában és a hatvani új gimnáziumban, valamint a Kinizsi sporttelepen. Az új gimnáziumban zenéről is gondoskodnak majd. hogy a fiatalok minél kellemesebben töltsék el szabadidejüket. A jégpályák elkészülése és nyitása az időjárástól függ. de reméljük, néhány napon belül az érdeklődők rendelkezésére áll. — Gyöngyösön is lesz jégpálya. — informált bennünket Csende Gusztáv, a Gyöngyösi JTS elnöke. — Az ITSK ismét a Batthyány téri’ sporttelepét alakítja át jégpályává, ahol zene és villanyfény mellett korcsolyázhatnak a város fiataljai. Emellett a Mátrafüredi Egyetértés kézilabdapályáján- js lesz ebben az évben jégpálya. Szó van arról, hogy a Mezőgazdasági Technikum a Nemecz József téren létesít jégpályát,, de az ott folyó építkezés miatt nem valószínű, hogv tervüket valóra tudják majd váltani. — Egerben több jégpálya is lesz, — mondotta Veres István, az Egri Városi TS elnöke. — Az Egri Vasutas SO a Lenin úton. a Vasutas Klub mellett épülő ABC áruház mögött létesít jégpályát, amely jégkorong mérkőzések lebonyolítására is alkalmas lesz. Tudomásom van arról, hogy az Egri Dózsa az idén is a népkerti teniszpályát alakítja át jégpályává. Ezenkívül a Dobó SE rendezésében az Egészségház utcában lévő kézilabdapálya, a X-es számú Általános Iskola udvara és a Nagy János utcai kézi- labdapálya várja majd szeretettel a korcsolyázni szándékozókat. Hírek vannak arról, hogy több iskola tervez jégpályát építeni az iskolák udvarán ... Dr. Mező Ferenc irodalmi pályázat Az MTS budapesti II. kerületi Tanácsa dr. Mező Ferencnek, a magyar sport- mozgalom nagy halottjának emlékéle testnevelőtanárok, edzők, sportköri vezetők és sportolók részére irodalmi pályázatot, hirdet. A pályázat témája a sportolók és a szurkolók sportszerű viselkedése. A pályázónak a dolgozatában fel kell dolgoznia, hogy miképpen gondolja a sportesemények légkörének megjavítását és a sportesemények részvevőinek a sportszerű magatartásra való nevelését. A pályamű minimális terjedelme 23 gépelt Á/4-es óídal. A- pályázatokat 1968. március 1-ig kell be- küldfni az MTS budapesti II. kerületi tanácsához (Budapest, II. kerület. Bimbó u. 1.). A pályázat jeligés, a pályázó nevét, foglalkozását, címét, esetleg telefonszámát külön zárt borítékban kell mellékelni. A legjobb pályázat elnyeri 1968. évre az MTS Országos Tanácsa által alapított vándorserleget, ezenkívül a kerületi TS tárgyjutalmat ad. /Levél az Dózsa lalMlafi'iía'óiJioz Kedves fiúk! Befejeződött a bajnolcság. — sajnos részetekre nem a legjobb eredménnyel: búcsúznotok kellett a legmagasabb osztálytól. Úgy érezzük azonban, hogy nem kell szégyenkeznetek, hiszen megtettetek a magatokét! A sport csak játék, nemes vetélkedés, amelyben a jobb ellenféltől kikapni sohasem szégyen. Mi — ígérjük — nem hagyunk cserben benneteket, s továbbra is olyan lelkesedéssel állunk mellettetek, mint az eddigiek folyamán. Vigasztaljon benneteket a tudat:, minden kezdet nehéz — nektek is az volt! Nem egyszer láttuk: nemcsak a nemes ellenféllel kellett megkiizc énetek, de más köriiményekkel is. Mindig sporszerű szemre is szép, stílusos játékotokat nemcsak mi, egri szurkolók, de az ország. többi, labdarúgó rajongói is elismerték. Pedig 'annak idején' majd- hogy nem kézlegyintéssel fogadtak benneteket az NB 1-ben bár kétségtelen, hogy voltak olyan kitűnő szakemberek is, mint Baráti Bajos, az V. Dózsa edzője aki így nyilatkozott: „Az egri fiúk komoly. nagycsapatoknak is megkeserítik még az életét!” A 19 pont nem volt elég a bentmaradáshoz, de becsülettel megküzdöttetek valamennyiért. Nos, a tapasztalatokból vonjátok le a szükséges tanulságokat és jövőre igyekezzetek bebizonyítani: nem véletlenül voltatok egy épig a legjobbak között. Kérjük, hogy egymást és bennünket ne hagyjatok cserben, félre az elkeseredéssel és minden erőt fordítsatok a felkészülésre! Hajrá Egri Dózsa! A Borsod—Heves megyei Vasés Műszaki Nagifkcreskedelmi Vállalat dolgozói Tovább jutott : as egri Dohó Gimnázium csapata A magyar sportnak az utóbbi években egyik legjelentősebb eseménye kezdődött meg kedden délelőtt a játékcsarnokban: az MTS 2. kongresszusa. „Szélesebb alapokon, magasabb színvonalon, a testnevelés és port fejlesztéséért” — ez a jelszava a kétnapos tanácskozásnak, amelyre a testnevelési és sportmozgalom budapesti és vidéki vezetői és a legiobb társadalmi aktívák gyűltek össze. Egri Gyula bevezetőjében rövid visszapillantást tett az MTS megalakulása óta eltelt időszakra, majd a további feladatokról beszélt. Hangsúlyozta á társadalmi összefogás jelentőségét, mert mint mondotta, csak ennek kibonakozásával, a mozgalomban részt vevő társadalmi és állami szervek, szervezetek céltudatos munkájával. valarrvnt a sportszerető emberek támogatásával lehet az előttük álló feladatokat a társadalom és az egyén A Törő* Csilla** Traktor rár Egri Gyáregysége felvételre keres ipari gyakorlattal rendelkező, közgazdasági egyetemi végzettségű dolgozót, gyors- és gépírót, esztergályos szakmunkást. Bérezés megegyezés szerint, jelentkezés a fenti válla’at személyzeti osztályán, személyesen vagy í-ásban. Mátravidéki Fémművek az alábbi szakmákban szakmunkásokat keres: köszörűs, esztergályos, szerszámkészítő (szcrszámíakatos), idemszerész. Bérezés a Mátravidéki Fémművek üzemgazdásági osztályán történő megállapodás szerint. Munkásszállást biztosítunk. Útiköltséget megállapodástól függően megtérítjük. Mátravidéki Fémművek, Sirok. fi Fővárosi Villamssvasäl felvételre keres fcocsivezetőt. kalauzt, fékezö-csatoloV váltóőrt, kőművest, lakatost, temezlakatost. ácsot, bádogost, tetőfedőt, villanyszerelőt, esztergályost, fényezőt, maróst, betanított munkást, segédmunkást (férfi. női), takarítónőt, felépítményest (pályamunkást), váltótisztitót. Kábeles segédmunkási, cimfestőt. Felvételre jelentkezés: Budapest. VII« Akácfa u. 15. javára megoldani, A közelgő mexikói olimpia jelentőségéről ás az erre történő felkészülésről beszélt ezután. — Az MTS vezetőinek éppúgy mint az országos sportági szakszövetségeknek, a válogatott sportolókat foglalkoztató sportegvesületek- nek — minden eddiginél jobban — munkájuk középpontjába kell állítani az olimpia’ felkészülést és olyan feltételeket kell biztosiamul?, amelyek ehhez szükségesek — mondotta. Ezután Ádám József, a számvizsgáló bizottság elnöke ismertette az MTS országos számvizsgáló bizottságának jelentését, maid a szünet után hozzászólások következtek. fáié . IBIJE TES JÁRMI < 55-ös Steyer Puch üzembiztos olcsón eladó Vámusgyörk Vttröshad. sereg ti. 95. Nagyon jó állapotban lévő 403-as Moszkvics 24 ezer kifi-t futott eladó, Újvári. Tarnaszentmiklóe, Rá- 76. Wartburg de Lux eladó Eger, r.-ov-'not n ■*=. 6—8-c*. v etiv Kivennék jó állapotban lévő tűzi- fa-fűrészelő gépet felszerelve. Cím: Rostás István* Gyöngyöe. Kecöle út 14. sájAt Érdekében kösse mco, VAGY RÉGI BIZTOSÍTÁSÁT ALAKÍTSA AT, AZ t»J ÉPÜLETES HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁSBA’ Tájékoztatjuk t. ügyfeleinket, hogy hálózatfejlesztét sünk során Heves megyében felvevőhelyeket létesítettünk, ahol a hibás irodagépeket írásbeli megrendelés alapján javításra átvesszük. Felvevőhelyek: Eger, Amyékszala a. 2. Fmsz karbantartó műhely. Füzesabony, Rákóczi út 64. Szövetkezeti áruház, műszaki osztály. Gyöngyös, Jókai u. 38. Autóműszaki bolt. Hatvan, Hámán Kató u. 1. Központi irodaház (fmsz). Heves, Köztársaság tér 6. Vasbolt. Párád, Kossuth u. 182. Fmsz, 17. sz. bolt, Irodagéptcchnika Vállalat. Budapest, V., Bécsi u. 8—10. Telefon: 182-080. Qualital Könnyűfénrpari Feldolgozó Vállalat,- r rOÄ rr ' Apc felvételt hirdet hatvani lakással rendelkezi férfi munkaerőkre, 18—40 éves korig. Ezen dolgozók felvétel esetén 8—10 hónapot a budapesti telephelyen dolgoznak, ahol a fémöntő és olvasz ár szakmában betanítást nyernek. Fenti időpont letelte után Apcon nyernek beosztást, hasonló munkakörben. Felvétel esetén a budapesti naponkénti bejárással csolaíban utazási költségtérítést eszközlünk. Fizetés megállapodás szerint: 7—10 Ft óra. Jelentkezés 23-án 9—10 óra között a vállalat személyzeti osztályán. Felveszünk továbbá: kohómérnököket, metallurgusi, fejlesztési, technológust, laborvezetői, gépészmérnököket szerszámszerkesztői, üzemvezetői, közgadászokat tervstatisztikus, revizori munkakörök betöltésére. Ezenkívül jogtanácsosi és üzemszervezői állások betöltésére keresünk megfelelő végzettséggel rendelkező szemé'yeket. Fentieken kívül felveszünk fémöntőket (betanított munkások), marósokat, esztergályosokat, köszörűsöket, szerszámedzőket, lakatosokat. A jelentkezéseket írásban vagy személyesen a vállalat személyzeti osztályára kérjük. Fizetés megállapodás szerint történik.