Heves Megyei Népújság, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-31 / 308. szám

6 YJLÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK: BÚIK AZ MSZMP BEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XVIII. évfolyam, 308. szám Ara: 80 fillér 1967. december 31., vasárnap As utolsó napján ...és eljött a 365. nap is: búcsúzunk 1967-től, hogy néhány óra múlva, ha kissé tétován is még, de már ja­nuárt és 1968-at mondjunk. De egy pillanatra még, csak addig, amíg az emlékezés gyorsan suhanó szárnyain végig­röppenhetünk a 365 nap történetén, nos, egy pillanatra még vegyük a kezünkbe a régi naptárt, amelynek nap­jai és lapjai az óévről szólnak. Érdemes és értelmes dolog ez az emlékezés, mert van mire emlékeznünk, mert nap­jaink és hónapjaink serény munkában, gyarapodó ered­ményekben voltak gazdagok. Minden egyes ember, minden család életében hozott újat, többet, vagy kevesebbet, de hozott újat. szépet az 1967-es esztendő. Vágyak, tervek teljesülték, álmok való­sultak meg, s a sok család, a sok ember közös nagy kalen­dáriumában egy ország gyarapodása mérhető le. Emlékez­zünk: hittel és bizalommal tekintettünk egy esztendővel ezelőtt a most már eltelt 12 hónap elé. És nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy hitünkben nem csalódtunk, hogy az 1967-es esztendő az újabb előrelépés gazdag és büszke esz­tendejének bizonyult. Nem, senki sem állítja, hogy nem voltak gondjaink, hogy minden terv, minden álam megvalósult; hogy a 365 nap mindvégig piros betűs ünnep lett volna az ország életében. Felelősségteljesen és nyíltan az egész ország ^előtt szólt gondjainkról, nehézségeinkről a párt. szólt erről az országgyűlés legutóbbi ülésszaka, írtak ezekről a gondok­ról az újságok és beszéltünk ezekről mi magunk is, nem is keveset. De hát ki állíthatná, miért tenné, hogy a szocia­lizmus építése csak diadalmenet! De hát ki állíthatná, s miért is tenné, hogy a munka nemcsak szépséget, alko­tást hoz. de verítéket, fáradtságot is, nagyszerű emberi tet­teket, de néha kicsinyes és bántó ostobaságot is. Az emberi természet azonban csodálatos. Most, hogy visszatekintünk az óesztendőre, lám, hogy hullanak ki em­lékezetünkből a jogos, okos panaszaink, apró vagy nagyobb fájdalmaink, s hogy marad meg bennünk az eltelt év, végtére is valóban emlékezésre méltó szépsége. S itt nem a megszépítő messzeségről, hanem sokkal inkább a kellő távlatból megmért és éppen ezért reálisabban látható igaz­ságról van szó. Az elmúlt esztendő munkáját summázan- dóan valóban a sikerekről, a győzelmekről lehet és kell beszélni, mert ezek voltak a jellemzőek, s nem a kudar­cokról, amelyek mindig érték és érik is az embert, aki ter­vez és terveinek megvalósításán munkálkodik. 1967 az alkotás és a béke esztendeje volt. 1967 a szocialista eszme újabb térhódításának éve volt. 1967 egy történelmi sorsforduló fél évszázados jubi­leumát hozta és igazolta, hogy népünk jó és helyes úton jár. olyan úton, amely a világtörténelemben először viszi az igazi boldogság, az emberi szabadság, a megértés és a béke felé az emberiséget. 1967 lehet, hogy a mi történelmünkben „szürke” esz­tendő lesz a majdani korok történelemkönyvet lapozgató! számára, de mi tudjuk, sőt mi tudjuk, akik éltük és dol­goztuk ezt az esztendőt, hogy „szürkeségében” rejlik nagy­sága, serény, dolgos békéjében fogant az új évek, új tervek csírája. A holnapi nap már 1968. Űj feladatok, olyan tenni­valók várnak ránk, amelyekre hónapok, sőt évek óta ké­szült pártunk és kormányunk, készült egész népünk. A szocializmus építésének korszerűbb, a céloknak egyedül megfeleld formája, az új gazdasági mechanizmus nem cso­daszerként lép gazdaság: és politikai életünk színterére. Eszköz, amelyet nekünk kell jól és helyesen használnunk, hogy szaporább léptekkel, egész társadalmunkat erősítve és gyarapítva haladjunk tovább. Nem lehet és nem sza­bad azt várni, hogy az új naptári dátummal együtt mint valami sajátos „gazdasági varázslat”, egy csapásra min­den és azonnal megváltozik. Nincs is erre szükség. Arra van szükség, hogy gondos és önálló munkával, sok meggondolással és nagy felelősséggel újszerűbb és korszerűbb módon dolgozzunk tovább — a szocializmus építésén. És népünk, amely az egykor a romból és nyo­morból állt országból mai világunkat megépítette, minden kétséget kizáróan képes lesz arra. hogy az 1968-as esztendő­ben a mechanizmus újszerű ösztönző erejének segítségé­vel még gyorsabb ütemben vigye előre sorsának boldogu­lását. S amikor boldog új esztendőt köszöntünk, nem az új évben bízunk és hiszünk, hanem a párt erejében, esz­ménk igazságában, céljaink tisztaságában, népünk teremtő, alkotó erejében és barátainkban, akikkel együtt eddig is képesek voltunk és ezután is képesek leszünk békét adni magunknak és a világnak. Gyurkó Géza Angol jóslatok I9ó8-ra LONDON (MTI): Szilveszter előtt jövendő- issei foglalkoznak a london :erkesztóségekben. A jósla »kai senki sem veszi túlsa •vsán komolyan, de sok fi yelemre méltó prófécia ' Kad közöttük. A BBC ■ televízió washing- »ni tudósítója pé) "'Hl úgy élekedik, hogy az Egyesült Államokban Johnson és Nixon között fog eldőlni a álasztási harc. De Gaulle továbbra sem en- edi be Angliát a Közös dacba, s fokozódni fog a íbomok Ámen ka-ellenes égé — mondják. A BBC szakértője úgy vé­li, hogy egy szovjet űrhajós megkerüli majd a Holdat Mégsem lett király ★ A Lenin-rendes élményei ★ Hz ív legizgalmasabb napja ★ Három kívánság ★ As előretolt helyőrség ★ Az Aranyembertől a Mágnás Misiiéig ★ ünnepi rádió- és televízióműsor ★ iVo BUM és akkor mi less ★ Simon Menyhért nagylánnyá cseperedett ★ Őfelsége, a választópolgár ★ Irodalom — Művészet ★ Az olimpia éve ■ A villámcsatár (Kiss Béla felvétel^' A megyei piiri-fh üdvözlete A Magyar Szocialista. Mun­káspárt Heves megyei párt- végrehajtobizottsága üdvözli a megye kommunistáit és valamennyi dolgozóját az 1967-es év sikeren) befejezése alkalmából és >2 1968-as éí feladatainak' végrehajtásához sok siliert, eredményekben gazdag boldog : új évet kíván. Kiterjesztik az j A Minisztertanács ülése újéri tűzszünetet Az amerikaiak és csatlósaik az eredetiles bejelentett 24 óra helyett 36 órás tűzszüne­tet, tartanak az újév alkalmá­ból. Ezt a Saigont külügymi­nisztérium szóvivője szom­baton reggel jelentette be. A dél-vietnami szabadsághar­cosok ezzel szemben három­napos tűzszünetet jelentettek be. hogy a polgári lakosság is békés körülmények között köszönthesse az új évet. A DNFF bejelentését Saigon­ban nem vették figyelembe, mindössze 12 órás meg­hosszabbításba egyeztek bele, amit cinikus módon, a papa békefelhívásával indokoltak. Ezek szerint az újévi tűz­szünet saigoni idő szerint va­sárnap 18. magyar idő sze­rint 11 órakor kezdődik és január 2-án reggel 6 órakor (magyar idő szerint január 1-én 23 órakor) fejeződik be. A kormány Tájékoztatási Hivatala Á Minisztertanács szombaton ülést tártott, v Jóvá­hagyólag tudomásul vette Apró Antalnak, » kormány- el­nökhelyettesének -tájékoztatóját a Kölcsönös .Gazdasági „ Segítség Tanácsának Budapesten tartott 21.. ülésszaká­ról és végrehajtó bizottságának 32. üléséről. • Az ülésszakon megállapították, hogy a legutóbbi időszakban elfogadott ajánlások jelentős része olyan' problémák megoldását segíti elő, amelyeket az 1966— 1970. évi népgazdasági tervek összehangolása során tár­tak fel. A tervek koordinálására irányuló tevékenység az együttműködés alapvető módszere — ez mozdítja elő a leghathatósabban a KGST-országok fejlődését. Egysé­ges határozat született arrról, hogy a tagországokban folyó gazdasági mechanizmus reformjával kapcsolat­ban meg kell szervezni az információk és a tapasztala­tok cseréjét. A sokoldalú együttműködés szélesítésének, különösen a eyártásszakosítás és a kooperáció továbbfej­lesztésének fő útját az ülésszakon részt vett delegációk a minisztérium, az ágazatok és a vállalatok közötti kap­csolatok erősítésében látták. A Minisztertanács megbízta az illetékes minisztereket és az országos h atáskörű szer­vek vezetőit, hogy a többi KGST-ország megfelelő szer­veivel bővítsék tovább közvetlen kapcsolataikat a köl­csönös érdekeket szolgáló gazdasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködés területén. A Minisztertanács ezután megtárgyalta az állami személyzeti munkáról szóló előterjesztést és a további tennivalókra határozatot hozott. (MTI) Újévi beszélgetés : í v-y /; ;•> jv(v } Kádár Jánossal Kádár János, a Magyar Szocialista • Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit- kára a televízióban, és a KossCth-rádióban újév nap­ján, hétfőn 18 óra 10 perc­kor válaszol "azokra a kérdé­sekre, mélyeket a tv-nézők ás a rádióhallgatók nevében Megyeri Károly és Szepesi György intéz hozzá .(MTI) A Nhcm Dán a Kambodzsát fenyegető amerikai tervekről WASHINGTON (MTI): A washingtoni Fehér Ház és a külügyminisztérium szó­vivője egyaránt elzárkózott a Sziltanuk, kambodzsai ál­lamfőnek tulajdonított leg­utóbb} sajtóipterjú részletes kommentálásától. Újságíró! kérdésére azt a választ ad­ták, hogy illetékes körökben a nyilatkozatot „gondosan tan ulmá nyozzák”. A vereti Harri maiit, a külügyminisztérium utazó nagykövetét már pénteken este „riasztot­ták” floridai pihenőhe­ly黫 amiből a Reuter tudósítója arra következtetett, hogy a Fehér Ház őt szemelné ki, ha valakit tárgyalások céljából Kambodzsába akarna külde-1 ni. A „diplomáciai megoldás ról” hangoztatott washing­toni szólamokra kiilönö. fényt vet Tran Van Do dél- vietnami küUigyrn'misztei pénteki, kínos elszólása. Do alti jelenleg Elefántcsontpar­ton tartózkodik, egy sajtóin- * arjában jelentetne ki, hogy a dél-vietnami hadsereg mindenképpen élni fog a kambodzsai határszé­len az «üldözés jogával’ sőt még azokkal az árnyala­ti megkülönböztetésekkel sem törődik, amelyeket a Washington Post Sziltanuk­nak tulajdonított. A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának központi apja szombati vezércikkében •lesen elítélte a Kambodzsát 'enyegető amerikai és dél­vietnami terveket. A cikk le- -ögezte: arcátlan hazugság az az állítás, hogy partizán- támaszpontok működnek kambodzsai területen. Ezeknek a rágalmaknak csak az a célja, hogy megpró­bálják törvényesíteni Kam­bodzsa megtámadását Uíabb fe httk Ciprus lelett ISTANBUL (MTI): A szombati török sajtó közlése szerint a hadsereg­ben azonnali hatállyal be­szüntették a szabadságoláso­kat., Az intézkedést a cipru­si .törökök ..ideiglenes koz- lgazgá*ásí szervének” ' meg­alakulásával hozzák össze­függésbe. A török vezérkar szóvi­vője nem volt hajlandó nyilatkozni, j.' j csupán annyit mondott.' hogy az intézkedés a eiprjusi ese­ményekkel kapcsolaton. Mint az AFP jelenti, a cinruri görög nemzeti gárda néhány egységét riadóálla­potba. helyezték az elmúlt éj­id. Ciprusi lapok úgy Ind­iák. hogy a nicosiai kormány újabb ir't»'*!;''déspkof tesz. űz önálló török közigazgatú:'. szerv megalakulása miatt. Valószínűnek tartják, hogy korlátozó Intézkedéseket lép­tetnek életbe a Ciprusi török

Next

/
Thumbnails
Contents