Heves Megyei Népújság, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA GS A MEGYEI TANÁCS NAPILÁPJA XVni. évfolyam, 304. szám Ara: 1,— forint 1967. december 24., vasárnap és es nem is kevés!" »• r amikor az ember megölése gyilkosság lesz, amelyet a törvény büntet; amikor egy ház összeomlása katasztrófa, egy földrengés, amelynek több száz áldozata van, nemzeti gyász és világméretű összefogás; amikor a mécs a holtak iránti kegyelet jelképe és a majdnem fires tányér orvosi diéta, és amikor a feleség, az anya, a szerető aggódása a férfiért és • férfi aggódása értük nem ásás, mint félelem a megszaporodott közlekedési balesetektől, — nos, akkor béke .. .amikor az ember megölése dicsőség, házak és városok elpusztítása hencegő újsághír; amikor egy földrengést és áldozatait a még élő és jövendő áldozatok irigy lik, amikor a mécs a kötelező elsötétítést és az elpusztult villany erőmű veket, az üres tányér az élelem hiányát, az aggódás „nemzeti összefogása” egymásért a csapást széles sávban osztogató halált jelenti, — akkor háború van. ís, ha mindezt „azokért tömik”, akiket elpusztítanak, akkor konkrétan a vietnami háborúra gondol mindenki. Huszonöt esztendeje lassan, hogy népünk megtanulta a kettő közötti különbséget, és hogy megtanulta, aligha tálás egy nemzetet majdnem elveszejtő rezsim uralmának. Lassan tehát negyedszázada, hogy nem tudjuk, azazhogy halljuk, tudjuk, de nem érezzük, hogy mi a háború. Generáció nőtt fel békében, még ha ez a béke nem is volt mindig mentes belső gondjainktól, külső acsarko- dástól. A ma felnőtt, huszonöt éves férfiénak el kell mondani, hogy milyen volt, hogy egyáltalán milyen „a” háború, s mert van néhány generáció, mely kettőt is végigélt belőle, bőven akad, aki el is tudja mondani. A katona felriad, ha hirtelen elhallgatnak a fegyverek és rátör a béke csöndje: valami szokatlan, riasztó és érthetetlen számai a ez a csönd. S egy egész nép, lényegében a mi békénk huszonöt esztendeje alatt, új meg új generációkat fogant és szült a világra, fegyverzajban, amelyeknek azt kell elmesélni, ha egyáltalán szüleik emlékeznek még rá: milyen is az a béke és mi az, hogy béke? S hogy eljön az idő, mert el kell jönnie és nem is a végtelenség mélyében rejtőző perc lesz az, amikor ha felriadnak a csendre, az nem a halál, hanem a béke csendje lesz. Elképesztő! Milliók és milliók úgy olvasnak a békéről, mint valami távoli egzotikumról, tudnak róla. hogy van. hogy lesz olyan állapot, de átérezni, hogy mi is az, milyen is az: legfeljebb a költőknek adatik meg, a hétköznapi harcosoknak aligha. A részvét itt mit sem segít. A részvét a lusták és a tétlenkedők cselekvése. Lehet bennem részvét egy ember, egy család, egy autó utasai, egy repülőgép áldozatai iránt, de a részvét üres fikció, amikor tízmilliókról, sőt százmilliókat fenyegető veszedelemről van szó. Olyan veszedelemről, amelynek földrajzi helyneve lehet idegen és egzotikus, de ugyanúgy leírható a magyar ábécével, mint hazam bármely tájának neve; olyan veszedelemről, amely már ma sem néhány embert pusztít, hanem milliókat sorakoztat fel, s amely holnap az emberiséget pusztíthatja el, ha nem sorakozik fel éppen az emberiség ellene. A háborús bűnösöket el lehet ítélni és el is kell, de mégiscsak bölcsebb dolog, ha az emberiség idejében észbe kap, és a szándékot ítéli el és ítéli meg, mint a tettet. S még ennél is bölcsebb, ha olyan helyzetet teremt, olyan szándékot, erőt sorakoztat fel, amely ugyan a pusztítás megszállottjaiból nem formál agyagként angyalt, de cementként gátat formál eléjük, hogy ne tudjanak, ne merjenek tenni. Jobb dolgozni, mint harcolni, mert dolgozva is lehet harcolni, míg harcolva dolgozni kegyetlenül nehezebb. Es a béke „társadalmi munkamegosztásában’' nekünk az adatott, hogy dolgoznunk kell, hogy gyarapítva önmagunk és erőnk, erőt és biztatást adjunk azoknak, akikre a szerszám helyett és mellett a fegyvert kényszerítették rá. Ezt tesszük és tesz- szük ezt, lassan már negyedszázada. Hogy nagyszerűen? Még ellenségeink sem tagadják. Hogy néha bizony balgán, ügyetlenül, önmagunk és jövőnk útját keresve, saját lábunkra is hégva néha? Még magunk se tagadjuk. Az ínyes ételek és ízek ünnepi kavalkádjába bele-beie. csikordulnak elkövetett hibáink homokszemei, de két mi és barátaink, még a „veterán” szovjet nép is, történelmileg szinte mérhetetlen rövid idő alatt olyat teszünk, alkotunk, amit az emberiség csak megálmodott, de megtenni csak most tudott Elvek vannak, de sémák... nos, a sémákra rá lehet fizetni. Közös nagy igazságunk van, közös nagy célunk, és e kettő között, az elvek iránytűjével minden népnek, mindenütt a kommunistáknak, egymást segítve, figyelve, egymástól tanulva, de a maga lábán kell állnia és járnia. Nem kisebb dologra vállalkoztunk, mint arra, hogy az embert örök időkre egymás mellé és nem egymással szembe állítjuk, hogy társadalmilag eltűrjük a gondot és a szenvedést, és egyénileg megteremtjük a társadalomtól függő harmóniát \ Rövid fogalmak ezek, kategóriák, szinte kinyilatkoztatások és nem kevés energia kellett már csak ahhoz is, hogy megértessük és elhitessük hazánkban is a sokat szenvedett és mindig csalódott emberrel: ez lehet, sőt, egyedül csak ez lehet a jövő útja, célja. Az eltelt évek, évtizedek meggyőzték, talán kissé túlságosan is magabiztossá és gondtalanná téve az embert, meggyőzték a tamás- kodókat, hogy lehet és lesz is! Ma már nem a nyomortól JOBBÁGY KÁROLY: AMÍG n CSÍLLAGSZÓRO PERCEG s szikrája robbanva röpül, orrodba fojtó szaga ül, gondolkozz el — csupán egy percet mi lenne ha ... ez a karácsony éjszaka csodát terme és szárnyat adna s a kilőtt golyó nem zuhanna erőt vesztve, hanem suhanna, száguldana a föld körül; minden kilőtt gépfegyvertöltény míg célt nem ér — mert ez törvény — repülne, amíg ideér, nyárból ide, hol peng a tél, itt süvítene cefetül, itt verné áf az égő gyertyát, hogy hullanának a cukorkák, s a „békesség” a lenge tüll, mely úgy tűnik, hogy van és altat, ölében hordja a nyugalmat s boldog jövőt nevetve szül.. egyszeriben csak leomolna, futnánk k’áltva és sikoltva, átkozva létünket oelül... 4m ne ijedj meg! Mert hogy van vonzása a földnek, . a golyó itt senkit sem öl meg ott fütyül gyilkos végzetül Távol-Keleten a vadonban, ohol ma épp úgy Karácsony van. ’kár csak itt, és bomb” is van. téged csupán csak elkerül; félnek nálunk, hanem attól! ingerlődnek, hogy hátha nem? lesz jobb. S itt az‘ alapfok; nem a rossz, amitől a j a jobb, hanem a j ó, az em-j berség, a becsület az alapfok,< aminél a jobb csak telje-; sebb, igazabb lehet. S miért; na aggódna többé vagy ke-; vésbé bárki is ezért a „job-; bért”, amikor a jót maga,; magunk teremtettük meg aj békés építés, korántsem vita, veszekedés, méreg és botla- dozás nélküli esztendeiben. Milyen nagyszerű, hogy ná-! lünk nem az élet vagy halál,; a pusztulás vagy a megma-5 radás a hamleti kérdés, im-5 már on negyed évszázada, s; milyen nagyszerű, hogy e ne-; gyedszázad minden sikere cs< további munkánk minden; győzelme, alkotásaink regimentje, mint valódi bckehad-5 test sorjázik eszménk, né-; pünk és az emberiség vedel-; mére. A mindennapi tettek; vékony pókhálószálai így; szövődnek erős és szakítha-5 tatlan kötéllé, így válhatnak; az ekevasak fegyverré is,: anélkül, hogy kardot kova-! csolnánk belőlük, s így, csak-! is ítjy, társadalmi, gazdásági; sikereink erejére támaszkodó va válnak valóban figyel-! meztetést jelentő fegyverek-^ ké, — a fegyverek isKétszer ad, ki gyorsan ad?! Ez is kell, ezt is tesszük! Vietnamért és a magunk békéjéért. De kétszer tesz, ki! jól és gyorsan tesz: mert te-! szünk magunkért és ugyan-; akkor tettünk értük is, azo-! kért is, akik nem a kalászt! értelő esőt kémlelve, hanem! a halált osztó repülőgépet fi-} gyelve emelik tekintetüket az; ember által meghódított ég; felé. Mert m i az eget is meghódítottuk, hogy szolgáljuk az^ embert; mert ő k az eget isi meghódítják, hogy pusztítsák; az embert; mi csillagot! szputnyikot és szerelmet kutatunk az égen, amely a bé-! ke palástját borítja ránk! míg ama távoli országban az; ég nemcsak a sugárzó nap; lakóhelye, hanem a halál or szágútja is A csigaházak részvéte haszontalan dolog. Szembekö-! tősdi, de önveszélyes játék. Ha azt akarjuk, hogy új meg! új felnövő generációnk csak; könyvekből és filmről ismer-! je a háborút, ha azt akarjuk, hogy Vietnamban és! másutt ne csak könyvből é‘ filmről ismerjék a békét, ak kor egyszerű és nagyszerű aj tennivalónk-: megtenni azt amit magunk, jövőnk és a! történelem megkövetel tő 'ünk. Dolgozni! Itt a Dunánál! „... és ez nem is kevés!” . , . Gyurkó Géza
