Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-15 / 270. szám

Nem éikeíek muzsikaszó nélkül

Egyedül

(Mottó: Nem minden egyedüllét magány)

Bemutató előadás az egri Gárdonyi Géza Színházban

Irén Jászai-díjas Mina néniAZ ISMERKEDŐ

kos kedv és szép magyar beszéd (!) dicséri a népes szereplőgárdát.- Be kell vallanom, hogy bizonyos fenntartással vártam Paláncz Ferenc alakítását, vélvén, hogy robosztu- sabb egyéniség annál, hogy ne valamiféle féktelen, tivor- nyás nagybirtokost formáljon meg. Öröm és megelégedés játéka, s egyben bizonyság is mind érettebb művészi kvalitásának. Mulat és nem duhajkodik, olyan zabolátlan figura ő, aki alig várja a zabolát. Kedvesen férfias és férfiasán engedelmes, akinek elhisszük, hogy nem üres fogadkozás a „nem lészen több muzsikaszó”,

A nagy trió, a három öregasszony ebben az összeál ítás- ban az ország bármely színpadán sikerrel állná meg a helyét A rigolyásan makacs, ám korántsem zsarnok, a nagyasszonyt inkább csak megjátszó, valójában meleg szívű Zsani néni Koós Olgát dicséri. Hamvay Laci Pepi nénije csupa szív topogásával, örök kis rémüldözésével, apró gesztusaival remek telitalálat Ezt kell elmondani Vargha

jéről is, s itt még külön is azt a mértéktartást kell dicsérni, amellyel egy bájos kis vénkisasszonyt formál meg és nem valamiféle kora-szenilis női bohócot. Ahogy szöveg nélkül, szinte hosszú perceken át együtt élt és játszott a színpadi történéssel, az messze több, mint egy vígjátéki figura ügyes megteremtése, — művészi alkotás.

Káldy Nóra Póiikája kedves, üde jelenség volt. A líraibb részeknél hitelt érdemlő kecsességgel és bájjal vitte színpadra ezt a móriczi asz- szony-figurát. Talán alkatában keresendő annak oka, hogy a makacs, a ház asszonya, Pó- lika, halványabbra hangolódott alakításában.

Üde, bájos jelenség volt Kopetty Lia Biri szerepében. A fiatal, tehetséges színésznő, művészi pályafutásának nem kis áldomásához érkezett ezzel az alakítással: aligha tekinthető véletlennek, hogy nyiltszíni taps jutalmazta játékát. •

Telibe talált karakterfigura Lenkei Edit Kisvicáknéja. Az agyafúrt, az urak dolgában maga kis pecsenyéjét megsütni képes kisparaszti figura kelt életre játékában. Pálffy György kedélyesen morgó, bölcsességet osztó Lajos bácsija kellemes színfolt volt. Lő- rinczy Éva, mint Veronika, a vígözvegy, abból a szerepből csiholt ki elfogadhatóan hiteles figurát, amelyet ta’án maga Móricz is a leghalványabbra fogalmazott. Kellemes meglepetés volt Kiss Jenő pesti jogásza és íz’ésesen mértéktartó Szegedi Csiszár Nándor ci- ^nyprímás.

A hangulatos és a kort festő jelmezek és díszletek Gergely István munkái.

Móricz Zsigmond mindig nagy csalogató volt, és marad is a színházlátogató közönség számára. Aki megnéz- te vígjátékát, az természetesen nem csalódott most sem, és ebben elismerésre méltó érdeme van a színháznak. Lám, lehet igényesen nevettetni és nevettetve igényre nevelni!

r ' Gyurkó Géza

— Maga is síel, újságíró úr? Hadd mutatkozzam be. Ismerjük már egymást látásból, most itt az alkalom, hogy megismerkedjünk személyesen is — lépett hozzám magabiztosan a fölény bizonyos árnyalatával egy kék anorákos fiatalember még a télen, a Kékes déli lejtőjének tetején.

Igaza volt, én is ismertem már látásból Egerből. De nem mutatkoztam be szívesen. Hamar le is ráztam. Ez annál is inkább sikerült, mert a síelők többezres tömegében minduntalan mosolyogva és fölényes szemtelenséggel, de azért mégis megnyerőén üdvözölt egy-egy ismerőst. Szállt ismerősről ismerősre, mint madár ágról ágra.

Vajon velük is úgy ismerkedett meg, mint velem? Hölgy- imerősével volt, de legtöbbször egymaga mutatkozott, hol itt, hol ott tűnt fel és mindenhol társaság vette körül — vagy ő a társaságot?

— Jöjjön, iszunk egy kis Jonhy Walkert, vagy jobban szereti a Black and White-ot? — invitált többször, amikor meglátott.

— Hajtani kellene valamit. Tegnap volt fent nálam egy ribizli, de ma már elutazott. Jelenésem volt, de elkéstem, így most hajtani kell. Figyeli azt a szőkét? Volt menyasszonyom — és szélesen mosolygott, de úgy mint a ragadozó, aki meglátta. legújabb áldozatát.

Viszont a hölgy nem mosolygott. És még számtalan hölgy sem mosolygott hasonló esetekben — és több tucat alkalommal, amikor láttam hősünket hasonló szituációkban.

— Itt már félnek tőlem a nők. Nem baj, megyek Pestre. Ott is van néhány menyasszonyom.

Ahányszor összefutottunk, a következő szavak váltogatták rendszeresen egymást: whisky, ribizli (nő) műsor (szórakozás) és hapsik (ismerősök, barátok). Munkájáról szó sem esett.

Egyszer találkoztunk Hatvanban. Nem ismertem volna meg, ha rám nem köszön.

— Űjságíró úr, igazán írhatna rólam is egy riportot — és kedélyesen fotópózba vágta magát, talán ellensúlyozni kívánván első zavarát, hogy a közlekedési dolgozók egyenruhájában látom.

— Csavartok mindenhová. Ez a munkám. De akárhová megyek, mindenhol vannak hapsik. Ha itt marad ma este, összehozunk valami műsort. Van két nő, már csak lakás kell. Na meg egy kis pénz — tette hozzá közömbösen.

Mindig azon csodálkoztam, hogy annyi ideje jut rám, amennyi éppen van neki. Pedig annyi barátja, ismerőse és

leendő barátja és ismerőse vette körül. S én meg vadidegen voltam számára.

— Hány barátja van? — kérdeztem kíváncsian.

— Mit tudom én. Rengeteg.

— És nő?

— Még több.

— Engem a barátjának tart?

— Miért maga nem? Igaz is, már megihatnánk a pertut.

De erre már nem kerülhetett sor, mert belépett a helyiségbe egy fiatalember, a barátom egyből felpattant és hoz- záiépett. Leültek.

Néhány perc múlva a barátomat egy másik asztalnál láttam viszont, aztán egy harmadiknál, majd egy negyediknél.

Végül visszatért hozzám. Hallgatott. Fáradtnál? látszott. Arra gondoltam, hogy én is fáradt lennék, ha minden asztalt szóval tartanék, ha minden energiám arra menne, hogy barátja legyek mindenkinek.

Vadászaton (Wochenpresse karikatúrája)

Néhány ismerősétől megkérdeztem, hogy barátjának tartja-e közös ismerősünket.

— Á, de jó haver.

— Kitűnő srác, csak nő ne legyen a közelben.

— Jópofa, de soha sincs pénze.

— Jól eldumálunfc, de komolyabb dolgokról még nem esett szó.

Egyszer megkérdeztem tőle. hogy tulajdonképpen hogyan él?

— Hogyan? Mintha nem tudná. Általában korán kell kelnem. Csavargók a vidéki kiszállásokon. Aztán hazajövök, megfürdöm, felöltözöm és lemegyek valahova bekajálni. Biztos összefutok valakivel, kicsit iszunk, aztán elkezdődik a hajtás... Utána jót alszom.

— Nem érzi magát egyedül?

— Egyedül, én? — csodá’ko- zott — Még sose voltam egyedül.

S aztán egyszer eltört a lába. Ott ült szokott helyén, de nem ugrálhatott asztaltól asztalig. Ismerősei ott a különböző asztaloknál, rá se hederítettek senki sem ment oda hozzá. Berkovits György

ger egyetlen jégmentes kikötőjében. Ma pedig a városnak 288 ezer lakosa van. s a halászat központja. Évente 8 millió métermázsa halat dolgoznak fel ebben az egyetlen kikötőben, annyit, mint egész Angliában, annyit, mint Olaszországban, Portugáliában, Görögországban, Dániában és Belgiumban ösz- szesen.

Murmanszk nemcsak a halászat és halfeldolgozás központja, hanem fontos kereskedelmi kikötő is. Innen látják el áruval. élelmiszerrel, fűtőanyaggal az Északi Jeges-tenger szinte valamennyi kikötőjét. A murmanszki kikötő- a bázisa a jégtörő flottának. Innen indul útra a világ első atommeghajtású jégtörője, a Lenin-jég- törő, itt hajózzák be évről évre a déli-sark titkainak felASZSZK következett, amit az orosz mellett finn nyelven feltüntetett állomás-feliratok is jeleznek. A villamosított vonalon száguldott az Arktika: 2 —3 óránként álltunk meg egy- egy városnál. Kandalaksa a Fehér-tenger partján. Ez már az Északi Jeges-tenger öble. A város neve — Kanda-lánc, laksa-vető — arra emlékeztet, hogy ezentúl már a borzalmak földje, a Koia-félsziget következik. A cári száműzöttekről itt már levették a láncokat és úgy hurcolták tovább északra, mert innen már nem kellett a szökésüktől tartani. A tajgára emlékeztető vidék lassan féltundrává — tundrává alakul át. Közeledik a sarkvidék.

A nyír- és a fenyőfák egyre ritkábbak és csenevészek, alacsonyak. A talaj 2—2,5 métetite és mellette Kirovszk, a terület második legnagyobb városa. Mint a neve is mutatja, itt van az 1930-as évek óta mérhetetlen bőségben feltárt apatit-bányászat központja. Az itt feltárt és a szuperfoszfát gyártásához nélkülözhetetlen fehérszürke ásvány nemcsak az egész szovjetország szükségletét látja el, hanem exportra is nagy mennyiség jut belőle. Innen kapjuk mi, magyarok is. ezt a fontos műtrá- gya-alapanyagt. A vasút itt továbbra is gazdag bányavidékeken halad keresztül: nikkel, réz, vas, kobald — szinte valamennyi nemesércet rejti itt a föld méhe. Arra gondolok, hogy talán itt a sarkvidék közelében sűrítve torlódtak össze a föld kincsei.

S tovább, északra haladva

€ rRmüsői

Mii. november 15., szerda

Sajtószolgálatunk kiküldött tudósítójának riportsorozata I.

A sarkkörön túl

— Miért éppen Murmanszk- ba? — kérdezték indulásom előtt itthon is. Nos. elhatározásomban szerepet játszották régebbi olvasmányaim a szörnyűséges Kola-félszigetről, ahová a cárizmus száműzte politikai ellenfeleit. Emlékszem még azokra a leírásokra is, mennyi viszontagság és nélkülözés közben építették az 1915 —16-os években Pétervártól a Barents-tengerig a Murman- vasutat, Európa legészakibb vasútvonalát. S még sóik másra is emlékeztet Murmanszik: a hősi harcokra, amellyel kiverték a partra szállt intervenciós angol csapatokat 1920- ban, és arról a nagyszerű helytállásról, amelyet a második világháború alatt fejtettek ki a város védői a fasiszta támad ókkal szemben.

S azontúl: érdekelt, hogyan élnék az emberek 400 km-rel

a sarkkörön túl, a föld legnagyobb sarkvidéki városában. Különösen nagy volt az örömöm, amikor a város történetét tanulmányozva megtudtam* hogy Murmanszk egyidős a forradalommal: alapkövét

1916-ban rakta le a cár, s nevezték el Romanov na Mur- mannák. Néhány hónap múlva a forradalom elsöpörte a Ro- manovokat, a Murmanszik névre átkeresztelt város megtette első kezdő lépéseit.

1914-ben a Vornyiesnij-paták partján, a mai város helyén egyetlen remetekunyhó állott: S'meon Korzsevé, aki halászattal tengette életét. 1920- ban. a szovjet hatalom első éveiben 2500 lakosa volt a városnak. Lenin ebben az évben dekrétumot bocsátott ki, a murrmnszkj halászat feileszté- sére. 1924-ben már néhány halászihajó itt telelt a Jeges-ten— Részlet a murmanszki hajókikötőből.

vannak velük elégedve.

A daruk a

kutatására induló expedíciókat.

Augusztus utolsó napjaiban éjfél után indultam Moszkvából a kék színű ARKTIKA (Északi -sark) -expresszel és több mint kétezer kilométeres út után. második nap délben., érkeztem Murmanszkba.

Az út a Ladoga- és Onyega- tó partján vezetett, majd Pet- rozavodszktól — a Karéi

rés mélységtől lefelé örökké fagyott, de a felszín nyáron felenged. Most is mindenütt apró tavacskák csillognak, s a fák között, vastag fű, zuzmó és moha.

Elértük a félsziget legzordabb részét, az 1000—1200 méter magas Hibin hegyvidéket. S az egykori borzalmak földjén virágzó városok, ipartelepek képe bontakozik ki, Apa,GANZ-felírást viselik. Meg (M. Popov felv. — APN foto]

— ismét változik a táj. És esc dák csodája — nem zordabb! hanem szelídebbé válik, i völgy kiszélesedik és a Kol és Tuloma folyó összefolyásé nál elém tárul a Kóla-öböl, halász- és kereskedelmi kikc tő és a sarki nagyváros: Műi manszk. Megérkeztünk...

Gáti István

(Folytatjuk.)

Felmegy a függöny, és a ! századforduló egyik nyírségi t kisbirtokosának „udvarházá- i baa” már harmadnapja tart a i névnap. „Nem élhetek muzsi- ' kascaó nélkül”... A legjobban 1 a ház gazdája, Balázs cifrázza : kedvét, s ez a kedv, ez a dá- i : idó ám éppenséggel nincs ] í^dvére a fiatal feleségnek, Hélikának... összeveszés és a ; végén kibékülés, amelyben : természetesen a győztes való- 1 jáb'an nem a férfi és makacs- 1 ságá, hanem a nő és assaonyi ; raffnáltsága.

Nos, az először regényben megírt Mőricz-vígjáték még ném a Hét krajcár könnyez- : tetően megható, derűjében tragikus realitása, nem is az Űri muri dzsentrivilágot temető és nem e’slrató ítélete, hanem csak vidám játék, csipetnyi jó szándékkal, picinyke ^figyelmeztetővel: lehet és leéli is „muzsikaszó” nélkül élni. E vígjáték Móriczban még nem a kritikai realiz- ' mustéi majdhogynem a szocialista eszmék mezsgyéjéig eljutó, korát szintetizáló írót mutatja be, hanem „csak” azt a Alóriczot, aki már itt és ebben a kedves, derűs játékban is nyelvének sokszínűségé- el, cselekményt teremtő er lének áradó gazdagságával, ji '/-informáló készségével je- ler tkezik.

A móri ez! fegyverarzenál már majdnem kész, csak még nem tudja, nem érzi, ki és mi el! én használandó!

iHárom kedves, mulatságos öregasszony, egy civakodó házaspár, egy kis környezet... Csupa remek szerep” — írja a darabról Móricz Virág. Köny- .yäri. kellemes vígjáték, ím ez indokolta és indokolja a lupfen négy évtizedes sikert és -|hem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy a további bemutatók is csak a további li kerek hordozói lesznek.

JSe egri előadás kü’ön érdeme^ hogy Nyilassy Judit rendező mindvégig meg tudta tei»nteni azt az atmoszférát, arr||y igényes és mégis szívből jö* nevetésre ingerel, gondosa® kikerülve mindenfajta „t^adalml” és éppen ezért e víjMátéktól merőben idegen befiniagyarázást Meghagyta a mÉa harmatos üdeségében egspszt, másrészt óvatos, hofiáértő ujjakkal vigyázott is prra, nehogy harsogó, „úri mi®s”, vagy éppen népszín- m^?es színpad teremtődjék mág a nyírségi világban. Táláig csak a nyitó kép kissé téíjengős, ritmusában nem egészen egységes megoldását lehetne fenntartással fogadni, bír kétségtelen, hogy a darab u..:jtte kamaraszerű rendezési felfogásába nehezen lehet be- lekomponá’ni e pannószerű színpadi képet.

Azt írtuk az imént, hogy ,,csupa remek szerep”... Rögtön'-'hozzátehetjük, hogy döntő többségében csupa remek szereplő. Ízlés és mértéktartás, könnyedség és elegancia, önmagukat is szórakoztató játé-K