Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-08 / 264. szám

Történelem a magnószalagon A magyar úttörők mindig követni fogják Vannak vallomások, ame­lyeknek megörökítése, őrzése szép feladat, szép kötelesség — egy új világ születésének cselekvő szemtanúja vallomá­sát hallgatni soha sem unal­mas; A tanúk, ma már idősek. Sietni kell, beszélgetni még ve­lük sokat, amíg — lehet... Mpnd.ják el a hiteleset, az iga­zat, okulásul újabb nemzedé­keknek. Magnószalagokon meg­pihennek a vallomások, a me- roegyei múzeum jóvoltából. Van, amelyiken a szó már sze­mélytelen. „1894-ben születtem, Eger- ben, a híres-nevezetes Cifra- hóstyán...” — indít a szalag. Az idő hullámhosszán érke­zik a vallomás, Pogonyi Antal volt egri hírlapíró emléke­zése ... Különös érzés hallgatni egy emlékezést, amikor az élmé­nyeiről beszélő ember is már csak emlék... Igén, mert a felvételt követő napokban, egy hét múltán Pogonyi Antal örökre lehunyta szemét. Talán ez a vallomásé volt a végren­delete. Mit gondolhattam? Csak azt, hogy még idejében állt előtte a kis mikrofon, még nyolc nappal a halála előtt hallhattuk emlékeit, például az arainyvonatról... Emlékeit egy Emléknek... — Szegényparaszt családból származom — forog az orsó a gépen. — Apám napszámos volt... Pogonyi Antal gimnáziumot végzett Egerben. S amikor az első világháború első sebe­sültjeit, háttérben pedig a „jól időzített” szólamokat meglát­ta, a nacionalista nevelés az önkéntesek közé sodorta. — Hadszíntérl csillogásom — de furcsa! Mosolyt érzek a magnóból... — nem tartott egy évig. 1915. áprilisában fog­ságba estem. Az oroszok fog­ságába ... Akkoriban így is születtek az internacionalisták. Nem, ez már nem furcsa. Több. Megfoghatatlan, aho­gyan a hangok szállnak a sza­lagból. Ahogy beszél a magnó, és ahogy az ember hallgat­ja. Egy halott hangja szól — minden, ami belőle megmaradt A KORSÓS-PORTA, nem ^messzire Nagyréde közepétől, jómódról tanúskodik. A ta­karos kerítés mögött az új, nagy ház frissen festve, szé­les ablakaival, virágaival kel­lemes benyomást kelt. A ház három nemzedéknek ad haj­lékot, olyan impozáns, szi­lárd, hogy a török vész ide' y, jén várnak is beillett volna. , Barátságos egyébként, ven­dégszerető, nem fogadja acsarkodó kutya a vendéget, •.-helyette a háziak kedves in- mvitálása. ő: A legidősebb Korsós ép­pen az udvaron sétálgat. Be- : teg. Most már a szövetkezet adja neki a táppénzt. Bajára panaszkodik, aztán, amikor az autó rádiója arról sorol híreket, hogy milyen küldött­ségek érkeztek Moszkvába a r: jubileumi ünnepségre, hang­jában némi irigységgel meg­jegyzi : — De jó lehet nekik...! Szép útjuk lehetett odáig. Bezzeg a mi időnkben. És erre már keserűen le­gyint. — Melyik időre gondol; Józsi bácsi? — Az első világháborúra. Akkor én 17 éves fejjel jár­tam ezen az úton. Vagyis hát vittek — helyesbít gyorsan. Aztán, mivel a tyúkok, libák és a bömbölő rádió hang­jától alig értjük egymás sza­vát, beinvitál a konyhába. Ott folytatja élményeit, a ki tudja, hányszor elmondottat. — Micsoda Út volt... 1916 szeptemberében vagoníroz- tak be és Brezányig vittek. Onnan aztán — ahogy ak­1967. november 7., kedd — egy életről, amely ekkor nyert értelmet... — Azon a napon esett fog­ságba Szamuely Tibor is. Ne­künk azt mondta, hogy újság­író. Nem tudtunk róla többet. Éppen olyan szürke, egyszerű kiskatona volt, mint mi ... A kijevi elosztó tábor után a permi kormányzóság az ál­lomás. A szalag arról vall, hogy az állat is jobb sorsban élt, mint egy kéregpapírgyár ha­difogoly-munkásai az erőd­ben, ahol döntötték a fát. Kint, a tajgában... Kitört a forradalom. A pla­kátok így hirdették: „Az Isten halála”. S a magyar hadifog­lyok szökésre szánták el magu­kat. A szándék kis marxista körök alakulásában született. Üjabb állomásról vall a szalag: Omszk. A nehéz forradalmi hónapok egyik színhelye. A hadifoglyok borzalmas ese­mény szemtanúi voltak. A leg­megrázóbb azonban Kraszno- jarszkban érte őket. 1919 júli­usában az ottani orosz ezred katonái fellázadtak, megtagad­ták a szolgálatot, hogy a fehér kommandó alatt a vörös test­vérek éllen induljanak. A lá­zadást vérfürdő követte. — Előbb megásatták az öt­száz emberrel a tömegsírt, majd sortűz pusztította őket. Amikor még mindig életben volt néhány, sajnálva a muní­ciót, kardot rántottak a hóhé­rok, úgy kaszabolták őket. Vé­gignéztük az egész borzalmat... A spiclik arról is gondoskod­tak, hogy a „vörös érzelmű’' hadifoglyokat is megtizedeljék. Pogonyi Antal véletlenül ke­rülte el akkor a halált. A hadifoglyok két lapot is szerkesztettek, amelyben Pogo­nyi Antalnak tevékeny része volt. Itt ismerkedett össze Zal­ka Mátéval is— — Amikor 1920-ban a Vörös Hadsereg felszabadította Krasznojarszkot, szinte pilla­natokon belül megalakult az internacionalista ezred. Itt lett párttitkár Pogonyi Antal. Egy ízben Jaroslov Hasekkel is ta­lálkozott, aki az 5. hadsereg kor mondták: eriggy, baka; a magad lábán! — Mennyit gyalogoltak? — Annak az isten a meg­mondhatója. De mind nehéz menetelés volt. Képzelheti, suhanc létünkre teljes felsze­reléssel, egész nap menni; éjszaka meg riadó... táma­dás harc és még nem voltam 18 éves. — Hogy bírták? — BÍRTUK...? Volt, ami­kor öt szuronyrohamot vezé­nyeltek egymás után. Heten maradtunk meg... Aztán újabb menetelés, éjszakára meg bunker, amelyben de­rékig ért a víz. Abban áll­tunk, fagyoskodtunk, de ott legalább nem ért a golyó. És vártuk a menázsit. — És jött? — ... a tizedes. Azt mond-» ta: ha enni akartok, hozzá­tok ki a konyhát a tűzvonal- ból. Éhesek voltunk. Kihoz­tuk. Lett babgulyás— meg Hindenburg-főzelék. — Az milyen? — Olyan össze-vissza étel, szárított zöldségből meg mi­egymásból. — És miként jutott haza? — Hálistennek leégett Gyöngyös... vagy mit is be­szélek, szóval az a szeren­csétlen város — helyesbít gyorsan —, ezért hazaenged­tek szabadságra. Utána már az olasz frontra mentem. Fél évszázad távlatából is olyan elevenen élnek az em­lékek a nagy útról Józsi bá­csi fejében, mintha néhány évvel ezelőtt történt volna a keserves menetelés, a kímé­letlen harc. Vártam, hogy tiltakozással fogadja az újabo kérdést. — És ennyi keserves em­lék után szeretne-e újból el­utazni arra a vidékre? Józsi bácsi arca felderül. — Passzióból...? politikai osztályán dolgozott. — A magyar internacionalis­tákat nagyon megbecsülték; a vörös sássiót Az orsó tovább forog. A sza­vak, az emlékezés szavai a le­gendává vált arany vonat törté­netéről szólnak. — Amikor Kolcsakók túlhaladtak Kaza- nyon is, lefoglalták az ottani bank pincéjében lévő arany- készletet. Az értéke ennek 409 millió 625 ezer 870 rubel volt. Ebből 242 millió rubelt Kol- csak fegyverekre költött. Ami­kor már menekülni voltak kénytelenek, a megmaradt pénzzel és az ellenforradalmi cseh csapatok töredékével Ir- kutszk felé vonultak. Az ottani Cserenkovo bányatelepülésnél a bányászok, partizánok tar­tóztatták fel a vonatot. Kol— csak rögtönzött hadbíróság elé került, és elnyerte méltó bün­tetését. S amikor már jött vissza az Aranyvonat, amely­nek kincse a lenini NÉP fon­tos alapját képezte, Acsinszk- tól mi vettük át. Naponta táv­iratoztunk Leninnek, s ő na­ponta közölte táviratban uta­sításait. Ütközben nem volt sok kalandunk, bár az út nagv erőfeszítéseket követelt. így értünk újra Kazányba, ahol a — Lenin utasítása szerint — a bankban újra elhelyeztük a kincset. Majd négy napig tar­tott a kirakodás. Ezen az úton Zalka Máté végig velünk volt. 1926. április 14-én adtuk át a szállítmányt; erre pontosan emlékezem — hallom a mag­nószalagról. Az életút ezután Moszkva. 'A központi bizottság magyar szekciójában a technikai tit­kár szerepét töltötte be. 1921. őszén a párt vezetősége úgy döntött, hogy illegális munká­ra á fasiszta Németországba utazzon... VaH a magnószalag.' Egy emlékké vált internacionalista l hős emlékeit pergetik a sza­vak. Ezek a szavaik élnek. És sokat, nagyon sokat monda­nak. Hiszen minden egyes betű­ben ott a történelem! Kátai Gábor Utak — Nem lenne rossz. — Persze... Turistaként. Erre lemondóan int. — Vén vagyok már az ilyen úthoz. Meg helyettem úgyis mentek a fiatalok. — A családból? — Igen. A Korsós famíliá­ból már csak az öreg életem párja, meg a legeslegkisebb gyerek nem járt azon a föl­dön. A többiek mind. Fiam... menyem... unokám... repülő­vel, passzióból. Kérdezze csak meg őket. VÁLASZT SEM VÁRVA kiszól az udvarra, ahonnét az ifjabbik Korsós Józsefné siet be, félbehagyva a ba­romfietetést Nehezen vált szóra. — Munkacsapatunk első lett... azt mondta a vezető­ség, bérelnek nekünk egy repülőgépet, menjünk ki Moszkvába, pihenni, kirán­dulni. Ez a jutalmunk. — Persze, örültek a íó hímek? Az öreg Korsós menye ne­vetve emlékezik az indulás előtti napokra. — örültünk? Senki se akart menni. Repülővel...? Moszkvába? Mikör legtöb­bünk csak Gyöngyösig jutott el Rédéről. De aztán annyi szépet meg érdekeset mesél­tek Moszkváról, az útról, hogy a végén veszekedés lett, hogy ki mehessen még. — Látja, milyen az ember — erősíti menye szavait az öreg Korsós. — Egyiket erő­vel viszik ki, ott menetel étlen-szomjan, fagyban, go­lyózáporban, aztán ötven év után mégis kikívánkozna, megnézni, mi történt ott az­Omágos úttörő-rendezvény Egerben Ifjúsági nagygyűlés a Dobó téren A záróünnepségen föllépett Eger általános iskoláinak egyesített kórusa Is. (Foto: Kiss Béla) énekkarokban, szavalókóru­sokban, irodalmi színpadok­ban és más művészeti csopor­tokban; Az ünnepségen többek kö­zött részt vett Hazai Béla, a megyei pártbizottság titkára, Sebestyén János, a megyei KISZ-bizottság első titkára és Cseh István megyei úttörőtit­kár is. A nagy sikerű műsor után Szabó Ferenc, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnökségének főtitkára mon­dott beszédet, értékelve A vö­rös zászló hőseinek útján moz­galom eredményeit. — A vörös zászló hősei — mondotta — örök példaképei az úttörőknek, A magyar úttö­rők mindig követni fogják a vörös zászlót. matákaL.. szóval; nagyon ér­dekes volt. '— Nem kívánkoznak visz- sza? Szabó Ferenc ismertette A vörös zászló hőseinek útján- mozgalom nagytanácsának díszparancsát is, amely egy új mozgalmat hirdetett meg „A csapatzászló becsületéért” címmel. A délutáni program a Heves megyébe érkezett és a vendég­látó úttörők között megrende­zett baráti találkozóval folyta­tódott az Egri Üttörőházban. majd öt órakor a fiatalok a Dobó téri ifjúsági nagygyű­lésre vonultak. A nagygyűlés szónoka Szabó Ferenc orszá­got úttörőtitkár volt. A fáklyákat vivő fiatalok ezután zárt rendben, hosszú menetben indultak a népkerti szovjet emlékműhöz, ahol el­helyezték a kegyelet koszorú­ját. A megyeszékhelyre érkezett Úttörő-delegációkat ünnepi külsőségek között ma délelőtt búcsúztatják az egri vasútállo­máson. A Magyar Úttörők Szövetsé­gének Országos Elnöksége más­fa évvel ezelőtt hirdette meg A vörös zászló hőseinek út­ján mozgalmat, amelynek so­rán a párt harcosaival, a ma­gyar munkásmozgalom kima­gasló harcosainak életével, a Szovjetunió eredményeivel is­merkedtek meg. Közel 1 mil­lió 200 ezer úttörő és kisdobos vett részt akcióban. Különösen Heves megyében értek el szép eredményeket a gyerekek, ezért a mozgalom záróünnep­ségét Egerben rendezték meg. S 19 megye úttörőinek delegá­ciói érkezek meg a megyeszék­helyre. Hétfőn az egri Gárdo­nyi Géza Színház volt az ün­nep színhelye. A műsorban több mint másfél ezer egri út­törő és kisdobos lépett fel — óta. A fiamékat meg úgy kellett beérőszakolni a re­pülőbe, hogy a tsz költségén elmenjenek világot látni. Pe­dig milyen jó soruk völtü. ahogy mesélik. — «HÁT JÓNAK... jó — hagyja rá a menye. — Azóta is emlegetjük, amikor a ha­tárban ott nyámnyogunk a szalonnán, azt a sok jóságot, amit enni kaptunk a repülő­gépen. Császárhús, saláta, csokoládé, kávé, bor... már akinek a gyomra bírta. Mert szégyen ide, szégyen oda, bi­zony reszketett az inunk a félelemtől, amikor abból a nagy magasságból lenéztünk. De visszafelé az emberek már szépen iszogattak. — Tehát lassan jött meg a bátorság. — De hát csoda-e? Az em­ber elindul reggel Rédéről. ott früstököl az isten ma­gasságában, ebédelni meg Moszkvában ül le egy szép étteremben. — És miként teltek el a moszkvai napok? Ifjabb Korsósné rövid gon­dolkodás után sorolja: — Megnéztük a Kremlt, a mauzóleumot, a templomo­kat. voltunk gyárban is. Miközben sorolja élmé­nyeit, megérkezik férje, aki traktorosként dolgozik a tsz- ben. Hallja, miről beszél fe­lesége. — Higgye el az élvtárs, én még olyan úr nem voltam, mint ott. Persze, engem is a tsz „vitetett ki”. Csak az bán­tott, hogy kevés volt a zseb­pénz. — ANNYI MINDENT meg­néztünk — veszi át a szót újra az asszony. — Előbb csak vezetővel mertünk ki­menni az utcára, aztán ma­gunktól is. Nagyon tetszett a Nagy Színház környéke, a metró, kipróbáltuk az auto­Szinte egyszerre válaszol­nak: — Jó lenne! Aztán a férfi folytatja: Pinceklub — Sajnos, a brigád most nem dolgozott olyan jól. És ez az építkezés is megevett bennünket. Különben én is majdnem másodszor voltam kint. A második világhábo­rúban már be is vagoniroz- tak bennünket, hogy visznek az orosz frontra, de aztán megúsztuk. A fiam viszont szintén katonaként jutott el a Szovjetunióba. Előveszi a fényképet, ame­lyen a harmadik nemzedék- beli Korsós fiú zubbonyán két elismerő jelvény is dísz­ük. — Bevonulása előtt mező- gazdasági technikumot vég­zett Jancsi, — mondja az anyja, és azt bizonygatja, hogy ha leszerel, feltétlenül tovább kell tanulnia, mert anélkül aligha tud boldogul­ni a szövetkezetben. — Lehet hogy a legkö­zelebbi jutalomkiránduláson már ő is velünk jön — biza­kodik az anyja. A legidősebb Korsós új borral teli üveggel jön az asztalhoz, s koccintunk az újabb utazásokra, a Korsós család egészségére. AZ ÖREG KÍSÉR KI ben­nünket Kint besötétedet.t már, s a bitumenről a vil­lany fénye verődik vissza. — Látja, ilyenek az utak — meditál az öreg Korsós. — Ez is mindig idevezetett a há­zunkhoz. Régen sötét volt, gödrös, most meg fényes, si­ma. Attól függ minden, mi­kor jár rajta az ember. Kovács Endre — Lejárat jobbra, a régi pince helyén. Hétfőn este az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakkö­zépiskola és a 212. MŰM Isko­la KISZ-szervezete ifjúsági klubot avatott. A vendégeket az iskola régi pincéjébe kala­uzolták és ekkor érte őket a meglepetés, a szokatlan kör­nyezetben barátságos otthont alakítottak ki maguknak a fia­talok. Az első estén főként azok ünnepeltek, akik részt vettek a klub építésében és be­rendezésében. — A társadalmi összefogás szép példája ez a klub — ma­gyarázta Kántor Imréné párt­összekötő, aki maga is sokat segített a fiataloknak. Az en­gedélyezés után baráti kapcso­latok révén sikerült olcsó épí­tőanyagokhoz jutniuk, a szállí­tást, a berendezést is társadal­mi segítséggel oldották meg. A klub tulajdonképpen két helyiség; fotelokkal, kárpito­zott székekkel, asztalokkal dí­szes falilámpákkal, egy nyer­tes pályázatért leap ott lemez­játszóval és egy másik juta­lommal, egy Pacsirta rádióval. Az ablakokon függönyök, a parkettás helyiségben szőnye­gek. Tóth Erzsébet és Tolnai István klubvezetők már a programon dolgoznák. Napon­ta 14—19 óráig tartják nyitva páros szombatonként össztáru cot rendeznek. Az érdeklődés­nek megfelelően zenei, irodal­mi, film, marxista és művé­szeti klub rendezvényeit láto- gathatjk a fiatalok. Klubtag csak jó tanuló lehet... /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents