Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
íj|áalakúit hx MTS Hatvani •!ára si Tanácsa Hátion, Hatvanban a városi kultúrház nagytermében tartotta II. konferenciáját a hatvani járási sportszövetség. A nagv számban megjelentek között a járási pártbizottságot Pataki Ferenc, a városi párt- bizottságot Kiss József, a járási tanácsot Balázs Pál, a városi tanácsot Tóth János, az MTS Országos Tanácsát Becz Imre és Nagy Mihály, az MTS Heves megyei Tanácsát Pető Miklós, a járási és a városi KISZ-bízottságot Mongyi László és Juhász Ferenc képviselte. Bujdosó Lajosnak, a Petőfi" banyai Bányász SK elnökén©«, megnyitója után Pádár Béla JTS-elnök számolt oe a négy év munkájáról, r.-aj.i Berencs, Zoltán, a számvizrgáló bízott ság jelentését ismertette. Ezután a beszámoló felett vita alakult ki, amelyben tizen- e 'ven vettek részt Ezt követően került sor a hatvani JTS elnökségének, tanácsának, valamint a megyei konferencia küldötteinek megválasztására. A JTS elnöke továbbra is Pádár Béla, helyettesei: Mongyi László, Kovács István (Kerek- haraszt). Az elnökség tagjai: Barcs Sándc" (Hatvan). Juhász Ferenc (Hatvan), Pálinkás Mihály (Hatvan), Tóth István (Petőfibánya). A tanács tagjai: Bandula Mihály, Nagy Károlyné. Pető András, Kóczi- án László, Szegedi Árpád, Ro- hály Antal, Pázsi Ernő, Lövei István, Kiss József, Répássy István, Répássy Károly, Petz József (mind Hatvan) Gáspár Béla. Oldal Alfréd, Visnyei Ferenc (mind Selyp), Jakab József (Zagyvaszántó), Balogh Flórián (Lőrinci), Miklós György (Apc). A megyei konferencia szavazati j '■ küldöttei: Balogh Flóriánná. Barcs Sándor, Bujdosó Lajos, Gáspár Béla, Kovács István, Pádár Béla. Szegedi Árpád, Kijácz József, Nagy Károlyné, Horváth János, Kóczián László, Pázsi Ernő, Keresztfalvi Ferenc, Mongyi László, Balázs Pál, Juhász Ferenc, Fáczán József, Visnyei Ferenc. Tanácskozási jogú küldöttek: Tímár Sarolta, Jakab József, Laczik Ferenc, Medveczki Sándor, Pető AndA gyöngyösi járás konferenciáját november 4-én tartják Gyöngyösön. Kommunista sportaktíva Az MSZMP Heves megyei Bizottsága november 3-án y órakor kommunista sportok tí- va-ülést tart a megyei pártbizottság székházának nagytermében. Az ülésen Fehér István, a megyei pártbizottság osztályyezetője tart előadást a Politikai Bizottság 1967. szeptember 20-i határozatáról, a testnevelési és sportmozgalom helyzetéről és további feladatairól. 9 Kémiád! Kupáért Egri Dózsa—Vasas 3:2 (1:0, 0:0, 1:1, 1:1) V.: Samu. Ifjúfiági vízilabda-mérkőzés. Eger: Soós — Lutter. Pozsgai — Kra;j cső vies — Puskás. Kovács. Lántallér. Cseber Kiss, Fekete. Edző: Szabó Tibor. Az egri csapat lepett fel támadólag és Kovács szép akciójával a vezetést is megszerezte. Nagy kedvvel és ügyesen játszott továbbra is a lila-fehér gárda, de sole gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. Már 3:l-re vezettek az egriek, amikor a Vasas játékosai 4 méteresből szépítettek. Soós, az egriek kitűnő kapusa 4 méterest hárított. G.: Puskás 2. Kovács Jók: Puskás. Kovács. Soós. Az Egri Dózsa együttese a Kom- iádi Kupában még öt mérkőzést játszik. Valamennyi találkozóra szorgalmasan készülődnek és szeretnék megnyerni, amelyre reményük' is lehet, hiszen az ellenfelek többsége többé-kevésbé hozzájuk hasonló erőt képviselnek. Már csak két forduló van hátra a megyei labdarúgó-bajnokságban Mátraalji Bányász—Dobó SE 1:0 (0:0) Egei-, 100 néző. V.: Barta. Bányász: Szalai — Nagy, Szőlősi. Eilahi — Huszár. Varga I., — Varga II., Borosi. Kelemen. Farkas, Sőregi. Edző: Kovács Tibor. Dobó SE: Tóth — Gréczi, Muhi.. Bukta — Szalai, Czunyi, — Antal, Na>gy Gy., Toroczkai, Berecz* Hegedűs. Az első félidőben a vendégek támadtak többet, de a hazai védelem jól állt a lábán. Szünet után a Honvéd-fiatalok rohamoztak lob-" bet, de csupán négy kapufára tellett erejükből! Hét perccel a befejezés előtt súlyos védelmi hibából Sőregi szerzett gólt. Jók: Szalai, Zilahi. Huszár, illetve Tóth, Czunyi, Hegedűs. (sárközi) Pétervására—Verpelét 2:2 (2:0) Pétervására, 200 néző. V.: Falcsik. Pétervására: Horuczd — Karhut, Bojtos, Szabó — Zay. Sály — Lakatos, Szántó, Tar, Varga. Vahal- csik. Edző: Simon Árpád. Verpelét: Kékesi ■— Dobi. Berkes. Lipkovics — Balázs. Kozma — Darák, Nagy Gy., Szabó. Várkonyi. Bige. Edző: Nagy András. A lendületes, szép játékot mutató hazai együttes a második félidőben teüjesen visszaesett, a védelem megingásait a vendégcs^tá- rok ügyesen kihasználták és' megérdemelten szerezték még az egyik' pontot. Az első félidő 30. percében Kékesi súlyos sérülést szenvedett, kórházba szállították. Helyette Kozma áUt a kapuba. G.: -Varga, Vahalcsdk. Illetve Nagy Gy., Bige. (dallal) FVSC—Bélapátfalva 1:1 (0:0) Füzesabony, 200 néző. V.: Braun. FVSC: Agócs — Gál A., Kárpáti. Kocsis — Nyeste, Orsó — Ferencz. Csuhái, Ignácz. Zajácz, Holczrei- ter. Edző: Turóczi János. Bélapátfalva: Bajzáth — Berecz II., Durzó, Kelemen — Baranyi, Ferencz. — Mikó I.. Sas. Mikó II., Barta, Bársony. Edző: Antal Gyula. Az első negyvenöt percben nem sok esemény történt a pályán. Szünet után erősen feljavult a hazai együttes és az 51. percben Zajácz fejesgóljával vezetéshez is jutott. Két perc múlva Zajácz |övése a kapufát találta el. A vendégek a 87. percben Mikó l. góljával egyenlítettek. Az utolsó percben Agócs bravúros védéssel mentette meg a hazai csapatot a vereségtől. Jók: Agócs (a mezőny legjobbja). Gál A., Kocsis. Nyeste, illetve Bajzáth. Durzó, Kelemen, Mikó II. (szigetváry) Bervai Vasas—Rózsaszent- márton 3:0 (0:0) RózBaszentmártonrf 100 néző. V.: Stolcz. Berva: Rozsaioki — Stündl. Révász, Szegedi — Besizteri, Kéri — Papp. Póta, Ivádi, Hídvégi* Bu- kuli. Edző: Juhász Attila. Rózsaszentmárton: Magyart — Kovács, Szabó Végfh — Lakatos. Gubis, — Füzér. Kiss, Morvái, Tóth, Szép. Edző: Domer Sándor. Mindkét csapat tartalékosán állt ki a találkozóra s ez erősen rányomta bélyegét az első félidő játékára. Szünet után a vendégek kezdeményeztek többet és végeredményben Ivádi 2 és Révász góljával, megérdemelten nyerteik. Jók: Révász. Ivádi, Rozsnoki, illetve Magyart, Végh. Tóth. (juhász) Abasár—Apc 4:3 (2:2) Recsk—Egri Dózsa III. 1:3 (0:2) Heves—Egri Spartacus 2:0 (0:0) A bajnokság állása. (Teljes táblázat) 1. Gáspár SE 2. Bervai Vasas 3. FVSC 4. Verpelét 5. Mátraalji B. 6. Pétervására 7. Bélapátfalva 8. E. Dózsa III. 9. R.-sizemtm. 10. Gy.oroszi 11. Abasár 12. Apc 13. Heves 14. E. Spartacus 15. Reesk 16. Dobó SE 27 17 28 15 28 12 28 12 28 12 28 12 28 13 28 13 28 13 27 9 28 8 28 8 28 9 28 8 28 8 28 6 7 3 68 6 7 52 9 7 60 7 9 41 6 10 47 6 10 45 4 11 41 3 12 55 3 12 &0; 7 11 42 7 13 55 7 13 34 ' 5 14 31 7 13 30 6 14 47 6 16 28 :28 41 :29 36 :44 33 :38 31 :36 30 :41 30 :39 30 :51 29 48 29 55 25 52 23 45 23 42 23 :50 23 :66 22 62 18 Ma, november 1-én, Egerben, a salakos pályán, 14 órai kezdettel, az Egri Dózsa NB I-cs labdarúgó- csapata előkészületi mérkőzést látszik a Bervai Vasassal. * November t-áa, hétfőn játsszák te a Népstadionban, 13.30 órai kezdetijei a Ferencváros—Egri Dózsa rnébkőzést. A 25. fordulóra november 12-én kerül sor. Utókor az Egri Dózsa a Salgótarjánt fogadja otthonában. a találkozót 13.30 órai kezdettel bonyolítják majd le. A 26. fordulót november 10-én. a 27- fordulót pedig november 26-án rendezik meg. A két utolsó mérkőzés kezdési ideje 13 óra. • Befejeződött az egri városi egyfordulós kézilabda-bajnokság. A nőknél első lett 1# ponttal az ITSK, 2. 6 ponttal a X-es számú Általános Iskola, 3. pedig a® Egészségügyi szakiskola, ugyancsak * ponttal. A férfiaknál a bajnoki címet a Helyiipar öregfiúk együttese szerezte meg hat ponttal. 2. lett a Helyiipar H. 4, harmadik pedig az ITSK 2 ponttal. November 6-án és 7-én Egerben, Bornemissza Gergely ifjúsági röplabda emlétóversenjf rendeznek. A mérkőzéseiket a Szilágyi Gimnázium és a U-es számú Általános Iskola tornatermében rendezik meg. A fiúk vetőik ed ö.i ebe n hat csapat vesz részt: Vasas, Kecskeméti AKÖV, Nyíregyháza, Salgótarjáni MAVj Hatvani Gimnázium és Dobó SE. A lányoknál nyolc együttes méri össze erejét; BVSC I., BVSC H., MVSC. DVTK, Nyíregyházi Spartacus. Nyíregyházi Városi Válogatott. Nyíregyházi Járási Válogatott és az Egri Dózsa. * A Nagy Októberi Szocialista forradalom 30. évfordulója tiszteONNAN leiére, a* Egri Járási Sportszövetség emlékversenyt rendezett a labdarúgásban. sportlövészetben, s atlétikában. sakkban, asztaliteniszben és röplabdában. A versenyen a Mező Imre SE, a Siroki Vasas, a Recski KISZ, a Mátraderecskeí Téglagyár, 3 Recski Bányász, a Pa- rádsasvári Építők, a Recski Tsz és Tamaszentmária versenyzői és csapatai vettek részt. A lebonyolított versenyek alapján, a pontversenyben első lett a Mező Imre SE, 2. Tamaszentmária. 3. Siroki Vasas. 4. Edelény 5. Egarcsehi 6. Somsály 7. MEAFC 8. Szuhavölgy 9. Petőfibánya 10. Albeirttelep 11. Hatvani K. 12. Sírok 13. MEMTE 14. Gy. Spartacus 15. MÁV HAC 16. Gy, V. Izzó 27 13 27 9 27 10 27 8 27 12 27 12 27 9 27 9 27 7 27 9 27 8 27 7 27 6 5 9 35:27 31 9 9 34:36 27 6 11 41:33 26 10 9 44:38 26 2 13 31:33 26 2 13 33:41 26 7 11 34:36 25 7 11 41:45 25 10 10 38:37 24 6 12 32:44 24 8 11 29:49 24 8 12 29:40 22 6 15 23:43 18 Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Ózd, Jászberény, Almásfüzitő, Kazincbarcika) lakatos, csőszerelő, hegesztő, kovács szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. A külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat bíz- tosítjukó Jelentkezés személyesen vagy írásban, Bp., VI., Paulay Ede utca 52. Személyzeti főosztály. Teke NB n. állása. Férfiak. Keleti csoport: A labdarúgó NB ni. állása. Északi csoport: 1. Papp J. SE 27 15 7 5 52:28 37 2. Zalka SE 27 14 8 5 43:25 36 3. Miskolci B. 27 15 5 7 44:28 35 1. Szegedi AK 2. Z. Damivia 3. Egri Spartacus 4. Bp. Spartacus 5. Sz. Postás 6. Bp. Pénzverő 7. K. MÁV 8. Bp. Postás 9. K. Petőfi 10. Ceglédi Ép. 11. KISTEXT 12*. Gy. MEDOSZ 13. K. Lomibiik 14. Bp. Vízművek 23 5« 23 57 23 59 23 58 23 59 23 58 23 56 23 57 23 57 23 57 23 57 23 57 23 57 23 57 190 107 860 iö7 221 105 028 97 331 93 185 92 362 92 183 90 005 90 539 89 100 89 602 87 485 77 600 73 Ön is megnyerheti a Szerencse sorsjáték főnyereményeit Kétszobás öröklakás gépkocsival, vagy családi ház garázzsal, gépkocsival. Kétszemélyes, kéthetes utazás Olasz- és Franciaország legszebb tájain. Százezer forintos és egyéb szabad választású vásárlási utalványok. Személygépkocsik — húzás után azonnali szállítással. 4 forintért Szerencse sorsjeggyel! Kaphatók az újságárusoknál, postahivatalokban és a levélkézbesítőknél. 0 Fővárosi Villamosvasút felvételre keres kocsivezetőt, kalauzt, fékező-csatolóit, váltóőrt, kőművest, lakatost, lemezlakatost, ácsot, bádogost, tetőfedőt, villanyszerelőt, esztergályost, fényezőt, maróst, betanított munkást, segédmunkást (férfi, női), takarítónőt, felépítményest (pályamunkást), váltótisztítót, kábeles segédmunkást, címfestőt. Felvételre jelentkezés: Budapest. VIL Akácfa u. 15. A NEPÜJSÄG tippjei A 44. HÉTRE 1. Dunaújváros—Komló x 1 2. Pécs—Szombathely 1 x 3. Nyíregyháza—Bp: Előre i x 4. Ózd—Dorog 1x2 5. Oroszlány—Várpalota 1 H. Budafok—Kecskemét 1 7. Fűzfő—Győri Dózsa 1 x 8. Pécsi Ercb.—Pécsi VSK x 1 2 9. Máza-Szászvár—Pápa 1 10. ' Gyula—KISTEXT 1 2 11. BEAC—Vasas Izzó 2 1 12. Ormosbánya—EVTK x 1 13. Rudabánya—Nagybátony x 2 +1 14. Kazincb.—Esztergom 1 15. Egyetértés—Miskolc 1 1«. Szállítók—Pécsi B. 1 A totó nyeréményei; 13+1 és 13-as találat nem volt. 12 találat (6 db) 120 150 forint. 11 találat (133 db) 2168 forint. 10 találat (1374 db) SIS forint. Dpróhirtíetések JÁRMŰ 1221-es Skoda Octavia Superhez új főtengely és a&apágyak komplett hüvelydugóval és csomagtartó eladó. Eger, Városfal 5. Régi típusú Opel Olympia olcsón eladó. Hatvan. Csaba u. 31. INGATLAN Jó karban levő kertes, kétszobás családi ház. melléképületekkel, ugyanott házhely eladó. Hatvan. Kinizsi út 8. VEGYES Olajos hordót megvételre keresek. Címeket ármegjelöléssel, ,;olajkályha” jeligére az egri hirdetőbe kérem. Jonatánalma nagyobb tételben is kapható. Nyíregyháza. Erdősor 6. Saját érdekében kösse meg. vagy régi biztosítását alakítsa át az új épület- és háztartási biztosításra! Kön**' ebb leit a vásárlás! Egri szaküzletek kezdemé- nyezese a vásárlók eretekében (a H. Iparcikk Kisker. V.). Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egri szaküzletei közül eddig csak a Napsugár Ruházati Bolt árusított ebédszünet nélkül egyfolytában (szombaton du. 4 óráig), a többi boltnál általában déli 1 órától 3 óráig ebédszünetet tartottak. Most a vállalat több szaküzletében is bevezetik az ebédidő nélküli, egyfolytában való nyitva tartást. Üjabban így árusít már a főutcai illatszerbolt és a női cipőbolt, november 1-től a gyermek készruhabolt (volt anyák boltja), a főutcai papír- írószerbolt, a gyermek-cipő- bolt (Zalár J. u. sarok), a rádió-villamossági szaküzlet és a Zalár utcai vas-edénybolt is egész nap egyfolytában nyitva tart. A szombati napokon továbbra is délig árusítanak ezek a szaküzletek. Nagyon sok vevőnek köny- nyebb lett így a vásárlás, s ezért örömmel fogadták a jó kezdeményezést. Az új nyitva tartási rend bevezetésével az illatszerbolt és a női cipőbolt szinte állandó zsúfoltsága (nagy forgalma) megoszlik az egész napos nyitva tartás folyamán, s a vásárlók gyorsabban hozzájutnak a szükséges árucikkhez. (x) Sszi-téli aján Férfi felöltő divatszínekben, modern fazonokban Férfi téUkabát vatelinnal Férfi télikabát teddybeer-gallérral Fiú télikabát, 5-ös nagyság-t-számonkénii emelkedés Tweed-kosztüm Női kordbársony nadrágkosztüm Nőt és bakfis téliesített habszivacs-kabát sas Ft-tei «5 Ft-tól 900 Ft-tól m Ft-tói 42« Ft-tól 900 Ft-ig 540 Ft-tól (00 Ft-ltT 902 Ft-tól 1112 Ft-ig A * Figyelem! Figyelem! Szóljon barátjának, ismerősének: Fizessen elő-ra Szerencséje lehet! A Népújság szerkesztősége a húszezredik előfizetőt TELEVÍZIÓVAL ajándékozza meg. Előfizetési díj: negyedévre 36, egy hónapra 12 Ft. Előfizethető a postai és hírlapkézbesítőknél, postahivataloknál. !!= ...;- I IfWV m mm mm.M m m m.mmmmmm m^mM*M*J**^M**i*u*M* mmmmmmmmmmm mum.rn.rn m mmm m m ■ mmm,.m.m i -j|-) rV~g^,VVYrMVVVVW~b'VVVWVV-dVVtfVyJj-ljyS-|qj|L MOST VÁSÁROLJON! Hői szöuetruhauasar november 1-15-íg .................... « m » « . .............. - --------- - . ^. ■ . . ^ . . n ^ p ^ ^ njTJTJUUUUajUUm/