Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-07 / 263. szám
Vlagyimir és felesége. Tálja, a hős gárdaőrnagy emlékkövénél. (Marosvári János felv.) Levél érkezett a messad Podvölocsiszkből, a Szovjetunió tarnopoli területének kis városkájából, a hatvani vasútállomásra. A levél — „Na- csalnyiku Zseleznodorozsnoj Sztancdi" — az államásfőnok- nek íródott Kézxól kézre adták, találgatták: mit tartalmaznak a géppel írt ciril betűs szavak. A levél a KISZ-tit- kárhoz is eljutott. Beleolvasott. és mindjárt elöntötték ax izgalom hullámai: — ... Jankovoj Afaniszij Dtnitrijevics ffárdakapitányt keresi ez öccse. Itt halt meg a németekkel harcolva, 1944-ben. Bízzátok rám az ügyet, utánajárok ... Zsebre tette a levelet, és nehezen várta szolgálata végét Tudni akarta pontosan, mit tartalmaz az írás. Szótárt lapozva kezdett a fordításhoz. Lassem egymáshoz illeszkedtek a szavak: 1944-ben a német hódítók ellen vívott felszabadító harc során a II. Ukrán Front felderítő tisztjét. Jankovoj Afanaszij Dmitríjevics árdakapitényt halálos találat érte; a város közepén, a vasútállomás közvetlen közelében temették el... Csak amikor mindezt tudta, akkor kezdett a kutatáshoz, hogy teljesítse egy ismeretlen szovjet ember kívánságát: „Kérem önöket, értesítsenek, hol van az eltemetett bátyám «faja.. — ...És jártam, Jártam a emetőket Olvastam a fejfák- a festett megfakult betűket Isak néhány fejfán volt raj- a név. A többi sírnál a meg- záradt deszka jelzi még. ott s pihen valaki. Ismeretlen ka- onák. őket már hiába is ke- asnék, senki nem tudja, ki kszik a földiben. Katonák ,'kszenek a földben... Én itt '.ülettem, ebben a városban n 5ttem fel Emlékszem minin puskadörrenésre, ágyúszó- a, gránátok robbanásaira, a épülő aknák sivító hangjára. Tizenkét—tizenhárom éves voltam, amikor a háború máj: a végét járta. Nagy csaták folytak itt Szorították a néTÚL A TERVEN — Igen, kérlek, bonyolódnak. Mert ide figyelj — bökte hüvelykujját az orrom alá Galagonya —, addig nem volt a világon semmi probléma, amíg ugyebár, volt munkás, volt paraszt, volt értelmiségi, volt kulák, volt kispolgár. Igaz? — Kétségtelen — hagytam helyben, mert Galagonya filozófus elme, s emiatt sokszor ő maga sem érti, hogy mit akar mondani, honnan értsem hát én, aki még abban sem bízás, hogy akar-e egyál- alán mondani valamit. — Na már most, a dolog ott kezdett bonyolódni, hogy egy munkásból gyárigazgató lett. Ezt még értem. Gyárigazgató, de mégis munkás, csupán a szerszámot cserélte fel a tolira, horty lernten mivel aláírnia... Esztergapaddal, belá- • ym martam is. nem 'rhet még emt bérjemt- ~éket sem aláírni. Az- áml — tikoltott tel Galagonya — az ám, de ~ mikor ez az irr*0»to "Xvégezte az egvete- met. akknr már értelmiségi lett., umtphért — Hát igen. azt hi- 'zttm, bár ugye, azért mégiscsak munkás, vagy hogy is mondjam — hökkentem meg, mert tényleg megzavart ez a Galagonya. — Várjál, ez még semmi. Tehát a gyárigazgató már nem munkás, hanem értelmiségi ... De a kulák, kérlek tisztelettel, vagy hogy is mondják ma finoman...? Igen. Szóval a volt kizsákmányoló osztály tagja, az, kérlek, elment segédmunkásnak. Ez még semmi. A segédmunkás, még csak átmeneti állapot, olyan se hideg, se meleg ebben az esetben. De a volt kizsákmányoló osztály tagja, kérlek tisztelettel, elvégezte az esztergályos-tanfolyamat és megkapta a Kiváló munkás-jelvényt is, mert ez tényleg kiválóan dolgozott. Tehát a munkásosztály tagja lett. Világos? — Hogy szóval az igazgató nem munkás, hanem értelmiségi, a kizsákmányoló osztály volt tagja nem kulák, hanem munkás? Hát, ahogy így belegondolok ... — Várjál, még nem végeztem — intett le Galagonya. — Most jön a java. A kulák- ból lett munkás fia, mezőgazdasági technikumot végzett, s elkerült egy termelőszövetkezetbe, ahol a brigádvezetőjének a fia meg ipari technikumot végzett, s az lett a kulák fia apjának a művezetője, míg a kulák fia az apja művezetője apjának lett az üzemegység-vezetője... Várj, ne szólj közbe. Az értelmiségi egyik gyermekét nem vették fel az egyetemre, elment hát munkásnak, a szövetkezeti brigádvezetőnek a gyermekét, aki ugyebár parasztszármazású, azt felvették az egyetemre és közgazdász lett, tehát értelmiségi... Verítékező homlokkal ültem le egy székre, ez a Galagonya vagy megörült, vagy engem akar megőrjített. — Miért fontos ez most. neked? — för- medtem rá dühösen. — Hogy hoov miért? Tisztán akarok látni, hogy most ki számít munkásnak és murkás- származ*sűnak. ki értelmiséginek, vagy parasztnak, amikor mind kevesebb a paraszt, g mind több a gépkezelő, ki számít kispolgárnak, amikor mind több munkásnak van autója és frizsidere és legfőképpen minek számítok én, aki árva gyerek vagyok és a mezőgazdaságban dolgoztam, aztán az iparban tanultam szakmát, majd közgazdász lettem és most jelenleg ismét a mezőgazdaságban dolgozom, de a gépesítést szervezem... És ráadásul két gyerekem van, s a feleségem apja kiskereskedő volt, de az én két gyerekem ... — Valami baj történt? — hajolt fölém Galagonya és ecetes vízzel mosta a halántékomat. — Nem, semmi, de ha tennél egy szívességet nekem — suttogtam Galagonyának. — Parancsolj, örömmel .., — Mondd ezt el, de ugyanígy Burbulyának is. — Miért mondjam én ezt el Burbulyának, kérlek? — nézett rám cdfiikozva Galagonya. — Mert nagyon utálom azt a frátert, hadd őrüljön meg ő is! (egri) ft** v * ... hogy nemcsak a tanár, hanem a történelem is megtanít számolni. S ebben a számtanleckében nincs lusta, nincs lógós, itt mindenkinek meg kell és mindenki meg is tanul számolni... Legalábbis ötvenig! Azt mondhatnánk, hogy öt- venig számolni nem nagy dolog, hogy ötven, az annyi mint félszáz, s bárki beláthatja, hogy ez a félszáz még a száznak is csak a fele, hogyan is lehetne ezt soknak nevezni, vagy sikeres számolni tudásnak tekinteni. Nos, éppen az a nagyszerű ebben a számban, hogy voltaképpen nem is sok, de mégis hatalmas szám; hogy idáig elszámolni nem nagy dolog, de vele számolni mar inkább az; hogy aki megtanult ezzel az ötvennel számolni, az voltaképpen megismerte a végtelen számok és a végtelen igazság törvényét, vagy legalábbis e törvény kénytelen-kelletlen tudomásulvételének kényszerűségét, megismerte a számolást ezzel a törvénnyel! Nem nagy ez a szám? Igaz: talán még egy emberöltő sincs, ha éveknek tekintjük. Akik az „l”~est belevésték a történelem korántsem viasz-, sokkal inkább gránittáblájába, azok közül még kevesen vannak, akik ha kissé reszketős kézzel is, de most és ott vésik az „50”-est. S ha visszagondolunk az első szám véres, harcos, reménnyel, hittel terhes vésnöki munkájára, azt sem feledhetjük, hogyha országnyi sokan, de mégis viszonylag kevesen voltak akkor még. Akkor milliókkal számolták az évek vésnökeit, ma százmilliókban! Ilyen furcsa szám ez az ötvenes: százmilliókat takart Egyébként az a véleményem, hogy mégsem egészen is pontosan úgy van, ahogyan e sorokat kezdtem; nem a történelem tanított meg számolni, hanem a számok tanították meg a történelmet és tárgyát: az emberi társadalom fejlődését. A száguldó idő kilométeróráján egymás után peregtek a mind nagyobb számok: 1... 2 ... S ... 10... 25 ... 50 ... és minden egyes szám nemcsak új oldalt jelentett az emberiség történelemkönyve számára, de új és más történelmet i*. Évezredes álmok, egykor fantáziavilágba való remények öltöttek újra meg újra megújuló testet, amikor újra és újra meg-megújúlva hirdették a számolni még nem tudók és nem akarók, hogy rövidesen elpusztul az, ami élt és erősöd itt Annyiszor még nem temetett kandi szemű, inas, öregedő ember serdülő, pezsdüló fiatalt, mint az elmúlt fél évszázad alatt, annyi jós és jóslás nem volt Delphoi óta, mint éppen egy fél évszázad alatt; annyi szennyet és hazugságot még nem zúdítottak vérben, kínban új életre vajúdó társadalomra soha és semmikor az emberiség írott történelmének évezredei alatt, mint éppen a most lezárult fél évszázad alatt. Mert igy Is többet, évszázadokat takar ez a szám; ötvenJ A zember, ha ötvenéves, lassan csúcsra ér, ahol érdemes, lehet sőt, kell még előre nézni, de jólesik és muszáj visszanézni, emlékezni is már. S ha az ember fél évszázadot megér, úgy érzi, több már az emlék, mint jövő, „mélységesen mély a múltnak kútja", amibe beletekint, s mind közelebb az orom, ahonnan már nincs tovább. A társadalom, ez a társadalom, amelynek fél évszázada olyan és annyi „történelem”, hogy megírva aligha maradna el terjedelme a megelőző korok összességétől, lám mégiscsak útja elején tart. Ennyiben és így, valóban nem tok ez az ötvenes, ez a fél évszázados jubileum. Hiszen még kézen fogva megy az „első esztendő* őst üstökű szemtanúja és formálója az „ötvenedik év” tipegő ámulójával, hiszen még élő szóban mesélik el a történelem hősei azt, amit róluk már történelemkönyvben tanítanak. Eggyé mosódik még a múlt és a jelen; eggyé a mondák és legendák a dokumentumok történeti fényeivel; szinte megfogható közelségben sorjázik az első év az ötvenedikkel. Sokan nem tudjuk, nem érezzük, hogy oly korban élünk, amelynek minden napja történelem, oly korban, amely megrázta a világot, amely vért és szenvedést zúdított az emberiségre, s amely nem lenne rest megismételni a kataklizmát, ha nem lenne, nem lett volna ez a fél évszázad a mai kor emberiségének életében. Még most volt a Téli Palota ostroma, — s mily messze már. Még most volt csak, hogy temették Lenint, s milyen rég volt. Még most volt július, ama 1941., de még csak most volt május, ama 1945., és még csak most április 4., az első... Dátumok dátumok, amelyek mind most voltak, a mégis milyen régen, események, győzelmek, kudarcok, könny és nevetés, bizalom és bizalmatlanság, az eszme tisztasága és a tisztátlanra ferdített eszme megtisztulása... Naív nyárspolgárok, akik azt hiszik, hogy egy új társadalom születése olyan, mint a fehérpólyás keresztelő; és el- tévelyedett kispolgárok, akik azt hitték és hiszik, hogy az igazság olyan mint a Möloch, mindig és mindenkor áldozatot sőt áldozatokat, bizalmatlanságot, sőt bizalmatlanságkeltést kíván. Nehéz volt az embernek eljutni addig, hogy ember legyen. S ebben a legtöbbet tette a sok évezred utolsó ötven éve, amikor az ember ledobta bilincseit és olyan magasságokba szárnyal, amit a kozmikus kilométerek csak jeleznek, de nem mérnek: a mérés joga a történeimé. S megtette ezt! ötven! Eddig ez a szám egy volt a végtelen számsor tagjai között. Most már tudjuk, hogy ez a szám számolni tanított embert, történelmet. Most már tudjuk, hogy ez a szám maga a történelem. És a történelem halad tovább a maga útján a számok kilométerén keresztül az egytől a végtelenig. Egyébként úgy vélem, azért nézünk is vissza, mert ct- ventől vissza az egyig még ellát az ember, de hol az a szem. amely az ötventől ellát a végtelenig? A lakosság száma: 234,4 millió fi szovjet népesedési statisztika érdekes adatai Az Orosz Birodalomnak 1913 végén kb. 159,2 millió lakosa volt. Ezen belül 28,5 millió (18 százalék) városban, 130,7 millió (82 százalék) pedig falun élt. A Szovjetunió lakossága 1967 elején elérte a 234,4 milliót. Ebből 128 millió (55 százalék) városokban, 106,4 millió (45 százalék) pedig falvakban él. A forradalom előtti Oroszországnak kb. 800 városa v>lt, A Szovjetunió térképén 1967 elején 1874 város szerepelt. A forradalom előtt két olyan város volt, ahol a lakosok száma meghaladta az egymilliót: Pétervár (kb. 2,5 millió lakossal) és Moszkva (1,9 nvllió lakossal). 1967 elején nyolc szovjet város lakossága haladta meg az egymilliót: Moszkva (több mint 6,5 millió), Leningrád (kb. 3,7 millió), Kijev (1,4 millió). Taskent (több mint 1,2 millió), Baku (kb. 1,2 millió). Harkov (1,1 millió), Gorkij (1,1 millió), Novoszibirszk (több mint egymillió). áruház építkezései még ebben az évben megkezdődnek Gyöngyösön. A beruházások összege meghaladta a 2.5 millió forintot Nagy lendületet kapott a szocialista munkaverseny a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának; tiszteletére tett felajálánsok következtében. A szocialista brigádok összesen 2 746 000 forint többletforgalom elérését vállalták. Már. eddig majdnem a teljes vállalásukat teljesítették. Á szövetkezet dolgozói az év hátralévő időszakában természetesen arra törekszenek, hogy az eddigi hiányosságokat megszüntessék, és tervüket részleteiben is teljesítsék. (emf) A nagykereskedelem azonban nem tudta mindig azt az áruféleséget és mennyiséget leszállítani, mint amit igényeltek. Hiány volt villanyszerelési cikkekből, háztartási kisgépekből, alkatrészekből, zománcedényekből, kerékpárból és fürdőkádból. Különösen a falusi lakosság kereslete növekedett meg az előbb felsorolt cikkekre. A felvásárlási tervüket 115 százalékra teljesítették Jó eredményeket értek el a hálózatfejlesztés területén. Az év elején megnyitották az új termelő üzemüket, átalakították a gyöngyöstarjáni bisztrót, létrehozták a szűcsi falatozót, Gyöngyösön önkiszolgáló élelmiszer-üzletet nyitottak. Az ÁBC-áruház és az iparcikkA Gyöngyösi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet az esedékes tervet több százezer forinttal teljesítette túl összeségében. A kiskereskedelmi tevékenység fejlődését elősegítette, hogy szeptemberben új üzletet nyitottak Gyöngyösön, amely az első hónapban már szép eredményt ért el. Sokat lendített a zöldségboltok áruválasztékának javulása. Ezt a közvetlen bolti felvásárlás bevezetésével érték eL A gyöngyösi lakosság szívesen vásárolt élő baromfit, amiből 300 mázsát értékesítettek. Növekedett a forgalom a tartós fogyasztási cikkekből, főként a hűtőszekrény és a gáztűzhely fogyott jobban, mint korábban. Hatvanban, 1966 decemberében, márvány alatt... Egy szoba-konyhás lakás a Mező Imre utcában, Hatvan új lakótelepén. Itt él családjával, harmadmagával a hős gárda- őrnagy sírhelyének felkutatója — Marosvári János. A kis szoba asztalán útlevelek, s a Hatvan—Podvolocsiszk—Kijev —Moszkva—Leningrád—Tallin —Hatvan útvonalra kiállított látogatási okmány. Csomagolnak a hosszú útra, Vologyáék látogatását viszonozzák. Meghívták őket, ünnepeljenek együtt velük a forradalom jubileumi évfordulóján. — Vologyáék minden napja ünnep volt nálunk. Kedves, rokonszenves emberek. Mit rokonszenvesek! Teljesen olyanok nekünk, mint a vér szerinti rokon... Mindent megmutattunk nékik, amit két hét alatt meg lehet mutatni az országból. Megismerkedtek a város vezetőivel is, jártak a gyárban, a vasútnál, egy orosz tagozatos osztály külön meghívására a Bajza Gimnáziumban, aztán a szövetkezetei is megnézték. És a rokonokkal is megszeretették magukat... — Amikor Vologyáék elutaztak tőlünk, az utolsó napon elköszönt Afanaszijtő! is. „Doszvidányija, Afanaszij!” És azt mondta nekem: „János, te itt vagy Hatvanban, te itt mégy él mellette minden nap, köszönj helyettem a bátyámnak mindennap, mintha a testvére lennél. Afanaszij már nines. Nekem testvér nincs. Legyél te az én testvérem. Janos .. .*• A barátságról akartam írni ezekben a sorokban. A barátságról, amelynek apadhatatlan forrása a testvéri érzelem. Óvakodtam leírni közhelyeket, niőlbb és méltóbb ehhez az egyszerűség dokumentuma. Pataky Dezső szótárért, s azzal a postára. Feladtam egy táviratot Afanaszij öccsének. Vlagyimirnak. Egymást váltották a levelek Podvolocsiszk és Hatvan között. Előbb udvarias, majd ba- rátságos, közvetlen, bensőséges hangulatú és tartalmú levelek. A megszólítás Vlagyimirról Vologyára váltott, s egymás családjáról is sokat megtudtak a levélsorokból. — ... Afanaszijék hárman voltak testvérek, két fiú és egy lány. Vologya maradt meg közülük. Bátyja 27 éves volt, mikor itt, Hatvanban a halálos sebesülés érte. Meghalt a nővére és neki a férje is a háborúban. Egy kislányuk maradt fcr-’ér Kátya, őt a nagy- ; mama nevelte feL A háború- ; ban Afanaszij és a nővér után odaveszett az apjuk is, nem tudják, hói, merre van a sírja, hol tették a földbe. Meg- ' rendítő sorsú család. — Vologya írta, eljönnének ; Hatvanba, meglátogatni Áfa- j naszijt Amikor az első levelemet megkapta, benne az em- , lékmű fényképével, az éjsza- , ka nem aludtak. Afanaszij J édesanyja a szívére szorított fényképpel, egész éjjel fenn- hangon zokogott, aratta meghalt katonafiát... Vologya a feleségével, Vál- ’ jával jött A Keletiben vártam i rájuk, kezemben a fényképük- ’ kel. Két hétig, amíg itt tar- . tózkodtak, az én vendégeim voltak, egy szobában aludtunk, ’ — A kiét testvér találkozása szivet szorított. Vologya meg- . állt az emlékműnél, már messziről levette kalapját, úgy közeledett. Alit és nézte a fekete, hideg márványt fis rá- * borult a fekete márványlapra, t csókolta a hideg, élettelen kö- J vet, és úgy sírt gyermekként . Huszonkét éven át kereste a bátyját, azt a helyet, ahöl sír- * ja fekszik. És itt találta meg metet, és minél jobban szorították, annál veszettebbül lőtte a várost Nem is tudom, hányszor kimentem a temetőbe, hogy biztosabb legyek, jól megnéztem minden sírt, minden fejfát. A víztorony körül, a fák alatt is eltemettek nélhány szovjet katonát, aztán más helyre vitték onnan. Nyomoztam, hová vitték, tudják-e a nevüket őszintén megmondom, arra nem is gondoltam először, hogy a főtéren, a hősi emlékművön keressem Afanaszij nevét. Mindig ott vitt él az utam mellette, de a neveket sosem figyeltem. Már-már letettem az egészről, amikor egyik nap körüljártam a fekete márványtömböket Mintha valaki modta volna: menj, a márványba vésve ott van Afanaszij neve. Ott volt. Jankovoj A. D. gárdaőmarv. Mert halála után előléptették, fis a Szovjetunió Hőse címet is megkapta... Nem is tudom megmondani, mit éreztem a keresett név betűi láttán. Rohantam haza a ÖDA A BARÁTSÁGRÓL
