Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-28 / 281. szám
WM Kiváló sok gonddal HA A FELESÉG TELEFONÁL — Van itt valaki önók között, aki nincs itt?! (Wochenpresse karikatúrája) A forradalom bölcsője 17-ben és 67-besi Be fejezték a rádióban a Csárdánk* rálynő felvételeit A napokban fejezték be a stúdióban Kálmán Imre Csár- öáski rálynő jenek felvételeit Érdekes, hogy a népszerűségi vilagranr'’istán e ső hel en álló operettből mindeddig nem volt teljes felvétele a Magyar Rádiónak. Az előadás karmestere Bródy Tamás, a 'óbb szerepeket Honthy Anna, Feleki Kamii. Házy Erzsébet és RA» tonyi Róbert énekli. i — Azután felfedeztünk egy íyílást, újból nagyot kiáltottam, hogy itt a további járat. Hz percig örömmámor és hatalmas ordítás volt, és sorra átkúsztunk egy másik terembe hason. Egy kisebb terembe jutottunk. — Milyen érzés volt arra gondolni, hogy felfedezők? — Nem gondoltunk mi arra1; őszintén szólva nem is jutott őszünkbe. Csak örültünk, mert tudtuk, hogy raj tunk kívül itt még senki sem járt. Lejött velünk egy vasutas, ő is mondta, hogy itt még nem volt senki. Aztán alig tudott v’ssza- mászni. Nekünk könnyebben ment. Fáradtan. hunyorogva és annyira sárosán kerültek elő, hogy a felszínen nem ismerték meg egymást. Ráadásul, a feszítővasat lent felejtették, és Molnár még egyszer lemászott. Aztán úgy. ahogy megszáradtak a vizes sártól, rendbehozták magukat, de az autóbusz kalauza Felsőtárkány- nál nem vette fel őket. A felfedezés után még 12 kilométert gyalog tettek meg De ez már a második leszállás után történt. Október 29 Másodszor már kötélhágcsón ereszkedtek le. Velük volt Estók Bertalan és Varga László, 73 éveiS nyugalmazott tanál', szenvedélyes turista és barlangkutató. De ők nem jutottak beljebb már a kisterembe sem. mert nem fértek át a keskeny nyíláson. A diákok bontották, szélesítették a nyílásokat feszítővassal. csákánnyal, kalapácscsal. Csaknem egy teljes napon át dolgoztak, hoev tovább jussanak. Ismét egy újabb, hatalmas terembe jutottak, amely már alacsonyabb volt az előzőnél, de vízmosás volt benne és közepén egy víznyelő — majd onnan három kisebb terembe értek. Aztán tovább már nem sikerült, mert a következő nyílást cseppkőfolyosó zárta el. — Elneveztük a cseppkőképződményeket — mosolyog a tanár úr — Pagoda, Szoborfülke. Törpe. Remete. Kuglibábuk. Fűrészfogak. Vízesés, Gyöngyörű volt az egész. — Nem félelmetes egy ilyen ismeretlen, sáros, sötét barlang? — Az igaz. hogy úgy csúsztunk a vastag sárban, mint a síelő a havon, a karbidlámpa is jól összekormozott bennünket, amelyek olyan hangulatot adtak a barlangnak, hogy az ember elfelejtett minden féléimet. Ezek a gyönyörű cseppkövek b;zalmat. jó érzést keltenek. A levegő meg egyenesen olyan friss, mint háromezer méter magasan. Továbbhaladni — Remény van arra. hogy egy ígéretes nagy cseppkőbarlang első részét fedezték fel? — Megvan a lehetősége. Ja- kucs László, híres barlang- kutató, aki a Béke-barlangot is felfedezte, egyik könyvében feltételez’’, hogy a Bükk- ben nyolc nagy barlangrendszer lehetséges. Szerintünk ez lehet az egyik. Feltételezésünk már eddig is igazolást nyert és így nekünk ez a felfedezés nem szenzáció, hanem tudományos igazolás. — Mi a következő lépés? — Továbbhaladni. Üjra leszabunk. Ha nem megy másként, ki kell verni a nyílást elzáró cseppkődugót. B. Gy, amint később kiderült, a barlang alját sűrű sár lepte el. No, ki menjen le először? Molnár János vállalkozott. A kölcsönkért hosszú kötelet egy fához erősítették és belelógat- ' táti a függőleges üregbe. Molnár kezdett lemászni úgy, ahogy a tornaórákon tanulta. ■— Nem félt? — Csak attól, nehogy víz legyen az alján. Különben koromsötét volt. Két-három pereik ereszkedhettem lefelé, aztán belesüppedtem egy nagy sártengerbe, majd találtam egy követ és rááltam. A kis lámpa gyéren világított, alig láttam valamit. Az első. amit észrevettem, egy három-néev méter magas cseppkőoszlop volt. Nagyot kiáltottam, hogv leértem és gyertek. Kovács Laci jött utánam másodiknak, aztán sorba a többiek. Sugár Zoltán, Csávás Sándor. Dudás István, Fekete Sándor, Hunor- fi István, Gellért Péter. Lehettünk 15—20 méter mélyen egy nagy teremben. — Azután? „Egri diákok felfedezték a nyugati Bükk első cseppkő- barlangját... mintegy négy emeletnyi mélységbe szálltak le, Esték Bertalan tanár vezetésével, ahol két terem fogadta őket... amelyek közül a nagyobbik mintegy 30 méter magas. 8 méter széles és egy gótikus teremre hasonlít A szenzáció erejével hatott ez a,z újsághír, még az űrhajózás és a „repülő csészealjak” világában is. — Az egri barlangkutató csoport tízéves múltra tekinthet vissza. Ez idő alatt sokan 1 emorzsolódtak és sokan kaptak kedvet a kutatáshoz. Elsősorban a nyugati Bükk karsztosodási titkait vizsgáljuk. Egyik eredményünk a Vö- röskő-rendszer feltárása volt, amelyről tanulmányom is jelent meg — mondja Estók Bertalan az egri Dobó Gimnázium földrajz- történelem szakos tanára. A tanár úr ősz hajú és kemény embernek látszik. Úgy tűnik, hogv a barlang- kutatást nem tekinti könnyed szórakozásnak és játéknak, amivel csak a szabadidőt lehet jól eltölteni, mm Első eredményünk 1957- ben a Tarkő becses leletei voltak. — És ez a második? — kérdezem. Október 25 Overálos diákokat szSWtott a szilvásváradd kisvasút október 25-én. Végállomás: itt van a Gyertya sz:klakapu, 400 méter magasságban. Ugyanis Csávás Sándor erdész értesítette Estók Bertalant, hogy nagy repedés keletkezett itt, miután a Nyugat-bükki Erdő- gazdaság kőbányájában robbantást hajtottak végre. A diákok — heten a Dobj Gimnázium 11. e) erdészeti szakközépiskolás osztályából — 20—25 métert másztak felfelé. amíg elérték a rést. Először köveket dobáltak be, de nem halottak visszhangot, mert Akik elsőnek ereszkedtek a mely le: Molnár 'ános és Kovács László. (Foto: Pilisy) 4% új csephöharlang A felfedezőknek nem szenzáció s csak az őrt álló katonák és vö 1 rösőrök...” így írta le a Téli i Palota környékét. 1 1967. november 7. este. A tömeg áramlott a Nyéva- ^ part felé és figyelte a sziporka- r zó tűzijátékot. A Téli Palota { előtti tribünön zenekar ját- j szott és a fiatalok táncraper- dültek. Bár esett az eső, mindez nem számított semmit, mert nem hiszem, hogy kellemesebb időben is többen lettek volna az utcán. Visszafelé az emberfolyam megállította a Nyevszkijen .a forgalmat. A trolibuszok, autó- i buszok elakadtak, a Metro sem közlekedett egy darabig, mert a tömeget nem tudta befogadni. Csupán egyetlen momentumban egyezett a 17-es és a 67-es november 7-i este. És ez John Reed szavaival ez volt: „Mintha az egész város a Nyevszkijen sétált volna'’. A 1917. november 8. „Ideges izgalom, zavar uralkodott a városban” — írja az amerikai krónikás. 1967. november 8. Az utcák már kihaltabbak, mint előző nap. Mindenki pihen és otthon van. De estére újból megélénkülnek az utcák. Üjabb áramlás indul a fő utca. a Nvevszkij felé. hogy megnézzék a történelmi karneváli felvonulást. Odamentem egy vörös balti matróznak öltözött fiatalhoz a karneváli tömegben és megkérdeztem: Mi az esti programja? — Egy kis házi összejövetelre jövünk össze a barátaimmal. Rprlfov!*(Következik: Fiatal „diplomaták”) emberek: „Dobroc utro, sz prazdnyicskom” — Jó reggelt, kellemes ünnepeket. És össze- csókoloztak, egymás vállát veregették. Gyülekeztek a felvonulásra. Reggel még egy kis balti köd ereszkedett a városra, de ez nem sokáig tartott. Az idő kellemes volt, a hangulat szinte leírhatatlan: büszke, kedves és baráti, valódi örömünnep hangulat. A Nyéva-parton, a Rasztrum oszlopokon kigyúl- ladt a két hatalmas fáklya és a Péter-Pál erődben 50 fáklya lobogott. A történelmi környezet, a forradalom bölcsőjének környezete leírhatatlan hatást gyakorolt az emberekre. A Nyéván, a Balti Flotta néhány cirkálója vonult fel és a parancsnoki hajó újból az Auróra volt. A felvonulók sok csoportjában hamar előkerült a tangóharmonika és nagy meglepetésünkre több helyen is a let- kis jól ismert ütemére ismertünk. Néhányan összefogódz- tak és járták a letkist Jó megfért egymással a tánczene a népzene és a mozgalmi dal ’ Az elvonulás négy óra hosz- i száig tartott. s 1917. november 7, este. > John Reed: „Teljes volt ; sötétség, semmi sem mozdult A kandeláberek oldalain !s lámpák égtek s ezeket vörös anyaggal vonták be. Ügy világítottak, mint óriási vörös oszlopok. A fényesség nappali és vakító volt, az emberek vidámak és türelmesen vártak sorukra mindenhol. Elmentem a Morszkája sarkára: egy fotóriporter éppen fényképezte az ünnepi fényt és forgatagot. A sarokházban egy cukrászda volt, tele fiatalokkal és főleg fagylaltot fogyasztottak. s 1917. november 7. John Reed írja: „...Későn keltem. A Péter-Pál erőd felől éppen a déli ágyúszó hallatszott, amikor a Nyevszkijen végigmentem. Hideg, barátságtalan idő volt. Az állami bank lezárt kapui előtt szuronyos katonák álltak. ’ A kormány emberei vagytok? , — kérdeztem őket. > — a kormánynak már befellegzett! Hála istennek! En- . nél többet nem tudtam meg tőlük. A Téli Palota felé vettük utunkat. A Palota térbe torkolló utcákat fegyveres őrök - zárták le... A Sztroganov palo- . ta előtt néhánv katona tábori ágyút állított fel”. j 1967. november 1. Az 50. évforduló reggelér Úgy köszöntötték egymást az napraforgómagot árulták... A rosszul megvilágított utcán az emberek közelharcot vívtak a legújabb lapokért”. 1917. november 6. Este. Egészen enyhe volt az idő, bár előző nap esett az eső. Hihetetlenül óriási tömeg hullámzott az utcákon azt hihette az ember, hogy Leningrad minden lakosa a Nyevszkij proszpekten vásárol az élelmiszer-. ajándék-iparcikk és ruhaüzletekben. Az éttermek, bisztrók előtt hosszú sorok álltak. Bejutni lehetetlennek tűnt akárhová. Még az utcán áruló népszerű fagylaltárusok előtt is néha félórákig kellett várakozni. Az üzletek túlnyomó többsévé estig nyitvatartott, a fodrászok még éjfélkor is dolgoztak. A több százezres utcai tömegnél csupán az utcai kivilágítás tűnhetett még megle- ' pőbbnek. Lámpa füzérek, kü ’ lönböző színű égőkkel, az utcákat teljes szélességükben világították meg. Vörös iz zókból összeállított csillagot ragyogtak az autók áradata fe lett. Vörös zászlók mindenhol Kiszállva a vonatból Lenin- geádban a moszkvai pályaudvaron az első ami szembetűnt ö?’ pályaudvar előtti téren a Felkelés terén egy hatalmas i%lanyújság, amely dokumen- tymfilmet hirdet. A fűm címe: ?te nap, amely megrengette a Világot. Ezt az 50 évvel ezelőtti tíz napot John Reed, a híres ábrierikai újságíró szemtanúként élte át Pétervárott és hadd idézzünk hasonló című könyvéből, hogy mit tapasztalt ő ’ötven éve — és mit látott ^gy mai szemtanú. *.1917 november 6. A forradalom előestéje. ^ John Reed így ír: ..Kint Őédves fagyos nvugati szél süvöltött és az utca hideg sara Utaztatta a cipőmet. Két szájad hosszúköpenyes tisztiisko- “fás fordult be a Morszkáján, ré- % cári k'-tona’ nótákat éreke'- fek... A járdán katonaszökevé- ■‘bőiek egyenruhában cigarettát £’.*• 4 IlimsáM " 1*67, november 38., kedd — A Hub eddigi eredményéi arra késztetik a városi tanács szakigazgatási szerveit, hogy a hathatósabb segítség lehetőségeit megtalálják. Tudjuk, a klubnak mindenekelőtt pénzre van szüksége. A végrehajtó bizottsághoz terjesszen be a Hub vezetősége egy olyan költségvetési javaslatot, amely tízezer forint keretet ölel fel. A jövő évi feladatok e’látására ezt az ősz- szeget látom biztosíthatónak. Persze, a végrehajtó bizottságtól függ minden. Igyekszem majd a kérést támogatni. A fiatalok arca egyre vidámabb lesz. — Még valamit. A klubnak a jövőben arra is kell gon- do’nia, hogy példát adjon más ifjúsági szervezeteknek. Az Izzó is szeretne ifjúsági klubot Létrehozni, őket az ittenieknek kell támogatniuk ebben a törekvésükben. ★ Még egy kérdés maradt válasz nélkül: hogyan lehetne á klub kapcsolatát a KISZ-bi- aottsággal megerősíteni? Remélhetőleg rövidesen ennek is megtalálják a módját G. Molnár Ferene olyan íróval és színésszel, akit érdekel a fiatalság problémája. Hr — Itt van a zenekarunk — szólal meg egy fiú. — A saját hangszerünkön játszunk. Mi vettük a felszerelésünket, de állandóan hurcolnunk kell haza és a klubba vissza, mert itt nem hagyhatjuk. Nem tudjuk hová e‘helyezni. Keveset zenélünk, keveset gyakorolunk? Ez igaz. De van-e hozzá lehetőségünk? ★ — .Bokát nem tudok ígérni — mondja Kaszab Károly népművelési felügyelő —, de ez a kevés is jól jön bizonyára. Kétezer forintot tudunk adni most a k'ubnak. A taps olyan erővel csattan fel. mint valami nagyszerű színházi előadáson. — Azt is megígérhetem a művelődésügyi osztály nevében, hogy két író és olvasó találkozót megszervezünk a részetekre, csak minél előbb válasszátok ki azt a két írót, akivel szívesen elbeszélgetnétek. A pince ügyét is rövid időn belül megvizsgáljuk. ★ Gácsi László, a váró® tanács vb-elnökhelyettese is kellemes dolgot jelent be. Alig múltak el a kiváló klub «£m elnyerése felett érzett megérdemelt öröm első hullámai, aj- gyöngyösi Városi Művelődési Ház ifjúsági klubjának tágjai megbeszélésre ültek iagkze, melyre meghívták az ÉWntett szervek vezetőit is. «Számvetést készítettek. Van egy termünk, ahol hetenként egyszer két órára összejöhetünk. Van egy alig használható magnetofonunk és egy aktatáskánk, amiben a klub ügyiratait hordjuk. Az egész klub egy aktatáskában. A derültség végigfut az arcokon. : -i— Hogy mi az, amire égetően szükségünk lenne? Egy szekrény, egy lemezjátszó lemezekkel, egy jó magnó és *gy pince. Az utolsó sző e1 hangzása átán hökkent csend ült rá a tfepemre. Néhányan úgy vélrosszul hallották a felso- jjó’ás befejezését. Egy pince? Síinek az? , Igen, egy pince. Itt van á'művelődési ház alatt, nem $2jssználják semmire. Nagyon örülnénk, ha azt megkaphatnánk. Berendeznénk magunknak, a szükséges munkákat saját erőnkből megcsinálnánk, bízva abban, hogy egyik-másik- KISZ-szervezettől is kapnánk segítséget. Jó lenne, ha az egészségügyi osztály meg- vizsgá'ná, alkalmas-e a pince ilyen célra. Ss ha a pincét megkaphatnánk, végre lenne egy saját helyiségünk. Még zaebszínházat is elképzeltünk tóé. .Püspöki Győző, a klub vezetője, segítségkérőén néz a meghívott vendégekre. Vajon hogyan fogadják a kérésüket? ★ vA~ Mindig azt a vá’aszt kapjuk: segítsünk magunkon, ha kérünk valamit — veszi át a szót az egyik ifjú. — Segítsünk? Elmentünk paradicsomot szedni, hogy legyen egy kis pénzünk. Szüretelni is szerettünk volna, de ebből kimaradtunk. Meg akártuk venni a táncdalfesztivál lemezeit. Száz forinton múlott. Még ennyi sem volt — Régóta készülünk rá, hogy havonta egyszer egy színészt és egy írót meghívjunk magunk közé — mondja egy másik klubtag. — Sajnos, eddig még nem sikerült a tervünk. Nincs rá pénzünk. Pedig na- /0"on jó lenne elbeszélgetni
