Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-26 / 280. szám

YÁSZAIRY A Taormlnal Száz esztendeje, 1867. november 30-án született a modern magyar festőművészet ér­dekes. nyugtalan mestere. Vaszary János. 1939- ben hunyt el, és életének hét évtizede alatt nemcsak az európai müveszettörténei élt át add g soha nem tapasztalt, gyors és ellentmon­dó stílusváltozásokat; ezek a változások mind maradandó, művészettörténeti értékű nyomo­kat — hagytak Vaszary életművében is. Érte'miségi családból származott. Budapes­ten, Münchenben és Párizsban folytatott mű­vészeti tanulmányokat; járt Itáliában. Spa­nyolországban. Kora minden új slíluseszmé- nyére érzékeny, minden szellemi újdonságáért lelkesedő volt, s legalább hétszer változó al­kotói korszakaiban mindig jelentősét — oly­kor kiválót — alkotott Fiatal művészként a finom naturalizmus­nak nevezett stílus indította útjára, s a ter­mészethez erősen kötődő ábrázó ásmódot „tej­ben oldott” lágy színekkel egyesítő század végi irányzatban már olyan remekművei születtek, mint a mai nézőt is megdöbbentő fiatalkori önarcképe 1887-ből. Ezzel máris magáévá tet­te az irányzatot, hogy azután rögtön újabbal találkozzék, a századforduló szecessziónak ne­vezett törekvésével, ame ynek eseményei érett asszonyportréjának eleven vörösei, nagy feke­téi. esti usban komponált falkárpittai mutat­ják. míg Aranykor című festményt bizonyítja talán a legjobban a szecesszió valóságtól me­nekülő sejtelmes misztikumát. És közvetlenül ezután szü ettek életművé­nek legkeményebb, a realitásokhoz legjobban kötődő kompozíciói. Életkapcsolata ekkor — századunk legelső évei ezek — stílusában és társadalmi szándékában egyaránt megnyilvá­nul. A nemrég még e'vágyódó Vaszary a leg­pontosabb festői aprólékossággal festi az egyik legégetőbb társadalmi jelenséget, a parasztság elesettségét, súlyos életét. Szolgalegényt ábrá­zolt és fáradt-erős Részes aratókat, ünneplő oZ. ^ 3*l/yJos — Aludj! Nincs egyéb bajod, mint... Magaddal törődj! Elzú­gok, hát elzúgok! — Rátenye­reltem, a díványhoz akartam szegezni, amikor megérettem a frotirköpeny alatt a botlábát Megsimogattam. Hogy jössz te ahhoz, hogy ilyen légy... ilyen nyavalyás... Újra meg újra végigfutott a kezem rajta, 'Feltápászkodott, rámnézett — Most sajnálsz... — Fenet sajnállak! — Egyszer haza akartalak kísérni. Azt mondtad, menjek a francba. — Az előbb is azt mondtam Hát aztán?! — Megcsókoltam előbb az egyik arcát, aztán a másikat Nem csókolt vissza Jobbről-balra és balról-jobbra forgatta a fejét mintha keres­ne valakit. Egész testében re­megett, mint azok a gumin függő kis malmok, amelyeket utcai árusok lógatnak le a ko­saruk széléről. Volt valami az arcában, a mitől a szívem a torkomba mászott. Ennyire őrül nekem?! Soha senkinek a szeméből nem sütött felém ilyen öröm... Ilyen ámuló.. Ilyen döbbent... Ilyen önmagái rábeszélő, hogy mindez igaz. Mutatóujját végighúzta az arcomon, a szájam szélén. Be­kaptam az ujját. Te szegény, gondoltam, örülj, mégjobbnn örülj! S akkor is azt gondol­tam, amikor rámzuhant, s magamon éreztem csupasz láb­szárát A parkett alatt feldü börgött a javítóműhely, az aj­tó mögött csikorgóit a hintát tartó kötél vaskampója. Vadul hintázhatott a ldshuga. Mindez igaz, mondtam én is, de egé­szen másképp mondtam, mint ő. Rémülten mondtam, hiába „tudtam mindent”, ö volt a mennyezet, az 6 arca, rajta túl nem láthattam. — Qyen boldog... soha... — mondta és én azt mondtam „rendben”, feltámasztottam az állát, a szemébe néztem. A szeme homályos volt s mintha a pupillájában magamat pil­lantottam volna meg egészen piciben. — Életem legboldogabb... so­ha még ilyen boldog— — da­dogta. Majd hirtelen talpraug- rott, zokogni kezdett. Gyereke­sen, bömbölve, nyitott szájjal. — Bocsáss meg! Bocsáss meg! — kiáltotta valakinek, aki nem volt a szobában... görög *zin hás. parasztasszonyokat és p'henő búcsúsokat. Szá­raz, szinte kegyet en előadásmódja először a népviselel-ábrázolasmódokban oldódik vidá- modik, hogy hamarosan lobogóan erős színek­kel, nyugtalan formákkal teremtsen ismét újabb, kötetlen Vaszary-korszakot Ez a köny- nyed, magával ragadó szinesség uralja majd életének utolsó, években és képekben leg'er- jede mesebb szakaszát — ezt idéz, Taorm na című képének reprodukciója is — addig azon­ban még több új szándék Keríti hatalmába hosszabb-rövidebb ide g. Az első világháború előtt a festőt még mindig a fiatalok között emlegetik, am,kor immár ötödik—hatodik pálfordulásával gaz­dagítja a magyar művészetet Valóban gazda­gítja, mert m nd az erősen megkomponált, új mértani rend szerint igazodó szobabelsői. mind fegyelmezett csoportkompozíciói — 1910 körű sz'gorú. kötött komponálással váltotta az eddi­gi oldott festőiséget — a korabeli piktúra leg­jobb alkotásai közé tartoznak. Akárcsak világháború-szülte művei, fron­toktól szenvedő és elégedetlen katonákró . ha­difoglyokról készített vásznai, amelyek ugyan­csak keményebb hangon beszélnek a trag.nus világégésről. Nemcsak sokat átélő , festő, tanárként is pé'damutató mester volt. Évtizedeken keresz­tül a Képzőművészeti Főiskola tanára, s ezek­ben a legreakc ósabb húszas—harmincas évek­ben a leghaladóbb professzornak tartják. Életének utolsó harminc évét a nyugtalan színesség uralja Nagyvilági témákat fest most parkokat és pihenőket, tengert és fürdőzőket, választékos elenganciával, kitűnő tehetséggé és utánozhatatlan ízléssel. S ha ekkor nem is ásott már oly mély igazságrétegekbe, mint hajdanán, kitűnő képekkel fejezte be változa­tos életművét amelyre le késén emlékezik az utókor most, századik születésnapján. ____________________________________R. Gy. Fe ri társaságában rótta le tisz­teletét Mészáros Sanyo sírjá­nál. Vattai Feriről viszont köte­lesség tudni, hogy szintén a PAPIROS&-nál do gozik. Nem­csak tetszik neki a lány, ha­nem oly kitartó komolysággal is udvarol, ami a jelek szerint csak házassággal végződhet. Mészáros Sanyó sírjánál is azért időznek hosszabban. Ketten azonban egyáltalán nem csodálkoznak azon, m ért vitt virágot Kajtár Zsuzsa az óbudai temetőbe. Nem csodál­kozott ezen Murgicsné, aki, egv brigádban do gozik Zsu­zsával, sem Surbán Ms ka bá­csi, a PAP1ROSZ nemrégen nyugdíjba vonult személyzeti­se. Az is elárulható előre, hogy ■ valójában Surbán Miska bácsi tanácsolta a temetőbe járást, , amit Murgicsné közvetített, női ■ titoktartássá!, Zsuzsának. Kezdődött pedig úgy. hogy a , PAPIROSZ kiemelkedő terv- • teljesítésért kormánykitünte- i tésben részesült. Ezt megün­■ nepelendő, meghívták rá Sur- i bán Miska bács't is. Hát ezen az ünnepségen síi* i tvorogta e' Murgicsné oiza*» ' másán Surbán Miska bácsinál!, : mint aki még nyugdíjasán ié. ' szívén viseli a fiatalok sorsát, i hogy milyen gondok között »*** döntetlenek sikeredtek, mert Mészáros Sanyó góljait képte­lenek voltak a PAPIROSZ vé­dőjátékosai megakadályozni. A mérkőzések után mind’s zenés, táncos barátkozás követ­kezett a két csapat játékosa: és szurko ói között, s így eíett hogy Mészáros Sanyó mindkét­szer táncolt Zsuzsával sőt - második mérkőzést követő vi- gadozáskor narancsfröccsöt L fzetett a lánynak. Pontosan ennyi volt csak a: ismeretségük. Fokozta Kajtá: Zsuzsa kegyeleti látogatásaínai titokzatosságát az is, hogj nem egyedül, hanem Vatta port, hogy jobban lássék a tragikus sorsú futballista meg­örökített mosolygása. Joggal csodálkozhattak, mert mind Zsuzsa ismerősei és mind Mészáros Sanyó barátai és közelebbi hívei tudják, hogy Zsuzsa és Sanyó mind­össze csak kétszer beszéltek egymással. Amikor a könnyű­ipari vállalatok futbal ba jnok­ságában a PAPIROSZ csapata megmérkőzött az Óbuda Szö­vőgyár csapatával amelyben Mészáros Sanyo irányította a csatársort. A meccseken Zsu­zsa is szurkolt a PAPTRQSZ győzelméért, de csak keserves Akik Ismerik a csepeli PA­PIROSZ tasakkészítő gépjén izorgalmaskodó Kajtár Zsu­zsát, és akik ismerték a két áve motoros szerencsétlenség következtében meghalt Mészá­ros Sanyót, a jó hírnévnek ör­vendett futballistát, teljes ioggai csodálkozhattak azon, miért látogatott el Zsuzsa már többször Mészáros Sanyó óbu­dai temetőben lévő sírjához és miért helyezett a márványból <ifaragott futball-labda mellé néhány szál friss virágot, és mért sóhajtott, amikor letö­rölte Mészáros Sanyó sírkőbe ijesztett utolsó fényképéről a tál? — kérdeztem tőle. ami­kor meglátogattam. — Nem aludtam. A kórház- folyosón ültem Apával. Reg­gelig Ültünk a pádon, amikor anya meghalt. — Fürödj meg. Vegyél tisz­tát Elmenjek? — Ne... — mondta gy ár­ián. — Ülj la. Amíg fürdött, kinéztem az ablakon, egy tűzfalra nyílt Felette az ég mintha cement­ből lett volna. Csupa fal, csu­pa kő, A napot még csak ez­után fogják beszerelni. — Készen vagyok. — Fürdő-, köpenyben állt mögöttem, ved­lett. bordó frotirban. melyből kilógtak a szálak. A díványon ültünk egymás mellett. — Az ott az édesanyád? — Egy bekeretezett fényképre mutattam. — Nem ilyen volt, — Milyen volt? Nem felelt A kishúga beszaladt hogy a segédkező néni kéri a festeni- való ruhákat. Jó. mondta, és meg se moccant. — Mennyi rumii... gyáízruha, gyászje­lentés. Apa összeírt egy csomó címet. Talán már az Iskolában la a címek jártak a fejében. — Mikor lesz a temetés? Megint nem felett. — Menj lel. Mucika ... Hintázzál! — Szabad? — kérdezte a kis­húga, és elnyargalt ... Valahol felszaladt egy redőny. Utána egy másik, egy harmadik. Ez a nap is, akár a többi. Már egész világos van. Ml változ'k? Berobogok az Is­kolába. ott elmúlik a szoron­gás, a hidegség, minden ... A díványon ültünk, a szeme olyan volt, mintha piros cér­nával lenne beszegve. Azt mondta, elmagyarázza a szám­tanpéldát, hogy megértsem végre. — Hány kilométerre tá­volodunk a csónakkal a kikö­tőtől a folyón felfelé, hogy négy órán belül visszaférjünk. ha a csónak sebessége nyolc kilométer/óra, a folyó sebes­sége pedig két ldlométer/óra? — Hangosan beszélt, méeis át­hall átszőtt a más’k szöveg, a néma. mely lesben állt a ki­álló ádámcsutkájában. — Figyelsz? — kérdezte. A füzet remegett a kezében — Ha már ellőttél... tudom,, csak sajnálatból. Ne... ne til'akozz. Gvertink tovább. A csónak a föl vön felfelé hafkl- lométeres. lefelé tfzkilométeres sebességgel halad. — Déneske... — Térdére tettem a ke~*m. a merev bot­lábára. — Próbálj aludni... — Nem akarok... Sose vol­tál itt. Ha már eljöttél, legyen, valami belőlem. Ott tartót-; tunk... figyel... Ahhoz, hogy xj kilométerre eltávolodjunk feJ-; felé x/6 óra szükséges— innen! a visszaúthoz... ! — Feküdj le— Legalább ki-! nyújtózol egy kicsit. — Mellbe-; taszítottam, hátrazökkent, te-! nyerével tartotta magát. — Hadd, hogy befejezzem. — Eridj a francba! — Elrán-: tottam a tenyerét, a díványra nyomtam. — Lefekszel! így— Ne merj moccanni! Elnyúlt, szaporán lélegezve, mintha most hagyta volna ab- ba a birkózást Fakó bőrén vi­rítottak a szeplók. Sohasem tűnt fel, hogy ilyen csúnya. A szeme túl világos, agyonmo- sott-kék. Pici, vértelen füle el­áll. Csudára megsajnáltam. — Ki vagy merülve. — Vé­gighúztam a kezem rajta, le­horgonyoztam a hegyes térdén. — Fogadjunk, hogy egy-kettő­re elalszol. Lehunyta a szemét. — Na látod. Fog ez menni — Megbuksz — mondta re kedten. — Ha átvenném együtt— A visszaúthoz x/l( óra szükséges. Mivel összesei 1 négy óra időnk van... — .1 ■ karomba kapaszkodott — Nég;- óra időnk— LTálőIngben megye*: M a balkonra. Félszandál van raj­tam, a másik lemaradt út­közben: leesett, hallottam a koppanását. A szandál pántjai közt lüdeget érzek, szétárad a testemben, egész az arcomig ér. Ez nem a kő hidege, se nem a hajnalé. Egy korán kelő autó felkö­hög. Különben csend van. Az utca még alszik. Visszabújok az ágyba, fejemre húzom a paplant mint gyermekkorom­ban, amikor égboltot varázsol­tam a paplanomból. Most nincs varázslat. Miért csiná­lok ügyet belőle? Üjra meg­tenném. Nincs varázslat de megbánás sincs. Déneske. sze­gény srác... Akkor is foly­ton azt gondoltam: szegény, szegény, szegény. Kinyitotta az ajtót megkérdezte, hogy mi­nek jöttem, s én azt mondtam, azért, hogy osztálytársad va­gyok és ne légy egyedül. Rossz lehet neked egyedül, hisz sír­ni se tudsz... De csak gondolatban mond­tam. a tekintetemmel. Átvitt egy szobán, ahol a kicsi húga hintázott. Éppen csak mozgott vele a hinta. Egy motorjavító műhely volt alattunk, dohogtak, zúgtak a gépek, a parkett mintha re­megett volna, a talpam átvet­te a remegést. De ez csak ké­sőbb volt. A zúgás, a remegés. Eleinte észre sem vettem. A szekrénybe tett egy kis kézitáskát, összehajtogatott pongyola volt rajta. Beakasz- totta a pongyoláját, a zsebé­ből egy szemüvegtokot húzott elő. ...Olyan forró vízzel zuha­nyozok, hogy szinte szúr. A bőröm gőzölög, de ez a hi­degség nem múlik el, ez az üres h.degség. Lipták fél éve jár egy vizipoló-jatékossal, az­óta hízott meg, mert utána ál­lati éhes, a dívány mellé van készítve sült szalonna, csülök rozskenyér. mindent befal, másnap is zsíros a szeme ... Dénaskén még mindig az i gyűrött ing volt. melvet az is- •»Iában viselt — Ebben alud

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents