Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-12 / 241. szám
a Atány angolul és németül Két népraj’ztudós itizenötéves kutatásának eredménye nyozhattuk az egyén és család kapcsolatát, a családi hierar- hiát, vagy a család és a falu kapcsolatát — meséli dr. Hofer Tamás. Néhány érdekes dolgot is említ: például az állatok szem- betegségének gyógyulására kagylóhéjat törtek össze, és ezt a port hintették az állat szemébe. Egyes kórok ellen sűrített dinnyehéjat használtak még nem is olyan régen. Vagy, amikor ökröket törtek be szekérhúzásra, akkor sündisznóbőrt erősítettek az istrángra, az állatnak arra az oldalára, amely felé szívesen és rendszeresem kitért... Amerika érdeklődik Kutatásaik eredményét több folyóiratban közölték már: egy 220 oldalas tanulmányt adtak közre a Néprajzi Közleményekben Atánv gazdasági ágazatairól; az Etnográfiában és a Néprajzi Értesítőben is írtak munkájuk eredményeiről. Az Agrártörténeti Szemlében napvilágot látott az a vita, amelyet a Történelmi Társulat rendezett kettőjük átányi kutatásairól. A Magyar Népzene Tárában megjelent több, Átányból származó sirató ének, siratási szokásokkal, Rajeczky Benjámin népzene- kutató publikálásában. Amint dr. Hofer Tamás elmondta, az angol és a német nyelvű kiadásokra azért kerülhet sor, mert a Nyugat és főleg Amerika rendkívül érdeklődik a régi, hagyományos közép-európai, paraszti életforma iránt. Berkoviís György KILENCÉVES LEHETTEM, amikor megírtam az első — és mai napig az egyetlen — regényemet- A „mű” közel másfél füzetoldalt tett ki, bővelkedve izgalomban..« így aztán nem csoda, hogy örömmel utaztam Boconádra, mikor meghallottam: regényt írtak a gyerekek! Illetve adalékokat egy regényhez — mindegy. Fő, hogy megmozdult a fantázia, a téma pedig nem messze hevert, a szomszédban, Alatka pusztán... Az alatkai kastélyt egy szépfaragású, megközelítőleg ép állapotban lévő török ablak miatt nyilvánították műemlékké. 1762-ben emeltette Szeleczky Márton földbirtokos az épületet. Kérem az Olvasót, hogy ezt a dátumot felejtse él, mert a gyerekek „regénye" a történelmet — megbocsáthatóan! — a fantázia szolgálatába állította, s a kastély körül játszódó kis cselekmény időben a török hódoltságot választotta színhelyül; A hetedik osztályos gyerekek mindenekelőtt bejárták a kastélyt, a pincétől a padlásig. Korhadó gerendák szegélyezte, vadszőlővel befutott teraszról léptek az épületbe. Odabent ép ablakok, ép ajtók, szépstílusú cserépkályhák fogadták őket, festett, jó állapotban lévő falak, kisebb-na- gyobb szobák, folyosó, melynek végén a pincélejárat és a padlásfeljáró található. Dohos pince odalent, dongó fallal az egyik végén, ahová a fantázia hosszú alagutat képzel részint a boconádi kastély; részint a siroki vár irányába. (1331-ben Pál országbíró Csenyk cseh vitéznek adta Boconádot a siroki várral együtt!). A padláson törmelékek, felére kopott kapavas, baglyok, galambok, Jaffa Tgy nevezik, de lehet, hogy csak becézik azt a sárgás színű Hókat, amellyel útón-útfélen találkozik manapság az ember, presszókban, első és harmadosztályú vendéglőkben, szóval mindenütt. Megvallom őszintén, egykor álmaim itala volt ez a na- rancsizű micsoda. Messzi külföldet járt ismerőseim gyakran többet beszéltek róla, mint a Capitóliumról, dicsérték ízét, zamatát, s nem győzték hangoztatni azt a bizonyos „bezzeget” — hogy ott ilyen is van. Bezzeg most nálunk is van. Csak ez van! De még menynyi! Alig győzöm kivárni, hogy elfogyjon a készlet, mert ha sokáig tartja magát ez a „narancsizű”, kénytelen leszek külföldre utazni, egy kis igazi és hazai málnaszörpért. Arról már nem is beszélve, hogy mennyivel drágább ez a külhoni Jaffa. És hogy még drágább legyen, kitalálta valaki, hogy csak nagy pohárral kapható. (Óh, csodálatos kalkuláció!) Vissza a hazai málnaszörpöt! És ha úgy tetszik, maradhat a Jaffa is. De csak mellette!^. m. mim SZERELME... lyukas tető. A csönd teremtette romantikát hatásosan fokozza a nagykiterjedésű elva- dultságában is még mindig csodálatosan szép park, ahol a sűrűben egy sírkő áll •;. Ezek után nézzük a kicsik regényét, melyekre két „irányzat” jellemző: a happy end, vagy a tragikum. Katona Kati így mesél: — A KASTÉLYT EGY TÖRÖK ÜR foglalta el, aki egyetlen lányával, Alitkával élt itt Zsófi néni, a szakácsnő főzött rájuk. Egyszer, az egri vásárban egy parasztfiú meglátta Alitkát, és beleszeretett. Alitkának is tetszett a fiú. Ám amikor eljött a kastélyba lánykérőbe, a török födesúr elzavarta a szegény fiút. A szerelemnek azonban nem szakadt vége, és erre a basa” hamar rájött. Mit tegyen? A szép Alitkát bezárta! Csak Zsófi nénivel érintkezhetett, aki az ételt vitte neki. Egy kocsis, a parasztfiú barátja elhatározta, hogy segít a fiataloknak. A boconádi kastély pincéjében egy omlás mögött alagutat talált. Elindult benne.^ Itt-ott megroggyant már a nedves fal, de csak haladt tovább; Később egy sirt talált: valamelyik birtokosé lehetett. Aztán egy vasajtóhoz ért, hosszú út után; Fölfeszítette, és kint találta magát Alatkán -.. A kastély hátsó falán megpillantotta a rácsos ablakot, a „kalitkát”; ahová a török lányt bezárta apja. Fölfeszítette a rácsot, és kiszabadította a lányt, aki aztán elszökött a parasztfiúval. Péter Gyula szerint egy siroki diákfiú volt Alitka szerelme, aki íródeákként tevékenykedett a török úrnál. Amikor ez rájött arra, hogy egy gyaur szereti a lányát, elzavarta. Egy kis jobbágyfiú hordta Alitkának ezután a leveleket, izmos kis gyerek, akit a hajdani földesúr szép- lői miatt Lencsének nevezett él. Éjszaka, lóháton jött a diák, (Józsefnek hívták), hogy találkozhassak szerelmével. Gyanakodott a török úr; és hamar rájött, mi történik á háta mögött. Ekkor zárta be Alitkát. Zsófi néni, a szakács azonban becsempészte a leveleket az étellel együtt. Később sikerült megszöktetni Alitkát .. í De hogy néztek ki a szerelmesek? A „regényekben” ezt is megtaláltam. Alitka szép, ívelt szemöldökű, hosszú hajú lány volt, szőke, magastermetű, arcán állandóan fátyolt hordott török szokás szerint — ahogy Nagy Marika írta; Anyja még azelőtt meghalt, hogy Magyarországra jöttek. A diák, József: magas, szép- bajuszú, okos fiú volt, és — Marika leírása szerint — a kastély kertjében találkozott Alitkával, amikor az sétált, ő pedig tanult; Az apa haragja ismeretes- A rács mögé bezárt kislány megbetegedett, és meghalt, József pedig világgá ment, s azóta sem lehet róla hallani. PAPP LACI LENCSÉVEL, a szeplős, mokány kis jobbágyfiúval is foglalkozott. „Szerette az igazságot, és akkor is segített Józsefnek, amikor a basa minden szolgáját megfenyegette. Olyan erős gyerek volt, hogy amikor József találkozóra jött Alitkához, ő tartotta a lovat. Az egyszer megijedt a távolban száguldó lovasoktól, és el akarta szakítani a kötőféket. Lencse úgy tartotta vissza, hogy belekapaszkodva a kötőfékbe, testét a ma is látható öreg tölgy törzséhez feszítette” ;.. A fantázia e kedves kis játékaiban nemcsak Alitka szerelmének — mint költött személynek — története érdekes; A gyerekek a történetükkel magyaráznak is, feltételezve: Alatka tulajdonképpen a tragikus sorsú török lány, Alitka neve után kapta mai elnevezését. Egy másik „verzió” szerint a környékbeliek azt a szobát, ahová a rács mögé bezárta a kegyetlen atya a lányt, kalitkának nevezik, tehát: Alatka a kalitkától kapta nevét... NE VARJÚNK A GYEREKEKTŐL nyelvészi, vagy régészeti magyarázatot, örüljünk egészséges, szép fantáziájuknak, az általuk fölismert, és megszeretett igazságnak, kedves lokálpatriotizmusuknak. Megmondom őszintén, hogy miután áttanulmányoztam történeteiket, egészen más szemmel néztem az alatkai kastélyra, és sokáig elidőztem a kőbe faragott, régi, török ablak előtt (kátai) 5». 29. ' A dolgozószobám. Alkonyi sötétség. Nem gyújtok villanyt, jobb így. Tárcsázok. '■*- Holló! Már mind otthon vagytok.? Mi van Lenácskával? Feleségem válaszol: minden rendben, Lenácska kérdezteti, mikor érkezem haza. Most már nagyobb, s nem kérdezi, hogy 5,Jól ment minden? Meghalt a beteg?” ..Mit tudom én, hogy mikor érkezem? Rámnehezedik. Elmondom. Elszorul a torkom. i .— Nem leszek hamar otthon... Hacsak meg nem hal. Ne nyugtalankodjatok miattam. Á, dehogy, nem ettem. Ez nem fontos. • Feleségem aggályoskodik, de nem túlzottan. Tudja, hogy nevetségesnek tartom az evésről beszélni. Az asztalon egy pohárban kompót és valami zsémleféle. A főnővér hozhatta. De honnan a zsemle? Nem a konyháról. Valakinek a reggelije, a névtelen adakozóé. Talán a laborból, Valja. Először is gyújtsunk rá. „Elcserélném az édes kenyerem... egy keserű, de hosszú szippantásért...” Nem tudok szabadulni ettől a daltól. No tessék, az orvostudomány. A szívnek, ha elindult, nem szabad megállnia. Egyszerűen képtelenek yojtunk felfogni, megérteni, mi történik. Hogy kellő időben közbeléphessünk, legalább atropinnal. Az orvosok nevetnek, ha a kibernetikát említem. Pedig ez nem ne- vwstség. Csak ennek köszönhetem, hogy a mi tudományunk kilátásai 1 Nbjüusőm 1967. október X2.» csütörtök . - «*■- ^ '«SSW»' , NY!KOI AJ AMOSZOV?»; SZIV ÉS GONDOLAT fordította* r adö eyoßsy mintegy megvilágosodnak előttem. Bár egyelőre még csak az elvek — a gyakorlatból semmi. Ez azonban már csak rajtunk múlik. Sok munkára, befektetésre, időre van még szükség, hogy ezek az elvek hússá- vérré váljanak, vagyis gépezetekké, amelyek felfogják a betegről nyert információkat — fantasztikus emlékezőképességű számítógépek programjaivá valamint egyéb készülékekké, amelyek majd a fizika és a kémia eszközeivel hatnak a szervezetre. Nem fogom megélni. Nem is volnék alkalmas erre. Buta, képzetlen vagyok. Mennyire kellene ez most. Szasa fiatal, csak néhány óráig kellene kitartania, néhány napig, és minden rendben volna. A billentyű bizonyára kitart. Igazán élhetne! Látom a homályos üvegen át, hogy valaki az ajtóm elé lépett. All, figyel. Bosszant. Nem a műtőből valaki. Az nem várna. — Lépjen már be! Mit áll ott? ,;... Mit áll ott... Jöjjön már be!” Az öregasszony énekli ezt, a Pikkdámában. Kedvenc operám. A néni az, a rendelőből. — Bocsánat, Mihail Ivanovics, valami lány vagy asszony szeretne beszélni önnel. Nem akartam zavarni, tudtam, nem kíván látogatót, de nagyon kért... Lám, mind tudják, hogy nem kívánok semmit. Sajnálnak. De ettől nekem nem könnyebb. Senki sem veheti le rólam azt, ami rám nehezedik. — Milyen ügyben? — Azt mondja, személyes ügy. — Nekem nincsenek személyes ügyeim. — Az ő személyes ügye. No persze. Lassan jár az eszem. Nyilván nem szerelmi légyottra jön hozzám... Inkább valószínű, hogy az az, akinek a levél szól. A felesége tehát ott ül az egyik kapuban, a szeretője bejön a másikon. Durván mondom. Miért volna a szeretője? Csúnyán gondolkozom. Mert dühös vagyok a sorsra. Nyilván fontos, hogy beszéljek ezzel a nővel. — Küldje be. Villanyt gyújtok. Viszolygok ettől a beszélgetéstől. Ugyanúgy, mint a másiktól, a feleségével. Kötelesség. Megint kötelesség. Tartozom ezzel. A tartozást az embernek meg kell fizetnie. Az emberektől kaptam én mindent, amim van. Fenét az emberektől, a magam erejétől! De valóban? Gondoljunk csak azokra a gyerekekre, akiket farkasok neveltek fel az őserdőben. Állatokká lettek. „A neveléssel belénk oltott viselkedési programok...” — ez is abban a szerencsétlen füzetben áll. Nem kell túlértékelnem magam. Hallgasuk hát meg, legyünk udvariasak. És ugyan miről beszélek majd vele? Mit érthet meg ő mindezekből? Most igazán nincsenek vigasztaló szavaim. Inkább énrám férne egy kis vigasztalás. Szasa azt mondta: olvasd el a levelet, akkor megérted... De most igazán nem olvashatom el. Szégyelleném magam Szasa előtt. Az a vérzés, az a szívmegállás — megbocsáthatatlan. Jöjjön be. Igazolócédula és udvariasság — ennyi az, amit adhatok neki. Már csak Szasa érdekében is. Ha neki magának nem tudok segíteni; mit adhatnék ennek a nőnek? Már itt is áll az ajtóban. Gyorsan ideért. Ügy látszik, a néne már előre idáig engedte. Jól okoskodott a vénasszony: mit futkosson fel-le a lépcsőn, inkább idehozza.» — Tessék bejönni. — Jó estét kívánok. Azért jöttem, hogy Szasa iránt érdeklődjem, — Foglaljon helyet. Nézem. Meg kell adni, csinos. Harminc körül lehet, jó az alakja, még a lába is. Nevetséges: ilyen pillanatban a lábát nézem. Régi reflex. Buta gondolatok, egyáltalán nem idevalók. — Bocsásson meg.» Most ezt fogja mondani: amiért ilyen későn zavarom, hiszen bizonyára fáradt-és a többi. De nem, elhallgatott. — Kérem. Nekem is a nyelvemre kívánkozik: „Mivel állhatok rendelkezésére?” Nem mondom. Nem érzek iránta semmit sem. — Mondja, életben marad?! Hát igen, enélkül nem megy, ez a szokásos kérdés. Enélkül sosem megy Dühít. — Nem vagyok isten. Nem tudom. Mi megteszünk mindent, amit lehet. — Bocsáson meg, de most igazán semmi kedvem sincs elmagyarázni önnek, hogy mit, miért és hogyan. Ha röviden mondom, nem érti meg, ismeretterjesztő előadásra meg nincs időm. És még azt sem tudom, hogy ön kicsoda! Stop! Felugrott. Elvörösödött. Pfuj, milyen aljas voltam! — Bocsásson meg, professzor! Nem gondoltam, hogy ön... Szégyenkezem, majd elsüllyedek. Sértő szó lehetett a nyelvén. Bár inkább kimondta volna! — Sajnos, nem vagyok angyal. Ne gondolja, hogy az én helyzetem könnyű. Kérem, ha lehet, ne sértődjék meg. Később megmagyarázom. Legyen türelemmel és ne kérdezzen butaságokat. Tessék ez a kulcs, a szomszéd helyiségé. Laboratórium, van bent egy pamlag. Menjen be. zárja magára az ajtót és ne gyújtson villanyt. Mindent elmondok, majd ha lehet. Megfelel így? — Igen. Kiment, rám se nézett. Rossz dolog. De talán az utolsó szavaim jó- vátettek egyefmást. Szasa szemrehányóan pillant rám. Isten sem bocsátja meg ezt nekem. Ö azonban, az isten, meg kell hogy értsen. Mégsem, ő nem lehet engedékeny. A gyengéket soha, semmi körülmények közt sem szabad megbántani. Még akkor sem, ha oktalan kérdéseket tesznek fel. Zavaros dolgokat gondolok. Hogyhogy isten? Vajon, ha ő léteznék, történhetnének ilyenek? Furcsa. Semmi sem létezik. Csupán egy nagy gépezet. Csak éppen senki sem tudja irányítani. (Folytatjuk) állításra kerülne a sor „felszerelhetnének” teljesen napszámosokat, kisföldű- és gazdagabb parasztokat ruhával, bútorzattal, edényekkel, gazdasági szerszámokkal — és szokásaikkal együtt. A gyűjtő- és kutatómunka a faluban eltöltött több mint 500 nap — csaknem két év, természetesen nem egyfolytában — legfontosabb eredménye ez. Tanyázás és sirafás Dr. Fél Editet és dr. Hofer Tamást mindenki ismeri Átányban. ők is ismernek minden házat és csaknem . minden embert, ha nem is név szerint. Már úgy térnek visz- sza, mintha hazamennének. Hofer Tamást befogadták az úgynevezett tanyázásba is. Részt vehetett a jó ismerősök, , barátok, rokonok egy-egy be- . szélgetésén. amikor esténként ■ összegyűltek és folyt a diskur- , zus fiatalkori és katonaélmé- i nyékről, politikáról, az éppen : eltelt mai napról, a világ és a : falu folyásáról, ment az ug- i ratás. tréfálkozás, a viccelő- , dés. Ide, a tanyázásna idegen j be nem teheti a lábéit, de Ho- i fér Tamást beengedték. Fél 1 Editet nem, mert íratlan tör- , vény, hogy nő nem vehet részt i a tanyázásban. , Viszont ahol Főt Edit meg- ] jelenhetett, például halott si- ratásám, oda Hofer Tamás , nem mehetett, mert siratni , csak nőknek illik. , A két kutató megosztotta a \ munkát. Dr. Fél Edit speciális , területe a népművészet, népművelés, a családszerkezet, dr. \ Hofer Tamásé a paraszti gazdálkodás, a településszerkezet és a falusi társadalom tanulmányozása. Szembetegség ellen kagylóhéj — Rendkívül fontos volt, hogy személy® kapcsolatunk legyen az emberekkel. Amikor ez kialakult, akkor már köny- nyűszerrel ott lehettünk mindenhol, nem okoztunk feszé- lyezettséget és gátlásokat az emberekben. Ott voltunk a mezőgazdasági munkák idején kapálásnál, vagy behordásnál. Pontosan rögzítettük a munka szervezettségét, intenzitását és ütemét, a pihenésnek módját és idejét... Ott voltunk esküvőkön, temetéseken, névnapokon, születésnapokon. Szinte meghitt családi kapcsolatba kerültünk egyes emberekkel, csak így tanulmáÁiány nemsokára világhír® falu lesz: monográfiáját angolul és németül adják ki. Két tnagyar néprajztudós, dr. Fél ■Edit és dr. Hofer Tamás tizenötévi munkája révén olvashatok szerte a világon a Hév® ttiegyei községről. ' II. József térképe :— Miért pont Atányról? V!:— A régi, egyénileg gazdálkodó magyar falut, vagyis a Utáltat szándékozunk bemu- .tetni a jelennek és átadni a Jövőnek, nehogy nyom nélkül .tűnjön él. A tipikus magyar falut valahol az Alföldön képzeltük él. Az Alföld középső éis délebbi részein falusias mezővárosok és nagy kiterjedésű községek vannak és ehhez ketten kevésnek éreztük magunkat. így esett a választás. a hegyvidék és a síkság találkozásánál fekvő kisebb lélekszámú falvakra. Tanulmányoztuk a II. József által 1780-ban kiadott első egységes katonai térképet és fi gy elmünk Átányra terelődött, mert a térképről kiderült, hogy ebben a községben a gazdasági Udvarok teljesem elkülönültek * lakóházaktól. Ez az úgynevezett kertes település, ahol a falu közepén a házak, a peremén a gazdasági udvarok, istállók vannak. Ezenkívül flieg 1952-ben is, amikor dr. Fél Edit megkezdte a kutatást még mintegy 80 istállós-ólas kért, illetve udvar volt itt iiasználatban. Ilyenre akkoriban nem találtunk példát — mondja dr. Hofer Tamás, akit felkerestünk a budapesti Néprajzi Múzeumban, A múlt összegyűjtése A két néprajztudós több mmt háromezer tárgyat gyűjtött. Az egész világom söhon- nan sem szedték össze a közelmúltból, egyetlen községből, ennyi és ennyiféle tárgyat. Hatezer fotót is készítet- bek, és annyi feljegyzést, hogy évekig publikálhatnak belőle. A nem is olyan régi, de már dimúlóban lévő paraszti életformát teljesen rekonstruálhatják az összegyűjtött anyagokból — egyetlen község, Átány alapján. A Néprajzi Múzeum két hatalmas raktárát töltik meg a szerzemények: boronák, villák (csak ebből 18 féle), birka- etető, jászol (8—10 ökörhöz való is), cserépedények, - fedők, mángorlók, m®zelők, egy ház telj® edéíny-felszerelése, gyékényből font tojás- és dohánytartók, tükrök, kanapék, játékok, lámpák, vagyis több hoz telj® bútorzata és több család telj® ruházata. Ha ki
