Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-07 / 237. szám

LÁMVÖK AZ ALMÁSBAN Ä fák ágain esüngő piros almák között itt is, ott is szőke, barna, fekete leány­fejek. Vidám élcelődés köz­ben telnek a Vödrök, a kato­nás rendben sorakozó ládák. Középiskolás lányok dolgoz­ónak az almás- kertben. A Füzesabo­nyi Kísérleti Gazdaság al­másában olyan a termés, hogy az alacsony nö­vésű fák ágait fél kellett tá­masztani. Mint­egy száz hol­don aranypar- men, két ame­rikai .fajta — «tanking és re- delicioris — al­mák kelletik magukat Ro­mán Károly 'kertészeti bri­gádvezető ki­számolta, hogy az idei termés 180—200 vagon lesz, ami kiugró az utóbbi évekhez képest. Ezért is for­dultak a középiskolásokhoz, mert maguk aligha győznék az almaszüretet: a szedést, osztályozást és a csomago­lást. Az utóbbinak pedig kü­gazdaság vezetőitől és termé­szetesen a munkájuk ellenér­tékét. Ez különös szelepet ját­szik a lányok munkájában, mert az öt osztály közül vala­mennyi nagyszabású kirándu­lást tervez a jövő évre. Nem tartják elérhetetlennek a kül­földi utat sem. A költségeket maguk akarják megkeresni. Nagy Raffaelné tanárnő osz­tálya, a III. A), már tavaly megkezdte a pénzgyűjtést, az almaszedéssel kilesz a jugo­szláviai kirándulás hiányzó költsége is. A III. B) a Szov­jetunióba szeretne menni. Ezért a nagy igyekezet, ez a sajátos ösztönzőerő.- Az aranyparmennel kezdő­dött a szüret, az amerikai faj­tákkal folytatódott és most a jonatánt szedik. Különös gond­dal — ez a kívánalom. Ez a téli tárolásra alkalmas gyü­mölcs, ezért ömleszteni nem szabad, óvni kell az ütődés-. tői. És a kerista lányok, a gazdaság kétszázötven szüre- telője közül, kétszázan, gondo­san ügyelnek. Ez az arány a teljesítményben is megmarad, a megtermett kétszáz vagon almából százötvenet a diákok szednek le. Egyik osztály a másikat váltja fel ebben a munkában. Minden diák egy hetet tölt itt: vidám tréfálkozás közben, egy várható nagy élmény — kül­földi és országjáró kirándulás — reményében. Közben fel­becsülhetetlen szolgálatot tesz­nek a mezőgazdaságnak. Pe. íönös jelentősége van, a ter­més 60—65 százaléka ugyanis exportra megy. Csehszlovákia, a Szovjetunió és a Német De­mokratikus Köztársaság keres­kedelmi vállalatai a minőség mellett a külsőségekre is so­kat adnak. Az egri Alpári Gyula Köz- gazdasági Technikum és Szak- középiskola öt harmadikos osztályát küldte a rendkívüli tanulmányi szünet idejére a füzesabonyiak messze földön híres almáskértjébe. Majdnem kétszáz diák, húsz fiú kivéte­lével lányok. Csinosak, jóked- vűek és a gazdaság szakmun­kásainak véleménye szerint; nagyon ügyesek. A mackóru­hás kis sereg néhány óra alatt sok száz fát képes megszaba­dítani az értékes tehertől. Az első napon a létrán való moz-, gás, a lepkefogóhoz hasonló ■ szedők gyakorlása miatt csakj két mázsa almát szüreteltek a., lányok, később már napi há-j ram mázsa is jutott minden- j kire. Igyekezetükért nem egy j esetben dicséretet is kaptak ai — Nem, is öregasszonyok nyara. Valódi nycur. Pompás az idő. Nyár a javából — lel­kendezem a mézet csorgató napfény, a hom­lokon gyöngyöt varázsoló lágy meleg miatt. — Hogy... hogy nyár? — néz rám meg- hökkenve, ugyanakkor kissé szigorúan össze­vonva szemöldökét. — Ragyogó napfény. Meleg. Zöldben a fák, nyári ruhában a nők... Úgyhogy nyár ez á javából... i. ■— Ember, hát nézz a naptárra — teszi össze a kezét méltatlankodva... — Október eleje. Hivatalosan már régen ősz van. Érted? — Fütyülök a hivatalosra... Érted? Hörgő, tiltakozó hang buggyan fel a torkán és úgy néz rám. mint aki teljesen bizonyos afelől, hogy én csakis Őrült lehetek: — Fütyülsz? Annak ellenére, hogy hivatalo­san itt az ősz? j — Éppen annak ellenére — mondom vi­gyorogva. , — Nem szeretem az ilyen izgága, rendet nem tűrő embereidet — jelenti ki fensőbbsé- gesen és eltávozik a hivatalos őszben, itt­hagyva engem az októberi nyárban. (—ó) Egyszer volt, hol nem volt... AZ OPEL RECORD körül élénk vita folyt- A téma: hány hengeres az Opel? A vé­lemények eltértek egymástól, volt. aki érveit az ütemek számával húzta alá, volt aki a kocsi méreteit lóerő-szük­ségletét vette alapul. A vitat­kozók: nyolc-tízéves gyere­kek. Eszembe jutott a mese ... Vajon az atomkorban van-e még szükség a hétfejű sár­kányra? A béka-királyfira? Hamupipőkére? .;. Megfér-e vajon egymás mellett az apró fejecskékben a radar a terülj, terülj, asztalkám-mal? Nem nehéz megtudni, csak felvilá­gosítást kell kérni az illetékes apróságoktól. Az ilyen beszél­getésre a népkerti játszótér a legalkalmasabb. A csalétek: Andersen meséi. Megkérdez­tem a padok körül kergetőző apróságoktól, nem ők veszítet­ték el? ..; Megnézték, és azt mondták, hogy nem. — Nem a miénk, de nekem is van otthon Andersenem — mondta a negyedikes Antal Zoli. — Szereted a mesét? — Hát persze. — Különösen Benedek apót! — rikkantott közbe a máso­dikos Győri Peti. — Ismeri a bácsi? Amikor Mirkó királyfi a táltoson kapaszkodik fel az üveghegyre.i. — Az nem üveghegy — szólt Szaniszló Gabi, egyivású gyerek, Antal Zolival. És hoz­záteszi: Én a János vitézt sze­retem, csak az a kár. hogy versben van. Úgy nem tudom elmondani, de amúgy igen.;. Antal Zolinak Grimm meséi tetszenek, közülük is a legjob­ban A két testvér... De is­merik mindhárman az Ezeregy Annát nem Petőfibányán az egyik há­romemeletes lakás II. emeleti szobájába csöngettünk be Hor­váth Józsefnéval, a Vöröske­reszt-szervezet csúcstitkárával. Nem voltunk bejelentett ven­dégek, látogatásunk váratlanul érte Kovácsokat. Az asszony nyitott ajtót, s barátságosan a szobába tessé­kelt. Paradicsomot főzött, de tisztaság, rend Uralkodott a lakásban. Érdeklődésünk kö­zéppontjában a hétéves Anna nevű kislánya volt, aki most ismerkedik az ábécével, az el­ső osztályos 'könyveivel fogla­latoskodott. Barna, mosolygós arcú, szégyenlős kislány, négy éve tartozik a családhoz. Kovácséknak négyévi házas­ság után sem született gyer­mekük, pedig nagyon szeret­ték volna. Az asszony sokat járt az orvoshoz, de minden hiába. Nem lehetett gyerme­kük. Ekkor férjével úgy dön­töttek, hogy a gyámhatóság­éjszaka meséit is. Kiderül, hogy a téma kimeríthetetlen. — Anyu olvas föl nekem — magyarázza Győri Peti. — De először ő mindig elolvassa ma­gának .. s A beszélgetés megnyugtató, különösen, amikor eszembe jut: — Mondjátok: hány henge­res az Opel? — Hat! — vágja rá Zoli. — Négy!..s — vágja rá Szaniszló Gabi. — A nagybá­tyámnak ... — Az nem is hengeres — mondja Győri Peti. a máso­dikos —. hanem kerekes... Négy kereke van .;. A MESE VALAHONNAN elindult. Egyre szebb lett, mígnem védaki leírta, valaki kinyomtatta, és egyszer csak kikötött a könyvtárban. Pél­dául az egri gyermekkönyv­tárban. — Amelyik könyv gerincén kék csík van — mondta Hal­mai Béláné könyvtárvezető —, az a mesekönyv. így is jelen­tik be az igényeiket: „Kékcsí­kosat kérek”... A tizenötezres könyvállo­mány tíz százalékát a mesék teszik ki. Itt kezdi mindenki, s marad, míg ki nem merül a téma. s egy osztállyal feljebb nem lépnek: a meseregények­hez ... Mi minden van itt, a „kékcsíkosak” között? Csupán a kedvencek néhányát sorol­juk: Benedek Elek népmese­gyűjteménye. Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje, Grimm és Andersen, Ezeregy éjszaka és Micimackó .:. Le­porellók, sok képpel, egészen aprók részére. Kilencvenkét óvodás korú gyerek is tagja a adják vissza hoz fordulnak. És nagy öröm­mel vették magukhoz B. An­nát, a hároméves kislányt, egy tizenegy tagú család egyik gyermekét. — Igaz, nagyon sok dolgom volt Annával. Gyenge, beteges volt, szellemi fejlődésében is elmaradt a korától — mondja az asszony, de nem panasz­kodik, Anna már egészséges, semmi baja. — Nagyon a szívemhez nőtt; férjemmel együtt nagyon meg­szerettük, saját gyermekünk­nek tekintjük. — Ahogy miénk lett Anna, rá másfél évre csoda történt — folytatja az asszony. — A korábbi sikertelen gyógykeze­lés mégis gyümölcsözött Szü­letett egy kislányom. Nagyon boldogok voltunk... De Annát nem adjuk vissza. Ö már a mi gyerekünk — s dolgos kezét puhán Anna fejére tette. Dobrocsi Pál könyvtárnak. A szülők viszik haza a mesét, és olvasnak föl nekik. — Diafilmet kölcsönöznek még? — Igen. Azonban az „8” ide­jük már leáldozóban van: nagy konkurrenciát jelent » „Cicavízió” ... Van lemezünk is — majd minden mese hang­lemezre van rögzítve; viszik ezeket is. A könyvesbolt forgalmának is tekintélyes részét képezik a meséskönyvek: nagy nép­szerűségnek örvendenek Bene­dek Elek meséi. Kolozsvári Csodafurulyája... A felsoro­lás csupán ismétlés lenne. — Melyik a legújabban megjelent könyv? — A „Minden napra egy mese”. Háromszázhatvan ösz- szegyűjtött népmesét tartal­maz. ízléses, szép kiadásban... Ezek után meg sem kell kérdez­nünk. hogy kell-e még a me­se? ... Ami álmodozást jelent, győztes harcot a hétfejű sár­kánnyal. kacagtató tréfát a gonosz óriással, hőstetteket a Nagyerejű Jánossal, Ander­sen bájos ólomkatonáját, a lámpát dörzsölő Aladdint. Tányértalpú komát, a libáit legeltető, és megváltásra váró elvarázsolt királykisasszonyt... mindazt, ami a legszebbet ad­ja a világon a gondtalan ál­modozást ...? A MICIMACKÓ címlapján egy medvécske léggömbbe ka­paszkodik, száll fölfelé, a ma­gasba ... Vajon miért? Fel­ütöm a könyvet, ahol maga Micimackó fogalmazza meg „saját” költeményében: Érdéi körökben az a nézet. Hogy a medve szereti a mézet. Ez nemcsak afféle szerény vélemény. Ez tény, tény, tény, tény... (kátal) Uj könyvtár Korszerű, modern könyvtár- épületet emeltek Feldebrőn, mely teljes egészében a köz­ségfejlesztési alapból épült fel, s több, mint 300 ezer forintba került. A két helyiségből álló könyvtár nagyobbik terme a kölcsönzőhelyiség és az olvasó­szoba, a kisebbik pedig a fia­taloké lesz: itt olvashatják a Magyarországon megjelenő új­ságokat és folyóiratokat. A könyvtár épületének elő­terében kiállításokat is rendez­nek. Jelenleg már olyan álla­potban van a 10 ezer kötetet befogadni képes könyvtár, hogy zavartalanul folyhat a kölcsönzés. Megérkeztek a me­gyei könyvtártól a bútorok is, így a könyvtárat felkeresők már igénybe vehetik az olvasó­termet is. A hivatalos, és ünnepélyes át­adásra egyébként november 7-én kerül majd sor. f; 24. Vaskos kis füzet. Első lapján csak «.-cím: „Elmélkedések”. Phű. mint egy iskolásnál. Mégsem kell elítélni. Mindenki követ el hibát. S legke­vésbé nekem van jogom elítélni. Mennyi butaságot követtem én el életemben, még restellni valót is-.- Hát nem?-Lapozgatom. Furcsa füzet. Tudo­mányos dolgozatba firkálva olyan feljegyzések, mint egy naplóban. Nyilván nem szánta nyomtatásra. ; „Szomorú tudat, hogy hamar meg kell halnom. Csak néhány cikk-mo- déll marad utánam, ez a kis füzet és levelek, tele hazugsággal; képek má­sok emlékezetében, fényképek né­hány albumban, de mindez mere­ven, mozdulatlanul. Jó volna leg­alább egy működő modellt hagynom rriagam után...” Eszembe jutnak Ilyenfajta beszél­getéseink. Minek hátrahagyni vala­mit is? A halhatatlanság illúziója... Igen, emlékszem egy másik dolgo­zatára. „Az egyén, mint biológiai egyed, eltűnik. De ha egy magasabb rendű rendszert tekintünk: az embe­riséget — abból megmarad valami”. Valóban: az emberiség nemcsak emberek halmaza, hanem magában foglalja tevékenységük gyümölcseit Is, gondolataik „modelljeit”, a 'étre­hozott tárgyakat, könyveket, festmé­nyeket, gépeket. Ezenkívül képek maradnak meg az emberek emléke­zetében is. És ha az egyén meghal 4 Nmüsw Úti?, október 7., szombat NYIKOIAJ AMOSZOV immmsam FORDÍTOTTA* R ADÖ GYÖRSy is, ezek a modellek tovább élik a maguk saját életét, mely más, mint alkotójuké volt... Az ajtó felcsapódik. Egy fehér kö­peny. Kiáltás: — Megállt a szive! Felugróm. Rohanok. Sok lépcső. Gondolatfoszlányok: „Most vége! De miért? Mitől?” Szasa elnyúlva... Holttest? Gyima egy zsámolyon áll és egy-egy lökés­sel nyomogatja a mellkast. Fedett szív-masszázs. Lenya vadul préseli a légző-bal­lont. Okszana a kezét tördeli. A nő­vérek sürgölődnek. Sápadt arcok, ré­mült szemek. — Adrenalint! Beadták már? — Nem volt időnk, inkább masz- százzsal... — Marina! Két köbcentivel... Saját magam, én akarom masszí­rozni. Nyílván jobban értem... Bo­lond. Hallgass. Gyima remekül csi­nálja. — Okszana! Mit látni? — Semmit sem, a masszázs aka­dályoz. Nem, semmit sem tehetek! Hogy lehetett, hogy lehetett... Ültem, ol­vastam... „A tudós”! — Gyima, állj meg egy pillanatra. Nos, milyen? Csönd. Feszültség. Okszana nézi Mintha egy örökkévalóság telne el. Hangosan sóhajt. — Gyenge összehúzódások... — Masszírozd tovább! Adrenalint! Gyerünk, gyerünk! Hátha sikerül! Még! A ragasztót már letépték. — Egy pillanat! Hosszú tű, egyenesen a szívbe. Egy köbcenti adrenalin. — Masszírozd! Egy pillanat Még egy. Némaság. Miért? Miért? Csak nem sopán­kodni. Semmiféle szemrehányást! Világos minden. Hülyék vagyunk. Modell-alkotó lehetőségeink korlá­tozottak. Ettől azonban nem köny- nyebb nekem. Nem vagyok gép, élő vagyok. De hátha sikerül? Odanézek. — Gyima, állj meg. Okszana, fi­gyeld. Tapintsátok ki a pulzusát. De te ne hagyd abba a lélegeztetést! No mi van? Nem tudod? — Jó összehúzódások. Percenként mintegy száz. — Van érverése! Erre tulajdonképpen már nincs is szükségem: látom, hogyan remeg a mellkasa. A szív jól nekiindult. — Pupillája? — Szűk. Mindjárt összeszűkült a masszázstól. — Hhhaj! — Ez a sóhaj mindnyá­junkból! feltört. Az arcok felderul­nek, a tekintetek is mások már. Nekem egész bensőm reszket, s ugyanakkor testemen lassan valami gyengeség terjed szét. Majdnem ösz- szeesem. — Ültessetek le. Te pedig mássz le onnét, mit állsz ott, mint egy bolond? Ez Gyimának szól. Még egyre csak áll a zsámolyon, felegyenesed­ve, az asztal fölött — hosszú és esetlen. Szasa ismét eltávozott tőlem. Va­lami idegen fekszik itt öntudatlanul. Egy ember. Én teljesen üres vagyok. Tudom, mi következhet még. Ezért nem is örülök. — Mondjátok el. Okszana, te ál­landóan figyeld a képernyőt. — Nincs mit mesélni. Minden rendben volt, tessék a feljegyzett adatok. Néhányszor felnyitotta a szemét. A légzése kezdett helyreáll­ni. Nyugodtak voltunk. Okszana már ki is kapcsolta készülékét, épp át akarta tolni. Hirtelen mintha vala­mi belémszúrt volna, felemelem a szemhéját, hát tág a pupillája. Fel­ordítok és rögtön neki a masszázs­nak. Akkor futott ide. Korábban kellett volna jönnöm. Néhányszor el is szántam magam, aztán mégis odaragadt a fenekem. Nézegetem a feljegyzéseket. Ami­kor itthagytam, pulzusa százhúsz volt. Azután egyre ritkább... rit­kább... Utoljára nyolcvanötöt jegyez­tek fel. Ez húsz perccel ezelőtt volt, mintegy tíz perccel a szívmegállás előtt. Fáradtság, méreg és bosszúság. Undorodom rájuk nézni. Undorodom még szitkozódni is. Hibák, megint hibák! — Hol volt a szemetek? A pulzusa hirtelen zuhant, tehát valami boly­góidegtől az izgalom... Te bizonyái’a már siettél volna haza. Persze, dol­god van. Lekésnél. De mi köze eh­hez a betegnek? Ti pedig az ajkato­kat pingáltátok, elégedetten, hogy minden jól ment, bizonyára disku- ráltatok is! Igazságtalanság. Mindnyájan dis- kuráltunk. Én meg aztán ott fent ültem, elmélkedtem a „felsőbb” el­veken, olvastam azokat az ostoba jegyzeteket. Mit tudta ő, amikor ide­adta... Ha én itt vagyok, nem ha­gyom... Biztos ez? Nem biztos... Egy kis atropint kellett volna be­adnunk, hogy csökkentsük a bolygó­ideg ingerlékenységét. így képze­lem... De lehet, hogy minden bo­nyolultabb... Ördögben bonyolult gé­pezet az ember, és milyen lehetette* nek vagyunk vele! Hiszen már ma is sokkal többre lehetnénk. A techni­ka igénybevételével... No jó, erről majd később. Most — több nyájassá­got. ök bizonyára azt gondolják: „Hogy a fészkes fene enné meg ezt az egész klinikát! Az ember úgy dolgozik, mint az állat, meg a leikéi is kiadja, és... csak szidást hall.” Nyájasabban. Jó gyerekek ezek. Egy fokkal lejjebb: — Mit gondolsz, sokáig állt a szf ve? „fe*..(Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents