Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-29 / 256. szám
szék berúgta a második egri gólt, M szidalmazók egyszerre változtattak magatartásukon és ezeket kiabálták: Jól van, Sanyi... megbocsátunk, Sanyi.1” Mi azonban nem bocsátjuk meg nekik ezt a szurkolóhoz nem illő viselkedést... ★ A Zalka SE—Nyíregyházi Kinizsi NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés előtt kedves kis ünnepségre került sor Gyöngyösön. A sportkör vezetői azoktól a leszerelés előtt álló „öreg katonáktól” búcsúztak el, akik két éven át nemcsak a sportpályákon küzdöttek becsülettel, de élen jártak a kiképzésben is. Baranyi például kiváló katona, Fóti élenjáró katona címet szerzett, Molnár hadseregtávi rász-bajnokságot nyert. Egervári szakaszvezetői rendfokozatot kapott jó munkájáért. Példát mutattak tehát a fiataloknak: a kiképzést ho' gyan lehet jól összeegyeztetni a sportolással’ ★ „MÉMTE—E. Vörös Meteor 20:0. Játék nélkül. Az Eger csapata nem jelent meg”. Ezt olvashattuk a Népsport október 26-i számában, az NB II-es női asztalitenisz-mérkőzésről. Hozzáfűznivaló csak amnyi: az egri lányok valóban neon jelentek meg Miskolcon, mert ebben az időpontban a MOATSZ rendelkezése szerint Salgótarjánban, az országos vidéki tízek-bajnokságon vettek részt! Az intéző bizottság az elmaradt mérkőzés új időpontját december 3-ában jelölte meg. A MOATSZ-ban ezek szerint a jobb kéz nem tudja, hogy mit csinál a bal... Az E. Vörös Meteor csapata mindettől függetlenül már bajnoknak tekinthető, hiszen előnye hat pontra nőtt! Somody József Röplabda EB Törökországban négy városban folytatódott a röplabda Európa-bajnokság selejtezője. A magyar válogatottak jól folytatták a küzdelmet, a férfi együttes 3:1-« győzött Belgium ellen, míg a női csapat Romániát verte 3:0-ra. Férfiaknál az adanai csoportban a Szovjetunió, az Izmi riben Magyarország, az araka rajban Csehszlovákia, az isz- tambulibam Románia áll első helyen. Nőknél Ankarában Magyor- ország—Románia 3:0 (12, 10, 6). Ebben a csoportban az NDK az első. Az adanai csoportban Lengyelország, az isztambuliban Bulgária, az izmiriben a Szov jetunió vezet. ÍREK LONDON: Denis Law-at (Manchester United) és Ian Ure-t (Arsenal) az angol labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága hathetes eltiltással büntette. Húsz év óta Angliában ez a legsúlyosabb labdarúgó-fegyelmi ügy. A két játékost október 7- én, a Manchester United—Arsenal mérkőzésen állították Id, súlyos sportszerűtlenség miatt. Bilek és Bárczai döntetlenül mérkőzött, a sakkvilágbajnoki zóna döntőben. Matulovics (jugoszláv)—Bilek (magyar) döntetlen, Gligorics (jugoszláv)— Bárczai (magyar) döntetlen. A verseny élcsoportja: Fisher (amerikai) 6 pont (7 mérk.), Larsen (dán) 6 pont (8 mérk.), Poríisch (magyar) 6 pont (9 mérk.), Bilek Istvánnak 5 pontja van 9 mérkőzésből, Bárczainak 2,5 pontja 7 mérkőzésből. ★ A velencei nemzetközi sakk- versenyen a 7. forduló után a holland Donner áll az élen 5 ponttal. A magyar Lengyel Leventének 3 pontja van. A hajrához érkezett el az év élején meghirdetett országos jellegű sportszerűségi verseny. Az utolsó lehetőségek kínálkoznak tehát a benne részt cÁ vasárnap Lp^&itmtuöráb&L Atlétika: 1967. évi évadzáró verseny, Eger, Stadion, 9.30. Asztalitenisz: Eger—Kaposvár NB I-es férfi mérkőzés, Eger, Gárdonyi gimnázium, 9.30. Kézilabda: Pótosztályozók a férfi megyei I. osztályba jutásért, Eger, Nagy János utcai pálya, 10 óra. Birkózás: Az Északi terület kötött és szabadfogású serdülő egyéni bajnoksága. Eger, IV-es számú iskola, 10 óra. Teke: Megyei I. osztályú mérkőzések: Petőfibánya—E. Lendület, 9.30, E. Spartacus II. —Lőrinci 8, Gy. Vasas Izzó- Dobó SE 9. Labdarúgás: NB Ill-as mérkőzések: MÁV HAC—Sírok 10.30 Koncz. Gy. Spartacus— Gy. Vasas Izzó Losonczi. Megyei L osztály: Heves—Egri Spartacus 10.30, Recsk—E. Dózsa XII. 11, Rózsaszentmárton —Berva 14, Gyöngyösaroszi— Gáspár SE 11.30, Pétervására— Verpelét 14.30, Abesár—Apc (Visonta) 10, Dobó SE—Mátra- alji Bányász 10.30, FVSC— Bélapátfalva 10. Teljes forduló a megyei II. osztály Keleti és Nyugati csoportjában. Egn Dózsa—Bodony és Parádsasvá- ri Építők hírverő mérkőzés, Bodony, 10.30. armries am műsora Vénni óhajtók számára. Mi a tgendő? Mindenki, aki a megye területén megtörtént, átlagoson felülemelkedő sportszerű eseményről, jelenségről tud (^sportolóval, sportvezetővel, vagy akár szurkolóval kapcsolatban) — az haladéktalanul jelentse a megyei sportszövet- j ségnék, ahonnan a versenyt értékelő bizottsághoz továbbítják a jelentést. „ Nos, rajta! Mutassuk meg, hogy Heves megyében is sportéletünk egyik fontos tényezője a- sportszerűség! ★ "A komlói példán felbuzdulná és a szurkolók jelentkező igényei alapján újabb külön- tfpnat indítását tervezi az Egri pózsa és az Állami Biztosító. ~Á különvonat november 19-én t^yörbe szállítaná az egri sport- barátokat, a Győri ETO—E. Dózsa mérkőzésre. Az utazás lényegesen rövidebb idejűnek, kényelmesebbnek, és olcsóbb10 MSnfúMM IW7. október 39„ vasárnap i KOSSUTH 6.10 Kellemes vasárnapot! 8.10 A varázsfuvola. Részletek. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.00 A gyermekrádió nemzetközi fesztiválja. 9.50 Gyermekdalok. 10.00 Baráti rádiók üzenetváltása. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.45 Csapó György 12.55 ötven év a pódiumon. 13.55 NDK—Magyar- ország labdarúgómérkőzés. 15.50 Bródy Tamási Alkonyi tánc. 15.57 Színházi magazin. 17.08 Szvjatoszlav Richter zongorahangv. 18.31 Népdalcsokor. 19.15 Lemezek köz* válogatva ... 19.50 A Vígszínházból; Barátom, Harvey* Vígjáték. 22.20 Tánczene. 23.10 Ritkán hallott operákból. 0.10 Könnyűzene. PETŐFI 7.30 Az evangélikus egyház félórája. 8.00 Auber: A portiéi néma. — Nyitány. 8.08 Csárdás muzsika. 8.30 Miska bácsi lemezesládája. 9.00 Operakalanz. 10.00 Mit hallunk a jövő héten? 10.30 Tánczene. 11.09 Salzburgi ünnepi játékok. 12.30 A magyar költészet századai. 12.47 Táskarádió. 14.03 Aranyhíd. Mesejáték. 14.34 Népi zene. 15.00 Ambrus Tibor jegyzete. 15.10 Művészlemezek. 15.55 Szovjet táncdalok ** magyar nyelven. 16.45 Wittenbergre emlékezünk. 17.00 Ez is, az Is 120 percben. 19.00 Haydn-kórusoft. 19.10 Boccaccio. Részletek Suppé operettjéből. 20.10 Schwetzingen! fesztivál, 1967. 21.28 Színházi jegyre*. 21.43 Népi zene. 22.15 Zenekari muzsika. 32.56 Galopp versenyeredmények, MAGYAR TV: 8.30 Angol tanfolyam. 8.45 Üttörőhíradó. 9.00 Belle és Sébastien. Francia kis film. 9.25 Barkácsoljunk! 10.00 Közvetítés Berlinből, a díszszemléről. 11.00 Közvetítés Rostockból a flottar felvonulásról. 13.28 A Flinstone-család. 13.55 NDK—Magyan- orsrág labdarúgó- mérkőzés. ■5.55 50 év© törtéints.. 16.05 A tenger encikLo-* PódtóJ* ___ rr. OO Hat omsaág vetÄkedője. 18.90 Hol a harmadik király ? Lengyel film. 10.45 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Világirodalmi Magazin. 22.00 Sporthíre®:. 22.10 Tv-híradó. BRATISLAVAI TVt 16.00 Film a Laboré- völgyről. 17.25 Tv-játék. E. Allan Poe él et érőd. 19.00 Tv-híradó. 19.45 Francia—jugoszláv film. 21.26 Kulturális híradó. KOSSUTH 8.15 Operettrészletek. 9.25 A hét előadúmüvé6ze: J. Barbirolli. 10.10 Óvodások műsora. 10.30 Népi zene, 11.00 Iskolarádió. 11.30 A köpeny. Részi. Puccini operájából. 12.15 Tánczene. 13.18 John Barbirolli vés. 14.00 Népi zene. 14.30 A Moszkvai Rádió új felvételeiből. 14.40 Négykézláb. Komédia prózában. 15.15 Zenekari muzsika. 16.10 Gyermekrádió. 16.52 Édes anyanyelvűnk. 17.05 Külpolit. figyelő. 17.10 Anna Maffo énekel. 17.41 Az én űrhajóm. Ifjúsági műsor. IMS Vallomások a muzsikáról. 20.53 Népdalcsokor. 21.27 Néró, a legjobb fiú. Rádiójáték. 22. % Ritmikus percek. 22.40 Emlékezzünk a régiekről. 23. » Corelii: Triószonáták, •.10 Filmzene, PETŐFI 10.00 Látogatás Vies Torriani-nál. 10.29 Zenekari muzsika. 11.30 Népi zene. 12.00 Zongoraművek. 13.01 Gazdaszemmel. 13.16 Ismerkedjünk a dzsessz-muzsikával. 14.08 Mascagnl-árák. 14.20 Fütyül a rigó. 14.31 Régi melódiák. 15.04 :Polkazene. 15.14 Ifjúsági műhelysarok. 15.24 Murray Dickie énekel. 15.41 Csárdások. 16.05 Mai témák, mai dalok. 16.15 Szimf. táncok. 16.35 Tatárjárás. Részi. 16.50 Dezséry L. Írása. 17.00 ötórai tea. 18.10 Wagner-operákból. 18.35 Gazdasági életünk és az ember. 19.00 Népi zene. 19.35 Hangverseny. 22.25 A hét előadóművésze; J. Barbirolli. BRATISLAVAI TV: 18.18 Telesport. ■9.00 Tv-hiradó. 9.30 Tv-filim. 20.00 Udvarhölgyek. (Tv- játék.) 21.20 Találkozás L. BemstejimeL Sohasem dohányzóit és nem fogyasztott szeszes italt Napóleon lkoi»íni®$a interjút ad Sirali Muszlomov 162 éves, egészséges és jól érzi masát Lenkoran tói felfelé tart a gépkocsink. A légnyomás az ülés támlájához szorít berniünkéit: mintha repülőgépein ülnénk. Lerik város, az Azerbajdzsán SZSZK egyik járási központja, 1250 méterrel van a tenger szintje felett. Az út egyre meredekebb. Utolérünk egy idős férfit és egy kisfiút. Felajánljuk, hogy el visszük őket. — Köszönjük. Bizonyára Sirali bátyámhoz igyekeznek? Mindjárt gondoltam. Adzsar a nevem. így kezdődött ismeretségünk Muszlimovék kiterjedt családjával. Utitársunik, Adzsaf Muszlinov 95 éves, a gyerek, 5—6 év körüli Malik, a legkisebb fia. Megkerüljük a sziklákat, s feltűnik a kis hegyi falu, Bar- zavu. A közeli domb mögül lovas közeledik. A mozgékony, szikár hegylakó fiatalos köny nyedséggel ugrik le lováról. — Sirali Muszlimov — mutatkozik be. Ilyen hát Sirali Farzali ogli Muszlimov! Neve legendás. Kilenc évvel idősebb Lermontov- nál, s mindössze hat évvel fiatalabb, mint Puskin! Napóleon és Beethoven kortársa... őszintén szólva, hittük is, meg nem is. Előttünk állt egy ember, aki betöltötte 162. életévét! Sirali papa (így szólítják tisztelettel a falubeliek) meghív bennünket házába. Megmutatja levelezését Sok országból kap levelet, mindegyikben a hosszú élet titkát firtatják. A ház előtt még egy gépkocsi áll meg. Hanoglon Sihali- jev doktor érkezett meg. Sirali papa a helyi orvosok állandó felügyelete alatt áll, s gyakran látogatják tudósok Bakuból, Moszkvából is. Kezdődik a vizsgálat. Vérnyomás 80/140, pulzusa 72. Fiatalemberek is megirigyelhetnék egészségét! Minden rendben. Étvágya kitűnő. Leggyakoribb tápláléka: tej, vaj, kenyér és illatos azerbajdzsán! tea. Soha nem fogyasztott szeszes italokat, sohasem dohányzott Egész életét Barzavuban töltötte. Itt is született. Rokona majdnem az egész falu: gyerekei, unokái, dédunokái, ükunokái élnek itt. Az iskolában Sirali gyermekei és unokái tar nítják dédunokáit és ükunokáit! Amikor 116 éves volt, harmadik felesége, Hatun, kislányt szült neki. Ez volt Sirali utolsó, huszonharmadik gyermeke. A faluban 96 közvetlen leszármazottja él, de Lenko- ranban még 35. Laknak Musz- limovok Bakuban, Ogyesszá. ban és sok más városban is. A leriki járás 37 000 lakójából több mint kétezren születtek a XIX. században, s ezek közül több mint százan lépték túl az évszázados életkor határát. Sirali Muszlimov hosszú élete korántsem kivétel. A Groz- nij megyében (Orosz Föderáció) lakó Arszigiri Hazitov 180 éves, ugyanilyen korú egy őszét asszony, Tepsze Abzije- va. 157 évet élt Jegor Pitke- vics Korojev (Grúz SZSZK). A matuzsálemek utolsó napjukig dolgoznak. A tudósok azt ‘ irtják, hogy a tevékeny munka és az ésszerű táplálkozás hozzájárul az élet meghosszabbításához. A sport, a természet- járás, a vadászat, a horgászás szintén erősíti a szervezetet és késlelteti az öregedést. J. Trankvillicki) riportja. (Megielent a Szovjetunió című folyóiratban.) Rózsaszentmárton nj üzeme korábban teljesíti exportját Rózsaszentmárton új üzeme, a Fővárosi Műanyagipari Vállalat I. számú telepe, a jubileum tiszteletére egyebek mellett az eredeti határidő előtt már másfél hónappal a szovjet üzletekbe küldi 1,1 millió forint értékben madzsettagomb- jait A fél évszázados évforduló köszöntése jegyében a telep valamennyi dolgozója forradalmi műszakot vállalt, s ennek söráti teljes keresetét elküldi majd a vietnami nép megsegítésére. A műanyagüzemben egyébként már korábban is dolgoztak a távoli nép részére: még a nyár folyamán üvegszálas poliészter csöveket készítettek kiváló minőségben, s két alkalommal ugyancsak társadalmi munkában végezték feladataikat. Ez utóbbiért 14 ezw forintot kaptak. Az összeg jj már befizették a vietnami siP gélyszámlára.- nak ígérkezik (végig villany- i mozdony vontathat). A külön » vonatról a jövőben rendszere- z sen tájékoztatjuk olvasóinkat ★ . Rendsasressé váltak a peda- L gógusok megyék közötti sport- ■ találkozói. Legutóbb Heves megye pedagógusai férfi és női kézilabdában, valamint kis- » pályás labdarúgásban hat megye viadalán vettek részt, s az elődöntőben Pest, valamint ! Szolnok megye előtt első he- , lyen végezve bejutottak a döntőbe. Itt további sikerek következtek s így alakulhatott ki a végeredmény: 1. Heves, 2. Bács, 3. Szolnok megye. Gratulálunk! ★ Október 22-i számunk „A tárgyalóteremből’ ’ című rovatában tudósítás jelent meg Ma- kovics József „volt szabadfogású birkózóról”, akit a bíróság Felnémeten elkövetett garázdaság miatt vont felelősségre és ítélt el. A megyei birkózó szövetség annak közlésére kért fel bennünket, hogy Makovics a felszabadulás óta eltelt idő alatt sem Egerben, sem Eger környékén „nem lépett szőnyegre”, nem volt igazolt versenyző. Készséggel tettünk eleget a birkózók kérésének, annál is inkább, mivel magunk sem értünk egyet az effajta meghatározásokkal: X, Y. szabadfogású birkózó. Sokkal helyesebb lett volna valahogy így megfogalmazni: Makovics József szerelő, vagy esztergályos, vagy segédmunkás ... ★ Az egri szurkolók a Csepel ellem győztes mérkőzés után bizonyára még egyszer telelevenítették a 90 pere érdekes eseményeit. Nincs is szándékunkban visszatérni a találkozó jeleneteire, kettő azonban mindenképpen tollhegyre kívánkozik: 1, Amikor a második félidőben Kárpátit felvágták és a hátvédek az oldalvonal mellett ápolták, az egyik apró labdaszedő-gyerek odakúszott hozzá és féltő aggodalommal megsimogatta... 2. Faliszek óriási munkát vállalt magára az előretolt ék szerepében, nem csoda hogy szünet után volt egy időszak, amikor visszaesett. Ekkor a közönség egy eléggé el nem ítélhető része szidalmazni kezdte az érzékeny természetű szélsőt, akinek a szó legszorosabb értelmében könnyek gyűltek a szemébe. Amikor aztán FaliA héten felkerestük lakás tán Sárközi Istvánt, az Egr Dózsa kitűnő labdarúgóját, aki — mint ismeretes — as NDK utánpótlás válogatott elleni mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett s azóta is a sérültek „kenyerét eszi”. A fiatal csatár beszélgetésünkkor elmondotta, hogy begipszelt lába erősen korlátozza a mozgásban (azóta már leszedték a gipszet) ezért szinte •egész napját olvasással tölti. Még nem tudni: mikor állhat ismét csapata rendelkezésére, reméli azonban, hogy ha az FTC ellen nem is, de Salgótarján ellen már ott lehet a .pályára lépő együttesben! Személyével kapcsolatban egyébként sok kósza híresztelés, mendemonda kelt napvilágra. Sokan tudni vélik, hogy a játékos fővárosi klubokkal tárgyal, rövidesen , megnősül és Pestre költözik, f Hogy mi az igazság"! Íme a válasz: „Valóban nősülés előtt állok és az is igaz, hogy az utóbbi hetekben több NB 1-es csapat képviselői kerestek föl, s arra hivatkozva, hogy az E. Dózsa úgy is kiesik az NB 1-ből, valamint saját fejlődésem szem előtt tartásával, a jövőben rúgjam náluk a labdát.' Én senkinek konkrét választ nem adtam, egyetlen vár gyám van csupán: bentmarad- iti az NB 1-ben és jövőre lakást kapni Egerben, Arra még nem is gondoltam komolyan, hogy mi lesz, ha tényleg kiesünk az NB 1-ből.J" A rövid látogatás után alig tettük ki a lábunkat a labdarúgó Lenin úti lakásából, amikor fekete színű Volga stoppolt a ház előtt Az MTK „deputációja” érkezett ismét — sorrendben immár harmadszor! Hogy Sándor Csikarék miről tárgyaltak Sárközivel — nem tudhatjuk. Valószínű azonban, hogy nem a szőlőtermésről és nem a magyar televízió műsoráról esett szó ... ★ A megyei LSZ körlevélben fordult a megyei I- és II. osztályú csapatokhoz: mielőbb jelentsék, hogy hol működik, illetve hol nincs az ifjúsági csapatnak edzője. A szövetséget a segíteni akarás, az utánpótlás ügyének előrevitele vezette a körlevél kibocsátásában, éppen ezért nem mehetünk el szó nélkül a sajnálatos tény mellett: mindössze 10 sportkör küldte el válaszát — a többi hallgat, miként a sír! így nem esőd a, hogy a megyei ifjúsági bajnokság régen tapasztalt alacsony színvonalú, s hogy a n. osztályban a sorozatos távolmaradások miatt komolytalanná vált a küzdelem-sorosat ../. ★