Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-18 / 246. szám

VTLAG PßOLETÄBJAI, EGYESÜLJETEK! Mit tud a tudakozó ? XVin. évfolyam, 246. szám Ara- 50 fillér 1967. október 18., szerda MAI ieijijz(Lt(ink Túl a hivatalos munkán, beszélgetés közben megje­gyezte a tsz-elnök, akinek gazdaságát látogattuk meg. — Azért, tudod, nem ér­tem, hogy miért váltották le olyan hirtelen a szomszéd tsz elnökét... És nemrég ol­vastam, hogy a bíróság el­ítélte azokat a vezetőket, akik állítólag ügyeskedéssel szereztek néhány százezer forintot a tsz-nek. Valóban, nehéz közvetett úton, eltúlzott értesülések után, megfelelő véleményt kialakítani egy-egy ügy kapcsán. Hiszen az említett eseteknél a tárgyalóterem­ben csak az érdekeltek je­lentek meg s a közgyűlésen a néhány járási, megyei vendéget leszámítva csak a közös gazdaság tagsága volt jelen. Ok hallották, meggyő­ződtek a tények valódiságá­ról, a botlás súlyosságáról, ám azok, akik csak közvet­ve hallottak az ügyről, el­ferdítve kapták a tényeket, pontosabban annyi jutott el hozzájuk, hogy ezt és ezt a tsz-elnököt „kinyírták’..’ Ezt a véleményt hallva merült fel a gondolat, hogy lám, a mi tapasztalatcse­réink mennyire egyoldalúak. Annak idején értekezlete­ken, vagy az újság hasáb­jain mondták el a szakem­berek, vagy éppen laikusok, hogy milyen megváltó ötle­teik vannak egy-egy terme­lési, vagy emberi probléma megoldásához. Voltak, akik ezt tartották a legalkalma­sabbnak, lelkiismeretesen kipróbálták, alkalmazták ha hasznosnak bizonyult. Ké­sőbb az vált jellemzővé, hogy a szavak és a betűk helyett a gyakorlat fényei­nek hittek, s ott a helyszí­nen, gépekkel, tudományos indoklással bizonyították egy-egy vetési mód, vagy évítkezési ötlet hasznossá­gát. Ezek a tapasztalatcserék beváltak. De az utóbbi idő­ben történt néhány bírósági ügy és viharos közgyűlés ar­ra inspirál: talán érdemes lenne megkockáztatni né­hány olyan tapasztalatcse­rét is, amely nem a leg­jobban bevált termelési, po­litikai módszereket bizonyít­ja. Egy-egy ilyen várhatóan viharos közgyűlésre, bírósá­gi tárgyalásra nem ártana meghívni olyan embereket, akik hasonló jellembeli fo­gyatékossággal rendelkez­nek, vagy netalán — ha nem is ilyen súlyos esetekben —, de alkalmaznak hasonló módszereket. Ezért lenne megfontolan­dó ilyen „tapasztalatcseré­ket” is szervezni az eddig al­kalmazottak, beváltak mel­lett. K. E. V, ______________) Fo rradalmi bíróság elé kerülnek az egyiptomi összeesküvők A júniusi katonai vereségért felelés tábornokokat különleges hadbíróság elé állítják KAIRÓ (MTI): Az EAK közvéleménye sür­geti és nagy érdeklődéssel várja az öngyilkosságot elkö­vetett Amer marsall csoport­jának összeesküvés: perét, valamint a felderítő szolgálat vezetőinek felelősségre voná­sát. Perbe fogják a júniusi katonai vereségért felelős tá­bornokokat is. Az A1 Ahram szerint az EAK vezetői elhatározlak, hogy forradalmi bíróságot hoznak létre az említett két per letárgyalására, a veresé­gért felelős tábornoki csopor­tot pedig, különleges hadbíró­ság elé állítják. A forradalmi bíróság elé azok kerülnek, akik meg akarták szállni a hadsereg keleti frontjá­nak parancsnokságát, hogy a marsallt a haderő élére, Badran volt hadügy­minisztert,/-az összeesküvés igazi irányítóját pedig a kormány élére állítsák. Raj­tuk kívül a felderítő és biz­tonsági szolgálatnak azok a vezetői — Szaleh Naszr tá­bornok és társai — állnak az újonnan létesítendő for­radalmi bíróság elé, akik el­hajlottak a forradalmi irány­vonaltól. A vádlottak többsége részt vett az egyiptomi forrada­lomban vagy a forradalom neveltje: ezért nem közönsé­ges töi'vényszék, hanem for­radalmi bíróság ítél majd ügyükben. Azzal is indokol­ják ezt, hogy cselekedeteikkel a for­radalom elveit sértették meg, a forradalomtól kapott ha­talmukkal éltek vissza. A forradalmi bíróság lét­rehozása és a két tervezett per fontos politikai esemény^ lesz az EAK-ban. A vádlót-? tak a forradalom első náció-? nalista-burzsoá szakaszának? képviselői, akik szembeszáll-? tak a második szakasz, as szocialista átalakulások prog-| ramjával is, noha ezt álcáz­ták. De nemcsak a forrada-? lom továbbvitelével szálltak > szembe, hanem a hatalomért? vívott harcukban törvényte-| len, a törvénynek mind be-> tűjét, mind szellemét sértő? eszközöket is alkalmaztak. A vereségért felelős főtisz­tek ügyét elválasztották ettől a két pertől, noha az összefüggések a há-? rom ügy között megvannak, j ★ Az Egyesült Arab Köz tár-5 saságban államosítják a? nagykereskedelmet. Elsősör-? ban az élelmiszer- és import-? áru-kereskedelmet adják át? az. állami, szektornak. Ezt a? szektort^ Egyiptomban „kö-< zosségi szektornak” nevezik.? Az importált élelmiszereket? már régebben az ellátási mi-s nisztérium osztotta szét, hogyj megakadályozza a feke- tézést, az árdrágítást és az árurejtegetést. Ezentúl minden más élelme- < zési cikk szétosztása is a kö- < zosségi szektor feladata lesz. Ezt követően veszik át fémáru, a vegyi cikk és mű-J szaki áru nagykereskedelmet.; Közel 30 fő dolgozik az interurbán központban. Szá­mos telefonbeszélgetést bonyolítanak le naponta az ország különböző pontjaival. A „vörös hercegnő” pere Madridban Az amerikaiak fizetnek-e kártérítést a hidrogénbomba miatt ? MADRID (MTI): Amerika-ellenes védőbeszé­det tartott az ügyvéd kedden a spanyol „vörös hercegnő” madridi perén. Medina Sidonia hercegnőt, az egyik legrégibb spanyol nemesi család sarját, a ha­tóságok azzal vádolják, hogy engedély nélkül tüntetést szervezett Dél-Spanyol- országban, ahol tavaly két amerikai ka­tonai repülőgép összeütkö­zött és egy hidrogénbombát csak hosszú kutatás után ta­láltak meg. A földbirtokos­Xa^yszabáMi hadgyakorlatok Fran claországba n Egy hete az egész francia légierő részvételével, Fatex— 67 néven, nagyszabású had­gyakorlatok folynak Fran­ciaországban. A De Monde jelentése szerint 1945 óta végrehajtott leg­nagyobb arányú francia légi hadgyakorlat egy Nyugat-Berlin miatt ki­tört kelet—nyugati konflik­tus feltételezéséből indul ki, • számol az atombomba be­vetésével is. Feltételezés sze­rint azonban a „vörösök” atomtámadása először nem Franciaország, hanem Nagy-Britannia területe ellen irányul. A későbbiekre a hadgyakor­lat nem térjed ki. A hadgya­korlat, amelyen kizárólag francia egységek vesznek részt, .feltételezi az együtt­működést a NATO légierői­vel. nő azoknak a menetét ve­zette, akik követelték a wa­shingtoni kormánytól, hogy a földjeikben, jószágukban j esett kárt teljes mértékben térítsék meg. A „vörös hercegnő” — ahogy a spanyol lapok ne­vezik — kedden a madridi büntetőbíróság előtt azzal vé­dekezett, hogy az általa veze­tett parasztok nem „tüntet­tek”, hanem csak „békés ki­rándulásra” indultak az Egyesült Államok madridi nagykövetségéhez. Ezután hangzott el a szokatlan vé­dőbeszéd. Mariano Robles Romero ügyvéd kijelentette: tarthatatlan dolog hogy azok a spanyol állampolgárok, akik az ország területén tar­tózkodó amerikai katonaság részéről kárt szenvednek, nem helyi bíróságoktól, ha­nem csak az amerikai hatósá­goktól követelhetnek té­rítést. Ha az amerikai bázisokra vonatkozó spanyol—ameri­kai egyezmény jövőre meg­újításra kerül — mondotta az ügyvéd —, spanyol részről biztosítai kell. hogy az ilyen­fajta panaszok spanyol bíró­ságok jogkörébe kerüljenek. A védelem tanúi egytől egy'g kárvallott parasztok. A tárgyalást elnapolták. Ez esettten a keraezett Barna uaoorne, az egri postahivatal interurbán központjá­nak egyik dolgozója. Amikor ott jártunk, ö volt a DOS. Elöljáróban megemlítjük, Egerben a 008 a budapesti különleges tudakozótól eltérő jellegű. Itt „csupán” aliy több mint 3009 telefonszámot kell kikeresni, vagy éppen a keresettek nevét vagy lakáscímét megmon­dani. Hány számot tud fejből3— Több mint ezret: Megtudtuk, hogy elsősorban a sportese­mények eredményei után érdeklődnek. Persze, akad jó néhány más jellegű kérdés is. (Foto: Kiss Béla) A megyei tanács vb napirendjén: A lakossági szolgáltatások Száz lakással tartoznak az építők 11 Példamutatóan dolgozik a GELKA öt éve foglalkoznak me­gyénkben szervezett formá­ban a lakosság javító-szol­gáltató igényeinek kielégíté­sével. Jelenlegi helyzetével és a fejlesztés lehetőségeivel tegnap a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága foglalko­zott. A múlt évben a szocialista és a magánszektor együtte­sen kétszáz millió forint ér­tékű javító-szolgáltató munkát végzett a megyé­ben, amely 18 százalékkal megha­ladja a két évvel korábbit. Csak az elmúlt öt esztendő alatt a szolgáltató hálózalt 242 felvevőhellyel, és a szol­gáltatások értéke ötvenmil­lióval emelkedett. Érdekes, hogy a méret utáni cipő ké­szítése visszaesett, a ruházati termelés növekedett. Válto­zás történt az ipari javítá­soknál is, ahol a háztartási gépek és elektroakusztikai berendezések javítása lett több. Számolnak azzal, hogy a korszerű cikkek javítási igénye növekedni fog. míg a hagyományos szolgáltatások csökkennek. A fejlődés hozta magával, hogy ma már meg­található a lakástakarítás, a boy-szolgálat, a gázöngyújtók töltése, az olajkályhák javí­tása is. Figyelemmel kísérték a szolgáltatások térvhez viszo­nyított alakulását is, és arra a megállapításra jutottak, hogy különösen jelentős a tanácsi építőipar társasház­építési elmaradása. A szövetkezeti építők a megyében jelentkező nagy igények ellenére más me­gyékben vállaltak mun­kákat és az utóbbi két év alatt 102 falusi lakás átadásával maradtak adó­sak. A gyöngyösi autószervizben a hosszú átfutási idő és a minőségileg, kifogásolható ja­vítások miatt kevesebb a munka. Az autótulajdono­sok inkább idegen szakembe­rekhez fordulnak segítségért. Javított a vegytisztitási igé­nyek kielégítésén a gyöngyösi szalon, de a megye többi ré­szén a Patyolatra hárul a feladat, amely viszont új mo­sodaüzemmel tudna megol­dani a problémát. A lakossági szolgáltatások helyzetét vizsgálva a megye vezetői megállapíthatták, hogy a mosás-vegytiszta tás, az autójavítás, a családi- és társasház-építés terén van javítanivaló. Az égető prob­lémákon csak a gyors fej­lesztések segíthetnek. Szol­gáltatóházat terveztek töb­bek között Egerbe is, de egy éve halogatják az előkészíté­si munkákat, később kezd­ték el a hevesi szolgáltató­ház építését is az eredeti ter­vekhez képest. Kijelölték az új egri autójavító helyét, de az építkezésekhez itt is csak később tudnak hozzáfogni. A tervező hibája miatt nem ké­szült el eddig az egri moso­daüzem. Kiemelték viszont a GELKA tevékenységét, amely a korábbi hibákkal szem­ben példamutatóan vég­zi feladatát és ezzel egy jelentős szolgál­tatási forma gondjai oldód­tak meg a megyében. A megyei tanács végrehaj­tó bizottságának keddi ülé­sén megtárgyalták még a Gyöngyösi Járási Tanács végrehajtó bizottságának a szakigazgatási szervek irá­nyításával kapcsolatos műi» káj<y» is. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents