Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-17 / 220. szám

Nem kivétel — gyakorlat A mátrafüredi művelődési ház példája Két időpontot jelöljünk meg, mint egy eseménysornak két fontos, döntő határkövét: 1964. februárját és 1967, augusztu­sát. A közbe zárt három év adja a példát. Ennek a példának a tárgyi pedig semmi más, mint a mát- rafüredi erdőgazdasági szék­ház és egyben művelődési ház. A két intézmény közös fedele egyben a közös vállalkozás eredményét is kifejezd. Mi tette lehetővé ennek a közös vállalkozásnak a lebo­nyolítását? Pergessük vissza az eseményeket. • Közös akarat A partnerokat könnyű fel­sorolni: Mátrai Állami n Erdő- igazgatóság, a SZOT és a vá­rosi tanács. Mind a hárman csupán művelődési házat akar­tak építeni? Ne gondoljunk ilyet. Az erdészek központi intéz­ményt akartak, amely ne csak a hivatalbeli helyiségeket fog­lalja magában, hanem adjon lehetőséget tanácskozások vagy rendezvények megtartására is. A SZOT az üdülővendégeknek nem. tudott korábban még egy nagyobb termet sem biztosítani, akár egy ismerkedési est meg­rendezésére sem. Ha pedig az előbbiekhez még hozzátesszük, hogy Mátrafüred állandó la­kossága mozit sem láthatott* helybeli színházi előadást sem nézhetett meg, könyvtára is csak társbérletben volt, mindjárt kiderül, hogy a há­rom szerv egymástól függet­lenül is rákényszerült volna valamilyen megoldás megke­resésére. Saját vállalkozásá­ban. háromszoros költséggel és mégsem az igényeknek meg­felelő formában, hiszen a har­madnyi pénzből keveset lehe­tett volna megcsinálni. És még ez a kevesebb is talán soknak bizonyult volna a kétségtelen rivalizálás, egymástól való el­szigeteltség következtében. Va­lahogy úgy, mintha három du­dás 'kerülne össze egy csárdá­ban — elnézést a groteszk ha­sonlatért ... Mintha ez a sajátságos' hely­zet is az összefogás szükséges­ségét sugallta volna. Közös elhatározás Nem volt tehát nehéz az ér­dekeit feleket összehívná ta­nácskozásra. Az 1964. február 19-én megtartott megbeszélé­sen a SZOT-ot Nemes Andor igazgató, az erdöigazgatóságot Hangyái Tibor igazgató, a vá­llgy kezdődött, mint egy sze­relmes regény: a barna lány kilépett az emelvényre, végig­ment kétszer rajta, szólt a tánc­zene és a hangszóró mondogat­ta: a ruha könnyű bükié, a szí­ne divatos encián, szabása praktikus, délutáni ruha, ol­csó ár, megvásárolható az egri Állami Áruházban. A lány be­mutatta a ruhát, a közönség, úgy érezte, arc nélkül tekint rá, mint egy összemosódott massza. Pedig a férfiak különböző arckifejezéssel nézték. Egy szőke fiatalember le nem vet­te róla a tekintetét és a társa­ságától érdeklődött: Ki ez a lány? Amikor másodszor is ki­jött, a fiatalember nem látott sem hátteret, sem előteret, sem színpadot, nem hallott zenét és divatszöveget, csu­pán egy alak lebegett a szeme előtt. A lány — Kellemes este volt 1965. augusztus 21-én. Szabadságon voltam, Pestre akartam utaz­ni, de az áruházunk divatbe­mutatójára itt kellett marad­nom. Gondoltam, hogy majd másnap elutazom, de megjött Idegenbe szakadt régi honfitársaink voltak itthon a: óhazában. A Magyar Nemzetből értesültünk, hogy ismeret- terjesztő előadást tartottak nekik a magyarországi vallás­gyakorlásról. ,Jtz egykor egymüliárd katasztrális holddal rendelkező, uralkodó katolikus egyház”... régebbi történését és a mai helyzetét ismerték mea a látogatók. Megtudhat­ták, hogy „az egymüliárd katasztrális holddal rendelkező egyház soha nem költött annyit épületei rendben tartására, mint most — az állam” _ Vi gyázni kellene, mert ezek a magyarok, bármilyen ré­gen is származtak el hazánkéi, az egymüliárd holdat alig­ha fogják elhinni... Mert tudhatják, hogy például a mai Ma­gyarország területe mindent beleszámítva, még a Balatont is, 93 031 négyzetkilométer. Ez hozzávetőlegesen alig több 16 millió katasztrális holdnál... Hogyan hihető akkor, hogy az egyház valaha is. egymüliárd holddal rendelkezett?.„ Ez egész Európa területén is sok lett volna.„ ★ Egyperces interjút olvastunk Gyula városáról a Népsza­badságban. A riporter úgy hallotta, hogy „rövidesen elké­szül a város vízellátását biztosító csatornázás...” Szóval, az ivóvizet majd a csatornából veszik?... Meg kellene kérdezni előbb az illetékes közegészségügyi, járványügyi állomás szerveit. Nem lesz ez a vízkivétel az egészségre veszélyes? Egyelőre példa nélkül áll ugyanis, hogy valamelyik városban is az ivóvizet a csatornából vet­ték volna... Lehet, hogy ez az eljárás egy új módszeren alapszik, de mindenesetre veszélyes. Még az engedély végleges kiadása előtt meg kellene gondolják. Erről egy újabb egyperces ripor­tot lehetne szerkeszteni_ (DR. SZEMES) / T — Vérátömlesztést, minél gyorsab­ban. Kezdjék az artériába. . Teleszívom a tüdőmet, mint vízbe ugrás előtt. Még most utoljára.­— Petya, szorítsd az aortát! Mari­ja, te a tüdőartáriát szorítsad! Ujjamat felemelem a lyukról. Fel­csap a vórsugár, de hamar elapad — nincs pótlása. — A szívókészüléket! A fene esne belétek, nem működik! Ide egy má­sikat, gyorsan! Tíz perc áll rendelkezésemre. Sok is, kevés is. Nyílást hasítok a tágu- lat falába. Gyorsan eltávolítóm üre­géből a régi vérdugaszokat. A tüdő­lebenyt kell eltávolítanom, hogy hoz­záférjek az aortához. Nem sikerül: nyilván jn®g sók a szét nem vágott össizeforradás. — Erős ollót, de gyorsan! Mozogj már, te tehén! Egy század másodpercnyi gondo­lat: nem szabad gorombáskodnom. De mit számít ez rnosit! A jüdőle- : benyt durván levágtam, félig letép* .fem. Irtózatos. ■Az aorta falán mintegy centiméte­res nagyságú nyílás tátong. Széle egyenetlen. Körülötte a gyulladástól elváltozott szövet. Ezt összevarrni? Lehetetlen... — Mit tettem, mit tettem!... Őrült! Ez saját magamnak szól. Hitvány vagyok. Tudja meg mindenki. Ne­kem már mindegy. Csak egyet sze­retnék: itt, helyben megdögleni. Azonnal. Amíg még ver az a szív. Valamit tenni kell. Megpróbálni. 4 Mwmm 1867. szept. 17., vasárnap Hátha mégis tartanának a varratok? — Marina, varratokat! Erőseket, nehogy kiszakadjanak! Gyorsan varrók, igyekszem széles szegélyt befogni. Amikor be akarjuk kötözni, a szövet átszakad. Tudtam! —■ Még ide! Még! Meddő kísérletekkel telik el öt perc. Valamilyen erekből folyton vér csurog a tágulatha. Erősebben kellett volna a tüdőartáriát leszorí­tanunk. — Mihail Ivanovies, a vérnyomás csökkeni — Gyorsabban ömlesszék át! Tár­ja fel az artériát a másik lábán! Gyorsabban! — Nincs érverés. Mit tegyek hát? Látom, kezemmel érzem, hogyan gyengül a szívverés. Le kell venni az aortáról az érszorí- tót. — Petya! Marja! Vologyika! Én az aortán ujjammal tamponálom a lyu­kat, ti pedig távolítsátok el az összes érszorítókat No, most mind egyszer­re! Megtették. Az aortában gyenge a nyomás1, a vér azonban valahol még­is áttör. A szív csaknem megállt. — Átömleszteni, átömleszteni, gyorsabban! Elszívni. Készítsenek adrenalint, három kockával! Igen, újra meg kel] szorítani az aortát. Vér önti el az egész területet. És masszírozni a szívet. Hasztalan, persze, hasztalan, de a szív még ver... És hátha mégis... Ugyan, cso­dák nincsenek. — Petya, szorítsd újra az aortát. Marija, vágd át tágabban a szívbur­kot, masszázs lesz. Hiszen kihúztad az érszorítót, úgy látom! Ó te csi­bész, hol a szemed? Idióta! Így most nem tudom átvezetni! Hát hogy dol­gozzon az ember ilyen... Jelzők, sértő szavak. Kiabálok, el­keseredésemben. Petya persze hibá­zott, mert kivette az érszorítót és én most nem tudom az erek alá vezet­ni, fél kézzel. De mit változtat ez a lényegen? Elvettem ujjamat az aortáról, és a nyíláson át ritka, gyönge lökésekkel vérsugarak kezdenek lövellni. Mint a hordóból, amikor már alig maradt a fenekén víz... Kis híján sírva fakadok.« Masszírozom a szivet. Valahány­szor a kamrákat összenyomom, min­dig egy kis vér lövell ki az aortából. Szorítót azonban mégsem tudok alá­vezetni. Tovább szidom Petyát. Szi­dom Marija Vasziljevnát is, amiért — így állítom én — rosszul végezte él az első műtétet. Adrenalin. Masszázs. Oj vérada- gok. Kínosan soká tart. A szív gyen­gén húzódik össze, mintha álomba merülne. De tenni kell valamit, ten­ni, tenni! — Mihail Ivanovies, a szeme már tíz perc óta tágra nyílt. Feleszmélek. Elég. Egyszer csak* abba kell hagyni. Elismerni, hogy a halál győzött. Pedig a szív időnként .még meg-megremeg. — Na, vege. Befejeztük, Nem keö több vért átömleszteni. Másoknak van rá szükségük... Hirtelen közömbösség, érzéketlen­ség vesz erőt rajtam. — Varrják be a sebet... Megyek az előkészítőbe, a karos­székhez... De nem, át kell öltöznöm: csupa vér vagyok. Majd utána le­ülök. Fejem üres. Kezem erőtlen. Min­den mindegy... Pedig még nem végeztünk. Hátra van az anya és az apa. Persze, érzik ott lent, hogy nincs minden rendben. A műtét kezdete óta öt óra telt el. ők azonban még reménykednek. Re­ményük olvad, lohad, és most el kell tépnem, mint egy fonalat, amely őket az élethez, a jövőhöz fűzi. To­vább nem várhatok. Értelmetlen vol­na. A sebet bevarrták, a vért eltaka­rították. Maját lepedővel takarták le. Nem Maját — egy holttestet. Ezt a szót nem bírnám kiejteni a szá­mon. Az előkészítő helyiségben néhány orvos gyűlt össze. Egyikünknek le kell mennie, hogy megmondja. Tulajdonképpen nekem kellene. De hallgatok. Képtelen va­gyok rá. Halogatom, azt remélem, hogy valaki talán kisegít. Végül Pjotr Alekszandrovies így szól Volo- gyához: — Eredj, mondd meg az anyjának. Vologya nem mer ellentmondani az idősebbnek... Nálunk nem szokás ellenkezni... Kelletlenül feláll, az aj­tó felé indul. Késő. Túl sokáig készültünk rá. A folyosó ajtaja feltárul és a műtőhe­lyiségbe berohan az anya. Mint aki megzavarodott, úgy fut egyenesen a műtőasztalhoz és leánykája holttes­tére veti magát. Hangosan zokog. Kedveskedő szavakat mond néki. Csókolgatja elkékült ajkát. — Ébredj fel, ébredj fel, egyetle­nem!.­Nem mondja azt, amire számítot­tam. Hogy: mit tettek veled? Nem vádol senkit sem. Még nem érti, még nem akarja felfogni, hogy Idslánya, az ő Majácsikája nincs többé. A műtő már majdnem megürült. Nehéz ezt végignézni. A nővérek sír­nak. Odalépek az anyához és igyek­szem megnyugtatni. Üresen kongó szavakat mondok, melyeket szégyen- lenék megismételni. Aztán nagy nehezen sikerült átve­zetni őt a műtét utáni helyiségbe. Ott rosszul lett. Én ezt már nem lát­tam, az előkészítőben maradtam és újra leültem karosszékembe. Odajöt­tek szólni, hogy az asszony a földön fekszik, A földön? Hogy-hogy? Igen, mert abban a helyiségben sem ágy, sem pamlag. Csák néhány kerek vas-zsámoly. MentőkoesSvaJ szállították haza a. szülőket. Marija Vasziljevna a sarokban ül és sír. Még meg kell írnom a műtét jegy­zőkönyvét. „Az aortafal résének be­varr ári kísérletei nem jártak siker­rel. A vérzés folytatódott és a szív­működés fokozatosan megszűnt?'. Megszűnt. Az ügy ezzel lezárul!. Haza kell mennem. Ez a nap is me# szűnt. Sötétedik. Jó, hogy sötétedi* nem látnak majd engem. ÍFolytatgukf A mindennapok gyakorlata azt igazolja, hogy a közös vál­lalkozás tökéletesen bevált, a társult szervek teljes megelé­gedettséget érdemeltek ki. És még annyit: ez a mostani pél­da mutatta meg: a társulás na­gyon jó eszköz a közös cél el­éréséhez. Ezért, legújabban a gyöngyösi új művelődési kom­binát megépítéséhez nemcsak elvben, hanem ténylegesen is összefogott a Nehézipari Mi­nisztérium, a megyei és a vá­rosi tanács, az Egyesült Izzó, valamint a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium. De hogy egy befejezett épít­kezést is említsünk, igaz: más területről, a vízmű fejlesztése is a különböző tárcákhoz tar­tozó üzemek, intézmények, szervek egybehangolt tevé­kenységének, anyagi áldozat­vállalásának a következmé­nye. Gondoljuk el, az új gazdasá­gi rendszerben milyen lehető­sége nyűik meg az ilyen és ehhez hasonló együttműködés­nek, illetve, talán helyesebb a megfogalmazás, ha azt mond­juk, mennyire szükség lesz a közös vállalkozásokra. Célszerűségét, hasznát a gyöngyösi példák is bizonyít­ják. 1 (g. mól.) rosi tanácsot pedig dr. Raft Miklós, az akkori vb-elnök képviselte. Az összefogás szükségessé­géről nem volt vita. Az ügy anyagi oldala sem kényszerí- 1 tett senkit az alkudozásra. Sőt: még a sokat emlegetett tárca­sovinizmus sem állta útját a jó ügy véghezvitelének. A leg­optimálisabb módon és mér­tékben találkozott az érdekel­tek véleménye és szándéka. De az elhatározástól a meg­valósításig hosszú az út. Ki készítteti el a terveket, ki vál­lalja a tervrajzok megcsiná- lását, és ha már ez is bizto­sítva van — melyik vállalat lesz az építő cég? Gondoljuk csak el, egy olyan „apróságon”, mint amilyen a tervrajz vagy a kivitelező — hányszor akadt el a legjobb szándék is. Most, szerencsére, másként történt. A tervrajzokat az erdőigaz­gatóság , a saját tervezőirodá­jával készíttette el. Csak egy fél év kellett hozzá. Az álla­mi építőipari, vállalat sem hú­zódozott, készséggel vett részt a kooperációban. És 1967. agusztus 20-án ün­nepélyes külsőségek között kezdte meg működését a mát- rafüredi művelődési ház. Közös tevékenység Az eredeti három társ egy negyedikkel is bővült: a Mozi­üzemi Vállalat is beállt közé­jük. És még sincs civakodás, még sincs vita most sem a tár­sult felek között A tulajdonjog az erdőgazda­ságé. a működtető és irányító szerv a városi tanács, illetve annak gyöngyösi művelődési háza, a költségekből részt vállalt magára a SZOT is, a Moziüzemi Vállalat pedig a filmvetítéshez szükséges fel­szereléseket és eszközöket biz­tosította, de a karbantartási kiadások arányos részét is fe­dezd. Az épületben egy állandó büfét üzemeltet a SZOT. A könyvtárt, az előadóter­met és a klubhelyiségeket egyenlő jogok alapján veheti igénybe valamennyi fél. De ennek előfeltétele, hogy elkép­zeléseit összehangolja a töb­biekével. Ezeket az elképzelé­seket a foglalkozási tervben rögzítik. A költségvetést é® a munkatervet a tanács végre­hajtó bizottsága hagyja jóvá, ez a szerv gondoskodik a mű­velődési. ház tiszteletdíjas ve­zetőjének kijelöléséről. A szakmai irányítás és el­lenőrzés szintén tanácsi hatás­kör. nának. Akkor végeztem az egyetemet Leningrádban. Gé­pészmérnök vagyok; Otthon kaptam állást Kárpátalján, Té- csőn, egy építőipari vállalatnál. II. Ügy folytatódott, mint egy valódi szerelmes regény: a lány: Nagy Erzsébet, 1965 vé­géig több mint negyven leve­let kapott — minden máso­dik-harmadik nap a fiatalem­bertől, Schróff Józseftől. Aztán egy évig katonai szol­gálatot teljesített a fiatalember fent, a messzi északon. Nagy Erzsébet: — Az áru­házban szinte nevettek rajtam, hogy én olyan hűségesen ki­tartok. Jóska megkért, hogy ne vegyék részt többet divat- bemutatón, különben szóra- kozhatom, ahogy akarok. De egyszer, amikor már úgy érez­tem, hogy le kell mondanom talán a viszontlátásról is, még­is bemutattam ruhát. Schróff József: — Nehéz éti volt, de ahogy leszereltem, még aznap táviratoztam is és levelet is írtam. Nem tudtam, hogy vajon Erzsi vár-e, nem ment-e közben férjhez. A fiatalasszony — Ahogy Jóska leszerelt, rá egy hónapra, 1967. január 10-én kimentem Técsőre, 11-én meg­tartottuk az eljegyzést. Tíz na­pig voltam kint. Jóska 1967. augusztus 19-én érkezett Ma­gyarországra. augusztus 20-án pedig, megismerkedésünk két­éves és kétnapos évfordulóján! házasságot kötöttünk. A fiatal férj — 1966. december 7-én sze­reltem le. Alig vártam, hogy Erzsi kijöhessen. Akkor talál­koztunk másodszor. Az eskü­vőnkön harmadszor. És most új'ra egy évig visszamegyeik. Aspirantúrán vagyok Lenin­grádban, de levelező úton sze­retném folytatni innen, Ma­gyarországról; Újfajta moto­rokkal foglalkozom, remélem, Magyarországon is lesz rá le­hetőségem, hogy tudományos munkát végezzek. III. És továbbra is mint eg» szerelmes regény: újabb el­válás egy évre, de a fiatal fe­leség újévre kiutazik, aztán hazajön, majd még egyszer elmegy a nyár végén és együtt térnek vissza, hogy aztán so­hase váljanak el. Berkovits György vidékről a nagymamám és nem mentem el. Három nap múlva a barátnőm átjött és mosolyogva mesélte, hogy egy fiatalember mindenáron meg szeretne velem ismerkedni. Látott a divatbemutatón. Ki az? — kérdeztem. Egy szovjet fiú, kárpátaljai, magyar szár­mazású — felelte a barátnőm. Itt nyaral rokonoknál. Az uno­kahúga szólt nekem — tette hozzá a barátnőm, mert tud­ta, hogy jól ismerjük egymást. Este aztán átjöttek. Hogyan fogunk beszélgetni? — gondol­koztam magamban, de jól be­szélt magyarul. Elmentünk a Parkba és rögtön megkérte a kezem. Néhány percnyi isme­retség után nagyon hihetetlen­nek hangzott az, hogy feleségül akar venni. Bemutattam az édesanyámnak is, jöttünk ha­zafelé és anyámnak is ugyan­azt mondta: feleségül akar venni. De holnap már vissza kellett volna utaznia, mert le­járt az itt-tartózkodása. Szin­te hihetetlen, hogy ma .meg­kéri a kezem és másnap már nem is látom, esetleg hosszú hónapokig. De hittem neki, mert olyan érzékletesen mond­ta el, hogy ahogyan meglátott a divatbemutatón, egyből meg­tetszettem neki. Nekem is, anyámnak is imponált ez a meglepően nyílt vallomás, de zavart bennünket a rövid is­meretség. Másnap ugyan még nem utazott el, mert felment a szovjet konzulátusra és el­intézte, hogy egy héttel tovább maradhasson. A fiatalember — Az nnokahúgommal ki­mentünk a divatbemutatóra; amikor két évvel ezelőtt Eger­ben nyaraltam. Kérdeztem, ki ez a lány. Az unokahúgom nem ismerte, csak azt tudta, hogy az Állami Áruházban dolgozik. Amikor vége volt a bemutatónak, a lány odaült egy nagy társasághoz, kollé­gáihoz; Én csak néztem, mi­lyen vidáman szórakoznak. Másnap szóltam, hogy sze­retném megismérni. Az unoka- húgom ismerte az egyik barát­nőjét, de ő azt mondta, hogy úgy tudja, elutazott Pestre. Csák hárem nap múlva derült ki, hogy mégsem ment el. Ak- íor aztán nem halaszitgattam tovább, rögtön ' találkoznom kellett vele. Kedvesen, de na­gyon meglepődve fogadtak. Nagyon váratlanul érte őket a házassági ajánlatom, szinte el sem akarták hinni. A szov­jet követségen akár egy hó­napig is meghosszabbították volna az itt-tartózkodásomat, de nem maradhattam. Be kel­lett vonulnom egy évre kato­Egy szerelmes regény

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents