Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-16 / 219. szám

asm Á kalózkapitány Francia—spanyol—olasz fllwi mT * 7 Valahányszor űjaJbb legen­dát filmesífenek meg egy-egy irgalommá emelkedett kalóz­ról, a kaland, a romantika miatt mindig hálás közönség élvezi végig a szerencsés fickó mesévé nőtt sorsát. Ezen a filmen egy szúrós .szemű francia, Surcouf kapi­tány dicsőül meg. Az egeket — azaz Maria Catherine-t — ostromló szerelme megtörik az apa üzleti meggondolásain. így lesz belőle jó kalóz, vad és elszánt, aki gazdagon akar visszatérni szerelméért. Mire ezt megtudjuk, már kirajzo­lódnak a kosztümös mese fő vonalai: 1795-ben vagyunk és a Saint-Malo-i kikötőből indul el a kalóz, hogy vívjon, ra­boljon, bámulatba ejtsen min­denkit, akivel találkozik. Mert a filmen minden lehetséges. Csak az adott pillanat szüksé­ges ahhoz, hogy a Port Louis-i kikötői kocsma lányai helyett Napóleon Josephine-je nézzen utána sóvárgó szemekkel, a miniszter fusson elébe saját hivatalában, az angol nagykö­vet menyasszonya omoljon a lábai elé. Testi erejével, eszé­vel és ügyességével talán nem tudná mindezt elérni. De van és kíséri mindenütt a szeren­cse. A film logikája szerint Surcouf meg is érdemli ezt a kegyet a sorstól, mert hiába duhajkodik minden tengerész a kocsmában, ő nem iszik, s hiába acsarkodnak a kalózai a zsákmány miatt, 5, a hős, inkább elmegy Párizsig, meg­vitatni a zsákmány jogosságát. Innen már kétségbevonhatat­lan az út a sokáig várt bol­dogságra: igaz, azért is meg kell verekednie életre-halálra, de az ármánykodás itt is hiá­bavalónak bizonyul a szeren­cse fiával, a kalózkapitánnyal szemben. Ezt a kosztümös, színes ha­bokkal és sok-sok makettel te­letűzdelt mesét Sergio Ber- gonzelli rendezte. Képzeleté­ben a tenger csak szürke hát­tér, de a kocsmai jelenetek elevenségét, a verekedéseket élethűen eleveníti fel. A főhőst Gerard Barr ay ala­kítja, aki mozgásában és ar­cában is Jean Marais-ra em­lékeztet. A főhős körül Anto- nella Lualdi, Genevieve Casile és Monica Randal forognak, a jelentősebb férfi figurákat Te­rence Morgan, Frank Oliveras és Armand Mestral játsszák. Garvarentz zenéje a küzde­lem hevében ismert dallam­motívumokkal jelzi, hogy a nemzeti büszkeség kit és ho­gyan hevít. A filmet telt házaik nézik végig, minden bizonnyal azért, mert a néző a színes mesét és az örök szerelmet mindig haj­landó hinni és mások sorában átélni. Farkas' András . Évforduló Büszke örömmel nyugtá­zom a hírt: 600 éves a ma­gyar felsőoktatás. Valóban szép, kerek évforduló, meg­érdemli az emlékezést. Kü- lünösen Pécs városáé az ün­neplés joga, hiszen pontosan hat századdal ezelőtt, 1367- ben, Pécsett alakult az or­szág első felsőfokú oktatási intézménye. Büszkeségünk még tovább is növekedhet: annak idején Közép-Európá- nak is első egyetemei közé tartozott a pécsi intézmény. E néhány sor is meggyőz­heti az olvasót, milyen jelen­tős évfordulóhoz érkeztünk, j Az ünneplés jogát igazán nem vitathatjuk, de azt nem értjük, miért kellett ezt a je­lentős centenáriumot egy ci­garettásdobozon közölni az ország lakosságával. Azt per­sze tudjuk, hogy Pécs váro­sának nemcsak egyeteme, hanem dohánygyára is van, így bizonyára nem okozott nagy gondot a kooperáció, a névadás, s megjelenhetett az évfordulós cigaretta: a 600 éves a magyar felsőoktatás. No persze, ha egy-egy ilyen névadás mindig újabb és újabb cigarettát jelentene, nem szólnánk egyetlen szót sem: hadd bővüljön a vá­laszték, legyen sokféle szív- nivaló. De most csak az el­nevezés „felsőfokú,, maga a szívnivaló régi, Fecske-ízű... fm) A IX* VI7 jegyében Újra: KI MIT TUD! Az éj népművelési év kez­detén az ifjúság széles réte­geit érintő, változatos kultu­rális programot hirdetett meg a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség. Az új program és akció- sorozat a IX. szófiai világifjú­sági találkozó jegyében felele­veníti a korábbi években nép­szerűvé vált Ki mit tud?-vetél- kedőt, az ifjúsági klubok erő­sítésére ösztönzi a fiatalokat és helyet ad a forradalmi ha­gyományok ápolásának. Az eredményesen zárult1 for­radalmi ifjúsági napok és a Vádoljuk az imperializmust! akciósorozat tapasztalataival, a kulturális munka sok új vonásának birtokában ké­szülnek a fiafalck a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulójának megünneplésére. öntevékeny művészeti cso­portok, ifjúsági klubok a népművelési intézmények munkatársaival közösen vál­lalkoznak a szovjet irodalom és művészet népszerűsítésére; komszomolisták és KISZ-esek találkozójára, Budapesten nagyszabású szovjet dalestre kerül sor. Az alapszervezetek­nél megkezdődött a Ki tud többet a Szovjetunióról?-vetél- kedő. amelynek országos dön­tőjét a televízió nagy nyilvá­nossága előtt bonyolítják le október 29-én, a Komszomol megalakulásának 40. évfordu­lóján. Ismét meghirdették a Kiváló ifjúsági klub-pályázatot. A Gyöngyösi szüret, 1967. Johannes Háry, Orzse és Bónaparti úr Gyöngyösön Lelkes és izgatott készülődés lázában él mostanában szinte az egész város. A gyöngyösiek a szüreti ünnepségekre össz­pontosítják a figyelmüket. Néhány percet ellestünk a készülődésből mi is. Arra vol­tunk kíváncsiak, méltó fogad­tatásban részesül-e a neveze­tes Johannes Háry. valamint Szíve választottja, örzse. Es nem feledkezhetünk meg Bó- naparti úrról sem, aki keser­ves körülmények között is­merkedett meg a magyar hu­szárok világra szóló hősiessé­gével. Folytassuk? Szeptember 24-én este, a szabadtéri szín­padon, végigkísérhetjük a ne­vezetes vitéz Háry János élet­útját. Egyelőre a próbákra néz­zünk be. A zeneiskolában Záborszky József irányításával a szimfo­nikusok gyakorolnak. Megérkeznek az énekkarok tagjai. Néhány perc, amíg el­helyezkednek, és máris hang­zik a dallam: Tiszán innen, Dunán túl... És folytatják. Ki tudja, hányadszor és hányszor még. Fáradhatatlanul mert az elő­adásnak nagyszerűen kell sike­rülnie. A közönség sokat vár a Háry János színre vitelétől. Nézzük meg a színpadi pró­bát is. A szabadtéren találjuk meg a szereplőket. Jcnkovits Jenő rendező Háry, Bónaparti úr és Mária Lujza jelenetét állítja be. Háryt az Operaház magán­énekese, Turpinszki Béla ala­kítja, olyan lelkiismeretes gon­dossággal, ami szinte meg­lepő. Néhány szót, egy-két lé­pést is többször megismétel, ha úgy érzi, még csiszolnia kell rajta. Örzse pattogó szavai Holló Erzsébet szájából hang­zanak fel, egyáltalán nem kí­méli Mária Lujzát — Badóczy Zsuzsa —, amikor Jánosáért kell harcolnia. De amilyen el­esett. kiábrándítóan szánalmas ez a Bónaparti úr — Demény Béla —, egy cseppet sem cso­dálkozunk felséges felesége ge­nerális Johannes Háry iránt érzett vonzalmán. Olyan hu­szár, mint ő, nem akad min­den bokorban; A zenekart a magnetofon pó­tolja. Háry azonban együtt énekli a dalt a gépzenével: A jó lovas katonának...! (g. mól—) feltételeket teljesítő klubok kör zül választják ki azt a hú­szat, amelyek a KISZ központi bizottságának dicsérő okleve­le mellé 200 ezer forint jutal­mat kapnak. A másodízben meghirdetett pályázat a tag­ság aktivitására, öntevékeny­ségére épít és az a célja, hogy az ifjúsági klubok válja­nak az ifjúság művelődé­sének, szórakozásának egyik bázisává. Az ifjúsági vezetők arra számítanak, hogy 1970-ig öt­száz új klubot hoznak létre az országban. Debrecen, Pécs, Eger és a többi iskolaváros ismét ott­hont ad a felsőoktatási intéz­mények művészeti fesztiváljai számára. A hagyományos diák­napok mellett azonban egyre jobban hallatnak magukról az üzemek és a falusi fiatalok is. Heves megye rendezi meg a falusi tánczenekarok feszti­válját. Kőszegen szavalóver­seny, Békés megyében szín­játszó, Komárom megyében pedig táncbemutatók lesznek. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség, a Műve­lődésügyi Minisztérium és a Magyar Televízió a IX. VIT tiszteletére megren­dezi a Ki mit tud? vetél­kedőt. A vetélkedő öt kategóriába sorolja a részvevőket és he­lyet kapott többek között a politikai sanzon, a „pol-beat” is. A Ki mit tud?-ra októ­ber 31-ig lehet jelentkezni a KISZ-alapszervezetekben. No­vember 1-től december 31-ig zajlanak az üzemi, iskolai, termelőszövetkezeti és községi vetélkedők, januárban és feb­ruárban a járási, városi, ápri­lis 4-ig a megyei döntők. Áp­rilis 15-ig tartanak az orszá­gos selejtezők és a televízió már közvetítést ad a június végéig tartó elődöntőkről és az országos döntőről. Az idei Ki mit tud?-ra je­lentkezhet minden 14—26 éves fiatal, akinek nem hivatása a művészet és az előző verse­nyek során a tv kamerái előtt nem szerepelt. Kivételt képez­nek azok a csoportok, ame­lyeknek tagsága az elmúlt évek során legalább kétharmad részben kicserélődött. Az érté­kes díjak között a fődíj: rész­vétel a VIT-en. Minden szinte automatikusan tör­ténik. Látom az operációs felületet, a tüdőt, fejemben a tervem és an­nak különféle változatai, szakaszait egymás után hajtom végre a meg­szokott, egyszerű mozdulatokkal. A kezet irányítani: ebből áll műtét közben a gondolkodás. Mozgás, te­kintet, az eredmények pillanatnyi félmérése, a mozzanat lezárása. Az egész külvilág kikapcsolva. Így áll­hat az ember hat óra hosszat is, és nem érzi, hogy lába van. Persze olyankor, ha nehéz az eset. Ha könnyű, akkor mindennapos mun­ka, mint egy lakatosé. Ez most ne­héz. Pontosabban: nehéz lesz. Mihelyt a tüdő felső lebenye el­vált a mellkasfaltól, láthatóvá lett, hogy a daganatra emlékeztető tö­mörülés -— szövetszaporulat — szív­ből kivezető erekben helyezkedik él: az aortaíven, vagy a tüdőverőér­ben. A tüdő csak odanőtt, s a vér­zés oka ott, a nagy erekben rejlik. Ha megnyomom a daganatot, lüktet új jam alatt. Aneurizma — értágulat! Az aorta aneurizmája. A kórkép egyszeriben megvilágo­sodik. Az előző műtét után tüdőtá­lyog keletkezett, s a gyulladásos fo­lyamat elpusztította a Bbtalttveze- ték mellett a megváltozott aortafa­lát. Üreg támadt: az aortával egye­sült verőértágulás. Nemrég áttört a hörgőbe is egy keskeny nyíláson — ezen keresztül kerül oda periodiku­san a vér. A következő vérzés köny- nyen az utolsó lehet. Minden nagyon világos és — na­gyon nagy baj. Sokkal rosszabb, mint vártam. Az aortán nyílás, a tüdőn tályog. A verőértá- ■gulás folytán keletkezett üreg az aortaív egy részét foglalja el. S NYIKOI A3 AMOSZOV: fordította« radö gyorg/ Hmms&s 1 , szeptember 18„ wombat mindezt az összenövések vastag ré­tege veszi körül, szilárdak, mint egy porc. S ráadásul — a tüdőszövet is gyulladásos. Kezem gépiesen dolgozik tovább, szétválasztja az összenövéseket, egy­re közelebb jut magához a tágulat- hoz. Fejemben azonban egyetlen gondolat lüktet: mit tegyek? Munka közben kisebb a félelem, szinte olyan, mintha még nem ébredtem volna a veszély tudatára. Meg kell állnom. Kézmosás: ez gondolkodási szünetet jelent. Tehát két lehetőség van. Az első: bevarrni és távozni. A visszavonulás útja még nyitva áll. Egy kép: hozzám fut az anyja: „Jól sikerült? Életben marad Mar jácska?” Sajnos, nem. Meghal, még­pedig -valószínűleg nagyon hamar. Semmit sem lehet tenni. Illetve: le­hetett volna, de nagyon veszélyes. Meghalhat a műtőasztalon. Nos hát? Hallgatás. Volt esély a megmenté­sére? Igen volt de nagyon kevés. Féltem a próbálkozástól. Hát akkor miért vállalta a műtétet? Es most mit tehetünk? Szállítsuk Moszkvá­ba? Nem, azt nem lehet. Meghalna a repülőgépen. Szünet. Egy tekintet. Majd a betegszobában: a kislány felébredt. Sápadt arcocska. A sze­mében reménysugár. Egy kis idő múlva: köhögés, vér. Sok vér. Ismét egy tekintet: benne csodálkozás. Ho­gyan? hiszen a műtét... Talán —... Ki kell mennem a betegszobából. A professzor nem köteles ott ülni min­den beteg mellett. Jók az osztályor- vosaim, elvégzik, ami kell. Különö­sen olyankor, ha nincs más teendő, mint vérátömlesztés. Tudtam? Igen. Es megijedtem attól, hogy majd ezt mondják: megölted. Nos, igen. Hul­laház, temetés, az anya tekintete? Igen— Eredj innét... A második: megkísérelni. Elvá­lasztani az aortát, a tágulat fölött és alatt. Minél közelebb. És a tüdő­verőeret is. És a tüdőlebenyt. Az­után érszorítóvaá összenyomni az aortát és gyorsan eltávolítani a tá- guláso® részt a tüdőlebenyről. Az aortát azonban csak legfeljebb tíz percig szabad összeszorítani és azt is csak úgy, hogy a fejbe vezető erek feljebb legyenek a nyomás he­lyétől. Ha lejjebb vannak, akkor el­hal az egyvelő. Időm tehát kevés. Ámde az aortán a lyukat az ujjam­mal is befoghatom, eltávolíthatom az érszorítókat, megvárhatom, amíg az artériás vér átmossa az egyvelőt, és újra összeszoríthatom az ereket. Ez néhányszor ismételhető is. Már volt rá példa, és sikerült. Itt azon­ban összenövésekkel, gyulladással állok szemben. Sikerül-e összevarr­nom az aortán a lyukat? Ha nem? Akkor — vége. Ismét az anya. Minden szó fölös­leges. Szemében rémület: meghalt! Igen. Tehetetlen voltam. Verőértá­gulás. Összenövések. Elváltozott szö­vet. Felszakadás. Vérzés... „Meg­halt”-. De hátha sikerül? Akkor, mint ma is, belépek a kórterembe. „No, hogy vagyunk, kislány? Te kis ked­ves...” Harmadik megoldás nincs. Talán lekössem a hörgőket? Akkor a tüdő­ben a gyulladás gyorsan előrehalad és a kislány ugyanolyan gyorsan meghal. Csak két lehetőség áll fenn. Csak kettő. Nehéz a választás. Hát dolgozzunk még egy keveset Halogassuk egy kissé a döntést. Ha nem sikerül az aortát elválasztanom és megrövidí­tenem a, fejbe vezető ütőereket, ak­kor magától adódik a válasz: min­den lehetetlen. De sikerült. Majdnem sikerült. Feltártam a szívburoküreget, felsza­badítottam a felszálló aortát, majd annak mentén lefelé haladva, elér­keztem a fontos erekhez. Az aorta alatt csatomat képeztem és egy sza­lagocskát húztam át. Ez volt a leg­nehezebb. Az aortát elválasztottam a tágulás helye alatt. Ugyanezt tett tem a tüdőartériával. Mindez igen lassan megy. A műtét már három órája tart. Észre sem veszem. Az ér­zéstelenítő orvos hallgat, tehát rend­ben van minden. Látom, hogyan működik a szív. Néma csönd. Meg kell őriznem idegeim nyugalmát a most következőkre. Volna ugyan okom a zsörtölődésre: Pjotr Alek- szandrovics nem a legjobban asz- szisztál. Ritkán segít nekem, nem szokta meg. Viszont a másik kettő hivatásának magaslatán áll. A vérátömlesztés szakadatlanul folyik. Számon tartunk és pótolunk minden egyes cseppet, amely ott maradt a gézgombócokon, vagy a kendőkön. — Dmitrij Alekszejevics, gondos­kodjék, hogy hozzanak még vért az állomásról. Nagy lesz a vérveszte­ség. — Ezt az érzéstelenítő orvos­nak mondom. Folytatom az operációt. Igen las­san megy: elválasztani az összenö­vések közül az ereket és a lebeny­hörgőt. A milliméter tört részei je­lentenek egy-egy lépést. Kezem úgy dolgozik, mint eddig. Gondolataim ritkábbak, szaggatottak. Talán be kellene kapcsolni a mesterséges vér­keringés hajtókészülékét? Akkor ve­szélytelenül összeszoríthatom az aortát. Sajnos, ennek előkészítése két Órát vesz igénybe. Azután — nincs is vér. S ami a legfőbb: hagyni kell az alvadékony vért, utána pedig nem szabad megállítani a vérzést az összeforrt részek rengeteg apró eréből. A műtét igen jól halad. Mintha én magam volnék az úristen — hoz­záférek mindenhez. Lám, milyen csodálatosan oszlanak meg az ösz- szes erek! A tüdőlebeny hilusát is elválasztottam és átvágtam. Nem könnyű feladat ez: ilyen összenövé­seknél és a tágulás helyének szom­szédságában... Mégsem vagyok én rossz sebész! Tán egyike vagyok a legjobbaknak. „Ne légy elbizakodott. A kezed reszket. Reszketett egész életedben. És különben is, te... Hullaház. Si­koly.” Az előkészületi lépések már a végükhöz közelednek. Sőt ennél már több is történt: lekötöttem a hörgőt. Most már nem lehet vissza­kozni. Most — dönteni kell. Hirtelen vérsugár csap fel, bélé az arcomba... Egy pillanat — a vérző helyet ujjammal szorítom el. — Törüljék meg a szemüvegemet! Egyelőre vak vagyok. Nem szá­mít. Ujjam végzi a munkáját. — Szárítsák fel a vért a sebben! A tágulat fala átszakadt. Egy he­lyen kissé mélyebben vágtam át az összenövéseket. Várható volt — mégis váratlanul ért. Miért is nem álltam meg? Most már késő. Egyelőre azonban csönd. A szív jól működik. Minden rendben van. Nem. Most már nem. Csak fci kell emelnem az ujjamat, és néhány pillanattal később a mellhártyaüre ■ get elönti a vér, a vérnyomás nu! Iáig zuhan alá... Tartanom kel Mint az egyszeri kisfiúnak, aY egész Hollandiát megmentette azza hogy ujját a gát résébe dugta. A: tán segítséget kapott. Én nem k* pok. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents