Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-15 / 218. szám

téből neüd is jtrt egy adag.

Esetleg választhatja az erőmű szomszédságában pöffeszkedő kocsmát, ahol „a tisztátalan- ság állandó”. Vagy ki sem mozdul a kellemes, kényelmes lakás négy fala közül, bekapcsolja a tv-t, és átengedi magát a képernyő fényeinek és árnyainak, és fösvény válogatás vagy körültekintő időgazdálkodás nélkül elfogadja órákon át mindazt, amit felkínál a gép. Van még a könyvtár is, ahol 3500 kötet közül válogathat, kedve szerint. Ám a könyvtárba is mind kevesebb fiatalt hajt a kedv — és a statisztika érzékenyen jelez. Csökken az olvasószám. Nemrég 178-an kölcsönöztek, most már csak 135-en.

Győri Albert a fiatalokért sürgeti a klubot:

FELNŐTT A LAKÓTELEPEN egy nemzedék, amely nem tud mit kezdeni az idejével. Gyerekemiberék, ipari tanulók, segédmunkások, középiskolások ezek. Nincs elfoglaltságuk, összeverődnek, néha 20—25 gyerek is, és csatangolnak a telep útjain.«

Az erőműben jól megszervezett gazdasági keretek között dolgoznak az emberek, s ez nagymértékben meghatározza a gyárkapun kívüli foglalatosságukat is. A politikai és a szakmai nevelésre gondolok. A „Társadalmunk időszerű kérdései” tanfolyamon 33 csoportban 736 dolgozó vesz részt; ezenkívül a párt- és a KISZ-oktatásban, s a legkülönbözőbb gazdasági tanfolyamokon számolhatunk mintegy félezer embert. A párt- és a szakszervezet jól szervezi, irányítja dolgozóinak gyáron kívüli tevékenységét, a szabad idő minőségi kihasználását.

A GYÁRKAPUN túl azonban ott vannak a fiatalok is. Az a felnőtt nemzedék, amely bandába verődve csatangol a telep útjain. A gyárkapun belül éberen vigyáznak, hogy pillanatra se szűnjék a turbinák pörgése, s ne álljanak le sehol az acélolvasztó villamoskemencék, ne halványodjon a fény a televízió-készülékek képernyőjén, ne süllyedjenek sötétségbe házak és utcasorok. A gyárkapun kívül, a lakótelep kulturális életét sem béníthatja rövidzárlat. Ahogy dolgozni mindenütt kell, úgy kell művelődni, szórakozni is mindenütt egyformán, hogy ki-ki ott érezze magát otthon, ahol ék

Pataky Dezső

Alssemérem nélkül

Egy rendelet és

Nagyon furcsa dolog lenne, ha a mi társadalmunkban a faji megkülönböztetés bármilyen formáját fellelhetnék.

Itt van a cigánykérdés. Olykor már magát a nevet: cigány, sem merjük kimondani; mintegy attól félve, hogy a faji megkülönböztetés tendenciája érződhet ki belőle;

Kell-e magyaráznunk; hogy minden ilyen szándék messze áll tőlünk? De — lekerült-e már a napirendről a cigány- kérdés nálunk? Ez a gondunk már nem létezik?

Persze: a cigánykérdés ma a társadalmi segíteni akarás összefoglalója. Egy olyan réteget szeretnénk beilleszteni a munka alapjára épített társadalmunkba, amelyik teljességében még nem igényli a termelőmunka szükségét.

Éppen a mun Ica követelménye alapján található még többféle vélemény a cigányokról, és mi ezek közül a vélemények közül csak azokat fogadjuk el, amelyek ;az optimizmust fejezik ki. Mindehhez az óhajtás viszont kevés. Tennünk kell!

Rendelet készült

Ebben, az úgynevezett cigánykérdésben még a legutóbbi időkig sem volt eligazító rendelet, amely szabályozta volna a legfiatalabbak, az iskolakötelesekkel való bánásmódot.

Viták voltak csupán. Az itt megnyilatkozó álláspontok kétféle megítélést mutattak. Az egyik; a cigánygyerekeket együtt kell nevelni a több gyerekek osztályközösségében, az iskolák keretében, A másik: éppen a tantervi célok elérésének biztosítása kívánja meg, hogy a cigánygyerekek részére külön osztályokat szervezzünk.

Nos, a kétféle vélemény még mindig feltalálható, de most már a döntésben a Művelődésügyi Minisztérium

18 435/1967. számú rendelete siet a segítségünkre, amely megállapítja: átmeneti oigány- osztályokat kell szervezni ott, ahol erre szükség van.

Ennek a rendeletnek a birtokában adta ki az utasítását a megyei tanács,; ennek a rendeletnek a birtokában szervezték meg az idén először

ennek tettekre válti

Gyöngyösön az átmeneti cigányosztályt.

Az indokok

Fejes Jánostól, a városi művelődésügyi osztály vezetőjétől kértünk felvilágosítást: mi tette indokolttá Gyöngyösön az átmeneti cigányosztály megszervezését.

A leglényegesebb okként az iskolaéretlenség tényét említette meg. Ezek a gyerekek olyan környezetben nőttek fel eddig, amely nagyon kevés értelmi és erkölcsi ingert biztosított a számukra. Alapvető fogalmakat nem sajátíthattak el, de a közösségi munkára sincsenek felkészítve, nem tudnak lépést tartani az osztályuk többi tagjával.

Részletezve: ezeknek az iskolaköteles, hatéves gyerekeknek egy része még a magyar nyelvet sem birtokolja. Asztal, szék, ceruza, könyv — ismeretlen fogalmak előttük. Meg kell őket tanítani magyarul beszélni, hozzá kell őket szoktatni ahhoz, hogy a tanítási óra idejét fegyelmezetten el tudják viselni, az alapvető higiéniai követelményeket magukévá tegyék.

Látszólag nem is olyan nagy dolgok ezek. Ezek miatt kellene külön ^osztályt nyitni a számukra?

A segítő szándék

— Nem karanténba akarjuk zárni ezeket a fiatalokat — figyelmeztet Fejes János. —- Az átmeneti osztály nevében az átmeneti minősítés a döntő. Átmenet, tehát ideiglenes.

— Hogyan értsük ezt?

— Ebbe az osztályba azokat a tanulókat helyezzük el, akik az elmúlt iskolai évben elégtelen osztályzatot kaptak. Közöttük nem egy van olyan, aki már többször is ismételte az első osztályt. Tehát bizonyossá lett, hogy az általános osztálykeretben nem tudja a tantervi követelmények szintjét elérni,

— Mennyiben játszott közre ebben a nevelő, a tanító tevékenysége?

— Tehát tételezzük fel, hogy a tanító kényelemszeretetén múlott a számukra megállapított elégtelen érdemjegy? Véleményem szerint ezt gondolni: hiba lenne. Ha négy-öt gyetek van ilyen egy osztályban, ott a nevelő már képtelen megbirkózni a velük való küísa Gyöngyösön

lön foglalkozás igényével, anélkül, hogy ezzel ne az osztály többi tagját, a nagy többségét hozza hátrányos helyzetbe. Ne feledkezzünk meg ugyanis arról a nagyon fontos tényezőről, hogy ma az átlag hatévesek az otthoni és az óvodai környezetből egy aránylag széles körű műveltséggel kerülnek ki, jutnak el az általános iskola első osztályába. Ennek a ténynek a megállapításához nem kell külön vizsgálatot végeznie senkinek.

— Hogyan lehet tehát az átmenetet biztosítani a külön szervezésű osztályok tagjai számára?

— Ennek az osztálynak a nevelője már év közben is javasolhatja egy-egy tanulónak a hagyományos osztályba való áttelepítését, ha annak a fejlődése olyan szintet ér el. Egyébként is, a cél kimondottan az, hogy az átmeneti osztály tanulói az év végére a minimális követelményeket birtokolják, tehát a II. osztályt már ne külön keretben folytassák.

Mindent a célért

Lényegében tehát a módszer a sajátságos. A célnak megfelelő tanmenetet állít össze tehát az átmeneti osztály nevelője, a jelen esetben dr. Hí- deghy Béláné. Ennek a tanmenetnek nagyon rugalmasnak kell lennie, még az órakeretek vonatkozásában is.

A másik: az osztály létszáma semmiképpen nem haladhatja túl a húsz főt, hiszen az eredményes foglalkozás csak ilyen létszámmal képzelhető el.

Aztán: a higiéniai igények...! Igen, az átmeneti osztály tagjainak többsége ruhagohddal is küzd. Ezen a közösség ösz- szefogása segít majd. És arra is törekszik a művelődésügyi osztály, hogy az átmeneti osztály tanulói naponta ebédet kapjanak. A térítésmentes étkeztetés biztosítása még gond.

A törődésnek még további tényeit sorolhatnánk. De az elmondottakból is kiviláglik már bizonyára, hogy az átmeneti osztály kialakítása a leghumánusabb célt szolgálja, egy olyan réteg legfiatalabb tagjainak a társadalomba való beilleszkedését akarja elősegíteni, akik a múltban környezetük hatása alól alig-alig tudták magukat kivonni.

G. Molnár Ferenc

\iyiKOi a. 3 anio szövi

SZÍ Vés gondolat

FORDÍTOTTA« R ADO 6YOE&Y

1

5.

Anyja most ott ül Vologya mellett, már egészen nyugodt. Hiszen a kisfia mosolyog, eszik, alszik — úgy latszik, túl van minden szörnyűségen. Az anya boldog Csillog a szemé.

Szegény anyák, hányszor csalóka a műtét utáni jobbulás az első napokban! Valahol, a kis testecske legmélyén talán lassan gyülekeznek az ellenséges erők, hogy azután egy éjjel megrohanják. Néhány óra alatt — sőt néhány perc alatt — minden romba dőlhet. Talán rosszul köhögi fel a köpetet és valahol, tüdeje belsejében érik már a tüdőgyulladás góca. Vagy tán a szívében varrott protézis felszínén növekszik lassan egy vérrög, hogy egy pillanatban majd leszakadjon és eltorlaszolja a fontos agyeret. Sok-sok veszély leselkedik a kis páciensre. S hogy ezeket idejében felfedezhessük, Marija Dipitrijevna óránként méri a vérnyomásukat, gyakran vesz tőlük vért elemzés céljából. Az orvos, Nyina Nyikolajevna sűrűn hallgatja meg a tüdejüket és csaknem naponta világíttatja át őket röntgennel.

— Mondja, Mihail Ivanovics, rendben van minden? Túl van a veszélyen? Mennyire hálás vagyok önnek!

— A veszély lehetősége még fennáll, de napról napra kisebb. Köszönetét pedig akkor mondjon majd, ha már hazavitte Vologyát.

És itt egy másik kis fickó, ez is

4 MwMtm

1967. szeptember 15., péntek

Vologya, őt Vovának becézik. Tegnap operáltuk. Még súlyos az állapota. Bágyadtan fekszik, szeme félig lehúnyva, szájának sarkában rozsdás csík: látszik, nemrég hányt. Karütőerébe szüntelenül ömlesztőnek — hol fiziológiás konyhasóoldatot — hol meg plazmát vagy vért. Orrába két vékony csövet vezettek, ezeken át kapja az oxigént. Vizelete katéteren keresztül folyik el. Karjáról le sem kerül a vérnyomásmérő pántja, Három óránként injekciózzák. Anyja, egyszerű parasztasszony valamelyik kolhozból, rémülettel figyeli mindezt. Minden injekciós szúrásra az ő teste rándul meg fájdalmasan, és önkéntelenül kinyújtja a kezét, hogy visszatartsa a nővért. A félelem és a szokatlan helyzet annyira megbénítja, hogy ottlétének semmi haszna. Inkább csak bajt okoz. Marija Dmitrijevna kérlel, hogy tévolítsam el a kórteremből.

Ma azonban erre képtelen vagyok. Folyton Majácskát és az anyját látom magam előtt. Hát csak nézze ez az asszony az ő Vováját. Arra gondolok, hogy holnapra, holnaputénra ez az édesanya megnyúgszik. A kisfának nincs semmi különösebb baja és, remélem, nem is lesz. Rendben lesz minden!

Még megyek és megnézem Lenács-- kát. Egy másik kórteremben fekszik, két asszonnyal együtt. Lenácska hét esztendővel ezelőtt született és hét nappal ezelőtt esett át a műtéten. Ez utóbbi bízvást a második születése volt, mert a halál már reávetette árnyékát. Nem is akarok visszaemlékezni arra a szívós küzdelemre, a li- dércnyomásos bonyodalmakra. A rémület, az elkeseredés többször is erőt vett rajtam, és megengedhetetlenül nyersen szidtam asszisztenseimet, pedig semmi hibát — vagy legfeljebb egészen kevés hibát — követtek el.

Mindez már a múlté. Majdnem. Már alig kell veszélyre számítanunk, ha a nyolcadik napon minden rendben van.

Odaülök az ágyara. Szeretném megérinteni, megsimogatni, szeretném a hangját hallani.

— No, hogy vagy, Lenácska? Hogy aludtál?

Felemeli hosszú szempilláit, és megpillantom nagy, kék, hihetetlenül kék szemét.

— Jól-va-gyok... — szói kissé elnyújtva és szinte kacéran elmosolyodik, a kis kedves! — Ma már egyáltalán nem fognak megszűrni és átköltözöm a hatos szobába. Csak a papámnak el kell utaznia.«

Már megmosták és gondosan meg- fésülték. Két tömör kis varkocsa két oldalra mered. Bennük fehér kapron- máislik.

Lena hajának befonására bizonyára a laborból mentek át a lányok. Van néhány fiatal laboránsnőnk, rendszerint ők veszik gondozásukba kis kedvenceiket. A papája alig'ia fonhatta volna be ilyen szakértelemmel.«

Lena papája műszerész. Otthon kisgyermekük van, s az anya csak két napra utazhatott ide. Megmondhatom: ápolónőink megbecsülik a papákat, azt mondják, értelmesebben lehet velük beszólni és ritkábban esnek pánikba. Ez a papa ráadásul rendbe hozta a főzőlapokat, az inhalátort, a szivókészüléket, mindenféle munkában segít.

Nehéz probléma az anyák és az

apák kérdésé. A felnőttekhez a műtét utáni helyiségekbe senkit sem engednek be, nehogy „fertőzést hozzanak be”. A kicsik körül azonban ott ülnek a szülők, pedig a fertőzés veszélye itt még súlyosabb. Ezt az engedményt a szánalom kívánja. Nem szabad, vagyis egyszerűen lehetetlen nemet mondani az anyának vagy az apának akkor, amikor gyermeke élet és halál között lebeg. Igaz, némelyikük segít a nővéreknek és a segédnővéreknek: felemelni, átfektetni, megetetni a kis pácienst. Személyzetünk kis létszámú, mindig elkel a segítő kéz. A legtöbb szülő azonban zavar. A betegekkel hozzáértően kell bánni. S ráadásul, erős idegekre van szükség. Vagy legalábbis megszokásra Akadnak hisztérikus vagy egyszerűen rosszindulatú emberek. Ezek folyton gyanakodnak, hogy a nővér és az orvosok lelkiismeretlenek, lusták, szívtelenek, majdhogynem a gyermekkínzás vágya él bennük. Az ilyeneket sürgősen el kell távolítani. Megjegyzem, igen ritkán mennek panaszra. Bizonyára utóbb nyugodtan végiggondolják és eiszégyenlik magukat.

Ajkadnak szemtelenek is. Ezek mindenféle szereket csempésznek be a betegekhez: titkos utakon jutnak be, még saját hálóköpenyüket is odahozzák. Gyanítjuk, egy vénecske segédnővér a tudakozóban borravalót szed az ilyen mesterkedésekért

Idehallgass, barátocskám, most már eleget foglalkoztál az aprócsep- rő dolgokkal. Indulnod kell a műtőbe. Lenácska és Vologya egészen jól vannak, Vovka is életben marad. Tehát mégis van mentséged az úristen vagy saját magad előtt — ami ugyanazt jelenti.

Megyek. Nem lehet tovább halogatni. Bensőmben minden megfeszült. Érzéseim valami gombóccá gyúródtak össze.

Beöltözés. Szemüveg. Álarc. A bejáratnál apró rendetlenségekre leszek figyelmes, de nem szólhatok. Meg kell őriznem nyugalmamat. Lesz még okom, hogy elveszítsem.

A kislány már a műtőben fekszik.

Csövet vezettek a légcsövébe, bekapcsolták az érzéstelenítő gépet Alszik. Asszisztenseim — Marija Vasziljev- na, Pjotr Alekszandrovics és Vologya sterilizált törülközőkkel rakják körül a műtéti területet. Marina műtősnővér zárkózott, szép arcú, karcsú leány, kezét asztalkájára téve áll. Mindent előkészített. Mi is mindent — bensőnkben.

Az előkészítő-helyiségben kezet mosok. Szó nélkül és szinte gondolatok nélkül. Már tegnap végiggondoltam mindent, és ma reggel is, az imént, mialatt a kórtermet jártam végig. Egy kefe. Még egy.

Belépek a műtőbe. Csöndben kapom a kézikendőt, majd az alkoholt. Felöltőm a köpenyt.

— Igazítsák meg a világítást. Sohasem állítják be a lámpát úgy, ahogy műtét előtt kell.

Állj! Bosszankodnom tilos! Úgyis mindegy, legközelebb megint rosszul fogják beállítani. Egye meg a fene.

A beteg a jobb oldalán fekszik. Az első műtét nyomát jelző sebhelyet már kimetszették s éppen most helyezik rá a szorítókait a vérző kis erekre. Marija Vasziljevna mozdulatai pontosak, gondosak, ö a megtestesült nyugalom és hozzáértés'. A látszat azonban csal: Marija Vaszjl- jevna nagyon ideges és amikor ő maga operál, gyakran házsártos is. Mindezt agyvelőmnek egy pvn sarkában észlelem. Marina enyhe sértődöttséggel adogatja a műszereket, szavak nélkül is mindig tudja, mire van szükségem. Nagy a gyakorlata és rég dolgozunk együtt. Elsőrendű műtősnővér. Sőt, több ennél: segítőtárs.

Kesztyű. Alkohol. Odaállok a helyemre. Elmetszem a bordákon izmokat, eljutok a mellhártya-üreghez. Csupa összenövés. A tüdő hozzánőtt a mellkasfalhoz: ez természetes az előző műtét után. Szoros összenövések, ujjaimmal nem tudom szétválasztani őket, szikével vagy ollóval kell szétvágnom. Vérzik, alvasztani kell vagy pedig egyszerűen kiégetnf a" diatermiás készülék villanyáramával. Könnyű kis füst és égésszag.

(Folytatjuk)

és tiszteletdíjas, jó ideje pedig semmilyen vezetője nincs. Próbálkoztak a KISZ-isták is, hogy megfelelő életet teremtsenek; de nem sikerült, életre hívott klubjuknak még a programját sem tudták kialakítani.

Az erőmű szakszervezeti bizottsága felmérte az állapotokat, s napirendre tűzte a halaszthatatlan kérdést, őszintén beismerve saját mulasztásaikat is: „Nem teremtettük meg személyi feltételeit a kultúrmun- ka hatékonyságának véghezvitelére. Nem vettük figyelembe a dolgozóink összetételéből adódó kulturigény-differen- ciáltságot, és így nem is próbáltuk meg újszerű népművelési formák bevezetésével, alkalmazásával kultúrmunkánk továbbfejlesztését.” Megszabták a legsürgősebb tennivalókat: „Elsőként kell rendezni a kultúrotthoh-igazgató kérdését. Majd ezek után ki kell alakítani a népművelés újszerű formáját, a klubmozgalmat, amely biztosítani tudja az érdeklődési köröknek megfelelően a színes, eleven kültúréle- tet. Létre kell hozni az ifjúsági klubot, lehetőséget adva a fiataloknak, hogy tettrekészsé- gük a kulturális tevékenységben kielégítést nyerjen.’*

— Nem akarunk csürdöngö- lős tánccsoportot és semmiféle műkedvelést — mondja Győri Albert, az erőmű szakszervezeti bizottságának titkára, aki maga is a gyárkaputól pár lépésre, a lakótelepen él. — A telep „tévésítve” van, s a tv „házhoz szállítja” a hivatásos együttesek előadásainak színvonalas műsorát. Sok itt a személygépkocsi is, az emberek oda mehetnek, ahová akarnak. Itt a klubmozgalmat lehet kiépíteni, másnak érteimé* jogosultsága nincs.

SOK AZ AUTÓ. Lőrinci 70 kilométerre van a fővárostól, meglehetősen jó közlekedési viszonyokkal; Nem lehet hát csodálkozni azon* hogy a felnőttek művelődésének, szórakozásának súlypontja „lakótelepen kívül” alakult ki. Sokan utaznak a fővárosba* alkalmuk van kiállítások, múzeumok, színházi előadások megtekintésére.

Mit tehetnek azok a fiatalok, akik a felnőttekhez hasonlóan szórakozni, művelődni szeretnének? A kultúrotthonba hiába megy a fiatal, nincs semmi élet. Elmehet még a presszóba, ahol, ha van türelme, kivárhatja, amíg a 6 személyes kávéfőzővel (!?) készített fekeLÖRINCI FALUJÁT az erő- *öűve tette nevezetessé. Villanyvezetékek idegszálai fut- fiak szét innét, s ha csak pillanatra szűnnék ‘a turbinák S&rgése — valahol leáll-nának áz acélolvasztó villamos kemencék, kihunyna a fény a televízió-készülékek képernyőjén, sötétségbe süllyednének házak és utcasorok. Az erőmű lói megszervezett gazdasági intézmény, az itt dolgozó emberek tevékenysége megszabott, meghatározott. Hogyan élnek a gyáron kívül? Hogyan töltik szabad idejüket?

A gyárkaputól pár lépés — ts, lakótelep. Városias település. A szigetes zöldövezetben emeletes házak. Mintha egy üdülő kiterjedt parkjába tévedne az ember, olyan a nyugalom és a csend. A széles sétányok, „utcák” mentén fasorok, virágágyások, élő sövények, gondozott pázsitfelületek pihenőpadok. A telepet 240 család, 1200 ember lakja.

Az első, akivel találkozom, középkorú fekete asszony:

"— A lakások kényelmesek, központi fűtéssel, hideg-meleg vízzel. Minden második családnak van autója és a televízió is ott van majd minden lakásban. A háztartások gépesítettek. Villanytűzhelyen főzhetünk, gyufa csak ott kell* ahol dohányoznak.

— Munka után milyen az élet a telepen?

— Nem tudom.« Van egy kis kocsink, délutánonként felhajtunk a Mátrába, ott építgetünk egy aprócska házat ' éve. Esténként a tv-t nézzük, a rádiót hallgatjuk, vagy olvasgatunk. Megnézhetné a házi könyvtárunkat. Ahogy éveink száma nő, könyveink ügy gyarapodnak.«

EGY NÉPMŰVELŐ tanácsolta: „Nézd meg a kul túr otthont, s megtudsz mindent, amit akarsz.” A lakótelep kultúrott- hona frissen csinosított, nemrég hozták rendbe 250 ezer forintos költséggel; itt most minden új, parkettől a falak színéig, függönyöktől a szőnyegekig. Ám hibáznánk, ha ebből árra következtetnénk, pezsgő, eleven kulturális élet zajlik itt. Bizony vérszegény a művelődési élet. A kultúra hajléka kihasználatlan* nincs tömegvonzása. Igazi népművelési tevékenység a lakótelepen valójában soha nem volt. Csak próbálkoztak, s a kezdetnél tovább nem jutottak. Volt már a kultúrháznak függetlenített vezetője, aztán másodállású

A gyárkapun kívül