Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-10 / 214. szám
Események:!1 Hírek::: Események::: Hírek::: Események::: Hírek::: Események::: Hírek::: Események::: Hírek::: Események::: Hírek:::Események::. ,4lmisw Tegnap délelőtt Egerben, a megyei tanács kistanácstermében ülést tartott az egri és a gyöngyösi járás közös gazdaságait tömörítő termelőszövetkezeti területi szövetség előkészítő bizottsága. A tanácskozáson megjelent Tamás László, a megyei pártbizottság titkára, Kéri István, a megyei tanács elnökhelyettese, Holló Endre, a megyei pártbizottság mezőgazdasági, valamint Nagy László, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője is. Az ülés részvevőit Kéri István üdvözölte, majd Tamás László elvtárs, a megyei párt- bizottság titkára és az előké- azítő bizottság elnöke számolt be a legtóbbi ülés óta eltelt munkáról. Elmondta, hogy az előkészítő bizottság munkája döntő részben befejeződött. A járási, községi és termelőszövetkezeti gyűléseken ismertették a szövetség feladatait, célkitűzéseit, s a közös gazdaságok bejelentették csatlakozásukat a területi szövetséghez. Ismertette, hogy a közgyűléseken 74 küldöttet váÖrommel vettük a Velencéből érkezett híradást: a rangos nemzetközi filmfesztiválom a magyar filmgyártás és a magyar filmművészek szép sikereket értek eL A nagydíjat — az Arany Oroszlánt — A nap szépe című francia film nyerte. Rendezője Luis Bunuel. A zsűri kü- löndíját az olasz Marco del Be- locchio és a francia Jean Luc- Godard kapta a Kína közel van, illetve a Kínai nő című filmjéért. A Cineforum 1967 elnevezéSzerelik az első szénlermeü gépláncot Visontán Oj gépóriás emelkedik a magasba Visontán. A szerelő- téren befejezték az 560-as me, rítéklótrás kotrógép mechanikus szerelését. Ez az óriásgép — amelynek jelenleg elektromos berendezésén dolgoznak — a külszíni fejtésű szénbánya előkészítésénél — a tervek szerint — egy hónap múlva megkezdi a termelési próbát. Az elektromos vezérlésű önjá. ró „mammutgép” hemyótalpom mozog majd, és percenként hat métert halad. Egyetlen merítőkanala 560 literes és merítéklétrás kanálsora húsz méter vastag földréteget markol. f A nyár folyamán üzembe helyezett első nagy teljesítményű géplánchoz hasonlóan ennek az újabb gépóriásnak is tartozéka lesz három és fél kilométer hosszú szállítószalag. berendezés és a hozzácsafla- kozó hányórendező gép, amelynek szerelése szintén be. fejezéshez közeledik. A most épülő géplánc azonban funkcióját tekintve lényegesen különbözik az elsőtől. Az 560-as kotrógép ugyanis — amely mintegy ezer méteres pályán halad majd a nyítóárok előkészítésén — nem maga elől szedi a földet, hanem mélykotrást végez, és az első géplánc nyomában, a járószint alatti földréteget távolítja el húsz méter mélyen. Munka közben a föld felszínétől már negyven méter mélyre hatol, és egy év alatt több mint kétmillió köbméter föld eltávolítására képes. Kiemelkedő rendeltetése, hogy 1969- től részt vesz a széntermeless- ben is. Ez lesz az első nagyteljesítményű géplánc, amely, a bánya nyitása után szenet termel Visontán. (K) A 100 éves jubileum jegyében ♦ Heves megyei orvosnapok a centenáriumon ♦ Országos rendezvénvek, emléktábla-avatás ♦ II magyar orvosok és természetvizsgálók 1868-as gyilésére emlékeznek [gerben 1868-ban Egerben tartották koztak a TIT megyei elnök- tanácsikozásukat a magyar oi- ségén. vosok és természetvizsgálók, a ritka jubileum alkalmából A tervek Szerint a tudomá- agrárválasztmányi gyűlés nyit- nyos tanácskozások sorát az ja meg a jövő év februárjá- egószségügyi és agrártudomá- ban. A következő hónapban nyos tanácskozások színhelye csillagászati tanácskozásra és lesz a város. Szombaton erről a matematikusok-fizikusok ta- a gazdag programról tanács- lálkozójára kerül sor. Augusz_____________________________ _ tusban kiemelkedő esemény le sz, ekkor mintegy négyszáz hazai és külföldi részvevővel megrendezik a csillagászok baráti körének nagyszabású találkozóját. A programban szerepel még a higiénikusok Tiszán túli szekciójának ülése, a METESZ rendezésében orvosbalneológiai tanácskozás, a gyógyszerészek májusi vándorgyűlése, orvosi műszerkiállítás, bélyegkiállítás. A Heves megyei orvosnapokra augusztus 21 és 29 között, a centenáriumon kerül sor. Ebben az időben emlékünnepséget tartanak és ennek keretében emléktáblát helyeznek el a megyei tanács és a nárádfürdői szanatórium falán. A jubileum alkalmából országos pályázatot is hirdetnek. Az ünnepi programban helyet leap a műemlékvédelem is. A magyar orvosok és természetvizsgálók 13. egri gyűlése ugyanis arról is nevezetes, hogy megbeszélést tartott a régészeti szakosztály Ipolyi Arnold elnökletével, amely a magyar műemlékvédelem kezdetét jelentette. sű díjat emberségéért, az egyéni felelősségről tett szép vallomásáért és az erőszak elleni állásfoglalásáért az Utószezon nyerte el. Velence város nagydíját Fábri Zoltán kapta. A döntés indokolásában hangsúlyozták az Utószezon lelkiis- meretébresztó hatását, a rendező humánus felelősségérzetét. Díjat kapott a film főszereplője is: Páger Antal, a Cinema Nouvo díjával tüntették ki. A filmfesztivállal egy időben rendezték meg Velencében a filmművészeti és televíziós tárgyú könyvek és folyóiratok tárlatát is. Lohr Ferenc könyve, A filmhang esztétikája, Szent Márk oroszlán plakettet nyert, Magyar Bálint műve, A magyar némafilm j története és a Filmkultúra című folyóirat díszoklevelet kapott. Ki tud töhhet m Szovjetunióról ? fiatotok jubilemui veléMi-s Segédeszköz a hím, a Baptf az egMiaszkóp — Kik voltak a pölg&hábo- rúban a „zöldek”? Mensevikek, esszerek vagy az anarchisták? A válasz 1-es x, vagy 2-es lehet. Ilyen és ehhez hasonló kérdések szerepelnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére megyénk KlSZ-alap- szervezeteinél megrendezett vetélkedők sajátos totó-szelvényén. A házi vetélkedőket azismerhedés as essiergapaddal Az egri Dobó István Gimnázium és Szakközépiskolában az új tanévben két olyan első osztály indult 80 tanulóval, amelynek tanulói négy év múlva az érettségi bizonyítvány mellé forgácsoló szakmunkás-bizonyítványt i.s kapnak. Az új tanévben összesen 300 tanuló ismerkedik a forgács (j szakmával. Képünkön Patvaros János első osztályos tanuló nagy figyelemmel hallgatja Pálok András szaktanár magyarázatát az esztergapadnál. (Foto: Kiss Béla) után városi és járási döntők követik, és akik valamennyi akadályt leküzdötték, azok a megyei döntőn mérhetik össze tudásukat, amelyet október 15- én,^ Egerben rendeznek , meg. A győztes képviseli azután a Heves megyei fiatalokat az országos döntőn. A rendezők úgy állították össze a kérdéseket, hogy azok nagy része kapcsolatban legyen a forradalommal, de próbára tegye a versenyzők jártasságát a szovjet tudománytechnika eredményei, a művészet és az irodalom területén. Egy-egy ilyen vetélkedő bővelkedik majd az izgalmakban, mert segédeszközként filmvetítésekre, művészeti alkotások, fényképfelvételek bemutatására, magnetofon közreműködésére is sor kerül. Érdekesnek ígérkezik az a vetélkedő, amelyet az egri Pallas Klubban hétfőn este rendeznek meg. Egy korábbi megállapodás alapján ugyanis az első hat helyezett egynapos kiránduláson vesz részt Balassagyarmaton. A balassagyarmati fiatalok ugyanakkor Egerbe küldik jutalmul a vetélkedő legjobbjait. 1967. szeptember 10., vasárnap HUNORRA napja A Nap kel: 5.14 órakor, nyugszik: 18.07 órakor A Hold kel: 13.00 órakor, nyugszik: 21.04 órakor 1967. szeptember 11., hétfő TEODÓRA napja A Nap kel: 5.15 órakor, nyugszik: 18.05 órakor A Hold kel: 14.16 órakor, nyugszik: 21.51 órakor 90 éve, 1877. szeptember 11-én született Felix Ed- mundovics Dzerzsinszkij kiemelkedő forradalmár, Lenin közeli munkatársa. Életét a munkásosztály ügyének szentelte. Mint a lengyel és litván munkásmozgalom egyik vezetője, irányította a munkások hősies küzdelmét az 1905-ös forradalomban. A fáradhatatlan forradalmár csaknem Hévét töltött börtönfalak mögött, de semmiféle üldöztetés nem tudta megtörni. Börtönéből az 1917-es februári forradalom szabadította ki. A szocialista forradalom előtti októberi napokban tagja lett a Bolsevik Párt fegyveres felkelést előkészítő bizottságának, majd Lenin javaslatára rábízták a szovjet állam védelmét Lendületes munkássága, a polgárháború idején nagymértékben járult hozzá a Vörös Hadsereg győzelmeinek biztosításához. A békés építés kezdeti időszakában pedig az ő irányításával állították helyre a szovjet vasutakat. 1924 elejétől a Népgazdasági Tanács elnöke lett és vezetésével indultak meg a szovjet ipar első hatalmas építkezései. Várható Időjárás vasárnap estig: keleten is megnövekedő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon újabb esők, zivatarok. Mérsékelt, változó irányú szél. A zivatarok idején átmeneti szélerősödés. A meleg keleten tovább mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap, a Dunántúlon 17—21, máshol 22—26 főik között. (MTI) — A FRANCIA juhtenyész- tési szövetség elnöke és Vertier Armand, az egyik legnagyobb francia textilgyár tulajdonosa Heves megyébe látogatott a juhtenyésztés helyzetét megtekinteni. Az állat- tenyésztési felügyelőségen tett látogatása után megtekintette a várost és nevezetességeit; —— EMLÉK PLAKETTEKET készítenek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére az egri öntöde KISZ- fiataljai. Ezenkívül a fiatalok ünnepi programmal készülnek köszönteni a fél évszázados jubileumot. — A PÉLYI Tiszaimente Termelőszövetkezetnek jelentős jövedelmi forrása a juhtenyésztés. A szövetkezetiek a közeljövőben újabb 1500 juhot értékesítenek. — MEGKEZDŐDÖTT az Egri Tanárképző Főiskola új kollégiumának műszaki átadás-átvétele. A hallgatók a tanévnyitásra már beköltözhetnek a szép, modern kollégiumba. — 25 VAGON almatermésre számítanak az idén a Szilvás- váradi Állami Gazdaságban. A termés jelentős részét, mintegy 70 százalékát, exportálják. ÜJ EXPRESSZVONAT Az Auróra nevű új expresszi nemrégen próbálták ki a moszkva—leningradi vonalon. A 650 km távolságot 5 óránál rövidebb idő alatt futotta be. A vonat helyenként elérte az óránkénti 180 kilométeres sebességet. — HÉTFŐN délelőtt a KIOSZ megyei küldöttgyűr lést tart Egerben, amelyen a választmány beszámol az eddigi munkáról, majd megválasztják a szervezet vezetőségét és az országos küldötteket. Honvédelmi nap Felsőtárkányban Tartalékos tiszti járőrversenyt rendeznek ma a felső- táfkányi sportpályánál és ennek során harci és haditechnikai bemutatókra, érdekes honvédelmi versenyekre kerül sor. — TÖBB millió forintos költséggel bővítik a Vörös Csillag Traktorgyár egri gyáregységét. Korszerűsítik a régi üzemeket és új üzemrészt is építenek. Kis ügy Kávé Egy értekezleten ültem a minap, ahol több előadás hangzott el. Az értekezlet hosz- szú volt és bizony fárasztó. Munkáról volt szó, eredményekéről. gondokról, tervekről, a beszámolókat azok hallgatták, akik szerte a megyében a munkát végzik ... Félidő tájban kávézni hívtak. Jólesett a kedves figyelem és természetesen a feketekávé is. Jólesett az előadónak is, egész felfrissülve folytatták a beszámolókat, tájékoztatókat... A tanácskozás többi részvevői, akik hallgatták, sőt, jegyzetelték az értekezést, nem kaptak feketét. Pedig nekik is jólesett volna a figyelem és természetesen a frissítő kávé is... (m) — RITKASÁGNAK számító, 13 kilogrammos vidrát fogott ősi halászszerszámával, a varsával az endrődi Dinya László. A vízi ragadozó nagy meglepetést okozott a Körösök vidékén. — ÉLEN JÄRNAK a társadalmi munkában a hatvani fogyasztási szövetkezet tagjai. Az elmúlt hónapokban több ipint harmincezer forint értékű társadalmi munkával segítették az építkezések, átalakítások megvalósítását. — MÉZESHETEK. Az idén több mint száz vagon mézet szállítanak az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központnak a Heves megyei méhészek, amelynek átadása mintegy két hónapja tart Egerben. — 400 LITERREL több tejet ad idén előreláthatólag minden tehén a hatvani Lenin Tsz-ben. Remélik, hogy év végére eléri a 3200 literes istálló- átlagot a tavalyi 2800 literrel szemben. egri vörös csillag 10—11-én: Viva Marta EGRI BRÖDY 10—11-én: Komplexusok ~G'<~T KÉRTMOZI 10- én: Csigalépcső 11- én: Elmaradt vallomás egri béke 10- én: özvegy menyasszonyok 11- én: Otelló Gyulaházán FEI .NÉMET 10—11-én: Sellő a pecsétgyűrűn I—II. GYÖNGYÖSI PUSKIN 10—11-én: A múmia közbeszól GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 10—11-én: Mefisztó doktor találmánya HATVANI VÖRÖS CSILLAG 10—11-én: A dzsungel macskája HATVANI KOSSUTH 10-én: Harlekin és szerelmese HEVES 10- én: A méltatlan öreg hölgy 11- én: Harlekin és szerelmese FÜZESABONY 10—11-én: Vékony jégen PÉTERVASÁRA 10-én: Üt a túlsó partra Tiíxet okozoü a «ondallansá^ Karácsond és Hort községek között eddig ismeretlen körülmények miatt lángra gyulladt két szalmakazal és elégett. A tűz több mint tizenhétezer forintos kárt okozott. A vizsgálat folyamatban van. Az elmúlt hét folyamán a sarudi Tiszamente Tsz területén is felcsaptak a lángok. A Péuyi-dűlnben 150 mázsa szalma égett. A vizsgálat megállapította. hogy a tüzet gondatlanság okozta. A mezőőr alomszalmát égetett és őrizetlenül ha.gvta a tüzet. A kár 2700 forint. Jjémísm 4 Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye) Bizottsága és s megyei tanács lapja. - Főszerkesztő: PAPP JANOS. - Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca a. I'd efon: 12-67, 12-7J. Posta fiúk 23. - Kladia: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. - Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zslllnszky utca l. Telefon: 24-44 Postanők a Terjeszt!) • Magyar Posta, Előfizetési dija egy bóra 12,- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. - Indexs 29 062, - Heves megyei Nyomda Vállalat, Eg«, artdr Made« utca «, Igazgatói Marosán lómat. Díjat nyert Velencében az Utószezon, Fábri Zoltán, a film rendezője és Páger Antal lasztottak a szövetség alakuló közgyűlésére, amelyre szeptember 16-án kerül sor, Egerben. Beszámolója után egyéb szervezési kérdések megtárgyalására került sor. Előkészítő bizottsági ülés a termelőszövetkezeti szövetségről