Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-19 / 221. szám

Jó játék, megérdemelt győzelem Egri Dóz§a-Szegedi EA€ 1:0 (0:0) A mérkőzés egyetlen gólja: K be« Kovács Gy. Eger, «000 néző. V.: Zaotot (Szem*» Péteri, Vadas J.) Eger: Pajyp — Kárpáti. Kiss, Winkler — Tátrái, Berán — Fali- szék, Sárközi, Zilahi. Kovács, Raj­na. Edző: Szentmarjay Tibor. Szeged: Korányi — Vártielyi ülj Kővári, Dobó — Dezsőit, Remé­nyűt dr. — Pusztai Hajós dr.j Vass, Kozma. Arató. Edző: Rábai László. Góliövő: Kárpáti (47. perc). Ki­állítva: Berán (65. perc). Szöglet- arány 6:4 (2:1) az E. Dózsa javára. A Dózsa nagy becsvággyal ve­tette magát a küzdelembe, s már a 2. percben vezetésihez juthatott volna: a cselezgető Vasstól Zilahi elvette a labdát, betört a kapu előterébe, de kivárt a lövéssel és Korányi belevetődve hárított. Rög­tön utána a kiugró Kárpáti kelle­metlen. pattogós lövése okozott gondot a szegedi kapuvódőnek. aztán egy ellentámadásnál Berán tisztázott a gólra éhes Vass elől. A vizes, csúszós talajon óriási ira­mú küzdelem alakult ki, a szege­diek kezdettől fogva biztonsági játékra törekedtek, ezért szinte állandóan a hazaiak támadtak. A 18. pereben viszont a vendégek hibáztak nagy helyzetben: Kiss és Winkler egymásra várt, miközben Kozma megszerezte a Labdát és eihirtelenkedve mellé lőtt. A 25. percben Sárközi kicselezte Várhe­lyi HI-at, és beadásét a menteni akaró Dobó hajszál híján a saját kapujába fejelte. A 30. percben .sakk-matt volt a szegedi védelem. Kovács a bal sarokba lőtte a lab­dát, de Szentpéteri partjelző lest Intett Szünet Klán egri góllal folytatódott a játék: a 47. percben Kárpáti Remenyik dr. és Kővári között kiugrott a labdával, majd néhány lépés után a vetődő Korányi hasa alatt lőtt a hálóba. 1:0. A gól után fokozódott az iram, ©gyre izgalmasabbá vált a küzde­lem. A 65. percben Berán össze­csapott Aratóval és. Zsolt játék­vezető — nagy meglepetésre — az egri játékost leküldte a pályá­ról. Mint később kiderült: az ellen­fél megsértéséért..» Berán helyére Rajna húzódott vissza, © a 10 emberre olvadt egri csapat hősi perced következtek a támadásba lendülő szegediekkel ízemben. Pályán, s nézőtéren pa­rázs volt a hangulat, egy ízfcen Várhelyi Hl. szándékosan belerú­gott Rajnába, a kiállítás azonban rsúttal elmaradt. Minkét kapu előtt ügyi ormán adódott helyzet, de a védelmek most már jól álltak a lábukon és újabb gól nem esett. LABDARÚGÓ 1. Ferencváros 23 20 3 — 64:15 4 3 2. U. Dózsa 23 15 4 4 66:23 34 3. Vasas 23 13 5 5 52:26 31 4. Győri ETO 23 11 8 4 54:28 30 5. Diósgyőr 23 9 6 8 40:38 24 6. Tatabánya 23 7 8 8 31:29 22 7. Csepel SC 23 5 11 7 24:34 21 8. Pécsi D. 22 7 6 9 23:28.20 9. Dunaújváros 23 7 6 10 26:41 20 10. Szeged 23 7 6 10 25:48 20 11. Bp. Honvéd 23 7 5 11 37:42 19 12. MTK 23 5 8 10 28:31 18 13. Salgótarján 23 7 4 12 28:44 18 14. Komló 22 7 4 11 28:47 18 15. Szombathely 23 6 3 14 29:53 15 16. Egri Dózsa 23 4 5 14 25:53 13 Meglepő eredmények a megyei bajnokságban A megyei labdarúgó-bajnokság 22. fordulója igazán bővelkedett meglepő eredményekben. A Ber- vad Vasas saját pályáján szenve­dett súlyosnak mondható, 3:0-ás vereséget Verpel éttől, a Füzes­abony pedig Rózsaszentmártonban hagyta mindkét bajnoki pontját. Az Egri Spartacus biztosan. 4:2 arányban győzött a Mátraalji Bá­nyász eilen, míg a listavezető Gás- pás SE tovább folytatva jó szerep­lését, könnyedén nyert 4:0-ra He­ves ellenében, s így előnye 4 pontra nőtt a táblázaton. A fordu­lót egyébként a kemény játék és a sok szabálytalanság jellemezte. A 22. fordulóban 28 gólt szerez­tek a csatárok, kettővel keveseb­bet, mint egy héttel ezelőtt, s így a gólarány is 3,5-re csökkent az elmúlt heti 3,75-ről. Eredmények: Gáspár SE—Heves 4:0, Bervai V.—Verpelét 0:3, E. Dó­zsa in.—Apc 2:0, E. Spartacus— Mátraalji Bányász 4:2, Recsk—Bél­apátfalva 2:1, Ró'zsaszentmárton— FVSC 2:1, Gyöngy ösoroszi—Dobó SE 3:1, Pétervására—Abasár 3:0. A bajnokság állása: (Kiesés—feljutási táblázat) 1. Gáspár SE 21 12 6 3 55:24 30 2. Füzesabony 3. Bervai V, 4. Verpelét 5. R.-szentcm. 6. M. Bányász 7. P.-vására 8. Gy.-oroszi 9. Heve® 10. Recsk 111. Béla p á itf. 20 10 6 4 44:26 21 11 4 6 35:22 26 21 10 5 6 27:23 25 21 11 2 8 30:32 24 20 8 5 7 31:25 21 20 8 5 7 29:25 21 21 8 5 8 35:40 21 21 7 5 9 24:28 19 21 7 5 9 38:48 19^ 20 8 2 10 26:31 18 12. E. Spartacus 21 6 6 9 22:38 18 13. Apc 20 3 8 9 17:33 14 14. Abasár 20 3 7 10 27:33 13 15. Dobó SE 20 4 5 11 20:42 13 Dózsa Hl. 22 11 3 8 48:38 25 Szegedi EAC—Egri Dózsa 1:1 (1:0) Eger, 1500 néző. V.: SreJ. Nagyszerű küzdelem a Dobó István teniszverseny döntőiben TT'rv- Az NB f. további eredményei: peeti Dózsa—Pécs 4:0, (1:0), >mló—MTK 1:0 (0:0), FTC-Vasas ! (1:1), Győri-Szombathely 2:2 :0), Tatabánya—Salgótarján 2:1 1), Dunaújváros—Bp. Honvéd l (0:0), Csepel—Diósgyőr 1:1 (1:1).- A labdarúgó NB I. B. eredmé- mi: Bp. Előre-MVSC 4:1, Bp. lartacus—Oroszlány 0:0, BVSC— (Városi Autóbusz 1:0, Nyiregy- za-Szállitók 2:0, Ganz MAVAG- 'yetértés 1:11 Székesfehérvár— idaíok 3:0, Várpalota-Özd 2:1, esi Bányász-DVSC, 2:2, Dorog- soskemét 2:2. A bajnokságban az (yetértés vezet 32 ponttal, 2. az •oszlány 3. Székesfehérvár 31-31 rutai.- Az NB. II. eredményei. Keleti oport: Goldberger—MGM Debre- n 1:0, Pénzügyőr-Békés csaba 7:1, idai Spartacus—KISTEXT 3:2, TE-Cegléd 1:0. Gyula—Szolnoki AV 1:1, SZMTE-Jászberény 0:0, .skunfélegyháza-Martfű 5:2, Sze­di VSE—Mezökovácsháza 6:0. A 'lett csoport élén az SZMTE áll ponttal. 2. SZVSE 31 pontal. irépesoport: IU. kér—S. Kohász I, Kazincbarcika—Rudabánya 2:1, isterenye-Székesfehérvár 4:0, Sá- sáp-Esztergom 2:0, Vasas Izzó- rnasfüzitő 2:0, Ormasbánya-Bor- di Bányász 1:1, BEAC—Nagybá- ny 1:1, ETI-EVTK 2:1. A közép- oportban a IIT. kér. vezet 30 intta). 2. Nagybátony 28 ponttal, íjugati csoport: Pécsi Ércbányász MÁV DAC 1:0, Máza-Szászvár- áosi VSK 0:0. Sz. Cipőgyár-Ka- Jovári K. 10:0. Z. Dózsa-Sopron 5, Táncsics SE-Dombóvár 2:0, yőri Dózsa-Nagykanizsa 3:0, Pá­pa-ZTE 3:1, Fűzfő-Veszprém 2:0. A nyugati csoportban a Győri Dózsa vezet 31 ponttal, 2. Tán­csics SE 26 ponttal. e/)MC£ — Varsóban Európa-bajnoki se­lejtező mérkőzésen Franciaország 4:1 (2:1) arányú győzelmet ara­tott Lengyelország ellen. — Vasárnap ózdon befejeződtek az első Kohász Kupa nemzetközi férfi kézilabda-torna utolsó napi küzdelmei. A tornát az NDK csa­pata nyerte, 2. lett Magyarország A csapata. — Mintegy hatezer néző előtt rendezték meg a Hármashatár-he- gyi alsó repülőtéren az MHS ös­szetett honvédelmi versenyét. A 350 kem motoros összetett ver­senyben Bajzáth Heves megye versenyzője lett az első 19.35,4 idővel. — Befejeződtek vasárnap a já­tékcsarnokban a négy napos ököl­vívó országos utánpótlás bajnok­ság küzdelmei. A találkozón He­ves megyét a Zalka SE versenyzőt képviselték, akik közül Harcsa kisváltósúlyban, Juhász nehézsúly­ban szerzett első helyet s ezzel megvédtek múlt évben szerzett bajnoki címüket. Rajtuk kívül a papírsúlyú Orbán a 3., a légsúly­lyú Sánta a 2. helyet szerezte meg. Pontversenyben első left a Kun Béla SE 22 ponttal, 2-3. a Zalka SE és a Bp. Honvéd egyaránt 14 ponttal és két-két bajnokkal. — A labdarúgó NB I. góllövő lis­táján 25 góllal vezet Dunai II. a 22 gólos Albert előtt. 15 góllal Be­ne 3. és Varsányi. Az Egri Dózsa labdarúgói közül 8 gólt ’ szerzett Kovács, 5 gólt Sárközi, négyet Fali.sz.ek, hármat Varga, kettőt Zilahi, egy gólt pedig Kárpáti. Rajna és Tátrai. — Magyar sikerek születtek a 3. kerékpáros' Intertourt-on. Egyéni­ben Balaskó nyert Juszkó előtt, míg csapatban Budapest I. szerez­te meg az első helyet Budapest II. előtt. A hegyiversenyben Juhász lett az első 11 ponttal. — Vasárnap lebonyolított Egri Dózsa—Szegedi EAC NB I-es lab­darúgómérkőzésen a mezőny leg­jobbja Kárpáti az egriek jobbhát­védje volt. Az egri játékos beke­rült a forduló válogatottjába, ahol rajta kívül helyet kapott a halszélen Rajna is* Polgár, a női egyes győztese. (Foto: Molnár.) Vasárnap Egerben nagy érdek­lődés mellett fejeződtek be a ha­gyományos Dobó István tenisz em­lékverseny küzdelmei. Az I. osz­tályú férfiegyes döntőjét Gulyás és Janesó játszotta. Sokszoros baj­nokunk látványos harcban 6:0, 6:2 arányban diadalmaskodott, miköz­ben a közönség szinte végigtap­solta a látványos játszmákat. Érde­kes küzdelmet hozott az I. osz­tályú női egyes döntője is. Az első í átszűrt át Dudái nyerte Polgár el­lenében, sőt Dudái a második játsz­mában már 4:2 arányban vezetett. Ekkor azonban változott a helyzet, a fokozatosan magára találó Pol­gár ragadta magához a kezdemé­nyezést, s. végül is a maga javára fordította a mérkőzés sorsát. A n, osztályú női egyesben Éder, a II. osztályú férfi egyesben Singer, a ín. osztályú férfi egyesben pedig Petüs nyert bajnokságot. A döntő eredményei: I. osztályú férfi egyes: Gulyás— Jancsó 6:0, 6:2, I. osztályú női egyes: Polgár—Dudái 4:6, 6:4, 6:2, II. osztályú női egyes: Éder—Ba- tovszki 6:4, 6:1. II. osztályú férfi egyes: Singer—Homola 2:6. 6:2. 6:4. III. osztályú férfi egyes: Pe- 1 tűs—Mészáros 8;6. 4:1. jn. Az országos Aszóbajnokság utolsó két napján csak ezüst- és bronzérmek jutottak az Vasárnap délután a Nemzeti Sportuszodában befejeződtek az 1967. évi országos úszóbajnokság küzdelmei. A pontversenyt nagy fölénnyel az FTC nyerte, s az eg­riek is biztosan szerezték meg a 3. helyet, az U. Dózsa, a Bp. Honvéd és a Bp. Spartacus előtt. Szombaton a 200 m női gyors- úszásban a bajnok Fodor mögött Bukolyi Edit értékes 2. helyet szer­zett. s Várkonyi a 400 m női ve­gyes úszásban 4. lett. 200 m férfi gyorson Csatlós nem tudott veszé­lyes lenni Jaczóra és a hosszú idő után ismét rajthoz álló Dohaira, meg kellett elégednie a 3. hely- lyel. Óriási küzdelmet hozott vi­szont a 200 m férfi mellúszás. Somlai és az egri Ali Csaba egy­szerre ütöttek a célba, az időmé­rő berendezés azonban Somlait hozta ki győztesnek. Ugyanebben a számban Szabó Tibor 4.-nek érkezett be. A 200 m férfi hát­úszásban erős mezőny gyűlt össze, az egri Mártonffy 2:20,9-cél is csak a 4. heLyet tudta megsze­rezni. A 400 m vegyes úszásban Hevesi képviselte az egri színeket és a bajnok Kosztolánczy. valamint az újpesti Jávor mögött 3. lett. Vasárnap Bukolyi Edit folytatta jó szereplését és a 400 m gyors­úszásban ezüstérmes lett. Nagy érdeklődés kísérte az 1500 m gyors­úszást. amelyben váratlanul az új­pesti Kosztolánczi lehajrázta az egri Hevesit. A 200 m férfi vegyes­úszásban Lázár elsősége nem le­hetett vitás, Ali Csaba óriási har­cot vívott Lenkeivel, végül is Len­kei jobb benyúlással lett máso­dik. A lacsony színvonalú mérkőzés SZEGED: Nagy - Terhes, Vár­helyi I., Koszó — Vízkeleti, Amb­rus — Csömör, Nemes, Gyifkó, Szlovák, Boros dr. Edző: Faragó László. EGER: Kovács — Mészáros, Sza­bó, Szász — Bóbita (Alaxai), Ha­mis — Szklenár (Frommer), Ceg­lédi, Tóth, Varga, Csizmadia. Ed­ző: Kovács László. Mindkét félidőben az egri csa­pat támadott többet, csatárai azonban a legbiztosabb helyzete­ket is rendre kihagyták. Egy el­lentámadásnál az előretörő Vízke­leti szerencsés góllal a vendégeket juttatta vezetéshez, a hazaiak Varga révén a második félidő kö­zepén egyenlítettek. Alacsony színvonalú mérkőzésen a Dózsa valamivel közelebb állt j&r győze­lemhez. egrieknek EREDMÉNYEK: Női számok: 206 m gyors: 1. Túróczy (BVSC) 2:18,1 (országos csúcs). 2. Bukolyi (Eger) 2:24,4, 3. Szentesi (Bp. Honvéd) 2:25,1. 400 m gyors: 1. Fodor (FTC) 5:07,4, 2. Bukolyi (Eger) 5:11.9, 3. Törzs (U. Dózsa) 5:13,8. 100 m mell­úszás: 1. Kovács E. (BVSC) 1:20,1 (országos csúcs). 100 m hát: 1. Bállá (FTC) 1:11,1. 200 m pillangó: 1. Egervári (FTC) 2:39.1 (országos csúcs). 400 m vegyes úszás: 1. Egervári (FTC) 5:36,7 ... 5. Vár­konyi (Eger) 5:55.3 . 4x100 m ve­gyes váltó: 1. FTC 4:52,6.1. 6. Eger 5:14.7. Férfiszámok. 200 m gyors: 1. Ja­cző (OSC) 2:05,2, 2. Dobál (MTK) 2:06.3, 3. Csatlós (Eger) 2:07,1. 1500 m gyors: 1. Kosztolánczy (U. Dó­zsa) 17:54,6, 2. Hevesi (Eger) 17.55.1. 3. Borióv (FTC) 18:11,6 . 200 m ve­gyes úszás: 1. Lázár (FTC) 2:20.6, 2. Lenkei (BVSC) 2:21, 3. AU Csa­ba (Eger) 2:21,1. 200 m hátúszás: 1. Borlói (FTC) 2:18,3. 2. Cseh (Bp Építők) 2:20, 3. Csikány (FTC) 2:20,7. 4. Mártonífy (Eger) 2:20.9 . 200 m mell: 1. Somlai (U. Dózsa) 2:38,64, mell: 1. Somlai (U. Dózsa) 2:38,62; 2. ' Ali Csaba (Eger) 2:38.64. 3. Csinger (BVSC) 2:41,8. 4. Szabó (Eger) 2:42. 400 m vegyes úszás: 1. Kosztolnáezi (U. Dózsa) 5:00.5 2. Jávor (U. Dózsa) 5:10.7. 3. Hevesi (Eger) 5:13,3, 4x100 m gvorsváltó: 1. FTC 3:48.6. 2. Bp. Honvéd 3:51.6, S BVSC 3:53,3, 4. Eger 3:53,4, A pontverseny végeredménye: 1/ FTC 611, 2. BVSC 401, 3. Egri Dó­zsa 272, 4. U. Dózsa 243, 5. Bp. Honvéd 154, 6. Bp. Spartacus 78 ponttal. SPORTKÖRI KÖZGYŰLÉSEK Szeptember 19: Noszvaj 19, Parádsasvár 15.30, Pétervasári Gimnázium 14.30, Egri Terve­ző Iroda 16, Selypi Kinizsi 16 óra. 1. PTC—Vasa® X 2:2 2. Dunaú j vá ros—Honvéd 1 2:1 3. Eger—Szeged 1 1:0 4. Tatabánya—SBTC 1 2:i 5. DVSC-P. Bányász X 2:2 6. Székes f.—Budafok 1 3:0 7. Nagykanizsa—Gy. Dózsa 2 0:? 8. Máza-Szászvár—PVSK X 0:0 9. Fűzfő—Veszprém X 2.-0 10.' Ormosbánya—Borsodi B. X 1:1 11. BEAC—N agyba tony X. l.T 12. KISTEXT—Budai Spart. 2 2:3 137 Pénzügy őr—Békés cs aba 1 7:1 +1 14. Sárisáp—Esztergom ^ 1 2:0 A kayseri tragédia A hétfőre virradó éjszaka a rendőrség vette át az ellenőrzést a törökországi Kayseri városká­ban, ahol a vasárnapi labdarúgó- mérkőzésen kitört tömegverekedés 39 halálos áldozatot követelt. A 39 halott közül eddig huszonhármat sikerült azonosítani: csaknem va­lamennyien Sivasból kísérték csa­patukat Kayseri be. Négy szurko­lót már a mérkőzés előtt megse­besítettek, hat másikat pedig le­tartóztattak, mert az utcán tün­tettek csapatuk mellett. A tömegverekedés akkor tört ki, amikor a hazai csapat a 20. perc­ben megszerezte a vezetést. A si- vasi szurkolók ekkor a magukkal hozott kövekkel dobálni kezdték a hazai csapat híveit. Ezek azon­nal késekkel és botokkal rohan­tak a vendégcsapat szurkolóira. A stadion nézőtere pillanatok alatt csatatérré változott. A nézők pá­nikszerűen' menekültek a kijárat felé és egymást taposták halálra. Amikorra a kivezényelt katona­ság rendet teremtett, a stadiont halottak és sebesülek borították. Mindenfelé zokogó rokonok és barátok kutattak az áldozatok között. A halottak közt több gyermek is van. A, \áros kórhá­zai megteltek sebesültekkel; az utcákon még órákkal később is kisebb-nagyobb összecsapásokra került sor. A kayseri dráma volt a legsú­lyosabb sporttragédia 1964 óta. amikor Limában Argentina és Pe­ru mérkőzésén pánik tört ki: ak­kor 300 embert tapostak halálra a kijárat felé menekülő nézők. Apróhirdetések ALLAS ÉM Építőipari Szállítási Vállalat egri telephelyére rakodómunká­sokat vesz fel. Fizetés teljesít­mény szerint. Jelentkezni lehet: Eger, Rákóczi út 87. Mérlegképes könyvelő Gyöngyö­sön állást változtatna. Megkeresé­seket ,,Sürgős” jeligén, a gyön­gyösi Magyar Hirdetőbe. Időszakos — ebben az évben vég'zett — mérlegképes könyvelő fiatalember, azonnali belépéssel állást változtatna. Ajánlatokat fi­zetés-megjelöléssel. „Kálisz” jel­igére, az egri hirdetőbe. _________ IN GATLAN Eladó 570 négyszögöles telken 2 szobás, mellékhelyiséges családi ház. Cím: Gyöngyös. Kertész utca 36. Érdeklődni: Felszabadulás u. 16. Eladó 3 szobás ház — 1 szoba, konyha beköltözhetőséggel Üj- Hatvaniban. Wesselényi u. 20. alatt. 55 000-ért. Gombos, Nyíregyháza, Puskin u. 8. Két szoba, konyha, mellékhelyi­ségekből álló ház, azonnal beköl­tözhető, eladó. Eger. Kapás u. 52. Heves belterületén beköltözhető családi ház, 360 négyszögöl gyü­mölcsös telekkel eladó. Naigy La- ioö, Heves, Vöröshadsereg utca 35. JARMC Egy jó állapotban levő Volkswa­gen személygépkocsi. 1200-as. sür­gősen eladó. Érdeklődni lehet min­den délután. Gyöngyös. Stromfeld Aurél u. 1—3. Megyerinél, Felújított, üzembiztos Warszawa eladó. Eger, Makiári u. 62. Tele­fon : 26—82. 250-es, kis kerekű Jáwa olcsón. sürgősen eladó. Eger, Almagyar S. Szabó. Izs motor, oldalkoesival eladó, oldalikocsi külön is. Egerbaikta. Sza­badság 29., erdészház. 407-es Moszkvics eladó. Hatvan. Tolbuchin u. 12. Telefon: 17—16. Délután 4-ig. Autósok, motorosok, figyelem! Külső és belső gumik, valamint hó- és sárcipők javítását vállalom. Bu­sák István, gumijavító. Sertekapu 29., Eger. VEGYES Csehszlovák gy er meks portkoce i eladó. Érdeklődni egész nap, Egész- ségház u. 29. Eger, Nagy László. Jó karban tartott 1 db 15 hl-^e® kad, szállításra is alkalmas. 1 db 3 hl-es, 2 db 4 hl-es hordó eladó. Barta, Fe/lsőtárkány. Fő út 97. Almozásra kiválóan alkalmas kenderpozdorját ajánlunk fel meg­vételre. tukai (tiszacsegei) kép*- dergy árból. A kenderpozdorja ára gyártelepen 10 Ft/q. Értékesí­tésre kerül kb. 15 000 q. Bővebb felvilágosítást a gyár vezetője ad. Jó állapotban levő lovaskocsi el­adó! A ndo maktálya-felső. Rákóczi u. 131.----------­Os toros, Gárdonyi u. 9. alatta szöiődaráló eladó. Megtekinthet» bármikor. rpátd a fehér mezes Kővári melle Amikor a hármas Játékvezető sípszó véget vetett a mérkőzésnek — a közönség szűnni nem akard tapssal köszöntötte a győztes egr csapatot. Mini várható volt: a lendülete sen rohamozó egriekkel szember az egyetemisták alaposan meg­erősítették védelmüket, a támadó, sorból Arató és Hajós dr. szint« végig a hátvédeket segítette — így elől csak Pusztai, Kozma és Vass tartózkodott. Hogy az else félidő mégis gól nélkül telt el, az két dolognak volt köszön­hető. Az egyik: a szegedi véde­lem keményen rombolt, a má­sik: Szentpéteri partjelző töbfc esetben is lest intett, amikor a szegediek már verve voltak. Per­sze, ö láthatta jobban az akció­kat. úgy érezzük azonban, hog* Kovács meg nem adott gólja tel- jesen szabályos körülmények kö­zött született meg! Kárpáti azért rúgott egy szabályos gólt, s ek­kor úgy látszott, hogy a jó erő­ben levő és helyenként remekül játszó Dózsa tovább tudja növel­ni előnyét — Berán kiállítása után azonban nagyon nehézzé vált a győzelem. De miért állí­tották ki az egri balfedezeteíl Megsértette az őt durván fantolc Aratót! Ilyesmiért száz évben egyszer állítanak ki valakit, Zsolt habozás nélkül megtette... A tíz emberre olvadt egri csapat nem esett pánikba, s jó erőn­létét, felkészülését bizonyítja, hogy ekkor is legalább annyit kezdeményezett, mint támadás­ba lendülő ellenfele. A győzelem jogosságához nem férhet kétsée. sőt, a győzelem aránya nagyobb is lehetett volna. Egyénileg Pa.pp különösebb hi­bát nem vétett, de néhányszor bizonytalankodott. Kárpáti látvá­nyos előretöréseivel és pompás góljával a mezőny1 legjobbjának bizonyult. Kiss idegesen kezdett, de aztán fokozatosan belelendült és a védelem oszlopává vált. Winkler újra elérte régi formá­ját, az utánpótlás válogatott Pusz­tai szóhoz sem jutott mellette. Tátrai mind a védekezésben, mind pedig az akciók elindításában el-; sőrendű teljesítményt nyújtott, Be­rán — amíg ki nem állították — csapata egyik legjobbja volt. Fa- liszek lényegesen jobban ját­szott, mint Szombathelyen, Sárkö­zi időnként beleesett a labdacipe- lés, az egyénieskedés hibájába. Zi­lahi mesterien osztogatott, óriási munkát vállalt magára. Kovácstól csak időnként láttunk ügyes meg­oldásokat. Rajna, mint fedezet is kitűnően helytállt, nem ismert el­veszett labdát. Zsolt ítéleteivel sokszor nem ér­tettünk egyet, legnagyobb hibája t laposan a hálóba lő. A háttér­(Molnár I. feiv.) volt, hogy túlságosan rábízta ma­gát Szentpéteri partjelzőre. Az Egri Dózsa szerdán 15.30 óra­kor Egerben, az Ózdi Kohásszal játszik barátságos mérkőzést. Somody József A bajnokság állása:

Next

/
Thumbnails
Contents