Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-16 / 192. szám

tTLAC PROLET A RJ At. EGYESÜL JETT­Ar»> 5« Wlif XVIII. évfolyam, 192. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA 1967. augusztus 16., szerda Ifjú pedagógusok fogadalomtétele Bai&il a figyelem középpontjában Titót meghívták az arab miniszterek értekezletére KAIRÓ: A kairói közvélemény és sajtó figyelem Bagdadra irá­nyul. az Iraki fővárosban tár­gyal Tito elnök és kedden Bagdadban megnyílt az arab országok gazdasági értekezle­te, amely előkészítheti a csúcs, találkozót.' Tito damaszkuszi megbe­szélései után, ugyancsak Bag­dadban az izraeli agresszió után kialakult helyzetről és az el nem kötelezett országok esetleges kezdeményezéséről tárgyal. A jugoszláv elnök szerdán visszatér Kairóba, hogy folytassa megbeszéléseit Nasszerrel. Tito valószínűleg pénteken utazik haza Alexand­ráéból a Galeb hajón. Tito elnök meghívta Atasszi elnököt, viszonozza látogatá­sát. Bagdadban úgy tudják, hogy Tito ugyancsak meghí­vást intéz Aref iraki elnökhöz. Aref egyébkén^ szíriai és Jordániái látogatásáról adott nyilatkozatában bejelentette, hogy más arab országokba is ellátogat, még a tervezett csúcstalálkozó előtt. Az iraki elnök közölte, hogy a jemeni kérdésben fennálló nézetkü­lönbségeket kívánja elsimíta­ni, hogy szorosabbra lehessen zárni az arab országok sorait. A kairói lapok bagdadi kü- löntudósítói szerint Irak a Khartoumi konferencián elő­terjesztett javaslaton túlmenő, en újabb gazdasági intézkedé­seket javasol az értekezletnek. Ezeket még nem hozzák nyil­vánosságra. de lényegük az, hogy az agressziót támogató nyugati hatalmak ellen irá­nyulnak. A Gumhurija tudósí­tója jelenti, hogy az arab or­szágokon kívül meghívták Bagdadba az arab öböl olaj­ban gazdag emirátusait is. Az MTI tudósítójának érte­sülése szerint a bagdadi tár­gyalásokon megvitatják a Szuezi csatorna elzárásának következményeit is. Az egyip­tomi küldöttség meg fogja újí­tani az EAK álláspontját: ad­KAIRÓ: Dr. Szalai Béla külkereske­delmi miniszterhelyettes ve­zetésével magyar gazdasági de­legáció tartózkodott Kairóban és tárgyalásokat folytatott az EAK képviselőivel. Megálla­podtak a Magyar Képköztársa­ság kormánya' által felajánlott gazdasági segély felhasználási módozataiban, figyelemmel az újonnan kialakított gazdaság­If jú pedagógusok egy csoportja a fogadalomtetel uta-n ,, ■' ' ■■■'•, >.'/•'» , . "■ ■ 1 „ (Foto: Pilisy) Poljanszkij Kanadában milyen nagymértékben tudja befolyásolni tanítványaik bi­zalmát, mondotta többek kö­zött a megyei tanács elnökhe­lyettese. OTTAWA: Dimitrij Poljanszkij, a Szov­jetunió minisztertanácsának első elnökhelyettese hétfőn kétórás megbeszélést folytatott Lester Pearson kanadai mi­niszterelnökkel, mielőtt to­vább utazott Montrealba. A megbeszélés középpontjában a vietnami és a közel-keleti kér­dés állt. Poljanszkij a kana­dai rádiónak elmondta, hogy A Szovjetunió nemzeti napja a montreali világkiállításon ta azt a jó üzleti szellemet, amit a kiállítás szervezői a szovjet képviselők részéről ta­pasztalhattak. Dupuy kijelen­tette, örömére szolgál, hogy ma a Szovjetunió küldöttségében egy hatalmas ország és hatal­mas nép képviselőit fogadhat­ja és üdvözölheti. Ezután Poljanszkij mondott beszédet. A szovjet küldöttség vezetőjének beszédét a közön­ség nagy figyelemmel hallgat­ta és többször megtapsolta. Ezután a szovjet küldöttség tagjai és kanadai vendégek megtekintették a szovjet pavi­lont, majd a Szovjetunió nem­zeti napja alkalmából Pierre Dupuy villásreggelit adott a szovjet küldöttség ^tiszteletére. Ugyancsak kedden a szovjet küldöttség Poljanszkij vezeté­sével megtekintette a kiállítás kanadai pavilonjait. A Szovjetunió nemzeti nap­jának záróeseményeként a szovjet pavilon vetítőtermében a legkiválóbb szovjet művé­szek fellépésével nagyszabású műsoros,estet resídeztek. U MONTREAL: Kedden a montreali ,,Expo— 67” világkiállításon megtartot­ták a Szovjetunió nemzeti nap­ját. Az ünnepség hivatalos rész­vevői és az érdeklődő közön­ség tapssal fogadták a szovjet küldöttséget, amely Poijansz- kijnak, a Szovjetunió Minisz­tertanácsa elnöke első helyette­sének a vezetésével helyet fog­lalt a dísztribünön. A szovjet küldöttséget a vi­lágkiállítás főbiztosa Pierre Dupuy fogadta. Dupuy rövid beszédében alá­húzta, hogy a világban végbe­ment alapvető változásokban vezető hely illeti meg a Szov­jetuniót. Érthető tehát, hogy ilyen nagy az érdeklődés az f.Expo—67” szovjet pavilonja iránt. A kiállítás sok millió látogatója, a bejáratok előtt ácsorgó hosszú sorok a leg­jobban bizonyítják, hogy a szovjet pavilont a közönség méltóképpen értékeli. A főbiz- ft* a továbbiakban hangsúlyos­bizonyos nemzetközi kérdé­sekben mutatkozó vélemény- különbségek ellenére a meg­beszélés rendkívül hasznos volt. Poljanszkij átnyújtotta Pearsonnak Koszigin minisz­terelnök levelét. Poljanszkij az esti órákban rádió- és televizióbeszédet mondott. A többek között han­goztatta, hogy az egyes orszá­gok kapcsolatainak a békés együttműködésen, az egymás ügyeibe való be nem avatko­záson és a népek szuverén jo­gainak tiszteletben tartásán kell alapulniok. „Azt akarjuk, hogy ugyanezek az irányel­vek vezéreljék a szovjet—ka­nadai kapcsolatokat is”, — mondotta. Poljanszkij és a szovjet kül­döttség többi tagja hétfő este Ottawából Montreal ba érke­zett, ahol részt vesz a világ- kiállítás szovjet napján. Poljanszkij tiszteletére a Guebeci kormány és Montreal városának vezetői vacsorát ad­tak. (MTI) Az el nem kötc DAR ES-SALAAM: Kedden körülbelül hatezer küldött részvételével megnyílt a zambiai kormánypárt, az Egyesült Nemzeti Független­ségi Párt kongresszusa. Ven­dégként jelen van Nyerere tan­zániai, Milton Obote ugandai elnök és Daniel Arap Moi ke­nyai elnök is. A megnyitó ülésen Kenneth Kaunda, a párt elnöke, Zam­bia köztársasági elnöke, hang­súlyozta, hogy országának po­litikája szigorúan az el nem köteleaetteég «tóén alapszik. Fokozódik a nyugtalanság Kelet-Jávában hogy a kelet-jávai főváros —; Surabaya — főterén ez a rikító; felirat fogadja a látogatókat:: „Suharto és Nasution tökfej.”: Indonézia csütörtökön ün-; nepli függetlenségének 20. év-: fordulóját, de a jubileumi ké-; szülődéseket különös incidens: zavarta meg: Sukarno elnök! nem adja át a hatóságoknak! a vörös-fehér „szent zászlót”.! A lobogót a függetlenség ki­kiáltásakor vonták fel először. Sukarno szerint — akit meg­fosztottak a hatalomtól és gya­korlatilag internáltak a bogori nyári palotába — a zászló az: ő személyes tulajdona. Az ér­tékes relikviát Sukarno eltün­tette. A volt elnök egyébként; a függetlenségi ünnepségen; nem vehet részt. Bejelentették még, hogy a djakartai Semangi kerület volt ingatlantulajdonosai 25 millió rúpiára (60 ezer font sterling) perük Sukamót magánúton. Az állam ugyanis kisajátította telküket, hogy ott kórházat építsenek. Sukarno leváltásá­val azonban az építkezés ab­bamaradt. (MTI) fijub Khán a Szovjetunióba látogat MOSZKVA (TASZSZ): Moszkvában hivatalosan kö­zölték, hogy Ajub Khán pa­kisztáni elnök a szovjet kor­mány meghívására szeptember 25-e és 30-a között hivatalos látogatást tesz a Szovjetunió- .. _________ Mu nkájuk során — folytatta — azokat tekintsék példaké­püknek, magatartásukban azo­kat kövessék, akik szilárd po­litikai meggyőződésük, a? is­kolában és az iskolán kívül végzett aktív tevékenységül* alapján közszeretetnek örven­denek a pedagógus közösség­ben éppen úgy, mint az isko­lán kívül. Befejezésül sok sikert kí­vánt a megyei tanács elnökhe­lyettese a fiatal pedagógusok oktató-nevelő munkájához. Az ifjú pedagógusok ezulija ünnepélyes fogadalmat tettek(„ A hosszú tanulóévekkel és az izgalommal teli vizsgákkal a hátuk mögött s egy rövid nyári vakáció után e fogada­lomtétellel lényegében egy új fejezet kezdődik a 85 ifjú pe­dagógus — 17 középiskolai, 39 általános iskolai tanár 19 alta­lános iskolai tanító és a tíz óvónő — életében. Két ' hét múlva már az iskolákban ta­lálkozunk velük.— (ml Kormányt alakítottak a felkelők A BBC beszámolt arról, hogy Banjo alezredes, aki a közép- nyugati tartomány ellen indí- I tott biafrai katonai akciót vei ! zette, hétfőn bejelentette: fel­kelő kormányt alakított, amely mind nigériai, mind a biafrai kormánytól független. A szövetségi erők — lagosi jelentés szerint — partra száll­tak a középnyugati tartomány­ban és a helyi polgári lakos­ság támogatásával a tenger­part félő! megkezdték haá* -műveleteiket Évről évre ismétlődő ünne­pélyes aktus: ilyenkor, augusz­tus közepén fogadalomtételre jönnek a fiatal pedagógusok. 85 ifjú nevelő találkozott ked­den délután egy órakor Eger­ben, a megyei tanács klubter­mében, hogy fogadalmat te­gyenek: legjobb tudásuk, ké­pességük szerint becsülettel végzik majd munkájukat. Az ifjú nevelőket Oravecz József, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának személyügyi főelőadója üdvö­zölte, majd bemutatta Szdlay Istvánt, a megyei tanács vb- elnökhelyettesét és Kruppa Lászlót, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályának veze­tőjét. Ezután Szalay István üdvö­zölte az ifjú pedagógusokat, s rövid beszédben szólott a ne­velők felelősségéről, az iskolai oktatás feladatairól, de felhív­ta a figyelmet azokra a társa­dalmi tevékenységekre is, amelyeket joggal várnak el a községek és városok lakói gyermekeik nevelőitől, a pe­dagógusoktól. — Az a nevelő, aki a tanítá­si órán kívül másütt nem ta­lálkozik a tanulókkal, nem ké­pes arra, hogy aktív tevékeny embereket neveljen. Vállalja­nak ezért képességeiknek megfelelően feladatot az ifjú­sági munkában, a község és a város politikai, társadalmi és kulturális életében. Ne felejt­sék el, hogv bár a tanítási óra nagyon fontos, de csak egy á nevelés eszközei közül. A szü­lők is csak azt a nevelőt fo­gadják bizalmukba, aki tevé­keny részt vesz az egész kö­zösség munkájában. Módjuk lesz majd tapasztal­ni, hogy a szülők rokonszenve DJAKARTAí Az Ampera indonéz katonai lap kedden bejelentette, hogy hatvan kínai állampolgárt őri. zetbe vettek és vádat emeltek ellenük „a Suharto-kormány megdöntésére irányuló kísér­let” miatt A Djakartáből származó je­lentésekből kitűnik, hogy Ke- let-Jávában, ahol a Sukarnót támogató indonéz nemzeti pártnak igen sok híve van, a nyugtalanság fokozódik. Jas- sin tábornok, Kelet-Jáva ka­tonai kormányzója, bejelentet­te, hogy mindazokat, akiket jelszómázoláson kapnak rajta, a helyszínen agyonlövik. A kormányzó az egyik helyi lap­nak adott nyilatkozatában amiatt panaszkodott, hogy a baloldaliak és Sukarno hívei sokhelyütt jelszavakat festenek a házfalakra. Megemlítette, dezettség elvén A kongói eseményekről szól­va hangsúlyozta, hogy azok to­vábbi veszélyeket rejtenek ma­gukban az afrikai népek füg­getlenségére nézve. Azt is kije­lentette, hogy Zambia tovább harcol a rhodesiai Smith-re- zsim ellen. Zambia belső problémáiról szólva Kenneth Kaunda felszó. lította a népet, hogy „valósít­sa meg az agrátforradalmat”. Hangsúlyozta, hogy a közokta­tásnak az eddiginél jobban kell szolgálnia a mezőgazdaság ssökségieietfe. fejlesztési elképzelésekre, va-< lamint az izraeli agressziót kö- < vetően előállott helyzetre. . < Felülvizsgálták a gazdasági < és műszaki együttműködés to-< vábbi .fejlesztésének módoza-i ta-it. és megállapodás született* az évi árucsereforgalom bőví-< tésére. * A tárgyalások közvetlen és 5 baráti légkörben folytaik le. 5 (MTI) 5 . b EAK—magyar gazdasági tárgyalások közi szervezetek osztályának í vezetője az ENSZ-főtitkár sze_? mélyes képviselőjeként Jeru-< zsálembe utazzék. < A kormányközlemény sze-< rint Thalmannak, mint Uc Thant főtitkár személyes kép-< viselőjének, az lesz a feladata, i hogy egybegyűjtse a tájékoz* s tatásokat a jeruzsálemi hely- $ zetről az ENSZ-főtitkár szá-> mára, aki ennek alapján teszS jelentést a Biztonsági Tanács* S nak és a közgyűlésnek. > BAGDAD: í Abdel Rahman Aref iraki ? köztársasági elnök meghívta a? Bagdadba tartózkodó Joszip? Broz Tito Jugoszláv Köztár-? sasági Elnököt, hogy vegyen? részt az arab miniszterek kő-? olajértekezletének megnyitó-< sán. Tito elnök a meghívást < elfogadta. ? dig nem lehet megnyitni a Szuezi csatornát a nemzetközi hajóforgalom számára, amíg izraeli megszálló csapatok tar­tózkodnak az ország területén. BAGDAD: Aref iraki elnök és Tito ju­goszláv elnök kedden három órán tanácskozott a két kül­döttség jelenlétében — jelenti a MENA. A két fél áttekintette a kö­zel-keleti helyzetet és az ag­resszió következményei fel­számolásának módjait. Az iraki hírügynökség köz­li, hogy közleményt adnak ki Tito elnök iraki látogatásáról. BERN: A svájci kormány beleegye­zését adta, hogy Ernest Thal­mann nagykövet, a svájci külügyminisztérium nemzet-

Next

/
Thumbnails
Contents