Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-08 / 185. szám
* mAG PäOLBIARJAI, EGYESÜLJETEK! ' l!; Zra« SB fBJgp XVIII. évfolyam, 185. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA 1967. augusztus 8., kedd r----------MA I ieiiyjzjdTuih Szinte körben a Mátra alján, az utóbbi években kiterjesztették hatalmukat a jósok, látó- és füvesasszonyok, „boszorkányok”, a szellemi sötétség apostolai, a lélekmérgezés iparosai. És az eldugott községekben, Márkáztál Párádig, a napi buszjáratokon sűrűn zrkeznek a fekete ruhás utazók, akik némi kérdezöskö- dés után elindulnák a helybeli jós, vagy halottlátó lakása felé, hogy a misztikum ködében halott ismerőseiket „találkozóra” hívják, hogy „beszéljenek vele”. Mások, hogy orvosságot kérjenek a szemmel vert beteg gyerek, vagy nyugtalanul alvó öregek részére, azért kopogtatnak a jósok ajtaján. És a jövendömondók, halottlátók nem engedik el üres kézzel a messziről jött látogatókat. Sablonos üzeneteket közvetítenek szamukra a másvilágról, ahol egykori rokonaik, szüleik testvéreik „mondják el”, miként érzik ott magukat. És ajánlanak fürdőt az álmatlan gyereknek, gyógyfü- vet, boszorkányok ellen, s tanácsokat, hogy mivel kenjék be az ajtófélfát, s hová állítsák a szobában az általuk felszentelt képet, vagy szobrot, hogy elűzze a gonoszt, a rontást a ház közeléből. És persze, megjelölik azokat is, akiknek a betegség, az állat elhullása, a kút vizének megzavarodása köszönhető. így uszítanak ösz- sze egykori jó barátokat, családokat, ismerősöket és ismeretleneket, akik aztán ölre, baltára kapngk. hogy elűzzék a gonosz szellemet, amely barátjuk, szomszédjuk képében jelentkezik vagy pedig megtorolják azokat a sérelmeket, amelyeket a boszorkányüldözők okoztak családjuknak. Sok embernek adnak munkát manapság a jósok, látók, boszorkányüldözök. A bíróság sorra tárgyalja a „boszorkánypereket”, a sajtó a maga módján elítéli a lélekmérgezés eme iparosait, akik bizony nem kis anyagi ellenszolgáltatásért adják tanácsaikat, füveiket, ellentétet szító látomásaikat. Ám a helyzet mégsem javult, sőt, romlott az utóbbi időben. Ez arra enged következtetni, hogy a fejcsó- válasoknak, a „nahát, ilyen s van még” kifakadásoknak, sőt — sajnos, a természettudományi. egészségügyi előadásoknak sincs túl sok foganatjuk. Valahogy egyértelművé vált: elérkezett a cselekvésre az idő, hogy ne érezzék nyeregben magukat a sötétség vámszedői, a lé- '.ekmérgezés iparosai, hanem nyerjék el megérdemelt büntetésüket. Kovács fSqrliagqnolc Saigon kiiliiöfosqbqn Megsemmisítő Tereséget Elkészült a hatvani új kórház mértek egy ai helikopter-rohai lerikai icsapatra Egy amerikai dandártábornok is megsebesült Támadás a dél-vietnami ejtőernyősök egyik csapata ellen .J WASHINGTON (MTI): Johnson elnök a hét végén megbeszélést folytatott Taylor tábornokkal és Clark Clifforddal, akiket különmeg- bízottként küldött a vietnami agresszióban részt vevő országokba, hogy újabb katonai támogatást kérjen a háború folytatásához. A tanácskozás után a két elnöki tanácsadó újságíróknak kijelentette, az Egyesült Államok partnerei a légi háború folytatását és kiterjesztését követelték és azt akarják, hogy'Washington tegyen még nagyobb katonai erőfeszítéseket. Clifford és Taylor nem nyilatkozott arról, milyen ígéreteket kaptak, de washingtoni megfigyelők szerint útjuk részleges kudarccal járt, s egyedül a dél-koreai rezsim tett ígéretet ex- pedíciós erői növelésére. Johnson, mint ismeretes, a múlt héten bejelentette, hogy újabb 45 ezer katonát vezényel Dél-Vietnamba. Bár a saigoni amerikai parancsnokság ennél nagyobb arányú erősítést kért az elnöktől, a jövő év elejére az országban már így is több mint félmillió amerikai katona állomásozik majd. SAIGON (MTIh A dél-vietnami szabadság- harcosok Saigon külvárosában megsemmisítő vereséget mértek egy amerikai helikop- ter-rohamcsapatra — ez tűnik ki a UPI amerikai hír- ügynökség hétfő délutáni gyorshíréből. Az amerikaiak helikopterei közül a partizánok ötöt lelőttek és megsebesítettek egy amerikai dandártábornokot is, akinek nevét Saigonban a katonai szóvivő egyelőre nem közölte. Az összecsapásra a saigoni belváros köz- igazgatási határától hat kilométerre került sor. A partizánok ebben a térségben igen aktívak voltak az elmúlt időben és az amerikaiak meglepetésszerű helikopter-rohammal próbálták „kifüstölni” őket. A szabadságharcosok azonban felkészültek a támadásra: amikor a helikopterek már egészen alacsonyra Smith válaszolt Wilsounak LONDON (MTI): Jan Smith, a szakadár dél-rhodesiai rendszer feje, hétfőn tájékoztatta Wilson angol miniszterelnököt arról, hogy milyen további felvilágosításokra van szüksége a „Tiger” cirkáló fedélzetén decemberben kidolgozott alkotmánytervezetről. A Rhodesiával vájó békü- lés újabb szakaszát az nyitotta meg, amikor Lord Ál- port volt konzervatív nemzetközösségügyi miniszter személyében brit megbízott utazott Salisburybe. A múlt héten Gibbs, rhodesiai kormányzó lépett érintkezésbe a Smith-rendszerrel, s most ő táviratozta meg a fajüldöző kormány válaszát Wilson még nyaralása alatt eldönti, hogy mi legyen a következő lépés. Egyelőre nem ismereted, hogy milyen részleteket akar tisztázni a dél-rhodesiai kormányfő. ■ 1 ereszkedtek és éppen földet értek volna, álcázott fegyverekből össztüzet zúdítottak a támadókra. Néhány másodperc alatt öt helikopter zuhant le. Az amerikai tábornok, a támadó egység parancsnoka ekkor szintén földre ereszkedett, hogy megszervezze a visszavonulást: a helikopteres gyalogság húsz tagja ugyanis megsebesült A tábornokot ugyancsak golyó találta. A csata zaját jól lehetett hallani Saigon északi külvárosában. Az AFP jelentése szerintj a szabadságharcosok DéL Vietnam egész területén fokozták tevékenységüket Aknavetővel lőtték Saigontóli 36 kilométernyire az ameri- ka iák egyik táborát Ebben 1 a térségben hetek óta nem! volt ilyen erős partizánakció. • Saigontól 450 kilométerre • északkeletre, Dak To térsé- < gében, a partizánok támadást • intéztek a dél-vietnami ejtő- < emyősök egyik egysége ellen.; A harc a hétfőre virradó éj-! szaka kezdődött és a reggeli; órákban még tartott Tüntetések az USA-ban a vietnami háború ellen k WASHINGTON (MTI): Több mint tíz békehárcös fiatalt tartóztatott lé vasár- j nap a New York-i rendőrség. A halálfejés maszkot viselő J csoport tagjai a város kikötőjében fel akartak szállni egy hadihajó fedélzetére, amelyet megnyitottak a látogatók számára. A tüntetők a hirosimai atomtámadás évfordulóján a vietnami háború ellen tiltakoztak. A hirosimai évfordulóról egyébként az Egyesült Államok számos nagyvárosában a vietnami háború és a fajüldözés elleni tiltakozó gyűlésekkel, felvonulásokkal emlékeztek meg. Washingtonban egy több száz tagú csoport a Fehér Ház elé vonult, s az elnök lakóhelyével szemben tartott gyűlést, mintegy száz kvéker a Pentagon előtt rendezett néma tüntetést. New Yorkban több ezren vettek részt a tiltakozó felvonuláson, amely a város központján haladt keresztül. Los Angelesben a békeharcosok menetét horogkeresztes karszalagot viselő fasiszta suhancok támadták meg, s a rendőrség is beavatkozott az összetűzésbe. A zsoldosok kitörtek a gyűrűből: Heves harcok Bukavu közelében BRAZZAVILLE (TASZSZ): A fehér zsoldosok és volt katangai csendőrök bandája, amely kormányellenes zendülésük kudarca után a dzsungelekbe vette magát, kitört a kormány csap átok gyűrűjéből és Bukavu felé közeledik. A kongói kormány hamarosan erősítést küld a bukavui helyőrséghez, hogy megvédje a város lakosságát, amely egyszer már elszenvedte a zsoldosok garázdálkodását a felkelés idején. Kudarcot vallott viszont a kongói hadseregparancsnokság kísérlete, hogy a csapatoknak Kelet-Kongóba történő átdobásához felhasználja az amerikai szállító-repülőgépeket, mivel az amerikai pilóták nem voltak hajlandók engedelmeskedni a kongói tisztek parancsainak. A kinshasai rádió szabotázsként értékeli az amerikai katonák fellépését és hangoztatja, hogy a kongói kormánykörök ezt összefüggésbe hozzák az Aj? hírügynökség három tudósítójának kiutasításával. KINSHASA (MTI): Hétfőn a Kivu-tó közelében fekvő Bukavu városától mintegy 50 kilométernyire nyugatra a kongói kormánycsapatok egyik hadoszlopa megütközött a Rwanda felé menekülő fehér zsoldosokkal. A zsoldosok és a velük tartó katangai csendőrök, valamint a kormánycsapatok között heves harcok dúlnak, de veszteségekről egyelőre nem érkeztek jelentések. A körülbelül 150 zsoldost Jean Schramme belga őrnagy vezeti. A katangai csendőrök sizámát mintegy 800-ra becsülik. A kongói rádió jelentése szerint a zsoldosok körében nagy a zűrzavar és a mintegy 40 teherautóból álló menetoszlop csak üggyel-bajjal halad előre a nehéz útviszonyok között, ötven katangai csendőrt, akik a kormánycsapatok kezébe kerültek, lázadás miatt kivégeztek). [:.,,. Az elmúlt napokban kezdték meg a hatvani új kórház műszaki átadását. A főbejárati résznél még ugyan ott vannak az állványok, de lebontásukat már megkezdték. (Foto: Kiss Béla) »/VSAA^WWSAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAIÜ 400 ezer „vörösösgárdista” tüntetése Indonézia pekingi nagykövetsége eiött DJAKARTA (MTI): Hamengku Buwono, indonéz gazdaságügyi csúcsminiszter újságíróknak kijelentette, hogy kormánya nem akarja megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat Kínával, a két ország súlyos viszálya ellenére sem. A Reuter iroda jelentése szerint Kína szétdúlt djakar- tai nagykövetségét még hétfőn is 40 indonéz katona őrizte. A hatóságok azért erősítették meg a nagykövetség őrizetét, hogy megakadályozzák annak a támadásnak a megismétlődését, amelyet jobboldali suhancok intéztek a hét végén a diplomáciai képviselet ellen. A támadók közül a djakartai helyőrség mindössze 12 embert vett őrizetbe. Djakartában a kínai űzetek már kinyitottak, de a kínai negyed stratégiai fontosságú pontjait katonai egységek őrzik. Hétfőn Pekingben a Ren- min Ribao „hisztérikus provokációnak” minősítette a követség elleni támadást. HONGKONG (MTI): Az AFP hírügynökség a pekingi rádió jelentését ismerteti amely hétfőn több mint 400 000 „vörösgárdista” tüntetett ismét Indonézia pekingi nagykövetsége előtt, tiltakozva a Kína djakartai nagykövetsége előtt szombaton lezajlott incidensek miatt; A tüntetők a mafiukkal vitt táblák felirata szerint „támogatásukról biztosítják az indonéz népet a reakciós Sharto—Nasution-klikk ellen vívott harcában”. . DJAKARTA (MTI): Az indonéz hadseregben tovább tartanak a tisztogatások. A Reuter jól tájékozott forrásokra hivatkozva jelentig hogy elbocsátották Sumarsono dandártábornokot, Kelet- Jáva rendőrparancsno- , kát, sőt vannak olyan hírek ia, amelyek szerint őrizetbe vették. Utóda a nyugat-szu- matrai rendőrparancsnok, Siswádi dandártábornok lett. A legnagyobb tisztogatás Közép-Jáván volt: ezer katonatisztet és sorkatonát távolítottak el a hadseregből. Tombol a terror Haitiban PÁRIZS (MTI): Port-au-Prince-ben, Hait fővárosában a múlt hétét 325 embert letartóztattak é: közülük 18-at megöltek — jelenti az AFP francia hír ügynökség. Duvalier, haiti diktátor aki kinevezte önmagát e Ki' Karib-tengeri ország „örö kös elnökévé” a legkegyet lenebb módszerekkel számai le ellenfeleivel. Haitiban a; utóbbi időben megszokott jelenséggé vált a letartóztatá: és a gyilkosság